Krugman, Obstfeld - Nemzetközi gazdaságtan

PAUL R. KRUGMAN MAURICE OBSTFELD ■ ■ Elmélet és gazdaságpolitika / PANEM A nemzetközi kereskedelem és pénzügyek tanulmányozása mindig is vonzotta a közgazdaságtudomány művelőit, de a szakterület napjainkban került igazán az érdeklődés középpontjába. A nemzetgazdaságok ugyanis ma sokkal szorosabban kapcsolódnak egymáshoz, ugyanakkor a világgazdaság manapság jóval viharosabb időket él, mint bármikor a múltban. A lépéstartás ezért a vállalati stratégiáknak és a funkcióinak átrendezésére kényszerülő nemzeti gazdaságpolitikáknak egyaránt centrális feladatává vált. És valóban, elemi tények igazolják, hogy a külgazdaság eseményei még a vezető gazdasági hatalmak számára is létfontosságúakká váltak, fokozottan igaz ez azonban a több; országra nézve. Mind a szerzők, mind a leendő oivasók számára izgalmas intellektuális probléma, hogy miként rendszerezhető ez a folytonos kihívásoknak kitett tárgykör úgy, hogy megőrizzük a múltban felhalmozott ismereteket is. A forgalomban lévő tankönyvek többsége sajnos elhárítja magától ezt a gondot, hajlamos speciális előfeltevésekkel és modellekkel dolgozni. Ez a kötet a mi viszonyainkat szem előtt tartva mutatja be a nemzetközi gazdaságtan fogalmait és módsze reit, az elvont összefüggéseket valós gazdasági példákkal illusztrálva. Mondandóját a disz ciplína mai klasszikus témái: a külkereskedelem haszna, a külkereskedelem szerkezete, a protekcionizmus, a fizetési mérleg, az árfolyamot meghatározó tényezők, a nemzetközi gaz daságpolitikai koordináció és a nemzetközi tőkepiac kérdései köré csoportosítja. A szerzők eredendően közgazdászhallgatóknak szánták könyvüket, de éppen a kiforrott didak tikának köszönhetően joggal számíthatnak a legszélesebb szakmai körök érdeklődésére. A gondolatmenet követéséhez elégséges az elméleti alapok ismerete, míg a mikro- és makroökonómiában jártasak figyelmét felhívjuk a mélyebb ismereteket nyújtó függelékekre és ma tematikai utóiratokra. PAUL R. KRUGMAN MAURICE OBSTFELD NEMZETKÖZI GAZDASÁGTAN Elmélet és gazdaságpolitika Panem A mű eredeti címe: International Economics. Theory and Policy. Fifth Edition. By Paul R. Krugman and Maurice Obstfeld. Copyright © 2000 Published by arrangement with the original publisher, Pearson Education, Inc., publishing as ADDISON WESLEY LONGMAN, a Company. Copyright © Hungárián edition 2003. Panem Könyvkiadó Kft., Budapest ISBN 963 545 339 6 Ez a könyv az Oktatási Minisztérium támogatásával, a Felsőoktatási Pályázatok Irodája által lebonyolított felsőoktatási tankönyvtámogatási program keretében jelent meg. A könyv megjelenését támogatta a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem és a Veszprémi Egyetem Közgazdaságtan Tanszéke. A kiadásért felel a Panem Kft. ügyvezetője, Budapest, 2003 Fordította: Bodnár Katalin (22. fejezet, matematikai utóirat); Farkas Richárd (21. fejezet); Koroknai Péter (20. fejezet); Major Klára (19. fejezet); Misz József (14. és 15. fejezet); Szabó Bakos Eszter (16. fejezet); Szilágyi Katalin (12., 13., 17. és 18. fejezet); Török Ádám (előszó, 1-11. fejezet) Lektorálta: dr. Pete Péter Felelős szerkesztő: Sághi Márta Tipográfia: Beck Zsuzsa Borítóterv: Édelkraut Róbert Tördelte: SEBE’s Bt. t Készült a Gyomai Kner Nyomda Rt.-ben, a nyomda alapításának 120. esztendejében Felelős vezető: Papp Lajos vezérigazgató Telefon: 66/386-211, E-mail: knergyoma@bekes.hungary.net panem @panem.hu www.panem.hu Minden jog fenntartva. Jelen könyvet, illetve annak részeit tilos reprodukálni, adatrögzítő rendszerben tárolni, bármilyen formában vagy eszközzel - elektronikus úton vagy más módon közölni a kiadók engedélye nélkül. Áttekintő tartalomjegyzék Előszó xxm 1. fejezet. Bevezetés Első rész. A nemzetközi kereskedelem elmélete 2. 3. 4. 5. 6. 7. fejezet. fejezet. fejezet. fejezet. fejezet. fejezet. 1 11 Munkatermelékenység és komparatív előny: a ricardói modell 13 Specifikus termelési tényezők és jövedelemeloszlás 43 Erőforrások és külkereskedelem: a Heckscher-Ohlin-modell 75 A külkereskedelem alapmodellje 104 Méretgazdaságosság, tökéletlen verseny és nemzetközi kereskedelem 134 Nemzetközi tényezőmozgások 179 Második rész. Nemzetközi kereskedelempolitika 209 8. fejezet. 9. fejezet. 10. fejezet. 11. fejezet. 211 245 286 311 A kereskedelempolitika eszközei A kereskedelempolitika politikai gazdaságtana Kereskedelempolitika a fejlődő országokban Startégiai kereskedelempolitikák a fejlett országokban Harmadik rész. Árfolyamok és a nyitott gazdaságok makroökonómiája 12. fejezet. A nemzeti jövedelem elszámolása és a fizetési mérleg 13. fejezet. Árfolyam és devizapiac: az árfolyam-alakulás tőkepiaci megközelítése 14. fejezet. Pénz, kamatláb és valutaárfolyam 15. fejezet. Árszínvonal és valutaárfolyam hosszú távon 16. fejezet. Kibocsátás és devizaárfolyam rövid távon 17. fejezet. Rögzített árfolyam és devizapiaci intervenció 339 341 377 412 444 492 551 Negyedik rész. Nemzetközi makrogazdasági politika 599 18. fejezet. 19. fejezet. 20. fejezet. 21. fejezet. 22. fejezet. 601 642 688 725 765 A nemzetközi pénzügyi rendszer 1870 és 1973 között Gazdaságpolitika és koordináció a lebegő árfolyamok rendszerében Optimális valutaövezetek és az európai tanulságok A globális tőkepiac: teljesítmény és gazdaságpolitikai problémák Fejlődő országok: növekedés, válság és reform Matematikai utóirat 813 Név- és tárgymutató 845 Tartalomjegyzék Előszó 1. fejezet. Bevezetés XXIII 1 Miről szól a nemzetközi gazdaságtan? A külkereskedelem haszna A külkereskedelem szerkezete Protekcionizmus A fizetési mérleg Az árfolyamot meghatározó tényezők Nemzetközi gazdaságpolitikai koordináció A nemzetközi tőkepiac Nemzetközi gazdaságtan: külkereskedelem és pénz 3 4 5 6 7 7 8 9 10 Első rész. A nemzetközi kereskedelem elmélete 11 2. fejezet. Munkatermelékenység és komparatív előny: a ricardói modell 13 A komparatív előny fogalma Az egytényezős gazdaság Termelési lehetőségek Relatív árak és kínálat Külkereskedelem egytényezős világban A relatív ár meghatározása a külkereskedelem után A külkereskedelemből származó hasznok Egy számszerű példa Relatív bérek Téveszmék a komparatív előnyökről Termelékenység és versenyképesség A nyomormunkaérv Kizsákmányolás Komparatív előny sok termékkel A modell felállítása Relatív bérek és szakosodás 13 16 16 17 18 20 23 24 25 26 26 27 28 30 30 31 A relatív bér kialakulása a soktermékes modellben A szállítási költségek és a külkereskedelemből kimaradó áruk beépítése a modellbe A ricardói modell érvényesülése a gyakorlatban Összefoglalás Kulcsfogalmak Feladatok Ajánlott irodalom 3. fejezet. Specifikus termelési tényezők és jövedelemeloszlás A specifikus termelési tényezők modellje A modell feltevései Termelési lehetőségek ^ "Árak, bérek és munkaerő-allokáció Relatív árak és jövedelemeloszlás A külkereskedelem a specifikus tényezők modelljében Erőforrások és relatív kínálat Külkereskedelem és relatív árak A külkereskedelem szerkezete Jövedelemeloszlás és a külkereskedelem haszna A külkereskedelem politikai gazdaságtana: egy előzetes állapot Az optimális kereskedelempolitika Jövedelemeloszlás és a kereskedelempolitika politikai háttere Összefoglalás Kulcsfogalmak Feladatok Ajánlott irodalom Függelék. További részletek a specifikus termelési tényezőkről Határtemék és teljes termelés Relatív árak és jövedelemeloszlás 4. fejezet. Erőforrások és külkereskedelem: a Heckscher-Ohlin-modell A kéttényezős gazdaság modellje A modell feltevései Tényezőárak és termékárak Erőforrások és kibocsátás A kéttényezős gazdaságok közötti kereskedelem hatásai Relatív árak és a külkereskedelem szerkezete Külkereskedelem és jövedelemeloszlás A tényezőárak kiegyenlítődése Esettanulmány: Az észak-dél kereskedelem és a jövedelemegyenlőtlenség A Heckscher-Ohlin-modell tapasztalati bizonyítékai A Heckscher-Ohlin-modell tesztelése Következtetések a tesztek alapján Összefoglalás 32 34 36 39 40 40 42 43 44 44 46 50 55 56 57 58 59 61 64 64 65 67 68 68 70 71 71 72 75 76 76 78 80 84 84 86 87 89 91 92 96 96 f T j ' . I Kulcsfogalmak Feladatok Ajánlott irodalom Függelék. Tényezőárak, termékárak és az erőforrások megválasztása Az elméleti technika megválasztása Termékárak és tényezőárak 97 98 99 100 100 102 5. fejezet. A külkereskedelem alapmodellje 104 A kereskedő gazdaság alapmodellje Termelési lehetőségek és relatív kínálat A relatív árak és a kereslet A cserearány-változások jóléti hatása A relatív árak meghatározása Gazdasági növekedés: az RS görbe eltolódása A növekedés és a termelési lehetőségek határvonala A relatív kínálat és a cserearányok A növekedés nemzetközi hatásai Esettanulmány: Káros volt-e az újonnan iparosodó országok gazdasági növekedése a fejlett országok számára? Nemzetközi jövedelemtranszferek: az RD görbe eltolódása A transzferprobléma A transzferek hatásai a cserearányokra Feltevések a transzferek cserearányhatásairól Esettanulmány: A transzferprobléma és az ázsiai válság Vámok és exporttámogatások: az RS és az RD párhuzamos eltolódásai A vámok hatása a relatív keresletre és kínálatra Az exporttámogatások hatásai A cserearány hatások következményei: kik a nyertesek és kik a vesztesek? Összefoglalás Kulcsfogalmak Feladatok Ajánlott irodalom ' Függelék. A nezetközi egyensúly bemutatása ajánlati görbék segítségével Egy ország ajánlati görbéjének levezetése A nemzetközi egyensúly 105 105 107 110 110 111 111 113 114 115 117 117 118 120 121 122 122 124 125 127 128 128 130 131 131 133 6. fejezet. Méretgazdaságosság, tökéletlen verseny és nemzetközi kereskedelem 134 A méretgazdaságosság és a nemzetközi kereskedelem: áttekintés Méretgazdaságosság és piacszerkezet A tökéletlen verseny elmélete Monopólium: rövid áttekintés Monopolisztikus verseny A monopolista verseny modelljének korlátai A monoopolista verseny és a nemzetközi kereskedelem 134 136 137 138 141 146 147 A megnövekedett piacméret hatásai Az integrált piac haszna: egy számszerű példa Méretgazdaságosság és komparatív előny Az ágazaton belüli kereskedelem jelentősége Miért fontos az ágazaton belüli kerekedelem? Esettanulmány: Ágazaton belüli kereskedelem a valóságban: az 1964-es észak-amerikai autókereskedelmi megállapodás Dömping A dömping közgazdaságtana Esettanulmány: Antidömping mint protekcionizmus Viszonos dömping Az extemáliák elmélete Szakosodott szállítók Munkaerő-piaci összekapcsolás A tudás terjedése Extemáliák és növekvő hozadékok Az extemáliák és a nemzetközi kereskedelem Az extemáliák és a külkereskedelem szerkezete Külkereskedelem és jólét extemáliák mellett Dinamikusan növekvő hozadékok Összefoglalás Kulcsfogalmak Feladatok Ajánlott irodalom Függelék. A határbevétel meghatározása 7. fejezet. Nemzetközi tényezőmozgások Nemzetközi munkaerő-mobilitás Egytermékes modell tényezőmozgás nélkül Nemzetközi munkaerő-áramlás Az elemzés kiterjesztése Esettanulmány: Bérkonvergencia a tömeges migráció időszakában Esettanulmány: A bevándorlás és az amerikai gazdaság A nemzetközi kölcsön- és hitelkapcsolatok Időszakok közötti termelési lehetőségek és kereskedelem A reálkamatláb Időszakok közötti komparatív előny Közvetlen külföldi beruházások és a multinacionális vállalatok A multinacionális vállalatok elmélete A multinacionális cégek a gyakorlatban Esettanulmány: Közvetlen külföldi beruházások az Egyesült Államokban Összefoglalás Kulcsfogalmak Feladatok Ajánlott irodalom Függelék. További információk az időszakok közötti kereskedelemről 148 149 152 154 156 158 159 159 162 163 164 164 165 166 167 167 168 169 171 173 174 174 176 177 179 180 180 182 183 184 185 187 188 189 189 190 193 195 197 200 201 201 202 204 Második rész. Nemzetközi kereskedelempolitika 209 8. fejezet. A kereskedelempolitika eszközei 211 A vámelemzés alapjai Kínálat, kereslet és kereskedelem egyetlen iparágban A vám hatásai A védelem szintjének mérése A vám költségei és haszna Fogyasztói és termelői többlet A költségek és a hasznok mérése A kereskedelempolitika egyéb eszközei Exporttámogatások: elméleti megközelítés Esettanulmány: Az Európai Unió agrárpolitikája Mennyiségi korlátozások: elmélet Esettanulmány: Mennyiségi korlátozások a gyakorlatban: az amerikai cukorimport Önkéntes exportkorlátozások Esettanulmány: Önkéntes exportkorlátozás a gyakorlatban: a japán autók A belföldi költségek arányára vonatkozó előírások Más kereskedelempolitikai eszközök A kereskedelempolitika hatásai: összefoglaló Összefoglalás Kulcsfogalmak Feladatok Ajánlott irodalom 1. függelék. Vámelemzés általános egyensúly mellett Vám egy kis országban Vám egy nagy országban 2. függelék. Vámok és mennyiségi korlátozások monopólium esetén A modell szabadkereskedelem mellett A modell vám mellett A modell mennyiségi korlátozás mellett A vám és a mennyiségi korlátozás összehasonlítása 211 212 214 216 218 218 220 223 223 224 225 226 228 229 230 232 232 233 234 234 236 237 237 239 241 241 242 243 244 9. fejezet. A kereskedelempolitika politikai gazdaságtana 245 A szabadkereskedelem melletti érvek Szabadkereskedelem és hatékonyság A szabadkereskedelem további hasznai Politikai érv a szabadkereskedelem mellett Esettanulmány: Mit nyert az EU 1992-n? Nemzeti jóléti érvek a szabadkereskedelem ellen Cserearányon alapuló érvelés a vámvédelem mellett A belföldi piaci kudarcok érve a vámvédelem mellett Mennyire meggyőző a piaci kudarcok érve? 245 246 247 248 249 251 251 252 254 Jövedelemeloszlás és kereskedelempolitika Verseny a választókért Kollektív cselekvés A politikai folyamat modellezése Ki részesül védelemben? Nemzetközi tárgyalások és a kereskedelempolitika A tárgyalás előnyei Nemzetközi kereskedelmi egyezmények: rövid történeti áttekintés Az Uruguay-forduló Kereskedelmi liberalizáció Szervezeti reformok Hasznok és költségek Preferenciális kereskedelmi megállapodások Esettanulmány: Kereskedelemterelés Dél-Amerikában Összefoglalás Kulcsfogalmak Feladatok Ajánlott irodalom Függelék. Az optimális vám pozitív voltának bizonyítása Kereslet és kínálat A vám és az árak A vám és a belföldi jólét 258 258 260 261 261 263 264 266 269 269 270 271 272 277 277 279 280 281 283 283 283 284 10. fejezet. Kereskedelempolitika a fejlődő országokban 286 Importhelyettesítő iparosodás A kiskorú iparágon alapuló érvelés A feldolgozóipar ösztönzése kereskedelempolitikai védelemmel Esettanulmány: Az importhelyettesítés vége Chilében A feldolgozóipar kedvezményezett kezelésének eredményei: az importhelyettesítő iparosítás problémái A duális gazdaság problémái A dualizmus tünetei Esettanulmány: Gazdasági dualizmus Indiában Duális munkaerőpiacok és kereskedelempolitika A kereskedelempolitika mint a dualizmus oka Exportorientált iparosítás: a kelet-ázsiai csoda Az ázsiai növekedés tényei Kereskedelempolitika a HPAE-gazdaságokban Iparpolitika a HPAE-gazdaságokban A növekedés más tényezői Összefoglalás Kulcsfogalmak Feladatok Ajánlott irodalom 287 287 290 292 293 295 295 296 297 299 300 301 302 304 305 306 307 307 309 11. fejezet. Stratégiai kereskedelempolitikák a fejlett országokban 311 311 312 314 315 316 317 319 323 323 325 329 Versenyben állnak-e az országok egymással? Fejlesztendők-e a magas hozzáadott értékű iparágak? Versenyben a jó munkahelyekért Versenyben a csúcstechnológiai szektorokért Kifinomult érvek a stratégiai kereskedelempolitika alátámasztására Technológia és extemáliák Tökéletlen verseny és stratégiai kereskedelempolitika Stratégiai kereskedelempolitika a gyakorlatban Japán stratégiai kereskedelempolitikája Stratégiai kereskedelempolitika más országokban Esettanulmányok a startégiai kereskedelempolitikáról Esettanulmány: Az acélipar kormányzati kezelése Japánban (1960-tól az 1970-es évek elejéig) Esettanulmány: A repülőgépipar támogatása Nyugat-Európában Esettanulmány: A félvezetőipar kormányzati kezelése Japánban (az 1970-es évek közepétől) Összefoglalás Kulcsfogalmak Feladatok Ajánlott irodalom 332 334 335 336 337 Harmadik rész. Árfolyamok és a nyitott gazdaságok makroökonómiája 339 329 331 12. fejezet. A nemzeti jövedelem elszámolása és a fizetési mérleg 341 A nemzeti jövedelmi számlák rendszere Nemzeti termék és nemzeti jövedelem Értékcsökkenés, nemzetközi transzferek és közvetett adók Bruttó hazai termék A nemzeti jövedelem elszámolása nyitott gazdaságban Fogyasztás Beruházás Kormányzati vásárlások A nyitott gazdaságra vonatkozó nemzeti jövedelmi azonosság Egy képzeletbeli nyitott gazdaság A folyó fizetési mérleg és a külföldi eladósodottság Megtakarítás és a folyó fizetési mérleg Magán- és kormányzati megtakarítás Esettanulmány: Rontja-e a költségvetési hiány a folyó fizetési mérleget? A fizetési mérleg elszámolása Példák páros tranzakciókra A fizetési mérleg alapazonossága Még egyszer a folyó fizetési mérlegről 343 344 345 346 346 347 347 347 348 348 349 352 353 354 357 358 359 360 A tőkemérleg A statisztikai eltérés Hivatalos tartalékműveletek Esettanulmány: Az Egyesült Államok a világ legnagyobb adósa? Összefoglalás Kulcsfogalmak Feladatok Ajánlott irodalom 361 362 364 367 373 374 374 376 13. fejezet. Árfolyam és devizapiac: az árfolyam-alakulás tőkepiaci megközelítése 377 Az árfolyam és a nemzetközi műveletek Belföldi és külföldi árak Valutaárfolyam és relatív árak A devizapiac A devizapiac szereplői A devizapiac jellemzői Azonnali és határidős árfolyamok A devizaswap Futures és opciós ügyletek A devizaeszközök kereslete Aktívák és aktívahozamok Kockázat és likviditás Kamatlábak Árfolyam és aktívahozam Egy egyszerű szabály Hozam, kockázat és likviditás a devizapiacon A devizapiaci egyensúly Kamatparitás: az egyensúly alapfeltétele Hogyan hat az aktuális árfolyam megváltozása a várható hozamra? Az egyensúlyi árfolyam Kamatlábak, várakozások és az egyensúly A kamatláb-változás hatása az aktuális árfolyamra A várakozások megváltozásának hatása azaktuális árfolyamra Összefoglalás Kulcsfogalmak Feladatok Ajánlott irodalom Függelék. A határidős árfolyam és a fedezett kamatparitás 378 379 380 381 381 383 384 386 386 387 387 389 390 391 392 394 395 395 396 399 400 400 404 404 405 406 408 409 14. fejezet. Pénz, kamatláb és valutaárfolyam 412 413 413 413 414 A pénz definíciója: rövid áttekintés A pénz mint csereeszköz A pénz mint elszámolási egység A pénz mint értékőrző Mi a pénz? Mi határozza meg a pénzkínálatot? Az egyéni pénzkereslet Várható hozam Kockázat Likviditás Aggregált pénzkereslet Az egyensúlyi kamatláb: a pénzkínálat és a pénzkereslet kölcsönhatása Pénzpiaci egyensúly A kamatláb és a pénzkínálat A kibocsátás és a kamatláb A pénzkínálat és az árfolyam rövid távon A pénz, a kamatláb és az árfolyam összekapcsolása Az USA pénzkínálata és a dollár/euró árfolyam Európa pénzkínálata és a dollár/euró árfolyam Pénz, árszínvonal és árfolyam hosszú távon Pénz és pénzárak A pénzkínálat változásainak hosszú távú hatásai Tapasztalati tények a pénzkínálatról és az árszínvonalról Pénz és árfolyam hosszú távon Infláció és árfolyam-dinamika Rövid távú ármerevség kontra hosszú távú árrugalmasság A pénzkínálat permanens változásai és az árfolyam Az árfolyam túllendülése Összefoglalás Kulcsfogalmak Feladatok Ajánlott irodalom 414 414 415 415 416 416 417 419 419 421 422 423 423 425 427 428 429 429 431 432 434 434 438 440 441 442 442 443 15. fejezet. Árszínvonal és valutaárfolyam hosszú távon 444 Az egységes ár elve V ásárlóerő-paritás A PPP és az egységes ár elve közötti viszony Abszolút és relatív PPP A PPP-n alapuló hosszú távú árfolyam modellje A monetáris megközelítés alapegyenlete Folyamatos infláció, kamatparitás és PPP A Fisher-hatás Empirikus tények a PPP-ről és az egységes ár elvéről A PPP problémáinak magyarázata Kereskedelmi akadályok és külkereskedelmi forgalomba nem kerülő termékek Eltérések a szabadversenytől Az árszínvonal mérésének nemzetközi különbségei PPP rövid és hosszú távon 445 446 447 447 448 449 451 453 457 462 462 466 466 467 Esettanulmány: Miért alacsonyabb az árszínvonal a szegényebb országokban? Túl a vásárlóerő-paritáson: a hosszú távú árfolyamok általános modellje A reálárfolyam Kereslet, kínálat és a hosszú távú reálárfolyam Nominális és reálárfolyam hosszú távú egyensúlyban Esettanulmány: Miért folyamatos a jen erősödése? Nemzetközi kamatlábkülönbségek és a reálárfolyam Reálkamatparitás Összefoglalás Kulcsfogalmak Feladatok Ajánlott irodalom Függelék. A Fisher-hatás, a kamatláb és az árfolyam rugalmas árak melletti monetáris megközelítésben 468 470 470 472 474 477 480 481 483 484 485 487 489 16. fejezet. Kibocsátás és devizaárfolyam rövid távon 492 Nyitott nemzetgazdaság aggregált keresletét meghatározó tényezők A fogyasztási keresletet meghatározó tényezők A folyó fizetési mérleg egyenlegét meghatározó tényezők A reálárfolyam hatása a folyó fizetési mérleg egyenlegére A rendelkezésre álló jövedelem hatása a folyó fizetési mérleg egyenlegére Az aggregált kereslet egyenlete A reálárfolyam és az aggregált kereslet kapcsolata A reáljövedelem és az aggregált kereslet kapcsolata A rövid távú kibocsátás értékének meghatározása Árupiaci egyensúly rövid távon: a DD görbe Kibocsátás, reálárfolyam, árupiaci egyensúly A DD görbe levezetése A DD görbe helyzetét megváltoztató tényezők Rövid távú egyensúly a vagyoneszközök piacán: az AA görbe Kibocsátás, devizaárfolyam, egyensúly a vagyoneszközök piacán Az AA görbe levezetése Az AA görbe helyzetét megváltoztató tényezők Nyitott nemzetgazdaság rövid távú egyensúlyi állapota: a DD és az AA görbe együttes vizsgálata Átmeneti változás a monetáris és a fiskális politikában Monetáris politika Fiskális politika A teljes foglalkoztatottság fenntartását célzó gazdaságpolitikai lépések Inflációs hajlam és a gazdaságpolitika kialakításának egyéb buktatói Tartós monetáris, illetve fiskális politikai lépések A pénzkínálat tartós növelése Alkalmazkodás a pénzkínálat tartós növekedéséhez Tartós fiskális expanzió 493 494 494 495 497 497 498 498 499 501 502 503 504 507 507 509 510 511 513 514 515 516 518 520 521 522 523 Gazdaságpolitikai lépések és a folyó fizetési mérleg Fokozatos alkalmazkodás a kereskedelmi forgalomban és a folyó fizetési mérleg dinamikája A J görbe Árfolyamáttétel és infláció Összefoglalás Kulcsfogalmak Feladatok Ajánlott irodalom 1. függelék. Az IS-LM modell és a DD-AA modell 2. függelék. Intertemporális választás és fogyasztói kereslet 3. függelék. A Marshall-Lemer-feltétel és a kereskedelmi rugalmasságok empirikus becslése 17. 526 528 528 530 533 535 535 537 538 544 547 fejezet. Rögzített árfolyam és devizapiaci intervenció 551 Miért érdekes a rögzített árfolyam? Jegybanki intervenció és pénzkínálat A jegybank mérlege és pénzkínálat Devizapiaci intervenció és pénzkínálat Sterilizáció A fizetési mérleg és a pénzkínálat Hogyan rögzíti a jegybank az árfolyamot? Devizapiaci egyensúly rögzített árfolyam mellett Pénzpiaci egyensúly rögzített árfolyam mellett Grafikus elemzés Stabilizációs politika rögzített árfolyam mellett Monetáris politika Fiskális politika Árfolyam-kiigazítás A gazdaság alkalmazkodása a fiskális politikához és az árfolyam kiigazításhoz Fizetésimérleg-válság és tőkemenekülés Irányított lebegtetés és sterilizált intervenció Tökéletes eszközhelyettesíthetőség és a sterilizált intervenció hatástalansága Devizapiaci egyensúly nem tökéletes eszközhelyettesíthetőség esetén A sterilizált intervenció hatása nem tökéletes eszközhelyettesíthetőség esetén A sterilizált intervenció tapasztalatai Az intervenció mint devizapiaci jelzés (signal) Tartalékvaluták a világ pénzügyi rendszerében A tartalékvaluta-rendszer működése A tartalékközpont aszimmetrikus helyzete Az arany standardrendszer Az arany standard működése Szimmetrikus monetáris alkalmazkodás az arany standardrendszerben 551 555 555 557 558 559 560 560 561 562 563 564 565 566 568 569 571 573 574 575 577 578 578 579 580 581 581 582 Az arany standard előnyei és hátrányai Az aranydeviza-rendszer Összefoglalás Kulcsfogalmak Feladatok Ajánlott irodalom 1. függelék. Devizapiaci egyensúly nem tökéletes eszközhelyettesíthetőség esetén Kereslet Kínálat Egyensúly 2. függelék. A fizetési mérleg monetáris megközleítése 3. függelék. Mikor következik be a fizetési mérleg válsága? 583 584 584 586 586 588 590 590 591 591 593 595 Negyedik rész. Nemzetközi makrogazdasági p o litik a 18. fejezet. A nemzetközi pénzügyi rendszer 1870 és 1973 között A gazdaságpolitika céljai nyitott gazdaságban A belső egyensúly: teljes foglalkoztatottság és az árszint stabilitása A külső egyensúly: a folyó fizetési mérleg optimális pozíciója A nemzetközi gazdaságpolitika az aranystandardrendszerben, 1870-1914 Az aranystandard gyökerei Külső egyensúly az aranystandard idejében A pénzáramlási mechanizmus Az aranystandard „játékszabályai”: legenda és valóság Belső egyensúly az arany standard időszakában A két világháború közötti időszak, 1918-1939 A német hiperinfláció Átmeneti visszatérés az aranyhoz A nemzetközi gazdasági kapcsolatok felbomlása Esettanulmány: A nemzetközi arany standardrendszer és a világgazdasági válság A Bretton Woods-i rendszer és a Nemzetközi Valutaalap Az IMF céljai és szervezeti felépítése Konvertibilitás Külső és belső egyensúly a Bretton Woods-i rendszerben A külső egyensúly változó értelmezése Spekulatív tőkeáramlás és válság A gazdaságpolitika lehetőségei a Bretton Woods-i rendszerben A belső egyensúly fenntartása A külső egyensúly fenntartása Kiadásváltoztató és kiadásátterelő politikák A külső .egyensúly problémája az Egyesült Államokban Esettanulmány: A Bretton Woods-i rendszer hanyatlása és bukása 599 601 602 602 603 607 607 607 608 610 611 613 613 613 614 615 617 618 620 621 621 622 623 624 625 626 628 630 A világméretű infláció és áttérés a lebegő árfolyamok rendszerére Összefoglalás Kulcsfogalmak Feladatok Ajánlott irodalom 634 638 639 639 640 19. fejezet. Gazdaságpolitika és koordináció a lebegő árfolyamok rendszerében 642 Érvek a lebegő árfolyamok rendszere mellett A monetáris politika autonómiája Szimmetria A valutaárfolyam mint automatikus stabilizátor Érvek a lebegő árfolyamok rendszere ellen Fegyelem Destabilizáló spekuláció és pénzpiaci zavarok A nemzetközi kereskedelmet és beruházásokat érő ártalmak A gazdaságpolitikai koordináció hiánya A nagyobb autonómia illúziója Esettanulmány: Valutaárfolyamok a két olajválság között, 1973-1980 A makroökonómiai egymásrautaltság kétországos modellje lebegő árfolyamok rendszerében Esettanulmány: Dezinfláció, növekedés és válságok, 1980-1999 Mit tanulhattunk az 1973 óta összegyűlt tapasztalatokból? A monetáris politika autonómiája Szimmetria A valutaárfolyam mint automatikus stabilizátor Fegyelem Destabilizáló spekuláció Nemzetközi kereskedelem és beruházás Gazdaságpolitikai koordináció Reális altematíva-e még a fix árfolyamok rendszere a legtöbb ország számára? A reform irányai Összefoglalás Kulcsfogalmak Feladatok Ajánlott irodalom Függelék. A nemzetközi gazdaságpolitikai együttműködés kudarcai 642 643 645 645 647 648 649 651 651 652 653 659 663 672 672 674 675 676 676 677 678 679 680 681 682 682 684 685 20. fejezet. Optimális valutaövezetek és az európai tanulságok 688 Az egységes valuta kialakulása Az európai valutareform-kezdeményezések, 1969-1978 Az Európai Pénzügyi Rendszer (EMS), 1979-1998 A német pénzügyi dominancia és az EMS hitelességi elmélete A zEU 1992-es reformjai Az Európai Gazdasági és Pénzügyi Unió 689 690 691 694 696 697 Az euró és az eurózóna gazdaságpolitikája A maastrichti konvergenciakritériumok; a stabilitás és növekedési egyezmény A Központi Bankok Európai Rendszere A felülvizsgált árfolyam-mechanizmus Az optimális valutaövezetek elmélete Gazdasági integráció és a rögzített árfolyam előnyei: a GG görbe Gazdasági integráció és a rögzített árfolyam hátrányai: az LL görbe Döntés valutaövezethez történő csatlakozásról: a GG és LL görbe együttes vizsgálata Az optimális valutaövezet Esettanulmány: Optimális valutaövezet-e Európa? Az EMU jövője Összefoglalás Kulcsfogalmak Feladatok Ajánlott irodalom 21. fejezet. A globális tőkepiac: teljesítmény és gazdaságpolitikai problémák A nemzetközi tőkepiacok és a külkereskedelemből eredő haszon A kereskedelemből származó haszon három típusa Kockázatkerülés A portfóliódiverzifikáció mint a nemzetközi aktívakereskedelem indítéka A nemzetközi aktívák közti választás: adósság versus tulajdonrész A nemzetközi banktevékenység és a nemzetközi tőkepiacok A nemzetközi tőkepiacok struktúrája A nemzetközi tőkepiacok növekedése Offshore banktevékenység és offshore valutakereskedelem Eurodollár és más eurovaluták Mekkora az eurovaluta-piac? Hogyan jönnek létre az eurovaluták? Az eurovaluta-kereskedelem növekedése Az aszimmetrikus szabályozás fontossága Az eurovaluták és a makrogazdasági stabilitás A nemzetközi banktevékenység szabályozása A bankcsőd veszélye A nemzetközi banktevékenység szabályozásának nehézségei A nemzetközi szabályozási kooperáció Esettanulmány: Amikor majdnem eljött a világvége A nemzetközi tőkepiac teljesítménye A nemzetközi portfóliódiverzifikáció mértéke Az intertemporális kereskedelem mértéke Az onshore és offshore hozamok eltérése A valutapiacok hatékonysága 699 700 701 703 704 705 707 710 712 712 717 720 722 722 723 725 726 726 727 728 729 730 730 731 732 734 734 734 738 739 741 744 744 747 748 751 753 754 755 756 757 Összefoglalás Kulcsfogalmak Feladatok Ajánlott irodalom 761 762 763 764 22. fejezet. Fejlődő országok: növekedés, válság és reform 765 Jövedelem, jólét és növekedés a világgazdaságban A gazdagok és a szegények közötti szakadék Csökkentek-e a jövedelemkülönbségek a világban? A fejlődő országok strukturális jellemzői Fejlődő országok hitelfelvétele és adóssága A fejlődő országokba történő tőkeáramlás közgazdaságtana A nem teljesítés problémája A tőkebeáramlás alternatív formái Latin-Amerika: a válságtól az egyenetlen reformokig Infláció és adósságválság az 1980-as években Latin-Amerikában Esettanulmány: Gazdasági stagnálás és fellendülés Argentínában Reformok, tőkeáramlás és újabb válság Kelet-Ázsia: siker és válság A kelet-ázsiai gazdasági csoda Ázsia gyengeségei Az ázsiai pénzügyi válság Más fejlett régiókra gyakorolt hatás Esettanulmány: Hitelessé teheti-e a valutatanács a rögzített árfolyamok rendszerét? A fejlődő országok válságainak tanulságai A világ pénzügyi „architektúrájának” reformja A tőkemobilitás és az árfolyamrendszer trilemmája „Megelőző” intézkedések A válság leküzdése Zavaros jövő Összefoglalás Kulcsfogalmak Feladatok Ajánlott irodalom 765 766 767 769 772 773 774 776 779 780 784 786 791 791 793 795 796 Matematikai utóirat 8 13 Matematikai utóirat a 3. fejezethez. A specifikus tényezők modellje 815 Tényezőárak, költségek és a tényezők kereslete A tényezőárak meghatározottsága a specifikus tényezők modelljében A relatív árak változásának hatása 815 818 820 798 801 803 804 805 807 807 808 809 809 811 Matematikai utóirat a 4. fejezethez. A tényezőárak modellje A tényezőárak modelljének alapegyenletei Termékárak és tényezőárak Tényezőkínálat és kibocsátás Matematikai utóirat az 5. fejezethez. A világgazdasági kereskedelem 822 822 823 824 Kereslet, kínálat és egyensúly Világszintű egyensúly Termelés és jövedelem Jövedelem, árak és hasznosság Kínálat, kereslet és az egyensúly stabilitása A kínálat és a kereslet változásának hatásai A komparatív statika módszere Gazdasági növekedés A transzferprobléma A vám hatása 825 825 825 826 826 828 830 830 831 832 833 Matematikai utóirat a 6. fejezethez. A monopolisztikus verseny modellje 835 Matematikai utóirat a 21. fejezethez. Kockázatkerülés és nemzetközi portfóliódiverzifikáció Az optimális portfolió analitikus meghatározása Az optimális portfolió diagramatikus levezetése A változó hozam hatásai 837 838 839 842 Név- és tárgymutató 845 Előszó Az 1980 óta eltelt évek során folyamatossá váltak a megrázkódtatások a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban. Az újonnan iparosodott országok a világ iparcikkpiacának nem csekély részét szerezték meg a fejlett országoktól; a virágzó nemzetközi tőkepiac új kapcsolatokat teremtett a világ pénzügyi központjai között, ugyanakkor növelte a globális pénzügyi bizonytalanságot; a valutaárfolyamok széles kilengései és a kereske delmi struktúrák változásai olyan politikai erőket hoztak létre, amelyek a második vi lágháború után oly sok nehézség árán felépített nyílt nemzetközi kereskedelmi rend szert fenyegetik; a korábbi szovjet tömb országai megszabadultak a kommunista ura lomtól, s többségük a nemzetközi áru- és tőkemozgások előtt nyitott piacgazdaságot alakított ki. A nemzetközi gazdaságpolitika problémái még a kisebb méretű gazdasá goknál kevésbé a világpiacra utalt Egyesült Államokban is előtérbe kerültek, és tartósan helyet kaptak az újságok címoldalain. A világgazdaság újabb általános fejleményei ismét előtérbe hoznak olyan kérdése ket, amelyek immár több mint két évszázada foglalkoztatják a világgazdaság szakértőit. Ezek közé a kérdések közé tartozik a nemzetközi gazdasági alkalmazkodás mechaniz musa, illetve a szabadkereskedelem előnyei a belföldi termelők védelmével szemben. A nemzetközi gazdaságtan fejlődésében azonban gyakori, hogy az események és a gondo latok összjátéka új elemzési módszereket teremt. Ennek három friss példája a valutaár folyamok tőkepiacokon alapuló megközelítése; a külkereskedelemnek és az ipari telep hely megválasztásának a komparatív előnyök helyett a növekvő hozadékokra és a piaci szerkezetekre épülő új elméletei; valamint a nemzetközi tőkeáramlások intertemporális elemzése, amely központi szerepet kapott a „külső egyensúly” fogalmának finomításá ban és a fejlődő országok hitelfelvételeit, illetve fizetésképtelenségét meghatározó té nyezők vizsgálatában. E könyv megírásának a gondolata abból a tapasztalatból bontakozott ki, amelyet alsóbb éves közgazdász-, illetve üzleti szakos hallgatók nemzetközi gazdaságtani okta tásával szereztünk a hetvenes évek végétől kezdve. Ebben az oktatómunkában két fő kihívást érzékeltünk. Az első kihívás az volt, hogy miként közvetítsük a hallgatóknak eme gyorsan fejlődő tudományterület érdekfeszítő szellemi kihívásait. A második pe dig, hogy megmutassuk, mennyiben alakította a nemzetközi gazdaságtan fejlődését év századokon át a változó világgazdaság megértésének, illetve a nemzetközi gazdaságpo litika aktuális problémái elemzésének az igénye. Azt vettük észre, hogy a forgalomban lévő tankönyvek nem válaszoltak megfelelő en ezekre a kihívásokra. A nemzetközi gazdaságtan tankönyvei sokszor sajnos olyan speciális modellek és előfeltevések igen széles választékát állítják a hallgatók elé, ame lyekből nehéz alapvető következtetéseket levonni. E speciális modellek jelentős része azonban már kiment a divatból, a diákok ezért nem tudják meg, hogy az elemzésnek valójában mi köze van a valóságos gazdasághoz. így azután sok tankönyv űrt hagy az előadásokon hallott, néha kissé avítt anyag és a jelenlegi kutatási, illetve gazdaságpoli tikai viták előterében álló izgalmas témák között. Ez az űr sajnos drámai módon tágult, ahogy a nemzetközi gazdaságtani problémák jelentősége - és a nemzetközi gazdaságtani kurzusok hallgatóinak száma - növekedett. Ezzel a könyvvel arra teszünk kísérletet, hogy korszerű és érthető elemzési keretet adjunk korunk gazdasági eseményeinek megvilágításához, valamint ahhoz, hogy a nem zetközi gazdaságtan varázsát a hallgatók is érzékeljék. A téma reálgazdasági és pénz ügyi vonatkozásait egyaránt elemezzük. Azt a megközelítést választottuk, hogy lépés ről lépésre építsünk föl egyszerű és egységes elemzési keretet a régebbi nagy felismeré sek, illetve a legújabb kutatási eredmények és módszerek bemutatásához. A hallgatókat azzal próbáljuk ösztönözni a nemzetközi gazdaságtan belső logikájának megértésére és elsajátítására, hogy az elmélet fejlődésének minden lépését adatokkal vagy gazdaságpolitikai kérdésekkel szemléltetjük. Könyvünk helye a közgazdasági oktatásban A hallgatók akkor sajátítják el a legkönnyebben a nemzetközi gazdaságtant, ha az anyagot olyan elemzési módszerként mutatják be nekik, amely szorosan kapcsolódik a világgazdaság eseményeihez, nem pedig elvont elméletek absztrakt modellekre épülő rendszereként. Célunk tehát az volt, hogy a fogalmakat, a gondolatmeneteket és alkal mazásukat hangsúlyozzuk az elméleti formalizmus helyett. A könyv megértéséhez ennek megfelelően nem szükséges kiterjedt közgazdaságtani előképzettség. A közgazdaságtan alapjait már ismerő hallgatók számára a könyv érthető lesz, a mikroökonómiai vagy makroökonómiai előképzettséggel rendelkező hallgatók pedig bőséges új anyaggal ismerkedhetnek meg. A mélyebb ismereteket nyújtó függelékek és mate matikai utóiratok pedig a legfelkészültebb hallgatókra figyelemmel szerepelnek a könyvben. Az általános gyakorlat szerint két részre osztottuk a könyvet. Az első rész a külke reskedelmi, a második a pénzügyi kérdésekkel foglalkozik. A nemzetközi gazdaságtan külkereskedelmi és pénzügyi területét sokszor még egy tankönyvön belül is egymáshoz nem kapcsolódó témakörökként kezelik, pedig hasonló témák és módszerek mindkettő ben bőven előfordulnak. Jó példa erre a külkereskedelemből nyerhető hasznok gondo lata, amely éppoly fontos az aktívák, mint az áruk szabadkereskedelme által előidézett hatások megértéséhez. A nemzetközi hitelkapcsolatok újabb fontos példát nyújtanak. Legjobban a komparatív előnyök fogalma alapján érthetjük meg azt a folyamatot, amely ben az országok jelenlegi fogyasztást cserélnek eljövőbeli fogyasztásra (ezért foglalko zunk a komparatív előnyökkel a könyv első felében), az ebből leszűrt következtetések azonban a fejlődő és a fejlett országok külgazdasági problémáinak a mélyebb megérté sét is elősegítik. Szükségesnek is tartottuk, hogy megvilágítsuk az összefüggéseket a külkereskedelmi és a pénzügyi területek között. Ugyanakkor következetesen törekedtünk arra, hogy a könyv két fele önállóan is megálljon a lábán. így egy féléves külkereskedelmi elméleti tantárgy a 2-11. fejezet anyagára támaszkodhat, egy ugyanilyen hosszúságú nemzetközi pénzügyi gazdaságtani tárgy pedig a 12-22. fejezetre. Ha azonban a könyvet teljes tanévnyi, mindkét téma területre kiterjedő nemzetközi gazdaságtani oktatásra használják, akkor sem kell tartani attól, hogy a hallgatók nem értik, vajon miért maradtak ki az anyagból a külkereskedel mi elmélet alapelveit tárgyaló részek a téli szünet alatt. A Nemzetközi gazdaságtan: elmélet és gazdaságpolitika című tankönyv néhány megkülönböztető vonása A könyv a nemzetközi gazdaságtan fejlődésének legújabb fontos eredményeit mutatja be anélkül, hogy megcsonkítaná azokat a régóta érvényes elméleti és történelmi felis meréseket, amelyek hagyományosan a tananyag magját alkotják. A könyvnek ezt az átfogó jellegét úgy értük el, hogy hangsúlyozottan mutattuk be azt az utat, amelyet a tudomány a világgazdaság fejlődésére válaszul járt be a korábbi eredményektől a leg újabb elméletekig. A könyv külkereskedelmi (2-11. fejezet) és pénzügyi része (12-22. fejezet) egyaránt elméleti, majd az elméletet a fontos régebbi és a jelenlegi gazdaságpo litikai problémákra alkalmazó fejezetekből épül föl. Az 1. fejezetben azt írjuk le némileg részletezve, hogy a könyv miként tárgyalja a nemzetközi gazdaságtan fő témáit. Itt hangsúlyozunk néhány olyan újabb témát, ame lyet a korábbi szerzők nem mutattak be a megfelelő rendszerességgel. Az árfolyam-meghatározódás tőkepiaci megközelítése A nyílt gazdaság makroökonómiájáról adott elemzésünk középpontjába a modem valu tapiacot és a nemzeti kamatlábak, illetve a várakozások valutaárfolyamokat meghatáro zó szerepét állítjuk. A könyvben kifejtett makroökonómiai modell fő alkotórésze a kamatparitási kapcsolat (amelybe később a kockázati prémiumokat is beépítjük). Ezt a modellt használjuk fel például a valutaárfolyam „túllendülését” (overshooting), a reál valutaárfolyamok viselkedését, a rögzített árfolyamok melletti fizetésimérleg-zavarokat, valamint a jegybankok valutapiaci beavatkozásának okait és hatásait elemző fejte getésekben. Növekvő hozadékok és piaci szerkezet A komparatív előnyöknek a külkereskedelem növelésében, illetve a külkereskede lemből eredő hasznok képződésében játszott szerepét áttekintve a 6. fejezetben a je lenlegi kutatások frontvonalán folytatjuk az elemzést. Itt mutatjuk be, hogy a növek vő hozadékok és a termékdifferenciálás hogyan befolyásolja a külkereskedelmet és a jólétet. Az ebben a fejtegetésben áttekintett modellek jól megragadják a valóságot például az ágazaton belüli kereskedelemmel és a külkereskedelmi struktúra dinami kus méretgazdaságossággal összefüggő változásaival kapcsolatban. A modellek azt is megmutatják, hogy a kölcsönösen előnyös külkereskedelemnek nem kell komparatív előnyökön alapulnia. Politika és kereskedelempolitikai elmélet A 3. fejezettől a külkereskedelem jövedelemeloszlási hatásait tekintjük a szabadkeres kedelem korlátozásai mögötti fő politikai tényezőnek. Ez a hangsúlyválasztás világossá teszi a hallgatók számára, hogy a kereskedelempolitika megszokott jóléti elemzésének javaslatai miért csak ritkán valósulnak meg a gyakorlatban. A l l . fejezet arra a népsze rű elképzelésre összpontosít, amely szerint a kormányzatoknak „stratégiai” kereskede lempolitikai eszközöket kellene alkalmazniuk a gazdaság kulcsfontosságú területeinek tekintett szektorok ösztönzésére. Ez a fejezet a stratégiai kereskedelempolitika elméleti elemzését is tartalmazza egyszerű játékelméleti fogalmak felhasználásával. Nemzetközi makrogazdasági politikai koordináció A nemzetközi pénzügyi tapasztalati anyag bemutatásakor (18-22. fejezet) azt hang súlyozzuk, hogy a különböző árfolyamrendszerek a bennük szereplő országok szá mára különböző gazdaságpolitikai koordinációs problémákat okoztak. A két világ háború közötti évek nemzetközi aranystandard-árfolyamrendszere megmutatta, hogy az „inkább a szomszédod legyen koldus” jellegű gazdaságpolitikák önveszélyesek lehetnek, a jelenlegi lebegtetési rendszer pedig ehhez hasonlóan arra hívja fel a nem zeti gazdaságpolitikusok figyelmét, hogy fel kell ismerniük a gazdaságok kölcsönös függőségét, és ennek megfelelően kell meghozniuk gazdaságpolitikai döntéseiket. A 19. fejezet részletesen tárgyalja a jelenlegi nemzetközi pénzügyi rendszernek ezt az alapproblémáját. A nemzetközi tőkepiac és a fejlődő országok A nemzetközi tőkepiacot átfogóan tárgyaljuk a 21. fejezetben. Itt foglalkozunk a nem zetközi portfóliódiverzifikáció jóléti hatásaival, illetve az offshore pénzügyi intézmé nyek prudenciális működésének felügyeleti problémáival. A 22. fejezet témája pedig az iparosodó és újonnan iparosodott országok hosszú távú növekedési kilátásaival, illetve a rájuk jellemző makrogazdasági stabilizációs és liberalizációs problémákkal foglalkozik. A fejezet áttekinti a feltörekvő piacok válságait, és történelmi összefüg gésrendszerbe helyezi a hitelfelvevő fejlődő országok, a hitelnyújtó fejlett országok és a hivatalos pénzügyi intézmények, például a Nemzetközi Valutaalap közötti köl csönhatásokat. Nemzetközi tényezőmozgások A 7. fejezetben hangsúlyozzuk a nemzetközi kereskedelem és a nemzetközi termelésitényező-mozgások között lehetséges helyettesítési kapcsolatot. A fejezetnek sajátos színt ad elemzésünk a nemzetközi hitelkapcsolatokról mint időszakok közötti kereskedelem rőlf, ami nem más, mint a jelenlegi fogyasztás cseréje jövőbeli fogyasztásra. Ennek az elemzésnek az eredményeit felhasználjuk a könyv második részében, hogy megvilágít suk a folyó fizetési mérleg makrogazdasági vonatkozásait. Mi az új az ötödik kiadásban? A Nemzetközi gazdaságtan: elmélet és gazdaságpolitika című könyvnek ehhez az ötö dik kiadásához több fejezetet is alaposan átírtunk. Ezek a változások tükrözik a felhasz nálók javaslatait éppúgy, mint a nemzetközi gazdaságtan elméletének és gyakorlatának néhány fontos fejleményét. A legfontosabb változások a következők: 2. fejezet. Munkatermelékenység és komparatív előny: a ricardói modell. A ricardói alapmodellt ebben a fejezetben a relatív bérek és a viszonylagos munkater melékenységi mutatók közötti szoros összefüggésre építjük. A külföldi termelékeny ség-növekedésről szóló vitákban gyakran megjelenik a félelem, hogy ezt a növeke dést nem kíséri a bérek megfelelő emelkedése, ebből pedig a külföldi országoknak hosszú távú versenyképességi előnye származik. A 2. fejezetbe most bekerült rész újabb tapasztalati anyagot mutat be annak bizonyítására, hogy az ilyen félelmek alap talanok: a termelékenység hosszú távon összetartó fejlődése a bérek alakulásában is hosszú távú konvergenciát idéz elő. 7. fejezet. Nemzetközi tényezőmozgások. A fejezet középpontjában továbbra is a nemzetközi tényezőmozgások okainak és hatásainak az elemzése áll, beleértve a jövedelemeloszlási hatásokat. Új a fejezetben, hogy áttekintjük az első világháború előtti óriási nemzetközi népességmozgások nemzetközi bérkonvergenciát ösztönző hatásait. 15. fejezet. Árszintek és a valutaárfolyam hosszú távú alakulása. Új függelékben elemzünk részletesen egy olyan témát, amely a múltban gyakran megzavarta a hallgató kat, mégpedig a várt infláció, a nominális kamatlábak és a valutaárfolyam közötti össze függésrendszert a rugalmas árak melletti monetáris modellben. Egy új ábrával szemlél- XXVIII ELŐSZÓ tétjük mindazokat az erőket, amelyek együttesen működnek akkor, amikor gyorsul a várt infláció. 17. fejezet. Rögzített valutaárfolyamok és valutapiaci intervenció. A kilencvenes évek végének ázsiai gazdasági válsága, valamint az azt követő brazíliai és oroszországi válságok felélesztették a fizetésimérleg-válságok elméletéről folyó gondolkodást. Sok megfigyelő meggyőződésévé vált, hogy a kilencvenes évek bőséges, ugyanakkor igen sokféle esetből álló példaanyagát nem magyarázhatja meg egyetlen elmélet. Az ebben a fejezetben szereplő fizetésimérleg-válság elemzését jelentősen bővítettük azért, hogy más elméletek is helyet kapjanak benne. A fejezet új változatában a modellek két válfa ja közötti különbségtételre összpontosítunk: az egyik teljesen a rossz gazdasági funda mentumokra épít, a másik szerint viszont a válságok előidézésében jelentős szerepe van az önmegvalósító piaci várakozásoknak is. 20. fejezet. Optimális valutaövezetek és a nyugat-európai tapasztalatok. A könyv negyedik kiadásának írása idején (1995-1996-ban) a gazdasági és pénzügyi unióról (EMU) kialakított európai jövőkép nekünk távoli és talán elérhetetlen célnak tűnt. A legtöbb megfigyelő számára némileg váratlan, hogy az EMU valósággá válik - az euróval, az Európai Központi Bankkal és a többi kellékével együtt -, mire ez az ötödik kiadás napvilágot lát. A 20. fejezetet alaposan átdolgoztuk, hogy bemutassuk az EMU kialaku lásának történetét, az EMU-n belüli monetáris politikai intézményrendszert, valamint a most előtérbe kerülő fontosabb elméleti problémákat. Az új európai realitásokkal össz hangban a könyv pénzügyi része már csak alig foglalkozik a forgalomból 2002-ben kikerülő nemzeti valutákkal, és helyettük a példákban is az eurót alkalmazza. 22. fejezet. Fejlődő országok: növekedés, válság és reform. Ezt a fejezetet lényegé ben teljesen újraírtuk. Most már foglalkozik a fejlődő országok hosszú távú növekedési és konvergencia-problémáival, a reformmal és a liberalizációval, a makrogazdasági sta bilizációval, a valutaárfolyam-rendszerekkel, valamint a nemzetközi pénzügyi rendszer átalakításával. A korábbi kiadásokban még bővebb elemzést az 1945 előtti fejlődésről és a 80-as évek adósságválságáról most rövidebbre fogtuk annak érdekében, hogy rész letesebben foglalkozhassunk a feltörekvő piacok 1997 júliusában, Thaiföldön kirob bant legújabb válságával. Ezekből a tapasztalatokból elméleti következtetéseket vonunk le, és az elemzést kiterjesztjük az árfolyam-összeomlás 17. fejezetben bemutatott elmé letéről abba az irányba, hogy bemutassuk a bank- és a nemzetközi fizetőképességi vál ságokkal való összefüggéseket is. Ebből a kiadásból már kihagytuk a régi 23. fejezetet, amely a korábbi szovjet tömb országaival foglalkozott. A szocializmusból a kapitaliz musba való átmenet évtizede után ezeknek az országoknak a problémái minőségi szem pontból hasonlóak más fejlődő országokéhoz; ezért nem láttuk indokoltnak, hogy még mindig külön fejezetet szenteljünk nekik. Az új 22. fejezet röviden mégis megvonja a gazdasági átalakulás mérlegét a kilencvenes évek eleje óta bejárt lengyel és orosz fejlő dési pálya összehasonlításával annak érdekében, hogy hátteret szolgáltasson az 1998— 1999-es orosz fizetési válság elemzéséhez. A felsorolt szerkezeti változtatások mellett több más tekintetben is korszerűsítettük a könyvet, hogy most is aktuális legyen. így kitérünk „az elveszett kereskedelem rejté lyére” a Heckscher-Ohlin külkereskedelmi modell tapasztalati elemzésénél (4. fejezet); megvizsgáljuk a transzferprobléma szerepét a nemrégiben lezajlott ázsiai gazdasági válság hatásainak magyarázatában (5. fejezet); s bemutatjuk a Clinton-kormányzat elhibázott kísérletét arra, hogy megpróbálkozzék a stratégiai kereskedelempolitikával (11. feje zet). Megvizsgáljuk az 1998-as dél-koreai wonleértékelés kereskedelmi mérlegre gya korolt hatását (16. fejezet), bemutatjuk a hosszú távú tőkepiaci vagyonkezelés teljes kudarchoz közeli fiaskóját (21. fejezet), valamint értékeljük a nemzeti valuták dollárra való lecserélésének vonzerejét egyes fejlődő országok számára (22. fejezet). Hogyan használjuk a könyvet? A könyv több olyan, a tanulást segítő eszközt tartalmaz, amely fenntartja a hallgatók érdeklődését az olvasásban, és segíti a tudnivalók elsajátítását. Esettanulmányok Az elméleti fejtegetéseket gyakran esettanulmányok kísérik, amelyeknek hármas szere pük van a könyvben: a korábban bemutatott anyag további alátámasztása, a valóságos világban való alkalmazhatóságának szemléltetése, valamint fontos történeti anyag is mertetése. Keretes részek Olyan kevésbé központi témákat keretes részekben mutatunk be, amelyek mindazonál tal a szövegben kifejtettek különösen élénk szemléltetésére alkalmasak. Ezek közé tar tozik a Ricardo- és a Hume-féle elméletek politikai háttere; a NAFTA-nak a kaliforniai vízkeresletre gyakorolt, meglepően erős lehetséges hatása; a banánkereskedelemről foly tatott viták meghökkentő képessége arra, hogy rossz hangulatot keltsenek olyan orszá gok között, ahol az éghajlat alkalmatlan a banántermesztésre; a bolíviai hiperinfláció története; és a mexikói peso elleni 1994-es spekulációs támadás. Magyarázó ábrák A több mint 200 ábrát kísérő magyarázat alátámasztja a szövegben kifejtett anyagot és segíti a hallgatót az anyag áttekintésében. Összefoglalás és kulcsfogalmak Mindegyik fejezet a fontos pontokat felidéző összefoglalással zárul. A kulcsfogalmak és -mondatok első alkalommal vastag betűvel jelennek meg a szövegben és minden fejezet végén külön is felsoroljuk. Az anyag további áttekintését az is segíti, hogy a kulcsfogalmakat dőlt betűvel szerepeltetjük a fejezet összefoglalásában. Feladatok Minden fejezetet olyan feladatok követnek, amelyek célja az anyag megértésének ellen őrzése és erősítése. A kérdések köre egyszerű számítási feladatoktól olyan átfogó prob lémákig terjed, amelyek alkalmasak az órán való megvitatásra is. Számos feladatban a tananyag alkalmazását kérjük a hallgatóktól a valóságos világban fellépő, adatokkal kapcsolatos vagy gazdaságpolitikai jellegű kérdésekre. Ajánlott irodalom A könyv szerkesztésekor tekintettel voltunk az olyan oktatókra, akik szívesen egészítik ki a tankönyvet további olvasnivalóval, illetve azokra a hallgatókra, akik készséggel vállalkoznak további saját szellemi erőfeszítésre. így minden fejezet a forráskereséshez szükséges módon adatolt bibliográfiával zárul, amely klasszikus szakkönyveket vagy cikkeket éppúgy tartalmaz, mint aktuális témák korszerű feldolgozásait. KöszönetnyiIvá nítás Legelső köszönetünk Jane E. Tuftsnak, a technikai szerkesztőnek, valamint Sylvia Mallorynek és Denise Clintonnak, a szakmai szerkesztőknek jár. Jane mérlegelőképessége és felkészültsége a könyv mind az öt kiadásában tükröződött, közreműködését nem kö szönhetjük meg eléggé. A Michele Heinz irányította kiadói munkálatokat nagy elisme rés illeti. Köszönetünk a többi szerkesztőé is, akik az első négy kiadást magas színvona lon valósították meg. Hálával tartozunk Galina Borisova Hale-nek és Jay Shambaugh-nak, akik fáradsá gos munkával frissítették az adatokat, ellenőrizték a korrektúrákat és bírálták a fejezete ket. Annié Wai-Kuen Shun kiemelkedő segítséget nyújtott a munkához. A könyvhöz adott értékes javaslataiért köszönjük Chang Tai-Hsieh (Princeton Egyetem), Dávid Modest (Long Term Capital Management) és Alán M. Taylor (Kaliforniai Egyetem, Davis) közreműködését. Hálásak vagyunk a következő bírálóknak javaslataikért és észrevételeikért: Myrvin Anthony, University of Strathclyde, U. K. Jay Pil Choi, Columbia University Brian Copeland, University of British Columbia Neil Gilfedder, Stanford University Patrick Gormely, Kansas State University Philip R. Jones, University of Bath and University of Bristol, U. K. Fáik Koray, Louisiana State University Terutomo Ozawa, Colorado State University Arvind Panagariya, University of Maryland Craig Schulman, University of Arkansas Yochanan Shachmurove, University of Pennsylvania Rebecca Taylor, University of Portsmouth, U. K. A korábbi kiadásokhoz igen hasznos észrevételeket tettek a következő recenzensek: Jaleel Ahmad, Concordia University Richard Ault, Aubum University George H. Borts, Brown University Francisco Carrada-Bravo, American Graduate School of International Management Ann Davis, Marist College Gopal C. Dorai, William Paterson University Gerald Epstein, University of Massachusetts at Amherst JoAnne Feeney, University of Colorado, Boulder Róbert Foster, American Graduate School of International Management Diana Fuguitt, Eckerd College Byron Gangnes, University of Hawaii at Manoa Ranjeeta Ghiara, Califomia State University, San Marcos Bodil Ólai Hansen, Copenhagen Business School Henk Jager, University of Amsterdam Arvind Jaggi, Fanklin & Marshall College Mark Jelavich, Northwest Missouri State University Patrice Franko Jones, Colby College Maureen Kilkenny, Pennsylvania State University Corinne Krupp, Michigan State University Bún Song Lee, University of Nebraska, Omaha Francis A. Lees, St. Johns University Rodney D. Ludema, The University of Western Ontario Marcel Mérette, Yale University Shannon Mitchell, Virginia Commonwealth University Kaz Miyagiwa, University of Washington Tón M. Mulder, Erasmus University, Rotterdam E. Wayne Nafziger, Kansas State University Donald Schilling, University of Missouri, Columbia Ronald M. Schramm, Columbia University Margaret Simpson, The College of William and Mary Róbert M. Stem, University of Michigan Scott Taylor, University of British Columbia Aileen Thompson, Carleton University Sarah Tinkler, Weber State University Arja H. Turunen-Red, University of Texas, Austin Dick vander Wal, Free University of Amsterdam Noha nem tudtuk elvégezni a könyvben az összes javasolt változtatást, a bírálók és recenzensek megjegyzéseit felbecsülhetetlen értékűnek találtuk a könyv átdolgozása kor. A megmaradt hiányosságokért azonban csakis bennünket terhel a felelősség. Paul R. Krugman Maurice Obstfeld 1. fejezet Bevezetés A nemzetközi kereskedelem és pénzügyek világa mindig a közgazdaságtudomány kü lönösen élénken és sok vita közepette fejlődő területe volt. A modem közgazdasági elemzés sok alapvető felismerése származik a külkereskedelemről és a nemzetközi pénz ügyekről folytatott 18. és 19. századi vitákból. Mégis, a nemzetközi gazdaságtan tanul mányozása alighanem napjainkban a legfontosabb. A különböző nemzetgazdaságok a nemzetközi áru- és szolgáltatáskereskedelmen, a nemzetközi pénzmozgásokon keresz tül ma sokkal jobban összekapcsolódnak, mint bármikor a múltban. Ugyanakkor a vi lággazdaság ma jóval viharosabb időket él, mint az elmúlt évtizedek során bármikor. Az állandó mozgásban levő nemzetközi környezettel való lépéstartás a vállalati straté giáknak és a nemzeti gazdaságpolitikáknak is központi feladatává vált. Néhány alapvető statisztikai adat jól szemlélteti, hogy milyen mértékben vált egyre fontosabbá a külgazdasági környezet az Egyesült Államok számára. Az 1.1. ábra a brut tó hazai termék (GDP) részarányában mutatja az USA exportjának és importjának érté két 1965 és 1997 között. Az ábrából két fontos következtetés adódik. Az első az, hogy az Egyesült Államok termeléséhez képest sokkal többet exportál, és fogyasztásához képest sokkal többet importál, mint a korábbi években: 1965 és 1980 között az export és az import GDP-hez viszonyított aránya is több mint megkétszereződött. A második következtetés pedig, hogy az Egyesült Államok külkereskedelmi forgalma 1980 óta éles ingadozásokat mutatott. így 1980 és 1987 között az export csökkent a GDP-hez képest, az import viszont nem. Ezzel szemben 1987 és 1991 között az export lendült fel és az import felfutása csak ezt követte. A külkereskedelmi forgalom hosszú távú növe kedése és az exportnak az importhoz viszonyított ingadozása egyaránt az amerikai gaz daságfejlődés kulcsfontosságú eleme volt. 1980-hoz érve már aligha volt olyan gazda ságpolitikai ügy Amerikában - akár versenypolitikai, szabályozási, adózási vagy mun kaügyi téren - , amelynek megvitatásakor meg lehetett volna kerülni a külgazdasági összefüggéseket. Az 1980 utáni években azonban az import és az export közötti rés már az amerikai gazdaságpolitika egyik leghevesebben vitatott kérdésköre volt. Ha igaz az, hogy a külgazdasági kérdések az Egyesült Államok számára létfontosságúakká váltak, akkor más országok szempontjából ez még inkább így van. Az 1.2. ábra az 1994-es export és import GDP-hez viszonyított arányát mutatja néhány más ország ra. Valójában az amerikai gazdaság méreténél és erőforrásainak változatosságánál fog va a legtöbb országnál kevésbé függ a nemzetközi kereskedelemtől. Ebből pedig az következik, hogy a külgazdasági kérdések más országok számára még annál is fonto sabbak, mint ahogy ezt az Egyesült Államok példáján láttuk. Export, import (az USA nemzeti jövedelmének százalékában) A hatvanas évektől 1980-ig mind az export, mind az import folyamatosan nőtt az USA nemzeti jövedelméhez képest. 1980 óta az export jelentősen ingadozik. 1.1. ábra. Az export és az import az amerikai nemzeti jövedelem százalékában Export, import (a nemzeti jövedelem százalékában) 60 - t A külkereskedelem más országok számára még fontosabb, mint az Egyesült Államoknak 50 40 30 20 “ 10 ~ 0 USA Japán f S I Export Németország Korea Q Hollandia Import 1.2. ábra. Az export és az import a nemzeti jövedelem százalékában, 1994 Ez a könyv a nemzetközi gazdaságtan fő fogalmait és módszereit mutatja be az olvasóknak. Az elvont összefüggéseket valós gazdasági példák illusztrálják. A könyv jelentős része a nemzetközi gazdaságtan gazdag hagyományát tárgyalja, hiszen Dávid Ricardo 19. századi külkereskedelmi elmélete vagy Dávid Hume még korábbi nemzet közi pénzügyi elemzése a modern világgazdaságban is jól alkalmazható. Kísérletet tet tünk ugyanakkor arra, hogy ezeket az elemzéseket a mai viszonyokra alkalmazzuk. A nemzetközi gazdaságtan tudományterülete az utóbbi években alkotó erjedésben volt, és új nézetek jelentek meg a kereskedelempolitika politikai gazdaságtanáról, a stratégiai kereskedelempolitikáról, a valutaárfolyamokat meghatározó tényezőkről, illetve a mak rogazdasági politikák nemzetközi összehangolásáról. Könyvünkben bemutatjuk ezeket az új nézeteket, de továbbra is hangsúlyozzuk a régebbi nemzetközi gazdaságtani esz mék alkalmazhatóságát a jelenlegi viszonyokra. Miről szól a nemzetközi gazdaságtan? A nemzetközi gazdaságtan ugyanazokat az alapvető elemzési módszereket alkalmazza, mint a közgazdaságtan többi területe. Ennek az az oka, hogy az emberek és a vállalatok mozgatóerői és magatartási jellemzői ugyanazok a nemzetközi kereskedelemben, mint a belföldi piacon. Ha egy üveg spanyol bor megjelenik egy londoni asztalon, akkor e mögött szinte ugyanaz az eseménysor áll, mint amelynek nyomán egy üveg kaliforniai bor New Yorkba jut. Sőt a palack által megtett távolság az első esetben sokkal kisebb is! Mégis, a nemzetközi gazdaságtan újabb és másfajta szempontok figyelembevételét te szi szükségessé, mert a nemzetközi kereskedelem és tőkemozgás független országok között zajlik. Spanyolország és az Egyesült Királyság önálló állam, Kalifornia és New York viszont nem. Spanyolország brit piacra irányuló borszállításai megakadhatnak, ha az Egyesült Királyság kormánya mennyiségi korlátozást vezet be az importra; ha vi szont a spanyol pezeta árfolyama esik a font sterlinggel szemben, akkor a spanyol bor hirtelen olcsóbbá válhat a brit borkedvelők számára. E két esemény egyike sem történ het meg az Egyesült Államokban, ahol az alkotmány megtiltja a szövetségi államok közötti kereskedelem bármilyen korlátozását, és az egész ország területén egyetlen va luta van forgalomban. A nemzetközi gazdaságtan tehát azokkal a sajátos kérdésekkel foglalkozik, amelyek szuverén országok gazdasági együttműködése során merülnek fel. E kérdések tanulmá nyozását a következő hét, vissza-visszatérő téma köré csoportosítja: a külkereskedelem haszna, a külkereskedelem szerkezete, a protekcionizmus, a fizetési mérleg, az árfolya mot meghatározó tényezők, a nemzetközi gazdaságpolitikai koordináció és a nemzet közi tőkepiac kérdései. A külkereskedelem haszna Mindenki tisztában van azzal, hogy valamekkora mértékben biztosan szükséges a kül kereskedelem, hiszen senki sem javasolhatná komolyan, hogy Norvégia narancsot ter meljen. Mégis sokan nincsenek meggyőződve a külkereskedelem hasznáról olyan ter mékek esetében, amelyeket egy ország maga is termelhet. Nem kellene-e az amerikai aknak minden lehetséges esetben amerikai termékeket vásárolniuk, hogy segítsenek amerikai munkahelyek megtartásában? Valószínűleg az a nemzetközi gazdaságtan leg fontosabb felismerése, hogy a külkereskedelemnek haszna van - tehát ha országok egy másnak árukat és szolgáltatásokat adnak el, akkor ebből szinte minden esetben kölcsö nösen hasznot húznak. Azoknak a körülményeknek a skálája, amelyek között a külke reskedelem hasznot eredményez, sokkal szélesebb annál, mint ahogy ezt az emberek többsége elképzeli. Például számos amerikai üzletember tart attól, hogy az amerikainál magasabb japán termelékenység esetén a Japánnal folytatott külkereskedelem kárt okoz az amerikai gazdaságnak, mert egyik amerikai iparág sem lesz versenyképes a japánok kal szemben. Bizonyos politikusok szerint pedig a kevésbé fejlett és alacsonyabb haté konyságú országokkal folytatott kereskedelem sérti az amerikai gazdaság érdekeit, mert jóval alacsonyabb béreik miatt alákínálnak amerikai versenytársaiknak. Ennek a könyvnek a 2. fejezetében azonban olyan külkereskedelmi modellt muta tunk be, amely bizonyítja, hogy két ország akkor is kölcsönös előnyök mellett keres kedhet egymással, ha az egyik minden termék gyártásában hatékonyabb a másiknál és az alacsonyabb hatékonyságú gazdaság termelői csak alacsonyabb bérekkel maradhat nak versenyképesek. A külkereskedelem előnyei abból is származnak, hogy az orszá gok számára lehetővé válik a náluk bőven rendelkezésre álló erőforrások felhasználásá val termelt javak exportja és a szűkös erőforrásaik felhasználását igénylő javak importja (4. fejezet). A nemzetközi kereskedelem révén az országok szűkebb termékválaszték előállítására szakosodhatnak, és ennek köszönhetően fokozottan használhatják ki a ter melési méretnagyság növeléséből eredő hatékonysági előnyöket (6. fejezet). A külke reskedelem előnyei nemcsak a dologi javakra korlátozódnak: a nemzetközi migráció és a nemzetközi hitelkapcsolatok ugyancsak a kölcsönösen előnyös külkereskedelmi kap csolatok formái. Az első az áruk és a szolgáltatások előállításához szükséges munkaerő kereskedelmének tekinthető, a második pedig olyan jelenleg létező termékek forgalmá nak, amelyek jövőbeli termékek ígéretét hordozzák (7. fejezet). Végül a magas kocká zatú tőkejavak, mint a részvények és a kötvények nemzetközi forgalma minden ország számára előnyös lehet, mert lehetővé teszi vagyonának diverzifikálását és jövedelme ingadozásainak mérséklését (21. fejezet). A külkereskedelemnek ezek a láthatatlan for mái olyan megfogható hasznokkal járnak, mint az a kereskedelem, amely februárban friss gyümölcsöt juttat Latin-Amerikából Torontóba. Az országok általában hasznot húznak a külkereskedelemből, de a nemzetközi ke reskedelem hátrányos is lehet egyes csoportoknak az országokon belül - másként szól va: a nemzetközi kereskedelem erősen befolyásolja a jövedelemeloszlást. A külkeres kedelem jövedelemeloszlási hatásai hosszú ideje foglalkoztatják a nemzetközi kereske delem elméleti kutatóit, akik a következőket hangsúlyozzák: • a külkereskedelem kedvezőtlen hatással lehet az olyan erőforrások tulajdonosaira, amelyek „specifikusak” az importtal versenyző iparágak számára, tehát amelyek más iparágakban nem használhatók fel (3. fejezet); a külkereskedelem megváltoztathatja a társadalom széles csoportjai, mint a munká sok és a tőketulajdonosok közötti jövedelemeloszlási arányokat is (4. fejezet). Ezek a megfontolások már nemcsak a tantermekben, hanem a gazdaságpolitikai vi tákban is gyakran szerepelnek. Mind világosabbá vált ugyanis, hogy az Egyesült Álla mokban akkor is csökkent a kevésbé képzett munkások reálbére, ha az ország közben egyre gazdagabbá vált. Sok elemző a nemzetközi kereskedelem bővülésének tulajdonít ja ezt a fejleményt, különösen az alacsony bérű országokból származó iparcikkexport gyors növekedésének. E feltevés megítélése a külgazdasággal foglalkozó szakértők fontos feladatává vált, és a 4., illetve az 5. fejezetben foglalkozunk vele. A külkereskedelem szerkezete A közgazdászok csak akkor tudják megbízhatóan elemezni a külkereskedelem hatásait, vagy képesek komoly gazdaságpolitikai ajánlásokat adni a külkereskedelemre ható in tézkedésekkel kapcsolatban, ha biztosak benne, hogy elméletük megfelelő támpontot ad a gyakorlatban megfigyelhető külkereskedelem alakulásának magyarázatához. Ezért a nemzetközi kereskedelem szerkezetének - vagyis hogy ki mit ad el kinek - a magya rázata ma is számos közgazdász kedvenc kutatási feladata. A külkereskedelmi szerkezet bizonyos tényezői könnyen érthetők. Az éghajlattal és a természeti erőforrásokkal világosan megmagyarázható, hogy Brazília miért ex portál kávét, Szaúd-Arábia pedig kőolajat. A külkereskedelmi szerkezet problémái nak nagy része azonban kifinomultabb magyarázatokat igényel. Miért exportál Japán gépkocsikat, miközben az Egyesült Államok repülőgépeket? A kora 19. századi an gol közgazdász, Dávid Ricardo a külkereskedelem létét a nemzetközi termelékenysé gi különbségekkel magyarázta, és ez a nézet ma is jelentős mértékben érvényes (2. fejezet). A 20. században azonban más magyarázatok is napvilágot láttak. Az egyik legtöbbet idézett, de sokszor vitatott magyarázat a külkereskedelem struktúráját a nem zetgazdaság rendelkezésére álló erőforrások, mint a tőke, a munkaerő és a termőföld viszonylagos kínálata, illetve e tényezőknek a különböző javak előállításához való viszonylagos felhasználása közötti összefüggésre épül. Ezt az elméletet a 4. fejezet ben mutatjuk be. Ennek az elméletnek a gyakorlati érvényességét az utóbbi időben többen is vizsgálták, és ezek az eredmények csökkenteni látszanak az elmélet magya rázó erejét. Későbbi elemzések alapján pedig olyan elméletek kerültek be a szakmai köztudatba, amelyek véletlenszerű tényezőknek is jelentős szerepet tulajdonítanak a nemzetközi kereskedelem szerkezetének az alakulásában. Ezekkel az elméletekkel a 6. fejezetben foglalkozunk. FEJEZET • FEJEZET Protekcionizmus A külkereskedelemből nyerhető hasznok kérdése a nemzetközi gazdaságtan legfonto sabb elméleti témája, a jelek szerint örökké tartó harc a szabadkereskedelem és a piacok védelme között viszont a legnagyobb súlyú nemzetközi gazdaságpolitikai kérdés. A kormányok már a modem nemzetállamok 16. századi megjelenése óta rendszeresen aggódnak a nemzetközi verseny belföldi iparágakra gyakorolt hatása miatt, és ezért megpróbálták ezeket az iparágakat vagy az import korlátozásával megvédeni a nemzet közi versenytől, vagy pedig segíteni őket ebben a versenyben az export támogatásával. A nemzetközi gazdaságtan kutatóinak a legfontosabb küldetése az ilyen, úgynevezett protekcionista kereskedelempolitikák hatásainak az elemzése volt - ezzel együtt pedig általában, bár nem mindig, a protekcionizmus bírálata és a szabadabb nemzetközi ke reskedelem előnyeinek a bemutatása. A protekcionizmus témája az Egyesült Államokban különösen sok vitát kavart az 1.1. ábrában bemutatott trendek miatt. Az Egyesült Államok a második világháború óta síkraszállt a világkereskedelem szabadságáért, mert a nemzetközi kereskedelmet nem csak a jólét, hanem a világbéke eszközének is tekintette. A külkereskedelem amerikai gazdaságon belüli növekvő súlya - és a nemzetközi verseny legalább bizonyos munkavállalói csoportokra gyakorolt esetleges bércsökkentő hatásaitól való félelem - miatt ez a hagyományos szabadkereskedelmi álláspont fokozódó nyomás alá került. Az ered mény a külkereskedelemmel kapcsolatos politikai viszonyok összekuszálódása lett. Az Egyesült Államok egyrészt átfogó szabadkereskedelmi megállapodásokat kötött (mint az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Társulást [NAFTA] Kanadával és Mexikóval, amelyet 1993-ban fogadtak el), illetve az úgynevezett Uruguay-forduló (ehhez a világ legtöbb országa csatlakozott, és 1994-ben fogadták el). Másrészt viszont az amerikaiak egyre agresszívabbá váltak külkereskedelmi vitáikban olyan országokkal, mint Japán, Dél-Korea vagy Kína. A nyíltan protekcionista politikai állásfoglalások pedig mindkét nagy amerikai párt politikusai részéről egyre gyakoribbak lettek. A protekcionizmus történelmi jelentőségénél és jelenlegi súlyánál fogva a könyv egynegyede ezzel a témával foglalkozik. Az évek során a közgazdászok egyszerű, de jól használható elméleti eszköztárat fejlesztettek ki a nemzetközi kereskedelmet befolyáso ló kormányzati politikák hatásainak meghatározására. Ez az eszköztár nemcsak a keres kedelempolitikák hatásainak előrejelzésére alkalmas, hanem költség/haszon-elemzésekre és az olyan kritériumok meghatározására is, amelyek alapján kimutatható, hogy a kor mányzati beavatkozás mikor lehet hasznos a gazdaság számára. Ezt az eszköztárat a 8. és a 9. fejezetben mutatjuk be, és alkalmazni is fogjuk számos gazdaságpolitikai problé ma vizsgálatára ezekben, illetve a követő két fejezetben. A valódi világban azonban a kormányok nem mindig pontosan azt teszik, amit a közgazdászok költség/haszon-elemzései tanácsolnak nekik. Ez nem azt jelenti, hogy az elemzés szükségtelen. A közgazdasági elemzés értelmet adhat a nemzetközi kereskede lempolitikával kapcsolatos politikai intézkedéseknek, mert megmutatja, hogy ki nyer és ki veszít az olyan kormányzati lépések miatt, mint például az import mennyiségi korlá tozása és az export támogatása. Az ilyen elemzés fő tanulsága, hogy az országokon belüli érdekkonfliktusok általában jobban befolyásolják a kereskedelempolitika alaku lását, mint az országok közöttiek. A 3. és a 4. fejezet megmutatja, hogy a külkereskede A fizetési mérleg 1990-ben Japánnak és Brazíliának is számottevő kereskedelmi mérleg-többlete volt. Ez annyit jelent, hogy mindkét ország több terméket adott el a világon, mint amennyit cserébe vásárolt. Japán 56 milliárd dolláros többlete miatt számos ország panaszkodott, hogy a szigetország az ő rovására gyarapodik; Brazília 9 milliárd dolláros többlete (amely Japánnal összehasonlítva az ország nemzeti jövedelmének sokkal nagyobb hányadát jelentette) miatt viszont a brazilok tették szóvá, hogy velük bánnak tisztességtelen mó don. Mit jelent, ha egy országnak kereskedelmi többlete vagy hiánya van? Az ilyen számadatok csak akkor kaphatnak értelmet, ha egy ország teljes nemzetközi gazdasági kapcsolatainak szélesebb összefüggésrendszerébe helyezzük őket. Egy országnak a világ többi részével végzett gazdasági műveleteit összesítő kimuta tást fizetési mérlegnek nevezik. A nemzetközi gazdaságtan fontos témája a fizetési mér leg alakulásának magyarázata és jelentőségének felmérése. A fizetési mérleg problémá ja számos összefüggésben megjelenik: a nemzetközi tőkemozgások elemzésénél (7. fe jezet), a nemzetközi gazdasági kapcsolatok és nemzetgazdasági elszámolások kölcsön hatásainak feltárásakor (12. fejezet), valamint a nemzetközi monetáris politika szinte minden aspektusának a vizsgálatánál (a 16-22. fejezetben). A protekcionizmus problé májához hasonlóan a fizetési mérleg is központi kérdéssé vált az Egyesült Államok számára. Az ország ugyanis 1982 óta mindegyik évet igen jelentős külkereskedelmi hiánnyal zárta. Az árfolyamot meghatározó tényezők 1995. április 19-én az amerikai dollár 80 japán jent ért, 1998. június 17-re viszont 146 jenre erősödött. Ennek a változásnak a pénzpiacokon jóval túlnyúló hatásai voltak. A 80 jenes dollárárfolyam mellett sok, a múltban a japánokkal versenyző amerikai iparág jelentős költségelőnybe került és megnyílt előtte a lehetőség, hogy visszaszorítsa a ja pánok piaci részesedését. 1998 közepére viszont ugyanezek az iparágak nehéz helyzet be kerültek. A jen árfolyamának süllyedése miatt olyan ázsiai országokra is nyomás nehezedett, amelyek exportja valamilyen mértékben Japán kivitelével állt versenyben; egyes elemzések szerint a jen árfolyamzuhanásának szerepe lehetett az ázsiai pénzügyi válságban is. A nemzetközi gazdaságtan és a közgazdaságtan többi ága között az az egyik fő kü lönbség, hogy különböző országoknak különböző valutáik vannak. Az egyik valutát általában át lehet váltani a másikra (bár egyes országokban még ez is törvénytelen), de a dollár/jen árfolyam példája is azt mutatja, hogy a valuták relatív árai időben változhat nak, méghozzá esetenként drasztikus mértékben. FEJEZET lem általában igen erős hatásokkal jár az országokon belüli jövedelemeloszlásra, míg a 9., 10. és 11. fejezet azt írja le, hogy az országokon belüli érdekcsoportok hatalmi erő viszonyai gyakran sokkal erősebben hatnak a nemzeti kereskedelempolitikákra, mint a valamilyen módon kifejezett vagy mért általános nemzeti érdek. . FEJEZET A valutaárfolyamokat meghatározó tényezők elemzése történeti okok miatt a nem zetközi gazdaságtan egyik viszonylag új területe. A 20. század legnagyobb részében a piacok helyett a kormányzatok állapították meg az árfolyamokat. Az első világháború előtt a világ vezető valutáinak az értékét aranyban rögzítették, a második világháború után pedig egy emberöltőn át USA dollárban határozták meg. A rögzített árfolyamok melletti nemzetközi pénzügyi rendszerek elemzése fontos téma marad. A 17. és a 18. fejezet a rögzítettárfolyam-rendszerek működését tárgyalja, a 19. fejezet azt a vitát, hogy vajon a rögzített vagy a lebegő árfolyamok rendszere a jobb-e, a 20. fejezet pedig az olyan valutaövezetek gazdaságtanát, amilyen például az Európai Monetá ris Rendszer. Napjainkban a világ legfontosabb árfolyamai percenként ingadoznak, és a nemzetközi gazdaságtanban központi kérdés marad a változó árfolyamok sze repe. A 13-16. fejezetek a lebegő valutaárfolyamok modern elméletét állítják a kö zéppontba. Nemzetközi gazdaságpolitikai koordináció A világgazdaság szuverén országokból áll, amelyek mindegyike szabadon alakítja ki gazdaságpolitikáját. Az integrált világgazdaságban az egyik ország gazdaságpolitikája - sajnos - a többieket is befolyásolja. Például amikor 1990-ben a német Bundesbank felemelte a kamatlábat - ezt a lépést a német újraegyesítés esetleges inflációs hatásainak az ellenőrzése érdekében tette -, akkor Nyugat-Európa másik részében siettette a re cessziót. Az országok céljai közötti különbségek gyakran érdekkonfliktusokat okoz nak. Hasonló célokat követő országok is veszteségeket szenvedhetnek el, ha nem koor dinálják gazdaságpolitikájukat. A nemzetközi gazdaságtan alapvető problémája, hogy a különböző országok kereskedelmi és monetáris politikája között miként lehetne elfo gadható mértékű összhangot teremteni világkormány nélkül, amelyik megmondaná az országoknak, hogy mit kell tenniük. A kereskedelempolitikákat az elmúlt 45 évben nemzetközi szerződés irányította, amelyet Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezménynek (GATT) neveznek. Az irányításban jelentős szerepe volt az egyszerre több tucat ország között folytatott hosszas nemzetközi kereskedelempolitikai tárgyalásoknak is. E rendszer értelmét a 9. fejezet ben tárgyaljuk, és ott vizsgáljuk meg, hogy a nemzetközi kereskedelem jelenlegi játékszabályai a világgazdaságban fennmaradhatnak-e, illetve fenn kellene-e maradniuk. A nemzetközi kereskedelempolitikai koordináció jól bevált hagyomány, a nem zetközi makrogazdasági politikák összehangolása viszont újabb és bizonytalanabb terület. A közgazdászok csak az elmúlt néhány évben dolgozták ki a makrogazdasági politikák koordinációjának érvrendszerét. A nemzetközi gazdaságpolitikai koordiná cióra irányuló kísérletek a valódi világban mégis egyre gyakoribbak. A nemzetközi makrogazdasági koordináció és a tapasztalatok fejlődése a 18. és a 19. fejezetben szerepel. A hetvenes években a fejlett országok bankjai nagy összegeket kölcsönöztek a szegé nyebb országok cégeinek és kormányainak, különösen Latin-Amerikában. A könnyen megszerezhető hiteleknek ez a korszaka azonban 1982-ben véget ért, amikor Mexikó, majd pedig számos más ország nem tudta visszafizetni tartozását. Az ebből eredő „adós ságválság” 1990-ig tartott. A kilencvenes évek befektetői ismét késznek mutatkoztak arra, hogy dollárszázmilliárdokat helyezzenek el „feltörekvő piacokon”, Latin-Ameri kában és Ázsia gyorsan növekvő gazdaságaiban egyaránt. Ez a beruházási fellendülés azonban váratlanul megtört: Mexikó 1994 végén ismét pénzügyi válságba került, Ázsia jelentős része pedig 1997 nyarán jutott súlyos krízisbe. Ez a hullámvasút-eseménysor sok tanulságot tartalmaz, és ezek közül a legfontosabb a nemzetközi tőkepiac növekvő jelentősége. Minden kifinomult, magasan szervezett gazdaságban kiterjedt tőkepiac működik. Ez olyan megállapodások összessége, amelyekben emberek és cégek pénzt adnak jövő beli fizetésről szóló ígéretekért. A világkereskedelem jelentőségének a hatvanas évek óta tartó növekedését annak a nemzetközi tőkepiacnak a bővülése kísérte, amely az egyes országok tőkepiacait köti össze. így a hetvenes években az olajban gazdag közel-keleti országok londoni és New York-i bankokban helyezték el olajjövedelmeiket, ezek a ban kok viszont ázsiai és latin-amerikai nagyvállalatoknak és kormányoknak kölcsönöztek pénzt. A nyolcvanas években Japán váltotta át az exportja felfutásából szerzett jövedel met beruházásokra az Egyesült Államokban, többek között azzal, hogy japán nagyvál lalatok növekvő számban létesítettek amerikai érdekeltségeket. A nemzetközi tőkepiacok többféle okból különböznek a nemzeti tőkepiacoktól. E piacok résztvevőinek számos olyan speciális szabályhoz kell alkalmazkodniuk, ame lyet a fogadó országok a külföldi eredetű beruházásokra állapítanak meg; ezek a szabá lyok néha alkalmat adnak a belföldi piacokon működő szabályozás kikerülésére. A hat vanas évek óta óriási méretű nemzetközi tőkepiacok jöttek létre, mindenekelőtt a londo ni eurodollár-piac, ahol nap mint nap dollármilliárdok cserélnek gazdát anélkül, hogy akár egy pillanatra is érintenék az Egyesült Államok területét. A nemzetközi tőkepiacokhoz bizonyos különleges kockázatok társíthatok. Az egyik kockázat az árfolyam-ingadozásokból ered: ha a dollár hirtelen zuhan a japán jennel szemben, akkor az amerikai kötvények japán vásárlói tőkeveszteséget szenvednek el ahogy ezt 1995-ben sokan tapasztalták is. Egy másik kockázat pedig az országok fize tésképtelensége: egy ország egyszerűen megteheti, hogy leállítja adósságai visszafize tését (talán mert nem is tehet mást), és hitelezői nem citálhatják bíróság elé. A nemzetközi tőkepiacok növekvő jelentősége és új keletű problémái nagyobb fi gyelmet igényelnek, mint a múltban bármikor. Ez a könyv két fejezetet szentel a nem zetközi tőkepiacok témakörének: az egyiket a globális értékpapírpiacok működésének (21. fejezet), a másikat pedig a fejlődő országok által felvett kölcsönöknek (22. fejezet). FEJEZET A nemzetközi tőkepiac FEJEZET Nemzetközi gazdaságtan: külkereskedelem és pénz A nemzetközi gazdaságtan vizsgálata két nagy területre osztható: a nemzetközi kereske delem és a nemzetközi pénzügyek tanulmányozására. A nemzetközi kereskedelmi elem zés elsősorban a nemzetközi reálgazdasági tranzakciókkal foglalkozik, tehát azzal, hogy a fizikai áruk mozgása, illetve valamely gazdasági erőforrás kézzelfogható átruházása milyen módon történik. A nemzetközi pénzügyi elemzés a világgazdaság pénzügyi ol dalára összpontosít, tehát olyan pénzügyi műveletekre, mint például az USA dollár megvásárlása külföldön. Nemzetközi kereskedelmi ügy például az Egyesült Államok és az Európai Unió vitája az EU támogatott agrárexportjáról; nemzetközi pénzügyi kérdés az eszmecsere arról, hogy a dollár árfolyamának szabad lebegése megengedhető-e, vagy pedig az árfolyamot kormányzati eszközökkel kell stabilizálni. A valódi világban nincs egyszerű választóvonal a kereskedelmi és a pénzügyi téma körök között. A nemzetközi kereskedelem legnagyobb része pénzügyi műveleteket is felölel. Ugyanakkor e fejezet több példája is megmutatta, hogy sok pénzügyi esemény nek fontos kereskedelmi következményei lehetnek. A két témakör között mégis kü lönbséget kell tenni. A könyv első fele nemzetközi kereskedelmi témákat tárgyal. Az első rész (a 2-7. fejezet) a nemzetközi kereskedelem analitikus elméletét fejti ki, a má sodik rész (a 8-11. fejezet) pedig a külkereskedelmi elméletet alkalmazza a kormányza ti kereskedelempolitikák elemzésére. A harmadik rész (12-17. fejezet) a nemzetközi monetáris elméletet tárgyalja, míg a negyedik rész (18-22. fejezet) ezt az elemzést ter jeszti ki a nemzetközi monetáris politikákra. A nemzetközi kereskedelem elmélete 2. fejezet Munkatermelékenység és komparatív előny: a ricardói modell Az országok két alapvető ok miatt vállalkoznak a külkereskedelemre, s mindkét ok hozzájárul ahhoz, hogy a külkereskedelemből hasznuk származik. Az első ok: az orszá gok azért kereskednek egymással, mert különböznek egymástól. Az országok az embe rekhez hasonlóan azzal tudnak hasznot húzni eltérő tulajdonságaikból, hogy megálla podnak egymással: mindegyikük azzal foglalkozik, amihez viszonylag jól ért. A máso dik ok pedig, hogy az országok a termelési méretnagyság növeléséből eredő hatékony ságjavulás jobb kihasználását várják a külkereskedelemtől. Ha ugyanis minden egyes ország csak a termékek szűkebb választékát gyártja, akkor e termékek mindegyikét na gyobb sorozatban és így hatékonyabban tudja előállítani, mintha minden termékkel meg próbálkozna. A nemzetközi kereskedelem szerkezetének alakulása a valóságos világ ban e két tényező kölcsönhatását tükrözi. A nemzetközi kereskedelem kiváltó okainak és hatásainak a megértése felé az lehet az első lépés, hogy olyan egyszerűsített modelle ket veszünk szemügyre, amelyekben csak a két tényező egyike van jelen. A következő négy fejezet azt az eszköztárat ismerteti, amelynek segítségével megérthet jük a kereskedelmet létrehozó különbségeket az országok között, illetve a külkereskede lem kölcsönös hasznosságát. Ennek az elemzésnek a központi fogalma a komparatív előny. A komparatív előny ugyan egyszerű fogalom, de a tapasztalat azt mutatja, hogy sok ember számára a megértése (vagy az elfogadása) meglepően nehéz. Valóban, Paul Samuelson - az a Nobel-díjas közgazdász, aki sokat tett a 3. és a 4. fejezetben bemuta tásra kerülő külkereskedelmi modellek kifejlesztéséért - a komparatív előnyt a legjobb példaként írta le arra, hogy egy közgazdasági elv tagadhatatlanul igaz, mégsem világos számos értelmes ember számára. Ebben a fejezetben a komparatív előny fogalmának általános bevezetésével kezdjük az elemzést. Utána specifikus modellt fejtünk ki arra, hogy a komparatív előny miként befolyásolja a nemzetközi kereskedelem szerkezetét. A komparatív előny fogalma Valentin-nap 1996-ban nem egészen egy héttel előzte meg a kulcsfontosságú február 20-i New Hampshire-i előválasztást. Pat Buchanan republikánus elnökjelölt betért egy virágüzletbe, hogy egy tucat rózsát vásároljon feleségének. Megragadta az alkalmat, $ ^ § hogy beszédben ítélje el az Egyesült Államok növekvő virágimportját, mert az véleménye szerint kiszorítja az amerikai virágtermelőket a piacról. Tény, hogy a téli rózsák növekvő amerikai piacát a Latin-Amerikából repülőn szállított virágokkal látják el. Valóban rossz dolog-e ez? A téli rózsák esete kitűnő példával szolgál annak az okaira, hogy a külkereskedelem miért lehet kölcsönösen előnyös. Vegyük figyelembe mindenekelőtt, milyen nehéz is az amerikai férfiak számára, hogy szívük hölgyét februárban friss rózsákkal kápráztassák el. A virágot fűtött üvegházakban kell termeszteni, nagy energia- és beruházási költsé gek mellett, márpedig az energia és a tőke is szűkös erőforrás. Ezeket az erőforrásokat más termékek előállítására is fel lehetett volna használni. Kétségtelen, hogy itt „valamit valamiért” (trade-off) hatással állunk szemben. Az amerikai gazdaság csak akkor ter melhet téli rózsákat, ha más termékekből, például számítógépekből kevesebbet állít elő. Az ilyen „valamit valamiért” hatás leírására a közgazdászok „az elszalasztott lehető ség költsége” (opportunity cost) kifejezést használják.1 A rózsák számítógépekben kifejezett alternatívaköltsége azoknak a számítógépeknek a száma, amelyeket azokkal az erőforrásokkal lehetett volna előállítani, amelyekre adott számú rózsaszál termelésé hez lett volna szükség. Tételezzük fel például, hogy az Egyesült Államokban jelenleg 10 millió szál rózsát termesztenek azért, hogy eladják őket Valentin-napon, és az ehhez szükséges erőforrá sokkal a rózsák helyett 100 000 számítógépet lehetne előállítani. Akkor a 10 millió rózsaszál alternatívaköltsége 100 000 számítógép (akkor viszont, ha a rózsák helyett mégis a számítógépek előállítása mellett döntenének, a 100 000 számítógép alternatíva költsége 10 millió rózsaszál lenne). A 10 millió szál Valentin-napi rózsát Dél-Amerikában is termeszthették volna. Igen valószínűnek látszik, hogy a dél-amerikai rózsák alternatívaköltsége számítógépekben kifejezve alacsonyabb lenne, mint az Egyesült Államokban. Mindenekelőtt azért, mert sokkal könnyebb a februári rózsák termesztése a déli féltekén, ahol februárban nyár van, nem pedig tél. Továbbá azért, mert a dél-amerikai munkások kevésbé hatékonyak amerikai kollégáiknál az olyan bonyolult termékek előállításában, mint a számítógé pek. Ez pedig azt jelenti, hogy adott mennyiségű erőforrás számítógépgyártásra való felhasználása Dél-Amerikában kevesebb számítógépet eredményez, mint az Egyesült Államokban. így a „valamit valamiért” hatás Dél-Amerikában 10 millió rózsa lehet mondjuk 30 000 számítógéppel szemben. Az alternatívaköltségek eltérése megnyitja az utat a világtermelés kölcsönösen elő nyös szerkezeti átalakítása előtt. Beszéljük rá az Egyesült Államokat, hogy fejezze be a téli rózsák termesztését, és az így felszabaduló erőforrásokat számítógépek gyártására csoportosítsa át; ugyanakkor Dél-Amerikának pedig a számítógépiparában lekötött erő forrásai felhasználásával még több téli rózsát kellene termesztenie. A termelési szerke zet ennek következtében a 2.1. táblázatban látható módon alakulna át. Mi is történt tehát? A világ most ugyanannyi rózsát termeszt, mint korábban, vi szont több számítógépet állít elő. A termelési szerkezetnek ez az átalakítása megnöveli a világ gazdasági tortáját azzal, hogy az Egyesült Államok a számítógépek, Dél-Ameri1 A magyar szövegben a továbbiakban az egyszerűség kedvéért az „alternatívaköltség” kifeje zést használjuk (aford.). Egyesült Államok Dél-Amerika Összesen Rózsaszál (millió db) Számítógép (ezer db) -10 +10 0 +100 -30 +70 ka pedig a rózsák előállítására összpontosítja erőit. A világ összességében többet ter mel, ezáltal pedig elvben lehetővé válik, hogy mindenkinek emelkedjék az életszínvo nala. A nemzetközi kereskedelem azért teszi lehetővé a világtermelésnek ezt a növekedé sét, mert minden egyes ország számára elősegíti, hogy annak a terméknek az előállításá ra szakosodjék, amelyben komparatív előnye van. Egy országnak komparatív előnye van egy termék előállításában, ha az adott termék gyártásának más termékekben kifeje zett alternatívaköltsége alacsonyabb abban az országban, mint más országokban. Ebben a példában Dél-Amerikának a téli rózsákban, az Egyesült Államoknak pedig a számítógépekben van komparatív előnye. Mindkét országban növekedhet az életszín vonal, ha Dél-Amerika rózsákat termeszt az amerikai piacra, az Egyesült Államok pe dig számítógépeket gyárt Dél-Amerika számára. Ezzel lényeges felismeréshez jutot tunk a komparatív előnyről és a nemzetközi kereskedelemről: két ország között a keres kedelem kölcsönösen hasznos lehet, ha mindkét ország azt a terméket exportálja, amely ben komparatív előnye van. Ez az állítás lehetőségekről, nem pedig bizonyított tényekről szól. A valóságos vi lágban nincs olyan központi hatóság, amely eldönthetné, hogy melyik országnak kelle ne rózsákat, melyiknek pedig számítógépeket előállítania. Olyan sincs, amely csak úgy mindkét területen rózsákat és számítógépeket nyújtana át a fogyasztóknak. Ehelyett a piac határozza meg a nemzetközi termelést és kereskedelmet, a piacon pedig a kereslet és a kínálat törvényei uralkodnak. Feltételezhető-e, hogy a kereskedelemtől várható kölcsönös hasznot valóban mindkét fél eléri? Valóban azt termeli majd az Egyesült Államok, illetve Dél-Amerika, amiben komparatív előnye van? Valóban jobban jár mindkét ország a kétoldalú kereskedelemnek köszönhetően? Ezekre a kérdésekre csak akkor adhatunk választ, ha elemzésünket még egyértel műbbé tesszük. Ebben a fejezetben azt a modellt fejtjük ki, amelyet eredetileg Dávid Ricardo brit közgazdász állított fel. Ő vezette be a komparatív előny fogalmát a 19. század elején.2 Ezt a megközelítést, amely szerint a nemzetközi kereskedelem kizárólag a munkatermelékenység szintjének országok közötti eltéréseiből ered, ricardói mo dellnek nevezzük. 2 A klasszikus hivatkozás ehhez Ricardo, Dávid: The Principles of Political Economy and Taxation; először megjelent 1817-ben. Magyar változatban: Ricardo, Dávid: A politikai gaz daságtan és az adózás alapelvei. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1991. 2. FEJEZET 2.1. táblázat. A termelés feltételezett változásai ELSŐ RÉSZ Az egytényezős gazdaság A komparatív előny a nemzetközi kereskedelem szerkezetének alakításában játszott sze repét első lépésben úgy képzelhetjük el, hogy kezdetben egy olyan országra gondolunk - nevezzük Belföldnek amely mindössze egy termelési tényezővel rendelkezik (a későbbi fejezetekben majd többtényezős modellekre is kiterjesztjük az elemzést). El képzeljük azt is, hogy csak két terméket állítanak elő, bort és sajtot. Belföld gazdaságá nak a technológiai szintjét összefoglalóan mindkét iparág munkatermelékenységi szint jével mérhetjük, és ezt az egységnyi munkaerőigénnyel fejezhetjük ki. Ez egy kiló sajt vagy egy liter bor megtermelésének a munkaóraigényét jelenti. Egy kiló sajt megterme léséhez például 1 óra, egy liter bor előállításához 2 óra munkaidő kell. A továbbiakban használatos jelöléssel a bor és a sajt egységnyi munkaerő-felhasználását rendre aLW és aLCkifejezésekkel jelöljük. A gazdaság teljes erőforráskészletét, a teljes munkaerő-kí nálatot jelölje L. Termelési lehetőségek Minden gazdaság korlátozott mennyiségű erőforrással rendelkezik, ezért termelési le hetőségei mindig behatároltak, és mindig vannak „valamit valamiért” hatások: ahhoz, hogy az egyik termékből többet állítson elő, a gazdaságnak fel kell áldoznia valamennyit a másik termék termeléséből. Ezeket a „valamit valamiért” hatásokat grafikusan a ter melési lehetőségek határvonala (a PF vonal a 2.1. ábrán) ábrázolja. Ez a vonal meg mutatja, hogy legföljebb mennyi bort lehet termelni akkor, ha döntést hoztak adott mennyiségű sajt termeléséről, és megfordítva. Ha csak egyetlen termelési tényező van, akkor a gazdaság termelési lehetőségei nek határvonala egy egyenes. Ezt a vonalat a következőképpen vezethetjük le: ha Qw a gazdaság bortermelése és ö c a sajttermelést jelöli, akkor a bortermeléshez használt munkaerő mennyisége aLWQWy a sajttermeléshez pedig <3LC<2Cmunkaerő szükséges. A termelési lehetőségek határvonalát a gazdaság erőforrásainak határai szabják meg ebben az esetben ezek a munkaerő határai. Mivel a gazdaság teljes munkaerő-kínálata L, ezért a gazdaság termelési lehetőségeinek határát a (2.1.) egyenlőtlenség mutatja meg: aLcQc + aL\vQw — (2.1.) Ha a termelési lehetőségek határvonala egyenes, akkor egy kiló sajt borban kifeje zett alternatívaköltsége állandó. Ahogy az előző alfejezetben láttuk, az alternatívakölt ség azt a literben kifejezett bormennyiséget jelenti, amelyről a gazdaságnak egy kiló sajt megtermelése érdekében le kellene mondania. Ebben az esetben egy újabb kiló megtermelése aLC munkaórányi munkaerőt igényelne. Minden egyes ilyen munkaórát \/aLWliter bor termeléséhez is fel lehetne használni. így a sajt borban kifejezett alterna tívaköltsége aLCla LW. Például ha egy munkaóra szükséges egy kiló sajt és két munka- A PF vonal azt a maximális sajtmennyiséget mutatja, amelyet Belföld adott bortermelés mellett termelni tud, és megfordítva. sajttermelése, Qc, kilogrammban 2.1. ábra. Belföld termelési lehetőségeinek határvonala óra egy liter bor előállításához, akkor a sajt borban kifejezett alternatívaköltsége 1/2. A 2.1. ábra megmutatja, hogy ez az alternatívaköltség egyenlő a termelési lehetőségek határvonala meredekségének abszolút értékével. Relatív árak és kínálat A termelési lehetőségek határvonala azokat a különböző termékkombinációkat mutatja, amelyeket egy gazdaság termelni tud. Azt azonban, hogy a gazdaság valójában mennyit fog termelni, csak az árak ismeretében állapíthatjuk meg. Pontosabban a gazdaság két termékének egymáshoz viszonyított, azaz relatív árát kell ismernünk, az egyik termék árát a másikban kifejezve. Egy versenygazdaságban a kínálati döntések a jövedelmük maximalizálására törek vő emberektől függnek. Leegyszerűsített gazdaságunkban a munkaerő az egyetlen ter melési tényező, így a sajt és a bor kínálatát a munkaerő mozgása határozza meg a maga sabb bért fizető szektor felé. Legyen P c és P w rendre a sajt és a bor ára. Egy kiló sajt megtermeléséhez aLC mun kaóra szükséges; s mivel egytényezős modellünkben nincsen profit, ezért a sajtszektor ban az órabér egyenlő lesz egy munkás óránkénti termelési értékével, azaz Pc I^ lc • Mivel aLWmunkaóra szükséges ahhoz, hogy megtermeljenek egy liter bort, a borszek torban az órabér Pw/a LW lesz. A sajtszektor bérei magasabbak lesznek, ha Pc /Pw > a L c l a LW >a borszektor bérei pedig akkor lesznek magasabbak, ha Pc /P\v < a L c l a LW • Mivel mindenki ott szeretne dolgozni, ahol magasabb bérre számíthat, a gazdaság sajttermelésre szakosodik, ha Pc /Pw > aLC/a LW\ és bortermelésre szakosodik, ha Pc /Pw < aLCla LW . Csak akkor termelik mindkét terméket, ha Pc /Pw êgyenlő aLC/a LW-vel. 2. FEJEZET Belföld bortermelése, Qw, literben ELSŐ RÉSZ Mit is jelent az aLCla LW kifejezés? Az előző alfejezetben láttuk, hogy ez a sajt borban kifejezett alternatívaköltsége. Ezzel éppen levezettünk egy kulcsfontosságú össze függést az árak és a termelés kapcsolatáról: a g a zd a sá g a sa jt term e lésére szakosodik, ha a sa jt rela tív á ra m eg h a la d ja a z a ltern a tíva k ö ltség ét; b o rte rm e lé sre sza k o sod ik , ha a s a jt rela tív á ra k iseb b a za ltern a tíva k ö ltség én él. Nemzetközi kereskedelem hiányában Belföldnek mindkét terméket termelnie kelle ne a maga számára. Mindkét terméket azonban csak akkor állítja elő, ha a sajt relaív ára éppen egyenlő alternatívaköltségével. Minthogy az alternatívaköltség egyenlő a sajt és a bor egységnyi munkaerő-felhasználásának arányával, a nemzetközi kereskedelem nélküli helyzetben egyszerű munkaérték-elméleti alapon foglalhatjuk össze az árak ki alakulásának módját: n em zetk ö zi k eresk ed elem hián yában a z áruk rela tív á ra i eg yen lő k rela tív eg ység n yi m u n kaerő-felh aszn álásaikkal. Külkereskedelem egytényezős világban Egyszerű dolog a két ország közötti kereskedelem szerkezetének és hatásainak a leírása, ha mindkét országnak csak egyetlen termelési tényezője van. Ennek az elemzésnek azon ban meglepő folyományai lehetnek. Valóban, számos ilyen logikai következmény el lentétben állhat a józan ésszel azok számára, akik eddig nem gondolkoztak a nemzetkö zi kereskedelem ügyein. Még a legegyszerűbb külkereskedelmi modell is adhat valami útmutatást a valóságos világról, például hogy mit is jelent a tisztességes nemzetközi verseny vagy a tisztességes nemzetközi kereskedelem. Állítsuk fel a modellt, mielőtt ezekhez a témákhoz érkeznénk. Tételezzük fel, hogy a világ két országból áll. Egyiküket ismét Belföldnek nevezzük, a másikat pedig Kül földnek. Mindkét országnak egy termelési tényezője van (munkaerő), és két termék, sajt és bor előállítására képes. Az eddigieknek megfelelően Belföld munkaerejét L-lel, Belföld egységnyi munkaerő-felhasználását a bor-, illetve a sajttermelésben pedig rend re a LW és a LC kifejezésekkel. Külföldet illetően a könyvben végig könnyen érthető jelö lést alkalmazunk: ha bármilyen szempontból Külföldre teszünk utalást, akkor ugyanazt a jelölést használjuk, mint Belfölddel kapcsolatban, de felső csillaggal. így Külföld munkaerejének jelölése L*; Külföld egységnyi munkaerő-felhasználását pedig rendre a LW és a*LC kifejezésekkel, s így tovább. Az egységnyi munkaerő-felhasználás általában bármilyen lehet. Belföld például kevésbé termelékeny lehet Külföldnél a bort, de termelékenyebb a sajtot illetően. Pilla natnyilag egyetlen feltevéssel élünk, mégpedig hogy: aL c /a LW < a LCI a LW » (2.2.) vagy, ezzel egyenértékű módon, hogy a L c !a LC < a LW/ a LW (2.3.) Külföld bortermelése, Qw, literben Minthogy Külföld relatív egységnyi munkaerő felhasználása a sajtgyártásban nagyobb, mint Belföldé (több egységnyi bor termeléséről kell lemondania ahhoz, hogy egyetlen egységgel több sajtot állíthassanak elő), termelési lehetőségeinek határvonala meredekebb. Ü l a.L W j* j * Külföld sajttermelése, Q c , kilogrammban 2.2. ábra. A termelési lehetőség határvonala Külíöld esetében 2. FEJEZET Szavakban kifejezve azt feltételezzük, hogy Belföldön az egy kiló sajt termeléséhez szükséges munkaerő aránya az egy liter bor termeléséhez szükséges munkaerőhöz ala csonyabb, mint Külföldön. Még rövidebben: azt állítjuk, hogy Belföld relatív termelé kenysége a sajtszektorban magasabb, mint a borszektorban. Gondoljunk azonban arra, hogy az egységnyi munkaerő-felhasználási mutatók ará nya egyenlő a sajt borban kifejezett alternatívaköltségével; ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a komparatív előnyt éppen ilyen alternatívaköltségekben határoztuk meg. így tehát a relatív termelékenységekről a (2.2.) és (2.3.) egyenletekben megfogalmazott feltevés egyet jelent azzal az állítással, hogy Belföld a sajttermelésben komparatív előnnyel rendelkezik. Egy megjegyzés azonban rögtön szükséges: annak a szükséges feltétele, hogy Bel föld valóban rendelkezzék ezzel a komparatív előnnyel, nemcsak két, hanem az összes négy egységnyi munkaerőfelhasználási mutatóra vonatkozik. Azt gondolhatnánk, hogy a sajttermelésre vállalkozó ország meghatározásához mindössze a két ország sajtterme lésbeli egységnyi munkaerő-szükségletét, aLC-1 és a*LC -t kell összehasonlítani. Ha a L ( < a * L c ’ akk°r Belföld munkaereje hatékonyabb a sajttermelésben, mint Külföld mun kaereje. Ha egy ország egy termékegységet más országnál kevesebb munkaerővel tud előállítani, akkor azt mondjuk, hogy ez azôrszág az adott termék termelésében abszo lút előnnyel rendelkezik. Példánkban Belföld a sajtgyártásban rendelkezik abszolút előnnyel. Azonnal látni fogjuk azonban, hogy a külkereskedelem szerkezetét nem tudjuk csu pán az abszolút előnyből kiindulva megállapítani. A nemzetközi kereskedelem vizsgá latánál az az egyik leggyakoribb tévedés, amikor összekeverik a komparatív és az ab szolút előnyt. A két ország adott munkaerő-állománya és szektorainak egységnyi munkaerő-szük séglete alapján mindkét ország szempontjából ábrázolni tudjuk a termelési lehetőségek határvonalát. Belföldet illetően ezt már megtettük, lásd a 2.1. ábrán a PF egyenest. ELSŐ RÉSZ Külföld esetében a termelési lehetőségek határvonalát a 2.2. ábrán PF* mutatja. Mivel a termelési lehetőségek határvonalának meredeksége a sajt borban kifejezett alternatívaköltségével egyenlő, Külföld határvonala meredekebb, mind Belföldé. Külkereskedelem hiányában a sajt és a bor relatív ára minden egyes országban a relatív egységnyi munkaerő-felhasználástól függ. így Belföldön a sajt relatív ára aLC/a LW lenne; Külföldön pedig aLC/a LW Ha a külkereskedelem lehetőségével is számolunk, akkor az árakat már nem kizáró lag a két ország belső feltételei alakítják. Ha a sajt relatív ára Külföldön magasabb, mint Belföldön, akkor jövedelmező lesz a sajt exportja Belföldről Külföldre, illetve a bor exportja Külföldről Belföldre. Ez azonban nem mehet így a végtelenségig. A két ország előbb-utóbb eljut ahhoz a ponthoz, ahol Belföld elég sajtot, Külföld pedig elég bort exportál ahhoz, hogy a relatív árak kiegyenlítődjenek. Mi határozza meg azonban ezt a végső árszintet? A relatív ár meghatározása a külkereskedelem után A nemzetközi kereskedelemben szereplő áruk árát, más árakhoz hasonlóan, a kereslet és a kínálat határozza meg. A komparatív előny elemzésénél azonban óvatosan kell alkalmaznunk a kereslet-kínálati elemzést. Bizonyos esetekben, mint például a 8-11. fejezetben bemutatásra kerülő kereskedelempolitikai elemzésnél elfogadható, ha csak egyetlen piac kínálati és keresleti viszonyaira összpontosítunk. Az amerikai cukorim port mennyiségi korlátozásának hatáselemzésénél például logikus, ha parciális egyen súlyi elemzést alkalmazunk, azaz egyetlen piacra, a cukorpiacra fordítjuk figyelmün ket. A komparatív előny elemzésénél azonban kulcsfontosságú, hogy a piacok közötti kapcsolatokra is ügyeljünk (példánkban a bor és a sajt piaca ilyen). Mivel Belföld csak a borimport ellentételezéseként exportál sajtot, Külföld pedig sajtért cserébe exportál bort, félrevezető lehet, ha elszigetelt piacokként tekintünk a bor és a sajt piacára. Itt már általános egyensúlyi elemzésre van szükség, amely a két piac kölcsönhatásait is figye lembe veszi. Hasznos megoldás a két piac egyidejű vizsgálatánál, ha nemcsak a sajt és a bor kínálati mennyiségére összpontosítunk, hanem a relatív kínálatra és keresletre is. Ez a kínálati vagy a keresleti oldalon szereplő sajt kilogrammban és a kínálati vagy a keres leti oldalon szereplő bor literben mért mennyiségének a hányadosát jelenti. A 2.3. ábra a sajt nemzetközi kínálatát és keresletét mutatja a borral összehasonlítva, a sajt borhoz viszonyított relatív árának függvényében. A relatív keresleti görbét RD, a relatív kínálati görbét jelöli. A világkereskedelem általános egyensúlya szüksé gessé teszi, hogy a relatív kínálat és a relatív kereslet egyenlő legyen, ezért a nemzetkö zi kereskedelemben érvényesülő relatív árat az RD és az RS görbe metszéspontja hatá rozza meg. A 2.3. ábra meglepő vonása, hogy a relatív kínálat RS görbéje különös formát ölt; „lépcsőhöz” hasonlít lapos szakaszokkal, amelyeket egy függőleges szakasz köt össze. Ha azonban rájövünk, hogy az RS görbe miként alakul ki, akkor szinte magyarázat nélkül megértjük az egész modellt. Az RD görbe azt mutatja meg, hogy a sajt borhoz viszonyí tott relatív kereslete a sajt borhoz viszonyított árának a függvényében csökken, az RS görbe pedig azt, hogy a sajt borhoz viszonyított relatív kínálata ugyanannak a relatív árnak a növekvő függvénye Pc/Pw g kU M ASajlrel,tíV Q l-,4 w mennyiség, Q- 2.3. ábra. Relatív kínálat és kereslet a világkereskedelemben A 2.3. ábra először is megmutatja, hogy aLCla LW világpiaci ár alatt a sajtnak nincs kínálata. Ennek megértéséhez idézzük fel, hogy bebizonyítottuk: Belföld akkor szako sodik a bortermelésre, ha Pc /P\v < aLclaL\v • Külföld pedig, hasonló módon, akkor szakosodik a bortermelésre, ha Pc /P\v < a*Lclalw • A (2.2.) egyenlet elemzésének ele jén feltételeztük, hogy aLC/a LW <a*LC/a LW • így tehát a sajt aLC/a LW-tó\ elmaradó vi lágpiaci ára alatt a világon nem lesz sajttermelés. Ha viszont a sajt relatív ára, Pc /Pw megegyezik ciLC/a LW-\3\ , akkor tudjuk, hogy Belföld munkavállalói ugyannyi jövedelemhez juthatnak a sajt-, mint a bortermeléssel. Belföld számára így tulajdonképpen mindegy, hogy a két termék milyen kombinációját állítja elő, és ezzel létrejön a kínálati görbe lapos szakasza. Már láttuk, hogy ha Pc /Pw magasabb aLC/a LW-nál, akkor Belföld a sajtgyártásra szakosodik. Mindaddig viszont, amíg Pc/Pw < aLC/a LW , Külföld továbbra is a borter melésre való szakosodást választja. Ha Belföld a sajtgyártásra szakosodik, L /a LC kilo grammot termel. Ugyanígy ha Külföld a bortermelésre szakosodik, L7 aLW litert fog termelni. így a sajt bármilyen, a LCl a Lw a LC I a LW közötti relatív ára esetén a sajt relatív kínálata (L!aLC)/( L*l aLW). (2.4.) Ha Pc /Pw =aL c/alw ’ akkor tudjuk, hogy Külföld munkavállalói közömbösek a sajt- és a bortermelés közötti választást illetően. Ebben az esetben ismét a kínálati görbe lapos szakaszát kapjuk. Végül pedig a Pc /Pw > aLC/a LW esetben Belföld és Külföld is a sajttermelésre sza kosodik. A világon nem lesz bortermelés, így a sajt relatív kínálata végtelenné válik. 2. FEJEZET A sajt relatív ára, ELSŐ RÉSZ Az RD relatív keresleti görbe vizsgálata nem kíván ilyen elmélyült elemzést. Az RD görbe negatív meredeksége helyettesítési hatásokat tükröz. Ahogy a sajt relatív ára emel kedik, a fogyasztók inkább a bor-, mint a sajtfogyasztásukat növelik, ekkor pedig a sajt iránti relatív kereslet csökken. A sajt egyensúlyi relatív árát a relatív kínálat és a relatív kereslet görbéjének a met széspontja határozza meg. A 2.3. ábra olyan RD relatív keresleti görbét mutat, amely az RS görbét az 1-es pontban metszi, ahol a sajt relatív ára a két országban a külkereskede lem előtt érvényes árak között van. Ebben az esetben mindkét ország annak a terméknek az előállítására szakosodik, amelynek a termelésében komparatív előnye van: Belföld csak sajtot, Külföld csak bort termel. Ez azonban nem az egyedüli lehetőség. Ha az adott esetben perdöntő RD görbe például az R D ’ lenne, a relatív kínálat és a relatív kereslet görbéje az RS vízszintes szakaszán metszené egymást. A 2-es pontban a sajt relatív világkereskedelmi ára aLC/ aLW, ugyanakkora, mint a sajt borban kifejezett alternatívaköltsége Belföldön. Mi ennek a jelentősége? Ha a sajt relatív ára egyenlő a belföldi alternatívaköltségé vel, akkor Belföld gazdaságának sem a sajt, sem a bor termelésére nem kell szakosodnia. Valóban, a 2-es pontban Belföldnek egyaránt valamennyi bort és valamennyi sajtot kell termelnie; ebből a tényből pedig arra a következtetésre juthatunk, hogy ebben az esetben a sajt relatív kínálata (a Q pont a vízszintes tengelyen) alacsonyabb annál a szintnél, amely akkor jönne létre, ha Belföld teljes mértékben szakosodott volna vala melyik termékre. Mivel azonban Pc /Pw Külföldön a sajt borban kifejezett alternatívaköltsége alatt van, Külföld teljes mértékben a bortermelésre fog szakosodni. Továbbra A bor mennyisége, Qw (a) Belföld A bor mennyisége, Qw (b) Külföld A külkereskedelem lehetővé teszi Belföld és Külföld számára, hogy fogyasztásuk bárhová a szaggatott vonalakon belül essék. Ezek a pontok kívül vannak a két ország termelési lehetősé geinek határvonalain. 2.4. ábra. A külkereskedelem bővíti a fogyasztási lehetőségeket A külkereskedelemből származó hasznok Eddig azt láttuk, hogy azok az országok, amelyekben a relatív munkatermelékenységi szint iparáganként különböző, különböző termékek gyártására fognak szakosodni. A következőkben megmutatjuk, hogy ebből a szakosodásból mindkét országnak külke reskedelmi haszna származik. Ez a kölcsönös haszon kétféleképpen ábrázolható. A szakosodás és a külkereskedelem hasznának megmutatására az az első lehetőség, hogy a külkereskedelmet közvetett termelési eljárásként képzeljük el. Belföld közvetle nül termelhet bort, de a Külfölddel lebonyolított külkereskedelem lehetővé teszi, hogy sajttermeléssel és a sajt borra való cseréjével „termeljen” bort. Egy liter bor ily módon való „termelése” hatékonyabb eljárás, mint a közvetlen termelés. Képzeljük el egy mun kaóra kétféle módon való felhasználását. Az egyik esetben Belföld 1/ aLW liter bort ter melne azzal, hogy ezt a munkaórát közvetlenül bortermelésre használja fel. A második esetben Belföld ezt a munkaórát 1laLC kilogramm sajt előállítására használná fel. Ezt a sajtot azután borra cserélhetné, ahol minden kilogramm Pc/Pw litert érne. így az ere detileg alapul vett egy munkaóra eredménye (1 faLC) x (Pc /Pw ) liter bor lenne. Ez azonban nagyobb bormennyiség volna, mint amennyit belföldön egy munkaóra alatt elő lehetett volna állítani, feltéve hogy âLc) x /P\V ) ^ ^âLW (2.5.) vagy Pc/P\V > aLc/aLWÉppen most láttuk, hogy világkereskedelmi egyensúly esetén, ha egyik ország sem termeli mindkét terméket, akkor Pc /Pw > clLC/ aiw • Ez azt jelenti, hogy Belföld haté konyabban tud bort „termelni” azzal, hogy sajtot gyárt és ezt elcseréli, mintha közvetle nül saját szükségletére termelne bort. Ugyanígy, Külföld pedig úgy „termelhet” hatéko 2. FEJEZET is igaznak bizonyul tehát az állítás, hogy ha egy ország szakosodik, akkor ehhez azt a terméket választja, amelyben komparatív előnye van. Tegyük félre egy pillanatra azt a lehetőséget, hogy a két ország egyike nem választ teljes mértékű szakosodást. Ennek az esetnek a kivételével a külkereskedelem szokásos eredménye az, hogy egy külkereskedelmi forgalomban szereplő termék (például a sajt) más termékhez (például a borhoz) viszonyított relatív ára valahol a két országban a külkereskedelem előtt mért szintjei között állapodik meg. A relatív árak ilyen konvergenciája miatt minden egyes ország arra a termékre sza kosodik, amelynek az előállításához viszonylag kevesebb egységnyi munkaerőre van szüksége. A sajt Belföldön mért relatív árának emelkedése Belföldet a sajttermelésre való szakosodásra készteti, mégpedig a 2.4.(a) ábrán látható F pontban. A sajt relatív árának csökkenése Külföldön ezt az országot a bortermelésre való szakosodásra készte ti, amely a 2.4.(b) ábra F* pontjában jön létre. ELSŐ RÉSZ nyabban sajtot, ha bort állít elő és azt cseréli el. Ez az egyik módja annak, hogy belássuk mindkét ország külkereskedelemből származó hasznát. A kereskedelem hasznának megértéséhez a másik lehetőség, ha megvizsgáljuk, ho gyan befolyásolja a külkereskedelem a két ország fogyasztási lehetőségeit. Külkereske delem hiányában a fogyasztási lehetőségek megegyeznek a termelési lehetőségekkel (a 2.4. ábra folyamatos PF és P*F* vonalai). Ha azonban lehetővé válik a külkereskede lem, akkor mindkét ország a sajt és a bor másfajta kombinációját fogyaszthatja el, mint amilyen kombinációban maga termel külkereskedelem nélkül. Belföld fogyasztási le hetőségeit a szaggatott TF vonal mutatja a 2.4.(a) ábrán, Külföld fogyasztási lehetősé geit pedig T F * a 2.4.(b) ábrán. A külkereskedelem mindkét esetben bővítette a válasz tási lehetőségeket, és ezzel mindkét ország lakóinak a jólétét növelnie kellett. Egy számszerű példa Ebben az alfejezetben számpéldát alkalmazunk, hogy most már biztosan megértsünk két fontos következtetést: • • Ha két ország szakosodik olyan termékek termelésére, amelyekben komparatív elő nyük van, akkor mindkettő nyer a külkereskedelmen. A komparatív előnyt nem szabad összekeverni az abszolút előnnyel; a komparatív, nem pedig az abszolút előny határozza meg, hogy ki fog termelni, illetve kinek kellene termelnie egy terméket. Tételezzük fel tehát, hogy Belföld és Külföld gazdaságának egységnyi munkaerő felhasználása a 2.2. táblázatban mutatott érték. 2.2. táblázat. Egységnyi munkaerő-felhasználási mutatók Sajt Belföld Külföld aLC = 1 óra/kilogramm aLc ~ ^ óra/kilogramm Bor aLW = 2 óra/liter a*LW = 3 óra/liter Vegyük észre, hogy Belföld egységnyi munkaerő-felhasználása a táblázatban álta lában alacsonyabb, tehát a munka termelékenysége annak az országnak mindkét ipar ágában magasabb. Egy pillanatra tegyük félre ezt a megfigyelést, és összpontosítsunk a külkereskedelem szerkezetére. Első teendőnk az, hogy meghatározzuk a sajt Pc /Pw relatív árát. Míg a tényleges relatív ár a kereslet függvénye, azt is tudjuk, hogy valahol a sajt két országban kialakult alternatívaköltségei között helyezkedik el. Belföldön aLC= 1 és aLW = 2, így Belföldön a sajt borban mért alternatívaköltsége aLC/a LW = 1/2. Külföldön a*LC = 6 és a*LW = 3, a sajt alternatívaköltsége 2. A világkereskedelem egyensúlya esetén a sajt relatív árának e két érték között kell lennie. Példánkban feltételezzük, hogy a világkereskedelem egyen súlyi állapotában egy kiló sajt egy liter bort ér, tehát Pc /Pw = 1. Relatív bérek A nemzetközi kereskedelemről folytatott politikai vitákban gyakran a különböző orszá gok bérszintjeinek az összehasonlítása kerül előtérbe. Az Egyesült Államok és Mexikó közötti kereskedelem ellenzői például gyakran hivatkoznak arra, hogy a mexikói mun kásoknak csak körülbelül 2 dollár órabért fizetnek, miközben a tipikus amerikai mun kás több mint 15 dollárt kap óránként. Eddig a nemzetközi kereskedelem elemzése so rán nem hasonlítottuk össze a két ország bérszintjét, de a fenti számpélda lehetővé teszi, hogy rávilágítsunk a különbség eredetére. A fenti példában a két ország szakosodását követően Belföld minden munkavállaló ját a sajttermelésben foglalkoztatják. Mivel 1 munkaórával 1 kiló sajtot állítanak elő, Belföld munkavállalói 1 órai munkájukért 1 kiló sajt értékét kapják. Ugyanígy, Külföld munkavállalói csak bort termelnek; mivel 3 órára van szükségük ahhoz, hogy 1 liter bort termeljenek, 1/3 liter bor értékét keresik meg óránként. Ezeket a számokat akkor tudjuk átalakítani dolláradatokká, ha ismerjük a sajt és a bor árát. Tételezzük fel, hogy 1 kiló sajt és 1 liter bor egyaránt 12 dollárba kerül; ekkor Belföld munkásai óránként 12, Külföld munkásai pedig óránként 4 dollárt keresnek. Egy ország munkavállalóinak relatív bérét úgy kapjuk meg, ha egy órai keresetüket összehasonlítjuk egy másik ország munkavállalóinak egy órai keresetével. Példánkban Belföld munkavállalóinak relatív bére tehát 3. Ez a relatív bér természetesen nem függ attól, hogy a sajt ára 12 vagy 20 dollár, ha a bor is ugyanannyiba kerül. Mindaddig, amíg a sajt relatív ára - a kilónyi sajt ára eloszt va a liternyi bor árával - 1 marad, Belföld munkásainak bére háromszorosa lesz Külföld munkásai bérének. 2. FEJEZET Ha egy kiló sajt ugyanazon az áron talál vevőt, mint egy liter bor, akkor mindkét ország szakosodni fog. Belföldön csak feleannyi munkaóra kell egy kiló sajt, mint egy liter bor megtermeléséhez (1 per 2), így Belföld munkavállalói a sajtgyártással többet kereshetnek, ezért Belföld a sajtgyártásra fog szakosodni. Megfordítva, Külföldön két szer annyi munkaóra kell egy kiló sajt, mint egy liter bor megtermeléséhez (6 per 3), így a külföldi munkavállalók a bortermeléssel kereshetnek többet, és Külföld a borterme lésre való szakosodást választja. Húzzuk alá ismét, hogy ez a szakosodási struktúra külkereskedelmi hasznokat ered ményez. Először azt akarjuk megmutatni, hogy Belföld hatékonyabban „termelhet” bort, ha sajtot gyárt és ezt borra cseréli, mint ha közvetlenül termel bort. A közvetlen terme lést tekintve Belföld egy munkaórája csak fél liter bor előállítására elegendő. Ugyanazt a munkaórát 1 kiló sajt gyártására lehetne felhasználni, ami a külkereskedelemben 1 liter bort ér. Tiszta sor, hogy Belföldnek haszna van a külkereskedelemből. Ugyan így, Külföld 1 munkaórát használhatna fel 1/6 kiló sajt gyártására; ha azonban ezt a munkaórát 1/3 liter bor előállítására használja fel, akkor ezt az 1/3 liter bort 1/3 kiló sajtra cserélheti el. Ez éppen kétszer annyi, mint az a 1/6 kiló sajt, amelyhez akkor jut, ha az egy munkaórát közvetlenül sajtgyártásra használja fel. Ebben a példában mindkét ország kétszer olyan hatékonyan használhatja ki munkaerejét, ha cserealap előállítására alkalmazza, mint ha importszükségletét belföldi termelésből elégítené ki. ELSŐ RÉSZ Vegyük észre, hogy ez a bérszint a két ország két iparágban elért termelékenységi szintjeinek arányai között fekszik. Belföld hatszor termelékenyebb Külföldnél a sajt gyártásban, de csak másfélszer termelékenyebb a bortermelésben, a végeredmény pedig a háromszoros bérelőnye Külfölddel szemben. Mindkét országnak éppen azért van költségelőnye valamelyik termékben, mert a relatív bér a relatív termelékenységi szin tek között helyezkedik el. Külföldnek éppen az alacsonyabb bérszintje miatt van költ ségelőnye a bortermelésben akkor is, ha itt termelékenységi hátrányban van. Belföld nek magasabb bérszintje ellenére is a sajtgyártásban van költségelőnye. Azért, mert bérelőnyét bőven ellensúlyozza magasabb termelékenységi szintje. Kifejtettük a nemzetközi kereskedelem legegyszerűbb modelljét. Noha a Ricardoféle egytényezős modell túlságosan egyszerű ahhoz, hogy akár a nemzetközi kereske delem kiváltó okainak, akár a hatásainak a teljes körű elemzését megalapozhatná, a relatív munkatermelékenységi szintek vizsgálata a nemzetközi kereskedelemről való elmélkedésnek igen hasznos eszköze lehet. Az egyszerű egytényezős modell különösen alkalmas arra, hogy eloszlassunk néhány tévhitet a komparatív előny jelentéséről és a szabadkereskedelemből származó hasznok természetéről. Ezek a tévhitek olyan gyak ran bukkannak fel nyilvános nemzetközi kereskedelmi vitákban, sőt olyanok nyilatko zataiban, akik szakértőknek tartják magukat, hogy a következő alfejezetet a leggyako ribb félreértések tisztázásának szenteljük modellünk alapján. Téveszmék a komparatív előnyökről A közgazdaságtan nem szűkölködik zavaros eszmékben. Politikusok, vállalatvezetők, sőt még közgazdászok is gyakran állítanak olyan dolgokat, amelyek nem állják ki az alapos közgazdasági elemzés próbáját. Ez valamilyen okból különösen igaz a nemzet közi gazdaságtanra. Nyissuk ki bármelyik újság vasárnapi számának vagy valamelyik hetilapnak az üzleti rovatát és valószínű, hogy legalább egy olyan cikket találunk, amely nem éppen józan kijelentéseket tesz a nemzetközi kereskedelemről. Különösen három téveszme bizonyult igen makacsnak. A komparatív előnyökről kifejtett egyszerű mo dellünk segítségével azonban belátható, hogy miért nem állják meg a helyüket. Termelékenység és versenyképesség 1. m ítosz: A szabadkereskedelem csak akkor hasznos egy ország számára, ha gazdasá ga elég erős ahhoz, hogy helytálljon a külföldi versenyben. Ez az érv számos ember számára különösen hihetőnek tűnik. Egy ismert történész például nemrég azzal bírálta a szabadkereskedelem érvrendszerét, hogy nem feltétlenül felel meg a tényeknek. Aggo dalma szerint „Mi történik, ha semmit sem tudunk olcsóbban vagy hatékonyabban ter melni másoknál, hacsak nem csökkentjük bérköltségeinket egyre tovább?” 3 3 Kennedy, Paul: The Threat of Modernization. New Perspectives Quaterly, 1995. tél. 31-33. old. egy külföldi iparággal szembeni relatív termelékenységétől, hanem a külföldihez viszo nyított relatív belföldi bérszinttől is fü g g ”. Egy ország bérszintje viszont más iparágai nak relatív termelékenységétől függ. Számpéldánkban Külföld a bortermelésben kevés bé hatékony Belföldnél, de még nagyobb termelékenységi hátránya van a sajtgyártás ban. Alacsonyabb általános termelékenységi szintje miatt Külföldnek alacsonyabb bé reket kell fizetnie, mint Belföldnek, mégpedig annyival alacsonyabb béreket, hogy a bortermelésben alacsonyabb költségei legyenek. A valóságos világban például Portu gália alacsonyabb termelékenység mellett állít elő ruházati cikkeket, mint az Egyesült Államok. Más iparágakban Portugália termelékenységi hátránya még nagyobb, de elég gé alacsony béreket fizet ahhoz, hogy a ruházati iparban mégis komparatív előnye le gyen. Valahogy nem tisztességtelen, hogy az alacsony bérekből versenyelőny keletkez het? Sokan így gondolják; álláspontjukat a második tévhit bemutatásával foglaljuk össze. A nyomormunkaérv 2. mítosz: A külföldi verseny tisztességtelen és más országokra ártalmas akkor, ha ala csony béreken alapul. Ezt az érvet néha nyomormunkaérvnek is hívják, és különösen kedves a szakszervezetek számára, amelyek védelmet keresnek a külföldi versennyel szemben. Az így vélekedő emberek azzal érvelnek, hogy a belföldi iparágaknak nem kellene versenyre kelniük azokkal a külföldi iparágakkal, amelyek kevésbé hatékonyak, de alacsonyabb béreket fizetnek. Ez az érv széles körben használatos és jelentős politi kai befolyása van. 1993-ban Ross Perot, aki önerejéből lett milliárdos és elnökjelöltként is szerepelt, aggodalmát fejezte ki, hogy az Egyesült Államok és a sokkal alacsonyabb bérszintű Mexikó közötti szabadkereskedelem félelmetes szívó hatást fejt ki az ameri kai ipar Délre településével. Ugyanabban az évben a magát ugyancsak milliárdossá fel küzdő Sir James Goldsmith, aki az Európai Parlament befolyásos tagja volt, hasonló, bár kevésbé látványosan kifejtett nézeteket tett közzé „A csapda” (The Trap) című köny vében, amely Franciaországban nagy könyvsikerré vált. 2. FEJEZET Ennek a megfigyelőnek a véleményével az a baj, hogy nem értette meg Ricardo modelljének lényegi elemét. Azt, hogy a kereskedelemből eredő hasznok a komparatív, nem pedig az abszolút előnyöktől függenek. Azért aggódik, mert az illető országról kiderülhet, hogy semmit sem tud másoknál hatékonyabban termelni - azaz hogy talán semmiben sincs abszolút előnye. Miért is olyan szörnyű dolog ez? Egyszerű külkeres kedelmi számpéldánkban Belföld egységnyi munkaerő-felhasználása alacsonyabb, ter melékenysége tehát magasabb a sajt- és a borszektorban is. Mégis, ahogy láttuk, a kül kereskedelem mindkét országnak hasznot hoz. Mindig csábító dolog azt feltételezni, hogy egy ország exportképessége egy termék nél mindig attól függ, hogy van-e abszolút előnye. Az abszolút előny megléte egy ter mék termelésében más országokkal szemben sem szükséges, sem pedig elégséges felté tele a komparatív előnynek ugyanannál a terméknél. Egytényezős modellünkben nyil vánvaló oka van annak, hogy az abszolút előny egy iparágban a versenyképességnek sem szükséges, sem pedig elégséges feltétele: „Egy iparág versenyképessége nemcsak ELSŐ RÉSZ Egyszerű példánk ennek az érvnek is rámutat a gyenge pontjára. A példában Belföld mindkét iparágban magasabb termelékenységű, mint Külföld, és Külföld bortermelé sének alacsonyabb költsége kizárólag alacsonyabb béreiből ered. Külföld alacsonyabb bérszintje azonban Belföld külkereskedelemből származó haszna szempontjából irrele váns. Nem fontos, hogy Külföld bortermelésének alacsonyabb költsége mögött magas termelékenység vagy alacsony bérszint húzódik-e meg. Csak az számít, hogy Belföld számára a saját munkaerejének felhasználását tekintve olcsóbb sajtot gyártani és ezt borra cserélni, mint bort termelni saját szükségletének kielégítésére is. Ez érthető Belföld szempontjából, de mi a helyzet Külfölddel? Nincs valami baj azzal, ha egy ország alacsony béreire alapozva exportál? Alacsony bért kapni persze egyáltalán nem jó dolog. De az hibás megállapítás, hogy a külkereskedelem csak annak jó, akinek magas béreket fizetnek. Kizsákmányolás 3. mítosz: A külkereskedelem egy ország kizsákmányolásához és jólétének romlásához vezet, ha munkásai sokkal alacsonyabb béreket kapnak, mint más országok munkásai. Ezt az érvet sokszor érzelmi felhangok kísérik. Egy publicista például összehasonlította a The Gap ruházati üzletlánc vezérigazgatójának évi 2 millió dolláros jövedelmét azzal az 56 dollárcentes órabérrel, amelyet az áruházláncban kínált termékek egy részét gyár tó közép-amerikai munkások keresnek.4 Nehéz szívvel próbálunk magyarázatot keresni arra, hogy a világ munkásai közül miért kapnak annyian vérlázítóan alacsony béreket. Ha azonban a szabadkereskedelem szükségességével kapcsolatban tesszük fel a kér dést, akkor nem az a kérdés lényege, hogy a rosszul fizetett munkásoknak többet kellene-e keresniük. Sokkal inkább az, hogy ők és országuk rosszabbul jár-e akkor, ha ala csony bérekre építve exportál, mint akkor, ha nem vállalkozik ilyen megalázó külkeres kedelemre. És az utóbbi kérdéssel kapcsolatban azt is meg kell kérdezni, hogy mi az alternatíva? Számpéldánk elvont ugyan, mégis kiderül belőle, hogy nem lehet kizsákmányolás ként megbélyegezni az alacsony bért anélkül, hogy az alternatívát ismernénk. Példánk ban Külföld munkásainak sokkal kevesebbet fizetnek, mint Belföld munkásainak, és könnyen magunk elé képzelhetünk egy publicistát, aki dühös sorokat ír kizsákmányolá sukról. Ha azonban Külföld nem egyezne bele abba, hogy „kizsákmányolják” a Bel földdel folytatott kereskedelmen keresztül (vagy sokkal magasabb bérekhez ragaszkod na, ami ugyanazzal a hatással járna), akkor reálbérei még alacsonyabbak lennének. Egy munkás órabérének vásárlóereje 1/3 kiló sajtról 1/6 kiló sajtra csökkenne. A publicista, aki felhívta a figyelmet a The Gap vezető alkalmazottja és a ruházati cikkeket készítő munkások jövedelme közötti különbségre, indulatos volt a közép-ame rikai munkások szegénysége miatt. Ha azonban megtagadnánk tőlük az export és a külkereskedelem lehetőségét, akkor talán még súlyosabb szegénységbe taszítanánk őket. 4 Herbert, Bob: Sweatshop Beneficiaries: How to Get Rich on 56 Cents an Hour. New York Times, 1995. július 24. A13. old. A komparatív előnyökkel kapcsolatos közkeletű téveszmék cáfolatára bemuta tott számszerű példánkban feltételeztük, hogy a két ország relatív bérszintjei a relatív termelékenységi szinteket tükrözik. Pontosabban azt, hogy a Belföld/Kül föld bérarány olyan sávban van, hogy mindkét ország költségelőnyhöz jut az egyik termék előállításában. Elméleti modellünknek ez szükségszerű következ ménye. Ez a modell azonban sokakat nem győz meg. A Kínához hasonló „feltö rekvő” gazdaságok gyors termelékenységnövekedése például különösen aggasz tott egyes nyugati megfigyelőket. Szerintük ezek az országok még akkor is ala csony béreket fognak fizetni, ha termelékenységi szintjük megnő, s ezáltal a magas bérszintű országok költséghátrányba kerülnek. E nézetek hívei az orto dox közgazdászok elméleteit mint valóságtól elrugaszkodott spekulációkat uta sítják el. Ennek a nézetnek a logikáját most figyelmen kívül hagyva, vessünk egy pillantást a tényekre. Az elmúlt 40 év bő tapasztalati anyaggal szolgál arra, hogy mi történik azok nak az országoknak a béreivel, amelyek termelékenysége felzárkózik a maga sabb bérű országok szintjéhez. Négy évtizeddel ezelőtt a nyugat-európai terme lékenység a legtöbb iparágban jóval elmaradt az amerikaitól, a japán termelé kenység pedig még jobban; azóta azonban a fejlett világ termelékenységi szint jei konvergenciát mutattak még akkor is, ha a legtöbb mérés szerint az Egyesült Államok megtartott némi előnyt. A legutóbbi időben az „újonnan iparosodott” ázsiai országok egy csoportja igen alacsony szintről indulva látványos termelé kenységemelkedést ért el. Mi történt a relatív bérekkel, ha a relatív termelékeny ségi szintekben ilyen drámai változások voltak? A válasz az, hogy a bérek minden egyes országban nőttek, mégpedig többé ke vésbé a termelékenységgel párhuzamosan. A 2.3. táblázat néhány reprezenta tív országban mutatja be a hosszú távú termelékenység- és reálbér-növekedést. Kétségtelen, hogy az adatokban vannak bizonytalanságok (például számos mód szertani probléma abban, ahogy a termelékenységet és a reálbért kiszámítják). Az összkép mégis az, hogy a termelékenység konvergenciája a bérek konver genciáját idézte elő pontosan úgy, ahogy ezt az elméleti elemzés is előre jelezte. A dél-koreai bérekről nincsenek jó adataink az egész vizsgált időszakra. Az amerikai kormány azonban összegyűjtötte egy sor újonnan iparosodó ország óránkénti munkaerőköltség- (bérek és járulékok) adatait a hetvenes évek köze pétől. Ezek az adatok azt mutatják, hogy a dél-koreai bérköltségszint 1975 és 1996 között az amerikai mutató 5 százalékáról 46 százalékára nőtt. A több újon nan iparosodó ázsiai ország adatait magában foglaló bérköltségindex az ameri kai szint 8 százalékáról 32 százalékára nőtt 1975 és 1996 között. Összefoglalva: az eddigi tapasztalat szerint a bérek többé vagy kevésbé mindig együtt mozog nak a termelékenységgel. 2. FEJEZET ♦ Tükrözik-e a bérek a termelékenységet? ELSŐ RÉSZ 2.3. táblázat. A bérek és a termelékenység változásai Termelékenység (az USA szintjének százalékában) Százalékos növekedés (1963-1996) Ország 1963 1996 Termelékenység Reálbér Egyesült Államok Nyugat-Németország Japán Dél-Korea 100 58 32 14 100 91 76 50 49 133 260 432 34 192 220 nincs adat Komparatív előny sok termékkel Eddigi elemzésünkben olyan modellre támaszkodtunk, amelyben csak két terméket ter melnek és fogyasztanak. Ez a leegyszerűsített elemzés lehetővé teszi számunkra, hogy megragadjuk a komparatív előny és a külkereskedelem számos fontos elemét. Ahogy az utolsó alfejezetben is láttuk, ez az elemzés meglepő mennyiségű szellemi poggyásszal látott el bennünket gazdaságpolitikai kérdések áttekintéséhez. Ahhoz azonban, hogy még közelebb kerüljünk a valósághoz, szükséges megértenünk azt is, hogy miként ér vényesül a komparatív előny többtermékes modellekben. A modell felállítása Ismét képzeljünk el egy világot, amely két országból, Belföldből és Külföldből áll. Az előző esethez hasonlóan mindkét ország egyetlen termelési tényezővel rendelkezik. Most azonban feltételezzük mindkét országról, hogy többféle terméket fogyaszt, illetve ké pes megtermelni - ezek száma legyen összesen N. Minden egyes terméket 1 és N közötti számmal látunk el. A két országnak egyenként rendelkezésére álló technológiát, tehát termelési eljárást az egyes termékek gyártásához szükséges egységnyi munkaerőigénnyel, azaz azoknak a munkaóráknak a számával írhatjuk le, amelyek egy termékegység előállításához szük ségesek. Adott terméket tekintve Belföld egységnyi munkaerő-felhasználását aLrvel jelöljük, ahol i az adott termékhez rendelt szám. Ha például a sajt a 7-es számot viseli, akkor aL1 a sajtgyártás egységnyi munkaerő-szükségletét jelenti. Szokásos eljárásunk szerint Külföld megfelelő egységnyi munkaerőfelhasználási mutatóját a*Li -vei jelöljük. A külkereskedelem elemzéséhez még egy módszertani fogás szükséges. Minden ter mékre kiszámíthatjuk aLi/a Li-1, amely Belföld és Külföld egységnyi munkaerő-fel használásának az arányát mutatja. A fogás az, hogy a termékeket átszámozzuk úgy, hogy alacsonyabb arányhoz alacsonyabb termékszámot rendelünk. így a termékek szá mozását a következőképpen alakítjuk át: a L \ ! a L\ < ü L 2 l a L2 < a L3/ a L2> < ••• < a LN/ a LN ' ( 2 .6 .) Most már készen állunk a külkereskedelmi struktúra vizsgálatára. Ez a struktúra mind össze egyvalamitől függ: Belföld és Külföld béreinek arányától. Ha ismerjük ezt az arányszámot, máris megállapíthatjuk, ki mit termel. Legyen w a belföldi és w* a külföldi órabérszint. A bérek aránya ekkor w/w*. A világtermelés allokációjának szabálya így egyszerű: minden terméket ott gyártanak, ahol az a legolcsóbb. Egy termék, például i előállításának költsége az egységnyi munkaerő felhasználás és a bérszint szorzata. Az i termék Belföldön való előállítása így waLi költ ségű lesz, ugyanannak a terméknek a külföldi előállítási költsége pedig w* aLi. A termék előállítása Belföldön olcsóbb, ha waLi < w* aLi, amit átrendezhetünk úgy, hogy a Li/a U > W/W* adódjék. Másfelől Külföld számára olcsóbb lesz a termék előállítása, ha waLi > w* a*u , amit úgy rendezhetünk át, hogy au /au < w/w ’* • adódjék. így újrafogalmazhatjuk az allokációs szabályt: minden terméket belföldön termel nek, amelyre aLJ a u > w/w*, és minden terméket külföldön, amelyre aLi/aLi < w/w*. A termékeket már sorba rendeztük növekvő számuk szerint (2.6. egyenlet). A sza kosodási kritérium egy olyan törésvonal ebben a sorban, amelyet a két ország bérszint jének aránya, w/w* határoz meg. A törésvonaltól balra kerülő összes terméket végül Belföld állítja elő; a törésvonaltól jobbra kerülő termékeket pedig Külföld. (Lehetséges azonban, s ezt azonnal látni fogjuk, hogy egyetlen termékre a bérszintek aránya ponto san egyenlő az egységnyi munkaerő-felhasználási mutatók arányával. Ebben az esetben ezt a határvonali terméket mindkét országban gyárthatják). A 2.4. táblázat számszerű példát mutat be arra, hogy Belföld és Külföld egyaránt öt terméket, almát, banánt, kaviárt, datolyát és csípős paprikát fogyaszt, illetve tud termelni. A 2.4. táblázat első két oszlopa önmagáért beszél. A harmadik oszlopban találjuk Külföld és Belföld egységnyi munkaerő-felhasználásának arányát termékenként - vagy másképpen kifejezve, Belföld relatív termelékenységi előnyét mindegyik termékre. A termékeket a Belföld termelékenységi előnyét mutató számok szerint rendeztük sorba úgy, hogy ez az előny az almára a legnagyobb és a csípős paprikára a legkisebb. 2. FEJEZET Relatív bérek és szakosodás ELSŐ RÉSZ 2.4. táblázat. Belföld és Külföld munkaerő-felhasználása Termék Alma Banán Kaviár Datolya Csípős paprika Belföld munkaerő felhasználása (aL/) 1 5 3 6 12 Külföld munkaerő felhasználása ( au ) 10 40 12 12 9 Belföld relatív termelékenységi előnye ( au !au ) 10 8 4 2 0,75 Belföld és Külföld bérarányaitól függ, hogy melyik ország melyik terméket állítja elő. Belföld minden olyan terméknél költségelőnnyel rendelkezik, amelynél relatív ter melékenysége magasabb relatív bérszintjénél, a többi terméknél pedig Külföldé az előny. Ha például Belföld bérszintje az ötszöröse Külföld bérszintjének, akkor az almát és a banánt Belföld, a kaviárt, a datolyát és a csípős paprikát pedig Külföld fogja termelni. Ha Belföld bérszintje csak háromszor nagyobb, akkor az alma és a banán mellett a kaviárt is Belföld termeli, a datolya és a csípős paprika előállítása pedig Külföldnek jut. Vajon egy ilyen külkereskedelmi szerkezet hasznos-e mindkét ország számára? Lát hatjuk, hogy igen, ha ugyanazt a módszert alkalmazzuk, mint korábban: egy termék egyik országbeli közvetlen termelési költségét hasonlítjuk össze azzal a költséggel, amelybe „közvetett” termelése kerülne úgy, hogy más termékért cserébe szerzik be. Ha Belföld bérszintje háromszorosa Külföld bérszintjének (vagy megfordítva, a kül földi bérszint egyharmada a belföldinek), akkor Belföld datolyát és csípős paprikát importál. Egységnyi datolya megtermelése Külföld munkaerejének 12 egységét igényli, de belföldi munkaerőben mért költsége az 1:3 arány miatt csak 4 munkaóra (12/3). Ez a 4 munkaórányi költség alacsonyabb, mint a 6 munkaóra, amelybe Belföldön kerülne a datolya megtermelése. A csípős paprikánál Külföld alacsonyabb bérek mellett maga sabb termelékenységű, ezért Belföldnek csupán 3 munkaórájába kerül egy egység csí pős paprika megszerzése a külkereskedelemben, míg 12 munkaórát kellene felhasznál nia erre az egységnyi termékre, ha a csípős paprikát Belföld termelné meg. Hasonló számítással azonnal kimutathatjuk, hogy Külföld is nyer a külkereskedelmen: az összes, általa importált terméknél saját munkaerő-felhasználási mutatói alapján olcsóbb a be hozatal, mint a belföldi termelés. Például Külföldnek 10 munkaórájába kerülne egy egységnyi alma megtermelése; még a belföldinél kétharmadnyival alacsonyabb bérek kel is csak 3 munkaórájába kerül, hogy az almát Belföldtől vásárolja meg. Ezeknél a számításoknál egyszerűen azt feltételeztük, hogy a bérszintek aránya 3. Hogyan alakul ki azonban ez a relatív bérszint? A relatív bér kialakulása a soktermékes modellben A kéttermékes modellben a relatív béreket úgy határoztuk meg, hogy előbb kiszámítot tuk Belföld béreit sajtban és Külföld béreit borban kifejezve, utána pedig a sajt és a bor árának összehasonlításával jutottunk el a két ország bérarányaihoz. Ezt megtehettük, 2. FEJEZET mert tudtuk, hogy Belföld sajtot, Külföld pedig bort termel majd. A soktermékes eset ben csak akkor állapíthatjuk meg, hogy ki mit termel, ha ismerjük a bérek arányát, a fenti módszer tehát nem használható. Egy soktermékes gazdaságban csak úgy határoz hatjuk meg a béreket, hogy a termékek relatív keresletén túllépve szemügyre vesszük a munkaerő származtatott keresletét. Ez nem közvetlen kereslet, amellyel a fogyasztók jelennek meg a piacon, hanem a különböző országok munkaerejével előállított termé kek fogyasztói keresletéből származik. Belföld munkaereje iránt csökken a relatív származtatott kereslet, ha a belföldi és a külföldi bérek aránya nő, és ennek két oka van.. Az első ok: ahogy a belföldi munkaerő drágul a külföldihez képest, a Belföldön előállított termékek ugyancsak viszonylag drá gábbak lesznek, és e termékek iránt csökken a nemzetközi kereslet. A második ok: ahogy Belföldön nőnek a bérek, Belföld kevesebb terméket állít elő, Külföld pedig többet, így pedig tovább csökken a kereslet Belföld munkaereje iránt. Ezt a két hatást számszerű példánkkal ábrázolhatjuk. Tételezzük fel a következő kiinduló helyzetet: Belföld bérszintje kezdetben 3,5-szerese Külföld bérszintjének. Ezen a szinten Belföld almát, banánt és kaviárt, Külföld pedig csupán datolyát és csípős pap rikát termelne. Ha Belföld relatív bérszintje 3,5-ről valamivel 4 alá, mondjuk 3,99-re emelkedne, akkor a külkereskedelem szerkezete még nem változna meg. Ahogy azon ban a Belföldön előállított termékek viszonylag drágábbak lesznek, e termékek iránt visszaesik a relatív kereslet és a belföldi munkaerő iránti kereslet ugyancsak csökken. Tételezzük fel most, hogy a relatív bér alig, mindössze 3,99-ről 4,01-re emelkedik. Belföld relatív bérszintjének ez az apró növekedése átalakítaná a külkereskedelmi sza kosodás szerkezetét. Most ugyanis kaviárt már olcsóbb Külföldön termelni, mint Bel földön, ezért a kaviártermelés Belföldről Külföldre települ. Mit jelent ez a belföldi mun kaerő relatív kereslete szempontjából? Kézenfekvő módon azt, hogy a relatív bérszint 3,99-ről 4,01-re való csekély emelkedése miatt a relatív kereslet hirtelen csökken, s ahogy Belföld kaviártermelése nullára zuhan, Külföld új iparággal lesz gazdagabb. Ha a relatív bér tovább emelkedik, akkor a belföldi munkaerő iránti relatív kereslet fokoza tosan süllyed, majd hirtelen zuhan a 8-as relatív bérszint elérésekor. Ekkor ugyanis már a banántermelés is Külföldre települ át. A relatív bérek alakulását a 2.5. ábrával illusztrálhatjuk. A 2.3. ábrától eltérően itt a tengelyek nem a termékek relatív mennyiségét vagy relatív árát ábrázolják. Itt a tenge lyeken a munkaerő relatív mennyisége és a relatív bérszint szerepel. A belföldi munka erő iránti nemzetközi keresletnek a külföldi munkaerő iránti nemzetközi kereslethez viszonyított arányát az RD görbe ábrázolja. Az RS egyenes pedig a belföldi munkaerő külföldihez viszonyított nemzetközi kínálatát mutatja. A relatív munkaerő-kínálatot a belföldi és a külföldi munkaerő egymáshoz viszo nyított nagysága szabja meg. Feltéve azt, hogy a rendelkezésre álló munkaórák száma nem változik a bérszint függvényében, a relatív bérnek nincs hatása a relatív munkaerő kínálatra. Ezért tehát RS egy függőleges vonal. A munkaerő relatív keresletéről adott elemzésünk magyarázza meg az RD görbe lépcsőzetes formáját. Ha Belföld munkásainak a bérszintje a külföldi munkások béré hez képest emelkedik, a Belföldön termelt termékek relatív kereslete csökken és a bel földi munkaerő iránti kereslet vele együtt visszaesik. Továbbá a belföldi munkaerő iránti relatív kereslet még hirtelen vissza is esik, ha a relatív belföldi bérek emelkedése miatt ELSŐ RÉSZ Relatív bérarány, W/W* Egy soktermékes ricardói modellben a relatív béreket a munkaerő RD-ve 1jelölt származtatott keresleti görbéjének és az RS-sel jelölt relatív kínálati egyenesnek a metszéspontja határozza meg. RS 10 8 Alma Banán 432- 0,75- Datolya Csípős paprika RD Relatív munkaerő állomány, L / L* 2.5. ábra. A relatív bérek kialakulása egy termék már olcsóbban állítható elő Külföldön. így a görbe váltakozik enyhén lefelé irányuló szakaszok (változatlan szakosodás) és „lapos” szakaszok (hirtelen változó re latív kereslet a szakosodás átalakulása miatt) között. A „lapos” szakaszok ott vannak, ahol a relatív bérek megegyeznek a belföldi és a külföldi termelékenység közötti aránnyal az egyes termékeknél. Az egyensúlynak megfelelő relatív bért RD és RS metszéspontja határozza meg. A rajz szerint az egyensúlyi relatív bér 3. Ezen a bérszinten Belföld almát, banánt és kavi árt, Külföld pedig datolyát és csípős paprikát termel. A végeredmény attól függ, hogy mekkora az országok egymáshoz viszonyított mérete (ez határozza meg RS elhelyezke dését), és attól, hogy miként alakul a relatív kereslet a termékek iránt (ez határozza meg RD formáját és elhelyezkedését). Ha az RD és az RS metszéspontja éppen egy lapos szakaszra esik, akkor mindkét ország előállítja azt a terméket, amely megfelel annak a lapos szakasznak. A szállítási költségek és a külkereskedelemből kimaradó áruk beépítése a modellbe Most egy lépéssel közelebb visszük a modellt a valósághoz, mert figyelembe vesszük a szállítási költségek hatásait. A szállítási költségek nem változtatják meg a komparatív előny alapelveit vagy a külkereskedelemből származó hasznokat. A szállítási költségek azonban akadályozzák az áruk és a szolgáltatások mozgását, ezért jelentős hatásuk van 1. Egynél több termelési tényező létezése esetén csökken a szakosodásra való hajlan dóság (ezt a következő két fejezetben látjuk majd). 2. Az országok néha védelemben részesítik iparágaikat a külföldi versennyel szemben (ezt részletesen a 8-11. fejezetekben mutatjuk be). 3. Az áruk és a szolgáltatások szállítása költséges dolog, és egyes esetekben önmagá ban a szállítási költségek nagysága önellátásra kényszerítheti a gazdaságok bizo nyos szektorait. Az utolsó alfejezet soktermékes példájában azt láttuk, hogy Belföld 3-as relatív bér szintje mellett Belföld almát, banánt és kaviárt olcsóbban állíthat elő Külföldnél, Kül föld pedig datolyát és csípős paprikát tud Belföldnél olcsóbban termelni. Szállítási költ ségek nélkül tehát Belföld exportálja az első három és importálja az utolsó két terméket. Most tételezzük fel, hogy az áruk szállításának van költsége, és ez a szállítási költ ség egységesen minden áru termelési költségének bizonyos hányada, mondjuk 100 szá zalék. Ez a szállítási költség a külkereskedelem csökkentésére ösztönöz. Nézzük példá ul a datolyát. Ennek a terméknek egy egységét 6 óra belföldi vagy 12 óra külföldi mun kával lehet előállítani. A relatív bér 3-as szintje mellett 12 óra külföldi munka költsége csak annyi, mint 4 óra belföldi munkáé, ezért a szállítási költségek nélküli helyzetben Belföld datolyát importál. 100 százalékos szállítási költségek mellett viszont a datolya import költsége 8 órányi belföldi munka értékének felelne meg, így Belföld inkább maga termelné meg datolyaszükségletét. j 3 £ > (? Hasonló költség-összehasonlítás mutatja meg, hogy Külföld számára a kaviárterme lés így már olcsóbb lenne, mint a kaviár importja. Egy egységnyi kaviár előállítása Belföldön 3 munkaórát igényel. Ez még 3-as relatív belföldi bérszint mellett is 9 órányi külföldi munkának felel meg, ami olcsóbbá teszi a termék importját Külföld számára, mintha 12 órányi munkával ezt a kaviárt maga termelné meg. Szállítási költségek nélkül tehát Külföld inkább importálja a kaviárt, nem pedig maga termeli meg. 100 százalékos szállítási költség mellett azonban Külföld számára már 18 munkaórányi költsége volna a kaviár importjának, ezért célszerű inkább helyben előállítania azt. A szállítási költségek figyelembevételének eredménye tehát ebben a példában az, hogy Belföld még mindig exportál almát és banánt, illetve importál csípős paprikát, de a datolya és a kaviár már úgynevezett külkereskedelemből kimaradó áruvá válik. Ezeket a termékeket az országok csak a maguk számára állítják elő. 2. FEJEZET arra, ahogy egy, a nemzetközi kereskedelemben részt vevő gazdaság működését olyan tényezők befolyásolják, mint a külföldi segélyek, a külföldi beruházások vagy a fizetésimérleg-problémák. E tényezők hatásával most még nem foglalkozunk, de a soktermékes-egytényezős modell jó alkalmat ad arra, hogy bevezessük a szállítási költségek ha tásait Először is vegyük észre, hogy az utolsó alfejezetben bemutatott modellel leírt világgazdaságot igen szélsőséges nemzetközi szakosodás jellemzi. Legfeljebb egy olyan ter mék van, amelyet mindkét ország termel, az összes többit viszont vagy Belföld, vagy Külföld gyártja, de nem egyszerre mindkettő. Három fő oka van annak, hogy a valóságos világgazdaságban a szakosodás nem alakul ennyire szélsőséges módon: ELSŐ RÉSZ Ebben a példában feltételeztük, hogy a szállítási költségek minden szektorban a ter melési költség ugyanakkora hányadát teszik ki. A gyakorlatban azonban a szállítási költségek szélesebb sávon szóródnak. Bizonyos esetekben a szállítás lényegében nem is lehetséges: az olyan szolgáltatások, mint a hajvágás vagy az autójavítás, nemigen kerül nek be a nemzetközi kereskedelembe (kivéve az olyan, határokon átnyúló agglomerá ciókat, mint amilyet együtt alkot a Michigan állambeli Detroit az Egyesült Államokban és az Ontario tartománybeli Windsor Kanadában [vagy a Svájc és Franciaország között megoszló genfi agglomeráció Nyugat-Európában. Aford. megj.]). Olyan termék is alig szerepel a nemzetközi kereskedelemben, mint például a cement, amelynek az értékéhez képest igen nagy a súlya. (A szállítási költségek miatt egyszerűen nem éri meg a cement importja akkor sem, ha külföldön olcsóbban lehet megtermelni.) Számos termékből válik külkereskedelemből kimaradó áru vagy azért, mert a belföldi költségelőnyök nem számottevőek, vagy azért, mert a szállítási költségek túl magasak. Lényeges körülmény, hogy az országok jövedelmük jelentős részét a külkereskede lemből kimaradó termékekre költik. Ez a tapasztalat meglepő jelentőséget nyer akkor, amikor majd (az 5. fejezetben) a nemzetközi jövedelemmozgásokat és a nemzetközi pénzügyek gazdaságtanát tárgyaljuk. A ricardói modell érvényesülése a gyakorlatban A nemzetközi kereskedelem ricardói modellje igen hasznos eszköz ahhoz, hogy elgon dolkodjunk a külkereskedelem kiváltó okairól és a nemzetgazdaságok jólétére gyako rolt hatásairól. Jól illeszkedik-e viszont a modell a valóságos világhoz? Megbízható előrejelzéseket ad-e a ricardói modell a tényleges külkereskedelmi folyamatokról? A válasz igen, de jelentős fenntartásokkal. Valóban számos példa hozható arra, hogy a ricardói modell félrevezető előrejelzéseket alapoz meg.Êlőször is, ahogy a külkeres kedelemből kimaradó áruk elemzésénél már említettük, az egyszerű ricardói modell különösen erős, lényegében szélsőséges mértékű szakosodást ábrázol, amely nem fi gyelhető meg a valóságban/Másodszor a ricardói modell félresöpri a külkereskedelem hatásait a nemzetgazdaságokon belüli jövedelemeloszlásra, és így arra következtet, hogy az országok összességében mindig nyernek a külkereskedelmen; a gyakorlatban viszont a külkereskedelemnek erős jövedelemeloszlási hatásai vannak, amelyekről a 3. fejezet szólAjftarmadszor a ricardói modellben nincs helye az országok erőforrás-ellátottsága közötti különbségeknek mint a külkereskedelem kiváltó okának, ezzel pedig a nemzet közi kereskedelmi rendszer egyik fontos vonása (a 4. fejezet fő témája) hiányzik a modellbőLJVégül pedig a ricardói modell nem veszi figyelembe a termelés méretéből száramzó hatékonysági előnyöket a külkereskedelem kiváltó okai között, emiatt pedig alkalmatlanná válik annak magyarázatára, hogy miért alakul ki jelentős külkereskede lem látszólag hasonló országok között. Ezt a témát a 6. fejezet tárgyalja. A modell hiányosságai ellenére alapvető következtetése mégis helytálló. Az évek so rán számos tanulmány bizonyította be, hogy az országoknak olyan termékek exportjára kellene törekedniük, amelyek előállításában a termelékenységük viszonylag magas. Egy összehasonlító elemzés megmutatta, hogy az amerikai export olyan iparágakban volt magas a brit kivitelhez képest, ahol az Egyesült Államoknak magas volt a relatív termelékenysége. Minden egyes pont egy-egy iparágnak felel meg. aránya 2.6. ábra. Termelékenység és export A ricardói modell több klasszikus próbáját a második világháborút közvetlenül kö vető években brit és amerikai külkereskedelmi, valamint termelékenységi adatok felhasználásával végezték el.5 Ez az összehasonlítás különösen lényeglátónak bizonyult. A brit termelékenység csaknem a gazdaság mindegyik ágában alacsonyabb volt az ame rikainál. így az Egyesült Államoknak szinte minden termékben abszolút előnye volt. Mindamellett a brit export értéke majdnem elérte az amerikai export értékét. Ebből pedig az következik, hogy az Egyesült Királyságnak bizonyos szektorokban akkor is komparatív előnye volt, ha abszolút termelékenységi szintje nem érte el az amerikait. A ricardói modellből az következnék, hogy ezek azok a szektorok voltak, amelyekben az amerikaiak termelékenységi előnye a legcsekélyebb volt. A 2.6. ábra a ricardói modell bizonyító anyagát mutatja be azokkal az adatokkal, amelyeket Balassa Béla magyar közgazdász közölt egy 1963-as tanulmányában. Az ábra az 1951-es amerikai és a brit export arányát hasonlítja össze az amerikai és a brit termelékenység arányával 26 szektorban. A termelékenységek aránya a vízszintes, a két export aránya a függőleges tengelyen szerepel. Mindkét tengely logaritmikus skálájú. Ennek nincs döntő jelentősége, de segíti az érthetőséget. A ricardói elmélet tágabb értelemben azt a következtetést alapozná meg, hogy minél nagyobb az amerikai termelékenységi előny valamely iparágban, annál valószínűbb, hogy ott az amerikai export magasabb lesz a britnél. Valóban ezt mutatja a 2.6. ábra. A 5 G. D. A. MacDougall úttörő munkáját a fejezet végén, az ajánlott irodalom jegyzékében tün tetjük fel. Az ezt továbbfejlesztő szakirodalom fontos darabja Balassa Béla: An Empirical Demonstration of Classical Comparative Cost Theory (Review of Economics and Statistics, 1963. augusztus 4. 231-238. old.) című cikke; Balassa számadatait illusztrációként használjuk. 2. FEJEZET Az amerikai és a brit export aránya ELSŐ RÉSZ pontdiagram elemei viszonylag közel helyezkednek el a várható értékek egyeneséhez. Noha ezek az adatok is tartalmazhatnak mérési hibákat, a ponthalmaz és az egyenes egybeesése kétségtelenül számottevő mértékű. Várakozásainknak megfelelően a 2.6. ábra megerősíti azt az alapvető felismerést, hogy a külkereskedelem a komparatív, nem pedig az abszolút előnytől függ. Az ada tok által tükrözött időszakban az amerikai ipar termelékenysége a britnél jóval na gyobb, átlagosan több mint kétszeres volt. A széles körben elterjedt tévhit szerint egy ország csak akkor lehet versenyképes, ha termelékenysége nem kisebb más országo kénál. Ezt a téveszmét a fejezet korábbi részében már tárgyaltuk, és az Egyesült Álla mok minden szektorban nagyobb exportja következett volna belőle. A ricardói mo dell azonban azt sugallja, hogy egy iparág nemzetközi összehasonlításban magas ter melékenysége még nem elégséges feltétel ahhoz, hogy ennek az iparágnak a terméke it valóban az adott ország exportálja. A relatív termelékenységnek kell magasnak len nie a más iparágakban mért relatív termelékenységhez képest. Az adott esetben az amerikai termelékenység meghaladta a brit értéket mind a 26 szektorban (ezeket pon tok jelölik) a 2.6. ábra szerint, és a különbség 11 és 366 százalék közötti volt. A brit gazdaság azonban 12 szektorban mégis többet exportált az amerikainál. Az ábrára vetett pillantás alapján az is világos, hogy az amerikai export általában azokban a szektorokban volt nagyobb a britnél, ahol az amerikai termelékenységi előny leg alább kétszeres volt. A ricardói modellre hozott frissebb bizonyítékok kevésbé nyilvánvalóak. Ennek rész ben az az oka, hogy a világkereskedelem növekedése és a nemzetgazdaságok ebből eredő szakosodása miatt nem alakulhat ki világos képünk arról, hogy valójában mely országok nyújtanak rossz teljesítményt. A kilencvenes évek világgazdaságában számos ország nem is gyárt olyan terméket, amelyben komparatív hátránya volna, így pedig az adott iparágakban nem is lehet mérni a termelékenységét. Sok ország például nem is gyárt repülőgépet, emiatt pedig nincsenek adatok arról, hogy ebben az iparágban mennyi lenne az egységnyi munkaerő-felhasználásuk. Persze így is van elegendő tapasztalati anyag annak bizonyítására, hogy a munkatermelékenység különbségei továbbra is je lentős szerepet játszanak a világkereskedelem struktúrájának alakulásában. Talán az a legfontosabb tapasztalat, hogy az országok között fennmaradnak a jelen tős különbségek a munka termelékenységében éppúgy, mint az iparágak között. Egy tanulmány például arra a következtetésre jutott, hogy a japán feldolgozóipar átlagos termelékenysége 1990-ben 20 százalékkal maradt el az amerikai szinttől. A gépkocsiés az autóalkatrész-iparban azonban a japán termelékenység 16-24 százalékkal maga sabb volt az amerikainál.6 Nem nehéz elhinni, hogy jelentős részben ez az eltérés volt a magyarázata annak, hogy Japán több millió gépkocsit tudott exportálni az Egyesült Államokba. A gépkocsik esetében látszólag azzal is lehetne érvelni, hogy ez a külkereskedelmi struktúra egyszerűen az abszolút előnyöket tükrözi: ebben az iparágban Japán termelé kenysége a legmagasabb a világon, és exportja is a legnagyobb. A komparatív előnyök elvét a ruházati cikkek nemzetközi kereskedelmével lehet illusztrálni. A fejlett orszá 6 McKinsey Global Institute: Manufacturing Productivity. Washington, D. C. 1993. • Összefoglalás 1. Megvizsgáltuk a ricardói modellt, amely a legegyszerűbben mutatja be, hogy az országok közötti különbségek külkereskedelmet és ebből eredő hasznokat teremte nek. Ebben a modellben a munkaerő az egyetlen termelési tényező és az országok között csak az egyes iparágak termelékenységi szintjeit illetően van különbség. 2. A ricardói modellben az országok olyan termékeket exportálnak, amelyeket munka erejük viszonylag hatékonyan tud előállítani, és olyan termékeket importálnak, ame lyek előállításában munkaerejük viszonylag alacsony hatékonyságú. Más szóval egy ország termelési szerkezetét a komparatív előny határozza meg. 3. Kétféleképpen is megmutatható, hogy a külkereskedelem hasznot hoz a benne részt vevő országoknak. Az első megközelítésben a külkereskedelmet közvetett termelési eljárásnak tekinthetjük. Egy ország ahelyett, hogy egy terméket a maga számára állítana elő, más terméket gyárthat és ezt cserélheti el a kívánt árucikkre. Az egysze rű modell megmutatja: az importált termékekre érvényesülnie kell a feltételnek, hogy ez a közvetett „termelés” kevesebb munkaerőt igényel, mint a közvetlen termelés. A második megközelítés alapján belátható, hogy a külkereskedelem bővíti egy ország fogyasztási lehetőségeit, és így külkereskedelmi hasznokat teremt. 4. A külkereskedelemből eredő hasznok megoszlása az országok által előállított ter mékek relatív áraitól függ. Ezeknek a relatív áraknak a meghatározásához a termé kek relatív nemzetközi keresletét és kínálatát kell figyelembe venni. A relatív ár hatása a relatív bérszintre is meghatározó. 5. A kereskedelem hasznáról szóló állítás érvényességének nincsenek előfeltételei. Nem követelmény, hogy egy ország „versenyképes”, a külkereskedelem pedig „tisztessé ges” legyen. Sőt megmutathatjuk, hogy hamis a három közkeletű állítás a külkeres kedelemről. Először, egy ország akkor is nyer a külkereskedelmen, ha az összes iparágban alacsonyabb a termelékenysége, mint kereskedelmi partneréé. Másodszor, a külkereskedelemből akkor is haszon származik, ha a külföldi versenytárs iparágak 2. FEJEZET gok, mint például az Egyesült Államok, mindenféle mérce szerint magasabb termelé keny ségűek a ruházati iparban, mint az újonnan iparosodó országok, például Mexikó vagy Kína. Mivel azonban a ruházati ipar viszonylag egyszerű technológiát alkalmaz, a fejlett országok termelékenységi előnye ebben az iparágban kisebb, mint számos más szektorban. 1992-es adatok szerint például az átlagos amerikai feldolgozóipari munkás termelékenysége mintegy ötször nagyobb volt, mint mexikói társáé, de ez az előny a ruházati iparban csupán 50 százalékos volt. A következmény pedig az, hogy a ruházati cikkek fontos helyen szerepelnek az alacsony bérű országok magas bérű országokba irányuló exportjának termékösszetételében. Az elemzést összefoglalva tehát megállapíthatjuk: bár csak kevés közgazdász hiszi azt, hogy a ricardói modell tökéletes leírását adja a nemzetközi kereskedelem kiváltó okainak és következményeinek, a modell két fő következtetése (a termelékenységi kü lönbségek kereskedelemteremtő hatásáról és a komparatív előny sokkal fontosabb sze repéről az abszolút előnyhöz képest) a tények alapján helytállónak látszik. ELSŐ RÉSZ csak alacsony béreik miatt versenyképesek. Harmadszor, a külkereskedelem akkor is hasznot hoz, ha egy ország exportja munkaigényesebb, mint importja. 6. Az egytényezős, kéttermékes modell több árucikkre való kiterjesztése nem változ tatja meg a fenti következtetéseket. Az egyetlen különbség, hogy ebben az esetben a relatív bérek meghatározásához már közvetlenül a munkaerő relatív keresletét kell figyelembe venni, nem pedig az áruk relatív kereslete alapján közvetve végezni a számítást. Egy soktermékes modell annak az illusztrálására is alkalmas, hogy a szál lítási költségek olyan helyzetet idézhetnek elő, amelyben már a külkereskedelemből kimaradó áruk is szerepelnek. 7. A ricardói modell néhány következtetése nyilvánvaló módon távol van a valóságtól. Alapvető tanulságát azonban számos tanulmány alátámasztotta arról, hogy az orszá gok olyan termékek exportjára törekszenek, amelyek előállításában viszonylag ma gas a termelékenységük. Kulcsfogalmak Abszolút előny Alternatívaköltség Általános egyensúlyi elemzés Egységnyi munkaerő-felhasználás Komparatív előny Külkereskedelem haszna Külkereskedelemből kimaradó áruk Nyomormunkaérv Parciális egyensúlyi elemzés Relatív keresleti görbe Relatív kínálati görbe Relatív bér Ricardói modell Származtatott kereslet Termelési lehetőségek határvonala Feladatok 1. Belföldön 1200 egységnyi munkaerő áll rendelkezésre. Az ország két terméket, al mát és banánt tud termelni. Az almatermelés egységnyi munkaerő-felhasználása 3, a banáné pedig 2. a) Ábrázolja grafikusan Belföld termelési lehetőségeinek határvonalát. b) Mi az alma banánban kifejezett alternatívaköltsége? c) Mennyi lenne az alma banánban kifejezett ára külkereskedelem nélkül? Miért? 2. Belföld helyzete ugyanaz, mint az 1. feladatban. Egy másik ország, Külföld 800 egységnyi munkaerővel rendelkezik. Külföld egységnyi munkaerő-felhasználása az almatermelésben 5, a banán előállításában pedig 1. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 2. FEJEZET 3. a) Ábrázolja grafikusan Külföld termelési lehetőségeinek határvonalát. b) Szerkessze meg a világ relatív kínálati görbéjét. Most tételezzük fel, hogy a világ relatív kereslete a következő formában jelenik meg: almakereslet/banánkereslet = banánár/almaár. a) Ábrázolja grafikusan a relatív keresleti és a relatív kínálati görbét. b) Mi az alma relatív egyensúlyi ára? ej írja le a külkereskedelem szerkezetét. d) Mutassa meg, hogy Belföld és Külföld egyaránt a külkereskedelem nyertese. Tételezzük fel, hogy Belföldnek 1200 helyett 2400 munkása van. Találjuk meg az egyensúlyi relatív árat. Mit mondhatunk a világtermelés hatékonyságáról, illetve a külkereskedelmi hasznok Belföld és Külföld közötti megoszlásáról ebben az eset ben? Tételezzük fel, hogy Belföldnek 2400 munkása van, de ezek termelékenysége mind két iparágban csak a fele annak, mint amit korábban feltételeztünk. Szerkesszük meg a világ relatív kínálati görbéjét és határozzuk meg az egyensúlyi relatív árat. Hogyan hasonlíthatók össze az ebben az esetben és a 4. feladatban bemutatott eset ben számított külkereskedelmi hasznok? „A dél-koreai munkások csak 2,50 dollárt keresnek óránként; ha megengedjük DélKoreának, hogy tetszése szerint exportáljon az Egyesült Államokba, akkor az ame rikai munkások bérét a verseny ugyanerre a szintre nyomja le. Nem lehet egy 5 dolláros inget importálni anélkül, hogy ne vennénk át vele együtt a 2,50 dolláros órabért is.” Fejtse ki véleményét erről az állításról. A japán munkaerő termelékenysége körülbelül ugyanakkora a feldolgozóiparban, mint az amerikai munkaerőé (egyes iparágakban magasabb, másokban alacsonyabb), az Egyesült Államok termelékenysége viszont még jóval nagyobb a szolgáltató szektorban. A legtöbb szolgáltatás azonban nem szerepel a külkereskedelemben. Egyes elemzők szerint ez gondot okoz az Egyesült Államoknak, mert az amerikai komparatív előny nagyrészt a külkereskedelemből kimaradó dolgokban van, ame lyek tehát nem adhatók el a világpiacon. Mi a hiba ebben az érvelésben? Bárki, aki már járt Japánban, tudja, hogy igen drága ország. Noha a japán munká sok szinte ugyanannyit keresnek, mint amerikai társaik, jövedelmük vásárlóereje mintegy kétharmada az övéknek. A 7. feladatra adott magyarázatot terjessze ki ennek a tapasztalatnak a magyarázatára. (Súgunk: gondoljon a bérekre és a külke reskedelemből kimaradó termékek más piacok által meghatározott áraira.) Hogyan befolyásolja a külkereskedelemből kimaradó termékek nagy száma a le hetséges külkereskedelmi hasznok mértékét? Csak két ország kereskedelmével foglalkoztunk. Tételezzük fel, hogy számos or szág képes két termék előállítására, és hogy minden egyes ország csak egyetlen termelési tényezővel, munkaerővel rendelkezik. Mit mondhatunk a termelés és a külkereskedelem struktúrájáról ebben az esetben? (Súgunk: próbálja megszerkesz teni a világ relatív kínálati görbéjét.) ELSŐ RÉSZ Ajánlott irodalom Davis, Donald: Intraindustry trade: A Heckscher-Ohlin-Ricardo Approach. Journal of Intematiuonal Economics, 39 (1995. november) 201-226. old. A ricardói modell újabb keletű felélesztése a hasonló erőforrás-ellátottságú országok közötti kereske delem magyarázatára. Dornbush, Rudiger-Fisher, Stanley-Samuelson, Paul: Comparative Advantage, Trade and Payments in a Ricardian Model with a Continuum of Goods. American Economic Review, 67 (1977. december) 823-839. old. Újabb elméleti modell a Ricardo-féle recept alapján: a soktermékes ricardói modellt abból a feltevésből kiindulva egysze rűsítik, hogy a termékek száma elegendően nagy legyen egy sima kontinuum kiala kításához. Dosi, Giovanni-Pavitt, Keith-Soete, Luc: The Economics of Technical change and International Trade. Wheatsheaf, Brighton, 1988. Empirikus elemzés azzal a követ keztetéssel, hogy az iparcikkek nemzetközi kereskedelmének fő hajtóereje az egyes országok technológiai felkészültsége közötti különbség. MacDougall, G. D. A.: British and American Exports: A Study Suggested by the Theory of Comparative Costs. Economic Journal, 61 (1951. december) 697-724. old. Eb ben a híres tanulmányban MacDougall az amerikai és a brit termelékenység össze hasonlító adataival ellenőrizte a ricardói modell előrejelzéseit. Mill, John Stuart: Principles of Political Economy. Longmans, Green, London, 1917. Mill 1848-as munkája Ricardo művét a nemzetközi kereskedelem teljes modelljévé fejlesztette tovább. Ricardo, Dávid: The Principles of Political Economy and Taxation. Irwin, Homewood, IL. 1963. A ricardói modell alapforrása maga Ricardo. Először megjelent 1817-ben. A ricardói modell ősforrása ebben az 1817-ben megjelent könyvben maga Ricardo. 3. fejezet Specifikus termelési tényezők és jövedelemeloszlás A 2. fejezetben láttuk, hogy a külkereskedelem kölcsönösen előnyös lehet azon orszá gok számára, amelyek vállalkoznak rá. A történelem azonban arról tanúskodik, hogy a kormányok gyakran védelmezték gazdaságuk különböző szektorait az importverseny től. Az Egyesült Államok kormánya például a szabadkereskedelem melletti elvi elköte lezettsége ellenére korlátozza a textiláruk, a cukor és más termékek importját. Miért van ellenállás a külkereskedelem hatásaival szemben, ha az ennyire hasznos a gazdaság szá mára? A külkereskedelem politikai összefüggéseinek megértéséhez nemcsak egy gaz daság egészére, hanem az adott országon belüli jövedelemeloszlásra gyakorolt hatását is szemügyre kell venni. A nemzetközi kereskedelem 2. fejezetben bemutatott ricardói modellje a külkeres kedelemtől várható hasznokat szemlélteti. A külkereskedelem ebben a modellben nem zetközi szakosodást alakít ki. Ez azt jelenti, hogy minden ország átcsoportosítja munka erejét a viszonylag alacsonyabb hatékonyságú iparágakból a munkaerő viszonylag ma gasabb hatékonyságát mutató iparágakba. A modellben a munkaerő az egyetlen terme lési tényező, és alapfeltevés, hogy szabadon mozoghat egyik iparágból a másikba. így tehát a modellben nem képzelhető el, hogy a külkereskedelem az egyes emberekre néz ve káros legyen. A ricardói modell így nemcsak azt sugallja, hogy a külkereskedelem minden ország számára hasznot hoz, hanem azt is, hogy minden egyes ember ugyancsak a külkereskedelem haszonélvezője, hiszen a külkereskedelem nem befolyásolja a jövedelemeloszlást. A valóságban azonban a külkereskedelem minden kereskedő gaz daságban számottevő jövedelemeloszlási hatásokkal jár, tehát a gyakorlatban nem ritka, hogy a külkereskedelem haszna igen egyenlőtlenül oszlik meg a társadalomban. A külkereskedelem két ok miatt befolyásolja erősen a jövedelemeloszlást. Először azért, mert az erőforrások nem mozoghatnak azonnal, illetve költségmentesen az egyik iparágból a másikba. Másodszor pedig azért, mert az egyes iparágak más-más módon igénylik a termelési tényezőket: ha egy ország megváltoztatja az általa gyártott termékválaszték összetételét, akkor általában egyes termelési tényezők kereslete csökken, má soké pedig nő. A nemzetközi kereskedelem e két ok miatt nem annyira egyértelműen hasznos, mint ahogy ez a 2. fejezetből kitűnt. A külkereskedelem valóban hasznos lehet egy gazdaság egésze számára, ugyanakkor - rövid távon legalábbis - erősen sújthatja a társadalom jelentős csoportjait. Nézzük például Japán rizspolitikáját. Japán nagyon kevés rizs importját engedi meg még akkor is, ha a földterület szűkössége azzal jár, hogy a rizs termesztése sokkal drá ELSŐ RÉSZ gább Japánban, mint más országokban (az Egyesült Államokat is beleértve). Aligha kérdéses, hogy Japán egészében véve magasabb életszínvonalat érhetne el a rizs szabad importja esetén. A japán rizstermelőket azonban mindenképpen sújtaná a szabadkeres kedelem. Az import által munkanélkülivé tett japán parasztok ugyan valószínűleg talál nának munkahelyet az iparban vagy a szolgáltatásokban, de az állásváltoztatást költsé gesnek és kényelmetlennek ítélnék. További kárt okozna nekik, hogy földjeik ára a rizs árával párhuzamosan zuhanna. Nem meglepő tehát, hogy a japán parasztok élesen el lenzik a rizs szabadkereskedelmét, és jól megszervezett importliberalizáció-ellenes mozgalmuk nagyobb súllyal esett latba Japánban, mint a szabadkereskedelem lehetsé ges haszna az ország egésze számára. A külkereskedelem valósághű elemzésének túl kell lépnie a ricardói modellen olyan modellek felé, amelyekben a külkereskedelem már a jövedelemeloszlást is befolyásol ja. Ez a fejezet egy olyan modellre összpontosít, amely a jövedelemeloszlásra is kitér. A modellt a specifikus termelési tényezők modelljének nevezik. A specifikus termelési tényezők modellje A specifikus termelési tényezők modelljét Paul Samuelson és Ronald Jones fejlesztet te ki.1 Ez a modell a ricardói modellhez hasonlóan olyan gazdaságot tételez fel, amely két terméket állít elő és munkaerejét át tudja csoportosítani a két iparág között. A ricardói modellel ellentétben azonban itt más termelési tényezők is léteznek a munkaerő mellett. Míg a munkaerő úgynevezett mobil (mozgékony) termelési tényező, amely áramolhat az iparágak között, addig a többi termelési tényező iparág-specifikus (röviden és a továbbiakban: specifikus. A ford.). Ez annyit jelent, hogy ezek a termelési tényezők csak adott termékek gyártásához használhatók. A modell feltevései Képzeljünk el egy gazdaságot, amely két terméket, iparcikket és élelmiszert tud előállí tani. Egy termelési tényező helyett azonban hárommal: munkaerő (L), tőke (K) és föld (7) rendelkezik. Az iparcikkeket tőke és munkaerő (de nem föld), az élelmiszert pedig munkaerő és föld (de nem tőke) felhasználásával termeli meg. A munkaerő így úgyne vezett mobil termelési tényező, amelyet mindkét ágazatban lehet alkalmazni, a föld és a tőke viszont specifikus, amely csak egy termék előállításában használható fel. Mennyit állít elő a gazdaság az egyes termékekből? A gazdaság iparcikktermelése attól függ, hogy mennyi tőkét és munkaerőt alkalmaznak abban a szektorban. Ezt a kapcsolatot egy termelési függvény foglalja össze, amely megmutatja, hogy a tőke és a 1 Samuelson, Paul: Ohlin Was Right. Swedish Journal of Economics, 73. (1971) 365-384. old.; Jones, Ronald W.: A Three-Factor Model in Theory, Trade, and History. In: Bhagwati, Jagdish és tsai. (szerk.): Trade, Balance of Payments, and Growth. North-Holland, Amsterdam, 1971. 3-21. old. Qm = Qm (K, Lm), (3.1.) ♦ Mi a specifikus termelési tényező? Ebben a fejezetben olyan modellt mutatunk be, amelynél feltételezzük, hogy két olyan termelési tényező létezik, a föld és a tőke, amely állandóan a gazdaság egyik szektorához van kötve. A fejlett gazdaságokban azonban a mezőgazdasá gi földterületre csak a nemzeti jövedelem csekély hányada jut. A közgazdászok általában úgy alkalmazzák a specifikus tényezők modelljét az amerikaihoz vagy a franciához hasonló gazdaságokra, hogy a termelési tényezők specifikus jelle gét nem állandó körülménynek, hanem időben változó feltételnek tekintik. Pél da erre, hogy a sörfőzéshez használt hordók vagy a gépkocsi-karosszériák gyártá sához alkalmazott sajtolóberendezések nem helyettesíthetők egymással, így mindkét berendezés iparág-specifikus. Bizonyos idő alatt azonban lehetséges, hogy a beru házásokat átcsoportosítsák az autógyárakból a sörfőzdékbe vagy megfordítva, így pedig hosszú távú értelmezésben a hordók és a sajtolok is egyetlen, mobil, tőkének nevezett termelési tényező megnyilvánulási formáinak tekinthetők. A gyakorlatban tehát nincs éles választóvonal a specifikus és a mobil terme lési tényezők között. Az alkalmazkodási sebességtől függ, hogy mely tényezők csoportosíthatók át gyorsabban egyik iparágból a másikba. A specifikus jelleg annál a tényezőnél erősebb, ahol ez az átcsoportosítás lassabban megy végbe. Milyen mértékben specifikusak tehát a valóságos gazdaság termelési tényezői? A viszonylag általános képzettségű munkások meglehetősen mobilak (ha nem is annyira, mint a modellben szereplő munkaerő), ha nem kaptak kifejezetten szakosított képzést. A mobilitási fok eldöntéséhez segítséget ad, ha azt az időt tekintjük, amely a munkaerő egyes földrajzi telephelyek közötti áramlásához kell. Egy gyakran idézett tanulmány szerint a gazdasági nehézségekkel küzdő amerikai szövetségi államokból gyorsan máshová áramlanak a munkások: a munkanélküliségi ráta általában hat év alatt visszaesik az országos átlag szintjé re. Ezt egy magasan specializált berendezés 15-20 éves, vagy egy bevásárlóköz pont, illetve egy irodaépület talán 50 éves életciklusával lehet összevetni. A mun kaerő tehát feltétlenül kevésbé specifikus termelési tényező, mint a tőke legtöbb fajtája. A magasan képzett munkaerő viszont igen erősen szakmájához kötődik: egy agysebész lehet jó hegedűs, de nem válthat pályát karrierje közepén. * Blanchard, Olivier-Katz, Lawrence: Régiónál Evolutions. Brookings Papers on Economic Activity, 1991. 3, FEJEZET munkaerő adott mennyiségű felhasználásával milyen mennyiségű iparcikk állítható elő. Az iparcikkek termelési függvényét algebrai formában a következőképpen foglalhatjuk össze: ELSŐ RÉSZ ahol Qm a gazdaság iparcikktermelése, K a gazdaság tőkeállománya, LM pedig az ipar cikkgyártásban foglalkoztatott munkaerő. Hasonlóképpen, az élelmiszer-termelésre a QF = Q F(T ,L F) (3.2.) termelési függvényt írhatjuk fel, ahol QF a gazdaság élelmiszer-termelése, T a gazdaság földállománya, LF pedig az élelmiszer-termelésben foglalkoztatott munkaerő. A gazda ság egészére pedig a munkaerő foglalkoztatásának meg kell egyeznie a teljes munka erő-kínálattal: Lm + L f = L (3.3.) Termelési lehetőségek A specifikus tényezők modellje feltételezi, hogy a két specifikus tényező, a tőke és a föld egyaránt csak egyetlen szektorban, az iparcikkek, illetve az élelmiszer termelésé ben használható. Csak a munkaerő használható bármelyik szektorban. így a gazdaság termelési lehetőségeinek elemzéséhez csupán azt kell szemügyre vennünk, hogy mi ként változik a gazdaság termelési szerkezete a különböző termékek kombinációjaként, ha a munkaerő az egyik szektorból a másikba áramlik. Ezt grafikusan is ábrázolhatjuk. Az első lépésben bemutatjuk a (3.1.) és (3.2.) termelési függvényeket, a másodikban pedig összekapcsoljuk őket a termelési lehetőségek határvonalának meghatározásához. A 3.1. ábra a munkaerő-felhasználás és az iparcikk-kibocsátás közötti összefüggést mutatja be. Minél nagyobb a munkaerő felhasználása adott tőkeellátás mellett, annál nagyobb a kibocsátás. A 3.1. ábrában a QM(K, LM) meredeksége a munkaerő határter mékét ábrázolja, tehát azt a kibocsátási többletet, amely egy többletmunkaóra révén keletkezik. Ha azonban a munkaerő-felhasználás a tőkeellátás növelése nélkül emelke dik, szokásos esetben csökkenő hozadék lesz: az egy munkással nagyobb munkaerő munkásonként csak kisebb tőkeállománnyal dolgozhat, ezért a munkaerő bővítésének minden egyes lépése az előzőnél kevésbé növeli a termelést. A csökkenő hozadékot a termelési függvény alakja mutatja: QM(K, LM) jobb felé haladva laposabbá válik, ami tükrözi, hogy a munkaerő határterméke csökken a munkaerő-állomány bővítésével. A 3.2. ábra ugyanezt más formában mutatja meg. Ezen az ábrán a munkaerő határtermékét közvetlenül a felhasznált munkaerő függvényében ábrázoljuk. (A fejezet függelékében pedig megmutatjuk, hogy a határtermék görbéje alatti terület az iparcikkek teljes kibo csátásával egyenlő.) Hasonló diagrampár ábrázolhatja az élelmiszer termelési függvényét. E diagramo kat kombinálva létrehozhatjuk a gazdaság termelési lehetőségeinek származtatott határ vonalát, ahogy az a 3.3. ábrán látható. Mint a 2. fejezetben láttuk, a termelési lehetősé gek határvonala megmutatja, hogy a gazdaság mit képes termelni; esetünkben azt, hogy mennyi élelmiszert tud előállítani adott iparcikk-mennyiség mellett, illetve meg fordítva. A 3.3. ábra négy témegyedből áll. A jobb oldali alsó témegyedben az iparcikkek 3.1. ábrából származó termelési függvényét ábrázoljuk: a függőleges tengelyen lefelé 3.1. ábra. Az iparcikkek termelési függvénye A munkaerő határterméke, MPLm Az iparcikktermelésben a munkaerő határterméke a 3.1. ábra termelésifüggvény-görbéje meredek ségének felel meg, és annál kisebb, minél több munkaerőt foglalkoztatnak a szektorban. MPLm Munkaerő-felhasználás, LM 3.2. ábra. A munkaerő határterméke haladva az iparcikktermelés munkaerő-felhasználásának növekedését láthatjuk, a víz szintes tengely mentén jobbra haladva pedig az iparcikk-kibocsátás nő. A bal oldali felső témegyedben az élelmiszer megfelelő termelési függvényét mutatjuk be. Ez a di agramrész el van forgatva, ezért a vízszintes tengelyen balra haladva az élelmiszertermelés munkaerő-felhasználásának növelését látjuk, a függőleges tengely mentén föl felé irányuló mozgás pedig az élelmiszer-termelés növekedését jelzi. A 3.3. ábra bal alsó témegyede a munkaerő allokációját mutatja be a gazdaságban. Mindkét mennyiség mérése a szokásossal ellenkező irányban történik. A függőleges tengelyen lefelé haladva az iparcikkszektor munkaerő-felhasználása nő; a vízszintes tengelyen jobbra való elmozdulás pedig az élelmiszer-termelés munkaerő-felhasználá 3. FEJEZET Minél több munkaerőt alkalmaznak az iparcikktermelésben, annál nagyobb lesz a kibocsátás. A csökkenő hozadék miatt azonban minden új munkaóra hozzáadása az előzőnél kevésbé növeli a termelést. Ezt onnan látjuk, hogy a kibocsátást a munkaerő-felhasználás függvényében ábrázoló görbe ellaposodik a foglalkoz tatási szint növekedésével. ELSŐ RÉSZ sának növekedését jelzi. Az egyik szektor munkaerő-felhasználásának növekedése egy ben a másik szektor rendelkezésére álló munkaerő csökkenését jelenti, az allokációs lehetőségeket tehát a lefelé hajló vonal mutatja. Ezt a vonalat AA-\al jelöljük. 45 fokos szögben hajlik lefelé, tehát -1-es meredekségű. Annak megértéséhez, hogy ez a vonal miért is mutatja a munkaerő allokációs lehetőségeit, vegyük észre, hogy ha az összes munkaerőt az élelmiszer-termelésben alkalmaznák, akkor LF egyenlő volna L-lel, LM Az iparcikkek és az élelmiszer termelését a munkaerő allokációja határozza meg. A bal alsó térnegyedben az AA vonal pontjai mutatják a szektorok közötti munkaerő-allokációt. Ez a vonal a feldolgozóipar és az élelmiszer-termelés munkaerő-felhasználásának összes kombinációját ábrázolja, e kombinációk adják a gazdaság teljes munkaerő-felhasználását (L). Az AA görbe bármely pontjának, mint például a 2-es pontnak, megfelel a feldolgozóipar és az élelmiszer-termelés adott munkaerő-felhasználása ( l}M , illetve L2F ). A jobb alsó és a bal felső térnegyedek görbéi a feldolgozóipar és az élelmiszer-termelés termelési függvényeit ábrázolják; ezek adott munkaerő-felhasználás alapján lehetővé teszik a kibocsátás ( Q^ , Qp) meghatározá sát. Ekkor a PP görbe a jobb felső térnegyedben megmutatja a két termék kibocsátásának változását annak nyomán, ahogy a munkaerő allokációja eltolódik az élelmiszerektől az iparcikkek felé. A kibocsátás 1’, 2’, 3’ pontjai a munkaerő-allokációt mutató 1-es, 2-es, 3-as pontoknak felelnek meg. A csökkenő hozadék miatt PP nem egyenes, hanem görbe vonal. 3.3. ábra. A termelési lehetőségek határvonala a specifikus termelési tényezők m odelljében Termelési lehetőségek görbéjének meredeksége = - MPLf !MPL m . 3. FEJEZET pedig 0 lenne. Ha ekkor a munkaerőt fokozatosan az iparcikkszektorba csoportosíta nánk át, minden átcsoportosított munkaóra megnövelné az L^-et egy egységgel, az Lr et pedig egy egységgel csökkentené. Ez a mozgás -1-es meredekségű vonal mentén tör ténne mindaddig, ameddig a teljes L munkaerő-kínálat nem kerülne át a feldolgozóipar ba. A két szektor közötti munkaerő-allokáció bármilyen kombinációját az AA görbe valamely pontja ábrázolja, mint például a 2-es pont. Most már látható, hogyan határozható meg a termelés mennyisége a munkaerő két szektor közötti allokációs kombinációi alapján. Tegyük fel, hogy a munkaerő allo kációját a 2-es pont ábrázolja a bal alsó témegyedben, azaz a feldolgozóipar l}M mun kaórát, az élelmiszer-termelés pedig L2F munkaórát használ fel. A termelési függvény alapján meghatározhatjuk a kibocsátást mindkét szektorban: a feldolgozóipar Q2M egy séget, az élelmiszer-termelés pedig Q2 egységet állít elő. E koordináták, Q2M , Q2 és a 3.3. ábra jobb felső térnegyedében a 2’ pont megmutatják, hogy milyen élelmiszer- és iparcikk-kibocsátás adódik. A termelési lehetőségek egész határvonalának felrajzolásához a fenti eljárást kell megismételnünk a munkaerő számos különféle allokációjára. Kezdhetjük azzal, hogy feltételezzük: a munkaerő nagy részét az élelmiszer-termelés használja fel, ahogy ezt a bal alsó témegyedben az 1-es pont is mutatja. Ezt követően fokozatosan növeljük a feldolgozóipar munkaerő-felhasználását egészen addig, amíg már csak nagyon kevés munkás marad az élelmiszer-termelésben (lásd a 3-as pontot). A jobb felső témegyed megfelelő pontjai kirajzolják az 1’ és a 3’ közötti görbét. így a jobb felső térnegyedben PP ábrázolja a gazdaság termelési lehetőségeinek határvonalát a föld, a munkaerő és a tőke adott kínálata mellett. A ricardói modellben a munkaerő az egyetlen termelési tényező. Ezért ott a termelé si lehetőségek határvonala egyenes, hiszen az iparcikkek élelmiszerben kifejezett alter natívaköltsége állandó. A specifikus tényezők modelljében azonban a többi termelési tényező hozzáadása a modellhez a termelési lehetőségek PP határvonalának az alakját görbévé változtatja át. PP görbülete a munkaerő csökkenő hozadékát mutatja mind egyik szektorban; ez a csökkenő hozadék jelenti az alapvető különbséget a specifikus tényezők modellje és a ricardói modell között. Vegyük észre, hogy a PP görbén haladva a munkaerőt az élelmiszer-termelésből a feldolgozóiparba csoportosítjuk át. Ha egy munkaórát csoportosítunk át az élelmiszertermelésből a feldolgozóiparba, akkor ez a munkaerőtöbblet a munkaerő feldolgozóipa ri határtermékével, MPLWmel növeli meg a kibocsátást. Ekkor a feldolgozóipari kibo csátás egy egységgel való megnöveléséhez a munkaerő felhasználását 1/MPL^-mel kell megemelnünk. Közben azonban az élelmiszer-termelésből kivont munkaerő minden egysége a munkaerő élelmiszer-termelési határtermékével, MPLr fel csökkenti az élel miszerszektor kibocsátását. így a feldolgozóipar kibocsátásának egy egységnyi növelé séhez az élelmiszer-termelést MPLF/ MPLm-mel kell csökkenteni. A PP görbe az ipar cikkek élelmiszerben mért alternatívaköltségét ábrázolja, tehát azt, hogy hány egység nyi élelmiszerről kell lemondani az iparcikk-kibocsátás egy egységnyi növeléséhez. A PP görbe meredeksége tehát ELSŐ RÉSZ Most tehát látjuk, miért hajlott formájú a PP görbe. Ahogy 1’-bői 3’-be haladunk, L m emelkedik, Lupédig csökken. Láttuk a 3.2. ábrán azt is, hogy LM növekedésével a feldolgozóipari munkaerő határterméke csökken; ennek megfelelően LF csökkenésével párhuzamosan nő a munkaerő határterméke az élelmiszer-termelésben. így PP merede kebbé válik, ahogy a görbe jobbra és lefelé tolódik. Megmutattuk, hogy a kibocsátás hogyan határozható meg a munkaerő allokációja alapján. A következő lépésben azt vesszük szemügyre, hogy a piacgazdaság miként határozza meg a munkaerő allokációját. Árak, bérek és munkaerő-allokáció Mennyi munkaerőt foglalkoztatnak majd az egyes szektorokban? A válaszhoz a mun kaerő-piaci kínálat és kereslet áttekintése szükséges. A munkaerő iránti kereslet minden szektorban a kibocsátás árától és a bérszinttől függ. A bérszint viszont az élelmiszertermelés és a feldolgozóipar együttes munkaerő-keresletének a függvénye. Az iparcik kek és az élelmiszer árának, valamint a bérszintnek az ismeretében az egyes szektorok ban meghatározhatjuk a foglalkoztatást és a kibocsátást. Nézzük először a munkaerő keresletét: A profit maximalizálására törekvő munka adók minden egyes szektorban mindadHíg növelik munkaerő-keresletüket, amíg az egy újabb munkaóra által létrehozott érték egyenlő lesz ennek a munkaórának a költségével. A feldolgozóiparban például az egy többlet munkaóra értéke egyenlő a feldolgozóipari munkaerő határtermékének és az egységnyi iparcikk árának a szorzatával: MPL m x P m' Ha a munkaerő bérszintje w, akkor a munkaadók mindaddig vesznek fel új munkásokat, amíg be nem következik, hogy MPLm x Pm = w . (3.4.) A feldolgozóipari munka határterméke, amelyet a 3.2. ábrában mutattunk be, a csökke nő hozadék miatt csökken. így bármilyen adott Pm iparcikkár mellett a határtermék értéke, MPL m x Pm>ugyancsak csökken. Ezért a (3.4.) egyenletet úgy is tekinthetjük, mint a feldolgozóipari munkaerő-keresleti görbe egyenletét: ha a többi tényező válto zatlansága mellett a bérszint csökken, akkor a feldolgozóipari munkaadók több munkás felvételére törekszenek. Ugyanígy, az élelmiszer-termelésben is egy többlet munkaóra értéke MPLF x PF. A munkaerő keresleti görbéje tehát az élelmiszeriparra a következőképp írható fel: MPLp x PF = w. (3.5.) A bérszintnek mindkét iparágban egyenlőnek kell lennie, hiszen feltételeztük, hogy a munkaerő szabadon áramolhat az iparágak között. Minthogy a munkaerő mobil termelési tényező, az alacsony bérszintű szektorból mindaddig a magas bérszintű szektorba áram lik, amíg a bérek ki nem egyenlítődnek. A bérszintet viszont az a feltétel határozza meg, hogy a teljes munkaerő-kereslet (a foglalkoztatás) egyenlő a teljes munkaerő-kínálattal: Lm + LF- L (3.6.) MPL m x P m = MPL f x P f = w , illetve átrendezés után -M P L f /MPL m = -P m /Pf . (3.7.) Munkaerő határtermékének értéke, a bérszint A munkaerő allokációja úgy történik, hogy határtermékének (P x MPL) értéke egyenlő a feldolgozóiparban és az élelmiszer-termelés ben. Egyensúly esetén a bérszint megegyezik a munkaerő határtermé kével. PFx MPLF (a munkaerő keresleti görbéje az élelmiszertermelésben) wi PMx MPLm (a munkaerő keresleti görbéje a feldolgozóiparban) Feldolgozóiparban âlkalmazott munkaerő, Lm Élelmiszer-termelésben alkalmazott munkaerő, LF ___________________ j V" J Teljes munkaerő-kínálat, L 3. FEJEZET Ha a fenti három egyenletet egy ábrában foglaljuk össze (3.4. ábra), látni fogjuk, hogy a bérszint és a foglalkoztatás mindkét szektorban meghatározott mértékű lesz, ha az élelmiszer és az iparcikkek ára adott. A 3.4. ábra vízszintes tengelye mentén L a teljes munkaerő-kínálatot mutatja. Az ábra bal oldalától mérve a feldolgozóipari munkaerő határtermékének értékét látjuk, amely egyszerűen a 3.2. ábrából ismert MPLm görbe és a PM szorzata. Ez a feldolgozóipar munkaerő-keresleti görbéje. A jobb oldaltól mérve az élelmiszer-termelésben foglalkoztatott munkaerő határtermékét látjuk, ez az élelmi szer-termelés munkaerő-kereslete. Az egyensúlyi bérszintet és a két szektor közötti mun kaerő-allokációt az 1 pont ábrázolja. A wl bérszint mellett a feldolgozóipar által igé nyelt ( [}M ) és az élelmiszer-termelés által igényelt ( [}F ) munkaerő összege éppen meg egyezik az L teljes munkaerő-kínálattal. Hasznos összefüggés van a relatív árak és a kibocsátás között, amely világosan meg mutatkozik a munkaerő allokációjáról adott elemzésünkből; ez a kapcsolat általánosabb érvényű, mint a specifikus tényezők modellje által leírt összefüggés. A (3.4.) és a (3.5.) egyenletből következik, hogy ELSŐ RÉSZ A (3.7.) egyenlet bal oldala a termelési lehetőségek határvonalának a meredeksége a jelenlegi termelést ábrázoló ponton; a jobb oldal pedig az iparcikkek relatív árának - 1 -szerese. Ez az eredmény azt jelenti, hogy a jelenlegi termelést ábrázoló ponton a termelési lehetőségek határvonalának érintenie kell azt a görbét, amelynek a meredek sége az iparcikkek és az élelmiszerek árának -1-gyel megszorzott hányadosa. Ezt az eredményt a 3.5. ábra mutatja be: ha az iparcikkek relatív ára (PM/PF)1, akkor a gazda ság az 1 pontban termel. Hogyan alakul a munkaerő allokációja és a jövedelemeloszlás, ha megváltozik az élelmiszer és az iparcikkek ára? Vegyük észre, hogy minden árváltozás két részre bont ható: az egyik egy egyenlő mértékű arányos változás Pm-ben és Z^-ben, a másik pedig csak az egyik ár megváltozása. Tételezzük fel például, hogy az iparcikkek ára 17, az élelmiszeré pedig 10 százalékkal nő. Ezeknek az árváltozásoknak a hatásait úgy ele mezhetjük, hogy először feltesszük a kérdést: mi történik, ha az iparcikkek és az élelmi szer ára egyaránt 10 százalékkal emelkedik, majd pedig azt vesszük szemügyre, hogy milyen hatásokkal jár az iparcikkárak további 7 százalékos emelkedése. Ez lehetővé teszi, hogy kettéválasszuk az általános árszínvonal és a relatív árak megváltozásának hatásait. Egyenlő mértékű arányos áremelkedés. A 3.6. ábra bemutatja egy egyenlő mérté kű arányos áremelkedés hatásait. Pm Pm -ről P -re; PF pedig P* -ről PF -re emelke dik. Ha mindkét termék ára 10 százalékkal nő, mindkét iparág munkaerő-keresleti gör béje is 10 százalékkal felfelé mozdul el. Ahogy az ábrából látható, ezek az elmozdulá sok a bérszint w^-ről (1-es pont) w2-re (2-es pont) való emelkedését eredményezik. A két szektor közötti munkaerő-allokáció, illetve kibocsátási volumenük nem változik. Valójában nem történik tényleges változás, amikor PM és PF ugyanabban az arány ban változik. A bérszint ugyanolyan arányban emelkedik, mint az árak, így a reálbér szintek, azaz a bérszintek és a termékárak közötti arányok nem változnak. Mivel mind két szektorban továbbra is ugyanannyi munkaerőt alkalmaznak és a reálbérek sem vál- Élelmiszer-termelés, QF A gazdaság a termelési lehetőségek határvonalának (PP) azon a pontján termel, ahol ennek a határvonalnak a meredeksége megegyezik az iparcikkek relatív árának -1 -szeresével. Bérszínvonal, w Az iparcikkek és az élelmiszer munka erő-keresleti görbéje egyaránt felfelé mozdul el PM-nek Ph -ről P^-re és Pf7-nek Pp-ről PF -re való emelkedése arányá ban. A bérszínvonal ugyanebben a mértékben emelke dik, wl-ről w2-re, de a két szektor közötti munkaerő-allokáció nem változik. 3. FEJEZET toznak, a tőke- és a földtulajdonosok reáljövedelme is változatlan marad. így mindenki pontosan ugyanabban a helyzetben marad, mint előzőleg. Ez a tény pedig egy általános elvet szemléltet: az általános árszínvonal-változásnak nincsenek reálhatásai, tehát nem változtatnak meg semmilyen fizikai mennyiséget a gazdaságban. Csak a relatív árak változásai - ami ebben az esetben az iparcikk/élelmiszer árarányt (PM/PF) jelenti befolyásolják a jólétet, illetve az erőforrások allokációját. A relatív árak megváltozása. Most egy olyan árváltozás hatásait nézzük meg, amely befolyásolja a relatív árakat. A 3.7. ábra a csupán egyik terméknél végbement árválto zás, ebben az esetben Pm Pm -ről P 2 -re való 7 százalékos emelkedésének hatásait mu tatja. PMemelkedése a feldolgozóipar munkaerő-keresleti görbéjét az áremelkedés ará nyában mozdítja el, és az egyensúly az 1-es pontból a 2-es pontba tolódik. Vegyük észre ennek az eltolódásnak két fontos hatását. Először azt, hogy a bérszint emelkedik ugyan, de ez az emelkedés kisebb, mint az iparcikkek árnövekedése. Ezt a 3.6. és a 3.7. ábra összehasonlítása mutatja meg. A 3.6. ábra PMés PF egyaránt 10 százalékos növekedésé nek eredményét mutatja meg. Ebben az ábrában azt láttuk, hogy w ugyancsak 10 száza lékkal emelkedett. Ha csak PMemelkedik, akkor w nyilvánvaló módon kevésbé, mond juk 5 százalékkal nő. Ha csak Pm emelkedik PMés PF egyidejű növekedésével szemben, akkor a második hatás az, hogy a munkaerő az élelmiszer-termelésből a feldolgozóiparba áramlik át, így pedig az iparcikk-kibocsátás emelkedik és az élelmiszer-termelés csökken. (Emiatt w nem nő annyira, mint PM'. a feldolgozóipari foglalkoztatás bővül, így a munkaerő határ terméke csökken abban a szektorban.) ELSŐ RÉSZ Bérszint, w P'F x MPLf \ \ \ \ \ \ \ \ \ \ Munkaerőkereslet \ 7%-os \ eltolódása felfelé \ / r 1% 2 c*) t / Bérszint ÍV l vv alatti mértékben emelkedik ------------— Feldolgozóiparban alkalmazott munkaerő, LM ^ 1 ; — — ~4~ ------- Pm*MPLm ' ------------ PmxMPLm Élelmiszer-termelésből a feldolgozóiparba átcsoportosított munkaerő mennyisége Élelmiszertermelésben alkalmazott munkaerő, LF A feldolgozóipar munkaerő-keresleti görbéje százalékos emelkedésének arányában növekszik, de a bérszint ennél csekélyebb mértékben nő. Az iparcikk-kibocsátás nő, az élelmi szer-termelés csökken. 3.7. ábra. Egy iparcikk-áremelkedés Élelmiszer kibocsátás, Qf A gazdaság mindig a termelési lehetőségek PP határvonalának azon a pontján termel, ahol PP meredeksége az iparcikkek relatív árának -1 -szeresével egyenlő. így Pm /P f emelkedése nyomán a termelés jobbra lefelé mozdul el a termelési lehetősé gek határvonalán a nagyobb iparcikk- és a kisebb élelmiszertermelésnek megfelelően. 3.8. ábra. Az iparcikkek relatív árának megváltozására adott kínálati válasz Az iparcikkek relatív árának növekedéséből eredő hatásokat közvetlenül is látni le het a termelési lehetőségek görbéjén. A 3.8. ábrán megmutatjuk ennek az iparcikk áremelkedésnek a hatásait: ennek az áremelkedésnek az eredménye, hogy az iparcikkek Iparcikkek A specifikus tényezők modelljében az iparcikkek magasabb relatív ára az iparcikk-kibocsátás bővüléséhez vezet az élelmiszer-kibocsátáshoz képest. így az RS relatív kínálati görbe emelkedő. Az egyensúlynak megfelelő relatív árakat és kibocsátási mennyiségeket az RS és az RD relatív keresleti görbe metszéspontja határozza meg. 3.9. ábra. A relatív árak kialakulása Relatív árak és jövedelemeloszlás Eddig a specifikus tényezők modelljének a következő elemeit tekintettük át: (1) a ter melési lehetőségek meghatározása a gazdaság erőforrásai és a rendelkezésére álló tech nológia figyelembevételével, (2) az erőforrás-allokáció, a termelés és a relatív árak ki alakulása egy piacgazdaságban. A külkereskedelem hatásainak vizsgálata előtt ki kell térnünk a relatív árak megváltozásának a jövedelemeloszlásra gyakorolt hatásaira. Nézzük ismét a 3.7. ábrát, amely az iparcikkek árában végbement emelkedés hatását mutatja. Már megjegyeztük, hogy a feldolgozóipar munkaerő-keresleti görbéje felfelé fog tolódni PM emelkedésének függvényében. így tehát ha PM 10 százalékkal nő, akkor a PM x MPLm által meghatározott görbe ugyancsak 10 százalékkal emelkedik. Láttuk azt is, hogy az élelmiszeráraknak legalább 10 százalékkal kellene emelkedniük ahhoz, hogy w legalább PM-mel egyenlő mértékben nőjön. így ha az iparcikkárak 10 százalék 3. FEJEZET relatív ára (PM/ PF)l-rő\ (PM/PF)2-re nő. A termelési pont mindig ott van, ahol PP me redeksége a relatív ár - 1 -szeresével egyenlő. Ez a pont most 1-ből 2-be tolódik el. Az élelmiszer-termelés csökken, az iparcikk-kibocsátás pedig nő az iparcikkek relatívár növekedése eredményeként. Az iparcikkek relatív árának emelkedése az iparcikkeknek az élelmiszerekhez ké pest megnövekedett kibocsátásához vezet. Ezért a<|eíatív kínálatbgörbét úgy ábrázol hatjuk, hogy Qm /Q f~et Pm /P f függvényében mutassáTEzt a relatív kínálati görbét RSként mutatja be a 3.9. ábra. Ahogy a 2. fejezetben megmutattuk, relatív keresleti görbét is felrajzolhatunk, amelyet a lefelé tartó RD vonal mutat. Az egyensúlyi relatív árat (Pm /P f )1 kibocsátást ( Qm /Q f)l egyaránt RS és RD metszéspontja határozza meg. ELSŐ RÉSZ kai emelkednek, akkor a bérszintnek mondjuk csak 5 százalékos növekedésére számít hatunk. Nézzük meg most, hogy ebből az eredményből mi következik három csoport, a munkások, a tőketulajdonosok és a földtulajdonosok jövedelmére vonatkozóan. A mun kások azt látják majd, hogy bérük nőtt, de a PMemelkedésénél alacsonyabb mértékben. Az iparcikkekben kifejezett reálbérük, w/PM tehát csökken, az élelmiszerben kifejezett reálbérük, w/PF viszont nő. Ennek az információnak az alapján nem tudhatjuk, hogy a munkások helyzete javul-e vagy romlik; ez ugyanis attól függ, hogy a munkások fo gyasztásában milyen relatív hányadot képviselnek az iparcikkek és az élelmiszer. Eb ben a kérdésben azonban nem kívánunk jobban elmélyedni. A tőketulajdonosok^ azonban biztosan jobban járnak. Az iparcikkekben kifejezett reálbérszint csökkent, így a tőketulajdonosok profitja termékükben kifejezve nőtt. így a tőketulajdonosok relatív jövedelme a PMemelkedésénél nagyobb mértékben nő. Mivel azonban Pm emelkedett Pr hez képest, a tőketulajdonosok jövedelme nyil vánvaló módon mindkét termékben kifejezve növekedett. A földtulajdonosolTyiszont rosszabbul járnak. Ennek két oka van: az élelmiszerben kifej ezettfeáTbernő, ami jövedelmükre nyomást gyakorol, az iparcikkárak emelkedése pedig csökkenti minden meglévő jövedelem vásárlóerejét. A külkereskedelem a specifikus tényezők modelljében Most már tudjuk, hogyan működik a specifikus tényezők modellje egy gazdaság eseté re, így vállalkozhatunk a külkereskedelem elemzésére. Képzeljük el, hogy két ország, Japán és Amerika kereskedik egymással: nézzük meg ennek a kereskedelemnek a hatá sait jólétükre. Külkereskedelem akkor jöhet létre, ha a két ország között különbség van az iparcik kek relatív árában a külkereskedelem nélküli helyzethez képest. A 3.9. ábrában láttuk, miként alakul ki Pm /P f egyetlen gazdaságban, külkereskedelem nélkül. A relatív ipar cikkárak vagy azért lehetnének eltérőek Japánban és Amerikában, mert relatív keresle tük eltérő, vagy azért, mert különbség van relatív kínálatukban. Most nem vesszük fi gyelembe a keresleti különbségeket: feltételezzük, hogy axelatíy kereslet a Pm /P f tet szőleges értéke mellett egyenlő a két országban. Ha mindkét ország az iparcikkeknek ugyanazt a relatív árát tapasztalja, élelmiszert és iparcikkeket is ugyanabban az arány ban fognak fogyasztani. így mindkét országnak ugyanaz lesz a relatív keresleti görbéje. Ezért a relatív kínálat különbségeire összpontosítunk, mert most ezeket tekintjük a kül kereskedelem kiváltó okának. Miért lehet eltérő a relatív kínálat a két ország között? Az országoknak lehetnek különböző technológiáik, mint a ricardói modellben. Most, hogy modellünkben már egynél több termelési tényező van, az országok erőforrásai között is lehetnek különbsé gek. Érdemes szemügyre venni, hogy az erőforrások eltérései miként befolyásolhatják a relatív kínálatot. Az erőforrások és a relatív kínálat közötti összefüggés nyilvánvaló: a sok tőkével és nem sok földdel rendelkező ország tetszőleges árak mellett arra fog törekedni, hogy aránylag sok iparcikket termeljen az élelmiszerhez képest, a sok földdel és kevés tőké vel ellátott ország pedig ennek az ellenkezőjére. Képzeljük el, mi történne, ha az egyik országban megnőne valamelyik erőforrás kínálata. Tételezzük fel például, hogy Japán bővítené tőkeállományát. Egy ilyen bővülés hatásait a 3.10, ábra szemlélteti. Ha minden más feltétel változatlan, akkor a tőke mennyiségének bővülése növeli a munkaerő határtermékét a feldolgozóiparban. így a feldolgozóiparrmühlaefoí:eresleti görbéje jobbra tolódik el, PM x MPÚm -bői PM x MPL2m -be. Ez a keresletnövekedés a feldolgozóipari munkaerő iránt az iparcikkek és az élelmiszer tetszőleges ára mellett az 1-es pontból a 2-es pontba tolja el az egyensúlyt, így az élelmiszer-termelésből több munkás kerül át a feldolgozóiparba. A feldolgozóipari termelés két ok miatt is nő: több munkás lesz a szektorban, és több tőkével tudnak dolgozni. Az élelmiszer-termelés vi szont csökken a kisebb munkaerő-felhasználás miatt. így az iparcikkek tetszőleges rela tív ára mellett megnő az iparcikkek relatív kibocsátása. Következtetésünk ezért az, hogy a tőkekínálat bővülése a relatívJdűálati görbét jobbra tolja el. Ennek megfelelően alföldkínálat növekedéskbővíti az élelmiszer-termelést és csök kenti az iparcikkek kibocsátásátrariFelatív^Knálati görbe így balra mozdul el. Milyen hatással jár ajpunkaerő bővülés^? Ez az eset kevésbé világos. A munkaadók csak akkor vesznek fel újabb munkásokat, ha a bérszint csökken. Ennek következtében Bérszint, w Feldolgozó__^ ^ ________ Élelmiszeriparban Élelmiszertermelésben alkalmazott termelésből alkalmazott munkaerő, LM a feldolgozóiparba munkaerő, LF áramló munkaerő A tőkeállomány bővítése az iparcikktermelés tetszőleges foglalkoztatottsági szintje mellett növeli a munkaerő határtermékét. Ez megnöveli a munkaerő keresletét a feldolgozóiparban, ami felfelé nyomja az általános bérszintet. Mivel a munkaerő eláramlik az élelmiszer-termelésből, az iparcikkek kibocsátása nő, az élelmiszereké pedig csökken. 3. FEJEZET Erőforrások és relatív kínálat ELSŐ RÉSZ viszont az iparcikkek és az élelmiszer munkaerő-felhasználása és termelése egyaránt nőni fog; a relatív kibocsátási hatás nem írható le egyértelműen. Tételezzük fel azonban, hogy Amerikának és Japánnak ugyanannyi munkaereje van, de Japánban viszonylag több a tőke, Amerikában pedig a föld. A helyzet ekkor olyan lesz, mint amilyet a 3.11. ábra mutat. Japán RSr vei jelzett relatív kínálati görbéje Ame rika RSa görbéjétől jobbra helyezkedik el, mert Japánt tőkebősége és földhiánya arra ösztönzi, hogy tetszőleges relatív iparcikkárak mellett nagy mennyiségben termeljen iparcikkeket, de viszonylag kevés élelmiszert, míg Amerikára ennek az ellenkezője igaz. Külkereskedelem és relatív árak Ebben a modellben is, akárcsak a gyakorlatban, a külkereskedelem a relatív árak kon vergenciáját idézi elő, ahogy a 3.11. ábrából is látható. A relatív kereslet ugyanakkora Japánban és az Egyesült Államokban, így RD world (RDVILAG- Aford.) nemcsak mind két ország relatív keresleti görbéje, hanem a világ relatív keresleti görbéje is, ha a két ország kereskedik egymással. RSjés RSA Japán és az Egyesült Államok relatív kínálati görbéi. Japánról az a feltételezés, hogy viszonylag jó a tőke- és viszonylag rossz a föld ellátottsága, az Egyesült Államokra viszont ennek ellenkezője vonatkozik. Ezért az RSj görbe az RSA görbétől jobbra helyezkedik el. Az iparcikkek külkereskedelem előtti rela tív ára Japánban {Pm I ^ f ^j alacsonyabb, mint a külkereskedelem előtti relatív ár (PM/PF)A az Egyesült Államokban. Iparcikkek relatív ára, Pm /P f Iparcikkek relatív mennyisége, Qm /Q f Feltettük, hogy Japánban nagyobb az egy munkásra jutó tőkeérték, mint Amerikában, ott viszont több föld jut a munkaerő egységére, mint Japánban. Ennek eredményeként Japán relatív kínálati görbéje az Egyesült Államokétól jobbra helyezkedik el. Ha a két ország kereskedik egymással, akkor a világ relatív kínálati görbéje, R S w o r ld a két ország görbéje között helyezkedik el. Az iparcikkek relatív világkereske delmi ára - amelyet az R S w o r l d és az R D w o r l d görbe metszés pontja határoz meg - azok között a Pm /PF értékek között lesz, amelyek akkor alakultak volna ki a két országban, ha nem kereskednek egymással. A külkereskedelem szerkezete A külkereskedelem kialakulásáról azt feltételeztük, hogy ennek oka az iparcikkek rela tív árai közötti különbség. Akkor viszont a PM/PF értékek konvergenciája vajon milyen külkereskedelmi struktúra kialakulásához vezet? A válaszhoz szemügyre kell vennünk néhány alapvető összefüggést az árak, a termelés és a fogyasztás között. Egy külkereskedelemre képtelen országban egy termék termelésének és fogyasztá sának egyenlőnek kell lennie. Ha DM az iparcikkek fogyasztása és DF az élelmiszer fogyasztás, akkor zárt gazdaságban DM = QMés DF = QF. A külkereskedelem lehetővé teszi, hogy az elfogyasztott iparcikkek és az élelmiszerek kombinációja eltérjen a meg termelt kombinációjuktól. Az adott ország által elfogyasztott és megtermelt terméktö meg cikkenként eltérhet ugyan egymástól, egy ország mégsem költhet többet annál, mint amennyit megkeres. A fogyasztás értéke meg kell hogy egyezzen a termelés érté kével. PM X ° M + PF X D F = PM X Q\í + PF X Q f - (3-8') A (3.8.) egyenletet a következő formára alakíthatjuk át: D f - Q f =(P m /P f ) x.(Q m - D m). (3.9.) DF —QF a gazdaság élelmiszerimportja. Az ország élelmiszer-fogyasztása ennyivel nagyobb, mint élelmiszer-termelése. Az egyenlet jobb oldala az iparcikkek relatív árá nak és annak a mennyiségnek (az exportnak) a szorzata, amennyivel az iparcikkek ter melése nagyobb az iparcikkek fogyasztásánál. Az egyenlet tehát azt mondja ki, hogy az élelmiszerimport egyenlő az iparcikkek exportjának és az iparcikkek relatív árának a szorzatával. Az egyenlet ugyan nem mutatja meg, hogy egy ország mennyit importál vagy exportál, de azt igen, hogy a gazdaság rendelkezésére álló importmennyiséget meghatározza, illetve korlátozza exportjának mennyisége. A (3.9.) egyenletet ezért költ ségvetési korlátként2 ismerjük. 2 A fogyasztás termelés által, illetve az import export által megszabott korlátja nem feltétlenül érvényes, ha az országok kölcsönözhetnek más országoktól, vagy kölcsönadhatnak nekik. Egyelőre feltételezzük, hogy ezek a lehetőségek nem állnak fenn, így pedig a költségvetési korlát (3.9. egyenlet) érvényes. A nemzetközi kölcsönök és hitelek problémáját a 7. fejezetben vizsgáljuk. Ott látni fogjuk, hogy egy ország fogyasztását bizonyos idő alatt mégis feltétlenül korlátozza kötelezettsége arra, hogy adósságait visszafizesse külföldön. 3. FEJEZET Ha a két ország kereskedelmi kapcsolatra lép egymással, akkor olyan integrált vi lággazdaságot hoz létre, amelyben az iparcikkek és az élelmiszer termelése a két ter mékcsoport nemzeti kibocsátásának összege. A világ relatív iparcikk-kínálata (RSworld) a két ország relatív kínálata között helyezkedik el. Az iparcikkek világkereskedelmi relatív ára ( P M / P f ) w o r l d q z ^ rt a termékek országonkénti és kereskedelem előtti relatív ára között lesz. A külkereskedelem megnövelte az iparcikkek relatív árát Japánban, viszont csökkentette Amerikában. ELSŐ RÉSZ Az 1-es pont a gazdaság termelését mutatja. A fogyasztás pontjának azon a görbén kell feküdnie, amely áthalad az 1-es ponton, meredeksé ge pedig egyenlő az iparcikkek relatív árának-1 -szeresével. Élei mi szer-fogyasztás, DF termelése, QM 3.12. ábra. A költségvetési korlát egy külkereskedelmet folytató gazdaságban Élelmiszer mennyisége Élelmiszer mennyisége Japán költségvetési korlátja Egyesült Államok költségvetési korlátja Az Egyesült qa Államok r élelmiszer- D exportja Japán élelmiszer-í importja l q L q J Iparcikkek _,M mennyisége Japán iparcikk exportja (a) Japán Iparcikkek mennyisége Az Egyesült Államok iparcikkimportja (b) Egyesült Államok Japán élelmiszerimportja pontosan megegyezik Amerika élelmiszerexportjával, Amerika iparcikkimportja pedig pontosan egyenlő Japán iparcikkexportjával. 3.13. ábra. Külkereskedelmi egyensúly Jövedelemeloszlás és a külkereskedelem haszna Láttuk, hogy az erőforrások és a technológiák miként befolyásolják a termelési lehető ségeket; hogy a termelési szerkezet megválasztása miként függ az iparcikkek relatív árától; hogy a relatív iparcikkárak változásai miként befolyásolják a különböző terme lési tényezők jövedelmét; végül pedig hogy a külkereskedelem milyen módon befo lyásolja a relatív árakat és a gazdaság költségvetési korlátját. Most tehetjük fel a lényeg re vonatkozó kérdést: ki nyer és ki veszít a külkereskedelmen? Először azt vesszük szemügyre, hogy a külkereskedelem miként hat a különféle csoportok jólétére, majd pedig azt, hogy miként befolyásolja az egész ország jólétét. A külkereskedelem különféle társadalmi csoportokra gyakorolt hatásának alapvető tényezője az, hogy a külkereskedelem megváltoztatja az iparcikkek és az élelmiszer relatív árát. Tekintsük először azt, ami Japánban történik. Feltételezzük, hogy külkeres kedelem nélkül Japánban alacsonyabb lenne az iparcikkek relatív ára, mint bárhol má sutt a világon. Ebben az esetben a külkereskedelem (amely a relatív árak konvergenci 3. FEJEZET A 3.12. ábra a költségvetési korlát két fontos jellemzőjét mutatja be a külkereskede lemben részt vevő gazdaság szempontjából. Az első az, hogy az iparcikkek relatív ára a költségvetési korlát görbéjének meredeksége mínusz Pm /P f - Ennek az oka, hogy egy egységnyivel alacsonyabb iparcikk-fogyasztás Pm-et takarít meg a gazdaság számára; ez pedig elegendő arra, hogy a gazdaság PM/PF-fel több élelmiszert vásároljon. A má sodik fontos jellemző pedig, hogy a költségvetési korlát görbéje érinti a termelési lehe tőségek határvonalát azon a ponton, amely a gazdaság termelési szerkezetét mutatja az iparcikkek 1 pontnak megfelelő relatív ára mellett, hiszen a gazdaság mindig el tud fogyasztani annyit, amennyit megtermelt. Most felhasználhatjuk Japán és az Egyesült Államok költségvetési korlátját annak bemutatására, hogy miként alakul ki a külkereskedelmi egyensúly. A 3.13. ábrán be mutatjuk Japán és az Egyesült Államok termelését, költségvetési korlátját és lehetsé ges fogyasztási kombinációit egyensúlyi árak mellett.^ Japánban az iparcikkek relatív árának emelkedése az élelmiszer-fogyasztás növekedéséhez vezet az iparcikk-fogyasztáshoz képest és az élelmiszer termelésének viszonylagos csökkenéséhez. Japán QJF mennyiségben termel és DF mennyiségben fogyaszt élelmiszert. így iparcikkexpor tőrré és élelmiszer-importőrré válik.jAmerikában az iparcikkek relatív árának a csök kenése a külkereskedelem létrejötte után az iparcikkek élelmiszerekhez viszonyított fogyasztásának a növekedéséhez és az iparcikkek termelésének viszonylagos a csök kenéséhez vezet. Az Egyesült Államok tehát iparcikkimportőrré és élelmiszer-exportőrré válik. Külkereskedelmi egyensúly mellett Japán iparcikkexportjának pontosan egyenlőnek kell lennie Amerika iparcikkimportjával és Japán élelmiszerimportjának Amerika élelmiszerexportjával. Ezt a 3.13.(a) és (b) ábra két háromszögének területi egyenlősége mutatja. ELSŐ RÉSZ áját okozza) PMjPF növekedéséhez vezet. így Japánban (ahogy az előző alfejezetben láttuk) P \í/P f növekedésének az az eredménye, hogy a tőketulajdonosok helyzete ja vul, a munkások helyzete bizonytalan, a földtulajdonosok helyzete pedig romlik. Az Egyesült Államokban a külkereskedelem éppen ellentétes módon hat a relatív árakra, mert az iparcikkek relatív ára csökken. így Amerikában jobb lesz a földtulajdo nosok és rosszabb a tőketulajdonosok helyzete, a munkások pedig itt is egyszerre két, egymással ellentétes hatást tapasztalnak. Az általános hatás tehát egyszerűen leírható: A külkereskedelem annak a termelési tényezőnek a számára hasznos, amely az egyes országok exportszektorára jellem ző’, de nem kedvez annak a tényezőnek, amely az importversenyben álló szektorokra jellemző, míg a mobil termelési tényezőkre gyakorolt hatása nem egyértelmű. A külkereskedelem haszna vagy kára nagyobb-e tehát? A válaszadás egyik módja, hogy összeadjuk a nyertesek hasznát és a vesztesek kárát, majd összehasonlítjuk őket. Ezzel a módszerrel azonban az a baj, hogy jóléti szinteket hasonlítunk össze, ez pedig meglehetősen szubjektív dolog. Tételezzük fel, hogy a tőketulajdonosok ostoba embe rek, akiket már nem elégít ki fogyasztásuk növekedése, a földtulajdonosok viszont élet művészek, akiknek ugyanabból óriási öröme származik. Ekkor elképzelhetjük, hogy a külkereskedelem csökkenti az általános megelégedettség szintjét Japánban, de ennek a fordítottja ugyanígy igaz lehet. A lényeg valójában az, hogy a közgazdasági elemzésről vallott szokásos felfogásunk tartományán kívül van annak a megértése, hogy az egyes embereknek mennyi örömet szerez a saját életük. Jobban eljuthatunk a külkereskedelem hasznának felbecsüléséhez, ha más kérdést teszünk fel: vajon a külkereskedelem nyertesei kompenzálhatják-e a veszteseket úgy, hogy ezzel ők még mindig jobban járjanak? Ha ez igaz, akkor a külkereskedelem poten ciálisan mindenki számára hasznos lehet. Három lépésben szemléltetjük, hogy a külkereskedelem miért lehet hasznos min denki számára: 1. Először vegyük észre azt, hogy a gazdaságnak külkereskedelem nélkül meg kellene termelnie a saját fogyasztását, és viszont. így a gazdaság fogyasztása külkereskede lem nélkül a termelési lehetőségek határvonalának egyik pontja lenne. A 3.14. ábra a 2-es pontban mutat egy jellegzetes kereskedelem előtti fogyasztási pontot. 2. A következő lépésben belátjuk, hogy a külkereskedelemben részt vevő gazdaság mindkét termékből többet fogyaszthat, mint amennyit a külkereskedelem nélkül fo gyaszthatna. A 3.14. ábrában bemutatott költségvetési korlát mindazt az élelmiszer iparcikk kombinációt ábrázolja, amelyet a gazdaság elfogyaszthatna az iparcikkek adott világkereskedelmi relatív ára mellett. Ennek a költségvetési korlátnak egy ré sze - amely a szürke térrészbe esik - olyan helyzetekre vonatkozik, amelyekben a gazdaság több élelmiszert és több iparcikket is fogyaszt, mint amennyit külkereske delem nélkül fogyaszthatna. Lássuk be, hogy ez az eredmény nem függ attól a felte véstől, hogy a külkereskedelem előtti termelés és külkereskedelem a 2-es pontra esik; azt az esetet kivéve, amikor a külkereskedelem előtti termelés az 1-es pontban van, tehát a külkereskedelem egyáltalán nem befolyásolja a termelést, a költségveté si korlátnak mindig van egy olyan része, amely mindkét termékből nagyobb fo gyasztást tesz lehetővé. Élelmiszer fogyasztás, Df Élelmiszerkibocsátás, Qf Költségvetési korlát (meredekség = -PM/PF Iparcikk fogyasztás, Dm Iparcikk kibocsátás, Qm A külkereskedelem előtti helyzetben a gazdaság termelése és fogyasztása a termelési lehetőségek határvo nalának (PP) 2-es pontján volt. A külkereskedelem kialakulása után a gazdaság fogyasztása a költségvetési korlát görbéjének bármelyik pontjára eshet. A költségvetési korlát görbéjének a szürke területre eső része azokból a reálisan elképzelhető külkereskedelem utáni fogyasztási kombinációkból áll, amelyekben mindkét termék fogyasztása nagyobb a külkereskedelem előtti 2-es ponthoz képest. 3.14. ábra. A külkereskedelem bővíti a gazdaság fogyasztási lehetőségeit A külkereskedelem potenciálisan elsősorban azért hasznos az országok számára, mert bővíti a gazdaság választási lehetőségeit. A választási lehetőségek bővülése azt jelenti, hogy mindig lehetséges a jövedelem újraelosztása úgy, hogy a külkereskedel men mindenki nyerjen.3 Az a lehetőség, hogy mindenki nyerhet a külkereskedelmen, sajnos nem jelenti azt, hogy mindenki tényleg nyer is. A valóságos világban a külkereskedelem nyertesei mel lett a vesztesei is jelen vannak, és ez az egyik legfontosabb oka annak, hogy a külkeres kedelem teljes szabadsága hiányzik. 3 Az itt felvázoltnál sokkal általánosabb érvényű az az érv, hogy a külkereskedelem azért hasz nos, mert bővíti a gazdaság választási lehetőségeit. A probléma részletes elemzését lásd Samuelson, Paul: The Gains from International Trade Once Again. Economic Journal, 72. (1969) 820-829. old. 3. FEJEZET 3. Végül pedig figyeljük meg, hogy ha a gazdaság egésze mindkét termékből többet fogyaszt, akkor elvben lehetséges, hogy minden egyes személy többet kapjon mind két termékből. Biztosítható tehát, hogy mindenki jobban járjon a külkereskedelem nek köszönhetően. Természetes, hogy mindenki jobban járhat akkor is, ha az egyik termékből kevesebbet, de a másikból többet kap, ez a lehetőség azonban csak meg erősíti azt a következtetést, hogy potenciálisan mindenki a külkereskedelem nyerte se lehet. ELSŐ RÉSZ A külkereskedelem politikai gazdaságtana: egy előzetes álláspont A külkereskedelemnek gyakran vesztesei és nyertesei is vannak. Ez a körülmény alap vető fontosságú a mai világgazdaság kereskedelempolitikáit meghatározó megfontolá sok megértéséhez. A kereskedelempolitika elemzése majd a 8. és a 11. fejezet közötti részben következik; most csak egy előzetes álláspontot fejthetünk ki. A kereskedelempolitikát (vagy bármilyen kormányzati politikát) kétféleképpen ve hetjük szemügyre: (1) Céljainak ismeretében mit kellene tennie a kormányzatnak? Mi lenne az optimális kereskedelempolitikája? (2) Mi várható a kormányzatoktól a gyakor latban? A külkereskedelem jövedelemeloszlási hatásai fontos szempontok az első meg közelítésben, és alapvetőek a másodikban. Az optimális kereskedelempolitika Tételezzünk fel egy kormányzatot, amely maximalizálni kívánja az általa irányított la kosságjólétét. A megoldás pofonegyszerű lenne, ha mindenkinek ugyanolyan lenne az ízlése és ugyanakkora a jövedelme: a kormány olyan gazdaságpolitikai megoldásokat választana, amelyek nyomán a társadalmat reprezentáló egyén a lehető legjobban járna. A szabad külkereskedelem nyilvánvaló módon kedvezne a kormányzat szándékainak ebben a homogén gazdaságban. Ha azonban az emberek nem pontosan egyformák, akkor a kormányzat problémája kevésbé pontosan definiálható. A kormányzatnak valahogy mérlegelnie kell az egyik személy nyereségét a másik személy veszteségével szemben. Ha például a japán kor mányzatot viszonylag jobban aggasztja a földtulajdonosok esetleges érdeksérelme, mint amennyire a tőketulajdonosok helyzetén szeretne javítani, akkor a külkereskedelem nem tűnne kedvezőnek a japán kormányzat számára, hiszen elemzésünk szerint hasznos vol na a tőketulajdonosok és káros a földtulajdonosok számára. Számos oka van annak, hogy egyik társadalmi csoport érdekei miért lehetnek fonto sabbak a kormányzat számára a másik csoport érdekeinél, de az egyik legnyomósabb ok az, hogy bizonyos csoportoknak különleges bánásmódra van joguk, mert már viszony lag szegények. Az Egyesült Államokban széles körű rokonszenv övezi a ruházati cik kek és a cipők importjának a korlátozását még akkor is, ha emiatt nőnek a fogyasztói árak, mert ezekben az iparágakban a munkások már így is rosszul keresnek. A tehetős fogyasztók szabadabb importból származó haszna kevésbé esik latba az amerikai köz vélemény számára, mint az a kár, amelyet a rosszul fizetett ruházati és cipőipari munká sok szenvednének el az import növekedése miatt. Azt jelenti-e ez, hogy csak akkor engedjék meg a külkereskedelmet, ha ebből nem származik kár az alacsonyabb jövedelmű emberek számára? A nemzetközi gazdaságtan kevés szakértője értene egyet ezzel. A jövedelemeloszlás szempontjának kétségtelen fontossága ellenére a közgazdászok többsége továbbra is erősen támogatja a többé-kevésbé szabad külkereskedelmet. A közgazdászok általában három ok miatt nem hangsú lyozzák a külkereskedelem jövedelemeloszlási hatásait: A közgazdászok nagy többsége elismeri ugyan a külkereskedelem jövedelemeloszlási hatásait, de úgy véli, hogy fontosabb a külkereskedelem lehetséges hasznát hangsúlyoz ni, mint az egyes társadalmi csoportok számára elképzelhető veszteségeket. A gazda ságpolitika kialakításában azonban sokszor nem a közgazdászoké a végső szó, különö sen akkor, ha ellentétes érdekeket kell összehangolni. Ha meg akarjuk érteni a kereske delempolitikát alakító tényezőket, akkor a gazdaságpolitika éppen aktuális mozgatóru góit kell figyelembe vennünk. Jövedelemeloszlás és a kereskedelempolitika politikai háttere Könnyű belátni, hogy a külkereskedelem miatt vesztes társadalmi csoportok miért pró bálják kijárni kormányaiknál, hogy korlátozzák a külkereskedelmet és akadályozzák meg jövedelmük csökkenését. Azt várhatnánk, hogy a külkereskedelem haszonélvezői ugyanolyan erősen vetik latba befolyásukat a kormánynál, mint a vesztesei, de ez na gyon ritkán van valóban így. Az Egyesült Államokban, de számos más országban is a külkereskedelem csökkentésének szószólói politikailag nagyobb befolyással bírnak, mint a bővítés hívei. Az a jellemző, hogy a bármilyen termék külkereskedelméből hasznot húzó csoportok sokkal kevésbé koncentráltak, rosszabbul vannak informálva, és nem annyira szervezettek, mint a vesztesek csoportjai. A két tábor közötti különbséget jól példázza az Egyesült Államok cukoripara. Az Egyesült Államok éveken át korlátozta cukorimportját; e könyv írásakor az amerikai belső piacon a cukor ára mintegy kétszerese volt a világpiaci árnak. A legtöbb becslés szerint ez az importkorlátozás az amerikai fogyasztóknak körülbelül évente 2 milliárd 3. FEJEZET 1. A jövedelemeloszlási hatások nem csupán a külkereskedelemre jellemzőek. Egy nem zetgazdaság bármilyen változása, mint például a műszaki fejlődés, a fogyasztói pre ferenciák megváltozása, régi erőforrások kimerülése és újak felfedezése egyaránt befolyásolja a jövedelemeloszlást. Ha bármilyen gazdasági változást csak akkor engednének meg, ha előbb megvizsgálták a jövedelemeloszlási hatásait, akkor a gazdasági fejlődés könnyen áldozatul eshet ennek. 2. Mindig jobb a külkereskedelem engedélyezése a vesztesek kárpótlása mellett, mint a külkereskedelem tilalma. (Ez a gazdasági változás más formáira ugyanígy érvé nyes.) Minden fejlett, modem gazdaság jövedelemkiegészítő programok valami lyen „biztonsági hálójával” (például munkanélküli segélyek, illetve államilag támo gatott továbbképző és újraelhelyezkedést segítő programok) enyhíti a külkereske delem által sújtott társadalmi csoportok veszteségeit. A közgazdászok szokásos érve - inkább több támogatás, mint kevesebb külkereskedelem - a jó válasz akkor, ha ez az enyhítő hatás nem bizonyul elegendőnek. 3. Általában jobban szervezettek a külkereskedelem veszteseit tömörítő csoportok, mint a várható nyertesek csoportjai. Ez olyan egyensúlyhiány a politikai viszonyokban, amit korrigálni kell. A közgazdászok hagyományos szerepe, hogy a szabadkeres kedelem szószólói legyenek; a vesztesek általában könnyen hallatni tudják panaszos hangjukat. ELSŐ RÉSZ ♦ Specifikus termelési tényezők és a külkereskedelmi elmélet kezdetei A modem külkereskedelmi elmélet kezdetét Dávid Ricardónak ahhoz az írásá hoz kötik, amely 1817-ben bebizonyította, hogy a külkereskedelem kölcsönö sen előnyös az egymással kereskedő országoknak. Ricardo modelljét a 2. feje zetben tanulmányoztuk. Ricardo a szabadkereskedelmi érvrendszer részeként használta modelljét, különösen azoknak a vámoknak a megszüntetése érdeké ben, amelyek Anglia élelmiszerimportját korlátozták. Majdnem biztos azonban, hogy az 1817-es brit gazdaságot jobban írja le a specifikus tényezők modellje, mint a Ricardo-féle egytényezős megközelítés A helyzet megértéséhez fel kell idéznünk, hogy az 1789-es francia foradalom kezdetétől egészen Napóleon Waterloonál 1815-ben elszenvedett vereségéig Nagy-Britannia szinte folyamatosan háborúban állt Franciaországgal. Ez a há ború akadályozta a brit külkereskedelem bővülését. Külföldi kormányok zsoldjában álló kalózok támadták a kereskedelmi hajókat, és a franciák blokáddal próbálták meggátolni a brit termékek behozatalát. Nagy-Britannia iparcikkek exportőre és mezőgazdasági termékek importőre volt, így a külkereskedelem korlátozása az élelmiszerek relatív árának emelkedéséhez vezetett a brit piacon. Az iparcikktermelők profitja csökkent, a földbirtokosok azonban prosperáltak a hosszú háború alatt. A háború után estek a brit élelmiszerárak. A kedvezőtlen következmények elkerülése érdekében a politikailag befolyásos földbirtokosok elérték a törvényhozásnál az úgynevezett Gabonatörvények elfogadását, amelyek a gabonaim port csökkentése érdekében megnövelték annak költségeit. Ricardo ezek ellen a Gabonatörvények ellen érvelt. Ricardo tudta, hogy a Gabonatörvények visszavonása javítaná a tőketulajdo nosok jövedelmi helyzetét, rontaná viszont a földbirtokosokét. Az ő szempont jából ez tűnt a jó megoldásnak: londoni üzletemberként a keményen dolgozó tőkéseket sokkal jobban kedvelte a henye földbirtokos arisztokráciánál. Érvét azonban olyan modellbe sűrítve kívánta bemutatni, amely nem vette figyelembe a belföldi jövedelemeloszlási hatásokat. Miért választotta ezt a megoldást? A válasz majdnem biztosan politikai: Ricardo ugyan bizonyos mértékig egy kisebb csoport érdekeit képviselte, a szabadkereskedelem hasznát mégis az egész ország számára kívánta bemutatni. Ez okos és minden ízében modem stratégia volt, amely elsőként használta fel a közgazdasági elméletet politikai érvelés eszközeként. Akkor, akárcsak most, nem lehet a politikai és a szellemi haladás összeférhetetlenségéről beszélni: a Gabo natörvényeket több mint másfél évszázada vonták vissza, Ricardo külkereske delmi modellje mégis mindmáig a közgazdaság-tudomány egyik nagy teljesít ményének számít. • Összefoglalás 1. A külkereskedelem gyakran erősen befolyásolja az országokon belüli jövedelemel oszlást, így tehát sokszor vannak vesztesei is, nemcsak nyertesei. A jövedelemel oszlási hatásoknak két okuk van: a termelési tényezők nem tudnak azonnal és költségmentesen mozogni az iparágak között, illetve egy gazdaság termelési struktúrájának változásai különbözőképpen hatnak a különféle termelési tényezők keresletére. 2. A külkereskedelem jövedelemeloszlási hatásainak hasznos modellje a specifikus ter melési tényezők modellje, amely különbséget tesz az általánosan felhasználható, az iparágak között mozogni képes, illetve a csak szűkebb használatra alkalmas terme lési tényezők között. A modell szerint az országok közötti erőforrás-ellátottsági kü lönbségek miatt az országoknak különböző relatív kínálati görbéik alakulnak ki, és ezért jön létre a külkereskedelem. 3. A specifikus termelési tényezők modelljében az egyes országok exportszektoraira jellemző termelési tényezők nyernek a külkereskedelmen, míg az importversenyben álló szektorokra jellemző tényezők veszítenek rajta. A mobil, bármelyik szektorban felhasználható tényezők nyerhetnek és veszíthetnek is. 3. FEJEZET dollárjába kerül - ez körülbelül évi 8 dollárt jelent minden egyes férfi, nő és gyermek számára. A termelők haszna az importkorlátozásból sokkal kisebb, összesen talán fele akkora sincs. Ez a kereskedelempolitikai gyakorlat sohasem emelkedhetett volna törvényerőre, ha a termelők és a fogyasztók egyformán tudták volna képviselni érdekeiket. Abszolút értelemben kicsi az az érték, amelyet egy fogyasztó évi veszteségének tekinthetünk. Évi nyolc dollár nem sok, és e költség nagy része rejtve marad, mivel a cukor nagy részét más élelmiszerek alkotórészeként fogyasztják el, ahelyett hogy közvetlenül saját fo gyasztásra vásárolnák. így a fogyasztók nagy része nem is tud az importkorlátozásról, különösen pedig arról, hogy ez a korlátozás csökkenti az ő életszínvonalát. Ha azonban mégis tudatában volnának ennek a számukra káros hatásnak, a csekély összeg akkor sem volna elegendő hajtóerő arra, hogy tiltakozó akciókat szervezzenek és levelet írja nak kongresszusi képviselőjüknek. A cukortermelők viszont más helyzetben vannak. Az átlagos cukortermelő évente több ezer dollárt nyer az importkorlátozásnak köszönhetően. A cukortermelők egyéb ként kereskedelmi társulásokba és szövetkezetekbe szerveződtek, hogy ezek aktívan képviseljék az ő politikai érdekeiket. így a cukortermelők importtal kapcsolatos véle ménye erősen és hatékonyan kap hangot. Látni fogjuk a 8-11. fejezetekben, hogy a cukorimport korlátozásának politikai vonatkozásai szélsőséges példát nyújtanak arra a politikai folyamatra, amely igen gya kori a nemzetközi kereskedelemben. Tény, hogy a világkereskedelem 1945 és 1980 között folyamatosan egyre szabadabbá vált, de részben olyan különleges körülmények nek köszönhetően, amelyek - ezt a 9. fejezetben bővebben is bemutatjuk - korlátozni tudták a nemzetközi kereskedelem bővülésével szembeni elfogultságot, amely valószí nűleg a modem politikai rendszerek szerves sajátossága. ELSŐ RÉSZ 4. A külkereskedelem mindenképpen általános hasznokkal jár abban a korlátozott ér telemben, hogy azok, akik nyernek, kárpótolhatják a veszteseket és még így is nyer tesek maradhatnak. 5. A legtöbb közgazdász szerint a külkereskedelem jövedelemeloszlási hatásai nem adhatnak okot a külkereskedelem korlátozására. Jövedelemeloszlási hatásait tekint ve a külkereskedelem nem különbözik a gazdasági változások számos más formájá tól, amelyeket viszont általában nem szabályoznak. A közgazdaság-tudományban elterjedt vélemény szerint egyébként inkább közvetlenül kell foglalkozni a jövede lemeloszlás problémájával a külkereskedelmi áramlásokba való beavatkozás helyett. 6. A kereskedelempolitika politikai hátterében mégis kulcsszerepe van a jövedelem eloszlásnak. Ez különösen azért van így, mert a külkereskedelem vesztesei általában sokkal jobban informált, inkább összetartó és szervezett csoportot alkotnak, mint a nyertesek. Kulcsfogalmak Csökkenő hozadék Költségvetési korlát Mobil termelési tényező Munka határterméke Specifikus termelési tényező Specifikus termelési tényezők modellje Termelési függvény Termelési lehetőségek határvonala Feladatok 1. Az olaj ára 1986-ban meredeken zuhant a világpiacon. Az Egyesült Államok olajimportőr ország, ezért általános volt a vélemény, hogy az olajár csökkenése jó lesz az amerikai gazdaság számára. Texas és Louisiana államban mégis gazdasági vissza esés volt 1986-ban. Miért? 2. Egy gazdaság az 1-es terméket munkaerő és tőke, a 2-es terméket munkaerő és föld felhasználásával állítja elő. A teljes munkaerő-kínálat 100 egység. Adott tő kekínálat mellett a két termék kibocsátása a következő módon függ a munkaerő felhasználásától: 1-es termék munkaerőigénye 1-es termék kibocsátása 2-es termék munkaerőigénye 2-es termék kibocsátása 0 0,0 0 0,0 10 20 30 25,1 38,1 48,6 10 20 30 39,8 52,5 61,8 40 50 60 70 30 90 100 1-es termék kibocsátása 57,7 66,0 73,6 80,7 87,4 93,9 100 2-es termék munkaerőigénye 2-es termék kibocsátása 40 50 60 70 80 90 100 69,3 75,8 81,5 86,7 91,4 95,9 100 a) Rajzolja fel az 1-es és a 2-es termék termelési függvényét. b) Rajzolja fel a termelési lehetőségek határvonalát. Ez a görbe miért nem egyenes alakú? A 2. feladat termelési függvényeinek megfelelően a munkaerő határtermékét ábrá zoló görbék a következők: Alkalmazott létszám 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100 A munkaerő határterméke az 1-es szektorban 1,51 1,14 0,97 0,87 0,79 0,74 0,69 0,66 0,63 0,60 A munkaerő határterméke a 2-es szektorban 1,59 1,05 0,82 0,69 0,61 0,54 0,50 0,46 0,43 0,40 a) Tételezzük fel, hogy a 2-es termék ára az 1-es termék árához képest 2. Ábrázolja grafikusan a bérszintet és a munkaerő allokációját a két szektor között. b) A 2-es feladathoz felrajzolt görbe segítségével határozza meg az egyes szekto rok kibocsátását. Ezután grafikusan bizonyítsa be, hogy a termelési lehetőségek határvonalának a meredeksége azon a ponton megegyezik a relatív árral. c) Tételezzük fel, hogy a 2-es termék relatív ára 1-re csökken. E feltétel mellett oldja meg ismét az a) és a b) feladatot. d) Számítsa ki az árváltozás hatását az 1. és a 2. szektor specifikus termelési ténye zőire. 4. A fejezetben megvizsgáltuk a tőke és a föld kínálatbővülésének hatásait. Mi történik azonban, ha a mobil tényező, tehát a munkaerő kínálata bővül? a) Elemezze a munkaerő-kínálat bővülésének minőségi hatásait a specifikus ténye zők modelljében, ha mindkét termék ára változatlan. b) Ábrázolja grafikusan ennek hatását az egyensúlyra a 2. és a 3. feladat számszerű példáiban, 1-es relatív ár mellett, ha a munkaerő 100-ról 140-re bővül. 3. FEJEZET 1-es termék munkaerőigénye ELSŐ RÉSZ Ajánlott irodalom Dixit, Avinash-Normán, Victor: Theory of International Trade. Cambridge University Press, Cambridge, 1980. Hosszú ideje vitatott, hogy miként lehet hasznos a külke reskedelem, ha egyes emberek helyzete romlik. Dixit és Norman megmutatja: elv ben egy kormány mindig megteheti azt, hogy adókkal és támogatásokkal oly módon osztja el újra a jövedelmet, hogy ennek köszönhetően a szabadkereskedelem min denkinek a helyzetét javítsa a külkereskedelem nélküli helyzethez képest. Mussa, Michael: Tariffs and the Distribution of Income: The Importance of Factor Specificity, Substituability, and Intensity in the Short and Long Run. Journal of Political Economy, 82. (1974) 1191-1204. old. A specifikus termelési tényezők modelljének kiterjesztése és a modell összekapcsolása a 4. fejezet tényezőaránymodelljével. Neary, J. Peter: Short-Run Capital Specificity and the Pure Theory of International Trade. Economic Journal, 88. (1978) 488-510. old. A specifikus termelési tényezők modelljének újabb kifejtése, amely hangsúlyozza, hogy a szektorok közötti ténye zőáramlásra vonatkozó különböző feltevések hogyan befolyásolják a modell vég következtetéseit. Olson, Mancur: The Logic of Collective Action. Harvard University Press, Cambridge, 1965. Nagy hatású könyv, amely azt az érvet képviseli, hogy a kormányzati politi kák a gyakorlatban a kicsi, koncentrált csoportoknak kedveznek a nagyobbakkal szemben. Ricardo, Dávid: The Principles of Political Economy and Taxation. Irwin, Homewood, IL. 1963. Ricardo alapműve egy helyen a külkereskedelemtől nemzeti szinten vár ható hasznokat hangsúlyozza, a könyv több más része azonban fontos témaként tár gyalja a földbirtokosok és a tőkések közötti érdekkonfliktusokat. További részletek a specifikus termelési tényezőkről A specifikus termelési tényezők 3. fejezetben bemutatott modellje a külgazdasági elem zés olyannyira alkalmas eszköze, hogy egyes részleteit most bővebben is kifejtjük. Két, egymással összefüggő területtel foglalkozunk alaposabban: (1) az egyes iparágak határ terméke és teljes termelése közötti kapcsolat; (2) a relatív árak változásainak jövede lemeloszlási hatásai. Határtermék és teljes termelés A fejezet szövegében kétféle módon ábrázoltuk a feldolgozóipar termelési függvényét. A 3.1. ábra a teljes kibocsátást a munkaerő-felhasználás függvényében mutatta be állan dó tőkemennyiség mellett. Ezután észrevettük, hogy ennek a görbének a meredeksége a munkaerő határterméke, és ezt a határterméket a 3.2. ábrán tüntettük fel. Most azt sze retnénk bizonyítani, hogy a teljes kibocsátás a határtermék görbéje alatti területnek felel meg. (A matematikai analízisben jártas egyetemi hallgatók számára ez magától értető dik: a határtermék a teljes kibocsátás első deriváltja, így a teljes kibocsátás a határter mék integráltja. Egy józan belátáson alapuló megközelítés azonban még az ilyen hall gatók számára is hasznos lehet.) Munkaerő határterméke, MPLm A határtermék görbéjére vékony téglalapok sorozatával adott becsléssel megmutatható, hogy a teljes iparcikk kibocsátás egyenlő a görbe alatti területtel. m plm M Munkaerőfelhasználás, Lu 3F.1. ábra. A kibocsátás egyenlő a határtermék görbéje alatti területtel 3. FEJEZET Függelék ELSŐ RÉSZ A 3F. 1. ábrán ismét megmutatjuk a feldolgozóipar határtermék-görbéjét. Tételez zük fel, hogy Lm munkaórát használunk fel. Hogyan ábrázolhatjuk az iparcikkek teljes kibocsátását? A megközelítő ábrázoláshoz a határtermék görbéjét vehetjük elő. Minde nekelőtt tegyük fel a kérdést, hogy mi történne akkor, ha valamivel, például dLM-mel kevesebb munkaórát használnánk fel. Ekkor a kibocsátás csökkenne. A kibocsátás csök kenésének mértéke körülbelül x MP lenne, azaz a munkaerő csökkenésének és a munkaerő kezdeti foglalkoztatási szint mel letti határtermékének a szorzata. Ezt a termeléscsökkenést a 3F. 1. ábra szürke téglalapja reprezentálja. Most megint vonjunk le néhány munkaórát; a kibocsátás ismét egy téglalapnyival csökken. Ekkor a téglalap már magasabb lesz, mert a munkaerő mennyiségé nek csökkenésével nő a munkaerő határterméke. Ha ezt az eljárást mindaddig folytat juk, ameddig az egész munkaerő-felhasználás meg nem szűnik, akkor a teljes terme léscsökkenésre adott közelítésünk az ábrában bemutatott összes téglalap összege lesz. Ha azonban nincs munkaerő-felhasználás, akkor a termelés szintje is nulla. így a fel dolgozóipar teljes kibocsátására adható becslésünk a határtermék görbéje alatti terü letek összege lesz. Ez azonban csupán megközelítő eljárás, hiszen a határtermék fogalmát csak minden egyes munkaerőállomány-csökkenés első munkaórájával kapcsolatban használtuk. Jobb becslést kaphatunk, ha kisebb csökkenési adagokkal dolgozunk - ezek a lehető legki sebbek legyenek. Ahogy a munkaerőfelhasználás-csökkenés adagjai infinitezimálisan kicsikké válnak, a téglalapok is egyre jobban elvékonyodnak, és a határtermék görbéje alatti teljes területre egyre jobb közelítést kapunk. Végül azt látjuk, hogy az LM munka erővel létrehozott teljes iparcikk-kibocsátási mennyiség egyenlő a munkaerő határter mékét ábrázoló MPLm görbe Lw ig tartó szakasza alatti területtel. Relatív árak és jövedelemeloszlás A 3F.2. ábra arra az eredményre épít, amelyhez épp az előbb jutottunk el az adott reál bérszint melletti feldolgozóipari jövedelemeloszlás bemutatásával. Tudjuk, hogy a mun kaadók mindaddig felvesznek új munkaerőt, ameddig az iparcikkekben kifejezett reál bérszint, w /P Megyenlő nem lesz a határtermékkel. Az ábrából azonnal kiolvashatjuk a teljes iparcikk-kibocsátást, mely a határtermék görbéje alatti terület. Az ábra azt is meg mutatja, hogy az iparcikk-kibocsátás mekkora hányadát fizetik ki bérként. Ez a reálbér és a foglalkoztatás szorzatával, azaz a sötétszürke téglalap területével egyenlő. A kibo csátás tőketulajdonosok által megtartott része ekkor a maradék. Ugyanezzel az eljárás sal tudjuk megállapítani az élelmiszer-termelés felosztását a munkaerő és a földbirto kosok között. Most tételezzük fel, hogy az iparcikkek relatív ára nő. A 3.7. ábrán azt láttuk, hogy a PM/PF emelkedése csökkenti az iparcikkekben, viszont növeli az élelmiszerben kife jezett reálbért. Ennek a tőketulajdonosok és a földbirtokosok jövedelmére gyakorolt hatását a 3F.3. és a 3F.4. ábra mutatja. A feldolgozóipari reálbérek (w/PM)l-rő\ (w/PM)2re csökkennek, emiatt megnő a tőketulajdonosok jövedelme. Az élelmiszer-termelés- felhasználás, Lu 3F.2. ábra. Jövedelemeloszlás a feldolgozóiparban A munkaerő határterméke, MPLm Az iparcikkekben kifejezett reálbér csökken, így a tőketulajdonosok jövedelme nő. felhasználás, LM 3F.3. ábra. A PM emelkedése kedvez a tőketulajdonosoknak 3. FEJEZET A munkajövedelme a reálbérszint és a foglalkoztatás szorzata. A kibocsátás fennmaradó része jövedelemként a tőketulajdonosokhoz kerül. A munkaerő határterméke, MPLm ELSŐ RÉSZ A munkaerő határterméke, MPLF Az élelmiszerben kifejezett reálbér emelkedik, így csökken a földtulajdon ból származó jövedelem. A földbirtokosok jövedelemcsökkenése MPLf Munkaerő felhasználás, Lf 3F.4. ábra. A PM emelkedése káros a földbirtokosoknak ben kifizetett reálbér szintje pedig (w/PF) {-ről (w/PF)2-re nő, és ezért a földbirtokosok jövedelme csökken. Ezt a jövedelmi hatást a Pm /P f megváltozása csak tovább erősíti. A tőketulajdono sok több jövedelemhez jutnak iparcikkekben kifejezve; vásárlóerejük még tovább emel kedik azzal, hogy az iparcikkek ára az élelmiszerhez képest megnő. A földbirtokosok kevesebb jövedelemhez jutnak élelmiszerben kifejezve', helyzetüket tovább rontja az ipar cikkek relatív áremelkedése. 4. fejezet Erőforrások és külkereskedelem: a Heckscher-Ohlin-modell Komparatív előny csak a munka termelékenységének nemzetközi különbségei miatt jöhetne létre akkor, ha - a ricardói modell feltevései szerint - a munkaerő volna az egyetlen termelési tényező. A valóságos világban a külkereskedelmet részben valóban magyarázzák a munkatermelékenység különbségei, de hatnak rá az országok erőforrá sainak a különbségei is. Kanada nem azért exportál erdészeti termékeket az Egyesült Államokba, mert favágóinak nagyobb volna a termelékenységi előnyük amerikai szak társaikkal szemben, mint amekkora előnnyel a kanadaiak más szakmákban büszkélked hetnének, hanem azért, mert a ritkán lakott Kanadában nagyobb az egy főre jutó erdőte rület. A külkereskedelem valósághű megközelítésében nem csak a munkaerő, hanem más termelési tényezők, mint a föld, a tőke és az ásványi nyersanyagok jelentőségének is helyet kell kapnia. Az erőforrás-különbségek külkereskedelemben játszott szerepének magyarázatához ez a fejezet egy olyan modellt mutat be, amelyben a külkereskedelem egyedüli forrását az erőforrások különbségei jelentik. Ez a modell megmutatja, hogy a komparatív előny függ az országok erőforrásai (a termelési tényezők relatív bősége) és a termelési tech nológia (amely a különböző termékek előállításához használt különféle termelési té nyezők intenzitását befolyásolja) közötti kölcsönhatástól. Ugyanez az elképzelés jelen volt a 3. fejezet specifikustényező-modelljében is, de a most előttünk álló modell éle sebb megvilágításba helyezi a bőség (ellátottság) és a felhasználási intenzitás közötti kölcsönhatást. A nemzetközi gazdaságtan egyik legnagyobb hatású elmélete azt mondja ki, hogy az országok közötti erőforrás-különbségek a külkereskedelem igen fontos hajtóerejét alkotják. Ezt az elméletet megalkotói, a két svéd közgazdász, Eli Heckscher és Bertil Ohlin után (Ohlin 1977-ben megkapta a közgazdasági Nobel-díjat) Heckscher-Ohlinelméletnek nevezik. Az elmélet a különféle termelési tényezők különböző országokban tapasztalható ellátottsági arányai és a termékek előállításához szükséges felhasználási arányai közötti kapcsolatot hangsúlyozza, ezért a tényezőarányok elméletének is ne vezik. A tényezőarányok elméletének a kifejtéséhez először külkereskedelem nélküli gaz daságot ábrázolunk, és azt a kérdést tesszük fel, hogy mi történik, ha két ilyen gazdaság kereskedni kezd egymással. A tényezőarányok elmélete fontos, de vitatott elmélet is egyben, ezért a fejezetet az elmélet mellett és ellene szóló tapasztalati anyag bemutatá sával zárjuk. ELSŐ RÉSZ A kéttényezős gazdaság modellje A legegyszerűbb tényezőarányos modell sok szempontból igen hasonló a specifikus termelési tényezők 3. fejezetben bemutatott modelljéhez. Ebben a modellben is feltéte lezik, hogy minden gazdaság két termék előállítására képes, és minden egyes termék előállítása két termelési tényező felhasználását igényli. Ebben az esetben azonban már nem feltételezzük, hogy az iparágakban felhasznált termelési tényezők egyike egy ipar ághoz kötődik. Itt már ugyanaz a két tényező szerepel mindkét szektorban. így a modell valamelyest nehezebbé válik, de új tanulságokkal is szolgál. A modell feltevései Az elemzett gazdaság két terméket tud gyártani: ruházati cikkeket és élelmiszert (ezt kalóriában mérjük). E termékek előállítása két olyan erőforrást igényel, amely csak kor látozott mennyiségben áll rendelkezésre: a munkaerő, amelyet munkaórában, és a föld, amelyet hektárban mérünk. Mindenekelőtt definiáljuk a következő kifejezéseket: aTC = az egy egység ruházati cikk előállításához felhasznált föld hektárban; aLC = az egy egység ruházati cikk előállításához felhasznált munkaerő munkaórában; aTF = az egy kalória élelmiszer előállításához felhasznált föld hektárban; aLF = az egy kalória élelmiszer előállításához felhasznált munkaerő munkaórában; L = a gazdaság munkaerő-kínálata; T = a gazdaság földkínálata. Vegyük észre, hogy ezekben a definíciókban a föld vagy a munkaerő adott mennyisé gű élelmiszer vagy ruházati cikk megtermeléséhez/eZ/zasz^ó/f, nem pedig igényelt mennyi ségéről beszélünk. A ricardói modellhez képest azért van ez a változás, mert egy kétténye zős gazdaságban lehet bizonyos mozgásszabadság az erőforrások felhasználását illetően. Egy gazdálkodó például hektáronként több élelmiszert termelhet, ha több munkaerőt használ fel a talaj előkészítésre, a gyomlálásra és így tovább. A gazdálkodó tehát dönthet úgy, hogy a kibocsátás egységéhez képest kevesebb földet és több munkaerőt használ fel. Eb ben az esetben az egyes szektorok termelői nem rögzített erőforrás-szükségletekkel kerül nek szembe, hanem olyan átváltási összefüggésekkel (trade-offs), mint amilyeneket a 4.1. ábra II görbéje mutat. Ez a görbe azokat az alternatív erőforrás-kombinációkat ábrázolja, amelyeket egy kalória élelmiszer termeléséhez lehet felhasználni. Valójában hogyan választják meg a termelők az erőforrásaikat? Ez a föld és a munka erő relatív költségétől függ. Ha a földbérleti díjak magasak, a bérek pedig alacsonyak, akkor a gazdálkodók a viszonylag kevés föld és aránylag sok munkaerő felhasználása mellett döntenek. Ha viszont a földbérleti díjak alacsonyak és a bérek magasak, akkor munkaerőt takarítanak meg, viszont sok földet használnak fel. Ha a munkaerő órabére w, r pedig az egy hektárnyi föld költsége, akkor az erőforrás-választás e két tényezőár ará nyának, w/r-nek a függvénye lesz1. A tényezőáraknak és az élelmiszer-termelésben fel használt föld és munkaerő arányának a viszonyát a 4.2. ábra mutatja az FF görbén. 1 A föld/munkaerő arány optimális megválasztásáról bővebben a fejezet függeléke szól. Egy gazdálkodó előállíthat egy kalória élelmiszert kevesebb termőfölddel, ha több munkaerőt használ fel, illetve megfordítva. Egy kalória élelmiszer , előállításához szükséges erőforrás-kombinációk Egységnyi munkaerő-felhasználás (aLF), munkaóra/kalória 4.1. ábra. Az élelmiszer-termelés erőforrás-lehetőségei Munkabér/földbérleti díj arány, w/r A termelésben felhasznált föld és munkaerő aránya a munkaerő és a föld relatív költségétől függ, azaz w/r-tol. Az FF görbe ábrázolja a föld/munkaerő arány lehetőségeit az élelmi szer-termelésben, a CC görbe pedig a hasonló választási lehetőségeket a ruházati cikkek gyártásában. Bármilyen bér/földbérleti díj arány mellett igaz, hogy az élelmiszertermelés föld/munkaerő felhasználási aránya magasabb. Ekkor az élelmiszer-termelést termőföldintenzívnek, a ruházati cikkek gyártását pedig munkaerő-intenzívnek mondjuk. Föld/munkaerő arány, T/L 4.2. ábra. Tényezőárak és erőforrás-választás Ennek megfelelő összefüggés van a w/r és a föld/munkaerő arány között a ruházati cikkek termelésében. Ezt az összefüggést a 4.2. ábra CC görbéje mutatja. A rajz szerint CC FF-től balra helyezkedik el, és azt mutatja, hogy az élelmiszer-termelés bármilyen adott tényezőár mellett magasabb föld/munka aránnyal fog dolgozni, mint a ruházati cikkek gyártása. Ha ez igaz, azt mondjuk, hogy az élelmiszer-termelés termőföldintenzív, a ruházati cikkek gyártása pedig munkáérő-intenzív. Vegyük észre, hogy az intenzitás meghatározása a termelésben felhasznált föld és munkaerő arányától, nem pedig a föld vagy a munkaerő kibocsátáshoz viszonyított arányától függ. így egy termék nem lehet egyszerre föld- és munkaerő-intenzív. 4. FEJEZET Egységnyi földfelhasználás (aTF), hektár/kalória ELSŐ RÉSZ Tényezőárak és termékárak Tételezzük fel egy pillanatra, hogy a gazdaság élelmiszert és ruházati cikkeket is termel. (Ez nem szükséges akkor, ha a gazdaság a nemzetközi kereskedelem résztvevője, mert teljes szakosodásra is vállalkozhat csak az egyik vagy csak a másik termék előállításá val; egyelőre azonban ne vegyük figyelembe ezt a lehetőséget.) Ekkor a termelők kö zötti verseny minden iparágban biztosítja azt, hogy az egyes termékek ára egyenlő le gyen termelési költségükkel. Egy termék előállítási költsége a tényezőáraktól függ: ha a földbérleti díj magas, akkor - minden más tényezőt változatlannak tekintve - az összes olyan termék ára is magas lesz, amelynek előállításához földre is szükség van. Adott tényezőár hatása egy termék előállítási költségére azonban attól függ, hogy az adott termék előállításához ebből a termelési tényezőből mennyire van szükség. Ha a ruházati cikkek gyártásához nagyon kevés föld szükséges, akkor a föld költségének a növekedése nemigen befolyásolja a ruházati cikkek árát. Ha viszont az élelmi szer-ter melés sok földet használ fel, akkor a földárak növekedése jelentősen befolyásolja az élelmiszerárakat is. így arra a következtetésre jutunk, hogy azonos (egy-az-egyben való) összefüggés van a bérek és a földbérleti díj aránya (w/r), valamint a ruházati cikkek és az élelmiszer árának aránya (PC/PF ) között. Ezt az összefüggést a 4.3. ábra felfelé hajló SS görbéje szemlélteti.2 A 4.2. és a 4.3. ábrát egyesíteni lehet. A 4.4. ábra bal oldali része megegyezik a 4.3. ábrából vett SS görbével, amelyet most az oldalára fordítottunk, a jobb oldali rész pedig a 4.2. ábrának felel meg. A két ábra egyesítésével szembetűnő lesz az első látásra A ruházati cikkek relatív ára, Pc /Pf A ruházati cikkek gyártása munkaerőintenzív, az élelmiszer-termelés pedig termőföldintenzív, így közvetlen összefüggés van a tényezőárak aránya (w/r) és a ruházati cikkek relatív ára ( Pc/Pf ) között. Minél magasabb a munkaerő relatív költsége, annál magasabbnak kell lennie a munkaerő-intenzív termék relatív árának. Az összefüggést az SS görbe ábrázolja. A bérek és a bérleti díj aránya, w/r 4.3. ábra. Tényezőárak és termékárak 2 A termékárak és a tényezőárak közötti összefüggést egy klasszikus tanulmányban Wolfgang Stolper és Paul Samuelson tisztázta (Stolper, W -Samuelson, P.: Protection and Reál Wages. Review of Economic Studies, 9. (1941) 58-73. old.) így ezt az összefüggést Stolper-Samuelsonhatásként ismerik. Munkabér/földbérleti díj arány, w/r A ruházati cikkek relatív ára, Pc /P f <—------Növekszik ----->► Növekszik Termőföld/ munkaerő arány, T/L A ruházati cikkek adott ( Pc/Pf )* relatív ára mellett a munkabérszint és a földbérleti díj arányának egyenlőnek kell lennie (w/r)1-gyei. Ez a munkabér/bérleti díj arány maga után vonja azt, hogy a ruházati cikkek, illetve az élelmiszer termelésében felhasznált termőföld és munka erő arányának ( Tc/Lc )[-nek és ( TF/L F )]-nek kell lennie. Ha a ruházati cikkek relatív ára ( Pc/Pf )2-re akkor a munkabér és a földbérleti díj arányának (w/r)2-re kell emelkednie. Ennek nyomán mindkét termék termelésében megnő a termőföld/munkaerő arány. 4.4. ábra. A termékáraktól az erőforrások megválasztásáig 4. FEJEZET meglepő összefüggés a termékárak és az egyes termékek előállításához használt termő föld és munkaerő aránya között. Tegyük fel, hogy a ruházati cikkek relatív ára ( Pc /PF )! (a 4.4. ábra bal fele); ha a gazdaság előállítja mindkét terméket, akkor a bérszint és a földbérleti díj arányának egyenlőnek kell lennie (w /r)1-gyei. Ebből az arányból pedig az következik, hogy a ruházati cikkek és az élelmiszer termelésében felhasznált föld és munkaerő aránya az ábra jobb felével összhangban rendre (Tc /L c )1 és ( TF/L F )1 kell hogy legyen. Ha a ruházati cikkek relatív ára a ( Pc /PF )2-vel jelzett szintre emelkednék, akkor a bérszint és a földbérleti díj aránya (w/r)2-re nőne. Mivel a föld most viszonylag olcsó, a ruházati cikkek termelésében és az élelmiszer-termelésben felhasznált termő föld és munkaerő aránya ( Tc /L c )2-re és ( TF/L F )2-re emelkedik. A 4.4. ábrából még egy fontos következtetésre juthatunk. Az ábra bal fele már el árulja, hogy a ruházati cikkek élelmiszerekhez mért relatív árának emelkedése megnö- ELSŐ RÉSZ véli a munkások jövedelmét a földbirtokosok jövedelméhez képest. Ennél még határo zottabb megállapítást is megfogalmazhatunk: a relatív árak ilyen megváltozása feltétle nül növeli a munkások és csökkenti a földbirtokosok vásárlóerejét, mert mindkét ter mékben kifejezve növeli a reálbéreket és csökkenti a földbérleti díjak reálértékét. Honnan tudjuk ezt? Ha a PC/PF akkor a föld/munkaerő arány a ruházati cikkek és az élelmiszer termelésében is növekszik. Ahogy azonban a 3. fejezetben is láttuk, egy kompetitív gazdaságban a termelési tényezők díjazása határtermékükkel egyezik meg a munkások ruházati cikkekben kifejezett reálbére egyenlő a munkaerő ruházati cikkek gyártásában mért határtermelékenységével és így tovább. Ha a föld és a munkaerő ará nya bármelyik termék előállításában nő, akkor a munkaerőnek abban a termékben kife jezett határterméke emelkedik - így a munkások mindkét termékben kifejezve maga sabbnak találják reálbérüket. Ugyanakkor a föld határterméke mindkét iparágban csök ken, így a földbirtokosok mindkét termékben kifejezve alacsonyabbnak találják reáljö vedelmüket. Ebben a modellben tehát ugyanúgy, mint a specifikus termelési tényezők modelljé ben a relatív árak változásai erősen befolyásolják a jövedelemeloszlást. A termékárak megváltozása nemcsak a jövedelemeloszlást változtatja meg; mindig olyan mértékben módosítja azt, hogy az egyik termelési tényező tulajdonosai jobban járnak, míg a másik tulajdonosai vesztesek lesznek. Erőforrások és kibocsátás Most teljessé tehetjük a kéttényezős gazdaság leírását azzal, hogy bemutatjuk a termék árak, a tényezőkínálat és a kibocsátás közötti összefüggést. Tegyük fel, hogy a ruházati cikkek relatív ára adottnak tekinthető. A 4.4. ábrából már tudjuk, hogy ez meghatározza a bérek és a földbérleti díjak w/r arányát, ezen ke resztül pedig a ruházati cikkek és az élelmiszer termelésében felhasznált föld és munka erő arányát. A gazdaságnak azonban teljes mértékben fel kell használnia a rendelkezé sére álló munkaerő- és földkínálatot. Ez az utolsó feltétel határozza meg az erőforrások allokációját a két iparág között, így pedig a gazdaság kibocsátását. A kéttényezős gazdaságban tapasztalható erőforrás-allokációt alkalmas módon ele mezhetjük a „boxdiagram” segítségével, ahogy ezt a 4.5. ábra mutatja. A doboz (box) szélessége a gazdaság teljes munkaerő-kínálatát, a doboz magassága pedig a teljes föld kínálatot ábrázolja. A két iparág közötti erőforrás-allokációt a doboz egy konkrét pontja mutatja, például az 1-es pont. A ruházati ipar föld- és munkaerő-felhasználását egy ilyen pontnak az Oc-től való vízszintes és függőleges távolságával mérhetjük; így az 1-es pontban Oc Lc a a ruházati iparban felhasznált munkaerőt, OcTc pedig a ruházati iparban felhasznált termőföldet mutatja. Az élelmiszer-termelésben alkalmazott erőfor rásokat az ellentétes sarokból elindulva mérjük: az élelmiszer-termelésben felhasznált munkaerőt Of Lf , a termőföldet pedig Of Tf ábrázolja. Hogyan határozhatjuk meg ennek az erőforrás-allokációs pontnak az elhelyezkedé sét? A 4.4. ábrából tudjuk, hogy adott termékárak mellett meg tudjuk határozni a termő föld és a munkaerő arányát a ruházati cikkek termelésében, ez Tc /L c . Húzzunk egy olyan egyenes vonalat O^től, amelynek a meredeksége megegyezik a termőföld/mun- c Növekvő munkaerő-felhasználás a ruházati iparban -------- ► A doboz oldalai a vízszintes tengelyen a gazdaság teljes munkaerő-kínálatát, a függőleges tengelyen pedig a termőföldkínálatát mérik. A ruházati ipar erőforrásait a bal alsó sarokból kiindulva mérjük, az élelmiszer-termelésben felhasznált erőforrásokat pedig a jobb felső sarokból kiindulva. A ruházati ipar termőföld/munkaerő felhasználási arányát, Tc/L c-1 adottnak véve a ruházati ipar erőforrás-felhasználási kombinációinak az Oc C egyenesen kell elhelyezkedniük, amely a kezdőpontból Tc/L c meredekséggel meghúzott egyenes. Hasonló képpen, az élelmiszer-termelés erőforrás-felhasználási kombinációinak az Of F egyenesen kell elhelyezkedniük. Az erőforrás-allokáció így leolvasható az 1-es pontból, ahol a két egyenes metszi egymást. 4.5. ábra. Az erőforrások allokációja kaerő aránnyal, legyen ez az Oc C vonal; az 1-es pontnak ezen a vonalon kell elhelyez kednie. Hasonlóképpen, az élelmiszer-termelés ismert termőföld/munkaerő aránya egy másik vonal, Of F meredekségét határozza meg; az 1-es pontnak ezen a vonalon is ott kell lennie (Of F meredekebb, mint Oc C, mert korábban is láttuk, hogy a termőföld/ munkaerő arány magasabb az élelmiszer, mint a ruházati cikkek termelésében). így a gazdaság erőforrás-allokációját az a pont mutatja meg, ahol a termőföld/munkaerő arányt mutató két egyenes metszi egymást - itt ez az 1-es pont.3 3 Olvasóink észrevehetik, hogy az Of F és Oc C egyenesek nem feltétlenül a doboz belsejében metszik egymást. Ekkor mi történik? A válasz az, hogy a gazdaság ebben az esetben csak egy termék előállítására szakosodik, erre viszont felhasználja a rendelkezésére álló összes termő földet és munkaerőt. Idézzük fel, hogy a 4.3. és 4.4. ábrában bemutatott összefüggés a termék árak és a tényezőárak között csak abban az esetben érvényes, ha a gazdaság mindkét terméket előállítja. Adott ruházaticikk- és élelmiszerárak, valamint termőföld- és munkaerő-kínálat mellett már meg tudjuk határozni, hogy a gazdaság az egyes termékek előállításához mennyit használ fel erőforrásaiból, tehát azt is, hogy a gazdaság mennyit termel az egyes termékekből. A következő kérdés az, hogy miként változik a termelés, ha a gazdaság erőforrásai megváltoznak. Az első látásra meglepő választ a 4.6. ábra mutatja. Ebből látható, hogy mi történik, ha a gazdaság termőföldkínálata bővül, a termékárak és a munkaerő-kínálat viszont változatlan marad. A termőföldkínálat bővülése megnöveli a doboz magasságát. Ez annyit jelent, hogy az élelmiszer-termelés erőforrás-felhasználását már nem mérhetjük Or bői kiindulva (ezt most OxF -ként jelöljük), hanem az új, nagyobb doboz sarkából kiindulva kell mérnünk ( 0 F 2 ), és az eredeti vonalat ( 0 F F[) az 0 F F2 vonallal kell helyettesíteni. Ezért az erőforrás-allokációs pont az 1-esből a 2-esbe mozdul. Miért meglepő ez az eredmény? Vegyük észre, hogy a ruházati cikkek termelésé ben felhasznált munkaerő és termőföld mennyisége valójában csökken, mégpedig l}c -ről -re és l}c -ről 7J? -re. így a gazdaság termőföldkínálatának bővülése válto zatlan árak mellett a munkaerő-intenzív termék kibocsátásának csökkenését okozza. Mi történik azzal a termőfölddel és munkaerővel, amelyre már nincs szükség a ruhá Növekvő munkaerő-felhasználás az élelmiszer-termelésben Of < X3 3 g « 3 £u .9? a < a 'C3 9 ja ■O 2 ’Z a c Növekvő munkaerő-felhasználás a ruházati iparban -------- ► A termőföldkínálat bővülése megnöveli a doboz magasságát; most az élelmiszer-termelésnek juttatott erőforrásokat 0 F -tői kell mérni. Ha a termékárak nem változnak, és így a tényezőárak és a termőföld/munaerő arányok változatlanok maradnak, akkor az erőforrás-allokáció az 1-esből a 2-es pontba mozdul el, tehát az élelmiszer-termelésre több termőföldet és több munkaerőt fordítanak. A ruházati cikkek kibocsátása csökken, az élelmiszer-termelés viszont jobban nő, mint ahogy a termőföld kínálata bővül. Élelmiszer- A föld kínálatának növekedése a termelési lehetőségek határvo nalát kifelé tolja 77^-ből 77^-be, de nem arányosan, hanem az élelmi szer-termelés javára. Az eredmény az lesz, hogy a ruházati cikk változatlan relatív ára mellett (amelyet a -PC/PF meredekség jelöl) a ruházati cikk termelése valójában csökken Qc - r ő 1 Qc - r e - 4.7. ábra. Erőforrások és termelési lehetőségek 4. FEJEZET zati iparban? Most az élelmiszer-termelésben használják fel, amelynek a kibocsátása nagyobb mértékben nő, mint a termőföldkínálat; ha például a termőföldkínálat 10 százalékkal bővül, akkor az élelmiszer-termelés akár 15 vagy 20 százalékkal is növe kedhet. Az eredmény értékeléséhez a legjobb, ha eltöprengünk a gazdaság termelési lehe tőségein. A 4.7. ábrán a 7T1 görbe a gazdaság termelési lehetőségeit ábrázolja a ter mőföldkínálat növekedése előtt. A kibocsátás ugyanakkora, mint az 1 pontban, ahol a termelési lehetőségek határvonalának a meredeksége egyenlő a ruházati cikkek rela tív árának-1 -szeresével, azaz -PC/PF-fel, a gazdaság pedig és QX F mennyiségben állít elő ruházati cikkeket és élelmiszert. A 7T2 görbe a termelési lehetőségek határ vonalát ábrázolja a földkínálat bővülése után. A határvonal ekkor kitolódik TT-höz, tehát a gazdaság az előző állapothoz képest több ruházati cikk és élelmiszer termelé sére képes. A határvonal azonban sokkal nagyobb mértékben tolódik kifelé az élelmi szerek, mint a ruházati cikkek irányában. Ez annyit jelent, hogy a termelési lehetősé gek egyenlőtlen bővülését tapasztaljuk, ami akkor következik be, ha a termelési le hetőségek határvonala az egyik irányban sokkal jobban tolódik ki, mint a másikban. Ebben az esetben a bővülés annyira egyenlőtlen mértékben az élelmiszer-termelés javára valósul meg, hogy változatlan relatív árak mellett a termelés az 1-esből a 2-es pontba mozdul el. így a ruházati cikkek kibocsátása Qlc -ről Q£ -re csökken, az élelmiszer-termelés pedig jelentős mértékben, Qlf -ről Q2 -re emelkedik. Az erőforrás-kínálat termelési lehetőségekre gyakorolt egyenlőtlen hatása adja a kulcsot annak megértéséhez, hogy miért jön létre a külkereskedelem az erőforrás-ellá- ELSŐ RÉSZ tottsági különbségek alapján.4 A termőföldkínálat bővülése a termelési lehetőségeket aránytalan mértékben, az élelmi szer-termelés javára növeli meg, míg a munkaerő-kíná lat növekedése nyomán a ruházati cikkek termelése javára történik ugyanez. így magas termőföld/munkaerő arány mellett működő gazdaságban viszonylag jobbak az élelmi szer-termelés lehetőségei, mint ott, ahol ez az arány alacsony. Általában egy gazdaság az olyan termékek előállításában lehet viszonylag hatékony, amelyek termelése az adott országban aránylag bőven rendelkezésre álló termelési tényezőket igényli (tényezőin tenzitásuk ezekre a tényezőkre vonatkozóan magas). A kéttényezős gazdaságok közötti kereskedelem hatásai Felvázoltuk a kéttényezős gazdaság termelési szerkezetét, és ennek alapján most azt vizsgáljuk meg, mi történik, ha két ilyen gazdaság, Belföld és Külföld kereskedik egy mással. Belföld és Külföld a szokásos feltevéseknek megfelelően számos szempontból hasonlít egymásra. Mindkettőben azonos ízlés uralkodik, ezért azonos relatív keresletet mutatnak az élelmiszer és a ruházati cikkek iránt, ha a két termék azonos relatív árát tapasztalják. Azonos a technológia is: adott föld- és munkamennyiséggel mindkét or szágban ugyanannyi ruházati cikket, illetve élelmiszert tudnának gyártani. A két gazda ság között egyedül az erőforrásokban van különbség: Belföldön a munkaerő aránya nagyobb a termőföldhöz képest, mint Külföldön. Relatív árak és a külkereskedelem szerkezete Belföldön magasabb a munkaerő/termőföld arány, mint Külföldön, ezért Belföld mun kaerőben gazdag , Külföld pedig termőföldben gazdag. Itt jegyezzük meg, hogy a ter melési tényezőben való gazdagság (bőséges ellátottság) fogalma arányokon, nem pedig abszolút mennyiségeken alapul. Ha Amerikának 80 milliós munkaereje és 200 millió hektár termőföldje van (ez l:2,5-szeres munkaerő/termőföld arányt jelent), Nagy-Britanniának pedig 20 milliós munkaereje és 20 millió hektárja (l:l-es munkaerő/termő föld arány), akkor Nagy-Britanniát munkaerőben gazdag országnak tekintjük akkor is, ha Amerikánál kisebb munkaerő-állománnyal rendelkezik. A „gazdagság” mindig rela tív értelemben használt fogalom, két ország munkaerő/termőföld arányának összeha sonlítása alapján. Ezért nincs olyan ország, mely mindegyik termelési tényezőből gaz dagon ellátott lenne. 4 Az erőforrás-ellátottság változásainak termelésre gyakorolt egyenlőtlen hatását T. M. Rybczynski lengyel közgazdász tanulmánya mutatta ki (Factor Endowments and Relative Commodity Prices. Economica, 22. (1955) 336-341. old.). Ezért ezt a hatást Rybczynski-ha tásnak nevezik. Ruházati cikkek relatív ára, PC/PF Külkereskedelem hiányában Belföld gazdasága az 1-es pontban volna egyensúlyban, ahol a belföldi relatív kínálat RS görbéje metszi a relatív kereslet RD görbéjét. Hasonlóképpen, Külföld a 3-as pontban érné el az egyensúlyt. A külkereskedelem olyan világkereskedelmi relatív árhoz vezet, amely a kereskedelem előtti árak között helyezkedik el, például a 2-es pontban. Ruházati cikkek relatív mennyisége, — —%- Qf + Qf 4. FEJEZET A ruházati cikkek munkaerő-intenzív termékek, ezért Belföld termelési lehetősége inek határvonala Külföldhöz képest jobban eltolódott a ruházati cikkek, mint az élelmi szer irányában. így, minden más tényezőt egyenlőnek tekintve, Belföld várhatóan na gyobb arányban termel ruházati cikkeket az élelmiszerekhez képest. A külkereskedelem a relatív árak konvergenciáját eredményezi, ezért a külkereske delem egyik következménye a ruházati cikkek élelmiszerekhez viszonyított árának (re latív árának) egyenlősége lesz a két ország között. A két ország tényezőellátottsága azonban különbözik egymástól, ezért a ruházati cikkek bármilyen relatív ára mellett Belföld nagyobb arányban állít elő ruházati cikkeket az élelmiszerekhez képest, mint Külföld: Belföldön tehát nagyobb lesz a ruházati cikkek relatív kínálata. Belföld relatív kínálati görbéje így jobbra helyezkedik el Külföld relatív kínálati görbéjétől. Belföld és Külföld relatív kínálatának (RS, illetve RS*) alakulását a 4.8. ábra mutatja be. A relatív keresleti görbéről feltételeztük, hogy azonos a két ország számára, ezt a görbét RD jelöli. Külkereskedelem hiányában Belföld számára az 1 pontban jönne létre az egyensúly, Külföld számára pedig a 3-as pontban. így külkereskedelem nélkül a ruházati cikkek relatív ára Belföldön alacsonyabb lenne, mint Külföldön. Ha Belföld és Külföld között létrejön a kereskedelem, akkor relatív áraik konvergál nak. A ruházati cikkek relatív ára megnő Belföldön, viszont csökken Külföldön, és a ruházati cikkek új világkereskedelmi relatív ára a kereskedelem előtti relatív árak kö zötti ponton jön létre. Legyen ez a 2-es pont. Belföldön a ruházati cikkek relatív árának emelkedése e cikkek termelésének emelkedését, viszont relatív fogyasztásának csökke nését okozza, Belföld tehát a ruházati cikkek exportőrévé és az élelmiszer importőrévé válik. Ezzel szemben a ruházati cikkek relatív árának csökkenése Külföldön azt ered ményezi, hogy az ország a ruházati cikkek importőre és az élelmiszer exportőre lesz. ELSŐ RÉSZ Összegezzük, hogy mit tudtunk meg a külkereskedelem szerkezetéről: Belföldön magasabb a munkaerő/termőföld arány, mint külföldön, így Belföld munkaerőben, Külföld pedig termőföldben gazdag. A ruházati ipar nagyobb arányban használ fel munkaerőt a termőföldhöz képest, mint az élelmi szer-termelés, a ruházati cikkek tehát munkaerő-intenzív, az élelmiszerek pedig termőföldintenzív termékek. Belföld, a mun kaerőben gazdag ország ruházati cikkeket exportál, mert ezek a munkaerő-intenzív ter mékek; Külföld, a termőföldben gazdag ország élelmiszert exportál, mert ez a termő földintenzív termék. Az eredmény általános megfogalmazásban: az országok főleg azo kat a termékeket exportálják, amelyek előállítása a náluk bőségesen rendelkezésre álló termelési tényezőket igényli. Külkereskedelem és jövedelemeloszlás A külkereskedelem a relatív árak konvergenciáját eredményezi. A relatív árak változá sai viszont erősen befolyásolják a munkaerő és a termőföld relatív jövedelmét. A ruhá zati cikkek áremelkedése mindkét termékben kifejezve megnöveli a munkaerő vásárló erejét, viszont mindkét termékben kifejezve csökkenti a termőföldét. A relatív élelmi szerár növekedése ellenkező hatással jár. A külkereskedelemnek így erős hatása van a jövedelemeloszlásra. Belföldön, ahol a ruházati cikkek relatív ára nő, a munkából élő emberek nyernek a külkereskedelmen, viszont a termőföldből élők veszítenek. Külföl dön, ahol a ruházati cikkek relatív ára csökken, ennek az ellenkezője történik: a munká sok rosszabbul, a földtulajdonosok viszont jobban járnak. Az az erőforrás, amelyet egy országban viszonylag nagy kínálat jellemez (a munka erő Belföldön, a termőföld Külföldön), az adott ország bőséges termelési tényezője, a viszonylag kis mennyiségben rendelkezésre álló erőforrás (a termőföld Belföldön, a munkaerő Külföldön) pedig a ritka termelési tényező. A külkereskedelem jövedelem eloszlási hatásairól az általános következtetés így hangzik: adott ország bőséges terme lési tényezőinek birtokosai nyernek a külkereskedelmen, a ritka termelési tényezők bir tokosai pedig veszítenek. Ez a következtetés hasonló ahhoz, amelyre a specifikus tényezőkről adott elemzé sünkben jutottunk. Ott azt találtuk, hogy az importtal versenyző iparágakban „befa gyott” termelési tényezők a külkereskedelmi nyitás vesztesei. Itt azt látjuk, hogy az importtal versenyző iparágban intenzíven használt termelési tényezők érdekeit sérti a külkereskedelmi nyitás. A gyakorlatban azonban fontos különbség van a két nézet kö zött. A termelési tényezők valamely iparágban való specifikus felhasználhatósága gyakran csak átmeneti probléma: a konfekciógyártók nem válhatnak egyik napról a másikra számítógépgyártókká, de az amerikai gazdaság bizonyos idő alatt át tudja csoportosíta ni ipari munkaerejét a hanyatló iparágakból a fellendülő iparágakba. így a munkaerő és más termelési tényezők immobilitásából eredő jövedelemeloszlási hatások időleges prob lémát jelentenek (ezzel nem állítjuk, hogy ezek a problémák fájdalommentesek a vesz tesek számára). Ezzel szemben a külkereskedelemből származó jövedelemeloszlási ha tások a termőföld, a munkaerő és a tőke között többé-kevésbé állandóak. Hamarosan látni fogjuk, hogy az Egyesült Államok külkereskedelmi szerkezete alap ján azt gondolhatnánk, hogy a világ többi részével összehasonlítva az amerikai gazda A tényezőárak kiegyenlítődése Külkereskedelem hiányában a munkaerő kisebb jövedelemre tenne szert Belföldön, mint Külföldön, a termőföld viszont nagyobbra. Külkereskedelem nélkül a munkaerővel jól ellátott Belföldön alacsonyabb volna a ruházati cikkek relatív ára, mint Külföldön, és a termékek relatív árai közötti különbség még nagyobb eltérést valószínűsít a tényezők relatív áraiban. Ha külkereskedelem jön létre Belföld és Külföld között, akkor megvalósul a termé kek relatív árának a konvergenciája. Ebből a konvergenciából viszont a termőföld és a munkaerő relatív árának a konvergenciája is következik. így tehát világos a tendencia a tényezőárak kiegyenlítődésére. Milyen mértékű ez a kiegyenlítődés? Meglepő válaszunk az, hogy a modellben ez a tendencia maradéktalanul megvaló sul. A nemzetközi kereskedelem a tényezőárak teljes kiegyenlítődését eredményezi. Noha Belföldön magasabb a munkaerő/termőföld arány, mint Külföldön, kereskedelmük ki alakulásától kezdve a bérszínvonal és a földbérleti díj kiegyenlítődik a két ország kö zött. Ennek megértéséhez idézzük fel a 4.3. ábrát, amely megmutatja, hogy adott ruházaticikk- és élelmiszerárak mellett meghatározhatjuk a bérek és bérleti díjak szint jét anélkül, hogy figyelembe kellene vennünk a termőföld és a munkaerő kínálatát. Ha Belföld és Külföld ugyanazt a relatív ruházaticikk- és élelmiszerárszintet tapasztalja, akkor ugyanazok a tényezőárak is alakulnak ki a két országban. Ennek a kiegyenlítődésnek a megértéséhez tudomásul kell vennünk, hogy a Belföld és Külföld közötti kereskedelem nemcsak az áruk cseréjéből áll. A két ország valójában közvetett formában termelési tényezőket is cserél egymással. Belföld lehetővé teszi Külföld számára, hogy felhasználja az ő bőséges munkaerejének egy részét, de nem közvetlen munkaerőexporttal, hanem azzal, hogy olyan termékeket exportál Külföldre, amelyek termeléséhez magas arányban szükséges munkaerő a termőföldhöz képest, és ezekért cserébe alacsony munkaerő/termőföld arányú termékeket importál. A Belföld által exportált termékek előállításához több munkaerő kell, mint importtermékeinek 4. FEJEZET ság bővében van a magasan képzett munkaerőnek, ennek megfelelően tehát viszonylag ritka az alacsonyan képzett munkaerő. Ez annyit jelent, hogy a külkereskedelem miatt az alacsony képzettségű amerikai munkások helyzete valószínűleg nemcsak átmeneti leg, hanem tartósan is romlik. A külkereskedelem alacsony képzettségű munkásokra gyakorolt kedvezőtlen hatása tartós politikai probléma. Az alacsony képzettségű mun kaerőt intenzíven alkalmazó iparágak, mint a ruha- és a cipőipar, rendszeresen védelmet kémek a külföldi versenytől, és követeléseik számos támogatóra találnak az alacsonyan képzett munkások nyilvánvalóan rossz helyzete miatt. Az immobilitással összefüggő és a tényezőellátottsági különbségekből eredő hatá sok közötti különbségtétel felhívja a figyelmet arra is, hogy gyakran ütköznek a rövid és a hosszú távú külkereskedelmi érdekek. Képzeljünk el egy magasan képzett amerikai munkást, akit alacsony képzettségű munkaerőt intenzíven foglalkoztató iparágban al kalmaznak. Rövid távú érdeke a külkereskedelem korlátozása, mert nem tud gyorsan munkahelyet váltani. Hosszabb távon azonban a szabadkereskedelem volna kedvező a számára, mert általában ez növeli a szakképzett munkások jövedelmét. ELSŐ RÉSZ megtermeléséhez: így Belföld exportjában több munkaerő testesül meg, mint importjá ban. Belföld tehát munkaerő-intenzív exportjában megtestesítve exportálja munkaere jét. Ezzel szemben Külföld exportjában több termőföld testesül meg, mint importjában, így Külföld közvetett módon termőföldjét exportálja. Ebben a megközelítésben már nem meglepő, hogy a külkereskedelem a két ország tényezőárainak a kiegyenlítődésé hez vezet. A külkereskedelemnek ez a felfogása valóban egyszerű és vonzó, van azonban egy komoly probléma vele: a valóságos világban nem jön létre a tényezőárak kiegyenlítődé se. Az országok között például a bérek különösen széles skálán szóródnak (4.1. táblá zat). E különbségek egy része a munkaerő minőségi különbségeiből származik, de ez a magyarázat önmagában nem kielégítő. 4.1. táblázat. A bérszintek nemzetközi összehasonlítása (Egyesült Államok = 100) Ország Egyesült Államok Németország Japán Spanyolország Dél-Korea Portugália Mexikó Srí Lanka* A termelésben foglalkoztatott munkások órabére 1997-ben 100 155 106 67 40 29 10 3 * 1996-os adat. Forrás: Bureau of Labor Statistics: Foreign Labor Statistic Home Page. A modell alapfeltevéseit kell szemügyre vennünk annak megértéséhez, hogy miért nem írja le pontosan a valóságos helyzetet. A tényezőárak kiegyenlítődése szempontjá ból alapvető feltételek közül a valóságban három sem állja meg a helyét. Ezek a követ kezők: (1) mindkét ország termeli mindkét terméket; (2) a termelési eljárások ugyan azok; (3) a külkereskedelem valóban kiegyenlíti a termékek árát a két országban. 1. A 4.3. ábrában bemutatott gondolatmenetben a ruházati cikkek és az élelmiszer árá ból vezettük le a béreket és a bérleti díjakat, és ehhez feltételeztük, hogy az ország előállítja mindkét terméket. Ez azonban nem szükségszerű. Nagyon magas munka erő/termőföld arány mellett működő gazdaság talán csak ruházati cikkeket gyárt, míg nagyon magas termőföld/munkaerő arányú gazdaság esetleg csak élelmiszert termel. Ebből következik, hogy a tényezőárak csak akkor egyenlítődnek ki, ha a két ország relatív tényezőellátottsága elegendő mértékben hasonló egymáshoz. (Ezt rész letesebben a fejezet függelékében fejtjük ki). így a tényezőáraknak nem kell ki egyenlítődniük olyan országok között, amelyekben nagyon eltérnek egymástól a tőke és a munkaerő, vagy a szakképzett és a szakképzetlen munkaerő arányai. 2. A külkereskedelem tényezőár-kiegyenlítő hatásáról szóló feltevés nem állja meg a helyét, ha az országok más termelési eljárásokat (technológiákat) alkalmaznak. Pél dául: korszerűbb technológiával rendelkező országban a bérek és a földbérleti díjak ■ Esettanulmány Az észak-dél kereskedelem és a jövedelemegyenlőtlenség A hetvenes évek vége és a kilencvenes évek eleje között szembetűnően növekedtek a bérek egyenlőtlenségei az Egyesült Államokban. Az Egyesült Államok béregyenlőtlen ségeinek növekedése sokak szerint súlyosbította az ország szociális problémáit: az alsó kategóriában csökkenő bérek miatt a szegénységben élő családok számára nehezebbé vált helyzetük javítása, miközben sok család jövedelmeinek stagnálása és a magas kere setűek gyorsan növekvő jövedelmei közrejátszhattak az általánosan rossz társadalmi és politikai közérzet kialakulásában. Miért nőttek a béregyenlőtlenségek? Sok megfigyelő a világkereskedelem bővülé sének, különösen pedig az újonnan iparosodó gazdaságok (NIE, newly industrializing economies), például Dél-Korea és Kína iparcikkexportja növekedésének tulajdonítja ezt a változást. A hetvenes évekig a fejlett ipari országok és a kevésbé fejlett gazdasá gok közötti kereskedelem - amelyet gyakran „észak-dél” kereskedelemnek neveznek, mert a legtöbb fejlett ország még ma is az északi félteke mérsékelt égövi vidékein talál ható - elsősorban északi iparcikkek és déli nyersanyagok és mezőgazdasági termékek, például az olaj és a kávé cseréjéből állott. 1970 után azonban a korábbi nyersanyagex portőrök megkezdték iparcikkexportjukat olyan magas bérű országokba, amilyen pél dául az Egyesült Államok. A 4.2. táblázat megmutatja, hogy az újonnan iparosodó or szágok iparcikkexportja 1970 és 1990 között elhanyagolható értékről majdnem a fejlett országok összjövedelmének 2 százalékára nőtt. Míg a NIE-k a magas bérű országok exportja számára gyorsan bővülő exportpiacot is jelentettek, exportjuk tényezőintenzi tása nagyban eltért importjuk tényezőintenzitásától. A NIE-k fejlett országokba irányuló exportja elsősorban ruházati cikkekből, cipőkből és más, viszonylag kevésbé igényes termékekből állt, amelyek termelését elsősorban szakképzetlen munkaerő végzi, a fej lett országok NIE-irányú exportját viszont tőke- és szakképzettség-intenzív termékek tették ki, például vegyipari termékek és repülőgépek. 4. FEJEZET is magasabbak lehetnek, mint ott, ahol a technológia kevésbé korszerű. Később be mutatjuk ebben a fejezetben, hogy új keletű publikációk szerint ilyen technológiai különbségek figyelembevétele nélkül nem lehet összeegyeztetni a tényezőarányos modellt a világkereskedelmi adatokkal. 3. Végül pedig a teljes tényezőarány-kiegyenlítődés tételének érvényessége a ter mékárak teljes konvergenciájától függ. A valóságos világban a külkereskedelem nem vezet a termékárak teljes kiegyenlítődéséhez. Ez a konvergenciahiány rész ben a természetes piacralépési korlátok (például a szállítási költségek), részben pedig a kereskedelmi korlátok, például a vámok, mennyiségi korlátozások és más tényezők eredménye. ELSŐ RÉSZ 4.2. táblázat. A fejlődő országok iparcikkexportja (az importőr összjövedelmének százalékában) 1970 1990 Összes fejlett gazdaság Európai Unió Egyesült Államok 0,24 1,61 0 ,2 2 0,28 1,91 1,30 Forrás: Exportadatok: UNCTAD, Handbook of Trade and Development Statistics; GDPadatok: OECD National Accounts Statistics. Számos szakértő úgy vélte, hogy itt a cáfolhatatlan bizonyíték: a fejlődés a tényező árak kiegyenlítődése felé halad. Valóban, a tőkében és szakképzett munkaerőben gaz dag fejlett országok és az alacsony szakképzettségű munkaerővel jól ellátott újonnan iparosodó országok közötti kereskedelem növelte a szakképzett munkások, viszont csök kentette a kevésbé képzett munkások bérét a tőkében és szakképzett munkaerőben gaz dag országokban éppen úgy, ahogy ezt a tényezőarányok modellje is megjósolta. Ennek az érvnek nemcsak tisztán elméleti jelentősége van. Ha sokakkal együtt ko moly problémának tekintjük a fejlett országok növekvő jövedelemkülönbségeit, s ha azt is gondoljuk, hogy ennek a problémának a világkereskedelem növekedése a fő oka, akkor nehéz lesz a közgazdászok hagyományos módján a szabadkereskedelem mellett érvelnünk. (A 3. fejezetben kimutattuk, hogy a külkereskedelem jövedelemeloszlási hatásait elvben ellensúlyozni lehet adókkal és állami támogatásokkal, de komoly ellen vetés, hogy ez a gyakorlatban aligha valószínű.) Néhány befolyásos elemző még azt is felvetette, hogy a fejlett országoknak korlátozniuk kellene kereskedelmüket az alacsony bérszintű országokkal, ha társadalmukban meg akarják őrizni a középosztály jelentős súlyát. Míg több közgazdász úgy véli, hogy az alacsony bérszintű országokkal folytatott kereskedelem növekedése a fő oka az amerikai jövedelemkülönbségek növekedésének e könyv írása idején az empirikus kutatók többsége szerint ezt a jövedelemkülönbség növekedést legföljebb csak részben okozta a nemzetközi kereskedelem, és az igazi oko kat máshol kell keresni.5 A szkepszis négy tapasztalati tényen alapul. Először: noha a fejlett országok tőkeintenzív termékek exportőrei és munkaerő-in tenzív termékek importőrei voltak, a tőke és a munkaerő közötti jövedelemeloszlásban az 1990-es évek elejéig nem történt számottevő változás; az Egyesült Államok nemzeti jövedelmében a munkaerőköltségek (bérek és juttatások) részaránya ugyanakkora, 73 százalék volt, mint 1973-ban. így a külkereskedelemet legföljebb úgy lehetett volna felhasználni a jövedelemeloszlás megváltozására kitalált magyarázatban, hogy ez a 5 A külkereskedelem jövedelemeloszlási hatásairól folytatott vitában fontos állásfoglalás volt Lawrence, Robert-Slaughter, Matthew: Trade and U.S. Wages: Giant Sucking Sound or Small Hiccup? Brooking Papers on Economic Activity, 1. (1993); Sachs, Jeffrey-Shatz, Howard: Trade and Jobs in U.S. Manufacturing. Brooking Papers on Economic Activity, 1. (1994); Wood, Adrián: North-South trade, Employment, and Income Inequality. Clarendon, Oxford, 1994. A vita és néhány kapcsolódó téma áttekintését lásd Lawrence, Róbert: Single World, Dividend Nations: Globalization and OECD Labor Markets. OECD, Párizs, 1995. A Heckscher-Ohlin-modell tapasztalati bizonyítékai A tényezőarányok elmélete a nemzetközi gazdaságtan egyik legbefolyásosabb eszmerendszere, így tehát számos empirikus vizsgálatot is végeztek vele. 4. FEJEZET magyarázat nem a tőke és a munkaerő, hanem a szakképzett és a szakképzetlen munka erő közötti jövedelemeloszlásra vonatkozott volna. Másodszor: a tényezőarányok modellje szerint a nemzetközi kereskedelem a relatív termékárakon keresztül befolyásolja a jövedelemeloszlást. Ha tehát a jövedelemkülönb ségek növekedésének a fő mozgatórugója a nemzetközi kereskedelem lett volna, akkor világos bizonyítéknak kellene rendelkezésre állnia a szakképzettség-igényes termékek árának növekedéséről a szakképzetlenmunkaerő-intenzív termékek árához képest. A nemzetközi áradatokat értékelő elemzések azonban nem találtak erre egyértelmű bizo nyítékot. Harmadszor: a modell szerint a tényezőáraknak konvergálniuk kellene. Ennek meg felelően ha a szakképzett munkaerőben gazdag országban az ilyen munkások bére emel kednék, a szakképzetlen munkaerőé pedig csökkenne, akkor a szakképzetlen munka erőben bővelkedő országban ellenkező folyamat játszódna le. Az újonnan iparosodó országok bér- és jövedelemeloszlás-adatai szegényesek, de eseti megfigyelések alapján arra lehet következtetni, hogy számos országban, különösen pedig Kínában éppen a fentiek ellenkezője történt. A jövedelmi egyenlőtlenségek ezekben az országokban leg alább olyan gyorsan növekedtek, mint a fejlett országokban, és a szakképzett munkások jövedelme nőtt a leggyorsabban. Negyedszer: a kereskedelem ugyan gyorsan nőtt a fejlett és az újonnan iparosodó országok között, de a fejlett országok összesített kiadásainak még mindig csak egy kis részét teszi ki. Ennek következtében e kereskedelem „tényezőtartalmának” - ami a fejlett országok szakképzettség-igényes exportjában megtestesülő szakképzett mun kaerőt, illetve a munkaerő-igényes termékek importjában megtestesülő szakképzetlen munkaerőt jelenti - becslései még mindig csak a szakképzett és szakképzetlen munkaerő teljes kínálatának egy kis részére vonatkoznak. Ez pedig arra utal, hogy az említett külkereskedelmi áramlások nem lehetnek nagy hatással a jövedelemeloszlásra. Akkor viszont mi a valódi oka a szakképzett és a szakképzetlen munkások jövedel me közötti különbség növekedésének az Egyesült Államokban? A többségi nézet sze rint a fő bűnös nem a külkereskedelem, hanem a technológiai fejlődés, melynek nyo mán az alacsonyabb képzettséget igénylő munka leértékelődött. A külkereskedelmet felelőssé tevő felfogásnak azonban még mindig számos híve van. ELSŐ RÉSZ A Heckscher-Ohlin-modell tesztelése Tesztelés amerikai adatokkal. Az Egyesült Államokat a legutóbbi időkig, de még ma is különleges esetnek lehet tekinteni az országok között. Az USA még néhány évvel ezelőtt is sokkal gazdagabb volt más országoknál, és az amerikai munkások fejenként láthatólag nagyobb tőkeállománnyal dolgoztak, mint más országbeli kollégáik. Noha több nyugat-európai ország és Japán időközben felzárkózott, az Egyesült Államok to vábbra is a legmagasabb tőke/munkaerő arányú országok között szerepel. így azt várhatjuk, hogy az Egyesült Államok tőkeintenzív termékek exportőre és munkaerő-igényes termékek importőre. Meglepő, de nem ez történt amásodik világhá ború utáni 25 évben. 1953-ban publikált híres tanulmányában Wassily Leontief (az 1973as közgazdasági Nobel-díj nyertese) arra a következtetésre jutott, hogy az amerikai ex port kevésbé tőkeintenzív az amerikai importnál.6 Ez az eredmény a Leontief-paradoxonként ismert, és a tényezőarányok elmélete egyetlen jelentős cáfolatának tekinthető. A 4.3. táblázat a Leontief-paradoxont az amerikai külkereskedelemre vonatkozó egyéb információkkal együtt mutatja be. Az 1 millió dollárnyi amerikai export előállításához szükséges termelési tényezőket hasonlítjuk össze az 1 millió dollárnyi amerikai import előállításához szükséges termelési tényezőkkel 1962-ben. A tábla első két sora szerint abban az évben a Leontief-paradoxon még érvényes volt: az amerikai exportot kisebb tőke/munkaerő aránnyal állították elő, mint az amerikai importot. A tábla többi része azonban azt mutatja, hogy az export és az import egyéb összehasonlításai már jobban összhangban állnak azzal, amit a tényezőarányos modell alapján várhatunk. Az Egye sült Államok exportja a képzés átlagos időtartama alapján mérve szakképzettmunkaerőintenzívebb volt, mint importja. Ugyancsak hangsúlyosan jelentek meg az exportban a „technológiaintenzív” termékek, amelyek előállításához egységnyi értékesítésre vetítve több kutatót és mérnököt kellett alkalmazni. Ezek a megállapítások pedig megfelelnek a szakképzett munkaerőben gazdag Egyesült Államok korszerű termékekben mutatott komparatív előnyének. Akkor miért figyelhető meg mégis a Leontief-paradoxon? Erre egyelőre senkinek sincs biztos válasza. A következő mégis elfogadható magyarázat lehet: az Egyesült Ál4.3. táblázat. Az 1962-es amerikai export és import tényezőtartalma Import millió dollárra jutó tőke millió dollárra jutó munkaerő (fő) Tőke/munkaerő arány (dollár/munkás) A munkaerőátlagos képzési ideje (év) A kutatók és mérnökök aránya a munkaerőben 1 1 2 132 000$ 119 17 916$ 9,9 0,0189 Export 1 876 000 $ 131 14 321 $ 1 0 ,1 0,0255 Forrás: Baldwin, Róbert: Determinants of the Commodity Structure of U.S. Trade. American Economic Review, 61. (1971. március) 126-145. old. 6 Lásd Leontief, Wassily: Domestic Production and Foreign Trade: The American Capital Position Re-Examined. Proceedings of the American Philosophical Society, 97. (1953) 331-349. old. Tesztelés globális adatokkal. A közgazdászok később nagyszámú ország adatával próbálták tesztelni a Heckscher-Ohlin-modellt. Harry P. Bowen, Edward E. Leamer és Leó Sveikauskas fontos tanulmánya8 azon a korábban már bemutatott gondolaton ala pult, hogy az áruk kereskedelme valójában a termelési tényezők kereskedelmének köz vetett formája. Ha tehát kiszámítanánk az egy ország exportjában és importjában meg testesült termelési tényezőket, akkor azt látnánk, hogy egy ország azoknak a termelési tényezőknek a nettó exportőre, amelyekkel viszonylag jól el van látva, és olyan ténye zők nettó importőre, amelyekből az ellátottsága aránylag gyenge. A 4.4. táblázat a Bowen és társai által végzett fontos ellenőrző vizsgálatok egyikét mutatja be. Egy 27 országot és 12 termelési tényezőt tartalmazó mintára a szerzők ki számították minden egyes ország minden egyes termelési tényezőből való részesedését a világ teljes állományához mérten. Utána összehasonlították ezeket az arányokat az egyes országok részesedésével a világ összevont jövedelméből. Ha a tényezőarányos elmélet helyes, akkor egy ország mindig olyan tényezőket exportál, amelyekből a része sedése meghaladja jövedelmi hányadát, és olyanokat importál, amelyekből a részesedé se jövedelmi hányadánál kisebb. Az elemzés szerint a termelési tényezők kétharmadá nál a kereskedelem iránya a vizsgált évek átlagosan kevesebb mint 70 százalékában felelt meg a tényezőarányos modellnek. Az eredmény szélesebb sávon igazolja a Leontiefparadoxont: a külkereskedelem iránya gyakran nem a Heckscher-Ohlin-modell szerint alakul. Teszt az észak-dél kereskedelem adataival. A nemzetközi kereskedelem általános struktúráját a Heckscher-Ohlin-modell tiszta formája aligha írja le tökéletesen, az észak dél közötti iparcikk-kereskedelem szerkezete azonban sokkal jobban megfelel a mo dellnek (erre már utalt az észak-dél kereskedelemről és a jövedelemeloszlásról bemuta tott elemzésünk). Nézzük például a 4.5. táblázatot, amely az Egyesült Államok és DélKorea kereskedelmének néhány elemét mutatja. 7 8 Újabb keletű tanulmányok arra utalnak, hogy a Leontief-paradoxon a hetvenes évek elejére eltűnt. Lásd például Stern, Róbert M-Maskus, Keith E.: Determinants of the Structure of U.S. Foreign Trade, 1958-76. Journal of International Economics, 11. (1981. május) 207-224. old. Ezek a tanulmányok azonban azt is kimutatják, hogy az amerikai export magyarázatában to vábbra is jelentős szerepe van az emberi tőkének. Lásd Bowen, Harry-Leamer, Edward E.-Sveikauskas, Leó: Multicountry, Multifactor Tests of the Factor Abundance Theory. American Economic Review, 77. (1978. december) 791809. old. 4. FEJEZET lamoknak különleges előnye van az olyan, innovatív technológiákkal előállított termé kek vagy áruk gyártásában, mint a repülőgépek és a legkifinomultabb számítógépcsipek. Lehet, hogy ezek a termékek kevésbé tőkeintenzívek, mint azok, amelyek technológiája már kiérlelődhetett és tömegtermelésre alkalmassá válhatott. így az Egyesült Államok olyan áruk exportőre lehet, amelyek nagy arányban épülnek a szakképzett munkaerőre és az innovatív vállalkozói szellemre, míg olyan nagy súlyú iparcikkeket importál (pél dául személygépkocsikat), amelyek gyártásához jelentős tőke szükséges.7 ELSŐ RÉSZ 4.4. táblázat. A Heckscher-Ohlin-modell tesztje Termelési tényező Találati pontosság* Tőke Munkaerő Diplomás munkaerő Vezetési munkaerő Irodai munkaerő Értékesítési munkaerő Szolgáltatási munkaerő Mezőgazdasági munkaerő Termelési munkaerő Művelt földterület Legelő Erdő 0,52 0,67 0,78 0 ,2 2 0,59 0,67 0,67 0,63 0,70 0,70 0,52 0,70 Azoknak az országoknak az aránya, amelyeknél a nettó tényezőexport iránya megfelel a HOmodellnek. Forrás: Bowen, Harry-Leamer, Edward E.-Sveikauskas, Leó: Multicountry, Multifactor Tests of the Factor Abundance Theory. American Economic Review, 77. (1978. december) 791-809. old. 4.5. táblázat. Az Egyesült Államok és Dél-Korea közötti kereskedelem 1992-ben (millió dollárban) Termékfajta Vegyipari termékek, műanyagok, gyógyszerek Energiafejlesztő berendezések Műszerek Szállítóeszközök a gépkocsikat leszámítva (főleg repülőgépek) Ruházati cikkek és cipők USA-export Dél-Koreába 1340 705 512 1531 11 USA-import Dél-Koreából 105 93 96 78 4203 Forrás: Statistical Abstracts of the United States, 1994. Nyilvánvaló, hogy a Dél-Koreába irányuló amerikai export cikkei nagyon eltérnek azoktól, amelyek ugyanabból az irányból érkeznek. Az is világos, hogy az amerikai export általában bonyolult, szakképzettség-igényes termékekből áll, mint amilyenek a tudományos műszerek, míg a dél-koreai export nagy részét most is egyszerű termékek alkotják, például cipők. így azt várhatjuk, hogy a Heckscher-Ohlin-modell sokkal job ban írja le az észak-dél közötti kereskedelmet, mint a világkereskedelmet általában. Ez pedig a legtöbb tanulmány szerint igaznak is bizonyul.9 Ezek a következtetések ugyan akkor nem mondanak ellent annak az állításnak, hogy a Heckscher-Ohlin-modell ma gyarázó ereje általában nem erős. Az észak-dél közötti iparcikk-kereskedelem ugyanis mindössze a világkereskedelem mintegy 10 százalékát teszi ki. 9 Lásd Wood, Adrián: Give Hekscher and Ohlin a Chance! Weltwirtschaftliches Archív, 130. (1994. január) 20^9. old. 10 Trefler, Dániel: The Case of the Missing Trade and Other Mysteries. American Economic Review, 85. (1995. december) 1029-1046. old. 4. FEJEZET A hiányzó kereskedelem esete. Jelentős visszhangot kiváltott újabb tanulmányában Dániel Trefler10 egy mindaddig figyelmen kívül hagyott empirikus problémára hívja fel a figyelmet a Heckscher-Ohlin-modellel kapcsolatban. Arra utal ugyanis, hogy ha az áruk kereskedelmét a termelési tényezők kereskedelme közvetett formájának tekint jük, akkor ennek a kereskedelemnek nemcsak az iránya, hanem a volumene is a modell nek megfelelően kell alakuljon. Márpedig a tényezők kereskedelme általában sokkal kisebbnek bizonyul, mint amekkora a Heckscher-Ohlin-modell szerint lenne. Ennek az eltérésnek a jelentős része abból származik, hogy ez a modell rosszul jelzi előre a gazdag és a szegény országok közötti munkaerő-kereskedelem alakulását. Az Egyesült Államok rendelkezik a világ összesített jövedelmének körülbelül 25 százalé kával, de csak a világ munkásainak mintegy 5 százaléka dolgozik ott; így egy egyszerű tényezőarányos elemzésből az következnék, hogy a külkereskedelemben megtestesült amerikai munkaerőimport óriási kellene legyen, körülbelül az ország saját munkaereje négyszeresének. Az amerikai külkereskedelem munkaerő-tartalmáról végzett számítá sok azonban csak csekély nettó munkaerőimportot jeleznek. Ezzel szemben Kína a vi lág jövedelmének kevesebb mint 3 százalékával rendelkezik, de ott dolgozik a munká sok mintegy 15 százaléka; így tehát munkaereje nagy részét a külkereskedelemben „kel lene” értékesítenie - de a valóságban nem ezt teszi. Sok, a külkereskedelemmel foglalkozó közgazdász most úgy gondolja, hogy ezt az ellentmondást csak úgy lehet feloldani, ha eltekintünk attól a feltevéstől a HeckscherOhlin-elméletben, amely szerint a technológiák minden országban ugyanazok. Ez a gondolatmenet röviden a következő: ha az amerikai munkások sokkal hatékonyabbak, mint a kínaiak, akkor az Egyesült Államok „tényleges” munkaerő-kínálata Kínához képest sokkal nagyobb annál, amit a nyers adatok sugallnak. Emiatt pedig a munkaerő ben gazdag Kína és a munkaerőben szegény Amerika között várható kereskedelem vo lumene sokkal alacsonyabb lesz. Ahogy korábban is kimutattuk, az országok közötti technológiai különbségek valószínű magyarázatot adnak a tényezőarányok kiegyenlí tődésére vonatkozó feltételezés drámai kudarcára is - ahogy ezt a 4.1. táblázat mutatja. Ha azzal a munkahipotézissel élünk, hogy az országok közötti technológiai különb ségek egyszerű multiplikatív formában fejezhetők ki - tehát adott mennyiségű erőfor rás Kínában csak ő-szov annyi eredményt produkál, mint az Egyesült Államokban, ahol ő 1-nél kisebb szám -, akkor a tényezőkereskedelem adatait fel lehet használni annak becslésére, hogy miként alakul a termelés relatív hatékonysága különböző országok ban. A 4.6. táblázat Trefler becsléseit mutatja be egy országmintára; ezek a gyakorlat ban nagyon nagy technológiai különbségekre utalnak. Ha viszont arra a következtetésre jutunk, hogy a technológia országonként változik, akkor miért tételeznénk fel, hogy minden iparágban ugyanaz? Miért ne induljunk ki ehelyett abból, hogy a különböző országok más és más területeken rendelkeznek speci ális szakértelemmel: az angolok például a szoftverkészítésben, az olaszok a bútorgyár tásban, az amerikaiak az akciófilmek terén és így tovább? Ebben az esetben a nemzet közi kereskedelem szerkezetét legalább annyira a technológiai kapacitások különbségei határoznák meg, mint a tényezőellátottság. ELSŐ RÉSZ 4.6. táblázat. Becsült technológiai hatékonyság 1983-ban (Egyesült Államok = 1) Ország Banglades Thaiföld Hongkong Japán NSZK 0,03 0,17 0,40 0,70 0,78 Forrás: Trefler, Dániel: i. m. 1037. old. Következtetések a tesztek alapján A tényezőarányos elmélet tesztjeinek vegyes mérlege nehéz helyzetbe hozza a nemzet közi gazdaságtan szakértőit. A 2. fejezetben láttuk, hogy a tapasztalati anyag nagyjából alátámasztja a ricardói modell előrejelzését, amely szerint az országok olyan árukat fognak exportálni, amelyek előállításában munkaerejük termelékenysége különösen magas. A nemzetközi gazdaságtan legtöbb szakértője azonban a ricardói modellt túl korlátozott érvényűnek tekinti ahhoz, hogy a nemzetközi kereskedelem alapmodelljeként lehessen elfogadni. Ezzel szemben a Heckscher-Ohlin-modell hosszú időn át köz ponti helyet foglalt el a külkereskedelmi elméletben, mert egyszerre teszi lehetővé a jövedelemeloszlás és a kereskedelmi szerkezet elemzését. így a külkereskedelem alaku lásáról legjobb előrejelzést adó modell más célokra csak korlátozottan használható, a Heckscher-Ohlin-modell tiszta változata pedig erősen cáfolható. A Heckscher-Ohlin-modell a reményekhez képest kevésbé volt sikeres a nemzetkö zi kereskedelem szerkezetének magyarázatában, de alapvető fontosságú marad a külke reskedelem hatásainak megértéséhez, mindenekelőtt a jövedelemeloszlási hatásokat il letően. Valóban, az észak-dél közötti iparcikk-kereskedelem - ebben a kereskedelem ben pedig Észak importjának tényezőintenzitása nagyon eltér exportjáétól - növekedé se a tényezőarányos megközelítést a nemzetközi kereskedelempolitikáról folytatott vi ták középpontjába állította. • Összefoglalás 1. Az erőforrások külkereskedelmi szerepének megértéséhez olyan modellt építünk fel, amelyben két termelési tényező felhasználásával két terméket állítanak elő. A két termék tényezőintenzitásában különbözik egymástól, azaz bármilyen munka bér/földbérleti díj arány mellett az egyik termék előállításához nagyobb arányban használnak fel termőföldet a munkaerőhöz viszonyítva, mint a másik termék eseté ben. 2. Amíg egy ország mindkét terméket előállítja, addig egyértelmű összefüggés van a termékek relatív árai és az előállításukhoz felhasznált tényezők relatív árai között. A 3. 4. 5. 6. 7. Kulcsfogalmak Bőségben rendelkezésre álló termelési tényező Heckscher-Ohlin-elmélet Leontief-paradoxon Szűkösen rendelkezésre álló termelési tényező Termelési lehetőségek egyenlőtlen bővülése Tényezőárak Tényezőarányok elmélete Tényezőárak kiegyenlítődése Tényezőbőség T ényezőintenzitás 4. FEJEZET munkaerő-intenzív termék relatív árának növekedése a jövedelemeloszlást a mun kaerőjavára változtatja meg, mégpedig igen nagy mértékben: a munkaerő reálbére mindkét termékben kifejezve emelkedni fog, míg a földtulajdonosok reáljövedelme mindkét termékben kifejezve csökken. Az egyik termelési tényező kínálatának bővülése megnöveli a termelési lehetősége ket, de erősen egyenlőtlen mértékben: változatlan relatív termékárak mellett az adott tényezőt jobban igénylő termék kibocsátása nő, míg a másiké csökken. Az egyik tényezőből a másikhoz képest jelentős kínálattal rendelkező ország bőven ellátott ezzel az erőforrással. Egy ország viszonylag többet szándékozik előállítani abból a termékből, amely intenzíven használja föl a nála bőségben levő erőforráso kat. Az eredmény a Heckscher-Ohlin-elmélet alapmodellje: az országok inkább olyan termékeket exportálnak, amelyek a náluk bőven rendelkezésre álló erőforrásokat igénylik. A termékek relatív árváltozásai erősen befolyásolják az erőforrások relatív jövedel mét, a külkereskedelem pedig megváltoztatja a relatív árakat. Ezért a külkereskede lem erős jövedelemeloszlási hatásokkal jár. Adott ország bőségben levő termelési tényezőinek tulajdonosai a külkereskedelem nyertesei, a relatíve szűkös tényezők tulajdonosai viszont vesztesek lesznek. Egy ideális modellben a külkereskedelem a tényezőárak, így a munkaerő és a tőke árának kiegyenlítődéséhez vezetne az országok között. A valóságban a teljes tényezőár-kiegyenlítődés nem jön létre az erőforrások jelentős eltérései, a kereskedelmi akadályok, valamint a nemzetközi technológiai különbségek miatt. A Heckscher-Ohlin-modell érvényességéről vegyes tapasztalati anyag áll rendelke zésre, de a legtöbb kutató nem hiszi, hogy csak az erőforrások eltérései magyaráz hatják a világkereskedelem szerkezetét, illetve a nemzetközi tényezőárakat. Ehe lyett lényegesnek látszik, hogy figyelmünk kiterjedjen a jelentős technológiai kü lönbségekre az országok között. Mindamellett a Heckscher-Ohlin-elméletet kifeje zetten hasznos eszköznek lehet tekinteni, különösen a külkereskedelem jövedelem eloszlásra gyakorolt hatásainak elemzéséhez. ELSŐ RÉSZ Feladatok 1. Az Egyesült Államokban a termőföld olcsó, és a szarvasmarha-tenyésztésben fel használt termőföld aránya a munkaerőhöz képest magasabb, mint a búzatermesztés ben. Sűrűbben lakott országokban azonban, ahol a termőföld drága, a munkaerő pedig olcsó, gyakori, hogy kevesebb termőföld és több munkaerő felhasználásával tenyésztenek szarvasmarhát, mint ahogy az az amerikai búzatermesztésben megfi gyelhető. Fenntarthatjuk-e azt az állítást, hogy a szarvasmarha-tenyésztés termőföldintenzív a búzatermesztéshez képest? Indokolja meg a válaszát! 2. Tegyük fel, hogy a jelenlegi tényezőárak mellett a ruházati cikkek egységét 1 hektár termőföldenként 20 munkaórával termelik meg, míg az élelmiszernél ugyanez az arány csak 5 munkaóra hektáronként. a) Tételezzük fel, hogy a gazdaság teljes erőforrás-kínálata 600 munkaórából és 60 hektár termőföldből áll. Egy diagram segítségével határozza meg az erőforrások allokációját. b) Most tegyük fel, hogy a munkaerő kínálata előbb 800, majd 1000, majd 1200 órára nő. A 4.6. ábrához hasonló ábra felhasználásával mutassa be az erőforrás allokáció átalakulását. c) Mi történne, ha a munkaerő kínálata még tovább növekedne? 3. „A világ legszegényebb országai nem tudnak semmit sem exportálni. Nincs bőség ben rendelkezésre álló erőforrásuk - ez semmiképpen sem lehet a tőke vagy a ter mőföld, de kis országokban a munkaerő sem.” Vitatkozzék az állítással! 4. Az amerikai szakszervezeti mozgalom - amelyben inkább munkások, mint diplo mások és magas képzettségű szakmunkások képviseltetik magukat - hagyományo san kiáll a szegényebb országokból beáramló import korlátozása mellett. Rövidlátó vagy pedig racionális politika-e ez a szakszervezeti tagok érdekeit figyelembe véve? Hogyan függ a felelet a választott külkereskedelmi modelltől? 5. Az Egyesült Államok régiói között számottevő bérszínvonal-különbségek vannak. Például a délkeleti szövetségi államokban a feldolgozóipari bérek ugyanabban a munkakörben is körülbelül 20 százalékkal alacsonyabbak, mint a nyugati partvidé ken. A tényezőárak kiegyenlítődésének elmaradására adott magyarázatok közül melyik megfelelő? Mennyiben tér el ez az eset az amerikai és a mexikói bérek szét tartó fejlődésétől (figyelembe véve, hogy Mexikó közelebb fekszik az USA délkele ti és nyugati partvidéki államaihoz is, mint ezek egymáshoz)? 6. Fejtse ki, hogy a Leontief-paradoxon, illetve a később keletkezett Bowen-LeamerSveikauskas-féle kutatási eredmények miért állnak ellentétben a Heckscher-Ohlinelmélettel. 7. A Heckscher-Ohlin-modell eredményeinek értékelésénél láttuk, hogy újabb kutatá sok szerint a termelési tényezők hatékonysága országonként eltérően alakul. Fejtse ki, hogy ez miként befolyásolja a tényezőárak kiegyenlítődéséről vallott felfogást. Deardorjf, Alán: Testing Trade Theories and Predicting Trade Flows. In: Jones, Ronald W.-Kenen, Peter B. (szerk.): Handbook of International Economics. Vol. 1. NorthHolland, Amsterdam, 1984. A külkereskedelmi elméletek, különösen a tényezőará nyok elmélete empirikus bizonyítékainak áttekintése. Jones, Ronald W.: Factor Proportions and the Heckscher-Ohlin Theorem. Review of Economic Studies, 24. (1956) 1-10. old. Az alábbiakban idézett 1948-49-es Samuelson-féle kutatási eredmények kiterjesztése. Az elemzés a külkereskedelem és a jövedelemeloszlás kapcsolatára összpontosít, és ezt általánosítja a nemzetközi kereskedelem modelljére. Jones, Ronald W.: The Structure of Simple General Equilibrium Models. Journal of Political Economy, 73. (1965) 557-572. old. A Heckscher-Ohlin-Samuelson-modell elegáns algebrai formába öntése. Jones, Ronald W.-Neary, Peter J.: The Positive Theory of International Trade. In: Jo nes, Ronald W-Kenen, Peter B. (szerk.): Handbook of International Economics. Vol. 1. North-Holland, Amsterdam, 1984. Számos külkereskedelmi elmélet korsze rű áttekintése, a tényezőarányos elmélet hangsúlyozásával. Ohlin, Bertil: Interregional and International Trade. Harvard University Press, Camb ridge, 1933. Ohlin eredeti, a külkereskedelem tényezőarányokon alapuló felfogását kifejtő könyve megőrizte érdekességét - a külkereskedelemnek ez a komplex és tényekben gazdag bemutatása ellentétben áll a későbbi szigorúbb, de leegyszerűsí tett matematikai modellekkel. Reich, Róbert: The Work of Nations. Basic Books, New York, 1991. Nagy visszhangot kiváltó írás, amely amellett érvel, hogy az amerikai gazdaság növekvő világgazda sági integrációja növeli a szakadékot a szakképzett és a szakképzetlen munkások között. Samuelson, Paul: International Trade and the Equalisation of Factor Prices. Economic Journal, 58. (1948) 163-184. old. Ohlin nézeteit (már megint!) Paul Samuelson ön tötte formába a leghatásosabb módon. A témáról két klasszikus cikket is publikált az Economic Journal hasábjain. 4. FEJEZET Ajánlott irodalom ELSŐ RÉSZ Függelék Tényezőárak, termékárak és az erőforrások megválasztása A fejezet főszövegében két állítást tettünk, amely igaz ugyan, de alapos levezetésük elmaradt. Az első a 4.2. ábrában bemutatott állítás volt, mely szerint az egyes iparágak ban alkalmazott termőföld és munkerő aránya a bérek és a bérleti díjak, w /r arányától függ. A második állítás (lásd 4.3. ábra) szerint pedig egyértelmű megfeleltetés van a Pc /PF relatív termékárak és a bér/termőföld arány között. Ez a függelék röviden kifejti a két állítást. Az elemzési technika megválasztása A 4F.1. ábra ismét illusztrálja az átváltási kapcsolatot az egységnyi élelmiszer termelé séhez szükséges munkaerő- és termőföld-felhasználás között - az élelmi szer-termelés egység-izokvantját a II görbe mutatja. Az ábrán ugyanakkor megjelennek az izokoszt vonalak is: ezek az azonos költségű föld-munkaerő kombinációk. A következőképpen hozhatunk létre egy izokoszt vonalat: egységnyi L munkaerő megvásárlásához wL költség szükséges; egységnyi T termőföld bérletének költsége pe dig rT. így ha egységnyi élelmiszer megtermelése lehetséges aLF egységnyi munkaerő és aTFegységnyi termőföld felhasználásával, akkor ennek a egységnek a teljes előállítá si költsége K: K = waLF + raTF. Azt a vonalat, amely aLF és aTF azonos költség melletti összes kombinációját ábrá zolja, az alábbi egyenlet határozza meg: £ aTF= ----- ( w /r)a LF. r Ez a vonal tehát egy -w /r meredekségű egyenes. Az ábra ilyen egyenesek nagy csoportját mutatja, mindegyikük más és más költség szintnek felel meg; a kezdőponttól távolabb fekvő egyenesek magasabb összköltségre utalnak. A termelő a lehetséges legalacsonyabb költségszintet választja a II görbe által ábrázolt technológiai átváltási lehetőségeket figyelembe véve. Ezt a választást esetünk ben az 1-es pont mutatja, ahol II az izokoszt vonalat érinti, és II meredeksége -w /r. (Ezek az eredmények felidézhetik a 3.5. ábra következtetését, amely szerint a gazdaság a termelési lehetőségek határvonalának azon a pontján termel, ahol a meredekség értéke -PC/PF. Ebben nincs semmi meglepő, hiszen az elv pontosan ugyanaz.) Most hasonlítsuk össze a termelő által választható föld/munkaerő arányok értékeit két különböző tényezőár/arány esetén. A 4F.2. ábrában bemutatjuk a munkaerő ala- A költségek minimalizálása érdekében a termelőnek a lehető legalacsonyabb izokoszt vonalat kell elérnie; ez azt jelenti, hogy azt a pontot kell megta lálnia az egység-izokvant görbén (a II görbe), ahol a meredekség egyenlő a bér/bérleti díj arány, w /r - 1 -szeresével. Egy kalória élelmiszer termeléséhez szükséges munkaerőegység, aLF 4F.1. ábra. Az optimális föld/munkaerő arány megválasztása Egy kalória élelmiszer termeléséhez szükséges termőföldegység, aTF A w/r arány emelkedése a legalacso nyabb költségű erőforrás-kombinációt az 1 -esből a 2 -es pontba tolja fel, így magasabb föld/munkaerő arányt eredményez. Meredekség = -(w /rf Meredekség -(w/r) 1 Egy kalória élelmiszer termeléséhez szükséges munkaerőegység, aLF 4F.2. ábra. A bér/bérleti díj arány megváltoztatása csony relatív ára (w /r)1, illetve a munkaerő magas relatív ára (w /r)2melletti erőforrás választási lehetőségeket. Az első esetben a választott erőforrás-kombináció az 1-es pont ban van, a másodikban pedig a 2-es pontban. így a termelő a munkaerő magasabb relatív ára miatt magasabb termőföld/munka erő arányt választ, a 4.2. ábra feltevése szerint. 4. FEJEZET Egy kalória élelmiszer termeléséhez szükséges termőföldegység, aTF ELSŐ RÉSZ Termékárak és tényezőárak Most a termékárak és a tényezőárak közötti kapcsolatot vesszük szemügyre. A problé mát több egyenértékű módon közelíthetjük meg; ezúttal Abba Lemernek a harmincas években közzétett elemzését követjük. A 4F.3. ábra bemutatja a ruházati cikkek és az élelmiszerek termőföld- és munka erő-felhasználását. A megelőző ábrákon az egy termékegység előállításához szükséges erőforrások szerepeltek. Ezen az ábrán viszont azokat az erőforrásokat tüntetjük fel, amelyek 1-1 dollárnyi érték előállításához szükségesek az adott termékekből. (Valójá ban itt bármilyen dollárérték szerepelhet, csak a két termékre egyenlőnek kell lennie.) Földfelhasználás A két izokvant, CC és FF az egy dollár értékű ruházati cikk, illetve élelmiszer előállításához szükséges erőforrásokat mutatja. Az árnak egyenlőnek kell lennie a termelési költséggel, ezért az egyes termékekhez szükséges erőforrásoknak ugyancsak 1-1 dollárba kell kerülniük. Ez azt jelenti, hogy a munkabér/bérleti díj aránynak meg kell egyeznie a mindkét izokvantot érintő egyenes - előjellel vett meredekségével. 4F.3. ábra. A munkabér/bérleti díj arány meghatározása Földfelhasználás Ha a ruházati cikkek ára nő, akkor kisebb mennyiségű termék ér 1 dollárt. Ezért CC^-et CC2 váltja fel. A munkabér/bérleti díj aránynak ennek következtében (w/r)1-ről (w/r)2-re kell növekednie. 4. FEJEZET így a ruházati cikkek izokvantja, CC, azt ábrázolja, hogy milyen erőforrás-kombináci ókkal lehet 1IPC egységnyi ruházati cikket előállítani; az élelmiszer FF izokvantja pe dig azt, hogy milyen erőforrás-kombinációkkal lehet 1ÍPF egységnyi élelmiszert előál lítani. Vegyük észre, hogy a rajz szerint az élelmiszer-termelés termőföldigényes: w /r tetszőleges értéke esetén magasabb termőföld/munkaerő aránnyal dolgozik, mint a ru házati ipar. Ha a gazdaság mindkét terméket termeli, akkor egy dollárnyi termék előállításához valójában egy dollár termelési költség szükséges. Sőt mindkét termékből egy dollárnyi érték előállítási költségének is egyenlőnek kel lennie. Ez a megoldás azonban csak ak kor lehetséges, ha mindkét termék minimális termelési költségének pontja ugyanazon az izokoszt vonalon fekszik. így a w /r bér/bérleti díj aránynak az ábrán levő vonal meredekségével kell egyenlőnek lennie, ez a vonal viszont mindkét izokvant érintője. Végül pedig gondoljuk át a ruházati cikkek áremelkedésének a következményeit a bér/bérleti díj arány alakulására. Ha a ruházati cikkek ára nő, akkor kevesebb ruhaanya got kell megtermelni az egydollárnyi érték eléréséhez. Ekkor az egydollárnyi ruházati cikket mutató izokvant befelé mozdul el. A 4F.4. ábra az eredeti izokvantot CC^ként, az újat CC2-ként mutatja. Ismét rajzolnunk kell egy érintőt mindkét izokvanthoz; ennek a meredeksége a bér/ bérleti díj arány - 1 -szerese. Az izokoszt vonal meredekségének [-(w /r)2] megnöveke déséből rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy az új w/r magasabb az előzőnél. A ruházati cikkek magasabb relatív árából magasabb bér/bérleti díj arány is következik. 5. fejezet A külkereskedelem alapmodellje Az előző fejezetekben a nemzetközi kereskedelem három különböző modelljét fejtettük ki. Ezek mindegyike más és más feltevéssel élt a termelési lehetőségeket meghatározó tényezőkről. A fontos pontok kiemelése érdekében minden egyes modell a valóság olyan lényeges elemeit hagyta ki, amelyek a többi modell egyikében vagy másikában fontos szerepet játszanak. A modellek: • • • A ricardói modell. A termelési lehetőségeket a munkaerő mint egyetlen erőforrás szektorok közötti allokációja határozza meg. Ez a modell megvilágítja a komparatív előny alapfogalmát, de nem veszi figyelembe a jövedelemeloszlás ugyancsak fontos szempontját. A specifikus tényezők modellje. A munkaerő szabadon mozoghat a szektorok között, de vannak más, adott iparágakhoz kötődő termelési tényezők is. Ez a modell eszmé nyi eszköz a jövedelemeloszlás megértéséhez, de nem túlságosan alkalmas a külke reskedelmi szerkezet elemzésére. A Heckscher-Ohlin-modell. Ebben a modellben többféle termelési tényező mozog hat a szektorok között. Ezzel a modellel nehezebb dolgozni, mint az előző kettővel, viszont elősegíti annak mélyebb megértését, hogy az erőforrások miként járulnak hozzá a külkereskedelmi szerkezet alakításához. A valóságos problémák elemzésekor a modellek keverékére szeretnénk alapozni következtetéseinket. Az 1990-es években például az újonnan iparosodó országok ex portjának gyors növekedése volt a világkereskedelem egyik alapvető változása. Ezek ben az országokban gyors termelékenységnövekedés zajlott le, amelynek a következ ményeit a 2. fejezetben tárgyalt ricardói modell alkalmazásával szeretnénk tárgyalni. A külkereskedelmi szerkezet megváltozása különféle hatásokkal jár az Egyesült Államok társadalmának különböző csoportjaira, a csendes-óceáni térséggel folytatott amerikai kereskedelem jövedelemeloszlási hatásainak magyarázatára a 3. fejezet specifikustényező-modelljéhez nyúlhatnánk. Végül pedig az újonnan iparosodó országok erőforrá sai az idők folyamán átalakulnak azzal párhuzamosan, ahogy tőkét halmoznak fel, mun kaerejük képzettsége megnő, szakképzetlen munkaerőből pedig egyre kevesebb áll ren delkezésre. Ezen átalakulás hatásainak a megértéséhez valószínűleg a 4. fejezetben be mutatott Heckscher-Ohlin-modellt kell elővennünk. 1. Egy gazdaság termelési kapacitását összefoglaló módon termelési lehetőségeinek határvonala ábrázolja, és ezeknek az eltérései külkereskedelmet generálnak. 2. Egy ország relatív kínálatának bővülését a termelési lehetőségek határozzák meg. 3. A világkereskedelem egyensúlya a világ relatív keresletének és a világ relatív kínála tának a függvénye: az utóbbi a nemzetek relatív kínálati görbéi között helyezkedik el. Az eddig tanulmányozott modellek a fenti közös vonásaik miatt valójában a keres kedelmet folytató világgazdaság általánosabb modelljének speciális esetei. A nemzet közi gazdaságtan számos fontos témáját lehet tárgyalni erre az általános modellre ala pozva úgy, hogy csak a részletek függnek a speciális modell kiválasztásától. E témák közé tartozik például a nemzetközi kínálat átalakulása a gazdasági növekedés következ tében; a nemzetközi kereslet változásai a külföldi segélyek, a háborús jóvátétel vagy más nemzetközi jövedelemtranszferek miatt, valamint a kínálat és a kereslet párhuza mos változásai a vámok és az exportszubvenciók miatt. Ebben a fejezetben a nemzetközi kereskedelem elméletének azokat a felismeréseit hangsúlyozzuk, amelyek nem függnek erősen a gazdaság kínálati oldala alakulásának részleteitől. A kereskedelmet folytató világgazdaság olyan alapmodelljét fejtjük ki, amelynek a 2., a 3. és a 4. fejezet egyaránt a speciális eseteként értékelhető. Ezt a mo dellt használjuk fel annak tárgyalására, hogy a különféle működési paraméterek válto zásai hogyan befolyásolják a világgazdaság működését. A kereskedő gazdaság alapmodellje A külkereskedelem alapmodellje négy fő összefüggésre épül: (1) a termelési lehető ségek határvonala és a relatív kínálati görbe közötti kapcsolat; (2) a relatív árak és a relatív kereslet közötti összefüggés; (3) a relatív nemzetközi kínálat és a relatív nemzet közi kereslet világkereskedelmi egyensúlyt meghatározó hatása; (4) a cserearányok egy ország exportjának és importjának ára közötti arány - hatása egy ország jólétére. Termelési lehetőségek és relatív kínálat Alapmodellünk felépítéséhez feltételezzük, hogy minden gazdaság két terméket, élel miszert (F) és ruházati cikkeket (C) állít elő, illetve hogy minden egyes gazdaság termelési lehetőségeinek határvonala olyan folytonos görbe, mint amilyen 7Taz 5.1. ábrán.1 1 Korábban láttuk, hogy a termelési lehetőségek határvonala egyenes vonal akkor, ha - mint a 2. fejezetben - csak egyetlen termelési tényezővel számolunk. A legtöbb modell esetében azon ban folytonos görbéről van szó, és a Ricardo-féle eredményt különleges esetnek tekinthetjük. 5. FEJEZET Ezek a modellek részleteik számos eltérése ellenére sok közös vonást is felmutat nak: ELSŐ RÉSZ Az a gazdaság, ahol TT a termelési lehetőségek határvonala, a Q pontban fog termelni. Ez a pont a lehető legmagasabban fekvő izoértékvonalon helyezkedik el. Élelmiszertermelés, Qf Ruházati cikkek termelése, Qc 5.1. ábra. A gazdaság kibocsátását a relatív árak határozzák m eg Ennek a határvonalnak az a pontja, ahol a gazdaság éppen termel, PC/PF-tői, a ruhá zati cikkek élelmiszerhez mért relatív árától függ. A mikroökonómia alaptétele, hogy a monopóliumoktól vagy más piaci zavaroktól nem torzított működésű piacgazdaság ha tékonyan termel, tehát adott piaci árak mellett a kibocsátás értékét, PcQc + PfQf*et maximalizálja. A kibocsátás piaci értékét egy sor izoértékvonal („egyenértékvonar) felrajzolásá val mutathatjuk meg. E vonalak mentén a kibocsátás értéke állandó. Minden ilyen vo nalat egy Pc Qc + P f Q f - ^ ille tv e , átrendezés után, QF = V/PF- ( PC/PF)/Q C alakú egyenlet határoz meg, ahol' V á. kibocsátás értéke. Minél nagyobb a V, annál kijjebb fekszik egy izoértékvonal; így a kezdőponttól távolabb fekvő izoértékek a kibocsátás magasabb értékeit mutatják. Egy izoértékvonal meredeksége a ruházati cikkek relatív árának - 1 -szerese. A gazdaság a lehető legmagasabb értékű kibocsátást produkálja, és ezt a Q pontban értheti el, ahol TT éppen érint egy izoértékvonalat.2 Most tételezzük fel, hogy PC/PF emelkedik. Ekkor az izoértékvonalak meredekebbek lesznek. Az 5.2. ábra szerint a PC/PF megváltozása előtt a gazdaság a VVl izoértékvonalnál magasabbat nem érhet el; az árváltozás utáni legmagasabb vonal pe dig W 2, az a pont, ahol a termelés Q}-bői ö 2-be tolódik el. így, ahogy erre számíthat tunk is, a ruházati cikkek relatív árának emelkedése a gazdaságot a nagyobb ruházat cikk- és kisebb élelmiszer-termelés felé tolja el. A ruházati cikkek relatív kínálata tehát emelkedik akkor, ha a ruházati cikkek relatív ára nő. 2 A specifikus tényezők modelljéről a 3. fejezetben adott elemzésünkben explicit módon bemu tattuk, hogy a gazdaság mindig termelési lehetőségei határvonalának azon a pontján termel, ahol ennek a görbének a meredeksége egyenlő a két termék árarányával - tehát ahol az árakat jelképező vonal érinti a termelési lehetőségek görbéjét. Az olvasó a 3. fejezet 52-53. oldalát lapozhatja fel, hogy felfrissítse ismereteit. Az izoértékvonalak meredekebbé válnak, ha a ruházati cikkek relatív ára (Pc/PF)l-vő\ (PC/PF)2-re emelke dik (ezt az ábra forgásiránya szerint a W l-ről W 2-re való eltolódás mutatja). A gazdaság végeredmény ben több ruházati cikket és kevesebb élelmiszert termel, és az egyensúlyi kibocsátás Ql-xo\ Q2-be tolódik el. (Pc/Pf)' V]/(PC:Pr) TT A ruházati cikkek termelése, Qc 5.2. ábra. A ruházati cikkek relatív árnövekeáésének hatása a relatív kínálatra A relatív árak és a kereslet Az 5.3. ábra szemlélteti a termelés, a fogyasztás és a külkereskedelem közötti összefüg gést az alapmodell szerint. Ahogy a 3. fejezetben már megmutattuk, egy gazdaság fo gyasztásának értéke egyenlő termelésének értékével: PcQc + P fQf = P<Pc + =^ ahol Dc és DF rendre az élelmiszer és a ruházati cikkek fogyasztását jelképezi. A fenti egyenlet azt mondja ki, hogy a termelésnek és a fogyasztásnak ugyanazon az izoértékvonalon kell elhelyezkednie. Egy gazdaság fogyasztóinak ízlésétől függően választja ki az izoértékvonal vala mely pontját. Alapmodellünk számára azzal a hasznos leegyszerűsítő feltevéssel élünk, hogy a gazdaság fogyasztási döntései úgy ábrázolhatok, mintha egyetlen reprezentatív személy ízlése alapján születnének.3 Egy személy ízlését grafikusan közömbösségi görbékkel ábrázolhatjuk. Egy közömbösségi görbe a ruházaticikk- (C) és élelmiszer- (F) fogyasztás olyan kombinációit 3 Ezt a feltevést számos hipotézis támasztja alá. Ezek egyike, hogy minden egyes személynek ugyanolyan az ízlése, és az erőforrásokból is ugyanolyan arányban részesedik. Egy másik, hogy a kormányzat a jövedelmek újraelosztásánál az általános társadalmi jólét nézete szerinti maximalizálására törekszik. Ez a feltevés valójában akkor érvényes, ha a jövedelemeloszlás keresleti hatásai nem játszanak túl jelentős szerepet. 5. FEJEZET Élelmiszertermelés, QF ELSŐ RÉSZ Élelmiszertermelés, Qf Ruházaticikk-export termelés, Qc A gazdaság abban a Q pontban termel, ahol a termelési lehetőségek határvonala érinti a lehető legmagasabban fekvő izoértékvonalat. A gazdaság fogyasztását a D pont ábrázolja, ahol ugyanaz az izoértékvonal a lehető legmagasabban fekvő közömbösségi görbe érintője. A gazdaság több ruházati cikket termel, mint amennyit elfogyaszt, és így ruházati cikkeket exportál: ennek megfelelően több élelmiszert fogyaszt, mint amennyit megtermel, így pedig élelmiszert importál. 5.3. ábra. A termelés, a fogyasztás és a külkereskedelem az alapm odellben ábrázolja, amelyek bármelyike azonos szinten tartja az illető személy jólétét. A közöm bösségi görbéknek három tulajdonságuk van: 1. Lefelé tartanak: ha egy személynek kevesebb F-et ajánlanak, akkor jólétét csak úgy őrizheti meg, ha több C-t kap. 2. Minél inkább fent és jobbra helyezkedik el egy közömbösségi görbe, annál maga sabb szintű jólétet ábrázol: az egyes személyek számára több termék értékesebb mindkettőből, mint kevesebb. 3. Minden egyes közömbösségi görbe laposabbá válik, ahogy jobb felé mozdulunk el: minél több C-t és kevesebb F-et fogyaszt el egy személy, F egy marginális egysége annál értékesebb lesz C egy egységéhez képest, tehát több C-re lesz szükség ahhoz, hogy ellensúlyozzák az F kínálatának bármilyen további csökkentését. Az 5.3. ábrán láthatjuk a közömbösségi görbéknek azt a halmazát egy gazdaságban, amely rendelkezik az említett három tulajdonsággal. A gazdaság azt a pontot fogja ki választani az izoértékvonalon, amelynek megvan ez a három tulajdonsága, vagyis amely a lehető legnagyobb jólétét eredményezi. Ez a pont ott fekszik, ahol az izoértékvonal érinti a legmagasabb, még elérhető közömbösségi görbét, amelyet itt D-vel jelölünk. Vegyük észre, hogy ezen a ponton a gazdaság ruházati cikkeket exportál (a megtermelt ruházati cikkek mennyisége meghaladja az elfogyasztott ruházati cikkek értékét) és élel miszert importál. (Ha ez nem nyilvánvaló, akkor a külkereskedelmi szerkezet 3. fejezet ben adott elemzése szolgál a szükséges magyarázattal.) Most fordítsuk figyelmünket arra, hogy mi történik, ha PC/PF emelkedik. Az 5.4. ábrán megmutatjuk ennek a hatásait. Az első lépésben a gazdaság több C-t és kevesebb F-et termel, így a termelést Ql-bő\ ö 2-be tolja el. Ezzel az az izoértékvonal W ^ből W 2-be tolódik el, amelyen a fogyasztásnak kell elhelyezkednie. A gazdaság által vá lasztott fogyasztási kombináció így szintén eltolódik, mégpedig Z^-ből D2-be. A D^ből D2-be történő eltolódás a PC/PF-ben végbement növekedés kétféle hatását tükrözi. A gazdaság először is egy magasabb közömbösségi görbe felé mozdult el: jólé te növekedett. Ennek oka, hogy a gazdaság ruházati cikkeket exportál, ha pedig a ruhá zati cikkek relatív ára nő, akkor a gazdaság több élelmiszert kaphat ugyanolyan mennyi ségű exportért. így exporttermékének magasabb relatív ára előnyt jelent. Másodszor pedig a relatív árak változása a közömbösségi görbe mentén is eltolódást okoz, a ruhá zati cikkektől az élelmiszer felé. Ez a két hatás jól ismert az alapvető közgazdasági elméletből. A jólét növekedése jövedelmi hatás; a fogyasztás eltolódása a jólét bármely szintjén helyettesítési hatás. A jövedelmi hatás nyomán mindkét termék fogyasztása emelkedik, míg a helyettesítési hatás következtében a gazdaság kevesebb C-t és több F-et fogyaszt. Elvben lehetséges, hogy a jövedelmi hatás olyan erős, hogy mindkét termék fo gyasztása nő akkor, ha PC/PF emelkedik. Szokásos esetben azonban C és F fogyasztá sának aránya csökken, tehát a C iránti relatív kereslet is visszaesik. Az 5.4. ábra ezt az esetet mutatja. Élelmiszertermelés, QF Az izoértékvonalak meredeksége a ruházati cikkek Pc/PF relatív árának - 1 -szerese, így tehát a relatív árak növekedése miatt az összes izoérték vonal meredekebb lesz. Különösen fontos, hogy a maximális érték vonala W ]-bői VV^-be gördül át. A termelés Q^ből Q2-be tolódik el; a fogyasztás pedig D1-bői D2-be. N v n /y p ,) m /y /y )2 Ruházati cikkek termelése, Qc ELSŐ RÉSZ A cserearány-változások jóléti hatása A PC/PF emelkedése folytán az eredetileg ruházaticikk-exportőr ország jóléte növek szik, ahogy ezt a D^ből D2-be történő eltolódás is szemlélteti az 5.4. ábrán. Ha viszont Pc/P f csökkenne, akkor a gazdaság jóléti helyzete is rosszabbá válna; a fogyasztás például D2-bő\ D ]-be kerülne vissza. Ha az ország eredetileg élelmiszer, nem pedig ruházati cikkek exportőre lenne, en nek a hatásnak az iránya megfordulna. A PC/PF emelkedése csökkenést jelentene PF/PCben, és a gazdaság jóléti helyzete romlana; a PC/PF csökkenése viszont javítana a jóléti helyzetén. Az összes esetre vonatkozó megoldásunk az, hogy a cserearányt az eredetileg ex portált termék ára és az eredetileg importált termék ára közötti arányként határozzuk meg. Általános következtetésünk, hogy a cserearány növekedése javítja egy ország jó léti helyzetét, a cserearány csökkenése pedig rontja azt. A relatív árak meghatározása Tételezzük fel ismét, hogy a világgazdaság két országból áll. Nevezzük ezeket ismét Belföldnek (amely ruházati cikkeket exportál) és Külföldnek (amely élelmiszert expor tál). Belföld cserearányait PC/PF mutatja, Külföld cserearányait pedig PF/PC- A Bel föld által termelt ruházati cikkek és élelmiszer mennyiségét Qc és QFjelöli: a Külföld által termelt mennyiségeket pedig <2£ és Q*F . PC/PF meghatározásához megkeressük a világ relatív ruházaticikk-kínálati és rela tív keresleti görbéjének a metszéspontját. A világ relatív kínálati görbéje (RS az 5.5. ábrán) felfelé tart, mivel PC/PF növekedése miatt mindkét ország több ruházati cikk és kevesebb élelmiszer termelésére törekszik. A világ relatív keresleti görbéje (RD) lefelé Ruházati cikkek relatív ára, PC/PF RS (Pc/Pf)' Minél magasabb a Pc/PF értéke, annál nagyobb a ruházati cikkek élelmisze rekhez képest mért világkereskedelmi kínálata (RS), és annál alacsonyabb a ruházati cikkek élelmiszerekhez viszonyított világkereskedelmi kereslete (RD). Az egyensúlyi relatív árat (esetünkben ez (Pc/Pf )1) a világkínálati és a világkeresleti görbe metszéspontja határozza meg. RD Ruházati cikkek relatív mennyisége, — — ^ 7 ÖF+ÖF 5.5. ábra. Relatív kínálat és kereslet a világkereskedelemben Gazdasági növekedés: az RS görbe eltolódása A gazdasági növekedés hatásai a külkereskedelmet folytató világgazdaságban rendsze resen aggodalmat és vitát keltenek. A vita két kérdés körül folyik. Az első: vajon más gazdaságok növekedése jó vagy rossz saját országunk számára? A második: többet vagy kevesebbet ér-e egy gazdaság növekedése akkor, ha ez a gazdaság a szorosan integrált világgazdaság részét alkotja? A növekedés más gazdaságokra gyakorolt hatásával kapcsolatban mindkét oldal szempontjai alátámaszthatók a hétköznapi logika érveivel. Egyrészt a világgazdaság rajtunk kívül álló részének növekedése nekünk is hasznos, mert exportunknak nagyobb piacot teremt. Másrészt más országok gyorsabb növekedése erősíti a versenyt is expor tunkkal szemben. Látszólag hasonlóan kétértelmű helyzetet tapasztalunk, ha a belföldi növekedés ha tásait vesszük szemügyre. Az egyik szempont ugyanis az, hogy egy gazdaság kibővült termelési kapacitása többet ér akkor, ha a termelés növekménye részben a világpiacon is értékesíthető. A másik szempont viszont, hogy a növekedés hasznának egy része a külföldiekhez kerül át, ha az export csak alacsonyabb áron értékesíthető. A nemzetközi kereskedelem utolsó alfejezetben kifejtett alapmodellje olyan elem zési keretet szolgáltat, amely feloldja ezeket a látszólagos ellentmondásokat és világos sá tudja tenni a gazdasági növekedés hatásait egy külkereskedelmet folytató világgaz daságban. A növekedés és a termelési lehetőségek határvonala A gazdasági növekedés a termelési lehetőségek határvonalának kifelé tolódását jelenti egy nemzetgazdaság esetében. Ez a növekedés vagy az ország erőforrásainak bővülésé ből, vagy az erőforrás-felhasználás hatékonyságának javulásából ered. A gazdasági növekedés külkereskedelmi hatásainak oka az a tény, hogy az ilyen növekedés az esetek igen nagy többségében kibillent, azaz nem kiegyensúlyozott. Kibil lent növekedés akkor megy végbe, ha a termelési lehetőségek határvonala az egyik irányban jobban kitolódik, mint a másikban. Az 5.6.(a) ábra a ruházati cikkek irányába kibillent, az 5.6.(b) ábra pedig az élelmiszerek irányába kibillent növekedést mutatja be. A termelési lehetőségek határvonala mindkét esetben TT’-ből 77^-be tolódik el. 5. FEJEZET tart, mert PC/PF növekedése mindkét országot arra ösztönzi, hogy csökkentse a ruházati cikkek és növelje az élelmiszer arányát fogyasztási kombinációjában. A két görbe met széspontja (az 1-es pont) határozza meg az egyensúlyi relatív árat (PC/PF)1. Most már tudjuk, hogy az alapmodell szerint mitől függ a relatív kereslet, a relatív kínálat, a cserearány és a jólét, felhasználhatjuk tehát a nemzetközi gazdaságtan több fontos problémájának megértéséhez. ELSŐ RÉSZ A növekedés két fő ok miatt billenhet ki: 1. A 2. fejezet ricardói modellje megmutatta, hogy a gazdaság egyik szektorában vég bement technológiai fejlődés jobban terjeszti ki a gazdaság termelési lehetőségeit e szektor, mint a másik szektor termelése irányában. 2. A 3. fejezetben bemutatott specifikustényező-modell és a 4. fejezetben tárgyalt té nyezőarányos modell egyaránt megmutatta, hogy az egyik termelési tényező kínála tának a bővülése - tehát például a tőkeállomány növekedése megtakarítás és beru házás következtében - nem egyformán növeli a termelési lehetőségeket a kétféle tényezőkombinációval előállítható termékek gyártása számára. Itt is kibillent a nö vekedés, amennyiben vagy annak a terméknek a kibocsátása nő jobban, amely szá mára az adott termelési tényező specifikus jellegű, vagy annak a terméknek a kibo csátása, amely elsősorban a megnövekedett kínálatú termelési tényezőt igényli. így a külkereskedelem bővülésének tényezői a külkereskedelmet folytató gazdaságon belül kibillent növekedést idéznek elő. Az 5.6.(a) és az 5.6.(b) ábrán bemutatott növekedés kibillentő hatása igen erős. A gazdaság mindkét esetben mindkét termékből több egység előállítására képes, de a ru házati cikkek változatlan relatív ára mellett az élelmiszer-termelés valójában csökken Élelmiszertermelés, Qf Élelmiszer termelés, Qf Ruházati cikkek termelése, Qc (a) Ruházati cikkek felé kibillent növekedés Ruházati cikkek termelése, Qc (b) Élelmiszerek felé kibillent növekedés Kibillent növekedésről beszélünk, ha a növekedés folytán a termelési lehetőségek határvonala jobban mozdul el az egyik, mint a másik termék felé. A termelési lehetőségek határvonala mindkét esetben 77^-ből 77^-be mozdul el. Az (a) esetben ez a ruházati cikkek, a (b) esetben pedig az élelmiszer felé történik. A relatív kínálat és a cserearányok Most tételezzük fel, hogy Belföld gazdasági növekedése erősen kibillent a ruházati cik kek irányában. így a belföldi gazdaság ruházaticikk-kibocsátása e termékek bármilyen adott relatív ára esetén emelkedik, élelmiszer-kibocsátása viszont csökken. Ekkor a vi lággazdaság egészében nőni fog a ruházati cikkek élelmiszerekhez mért kibocsátása bármilyen adott ár mellett, a világ relatív kínálati görbéje pedig jobbra tolódik RS1-bői /fó^-be (5.7.(a) ábra). Ez az eltolódás azt hozza magával, hogy a ruházati cikkek relatív ára (Pc /PF)l-vő\ (Pc /P f )2-tq csökken, Belföld cserearánya romlik, Külföldé pedig javul. Vegyük észre, hogy itt nem az a fontos, hogy melyik gazdaság növekszik, hanem az, hogy a növekedés milyen irányban billen ki. Ha Külföld növekedése billent volna ki a ruházati cikkek irányában, a relatív kínálati görbe és így a cserearányok viselkedése Ruházati cikkek •. Öc + Öc mennyisege, —---- — Qf + Qf (a) Ruházati cikkek felé kibillent növekedés Ruházati cikkek . . Q c+ & mennyisége, — — ^ 7 Qf +Qf (b) Élelmiszerek felé kibillent növekedés A ruházati cikkek felé kibillent növekedés az RS görbét jobbra tolja el (a), míg az élelmiszerek felé kibillent növekedésnél a görbe balra tolódik el (b). 5. FEJEZET az 5.6.(a) ábrán, a ruházati cikkek termelése pedig az 5.6.(b) ábrán esik vissza. A növe kedés a valóságban nem gyakran billen ki olyan mértékben, ahogy ezek a példák mutat ják, de a ruházati cikkek irányában szerényebb mértékben kibillent növekedés a ruhá zati cikkek bármilyen relatív ára mellett is a ruházati cikkek élelmiszerhez képest mért kibocsátásának bővüléséhez vezet. Ennek a fordítottja igaz az élelmiszerek irányában kibillent növekedésre. ELSŐ RÉSZ ugyanolyan lett volna. Egyúttal viszont akár Belföld, akár Külföld élelmiszerek irányá ban kibillent növekedése (5.7.(b) ábra) balra tolja el az RS görbét (RS1-bői ^5^-be), és így megnöveli a ruházati cikkek relatív árát (Pc /PF)l-rő\ (PC/PF)2-re. Ez a növekedés javítja Belföld, és rontja Külföld cserearányát. Azt a növekedést, amely egy ország termelési lehetőségeit jelentős arányban az ex portált termék irányában terjeszti ki (modellünkben ezt a ruházati cikkek jelentik Bel föld, és az élelmiszer Külföld esetében), exportirányú növekedésnek nevezzük. Ha sonlóképpen, az importált termék irányában elbillent növekedés importirányú növe kedésnek nevezhető. Elemzésünk általános következtetése pedig: jaz exportirányú nö vekedés általában rontja a növekvő gazdaság cserearányait a többi ország javára; az importirányú növekedés általában javítja az ország cserearányait a többi ország rová sára j A növekedés nemzetközi hatásai A fenti elv alapján most már választ adhatunk a növekedés nemzetközi hatásairól föltett kérdésünkre. A világgazdaság többi részének növekedése jó vagy rossz tehát országunk számára? Vajon nő vagy csökken-e a növekedés jótékony hatása azáltal, hogy gazdasá gunk a világkereskedelem része? A válasz minden egyes esetben attól függ, hogy a növekedés kibillentnek tekinthető-e, s hogy export- vagy importirányú-e. A világgazda ság többi részének exportirányú növekedése hasznos a számunkra, mert javítja csere arányainkat, viszont a külföld importirányú növekedése miatt a cserearányaink romla nak. Saját gazdaságunk exportirányú növekedése rontja cserearányainkat és ezzel csök kenti a növekedés közvetlen hasznát, míg az importirányú növekedés, másodlagos ha szonként, cserearányaink javulásához járul hozzá. Az 1950-es években számos, szegényebb országban dolgozó közgazdász vélekedett úgy, hogy elsősorban nyersanyagokat exportáló országa az évek során cserearányai folyamatos romlására számíthat. Úgy hitték, hogy a fejlett világ gazdasági növekedése magával hozza a nyersanyagok mesterséges helyettesítőinek az elterjedését, miközben az elmaradottabb országok gazdasági növekedése csak a már exportált termékeik előál lításához szükséges kapacitások bővítéséből áll majd az iparosítás szorgalmazása he lyett. Az elképzelés szerint a fejlett világ növekedése importirányú volna, az elmaradott országoké pedig exportirányú. Egyes elemzők odáig mentek, hogy a szegényebb országok növekedését önkárosító hatásúnak állították be. Érvelésük szerint az elmaradott országok exportirányú növeke dése olyan mértékben rontja cserearányaikat, hogy még annál is rosszabbul járnak, mintha egyáltalán nem tapasztalnának gazdasági növekedést. A közgazdászok ezt a nyomorba taszító növekedés eseteként ismerik. A Columbia Egyetem közgazdászprofesszora, Jagdish Bhagwati egy 1958-ban pub likált híres tanulmányában megmutatta, hogy a növekedés ilyen káros hatásai valóban nem zárhatók ki egy szigorúan specifikált közgazdasági modellben.4 A nyomorba taszí 4 Bhagwati, Jagdish: Immiserizing Growth: A Geometrical Note. Review of Economic Studies, 25. (1958. június) 201-205. old. ■ Esettanulmány Káros volt-e az újonnan iparosodó országok gazdasági növekedése a fejlett országok számára? Számos megfigyelő állította, hogy az újonnan iparosodó országok gazdasági növe kedése veszélyezteti a fejlett országok jólétét. A 4. fejezet Észak-Dél-kereskedelemről szóló esettanulmányában említettünk egy esetet, amelyben ez a növekedés valóban prob lémákat okozhat: növelheti ugyanis a jövedelemkülönbséget a fejlett országok magas és alacsony bérű munkásai között. Egyes vészmadarak szerint a veszély még nagyobb azaz a fejlett országok összesített reáljövedelmének nemcsak az eloszlása, hanem a szintje is csökkenni fog, vagy már csökkent az új versenytársak megjelenése miatt. Egy 1993-as európai bizottsági jelentés például az Európai Közösség gazdasági nehézségeinek okait sorolva hangsúlyozta azt a tényt, hogy „más országok iparosodottá válnak és verse nyeznek velünk - még saját piacainkon is - olyan költségszinteken, amelyeket egysze rűen nem tudunk elérni”. Egy befolyásos magánszervezet jelentése még tovább ment azzal érvelve, hogy az alacsony bérszintű országok növekvő termelékenysége miatt óri ási nyomás nehezedik a magas bérszintű országokra, egyenesen olyan mértékben, hogy „számos ország létalapja van veszélyben”.5 Jogosak-e ezek az aggodalmak? Első látásra kétségtelennek tűnhet, hogy a félelme tes új versenytársak növekedése veszélyezteti egy ország életszínvonalát. Épp az előbb láttuk azonban, hogy a külföldi növekedés belföldi jövedelmekre gyakorolt hatása egy általán nem szükségszerűen, vagy még csak nem is feltételezhetően negatív. Egy gazda ság növekedésének a másik gazdaság reáljövedelmére gyakorolt hatása a növekedésnek az irányától függ: csak akkor lesz reáljövedelem-csökkentő hatása a saját cserearányo kon keresztül, ha ez az irány a másik ország exportja felé mutat. 5 Commission of the European Communities: Growth, Competitivness, Employment. Brüsszel, 1993. World Economic Fórum, World Competitivness Report, 1994. 5. FEJEZET tó növekedés azonban csak szélsőséges körülmények között jöhet létre: az erősen ex portirányú növekedésnek igen meredek RS és RD görbék mellett kell létrejönnie, így a cserearány-változás elég nagy lesz ahhoz, hogy ellensúlyozza a gazdaság termelőkapa citásának kezdeti növekedését. Manapság a közgazdászok többsége inkább csak elmé leti ügynek, nem pedig a valóságos gazdaságra jellemzőnek tekinti a nyomorba taszító növekedés modelljét. A belföldi növekedés még a külkereskedelmet folytató világgazdaságban is általá ban javítja jólétünket, ugyanezt azonban már nem mondhatjuk el a külföldön végbeme nő növekedésről. Az importirányú növekedés valószínűsége nem csekély, s ha külföl dön ilyen növekedés valósul meg, az rontja cserearányainkat. Valóban, az alábbiakban ki is mutatjuk, nem kizárt, hogy az Egyesült Államoknak bizonyos mértékű reáljövede lem-csökkenést kellett elviselnie a háború után azért, mert külföldön növekedés volt. ELSŐ RÉSZ Index 1990 = 100 A fejlett országok cserearányai nem romlottak jelentős mértékben 1970 után, ez pedig arra utal, hogy indokolatlanok voltak az újonnan iparosodó országok versenyének káros hatására vonatkozó panaszok. Forrás: International Monetary Fund: International Financial Statistics Yearbook, 1998. 5.8. ábra. A fejlett országok cserearányai, 1970-1997 A növekedés irányát nehéz meghatározni az újonnan iparosodó országokban. Azt azonban könnyen megállapíthatjuk, hogy a fejlett országok cserearányai valóban romlottak-e annyira, hogy ennek észrevehető reáljövedelem-csökkentő hatása lehessen. Az összes fejlett országban mérik az export és az import árindexeit; e két index aránya a cserearány mérőszáma. Az 5.8. ábra ezt az arányt mutatja a fejlett országok csoportjára 1970 és 1997 között. Cserearányaik romlottak 1973-1974-ben, majd ismét 1979-1980ban, ahogy az olaj ára emelkedett; cserearányaik javultak 1985-1986-ban, amikor az olajár csökkent. A többi évben nem mutattak jelentősebb változásokat. A vizsgált idő szak egészében mindössze 6 százalékos cserearányromlás mutatkozott. Sok-e ez a 6 százalék? A fejezethez tartozó matematikai utóiratban megmutatjuk, hogy a cserearányromlásból eredő százalékos veszteség körülbelül egyenlő a csereará nyok százalékos változásának és az import jövedelmen belüli hányadának szorzatával. Mivel az import a fejlett országok nemzeti jövedelmének átlagosan 18 százalékát tette ki 1990-ben, a cserearányhatásra visszavezethető reáljövedelem-csökkenés mindössze 1,1 százalék körüli volt egy több mint 20 éves időszakban. Ezért tehát nehéz lenne elfogadtatni azt az állítást, hogy az újonnan iparosodó országok versenye valóban sú lyos problémát okozott a fejlett országokban. A világgazdaság kínálati oldaláról származó cserearány-változásokról most a keresleti oldalról kiinduló változásokra fordítjuk figyelmünket. A termékek iránti relatív nemzetközi kereslet számos ok miatt változhat. Az ízlés sem állandó: a koleszterin miatti félelmek növekedése miatt a hal iránti kereslet emelke dett a sertés- és marhahús keresletével szemben. A keresletet a technológia is megvál toztathatja: a lámpákban először cethalolajat égettek, ezt a petróleum, később a gáz, végül pedig a villany váltotta fel. A nemzetközi gazdaságtanban azonban talán az a nemzetközi relatív keresleti változás a leginkább ellentmondásos és vitatott, amely a jövedelemtranszferek miatt megy végbe. A múltban gyakori volt, hogy jövedelemtranszferekre háborúk után kerül sor az országok között. Németország jelentős összeget követelt Franciaországtól az utóbbi veresége után az 1871-es francia-porosz háborúban; az első világháború után a győztes antant igen nagy jóvátételre kötelezte Németországot (bár ennek nagy részét sohasem fizették ki). A második világháború után az Egyesült Államok segítséget nyújtott a vesztes Japán és Németország gazdaságának újjáépítéséhez ugyanúgy, ahogy szövetségeseinek is adott ilyen támogatást. Az 1950-es évek óta a fejlett országok rendszeresen segélye zik az elmaradottabb országokat, noha ezek az összegek csak egyes igen szegény orszá gok jövedelmét növelték jelentősebb mértékben. A nemzetközi hitelek a szó szoros értelmében nem jövedelemtranszferek, hiszen a jelenlegi költési lehetőség átadása együtt jár a későbbi visszafizetés kötelezettségével. Rövid távon azonban a valamely gazdaságnak odaadott vagy csak kölcsönzött pénz összeg hatásai hasonlóak. így a nemzetközi jövedelemtranszferek elemzése hasznos a nemzetközi hitelek hatásainak megértéséhez is. A transzferprobléma A jövedelemtranszferek cserearányokra gyakorolt hatása először két nagy közgazdász, Bertil Ohlin (a külkereskedelem tényezőarányos elméletének egyik szerzője) és John Maynard Keynes híres vitájában került terítékre. A vita az első világháború utáni német jóvátételről folyt, a kérdés pedig az volt, hogy valójában mekkora terhet jelentett ez a német gazdaság számára.6 Keynes erőteljesen képviselte azt a véleményt, hogy az antant bosszúszomjas felté telei (a „karthágói béke”) túl szigorúak voltak, és hangsúlyozta, hogy a pénzben kifeje zett jó vátételi összegek a valóságosnál jóval alacsonyabbnak mutatják Németország fi zetési kötelezettségeit. Rámutatott, hogy Németország úgy fizethet más országoknak, ha többet exportál és kevesebbet importál. Érvelése szerint ennek érdekében Németor szágnak csökkentenie kellene exportja árszintjét importjához képest. Az ebből eredő 6 Lásd Keynes, John Maynard: The Germán Transfer Problem és Ohlin, Bertil: The Germán Transfer problem: Adiscussion. Mindkettő forrása: Economic Journal, 39. 1-7. és 172-182. old. 5. FEJEZET Nemzetközi jövedelemtranszferek: az RD görbe eltolódása ELSŐ RÉSZ cserearányromlás további pénzügyi terhet róna Németországra a már meglévő fizetési teher mellé. Ohlin megkérdőjelezte Keynes véleményét, hogy a német cserearányok valóban romlanának. Ellenérve szerint a jóvátételi kifizetésekhez szükséges német adóemelések nyomán az ország importkereslete automatikusan csökkenne. Más országokban viszont a német jóvátételi kifizetéseket adócsökkentések vagy megnövelt kormányzati kiadá sok formájában osztanák el, az így keletkező külföldi többletkereslet egy része pedig a német importtal szemben jelentkezne. így Németország cserearányai romlása nélkül csökkenthetné importját és növelhetné exportját. Az adott esetben a vitának nem volt valódi értelme, mert Németország végül nagyon kevés jóvátételt fizetett. A jövedelemtranszferek cserearányhatásai azonban a nemzet közi gazdaságtan meglepően sok területén bukkannak elő. A transzferek hatásai a cserearányokra Ha Belföld jövedelmének egy részét Külföldre utalja át, akkor Belföld jövedelme csök ken, így kiadásait is csökkentenie kell. Külföld ennek megfelelően növeli kiadásait. A világ kiadásainak szerkezetében változás megy végbe, amely befolyásolhatja a nemzet közi relatív kereslet szerkezetét és ezzel a cserearányokat. Az RD görbe eltolódása (ha ez egyáltalán megtörténik) a jövedelemtranszfer egye düli hatása. Mindaddig, amíg csak jövedelmet utalnak át, fizikai erőforrások (mint a tőkejavak) azonban nem mozognak, a ruházati cikkek és az élelmiszer termelése sem milyen relatív ár mellett nem változik egyik országban sem. így a transzferprobléma kizárólag a keresleti oldalon jelenik meg. Az RD görbe azonban nem feltétlenül tolódik el akkor, ha a világ összjövedelmében újraelosztás megy végbe (ez volt Ohlin érve). Ha Külföld a többletjövedelmét ugyanab ban az arányban osztja fel a ruházati cikkek és az élelmiszer között, ahogy Belföld csökkenti a kiadásait, akkor a világ továbbra is ugyanannyit költ ruházati cikkekre és élelmiszerre. Az RD görbe nem tolódik el, és nem lesz cserearányhatás. Ha a két ország nem ugyanabban az arányban osztja meg kiadásainak változását a két termék között, akkor lép fel cserearány hatás; ennek iránya pedig attól függ, hogy milyen különbség lesz Belföld és Külföld kiadási szerkezete között. Tételezzük fel, hogy Belföld marginális kiadásváltozása nagyobb hányadával változtatja meg ruházaticikk-vásárlásait, mint Külföld. így Belföld ruházati cikkek iránti kiadási határhajlandósága nagyobb, mint Külföldé. (Ennek megfelelően Belföld élelmiszerek iránti kiadási határhajlandósága viszont alacsonyabb lesz.) Ekkor Belföld Külföldre irányuló jövedelemtranszfere bármilyen relatív ár mellett csökkenti a ruházati cikkek és növeli az élelmiszerek keresletét. Ebben az esetben az RD görbe balra tolódik el RD 1-bői RD2-be (5.9. ábra), az egyensúly pedig az 1-es pontból a 2-es pontba kerül. Ez az eltolódás (PC/PF)1-ről (PC/PF)2-re csökkenti a ruházati cikkek relatív árát, és ezzel rontja Belföld cserearányait (mert az ország ruházaticikk-exportőr), viszont javítja a cserearányokat Külföldön. Keynes megállapítása: egy nemzetközi jövedelemtranszfer közvetett csere arányhatása felerősíti ennek a transzfernek az eredeti hatását a két ország jövedelmére. Van azonban más lehetőség is. Ha Belföldnek alacsonyabb kiadási határhajlandósá ga van a ruházati cikkek iránt, akkor a Belföldről Külföldre irányuló transzfer jobbra Ha Belföldnek magasabb a kiadási határhajlandósága a ruházati cikkek iránt, mint Külföldnek, akkor a BelföldDC ről Külföldre irányuló jövedelemtransz fer az RD görbét RD1-bői RD2-be balra tolja el, és így csökkenti a ruházati cikkek relatív egyensúlyi árát. \ \ (Pc/Pf )- RD RD‘ Ruházati cikkek relatív 5.9. ábra. Egy jövedelemtranszfer cserearányhatásai tolja el az RD görbét, és Külföld költségére javítja Belföld cserearányait. Ez a hatás ellensúlyozza a Belföld jövedelmére gyakorolt negatív és a Külföld jövedelmére gya korolt pozitív hatást egyaránt. Általában kimondhatjuk, hogy jegy transzfer rontja a küldő ország cserearányait, ha a küldő országnak magasabb a kiadási határhajlandósága saját exporttermékére, mint a fogadó országnak. Ha a küldő ország kiadási határhajlandósága alacsonyabb saját exporttermékére, akkor cserearányai javulni fognak^ Ebből az elemzésből egy paradox lehetőség következik. Egy jövedelemátutalás mondjuk külföldi segély - annyira megjavíthatja a küldő ország cserearányait, hogy jövedelmi helyzete ettől jobb lehet, a fogadó országé pedig rosszabb. Ebben az esetben valóban jobb adni, mint kapni! Bizonyos elméleti kutatások kimutatták, hogy a nyo morba taszító növekedés esetéhez hasonlóan ez a paradoxon is megvalósulhat egy szi gorúan meghatározott modellben. A feltételek azonban itt még szigorúbbak, mint a nyo morba taszító növekedés esetében, azaz ez a lehetőség szinte biztosan csakis elméleti jelentőségű.7 Ez az elemzés megmutatta, hogy a jóvátételek és a külföldi segélyek hatásai kétfélék lehetnek. Ohlinnak tehát igaza volt az általános elvet illetően. Sokan viszont joggal érvehetnek azzal, hogy Keynesnek pedig igaza volt abban, hogy lehetséges olyan hely zet, amelyben a transzferek olyan cserearány hatásokkal járhatnak, amelyek felerősítik eredeti hatásaikat a küldő és a fogadó országokra. 7 A nyomorba taszító jövedelemtranszferek példáira lásd Chichilnisky, Graciela: Basic Goods, the Effects of Commodity Transfers and the International Economic Order. Journal of Development Economics, 7. (1980) 505-519. old; Bhagwati, Jagdish-Brecher, Richard-Tatsuo Hatta: The Generalized Theory of Transfers and Welfare. American Economic Review, 73. (1983)606-618. old. 5. FEJEZET Ruházati cikkek relatív ára, Pc /P f ELSŐ RÉSZ Feltevések a transzferek cserearányhatásairól Egy jövedelemtranszfer rontja a küldő ország cserearányait, ha ennek a gazdaságnak nagyobb az exporttermékére irányuló kiadási határhajlandósága, mint a fogadó ország nak. Ha a marginális kiadási hajlandóságok különbségei csak az ízlésbeli eltérések kö vetkezményei volnának, akkor nem lennének előfeltevések sem: az egyes országok el sősorban a technológiai vagy erőforrásbeli különbségek alapján alakítják ki exportkíná latukat, ennek pedig semmi köze az ízléshez. Ha viszont az egyes országok tényleges kiadási szerkezetét tekintjük, látjuk, hogy mindenütt megmutatkozik a hazai termékek iránti relatív preferencia. Az Egyesült Államok például csak a világ piacgazdaságai össze sített kibocsátásának mintegy 25 százalékát termeli meg, így az amerikai termékek összértékesítése a világ értékesítésének 25 százalékát teszi ki. Ha a kiadási szerkezet minde nütt ugyanolyan lenne, akkor az Egyesült Államok csupán jövedelmének 25 százalékát költené amerikai termékekre. Az import azonban csak az amerikai nemzeti jövedelem 11 százalékát éri el, így az Egyesült Államok jövedelmének 89 százalékát belföldön költi el. A világ többi része ugyanakkor jövedelmének kevesebb mint 3 százalékát költi amerikai termékekre. A kiadási struktúráknak ezek az eltérései feltétlenül arra utalnak, hogy ha az Egyesült Államok jövedelmének egy részét külföldieknek utalná át, akkor az amerikai termékek iránti relatív kereslet csökkenne és az amerikai cserearányok rom lanának, éppen Keynes érvelése szerint. Az Egyesült Államok a természetes és a mesterséges kereskedelmi akadályok miatt költi el jövedelmének ilyen nagy hányadát belföldön. A szállítási költségek, a vámok (importadók) és az importkvóták (az import mennyiségét korlátozó kormányzati szabá lyozók) minden ország lakóit arra ösztönzik, hogy számos terméket és szolgáltatást inkább otthon, mint külföldről vásároljanak meg. A 2. fejezetben rámutattunk, hogy az ilyen kereskedelmi korlátok hatására létrejön a külkereskedelemből kimaradó áruk cso portja. Még akkor is, ha az egyes országok ugyanabban az arányban osztják fel jövedel müket a különböző termékek között, a külkereskedelemből kimaradó áruk helyi vásár lásai miatt biztosra vehető, hogy a kiadások szerkezete elbillen a belföldi termékek felé. Nézzük a következő példát. Tegyük fel, hogy nem két, hanem három termék szere pel a kínálatban: ruházati cikkek, élelmiszer és a hajvágás. A ruházati cikkeket csak Belföld, az élelmiszert csak Külföld állítja elő. A haj vágás azonban olyan, a külkereske delemből kimaradó termék, amelyet minden ország a saját maga számára végez. Mind két ország jövedelme egyharmadát költi a három termék mindegyikére. Noha a két or szág ízlése ugyanaz, mindkettő jövedelme kétharmadát költi el belföldön, és csak az egyharmadáért vásárol importcikkeket. A külkereskedelemből kimaradó termékek miatt úgy tűnhet, hogy általános prefe rencia létezik a belföldön előállított termékek iránt. Egy jövedelemtranszfer cserearány hatásainak elemzéséhez azonban tudnunk kell, hogy mi történik az export kínálatával és keresletével. Itt az a lényeg, hogy egy ország külkereskedelemből kimaradó termékei az exporttal versenyeznek az ország erőforrásaiért. Az Egyesült Államokból a világ másik részébe irányuló jövedelemtranszfer csökkenti a külkereskedelemből kimaradó termé kek keresletét az Egyesült Államokban, és így olyan erőforrásokat szabadít fel, amelyek ■ Esettanulmány A transzferprobléma és az ázsiai válság 1997-ben és 1998-ban több ázsiai ország - például Thaiföld, Indonézia, Malajzia és Dél-Korea - a nemzetközi tőkeáramlás hirtelen megfordulását tapasztalta. A megelőző néhány év alatt ezek az országok még a nemzetközi befektetők kedvencei voltak, és najy összegeket vonzottak, amelyek exportjuknál sokkal nagyobb importot tettek lehe tővé számukra. A bizalom azonban 1997-ben megrendült az említett országok iránt; az ázsiai cégeknek korábban szinte nyakló nélkül hitelező bankok most a hitelek visszafi zetését kérték, a tőzsdei befektetők kezdték eladni értékpapírjaikat, és az ázsiai orszá gok számos lakosa is megkezdte tőkéjének külföldre menekítését. Ennek a válságnak az okait és a megoldási lehetőségeiről folytatott vitákat a 22. fe jezetben tárgyaljuk. Most csak egyszerűen azt jegyezzük meg, hogy bármilyen okok is voltak a befektetők bizalmának megingása mögött, az ázsiai gazdaságok jelentős befelé irányuló transzferéből rövid idő alatt számottevő kifelé irányuló transzfer lett. Ha Keynes feltevése indokolt volt a jövedelemtranszferek hatásairól, akkor a jószerencsének ez a fordulata nagyban rontotta az ázsiai országok cserearányait, és ezzel tovább súlyosbí totta a gazdasági csapás amúgy is drámai hatásait. Az importadatok még nem álltak teljes körben rendelkezésre, amikor a könyvünk jelen kiadását sajtó alá rendeztük, de az exportárak alakulása arra utal, hogy a válságban levő országok cserearányai valóban súlyosan romlottak. Előzetes adatok szerint Thai föld exportjának volumene 16,6 százalékkal nőtt 1997 márciusa és 1998 márciusa kö zött; ennek a kivitelnek a dollárértéke azonban 3,5 százalékkal csökkent a thaiföldi exportárak meredek visszaesése miatt. 1996 és 1998 második negyedéve között Indo nézia USA dollárban kifejezett exportárai 23 százalékkal csökkentek, Dél-Koreában a 5. FEJEZET amerikai exporttermékek gyártásához használhatók fel. Ennek eredményeként az ame rikai exportkínálat bővül. Ugyanakkor azonban az Egyesült Államokból a világ másik részébe irányuló jövedelemátutalás megnöveli a világ másik részének a keresletét a külkereskedelemből kimaradó áruk iránt, ugyanis a többletjövedelmet részben haj vá gásra és más, a külkereskedelemből kimaradó termékekre költik. A külkereskedelem ből kimaradó termékek iránti kereslet növekedése a világ többi részében elvonja a kül földi erőforrásokat az exporttól és csökkenti a külföldiek exportját (ez lenne az amerikai import). Ennek következtében az Egyesült Államokból más országokba irányuló jöve delemtranszfer csökkentheti az amerikai termékek árát a külföldi termékek árához vi szonyítva, ezzel pedig ronthatja az amerikai cserearányokat. A kereslet eltolódásai előidézik az erőforrások mozgását a külkereskedelemből ki maradó termékeket előállító és az importtal versenyben álló szektorok között. A gya korlatban azonban a nemzetközi gazdaságtan legtöbb szakértője úgy véli, hogy a külke reskedelmi akadályok tényleges hatása az, hogy igazolja az előfeltevést, amely szerint a nemzetközi jövedelemtranszferek rontják a küldő országok cserearányait. A gyakorlat tehát Keynest igazolta. ELSŐ RÉSZ megfelelő csökkenés 29 százalékos volt. Ez a cserearányromlás tovább erősítette a tő kebeáramlás elmaradásának erőforrás-elszívó hatását - ez pedig szemléletes példája a Keynes által mintegy 80 éve szóvá tett „többlettehemek”. Számos megfigyelő felhívta a figyelmet arra, hogy az ázsiai országok transzferprob lémája azért volt különösen súlyos, mert a válság túl sok országot ért ugyanabban az időben. A válság sújtotta országok többnyire ugyanazokat a termékeket exportálták, így pedig az egyes gazdaságok exportnövelési erőfeszítései nemcsak a maguk, hanem szomszédaik cserearányait is tovább rontották. Vámok és exporttámogatások: az RS és az RD párhuzamos eltolódásai Az importvámokat (az importra kivetett adókat) és az exporttámogatásokat (a kül földön értékesítő belföldi termelőknek teljesített kormányzati kifizetéseket) általában nem a cserearányok alakítása érdekében vezetik be. Ezek a kormányzati beavatkozások általában azért történnek a külkereskedelemben, mert a jövedelemeloszlást, a gazdaság szempontjából kulcsfontosságúnak tekintett iparágak fejlődését, vagy a fizetési mérle get kívánják befolyásolni (ezeket a motivációkat a 9.,10. és 11. fejezetben elemezzük). A vámok és a támogatások tényleges hátterétől függetlenül azonban valóban vannak cserearányhatásaik, amelyeket a külkereskedelem alapmodellje segítségével érthetünk meg. A vámok és exporttámogatások megkülönböztető vonása, hogy különbséget hoznak létre a termékek világpiaci és belföldi ára között. Egy vám közvetlen hatása az, hogy az importált termékeket megdrágítja egy országon belül a külpiacokon érvényes áraikhoz képest. Egy exporttámogatás pedig exportra ösztönzi a termelőket. így külföldön jöve delmezőbb lesz az értékesítés, mint belföldön, hacsak a belföldi ár nem magasabb, mert ekkor az exporttámogatás az exportcikkek árát növeli meg az adott országon belül. A vámok és a támogatások által előidézett árváltozások a relatív kínálatot és a rela tív keresletet is megváltoztatják. Végeredményben cserearány-eltolódás megy végbe az említett eszközöket alkalmazó ország és a világ többi része között. A vámok hatása a relatív keresletre és kínálatra A vámok és az exporttámogatások mesterségesen elválasztják egymástól a termékek nemzetközi kereskedelmi árait (külső árak) és belföldi piaci árait (belső árak). Ez annyit jelent, hogy óvatosaknak kell lennünk a cserearányok meghatározásakor. A cse rearány-mutató célja, hogy azt az arányt mutassa meg, amely mellett az országok elcse rélik termékeiket külföldi partnereikkel; például hány egység élelmiszert importálhat Belföld az általa exportált ruházati cikkek egységéért? A cserearányok ezért a külföldi, nem pedig a belföldi árakat tükrözik. A vámok vagy az exporttámogatások hatásainak \ RS1 \ / / (Pc /P f )' A Belföld által kivetett importvám egyszerre csökkenti a ruházati cikkek relatív kínálatát (RS1-ről RS2-re) és növeli relatív keresletüket (^Z^-ről RD2-re). Ennek eredményeként a ruházati cikkek relatív árának nőnie kell. (Pc/P f )1 Ruházati cikkek relatív mennyisége, — —— Qf + Q'f 5.10. ábra. A vámok hatásai a cserearányokra elemzésénél tudni akarjuk, hogy ezek az eszközök hogyan befolyásolják a relatív kíná latot és keresletet a külső árak függvényében. Ha Belföld 20 százalékos vámot vezet be az élelmiszerimport értékére, akkor az élelmiszerek ruházati cikkekhez viszonyított relatív árai (ezeket kell figyelembe venni ük Belföld termelőinek és fogyasztóinak) 20 százalékkal meghaladják az élelmiszer külső, azaz világpiaci relatív árát. Ennek megfelelően a ruházati cikkek belső relatív árai (Belföld lakói ezekre alapozzák piaci döntéseiket) alacsonyabbak lesznek, mint relatív áraik a külpiacon. Ekkor a ruházati cikkek bármely adott relatív ára esetén Belföld a ruházati cikkek alacsonyabb relatív árát tapasztalja, ezért pedig kevesebb ruházati cikket és több élel miszert fog termelni. Ezzel egy időben Belföld fogyasztói fogyasztásukat a ruházati cikkek arányának növelésével és az élelmiszerek arányának csökkentésével változtat ják meg. A világgazdaság egésze felől nézve a ruházati cikkek relatív kínálata csök kenni fog (RS]-bői RS2-be az 5.10. ábrán), a ruházati cikkek relatív kereslete pedig emelkedni (RD1-bői RD2-be). Világos, hogy a ruházati cikkek relatív világkereske delmi ára (PC/PF)X-ről (PC/PF)2-re emelkedik, és így Belföld cserearányai Külföld költségére javulnak. Ennek a cserearány hatásnak a mértéke attól függ, hogy mekkora a vámot kivető gazdaság mérete a világgazdaság egészéhez képest. Ha ugyanis az ország csak a világgazdaság kis része, akkor nemigen befolyásolhatja a világ relatív kínálatát és keresletét, nem lehet tehát komoly hatása a relatív árakra. Ha a hatalmas Egyesült Államok 20 százalékos vámot vetne ki, akkor egyes becslések szerint az amerikai cserearányok akár 15 százalékkal is javulhatnának. így az amerikai import exporthoz mért árai 15 száza lékkal is csökkenhetnek a világpiacon, míg az import relatív ára mindössze 5 százalék 5. FEJEZET Ruházati cikkek relatív ára, Pc/P f ELSŐ RÉSZ kai emelkedne az Egyesült Államokban. Másrészt mondjuk Luxemburg vagy Paraguay 20 százalékos vámemelésének cserearányhatása valószínűleg túl kicsi volna ahhoz, hogy egyáltalán mérni lehessen. Az exporttámogatások hatásai A vámokat és az exporttámogatásokat gyakran tekintik hasonló eszközöknek, mivel látszólag mindkettő a belföldi termelők támogatására szolgál, valójában azonban a cse rearányokra ellentétes hatást gyakorolnak. Tételezzük fel, hogy Belföld minden ruháza ti cikk exportját 20 százalékos arányban támogatja. Ez az exporttámogatás a világpiaci árak bármilyen adott szintje mellett 20 százalékkal növeli meg a ruházati cikkek élelmi szerhez viszonyított árát Belföldön. A ruházati cikkek relatív árának emelkedése Bel föld termelőit arra ösztönzi, hogy több ruházati cikket és kevesebb élelmiszert állítsa nak elő, Belföld fogyasztóit pedig arra, hogy a ruházati cikkeket élelmiszerrel helyette sítsék. Az 5.11. ábra mutatja, hogy az exporttámogatás megnöveli a világ relatív ruházaticikk-kínálatát (RS{-rő\ RS2-re), és csökkenti a világ relatív ruházaticikk-keresletét (RD1-ről RD2-re), ezzel pedig az egyensúly az 1 pontból a 2 pontba kerül át. Bel föld exporttámogatása rontja Belföld és javítja Külföld cserearányait. Ruházati cikkek relatív ára, Pc / PF RS RS1 / / (Pc/P f Í Az exporttámogatások hatása fordított a vámok hatásához képest. A ruházati cikkek relatív kínálata emelkedik, míg relatív keresletük csökken. Belföld cserearányai romlanak, ahogy a ruházati cikkek relatív ára (PC/PF)1-ről (Pc/P f )2_re csökken. (Pc/Pf ) 'RD RD' Ruházati cikkek relatív 5.11. ábra. Az exporttámogatások hatása a cserearányokra A vámok és az exporttámogatások nyerteseinek és veszteseinek kérdése két dimenziót érint. Az első a nemzetközi jövedelemeloszlás, a második pedig a jövedelemeloszlás az egyes országokon belü l A nemzetközi jövedelemeloszlás. Ha Belföld vámot vet ki, akkor Külföld költségére javítja saját cserearányait. így a vámok károsak a világ többi részére. Belföld jólétére gyakorolt hatásuk viszont nem ennyire egyértelmű. A cserearány javulás Belföld számára hasznos; a vám bevezetésének azonban költségei is vannak azáltal, hogy eltorzítja a termelés és a fogyasztás ösztönzőit Belföld gazdaságában (lásd 8. fejezet). A cserearány-nyereség csak addig ellensúlyozza a torzító hatásból eredő kárt, ameddig a vámszint nem túl magas; később bemutatjuk, miként kell meghatározni a nettó hasznot maximalizáló optimális vámot. (Ez az optimális vámszint szinte zérus az olyan kis országok számára, amelyek nem tudják komolyabban befolyásolni saját cse rearányaikat.) Az exporttámogatások hatásai viszont meglehetősen világosak. Külföld csere arányai Belföld költségére javulnak, így egyértelműen javítják jólétét. Belföld ugyan akkor veszít a cserearányromlás és az adott eszköz bevezetése miatti torzító hatás következtében. Ez az elemzés mintha azt mutatná, hogy az exporttámogatásoknak soha nincs értel mük. Valóban nehéz elképzelni olyan helyzetet, amelyben az exporttámogatás a nem zeti érdeket szolgálná. Az exporttámogatások gazdaságpolitikai eszközként való alkal mazása inkább a külkereskedelemhez kötődő politikai megfontolásokat követi, mint a közgazdasági logikát. Vajon a külföldön kivetett vámok mindig rosszak a gazdaság számára, a külföldön adott exporttámogatások pedig mindig jók? Nem szükségszerűen. Modellünk két or szágból álló világgazdaság, amelyben a másik ország importálja exporttermékünket, és megfordítva. Számos ország valóságos gazdaságában lehetséges, hogy egy külföldi kormány támogatja az amerikai exporttal versenyben álló termékek kivitelét; ez a kül földi exporttámogatás természetesen rontja az amerikai cserearányokat. Jó példa erre a hatásra a mezőgazdasági export európai uniós támogatása (lásd 8. fejezetet). Másrészt az is megtörténhet, hogy egy ország vámot vet ki egy termékre, amelyet az Egyesült Államok ugyancsak importál, ezzel csökkenti a termék árát és végső soron az Egyesült Államoknak hoz hasznot. A két országra vonatkozó elemzés következtetéseit tehát a következőképpen foglalhatjuk össze: az Egyesült Államok által importált termékek ex porttámogatása segíti az amerikai gazdaságot, az amerikai exporttermékekre kivetett vámok viszont károsak az amerikai gazdaságra. Nem népszerű az a nézet, hogy az Egyesült Államokba irányuló kivitel támogatása jó az amerikaiaknak. Ha külföldi kormányokat azzal vádolnak, hogy támogatják az Egyesült Államokba irányuló kivitelüket, akkor a társadalom és a politika reakciója az, hogy tisztességtelen verseny folyik. Amikor az amerikai kereskedelmi minisztérium egyik tanulmánya arra a megállapításra jutott, hogy a nyugat-európai kormányok támo 5. FEJEZET A csererarányhatások következményei: kik a nyertesek és kik a vesztesek? ELSŐ RÉSZ gatják az amerikai irányú acélexportot, az amerikai kormány áremelésre kérte ezeket a kormányokat. Márpedig a nemzetközi kereskedelem alapmodellje arra tanít bennünket, hogy ha külföldi kormányok támogatják a mi piacunkra irányuló kivitelt, akkor nem zetgazdasági szempontból a megfelelő válasz csakis egy köszönőlevél lehet! Erre azonban természetesen sohasem kerül sor, mindenekelőtt a külföldi exporttá mogatások amerikai belső jövedelemeloszlásra gyakorolt hatása miatt. Ha NyugatEurópa támogatja az Egyesült Államokba irányuló acélexportot, akkor az Egyesült Államok legtöbb lakója jobban jár az olcsóbb acél miatt, de az acélipari munkások, az acélipari társaságok részvényesei, és általában az ipari munkások kevésbé lesznek boldogok. Jövedelemeloszlás az országokon belül. A külföldi vámok vagy exporttámogatások megváltoztatják a termékek relatív árát. Az ilyen változások hatása erős a jövedelemel oszlásra a termelési tényezők immobilitása és a különféle iparágak eltérő tényezőintenzitási mutatói miatt. Első látásra kézenfekvő lehet, hogy a vámok és az exporttámogatások milyen irány ban változtatják meg a relatív árakat, és így a jövedelemeloszlást. A vám közvetlen hatása, hogy megnöveli az importált termék relatív árát belföldön, az exporttámogatás viszont azzal a közvetlen hatással jár, hogy az exportcikk belföldi relatív árát emeli meg belföldön. Épp az előbb láttuk azonban, hogy a vámok és az exporttámogatások közvet ve befolyásolják a cserearányokat. A cserearányhatás paradox lehetőségre hívja fel a figyelmet. Egy vám annyira javíthatja egy ország cserearányait - tehát olyan mértékben megnövelheti exporttermékének árát a világpiacon hogy az importtermék relatív ára belföldön még a vámtétel hozzáadása után is csökken. Hasonlóképpen, az exporttámo gatás annyira ronthatja a cserearányokat, hogy az exportcikk belföldi relatív ára a támo gatás ellenére is csökken. E paradox eredmények esetén a kereskedelempolitikák jövedelemeloszlási hatásai a várttal éppen ellentétesen alakulnak. A vámok és az exporttámogatások belföldi árakra gyakorolt torz hatásainak lehető ségét a chicagói egyetem közgazdásza, Lloyd Metzler mutatta ki és bizonyította be. Ezt a hatást azóta Metzler-paradoxonként ismerjük.8 E paradoxon körülbelül úgy szere pel a szakirodalomban, mint a nyomorba taszító növekedés és a fogadó ország helyzetét rontó jövedelemtranszfer tézise; tehát elméletben lehetséges, de csak szélsőséges felté telek között jöhet létre és a gyakorlatban nem valószínű. A Metzler-paradoxon lehetőségét félretéve: egy vám kivetése segíti az importtal versenyző szektort belföldön, káros azoban az exportszektor számára, viszont ennek fordítottja történik exporttámogatás esetén. Az egyes országokon belül tapasztalt ha sonló jövedelemeloszlási változások gyakran kézenfekvőbbek és fontosabbak a gaz daságpolitika kialakításakor, mint az országok közötti jövedelemeloszlási eltolódások a cserearányok változásai miatt. 8 Lásd Metzler, Lloyd: Tariffs, the Terms of Trade, and the Distribution of National Income. Journal of Political Economy, 57. (1949. február) 1-29. old. 1. A nemzetközi kereskedelem alapmodellje a termelési lehetőségekből vezeti le a nem zetközi relatív kínálat görbéjét, a nemzetközi relatív kereslet görbéjét pedig a prefe renciákból. Az export importhoz mért relatív árát, tehát az adott ország cserearány mutatóját a nemzetközi relatív kínálat és a nemzetközi relatív kereslet görbéjének metszéspontja határozza meg. Minden más tényezőt változatlannak véve, egy or szág cserearányainak javulása jólétét is javítja. S megfordítva: a cserearányok rom lása jólétcsökkentő hatással jár. 2. A gazdasági növekedés a gazdaság termelési lehetőségei határvonalának kifelé toló dását jelenti. Az ilyen növekedés általában elbillen: ez annyit jelent, hogy a termelé si lehetőségek határvonala egyes termékek irányában jobban kitolódik, mint más termékek felé. A kibillent növekedés közvetlen hatásaként - más tényezők változat lansága esetén - a nemzetközi relatív kínálat megnő azokból a termékekből, ame lyek felé a növekedés kibillent. A nemzetközi relatív kínálati görbének ez az eltoló dása megváltoztatja a növekvő gazdaság cserearányait, de az utóbbiak bármelyik irányban módosulhatnak. Ha a növekvő gazdaság cserearányai javulnak, akkor ez a javulás tovább erősíti a belföldi gazdasági növekedést, viszont rontja a világ többi részének növekedési esélyeit. Ha azonban a növekvő gazdaságban romlanak a cse rearányok, akkor ez a romló tendencia ellensúlyozza a belföldi növekedés bizonyos kedvező hatásait, viszont jól jön a világ többi részének. 3. A cserearányhatások iránya a növekedés jellegétől függ. Az export irányában elbil lent növekedés (tehát az olyan növekedés, amely jobban bővíti az eredetileg expor tált termékek, mint az importtal versenyző termékek előállításának lehetőségeit) rontja a cserearányokat. Megfordítva: javítja a cserearányokat az import felé elbillent nö vekedés, amely átlag feletti arányban bővíti az importtal versenyző termékek előál lításának lehetőségeit. Bármely országnak rosszul jöhet, ha az import felé kibillent növekedés külföldön valósul meg. 4. A nemzetközi jövedelemtranszferek, például a háborús jóvátételek vagy a külföldi segélyek azzal befolyásolhatják egy ország cserearányait, hogy eltolódást idéznek elő a nemzetközi relatív kereslet görbéjében. Ha a transzfert fogadó ország jövedel mének nagyobb hányadát költi exporttermékére, mint a transzfert küldő gazdaság, akkor a transzfer megnöveli a nemzetközi relatív keresletet a fogadó ország terméke iránt és így megjavítja cserearányait. Ez a javulás felerősíti az eredeti transzfer hatá sát és közvetett haszonnal jár a közvetlen jövedelemtranszfer mellett. Ha azonban a fogadó ország költési határhajlandósága exportterméke iránt alacsonyabb, mint a küldő országé, akkor a transzfer rontja a fogadó ország cserearányait, és legalább a transzfer kedvező hatásának egy részét semlegesíti. 5. A gyakorlatban a legtöbb ország jövedelmének sokkal nagyobb hányadát költi bel földön előállított termékeire, mint a külföldiek. Ez nem szükségszerűen azért van így, mert az ízlések különbözőek. Az ok inkább a természetes és a mesterséges ke reskedelmi korlátokban keresendő, amelyek sok termék külkereskedelmét lehetet lenné teszik. Ha a külkereskedelemből kimaradó termékek az exporttal versenyez nek az erőforrásokért, akkor a transzferek általában javítják a fogadó országok cse rearányait. A tapasztalatok szerint valóban ez is történik. 5. FEJEZET • Összefoglalás ELSŐ RÉSZ 6. Az importvámok és az exporttámogatások egyaránt befolyásolják a relatív kínálatot és a keresletet. A vám növeli egy ország importtermékének relatív kínálatát, viszont csökkenti relatív keresletét. A vám kétségtelenül javítja egy ország cserearányait a világ többi része rovására. Az exporttámogatásnak ellentétes hatása van, mert megnöveli az exporttermék relatív kínálatát és csökkenti relatív keresletét, ezzel pedig rontja a cserearányokat. 7. Az exporttámogatás cserearányhatásai károsak a támogatást nyújtó országnak és hasznosak a világ többi része számára, a vám hatásai éppen ellenkezőek. Ebből arra lehet következtetni, hogy az exporttámogatásoknak nincs értelmük nemzetgazdasá gi szempontból, a külföldi exporttámogatásokat tehát inkább üdvözölni, mint meg torolni kellene. A vámoknak és az exporttámogatásoknak is azonban erős a jövede lemeloszlási hatásuk az egyes gazdaságokon belül, s ezek a hatások gyakran jobban befolyásolják a gazdaságpolitikát, mint a cserearány-megfontolások. Kulcsfogalmak Belső ár Cserearányok Export felé kibillent növekedés Exporttámogatás Import felé kibillent növekedés Importvám Izoértékvonalak Jövedelemtranszferek Kiadási határhajlandóságű Közömbösségi görbék Külkereskedelem alapmodellje Külső ár Metzler-paradoxon Nyomorba taszító növekedés Feladatok 1. Bizonyos gazdaságokban megtörténhet, hogy a relatív kínálat nem reagál az árvál tozásokra. Például ha a termelési tényezők teljesen immobilak lennének a szektorok között, akkor a termelési lehetőségek határvonala derékszögű volna, és a két termék kibocsátása nem függene relatív áruktól. Lehetséges-e még ebben az esetben is, hogy a cserearányok javulása jólétnövelő hatású? Készítsen grafikus elemzést. 2. A keresleti oldal immobil termelési tényezőinek megfelelő eset a helyettesítés hiá nya a kínálati oldalon. Képzeljünk el egy gazdaságot, ahol a fogyasztók mindig merev arányokban vásárolnak termékeket - például egy méter szövetet minden ki logramm élelmiszerért - a két termék árától függetlenül. Mutassa meg, hogy a cse rearányok javulása erre a gazdaságra nézve is hasznos. 5. FEJEZET 3. Japán elsősorban iparcikkeket exportál, miközben nyersanyagokat, így élelmiszert és olajat importál. Elemezze a következő események hatását Japán cserearányaira: a) Egy közel-keleti háború zavart okoz az olajkínálatban. b) Dél-Korea olyan gépkocsik termelési kapacitásait építi ki, amelyek jól eladható ak Kanadában és az Egyesült Államokban. c) Amerikai mérnökök olyan fúziós reaktort fejlesztenek ki, amely a hagyományos tüzelőanyagokkal táplált hőerőművek helyébe lép. d) Oroszországban nagyon rosszak a terméseredmények. e) Japán csökkenti marhahús- és déligyümölcsimportja vámjait. 4. A é s B ország két termelési tényezővel rendelkezik, munkaerővel és tőkével, ame lyekkel két terméket, X-et és F-t állít elő. A technológia ugyanaz a két országban. X tőkeintenzív termék, A tőkében gazdag ország. Elemezze a következő események hatását a két ország cserearányaira és jólétére: a) A tőkeállománya bővül. b) A munkaerőkínálata bővül. c) B tőkeállománya bővül. d) B munkaerőkínálata bővül. 5. Ugyanannyira valószínű, hogy a gazdasági növekedés rontja egy ország csereará nyait, mint hogy javítja azokat. Mi akkor az oka annak, hogy a legtöbb közgazdász a gyakorlatban valószínűtlennek tekinti a nyomorba taszító növekedést, amely ese tén a növekedés valójában a növekvő gazdaságot sújtja? 6. A gyakorlatban sok külföldi segély „kötött felhasználású”; tehát olyan korlátozá sokkal adják, hogy a fogadó ország a segélyt a küldő országtól vásárolt termékekre költse el. Franciaország például pénzt adhat egy afrikai öntözési programra azzal a feltétellel, hogy a szivattyúkat, csővezetékeket és építőipari gépeket inkább Franciaországtól, mint Japántól szerezzék be. Ez a kötött felhasználás hogyan befolyásolja a transzferprobléma elemzését? Van-e értelme a segély kötött felhasználásának a küldő ország szempontjából? Elképzelhető-e olyan forgatókönyv, amelyben a foga dó ország rosszabb helyzetbe kerül a segély miatt? 7. Kelet-Európán politikai változások hulláma söpört végig 1989-ben, amely nemcsak a demokrácia, hanem a tervgazdaságról a piacgazdaságra való áttérés reményét is felkeltette. Ennek egy olyan következménye is lehet, hogy Nyugat-Európa megvál toztatja külföldre szánt pénzei felhasználását: az olyan országok, különösen Német ország, amelyek a nyolcvanas években nagyban hiteleztek az Egyesült Államoknak, most inkább Kelet-Európa felé fordulhatnak hitelezőként. A transzferprobléma elemzési eszközeit felhasználva gondolkozzon el azon, hogy ez a változás miként befolyásolhatja a nyugat-európai termékek árait az amerikai és a japán árakhoz képest. (Kis segítség: mennyiben volna egy dollár pénzügyi erőfor rás felhasználása más mondjuk Lengyelországban ahhoz képest, ahogy Amerikában felhasználnák?) 8. Tegyük fel, hogy egy ország támogatja exportját, a másik ország pedig „kiegyenlí tő” vámot vezet be a támogatás hatásának semlegesítésére. így végül a második országban a relatív árak változatlanok maradnak. Mi történik a cserearányokkal? Hogyan alakul a jólét a két országban? Másrészt tegyük fel, hogy a második ország megtorlásként exporttámogatást vezet be. Hasonlítsa össze a két eredményt! ELSŐ RÉSZ Ajánlott irodalom Dornbusch, Rüdiger-Fisher, Stanley-Samuelson, Paul: Comparative Advantage, Tra de, and Paymanets is a Ricardian Model with a Continuum of Goods. American Economic Review, 1977. Ez a tanulmány, amelyet a 2. fejezetben is idézünk, ugyan csak világosan mutatja be a kereskedelemből kimaradó áruk szerepét annak a felte vésnek a megalapozásában, hogy a jövedelemtranszfer a fogadó ország csereará nyait javítja. Hicks, J. R.: The Long Run Dollár Problem. Oxford Economic Papers, 2. (1953) 117135. old. A növekedés és a külkereskedelem modem elemzése onnan ered, hogy a nyugat-európaiak a második világháború után igen féltek az Egyesült Államok ak kor kikezdhetetlennek tűnő gazdasági fölényétől (ez manapság meghaladottnak hang zik, ugyanakkor számos hasonló érv Japánnal kapcsolatban tűnt fel a közelmúlt ban). Hicksnek ez a tanulmánya a téma legismertebb elemzése. Johnson, Harry G.: Economic Expansion and International Trade. Manchester School of Social and Economic Studies, 23. (1955) 95-112. old. Ez a tanulmány vezette be az alapvető fontosságú különbségtételt az export felé kibillent növekedés és az im port felé kibillent növekedés között. Krugman, Paul: Does Third World Growth Húrt First World Prosperity? Harvard Busi ness Review, 1994. július-augusztus, 113-121. old. Ez az elemzés annak megma gyarázására tesz kísérletet, hogy a fejlődő országok növekedése elméletileg miért nem szükségszerűen káros a fejlett országokra nézve, illetve hogy ez a káros hatás a gyakorlatban miért igen kevéssé valószínű. Samuelson, Paul: The Transfer Problem and Transport Costs. Economic Journal, 62. (1952) 278-304. old. (1. rész) és 64. 264-289. old. (2. rész). Számos más nemzetkö zi gazdaságtani problémához hasonlóan a transzferprobléma alapvető formalizált elemzése is Paul Samuelsontól származik. Whalley, John: Trade Liberalization Among Major World Trading Areas. MIT Press, Cambridge, 1985. Számos tanulmány foglalkozott a vámok nemzetközi gazdasági hatásaival. Ezek közül különösen nagy hatást keltenek az óriási CGE- (Computable General Equilibrium) modellek, amelyek aktuális adatok alapján teszik lehetővé a vámok és más kereskedelempolitikai eszközök hatásainak kiszámítását. Whalley könyve ezek közül mutat be egy különös gondossággal felépített modellt. A nemzetközi egyensúly bemutatása ajánlati görbék segítségével A legtöbb elemzési célt jól szolgálja a nemzetközi egyensúly relatív kínálati és keresleti vizsgálatának egyszerű és hasznos technikája. Bizonyos körülmények között azonban célszerű lehet a külkereskedelem elemzése olyan ábrákkal, amelyek közvetlenül mutat ják egyik ország szállításait a másikba. Ilyen ábra az ajánlati görbe diagramja. Egy ország ajánlati görbéjének levezetése Az 5.3. ábrában megmutattuk, hogyan kell meghatározni egy ország termelését és fo gyasztását adott PC/PF mellett. Az ajánlati görbe diagramjában közvetlenül mutatjuk meg azokat a kereskedelmi áramlásokat, amelyek bármilyen adott relatív árnak megfe lelőek. Az 5F.1. ábra egyik tengelyén ábrázoljuk az ország exportját (<2C- D C), a mási kon pedig importját (DF- QF). Az 5F.1. ábra T pontja azt a helyzetet tükrözi, amelyet az 5.3. ábra mutatott (termelés a Q, fogyasztás a D pontban). Mivel (D f —Qf ) —(Qc - Dc) x (Pc /PF) (5F.1.) az 5F.1. ábra origójából 7-be vezető vonal meredeksége egyenlő PC/PF-fel. T mutatja Belföld kínálatát a feltételezett relatív ár mellett: Belföld lakosai ezen az áron hajlandók (Qc - D c) egységnyi ruházati cikk cseréjére (DF- Q F) egységnyi élelmiszerért. Az origóból kiinduló egyenes meredekségének megfelelő relatív ár mellett Belföld arra tesz ajánlatot, hogy cseréljenek el (Qc ~ D c) egységnyi ruházati cikket (DF- Qf ) egységnyi élelmiszerért. Belföld importja, DF- QF Belföld által szükségesnek tartott élelmiszerimport O T Szükségesnek tartott ruházaticikkexport Belföld 5. FEJEZET Függelék ELSŐ RÉSZ Az ajánlati görbe annak nyomon követésével alakul ki, hogy miként módosul Belföld ajánlata a ruházati cikkek relatív árának változásával. Belföld importja, DF- QF O Belföld exportja, Qc - Dc 5F.2. ábra. Belföld ajánlati görbéje Belföld ajánlati görbéjét úgy határozhatjuk meg, hogy kiszámítjuk Belföld ajánlatát különböző relatív árak mellett (5F.2. ábra). Már láttuk az 5.4. ábrán, hogy PC/PF növe kedésével Qc emelkedik, Qf csökken, DF nő, Dc pedig emelkedhet és csökkenhet is. A szükségesnek tartott (Q c ~ D c) és (.DF- Q F) szintje azonban normális esetben egyaránt nő, ha a jövedelmi hatások nem túl erősek. Az 5F.2. ábrán P a Ql, D 1-nek megfelelő ajánlat az 5.4. ábrán; épedig a Q2, D2-nek megfelelő ajánlat. Belföld ajánlatát úgy adhatjuk meg különböző árak mellett, hogy felrajzoljuk Belföld OC ajánlati görbéjét. Külföld OF ajánlati görbéjét ugyanilyen módon vehetjük fel (5F.3. ábra). A függő leges tengelyen felrajzoljuk (Q*F - DF)-eU azaz a Külföld által szükségesnek tartott élel miszerexportot, a vízszintes tengelyen pedig (D*c - Qc)~U tehát szükségesnek tartott élel miszerimportját. Minél alacsonyabb PC/PF értéke, annál több élelmiszert akar ex portálni, illetve ruházati cikket importálni Külföld. Külföld exportja, Külföld ajánlati görbéje megmutatja, hogy miként változik az ország szükségesnek tartott ruházaticikkimportja és élelmiszerexportja a relatív ár változásával. D c-Q c Egyensúly mellett teljesülnie kell annak, hogy (Qc - Dc) = (D*c -Q*c ), illetve hogy (Df - Qf ) = (Q*f - D*f ). Ez annyit jelent, hogy a világ kereslete és kínálata a ruházati cikkek és az élelmiszer esetében is meg kell egyezzen egymással. E két azonosságot figyelembe véve most felrajzolhatjuk Belföld és Külföld kínálati görbéjét ugyanarra az ábrára (5F.4. ábra). Egyensúly abban a pontban lesz, ahol Belföld és Külföld kínálati görbéje metszi egymást. Az E egyensúlyi pontban a ruházati cikkek relatív ára egyenlő az OE görbe mere dekségével. Belföld ruházaticikk-exportját, amely megegyezik Külföld importjával, az OX szakasz mutatja. Külföld élelmiszerexportja, amely egyenlő Belföld importjával, pedig az OY szakasz. A nemzetközi egyensúly ilyen ábrázolása segíti annak belátását, hogy itt valójában általános egyensúlyról van szó, tehát ugyanabban az időpontban alakul ki a kínálat és a kereslet egyensúlya mindkét piacon. Belföld élelmiszerimportja, DF- QF Külföld élelmiszerexportja, Q*F - D*F q Belföld ruházaticikk-exportja, Qc - Dc Külföld ruházati cikk-importja, D*c - Q*c 5F.4. ábra. Az ajánlati görbék egyensúlya A nemzetközi kereskedelem egyensúlya ott jön létre, ahol Belföld és Külföld ajánlati görbéje metszi egymást. 5. FEJEZET A nemzetközi egyensúly 6. fejezet Méretgazdaságosság, tökéletlen verseny és nemzetközi kereskedelem A 2. fejezetben rámutattunk arra a két okra, amely miatt az országok szakosodásra és külkereskedelemre vállalkoznak. Az első ok, hogy az országok között vagy erőforrá saikban, vagy technológiáikban különbségek vannak, és azokra a dolgokra szakosod nak, amelyeket viszonylag jól tudnak csinálni; a második, hogy a méretgazdaságosság (illetve a növekvő hozadék) az egyes országok számára azt teszi előnyössé, hogy csak a termékek és a szolgáltatások szűkebb körének előállítására szakosodjanak. Az előző négy fejezet olyan modellekkel foglalkozott, amelyekben a teljes külkereskedelem a komparatív előnyökre épül, tehát ott kizárólag az országok közötti különbségek idézik elő a külkereskedelmet. Ez a fejezet a méretgazdaságosság külkereskedelmet teremtő szerepét mutatja be. A méretgazdaságosságra épülő külkereskedelem elemzése bizonyos problémákkal jár, amelyeket eddig elkerültünk. Mindeddig feltételeztük, hogy a piacok tökéletes ver senypiacok, a verseny tehát kiküszöböli a monopolprofitokat. Növekvő hozadékok mellett viszont a nagy cégek előnyben vannak a kicsikkel szemben, és ezért a piacokat gyakran egy cég uralja (monopólium), vagy - gyakrabban - néhány (oligopólium). Ha a külke reskedelmet a növekvő hozadékok is befolyásolják, akkor a piacok általában tökéletlen versenypiacokká válnak. Ez a fejezet a méretgazdaságosság fogalmának és a tökéletlen verseny gazdaságta nának áttekintésével kezdődik. Ezután a nemzetközi kereskedelem két olyan modelljére fordítjuk figyelmünket, amelyben kulcsszerepe van a méretgazdaságosságnak és a tö kéletlen versenynek: a monopolisztikus verseny és a dömping modelljére. A fejezet többi része pedig a növekvő hozadékok egy másik fajtája, az extemáliák külkereskedel met alakító szerepét tárgyalja. A méretgazdaságosság és a nemzetközi kereskedelem: áttekintés A komparatív előnyök már bemutatott modelljei az állandó méretgazdaságosság felte vésén alapultak. Feltételeztük tehát, hogy ha egy iparág erőforrásai megkétszereződ nek, akkor a termelés is kétszeresére nő. A gyakorlatban azonban számos iparág gazda 6.1. táblázat. Az erőforrás-felhasználás és a kibocsátás aránya egy elképzelt iparágban Kibocsátás Teljes munkaerő-felhasználás 5 Átlagos munkaerő-felhasználás 10 2 10 15 15 20 1,5 1,333333 1,25 20 25 30 25 30 35 1 ,2 1,166667 Ezt a példát annak szemléltetésére használhatjuk fel, hogy a méretgazdaságosság miért ösztönzi a nemzetközi kereskedelmet. Képzeljük el, hogy a világ mindössze két országból áll, az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából. Mindkettő ugyanazzal a technológiával állít elő készülékeket, és kezdetben mindkettő 10 darabot gyárt. A 6.1. táblázat szerint ez mindkét országban 15 munkaórát igényel, így a világ egészét tekintve 30 munkaórával 20 készülék jön létre. Most viszont tegyük fel, hogy a világ készüléktermelését egy országban, mondjuk az Egyesült Államokban összpontosítjuk, és így az iparág 30 munkaórája amerikai foglalkoztatást teremt. Ez a munkaerő-mennyiség egyetlen országban 25 darab előállítására elegendő. így a világtermelés Amerikában való koncentrálásával a világgazdaság ugyanannyi munkaerővel 25 százalékkal több terméket tud produkálni. Hol találja azonban Amerika a többlettermeléshez szükséges több munkaerőt, és mi történik a korábbi brit gyártásban foglalkoztatott munkaerővel? Az amerikaiaknak fel kell adniuk más termékek gyártását, amely ezután a brit iparba kerül át, és azt a munka erőt használja fel, amely korábban a készülékgyártó iparágban dolgozott. Képzeljük el, hogy sok termék van, amely méretgazdaságosság mellett állítható elő, és jelöljük őket sorszámokkal: 1, 2, 3... Az országok akkor használhatják ki a méretgazdaságosságot, ha kapacitásaikat csak néhány termék előállítására összpontosítják. így például az ameri kaiak az 1, 3, 5 termékek gyártását, a britek pedig a 2, 4, 6 stb. cikkek termelését vállal hatják. Ha a két ország csak a termékek egy részét gyártja, akkor minden egyes terméket 6. FEJEZET ságos méretnagyság (más kifejezéssel növekvő hozadék) mellett működik, így a terme lés annál hatékonyabb, minél nagyobb méretekben folyik. Méretgazdaságos termelés esetén az erőforrások megkétszerezése több mint kétszeresére növeli egy iparág kibo csátását. Egyszerű példával szemléltethetjük a méretgazdaságosság jelentőségét a nemzetkö zi kereskedelemben. A 6.1. táblázat egy elképzelt iparág erőforrásai és kibocsátásai közötti kapcsolatot mutatja. Olyan készüléket állítanak elő, amelynek gyártásához csak egy termelési tényezőt, mégpedig munkaerőt használnak fel: a táblázat megmutatja, hogy a szükséges munkaerő mennyisége mennyiben függ az előállított készülék darab számától. 10 darab előállításához például 15 munkaóra kell, 25 gyártásához viszont csak 30 munkaóra. A méretgazdaságosság megléte onnan látható, hogy a munkaerő-felhasz nálás megkétszerezése több mint megkétszerezi az iparág kibocsátását, hiszen a terme lés 2,5-szeresére nő. Az is a méretgazdaságosságra utal, hogy a kibocsátás növekedésé vel csökken az átlagos munkaerő-felhasználás: 5 készülék gyártása esetén az átlagos munkaerőigény darabonként 2 óra, 25 egység előállításánál viszont mindössze 1,2 óra. ELSŐ RÉSZ nagyobb mennyiségben lehet előállítani, mint akkor, ha minden terméket minden or szágban gyártanának. Végeredményben a világgazdaság minden termékből többet tud előállítani. Hogyan kerül a képbe a nemzetközi kereskedelem? Az egyes országok fogyasztói továbbra is széles termékválaszték fogyasztását kívánják. Tegyük fel, hogy az 1. iparág teljes termelése Amerikába, a 2. iparágé pedig a britekhez települ; akkor a 2. termék amerikai fogyasztói brit importcikkeket fognak vásárolni, az 1. termék brit fogyasztói pedig amerikai importot. A nemzetközi kereskedelem itt kulcsszerepet kap: mindegyik ország számára lehetővé teszi, hogy korlátozott termékválasztékot gyártson, ugyanak kor élvezze a méretgazdaságosság előnyeit anélkül, hogy lemondana a széles választé kú fogyasztás előnyeiről. Valóban, az alábbiakban is látni fogjuk, hogy a nemzetközi kereskedelem tipikus módon megnöveli a kapható termékek választékát. Példánk tehát azt fejezi ki, hogy miként jöhet létre kölcsönösen előnyös kereskede lem a méretgazdaságosság eredményeként. Mindegyik ország a termékek korlátozott választékát állítja elő, ami lehetővé teszi számára, hogy hatékonyabban gyártsa ezeket a termékeket ahhoz képest, mintha mindent a maga számára próbálna megtermelni; ezek a szakosodott gazdaságok pedig kereskednek egymással azért, hogy mindegyikük hoz zájusson a teljes termékválasztékhoz. Sajnos azonban nem egyszerű feladat, hogy ettől a szemléletes történettől eljussunk a méretgazdaságra épülő explicit külkereskedelmi modellig. Ennek oka, hogy a méret gazdaságosság általában olyan piaci szerkezetet hoz létre, amely eltér a tökéletes ver senyre jellemző piaci struktúrától. Ezért tehát óvatosnak kell lenni az ilyen piaci szerke zet elemzésénél. Méretgazdaságosság és piacszerkezet A 6.1. táblázat példájában a méretgazdaságosságot annak feltételezésével mutattuk be, hogy a termelés egységére jutó munkaerő-felhasználás csökken, ha a kibocsátás növek szik. Azt nem mondtuk meg, hogy ez a termelésnövekedés miként érhető el - úgy-e, hogy bővül a már piacon lévő cégek termelése, vagy úgy, hogy megnő a cégek száma. A méretgazdaságosság piaci szerkezetre gyakorolt hatásának elemzésénél azonban tisztá ban kell lennünk azzal, hogy milyen termelésnövekedés szükséges az átlagköltség csök kentéséhez. Külső méretgazdaságosság akkor alakul ki, ha az egységköltség függ az iparág, de nem feltétlenül az egyes cégek méretétől. Belső méretgazdaságosság vi szont akkor van, ha az egységköltség az egyes cégek, de nem feltétlenül az egész iparág méretének függvénye. A belső és a külső gazdaságosság közötti különbséget egy elképzelt példával szem léltethetjük. Képzeljünk el egy iparágat, amely kezdetben tíz cégből áll, és mindegyik 100 darab készülék előállítását végzi. Az iparág össztermelése 1000 darab. Most lás sunk két esetet. Az első: tegyük fel, hogy az iparág kétszeresére nő, azaz 20 céget szám lál, amelyek mindegyike ugyancsak 100 darabot termel. Lehetséges, hogy az egyes cé gek költségszintje csökken az iparág méretnövekedése következtében; például azért, mert egy nagyobb iparág hatékonyabban szerezhet be specializált szolgáltatásokat vagy A tökéletlen verseny elmélete Egy tökéletes versenypiacon - olyan piacon, ahol sok eladó és vevő van, és senkinek sincs nagy piaci részesedése - a cégek árelfogadók. Ez annyit jelent, hogy az eladók azt hiszik, hogy az éppen érvényes áron bármennyit eladhatnak, viszont nem befolyásolhatják a ter mékükért kapott árat. Egy búzatermelő gazdálkodó például tetszőleges mennyiséget érté kesíthet és nem kell tartania attól, hogy az értékesítés növelésével a piaci ár csökkenhet. Azért nem kell aggódnia, hogy eladásainak változása befolyásolhatja a piaci árat, mert minden egyes búzatermelő gazdálkodó csak a piac kis hányadát képviseli. Más azonban a helyzet, ha egy terméket csak kevés termelő állít elő. A legszélsősé gesebb példa talán a repülőgépgyártásé, ahol az óriási Boeing cég mindössze egyetlen versenytársával, az európai Airbus céggel osztozik a nagy utasszállítók piacán. A Boe ing ezért tudatában van annak, hogy repülőgép-termelésének növekedése jelentősen befolyásolná a világ teljes repülőgép-kínálatát, és ezzel komolyan csökkentené a repü lőgépek árát. Másként fogalmazva a Boeing tudja, hogy csak akkor adhat el több repü lőgépet, ha jelentősen csökkenti annak árát. A tökéletlen verseny körülményei között így a cégek tudják, hogy befolyásolhatják termékeik árát és csak árcsökkentéssel adhat nak el többet. A tökéletlen verseny az olyan iparágakra jellemző, ahol csak kevés jelen tős termelő van, és az olyanokra is, ahol az egyes termelők árui között a fogyasztó számottevő különbséget lát. Ilyen körülmények között mindegyik cég a termékének árát megválasztani képes áralakítónak tekinti magát, nem pedig árelfogadónak. . FEJEZET 6 berendezéseket. Az iparágban ebben az esetben külső méretgazdaságosság lép fel, azaz az egyes cégek hatékonysága nő az iparág nagyobb mérete miatt még akkor is, ha a cégek mérete nem változik. A második esetben az iparág kibocsátása 1000 darab marad, de a cégek száma a felére csökken, a megmaradó öt cég tehát egyenként 200 készülék gyártását végzi. A termelési költségek csökkenése ebben az esetben a belső méretgazdaságosságnak kö szönhető: egy cég hatékonyabb, ha kibocsátása nagyobb. A belső méretgazdaságosság és a külső méretgazdaságosság eltérő hatásokkal jár az iparágak szerkezetére. Az olyan iparág, ahol a méretgazdaságosság kizárólag külső jel legű (tehát nem jár előnnyel egy cég számára, ha nagyobb), tipikusan sok kis cégből áll és tökéletes versenypiac jelleggel működik. A belső méretgazdaságosság ezzel ellentét ben a nagy cégeknek költségelőnyt biztosít a kisebbekkel szemben és tökéletlen ver senyt alakít ki. A külső és a belső méretgazdaságosság egyaránt a nemzetközi kereskedelem fontos tényezője. Hatásuk azonban eltérő a piaci struktúrára, ezért nehéz volna ugyanabban a modellben tárgyalni a kétféle méretgazdaságosságon alapuló külkereskedelmet. így külön-külön foglalkozunk velük. A belső méretgazdaságosságra épülő modellel kezdjük. Előbbi érvelésünk szerint azonban ebben a modellben megszűnik a tökéletes verseny. Ennek következtében elő ször ki kell térnünk a tökéletlen verseny közgazdaságtanára, és csak ezután tudjuk átte kinteni a belső méretgazdaságosság szerepét a nemzetközi kereskedelemben. ELSŐ RÉSZ Ha a cégek nem árelfogadók, akkor szükség van arra, hogy újabb eszközöket dol gozzunk ki az árakat és a kibocsátást meghatározó tényezők leírására. A legegyszerűbb tökéletlen versenypiaci struktúrát a tiszta monopólium jelenti. Ez olyan piac, ahol a cégnek nincs versenytársa; az ennek elemzéséhez kidolgozott eszközöket azután bo nyolultabb piaci szerkezetek leírására is felhasználhatjuk. A monopólium: rövid áttekintés A 6.1. ábra a piacon egyedül álló, monopolista cég helyzetét mutatja. A cég lefelé hajló keresleti görbével áll szemben, amelyet az ábrán D- vei jelölünk. A D lefelé hajlása jelzi, hogy a cég csak akkor adhat el több egységnyi terméket, ha a kibocsátás ára csökken. A mikroökonómia alapjaiból az olvasó emlékezhet rá, hogy a keresleti görbéhez egy határbevétel-görbe tartozik. A határbevétel az a többletjövedelem, amelyhez a cég eggyel több termék eladásával jut. A monopolista számára a határbevétel mindig kisebb az árnál, mert eggyel több termékegység eladásához a cégnek az összes termék (nem csu pán a határtermék) árát csökkentenie kell. így a monopolista számára a határbevétel MR görbéje mindig a keresleti görbe alatt lesz. Határbevétel és ár. A monopolista verseny későbbi elemzéséhez fontos, hogy megha tározzuk a monopolista termékegységenként kapott ár és a határbevétel közötti kapcsola tot. A határbevétel mindig alacsonyabb az árnál - de vajon mennyivel? A határbevétel és az ár közötti különbség két tényezőtől függ. Először attól, hogy mennyi terméket értékesít már a cég: a nem túl sok egységet eladó cég nem veszít sokat, ha ezeknek a termékegysé geknek az árát csökkenti. Másodszor pedig az ár és a határbevétel közötti különbség a Költség, C, ár, P A monopolista cég olyan kibocsátási szintet választ, amely mellett a határbevétel, tehát az eggyel több termékegység eladásából származó bevétel növekedés, megegyezik a határköltséggel, azaz az egy egységgel több termék előállításának költségével. Ezt a profitmaximalizáló termelési szintet Qm jelzi; e kibocsátás iránt pedig PM áron lesz kereslet. A határbevétel MR görbéje a D keresleti görbe alatt fekszik, mert a monopólium számára a határbevétel mindig alacsonyabb az árnál. A monopólium profitja egyenlő az árnyékolt négyszög területével, ami az ár és az átlagköltség közötti különbség szorzata 2 ^-mel. Q =A - B x P , ( 6. 1.) ahol Q a cég által eladott termékek száma, P az egységár, A és B pedig konstans. A fejezet függelékében megmutatjuk, hogy ebben az esetben a határbevétel a következő képp alakul: Határbevétel = MR = P - Q/B, (6 .2 .) ebből pedig következik, hogy P - MR = Q/B. A (6.2.) egyenletből kiderül, hogy az ár és a határbevétel közötti különbség a cég kezdeti Q eladásaitól és keresleti görbéjének B meredekségétől függ. Ha a Q értékesí tési mennyiség magasabb, akkor a határbevétel alacsonyabb, mert a nagyobb mennyi ség eladásához szükséges árcsökkentés többe kerül a cégnek. Minél nagyobb viszont B, adott árnövekedés mellett annál jobban csökken az értékesítés és annál közelebb kerül a határbevétel a termék árához. A (6.2.) egyenlet igen fontos a nemzetközi ke reskedelem monopolisztikus versenyen alapuló modelljének elemzéséhez (lásd a 138— 158. oldalakat). Átlag- és határköltség. A 6.1. ábrához visszatérve, AC ábrázolja a cég átlagos ter melési költségét, azaz összköltségének és kibocsátásának hányadosát. A negatív me redekség tükrözi azt a feltevésünket, hogy vannak méretgazdaságossági megtakarítá sok, tehát a cégek méretének növekedésével csökkennek a kibocsátás egységköltsé gei. MC mutatja a cég határköltségét (azt az összeget, amelybe eggyel több termék előállítása kerül a cégnek). A közgazdaságtan alapjaiból tudjuk, hogy a határköltség mindig kisebb az átlagköltségnél, ha az átlagköltség csökkenő. így az MC görbe az AC alatt fekszik. A (6.2.) egyenlet összekapcsolta az árat és a határbevételt. Hasonló képlet létezik az átlag- és a határköltség közötti kapcsolatra. Tegyük fel, hogy a cég C költségei a követ kező formát öltik: C = F + c x Q, (6.3.) 6. FEJEZET keresleti görbe meredekségétől függ, amely megmutatja, hogy a monopolistának mennyi vel kell csökkentenie az árat ahhoz, hogy eggyel több termékegységet adhasson el. Ha a görbe nagyon lapos, akkor a monopolista kis árengedménnyel is el tudna adni eggyel több termékegységet. Ezért az egyébként eladható termékek árát sem kell számottevően csök kentenie, így a határbevétel közel lesz az egységárhoz. Másrészt nagyon meredek keresle ti görbe mellett eggyel több termékegység eladása nagy árcsökkentést tesz szükségessé, és ebben az esetben a határbevétel sokkal alacsonyabb lesz az árnál. Többet is mondhatunk az ár és a határbevétel közötti kapcsolatról, ha feltételezzük, hogy a cég egyenes alakú keresleti görbével áll szemben. Ebben az esetben a monopo lista teljes értékesítési mennyisége a következő egyenlet szerint függ az ártól: ELSŐ RÉSZ ahol F a cég kibocsátásától független fix költség, c a cég határköltsége, Q pedig ismét a cég kibocsátása. (Ezt lineáris költségfüggvénynek nevezik). A fix költség egy lineáris költségfüggvényben méretgazdaságosságot eredményez, mert annál kisebb az egység nyi fix költség, minél nagyobb a cég kibocsátása. Számszerűen a cég átlagos költsége (az összköltség és a kibocsátás hányadosa) a következő: Átlagos költség = AC = C/Q = F/Q + c. (6.4.) Ez az átlagköltség csökken, ahogy Q növekszik, mert a fix költség nagyobb kibo csátáson belül oszlik el. Ha például F = 5 és c = 1, akkor 10 egység előállításának átlagköltsége 5/10 + 1 = 1,5, 25 egység előállításának átlagköltsége pedig 5/25 + 1 = 1,2. Ezek a számok ismerősnek tűnhetnek, mert a 6.1. táblázat számításaihoz is ezekkel dolgoztunk. A 6.1. táblázatban a kibocsátás, az átlagköltség és a határköltségek között bemutatott kapcsolatot grafiku san a 6.2. ábra jeleníti meg. Az átlagköltség zérus kibocsátás mellett a végtelenhez kö zelít, igen nagy kibocsátás mellett viszont a határköltséghez. A monopolista profitmaximalizáló kibocsátási szintje az, amelynél a határbevétel (az eggyel több egység eladásából szerzett bevétel) egyenlő a határköltséggel (az eggyel több egység előállításának költségével), ez pedig az MR és az MC görbe metszéspontja. A 6.1. ábrában láthatjuk, hogy a profitmaximalizáló QM kibocsátási szint PM ár mellett találja meg a megfelelő keresletet, ez pedig magasabb az átlagköltségnél. Akkor, ha P > AC, a monopolista némi monopolprofithoz is jut.1 Egységköltség Ez az ábra a teljes C = 5 + x költségfüggvényhez tartozó átlag- és határköltség alakulását mutatja. A határköltség mindig 1 ; az átlagköltség pedig csökken, ahogy a kibocsátás nő. 43- Határköltség 1 i i i i i i i i i i i i i i i i i m 2 4 6 8 n i i 10 12 14 16 18 20 22 24 Kibocsátás 6.2. ábra. Átlagköltség és határköltség 1 A profit közgazdaságtani definíciója nem pontosan ugyanaz, mint a hagyományos számvitel ben használt nyereségé vagy eredményé, mert az utóbbi területen minden, a munkaerő- és anyagköltségek fölött elért jövedelem nyereségnek számít. Az a cég viszont nem ér el profitot, amelyik tőkéjéhez képest kevesebb hozamot realizál, mint amennyit ugyanennyi tőke más iparágban eredményezett volna; közgazdasági szempontból a tőke normális szintű hozama a cég költségeinek részét képezi, és csakis a normál hozamszint fölötti jövedelem tekinthető profitnak. Monopolisztikus verseny A monopolprofitok ritkán maradnak válasz nélkül. A magas profitot elérő cégek szo kás szerint kihívják maguk ellen a versenyt. Ezért a tiszta monopolhelyzetek a gya korlatban ritkák. Ehelyett a belső méretgazdaságosság mellett működő iparágakban általában az oligopólium az uralkodó piaci struktúra: több cég van a piacon, mind egyikük elég nagy ahhoz, hogy befolyásolja az árakat, de egyikük sincs támadhatat lan monopolhelyzetben. Az oligopólium általános elemzése bonyolult és ellentmondásos téma, mert oligopóliumban a cégek árképzési magatartása függ egymástól. Oligopóliumban min den egyes cég árképzése tekintettel van a fogyasztók válaszai mellett a versenytársak reakcióira is. Ezek a reakciók azonban attól is függnek, hogy a versenytársak az adott cég milyen magatartására számítanak - így pedig egy bonyolult játék tanúi vagyunk, amelyben a résztvevők mindegyike megpróbálja kitalálni a többiek stratégiáját. Az aláb biakban röviden áttekintjük az oligopólium modellezésének általános problémáit. Van azonban az oligopóliumnak egy olyan speciális esete (ezt monopolisztikus versenyként ismerjük), amely viszonylag könnyen elemezhető. A monopolisztikus verseny modell jeit 1980 óta széles körben használják a nemzetközi kereskedelem elemzésére. A monopolisztikus verseny modelljeiben két kiinduló feltevéssel élnek annak ér dekében, hogy megkerüljék a kölcsönös függés problémáját. Az egyik az, hogy minden egyes cégről feltételezik: képes arra, hogy megkülönböztesse termékét versenytársai áru jától. S mivel a fogyasztók ennek a cégnek a különleges termékét kívánják megvásárol ni, nem fognak csekély árkülönbség miatt a másik cég terméke után rohanni. A termé kek megkülönböztetése lehetővé teszi, hogy minden egyes cégnek monopóliuma le gyen a saját terméke piacán, és ezzel valamelyest elszigetelődhessen a versenytől. A másik feltevés pedig, hogy mindegyik cég adottnak tekinti versenytársai árait - tehát nem foglalkozik saját árának a többi cég árára gyakorolt hatásával. Ennek következté ben a monopolisztikus verseny modellje feltételezi, hogy a cégek akkor is monopolista ként viselkednek, ha valójában vannak versenytársaik - innen ered a modell neve. Vannak a valóságos világban a monopolisztikus verseny modelljének megfelelő ipar ágak? Egyes iparágak jó közelítő példának tekinthetők. Például az európai autóipar, ahol számos nagy termelő (a Ford, a General Motors, a Volkswagen, a Renault, a Peu geot, a Fiat, a Volvo - legújabban pedig a Nissan) alapjában eltérő, mégis egymással versengő gépkocsikat kínál. Ezt az iparágat eléggé jól le lehet írni a monopolisztikus verseny feltételezéseivel. A modell fő vonzereje azonban nem a valóság jó tükrözése, hanem az, hogy egyszerű. A fejezet következő részében látni fogjuk, hogy a monopo lisztikus verseny modellje igen tisztán mutatja be a méretgazdaságosság szerepét a köl csönösen kedvező kereskedelem kialakulásában. A külkereskedelem vizsgálata előtt azonban ki kell dolgoznunk a monopolisztikus verseny egyszerű modelljét. Képzeljünk el tehát egy iparágat, amely számos cégből áll. Ezek a cégek egymástól megkülönböztethető termékeket állítanak elő, ami azt jelenti, hogy a termékek nem pontosan ugyanolyanok, de helyettesítik egymást. így minden egyes cég monopolista abban az értelemben, hogy egyetlenként gyártja saját különleges termékét, a terméke iránti kereslet azonban a más hasonló termékek számától és az iparág többi cége által megállapított áraktól függ. ELSŐ RÉSZ A modell előfeltevései. A tipikusan monopolisztikus versenyben álló cég termékei iránti kereslet leírásával kezdjük. Általában úgy tekintjük, hogy egy cég akkor értékesít többet, minél nagyobb az iparág termékei iránti összesített kereslet, és minél magasab bak a versenytársak árai. Másrészt arra számítunk, hogy a cég annál kevesebbet értéke sít, minél nagyobb a cégek száma az iparágban, illetve minél magasabb árat állapít meg saját termékére. Az ilyen tulajdonságokkal jellemezhető cég termékei iránti kereslet egyenlete a következő:2 Q = S x [1/n - b x ( P - P ) l (6.5.) amelyben Q a cég értékesítését, S az iparág összes eladásait, n az iparág cégeinek számát jelöli, b egy állandó, amely a cég értékesítésének az árra való reagálását jelzi, P a cég által megállapított ár, P pedig a versenytársak átlagára. A (6.5.) egyenlet a következő intuitív indokoláson alapulhat: ha minden egyes cég ugyanazzal az árral dolgozik, mind egyikük piaci részesedése 1/n lesz. A többi cég átlagáránál magasabb árral dolgozó cég kisebb piaci részesedést ér el, az alacsonyabb árral dolgozó cég magasabbat.3 Célszerű feltételeznünk, hogy az iparág teljes S értékesítését nem befolyásolja az iparág cégei által megállapított P átlagár. így azt feltételezzük, hogy a cégek csak egy más rovására szerezhetnek új vevőket. Ez a feltevés távol van a valóságtól, de egysze rűbbé teszi az elemzést és segítséget nyújt ahhoz, hogy a cégek közötti versenyre össz pontosítsunk. Kivált pedig azt jelenti, hogy S a piac nagyságának mérőszáma, és mind egyik cég S/n egységet ad el egyenlő kínálati árak mellett. Most a tipikus cég költségeit vesszük szemügyre. Itt egyszerűen azt tételezzük fel, hogy a tipikus cég összköltségét és átlagos költségét a (6.3.) és a (6.4.) egyenlet írja le. Piaci egyensúly. Ennek a monopolisztikus verseny piacú iparágnak a magatartását úgy modellezhetjük, ha feltételezzük, hogy az iparág összes cége szimmetrikus, azaz a keresleti függvény és a költségfüggvény ugyanaz az összes cég számára (még akkor is, ha némileg eltérő termékeket gyártanak és értékesítenek). Ha az egyes cégek szimmet rikusak, akkor az iparág állapotát anélkül is leírhatjuk, hogy részletesen számba ven nénk az összes cég jellemzőit: mindössze azt kell tudnunk az iparág ábrázolásához, hogy mennyi céget tartalmaz és milyen árat állapít meg a tipikus cég. Az iparág elemzé séhez, például a nemzetközi kereskedelem hatásainak felbecsüléséhez meg kell hatá roznunk a cégek n számát és az általuk megállapított árak P átlagát. Ha pedig megvan a módszerünk n és P meghatározására, akkor feltehetjük a kérdést, hogyan hat rájuk a nemzetközi kereskedelem. 2 3 A (6.5.) egyenlet egy olyan modellből vezethető le, amelyben a fogyasztóknak különféle pre ferenciáik vannak, a cégek pedig a piac különleges szegmenseire szabott termékeket állítanak elő. E megközelítés kifejtését lásd Salop, Stephen: Monopolistic Competition with Outside Goods. Bell Journal of Economics, 10. (1979) 141-156. old. A (6.5.) egyenlet újraírható a következő formában: Q = S/n - S x b x ( P - P ) . Ha P = P , akkor az egyenlet Q = S/n-ként írható fel. Ha viszont P > P , akkor Q < S/n, ha pedig P S/n. 1. A cégek száma és az átlagköltség. Az n és a P meghatározásának első lépéseként feltesszük a kérdést, hogy egy tipikus cég átlagköltsége mennyiben függ az iparágban működő a cégek számától. A modellben minden cég szimmetrikus, így egyensúly mel lett mindegyikük ugyanazt az árat állapítja meg. Ha azonban minden cég ugyanazt az árat állapítja meg, és így P = P, akkor a (6.5.) egyenlet szerint Q = Sin lesz; ezáltal pedig minden cég Q kibocsátása az iparág összes S értékesítésének 1In hányada lesz. A (6.4.) egyenletben azonban láttuk, hogy az átlagköltség fordítottan arányos a cég kibo csátásával. így arra a következtetésre juthatunk, hogy az átlagköltség a piac méretétől és az iparág cégeinek a számától függ: AC = F/Q + c = n x F/S + c. (6.6.) A (6.6.) egyenlet szerint ceteris paribus (ha minden más tényező változatlan) annál magasabb az átlagköltség, minél több cég van az iparágban. Ennek az az oka, hogy minél több a cég, annál kevesebbet termelnek egyenként. Képzeljünk el például egy iparágat, amely 1 millió készüléket gyárt évente. Ha az iparág öt cégből áll, akkor mind egyikük évente 200 000 darabot fog értékesíteni. Ha tíz cég van, akkor mindegyikük csupán 100 000-et tud értékesíteni, és ezért az egyes cégek átlagköltségei magasabbak lesznek. Az n és az átlagköltség közötti pozitív meredekségű kapcsolat CC-ként jelenik meg a 6.3. ábrán. 2. A cégek száma és az ár. Közben azonban a tipikus cég által megállapított ár függ az iparágban működő cégek számától is. Általában azt gondolnánk, hogy minél több a cég, annál intenzívebb lesz a verseny közöttük, és annál alacsonyabb az ár. Ebben a modellben ez igaznak is bizonyul, de bizonyítása kissé körülményes. A megoldáshoz az a felismerés vezet el, hogy minden egyes cég olyan egyenes keresleti görbével áll szem ben, amilyet a (6.1.) egyenletben mutattunk be. Ezután pedig a (6.2.) egyenletet kell felhasználnunk az árak meghatározásához. 6. FEJEZET Az n és a P meghatározására háromlépéses módszerünk van. (1) Először megálla pítjuk a kapcsolatot a cégek száma, illetve a tipikus cég átlagköltsége között. Megmu tatjuk, hogy ez a kapcsolat pozitív emelkedő görbével ábrázolható; ez azt jelenti, hogy minél több cég van az iparágban, annál alacsonyabb az egyes cégek kibocsátása, és annál nagyobb az egységnyi kibocsátás költsége. (2) A következő lépésben kimutat juk a kapcsolatot a cégek száma és az egyes cégek által megállapított árak között, amelyek egyensúly esetén P-vel lesznek egyenlők. Megmutatjuk, hogy ezt a kapcso latot ereszkedő görbe ábrázolja: minél több cég van az iparágban, annál élesebb a verseny a cégek között, tehát annál alacsonyabb az általuk megállapított ár. (3) Végül pedig úgy érvelünk, hogy újabb cégek lépnek be az iparágba, ha az ár az átlagköltség fölé kerül, ha pedig az ár alacsonyabb az átlagköltségnél, akkor cégek lépnek ki az iparágból. így hosszú távon a cégek számát annak a két görbének a metszéspontja határozza meg, amely egyrészt az átlagköltséget, másrészt az árat hozza kapcsolatba n-nel. ELSŐ RÉSZ Költség, C és ár, P száma, n A cégek számát és az általuk megállapított árakat a monopolista versenypiacon két összefüggés határozza meg. Egyrészt minél több a cég, annál intenzívebben versenyeznek egymással, és annál alacsonyabb az ár az iparágban. Ezt az összefüggést PP ábrázolja. Másrészt minél több a cég az iparágban, annál kevesebbet adnak el egyenként és ezért annál magasabb átlagköltségek kel dolgoznak. Ezt az összefüggést CC ábrázolja. Ha az ár meghaladja az átlagköltséget (ha a PP görbe a CC görbe felett van), az iparág jövedelmezően működik és újabb cégek belépése várható; ha az ár kisebb az átlagköltségnél, akkor az iparág veszteséges lesz és egyes cégek el fogják hagyni. Az ár és a cégek száma akkor kerül egyensúlyba, ha az ár és az átlagköltség egyenlő lesz, ez pedig a PP és a CC görbék metszéspontja. 6.3. ábra. Egyensúly a monopolista versenypiacon Mindenekelőtt idézzük fel, hogy a monopolista verseny modelljében a cégek elfo gadják egymás árait; a cégek tehát nem számolnak azzal a lehetőséggel, hogy ha meg változtatják áraikat, akkor a többi cég is ugyanezt teszi. Ha minden egyes cég adott nak tekinti a P árat, akkor a (6.5.) keresleti görbét a következő alakra írhatjuk át: Q = (S/n + S x b x P ) - S x b x P , (6.7.) ahol b a (6.5.) egyenletnek az a paramétere, amely az egyes cégek piaci részesedésének az érzékenységét mutatta_a cég által megállapított árra. Ez ugyanolyan alakú, mint a (6.1.), de Sin + S x b x P kerül az A konstans és S x b a B meredekségi együttható helyére. Ha ezeket az értékeket visszahelyettesítjük a határbevételt mutató (6.2.) kifeje zésbe, akkor megkapjuk a tipikus cég határbevételét: (6.8.) A profitmaximalizáló cégek határbevételüket c határköltségükhöz fogják igazítani, így tehát MR = P - Q/(S x b ) = c lesz. Ezt a kifejezést pedig úgy alakíthatjuk át, hogy a tipikus cég által megállapított ár alábbi egyenletét kapjuk: P = c+ Q/(S x b). (6.9.) Már észrevettük, hogy ha minden egyes cég ugyanazt az árat állapítja meg, akkor mindegyikük Q = Sin mennyiséget fog értékesíteni. Ha ezt visszahelyettesítjük a (6.9.) egyenletbe, akkor megkapjuk az összefüggést a cégek száma és az általuk megállapított ár között: P = c + 1l(b x n ). (6.10.) A (6.10.) egyenlet algebrai formában fejezi ki, hogy az iparág cégei annál alacso nyabb árat állapítanak meg, minél többen vannak. A (6.10.) egyenletet a 6.3. ábra a lefelé hajló PP görbeként ábrázolja. 3.A cégek száma egyensúly mellett. Tegyük fel most a kérdést, hogy mit fejez ki a 6.3. ábra. Az iparágat két görbe segítségével modelleztük. A lefelé hajló PP görbe megmutatja, hogy az iparág cégei annál alacsonyabb árat állapítanak meg, minél töb ben vannak. Ennek megvan az értelme: minél több cég van a piacon, annál erősebb versennyel kerülnek szembe. A felfelé hajló CC görbe azt fejezi ki, hogy minél több cég van az iparágban, annál magasabb az egyes cégek átlagköltsége. Ennek ugyan csak van értelme: ha a cégek száma nő, akkor mindegyikük kevesebbet ad el, így pedig nem tud megfelelő mértékben lefelé elmozdulni átlagköltséggörbéjén. A két görbe az E pontban metszi egymást, a cégek n2 számának megfelelően. Az n2 jelentősége abban van, hogy ez adja meg a cégek zérus profit melletti számát az iparág ban. Ha az iparágban n2 cég van, akkor profitmaximalizáló árszintjük P2, amely ponto san megegyezik AC2 átlagköltségükkel. Most amellett érvelünk, hogy a cégek száma az iparágban hosszú távon n2 felé mo zog, ezért az E pont az iparág hosszú távú egyensúlyát ábrázolja. A magyarázathoz tételezzük fel, hogy n alacsonyabb n2-né 1, mondjuk n x. Akkor a cégek által megállapított ár P x lenne, átlagköltségük viszont csak AC X. így a cégek mo nopolprofitot érnének el. Most viszont tételezzük fel azt, hogy n nagyobb n2-né 1, mond juk n3. Ebben az esetben a cégek csak P3 árat állapítanának meg AC3 átlagköltség mel lett, és veszteségesekké válnának. Idő múltával a cégek a nyereséges iparágakba lépnek be, a veszteségeseket pedig elhagyják. így a cégek száma nőni fog, ha számuk kisebb n2-né 1, és csökkenni, ha na 6. FEJEZET MR = P - Q/(S x b). ELSŐ RÉSZ gyobb. Ez pedig annyit jelent, hogy a cégek egyensúlyi száma az iparágban n2, P2 pedig az egyensúlyi ár.4 Most bemutattuk egy monopolista versenyben működő iparág olyan modelljét, amely ben meg tudjuk határozni a cégek számát egyensúly mellett és a cégek által megállapí tott átlagárat. Ezt a modellt arra használhatjuk fel, hogy néhány fontos következtetést fogalmazzunk meg a méretgazdaságosság szerepéről a nemzetközi kereskedelemben. Ezt megelőzően azonban szemügyre kell vennünk a monopolista verseny modelljének néhány korlátozó feltételét. A monopolista verseny modelljének korlátai A monopolista verseny modellje megragadja az olyan piacok néhány fontos elemét, amelyeknél méretgazdaságosság s így tökéletlen verseny van. Mégis, a monopolista verseny modellje csak kevés iparág valós helyzetét írja le. A leggyakoribb piaci szerke zet valójában a kis csoportokból álló oligopólium, ahol csak kevés cég a verseny való ban aktív résztvevője. Ebben a helyzetben a monopolista verseny modelljének az az alapfeltevése, hogy minden egyes cég mintegy igazi monopolistaként viselkedik, nem állja meg a helyét. Ehelyett a cégek tudatában lesznek annak, hogy piaci magatartásuk befolyásolja más cégek magatartását, és figyelembe is veszi ezt a kölcsönös függőséget. Az általános oligopolisztikus piacszerkezetben két olyan magatartásforma is léte zik, amely nem lehetséges a monopolista verseny modelljének feltevései szerint. Az elsőt kollúziós vagy összejátszási magatartásnak nevezzük. Minden cég magasabban tarthatja árait, mint a profitmaximalizáló árszint, mert úgy véli, hogy más cégek is hasonlóan viselkednek. Minthogy minden cég profitja nagyobb, ha versenytársai ma gas árakat állapítanak meg, ez a közös vélekedés mindegyik cég profitját megnövel heti (mégpedig a fogyasztók kárára). Az összejátszó ármegállapító magatartás a ver senytársak közötti kifejezett megállapodásokkal tartható fenn (bár ez törvénytelen az Egyesült Államokban), vagy pedig olyan hallgatólagos koordinációs stratégiákkal, amelyek lehetővé teszik egy cég számára, hogy árvezetőként (price leader) működjön az iparágban. A cégek stratégiai magatartást is kialakíthatnak; ezzel látszólag csökkentik profitju kat, de nekik megfelelő módon befolyásolják a versenytársak magatartását. Egy cég például olyan új kapacitást hozhat létre, amellyel nem fog termelni, de elriaszthatja a potenciális versenytársakat az iparágba való belépéstől. Az összejátszó, illetve a stratégiai magatartás fenti példái igen szövevényessé teszik az oligopólium elemzését. Az oligopolisztikus magatartásnak nincs általánosan elfoga 4 Ez az elemzés elsiklik egy apróbb probléma mellett: egy iparágban a cégek száma csak egész szám lehet, mondjuk 5 vagy 8 . Mi történik, ha n0 6 ,37-nek adódik? A válasz az, hogy az iparágban 6 cég lesz, és mindegyikük csekély monopolprofitot ér el, új piacra lépés azonban nem fenyeget, mert mindenki tudja, hogy a 7 céges iparág már veszteséges lenne. A monopo lista verseny legtöbb példájában ez az „egészszámkorlát” nem bizonyul különösebben fontos nak, és itt el is tekintünk tőle. A monopolista verseny és a nemzetközi kereskedelem A nemzetközi kereskedelem monopolista versenyre épülő modelljének alkalmazását arra a gondolatra alapozzák, hogy a nemzetközi kereskedelem megnöveli a piac mére tét. A méretgazdaságosság mellett működő iparágakban az egyes országok által előállí tott termékek választékát és a termelés méretét is korlátozhatja a piac mérete. Ha az országok kereskednek egymással, és így bármelyik nemzeti piacnál nagyobb integrált világpiacot alakítanak ki, akkor az országok gyengíthetik ezeket a korlátokat. Mind egyik ország a termékek olyan szűkebb választékára szakosodhat, mint amilyet a nem zetközi kereskedelem hiányában gyártana; az általa nem termelt áruk más országokban való megvásárlásával mégis növelheti a fogyasztók rendelkezésére álló termékválaszté kot. így a nemzetközi kereskedelem kölcsönös haszonra ad lehetőséget akkor is, ha az országok erőforrásaiban vagy termelési eljárásaiban nincsenek különbségek. Tételezzük fel például, hogy két ország van, és mindkettőben évi egymillió gépko csi értékesíthető. Ha egymással kereskednek, akkor összesen 2 milliós autópiacuk lesz. Ezen az összevont piacon többfajta gépkocsit lehet gyártani, mégpedig alacsonyabb átlagköltség mellett, mint az egyes piacokon külön-külön. A monopolista verseny modelljét fel lehet használni arra, hogy megmutassuk: a nem zetközi kereskedelem miként javítja meg az átváltási kapcsolatot a méret és választék között az egyes országok számára. Elemzésünket azzal kezdjük, hogy megmutatjuk, a nagyobb piacméret hogyan vezet a monopolista verseny modelljében alacsonyabb át lagárhoz és a termékek nagyobb választékához. Ha ezt az eredményt a nemzetközi ke reskedelemre alkalmazzuk, megfigyelhetjük, hogy a nemzetközi kereskedelem nagyobb világpiacot hoz létre, mint a világpiacot alkotó nemzeti piacok összessége. A piacok nemzetközi kereskedelem útján történő integrálása így ugyanazzal a hatással jár, mint a piac növekedése egyetlen országban. ó. FEJEZET dott modellje, és így a monopolisztikus iparágak nemzetközi kereskedelmének elemzé se nem egyszerű feladat. A nemzetközi kereskedelem monopolista versenyen alapuló megközelítése vonzó, mert elkerüli ezeket az útvesztőket. Noha talán nem számol a valódi világ bizonyos vonásaival, a monopolista verseny modelljét mégis széles körben elfogadják, legalább is az első közelítésként annak meghatározásához, hogy a méretgazdaságosság milyen szerepet játszik a nemzetközi kereskedelemben. ELSŐ RÉSZ A megnövekedett piacméret hatásai A monopolista versenyben működő iparágban a cégek száma és az általuk megállapított árak is függnek a piac méretétől. Nagyobb piacokon általában több a szereplő és az egyes cégek is többet adnak el; a nagy piac előnyeit élvező fogyasztók alacsonyabb árakkal és nagyobb termékválasztékkal találkozhatnak, mint a kis piacok fogyasztói. Modellünk keretei között ezt úgy ábrázolhatjuk, hogy ismét szemügyre vesszük a CC görbét a 6.3. ábrán, amely megmutatta, hogy a cégenkénti átlagköltség nagyobb, ha több cég van az iparágban. A CC görbét a (6.6.) egyenlet határozza meg: AC = F/Q + c - n x F/S + c. Ezt az egyenletet megvizsgálva látjuk, hogy az összes S értékesítés növekedése csökkenti az átlagköltséget a cégek bármely n számára. Ennek oka, hogy ha a piac bővül a cégek változatlan száma mellett, akkor a cégenkénti értékesítés nő, az egyes cégek átlagköltsége pedig csökken. így ha két piacot hasonlítunk össze, és az egyiken nagyobb az S, mint a másikon, akkor a nagyobb piac CC görbéje a kisebb piac CC görbéje alatt lesz. Eközben azonban nem mozdul el a 6.3. ábra PP görbéje, amely az egyes cégek által megállapított árakat kapcsolja össze a cégek számával. Ennek a görbének a meghatáro zását a (6.10.) egyenlet adja meg: P = c + 1/(b x n). Költség, C és ár, P PP nx 6.4. ábra. A nagyobb piac hatásai n2 Cégek száma, n Ha minden más tényező változatlan, akkor a piacméret növekedése minden cég számára lehetővé teszi, hogy többet termeljen és így alacsonyabb átlagköltséggel működjék. Ezt a CCXgörbe lefelé, CC2-be való eltolódá sa mutatja. Az eredmény pedig az, hogy egyszerre nő a cégek száma (és így a rendelkezésre álló termékválaszték) és csökkennek az árak. Az integrált piac haszna: egy számszerű példa A nemzetközi kereskedelem nagyobb piacot hozhat létre. A nemzetközi kereskedelem árakra, a termelés méretére, és a választékra gyakorolt hatását egy számpéldával szem léltethetjük. Képzeljük el, hogy a gépkocsikat egy monopolista versenyben működő iparág állít ja elő. Valamely gépkocsigyártó termékeinek keresleti görbéjét a (6.5.) egyenlet írja le, ahol b = 1/30 000 (ezt az értéket azért választottuk, hogy a példa könnyen érthető le gyen). így a bármelyik termelő termékeivel szembeni keresletet a következő egyenlet adja meg, Q = S x [1In - (1/30 000) x (P - P )l ahol Q a cégenként értékesített gépkocsik száma, S a teljes értékesítés az iparágban, n a cégek száma, P az egy cég által megállapított ár, P pedig a többi cég átlagos ára. Felté telezzük továbbá, hogy a gépkocsigyártás költségfüggvényét a (6.3.) egyenlet írja le, ahol az állandó költség F = 750 000 000 dollár, a határköltség pedig c = 5000 dollár gépkocsinként (ezeket az értékeket ugyancsak a szemléletesség érdekében választot tuk). Az összköltség C = 750 000 000 + (5000 x g). Az átlagköltséggörbe ennek megfelelően AC = (750 000 0 0 0 /0 + 5000. Most feltételezzük, hogy két ország van, Belföld és Külföld. Belföld évente 900 000 gépkocsit értékesít, Külföld pedig 1,6 milliót. A két országról egyelőre feltételezzük, hogy azonos termelési költségekkel dolgoznak. A 6.5.(a) ábra mutatja a belföldi autógyártás PP és CC görbéit. Azt találjuk, hogy külkereskedelem hiányában Belföldön hat autógyár működne, és mindegyik 10 000 dolláros egységáron értékesítene. (Azt is megtehetjük, hogy n-re és P-re algebrai meg oldást keresünk, ahogy a könyv végén a fejezethez tartozó matematikai utóiratban látni 6. FEJEZET Az egyenletben nem szerepel a piac mérete, így az S növekedése nem tolja el a PP görbét. A 6.4. ábra a fenti következtetés alapján megmutatja a piacméret növekedésének hatását a hosszú távú egyensúlyra. Az egyensúly kezdetben az 1-es pontban van, P x ár és a cégek n x száma mellett. A piacméret növekedését az S értékesítés növekedésével mérjük, és a CC görbe ettől CCr ből CC2-be, lefelé mozdul el, de a PP görbére nincs hatással. Az új egyensúly a 2-es pontban jön létre: a cégek száma n r ről n2-re emelke dik, miközben az ár P r rő\ P2-re csökken. Tiszta sor, hogy a fogyasztók szívesebben vásárolnak nagyobb, mint kisebb pia con. A 2-es pontban nagyobb termékválaszték kapható alacsonyabb áron, mint az 1-es pontban. ELSŐ RÉSZ fogjuk.) Annak bizonyításához, hogy ez a hosszú távú egyensúly, meg kell mutatnunk, hogy a (6.10.) áregyenletet kielégítettük, az ár pedig megegyezik az átlagköltséggel. A c határköltség, a b keresleti paraméter és a belföldi cégek n száma (6.10.) egyen letbe való behelyettesítésével azt látjuk, hogy P = 10 000 $ = c + l/(b X rí) = 5000 $ + [(1/30 000) x 6] = 5000 $ + 5000 $, és így a profitmaximálás feltétele - a határbevétel és a határköltség egyenlősége teljesül. Mindegyik cég 900 000 egység/6 cég = 150 000 egységet értékesít. Átlagköltsége így AC = (750 000 000 $/150 000) + 5000 $ = 10 000 $. Mivel az egységenkénti 10 000 dolláros átlagköltség egyenlő az árral, a verseny eltüntette az összes monopolprofitot. így Belföld piacán hat, egyenként 10 000 dollárért értékesítő, és egyenként 150 000 gépkocsit előállító céggel jön létre az egyensúly. Mi a helyzet Külföldön? A PP és a CC görbék felrajzolásával (lásd a 6.5. ábra (b) grafikonját) arról győződhetünk meg, hogy 1,6 milliós autópiac esetén a görbék n = 8 és P = 8750 értékeknél metszik egymást. így tehát külkereskedelem nélkül Külföld piacán nyolc cég élne meg egyenként 200 000 darabos termelés és 8750 dollár egységár mel lett. Ismét leszögezhetjük, hogy ez a megoldás kielégíti az egyensúlyi feltételeket: P = 8750 $ = c + \/{b x rí) = 5000 $ + l/[(l/30 000) x 8] = 5000 $ + 3750 $ és AC = (750 000 000 $/200 000) + 5000 $ = 8750 $. Most tételezzük fel, hogy Belföld és Külföld költségmentesen bonyolíthat le gépko csi-kereskedelmet egymással. Ezzel új, integrált piac jön létre (a 6.5. ábra (c) grafikon ja) 2,5 millió darabos értékesítési volumennel. Ha ismét felrajzoljuk a PP és a CC gör bét, akkor azt találjuk, hogy ezen az integrált piacon tíz cég fog megélni, egyenként 250 000 darabos termeléssel és 8000 dolláros egységárral. A profitmaximálás és a zérus profit feltételeit ez ismét kielégíti: p = 8000 $ = c + 1!{b x n ) = 5000 $ + l/[(l/30 000) x 10] = 5000 $ + 3000 $ és AC = (750 000 000 $/250 000) + 5000 $ = 8000 $. Az integrált piac kialakításának az eredményeit a 6.2. táblázatban foglaljuk össze. A táblázat mindegyik piacot az integrált piaccal hasonlítja össze. Az integrált piacon több cég él meg, mindegyik többet termel és alacsonyabb áron értékesít, mint ahogy ez bár melyik zárt nemzeti piacon történt. Gépkocsi egységár, ezer dollárban 6. FEJEZET Gépkocsi egységár, ezer dollárban PP --------1-------- 1----- 1------ 1----1--------- 1---- 1------ 1--- 1----------------- 1------------ 1 ------ 1------ 1------ 1------ r 1 8 2 3 4 5 6 7 (a) Belföld 8 9 10 11 12 Cégek száma, n 9 10 11 12 Cégek száma, n (b) Külföld Gépkocsi egységár, ezer dollárban Cégek száma, n (c) Integrált piac (a) Belföldi piaca: 900 000 darabos piacméret mellett Belföld piacán a PP és a CC görbék metszéspontja által meghatározott egyensúly hat céggel és 1 0 0 0 0 dolláros egységáron jön létre. (b) Külföldi piaca: 1,6 millió darabos piacméret mellett, az egyensúly nyolc céggel és 8750 dolláros egységáron jön létre, (c) Az egyesített piac: a két piac integrálása 2,5 millió gépkocsi számára teremt piacot. Itt tíz cég él meg, és az egységár csak 8000 dollár. 6.5. ábra. Egyensúly az autópiacon Az integráció eredményeként mindenki nyilvánvalóan jobban jár. A nagyobb pia con a fogyasztók választási lehetőségei bővülnek, ugyanakkor mindegyik cég többet termel és így termékeit alacsonyabb áron kínálhatja. Az integráció előnyeinek kiaknázása szükségessé teszi, hogy az országok bekapcso lódjanak a nemzetközi kereskedelembe. A cégek akkor érhetnek el gazdaságos termeié- ELSŐ RÉSZ 6.2 táblázat. A piaci integráció hasznának hipotetikus példája Belföld piaca, külkereskedelem előtt Teljes gépkocsi-értékesítés (db) Cégek száma (db) Értékesítés cégenként (db) Átlagköltség ($) Ár ($) 900 000 Külföld piaca, külkereskedelem előtt Integrált piac, külkereskedelem mellett 600 0 0 0 2 500 000 1 8 6 150 000 200 000 10 0 0 0 8 10 00 0 8 750 750 10 250 000 8 000 8 000 si méretet, ha termelésüket valamelyik országra, vagy Belföldre, vagy Külföldre kon centrálják, értékesíteniük azonban mindkét piacon kell. így mindegyik terméket csak az egyik országban gyártják, de mindkét piacon értékesítik. Méretgazdaságosság és komparatív előny A monopolista versenyben működő iparágról bemutatott példánk keveset mond el arról a külkereskedelmi struktúráról, amely a méretgazdaságosság nyomán kialakul. A mo dell alapfeltevése, hogy a termelési költség mindkét országban azonos, a külkereskede lem pedig költségmentes. Ezek a feltevések azt jelentik, hogy az integrált piacról csak azt tudjuk, hogy tíz céget tud eltartani, de azt már nem, hogy ezek a cégek hová települ nek. Négy cég például Belföldön, hat pedig Külföldön működhet - de a példa azt is lehetővé teszi, hogy mind a tíz Külföldre (vagy Belföldre) telepedjék. Ahhoz, hogy többet mondhassunk a piac tízcéges eltartó képességénél, túl kell lép nünk az eddigi parciális egyensúlyi elemzési kereten. Ez alkalmasnak bizonyult arra, hogy megvizsgáljuk, miként alakítja a méretgazdaságosság és a komparatív előny össze függése a nemzetközi kereskedelem struktúráját. Képzeljünk el most egy olyan világgazdaságot, amely szokásos feltevésünk szerint két országból, Belföldből és Külföldből áll. Mindkettő két termelési tényezőt alkalmaz, tőkét és munkaerőt. Feltételezzük, hogy Belföldön magasabb a tőke/munkaerő arány, mint Külföldön, azaz Belföld a tőkében gazdag ország. Képzeljük el továbbá, hogy két szektor van, a feldolgozóipar és az élelmiszer-termelés, és a feldolgozóipar a tőkeinten zívebb. A most vizsgált modell és a 4. fejezetben áttekintett tényezőarányos modell között az a különbség, hogy most a feldolgozóiparról már nem feltételezzük azt, hogy tökéle tes versenyben működik és homogén terméket állít elő. Ehelyett monopolista verseny jellemző rá, ahol adott számú cég mindegyike valamilyen mértékben különböző termé keket állít elő. A méretgazdaságosság miatt egyik ország sem képes arra, hogy maga gyártsa a feldolgozott termékek teljes skáláját; így, noha mindkét ország előállíthat valamilyen iparcikket, termékeik különbözőek lesznek. A monopolista versenyben mű ködő feldolgozóipar erősen befolyásolja a nemzetközi kereskedelem struktúráját. Ez a hatás a legjobban úgy érzékelhető, ha megnézzük, mi történne akkor, ha a feldolgozóiparban mégsem volna monopolista verseny. Iparcikkek Élelmiszer k j l I i A méretgazdaságosság nélküli világban az iparcikkek és az élelmiszer egyszerű cseréje zajlik le. l I I Külföld (munkaerőgazdag) 1 6.6. ábra. Nemzetközi kereskedelem a növekvő hozadékok nélküli világban Ha a feldolgozóipar nem állítana elő különféle termékeket, akkor a 4. fejezetből ismert kereskedelmi struktúra állna elő. Belföld tőkében gazdag, a feldolgozóipar pedig tőkeintenzív, így Belföld nagyobb relatív iparcikk-kínálattal rendelkezne, ezért iparcik keket exportálna és élelmiszert importálna. Ezt a kereskedelmi struktúrát sematikusan a 6.6. ábrán mutathatjuk be. A nyilak hossza a kereskedelem értékét mutatja az egyes irányokban; a rajz szerint Belföld az importált élelmiszer értékének megfelelő értékű iparcikket exportál. Ha feltételezzük, hogy a feldolgozóipar monopolista versenyben működik (mind egyik cég terméke különbözik a többiétől), akkor Belföld még nettó iparcikkexportőr és teljes élelmiszer-importőr lesz. Külföld feldolgozóipari cégei azonban a belföldi cégek től eltérő iparcikkeket állítanak elő. Mivel bizonyos belföldi fogyasztók a termékek külföldi változatait kedvelik, Belföld importál is iparcikkeket, noha összességében fel dolgozóipari exporttöbblete lesz. A feldolgozóipar monopolista versenyben a 6.7. ábra szerint működik. A világkereskedelmet a monopolista verseny modelljében úgy képzelhetjük el, mintha két részből állna. A feldolgozóiparon belül kétirányú kereskedelem lesz. Ezt az iparcik ket iparcikkért árucserét ágazaton belüli kereskedelemnek (intraindusztriális kereske Ágazatközi kereskedelem ) Ágazaton belüli kereskedelem Külföld (munkaerőgazdag) Ha a feldolgozóipar monopolista versenyben működik, akkor Belföld és Külföld különböző termékeket állít elő. Ennek következtében Belföld ugyan nettó iparcikkexportőr lesz, de importál is iparcikkeket, és ezzel teremt ágazaton belüli kereskedelmet. 6. FEJEZET I Belföld -------(tőkegazdag) ELSŐ RÉSZ delem) nevezzük. A kereskedelem fennmaradó része pedig iparcikket élelmiszerért áru csere lesz, amelyet ágazatközi kereskedelemnek (interindusztriális kereskedelem) ne vezünk. Az itt vázolt külkereskedelmi struktúráról a következő négy pontot érdemes megje gyezni: 1. Az ágazatközi (iparcikket élelmiszerért) kereskedelem a komparatív előnyt tükrözi. Ebben a struktúrában a tőkegazdag belföldi gazdaság tőkeintenzív iparcikkek nettó exportőre és a munkaerő-intenzív élelmiszer nettó importőre. így a komparatív előny a kereskedelmi struktúra alapvető tényezője marad. 2. Az ágazaton belüli (iparcikket iparcikkért) kereskedelem nem tükrözi a komparatív előnyt. Ha az egyes országokban éppen egyenlő is lenne a tőke/munkaerő arány, cégeik akkor is különböző termékeket állítanának elő, és a külföldön gyártott termé kek iránti kereslet akkor is fenntartaná az ágazaton belüli kereskedelmet. Az orszá gokat a méretgazdaságosság tartja vissza attól, hogy maguk számára a teljes termékválasztékot előállítsák; így a méretgazdaságosság a nemzetközi kereskedelem füg getlen tényezője lehet. 3. Az ágazaton belüli kereskedelem struktúrája önmagában nem jelezhető előre. Nem állítottunk semmit arról, hogy melyik ország mely iparcikkeket fogja előállítani, mert a modellben erre semmi sem utal. Csak annyit tudunk, hogy az egyes országok különböző termékeket állítanak elő. A külkereskedelmi struktúra részleteit történel mi és véletlen tényezők egyaránt befolyásolják, a nemzetközi kereskedelmi struktú ra előrejelezhetetlen eleme szükségszerű része egy olyan világgazdaságnak, ahol a méretgazdaságosság fontos tényező. Ez az előrejelezhetetlenség azonban csak rész leges. A feldolgozóipar ágazaton belüli kereskedelmének pontos szerkezetét csak önkényesen lehet megállapítani, a feldolgozóipar és az élelmiszer-termelés közötti ágazatközi kereskedelem szerkezetét viszont az országok közötti alapvető különb ségek határozzák meg. 4. Az ágazatközi és ágazaton belüli kereskedelem aránya attól függ, hogy a partneror szágok mennyire hasonlóak egymáshoz. Ha Belföld és Külföld tőke/munkaerő ará nya igen közel van egymáshoz, akkor csekély lesz az ágazatközi kereskedelem, és a méretgazdaságosságra épülő ágazaton belüli kereskedelem lesz domináns. Ha azon ban a tőke/munkaerő arányok nagyon eltérőek, tehát Külföld például teljesen az élelmiszer-termelésre szakosodik, akkor nem lesz méretgazdaságosságra épülő ága zaton belüli kereskedelem. A teljes forgalom alapja a komparatív előny lesz. Az ágazaton belüli kereskedelem jelentősége A világkereskedelem mintegy negyed része folyik ágazaton belül, azaz a szokásos ipar statisztikai osztályokon belüli termékek cseréjeként. Az ágazaton belüli kereskedelem különösen nagy szerepet játszik a világkereskedelem zömét adó fejlett országok ipar cikk-kereskedelmében. Az idők során a fejlett országok fokozatosan hasonló technoló giai színvonalat értek el, és a tőke, valamint a szakképzett munkaerő is hasonló ará nyokban várt elérhetővé a számukra. A világkereskedelem legfontosabb résztvevői tech- Szervetlen vegyi anyagok Erőművi berendezések Elektromos gépek Szerves vegyipari termékek Orvosi és gyógyszeripari termékek Irodagépek Távközlési berendezések Közúti járművek Vas és acél Ruházati cikkek Lábbelik 0,99 0,97 0,96 0,91 0 ,8 6 0,81 0,69 0,65 0,43 0,27 0 ,0 0 nológiai és erőforrás-ellátottsági szempontból hasonló helyzetbe kerültek, így ma már gyakori, hogy egy iparágon belül nincs tiszta komparatív előny, így a nemzetközi ke reskedelem jelentős része iparágakon belüli csere formájában zajlik (nagymértékben valószínűleg méretgazdaságossági megfontolások alapján) a komparatív előnyök alap ján kialakuló ágazatközi specializáció helyett. A 6.3. táblázat 1993-as adatok alapján mutatja az ágazaton belüli kereskedelem jer lentőségét egy sor egyesült államokbeli feldolgozóipari ágazat számára. Az ágazaton belüli forgalom teljes kereskedelmen belüli arányának mérőszámát használjuk.5 A mu tató értéke a szervetlen vegyi anyagoknál - ebben az iparágban az amerikai export és import körülbelül egyenlő - mért 0,99-től a cipőiparban megfigyelt 0,00-ig terjed (az Egyesült Államok számottevő cipőimportjával szemben lényegében semmilyen export sem áll). A mutató értéke zérus lenne egy olyan iparágban, ahol az Egyesült Államok vagy csak exportálna, vagy csak importálna, de nem tenné a kettőt együtt; és 1-et venne fel ott, ahol az export és az import értéke körülbelül megegyezne. A 6.3. táblázat szerint számos iparág külkereskedelmének jelentős része ágazaton belüli (a mutató 1-hez közeli érték) az ágazatközi (zérus közeli értékek) helyett. Az iparágakat az ágazaton belüli kereskedelem relatív súlya szerint állítottuk rangsorba, előbbre véve a nagyobb arányú ágazaton belüli kereskedelem eseteit. Az utóbbi ipar ágak közé elsősorban a magas feldolgozottsági fokú iparcikkek, például a vegyipari, gyógyszeripari termékek, illetve az erőművi berendezések előállítása került. Az ilyen 5 Pontosabban, az ágazaton belüli kereskedelem adott iparág számára való jelentőségét az aláb bi megszokott képlettel számoljuk ki | Export - Import | Export + Import ’ ahol az IExport - Import I kifejezés „a kereskedelmi mérleg abszolút értékét” jelenti: ha az export 100 millió dollárral több az importnál, akkor a hányados számlálója 100. De ha az export 100 millióval kevesebb az importnál, az érték ugyancsak 100-at vesz fel. A nemzetközi kereskedelem komparatív előnyön alapuló modelljeiben egy országtól vagy exportot vagy importot várunk, de a kettőt együtt semmiképpen sem; ebben az esetben I mindenképpen zé rus lenne. Ha viszont egy ország exportja és importja valamely termékből egyenlő, akkor/= 1 lesz. 6. FEJEZET 6.3. táblázat. Az ágazaton belüli kereskedelem mutatói amerikai iparágakra, 1993 ELSŐ RÉSZ termékeket elsősorban fejlett országok exportálják, és termelésük valószínűleg jelentős méretgazdaságosság mellett folyik. A skála másik végén, a nagyon csekély ágazaton belüli forgalmat lebonyolító iparágak között jellegzetesen munkaerő-intenzív termékek találhatók, például a lábbelik és a ruházati cikkek. Ezeket a termékeket az Egyesült Államok elsősorban kevésbé fejlett országokból importálja. Esetükben a komparatív előnyök világosan láthatók, amelyek itt elsősorban meghatározzák az amerikai külke reskedelem szerkezetét a fejlődő országokkal.6 Miért fontos az ágazaton belüli kereskedelem? A 6.3. ábra szerint a nemzetközi kereskedelem jelentős része ágazaton belüli kereskede lem a hagyományos ágazatközi kereskedelem helyett, amelyet a 2. és az 5. fejezet kö zött tanulmányoztunk. Vajon megváltoztatja-e az ágazaton belüli kereskedelem most tapasztalt fontossága bármelyik következtetésünket? Először is tény, hogy az ágazaton belüli kereskedelem a nemzetközi kereskedelem ből a komparatív előnyön túl is többletjövedelemhez vezet, mert az ágazaton belüli kereskedelem lehetővé teszi az országok számára, hogy a nagyobb piacokból hasznot húzzanak. Már láttuk, hogy az ágazaton belüli kereskedelembe való bekapcsolódással egy ország egyszerre csökkentheti termékei számát és növelheti a belföldi fogyasztók rendelkezésére álló választékot. A kevesebb termékváltozatot gyártó ország mindegyi ket nagyobb sorozatban állíthatja elő, magasabb termelékenység és alacsonyabb költsé gek mellett. A fogyasztók ugyanakkor jól járnak a választék bővülése miatt. Az integ rált piac hasznát bemutató számpéldánkban Belföld fogyasztói azt találták, hogy az ágazaton belüli kereskedelem a gépkocsik választékát hatról tíz modellre növelte úgy, hogy közben az autók ára még csökkent is, 10 000-ről 8000 dollárra. Az észak-amerikai autóiparról szóló esettanulmány (158. old.) megmutatja, hogy a két ország közötti in tegrált piac a valóságban is jelentős haszonnal járhat. A külkereskedelmi előnyök eloszlásáról a 3. és a 4. fejezetben adott elemzésünk nem volt derűlátó a tekintetben, hogy a külkereskedelem valóban mindenki számára haszonnal jár, annak ellenére, hogy a nemzetközi kereskedelem akár mindenki jövedel mét növelheti. A korábbiakban áttekintett modellek szerint a nemzetközi kereskedelem hatásai a relatív árak változásain keresztül mutatkoztak meg, amelyek viszont igen erő sen befolyásolják a jövedelemeloszlást. 6 Az alacsony és magas bérszintű országok közötti kereskedelem növekedése néha olyan ese tekhez vezet, amelyeket az ágazaton belüli kereskedelem eseteinek tekintenek, holott valójá ban a komparatív előnyök magyarázzák őket. Tételezzünk fel például egy amerikai céget, amely magas színvonalú számítógépes csipeket gyárt Kaliforniában, Ázsiába küldi őket össze szerelésre és a számítógépet utána hazaszállítja. Az exportált alkatrészeket és az importált számítógépeket valószínűleg egyaránt „számítógépek és csatlakozó eszközök” néven tartják nyilván, a kereskedelem tehát ágazaton belülinek minősül. Valójában viszont az Egyesült Ál lamok szakképzettség-igényes termékeket (csipeket) exportál és munkaerő-intenzív szolgálta tást (számítógép-összeszerelés) importál. Ilyen „ál-ágazaton belüli” kereskedelem igen gya kori az Egyesült Államok és Mexikó között. 6. FEJEZET Tételezzük fel azonban, hogy az ágazaton belüli kereskedelem a külkereskedelmi előnyök fő forrása. Ez akkor igaz, ha (1) az országok relatív tényezőellátottsága hason ló, tehát nincs jelentős ágazatközi kereskedelem, és (2) ha a méretgazdaságosság és a termékdifferenciálás számottevő mértékű, tehát a nagyobb termelési volumentől és a választék bővülésétől jelentős előnyök várhatók. A külkereskedelem jövedelemeloszlási hatása ilyen körülmények között csekély lesz, viszont jelentős haszon származik az ága zaton belüli kereskedelemből. így az lehet az eredmény, hogy a külkereskedelem jövedelemeloszlási hatásai ellenére mégis mindenki a kereskedelem nyertese lesz. Mikor lesz ez különösen valószínű? Az ágazaton belüli kereskedelem főleg olyan országok között erős, ahol hasonlóak a tőke/munka arányok, a szakképzettségi szintek és az efféle tényezők. így az ágazaton belüli kereskedelem a hasonló gazdasági fejlett ségű országok között lesz uralkodó. Az ilyen külkereskedelem haszna ott nagy, ahol a méretgazdaságosság jelentős, a termékek pedig igen differenciáltak. Ez inkább a fejlett iparcikkek, mint a nyersanyagok vagy a hagyományos fogyasztási cikkek (textiláruk vagy cipők) kereskedelmét jellemzi. A komolyabb jövedelemeloszlási hatások nélküli kereskedelem így ott a legvalószínűbb, ahol fejlett ipari országok szállítanak iparcikke ket egymásnak. Ez a következtetés a háború utáni időszak tapasztalataiból származik, különösen Nyugat-Európa országaiból. A kontinentális Európa legnagyobb országai 1957-ben sza badkereskedelmi övezetet létesítettek az iparcikkekre, a Közös Piacot vagy Európai Gazdasági Közösséget (EGK). Az Egyesült Királyság később, 1973-ban csatlakozott ehhez. A kereskedelem ettől kezdve gyorsan nőtt a régióban, az EGK-n belül a hatvanas években majdnem a világátlag kétszeresével. Ez a gyors forgalomnövekedés jelentős strukturális átrendeződéseket és politikai problémákat okozhatott volna, de legnagyobb részt ágazaton belüli, nem pedig ágazatközi volt, és így a drasztikus strukturális követ kezmények elmaradtak. Nem az történt, hogy mondjuk a francia villamosgépipar mun kásai rosszul jártak, német kollégáik pedig jól, hanem az integrált nyugat-európai ipar hatékonyságának növekedésével mindkét szektor munkásai nyertek. Ezért a NyugatEurópán belüli kereskedelem bővülése sokkal kevesebb társadalmi és politikai problé mát okozott, mint amennyire bárki is számított akkoriban. Az ágazaton belüli kereskedelem ilyen megközelítésének jó és rossz oldala is van. A jó oldala az, hogy bizonyos körülmények között a nemzetközi kereskedelem viszonylag könnyen elviselhető és ezért politikai támogatása is aránylag könnyű. A rossz oldala viszont, hogy a nagyon különböző országok között, illetve a csekély méretgazdaságos ság és termékdifferenciálódás mellett működő szektorok termékeivel folytatott keres kedelem politikailag továbbra is problematikus. Valójában a folyamatos külkereskedel mi liberalizáció, amely 1950 és 1980 között jellemezte a világgazdaságot, elsősorban a fejlett ipari országok iparcikk-kereskedelmében játszódott le, ahogy a 9. fejezetben majd látjuk. Esetleg más termékcsoportok kereskedelmében is lehet jelentős haladás, de a tapasztalatok egyelőre nem bátorítóak. ELSŐ RÉSZ ■ Esettanulmány Ágazaton belüli kereskedelem a valóságban: az 1964-es észak-amerikai autókereskedelmi megállapodás A méretgazdaságosság kölcsönösen hasznos nemzetközi kereskedelmet kialakító hatá sának különösen tiszta példája az Egyesült Államok és Kanada közötti gépkocsi-kereskedelem növekedése a hatvanas évek második felében. Maga az eset ugyan nem illik pontosan modellünkbe, azt azonban megmutatja, hogy alapkoncepciónk hasznosan al kalmazható a valóságos világban. 1965 előtt az amerikai és a kanadai vámvédelem miatt a kanadai autóipar úgy műkö dött, hogy nagyrészt önellátó volt, alacsony import és export mellett. A kanadai autó ipart ugyanazok a cégek ellenőrizték, mint az amerikait - ez jelenti az eltávolodást modellünktől, hiszen mi még nem foglalkoztunk a multinacionális vállalatok szerepé vel - , de ezek a cégek olcsóbbnak találták a különálló termelési rendszerek fenntartá sát, mint a magas vámok kifizetését. így a kanadai autóipar az amerikainak valójában miniatűr változata volt, körülbelül tizedakkora méretben. Az amerikai autógyárak kanadai érdekeltségei rájöttek, hogy a kis termelési méret jelentős hátrányt jelent nekik. Ennek az volt az egyik oka, hogy a kanadai üzemeknek kisebbeknek kellett lenniük amerikai megfelelőiknél. Talán még fontosabb körülmény volt, hogy az amerikai üzemeket szűkebb termelési célra (például egyetlen modell vagy alkatrész gyártására) „lehetett ráállítani”, a kanadai üzemeknek viszont különféle dol gokat kellett gyártaniuk, ezért pedig a termékváltás miatt időszakonként be kellett zár niuk, nagyobb raktárkészletekkel kellett dolgozniuk, kevésbé specializált gépekkel vol tak kénytelenek beérni és így tovább. A kanadai autóipar termelékenysége körülbelül 30 százalékkal volt alacsonyabb az amerikainál. E problémák megoldására törekedve az Egyesült Államok és Kanada 1964-ben megállapodott, hogy a gépkocsikra szabadkereskedelmi övezetet létesít (bizonyos kor látozásokkal). Ez a gépkocsigyártók számára lehetővé tette termelésük átszervezését. A gépkocsigyárak kanadai érdekeltségei jócskán csökkentették a Kanadában gyártott termékek számát (a General Motors például a felére), az iparon belül azonban fenn maradt a kanadai termelés és foglalkoztatottság szintje. Ezt úgy érték el, hogy impor tálták az Egyesült Államokból a Kanadában már nem gyártott termékeket, viszont oda szállították a kanadai gyártásban megtartott autókat. 1962-ben Kanada 16 millió dollár értékű autóipari terméket exportált az Egyesült Államokba és 519 millió dol lárnyit importált onnan. 1968-ban a megfelelő két érték már 2,4 és 2,9 milliárd dollár volt. Más szóval, az export és az import is látványosan nőtt: az ágazaton belüli keres kedelem így működik. A kölcsönös hasznok a jelek szerint számottevőek voltak. A hetvenes évek elejére a kanadai ipar elérte az amerikaiak termelékenységi szintjét. A monopolista verseny modellje segíti annak megértését, hogy a növekvő hozadékok miért élénkítik a nemzetközi kereskedelmet. Ahogy azonban már korábban is rámutat tunk, ez a modell számos körülménytől eltekint, amely akkor mutatkozhat meg, ha a cégek között nincs tökéletes verseny. A modell elismeri ugyan, hogy a tökéletlen ver seny a méretgazdaságosság szükségszerű következménye, a monopolista verseny elem zése azonban nem számol a verseny tökéletlen voltának a nemzetközi kereskedelemre gyakorolt lehetséges hatásaival. A valóságban a tökéletlen versenynek fontos következményei vannak a nemzetközi kereskedelem szempontjából. Ezek közül a legszembeötlőbb, hogy a cégek nem fel tétlenül ugyanazt az árat állapítják meg az exportált és a belföldön értékesített termé kekre. A dömping közgazdaságtana A tökéletlen versenyben működő piacokon a cégek sokszor más árat állapítanak meg ugyanarra a termékre, ha azt exportálják, és mást, ha belföldön adják el. A vásárlónként megállapított eltérő árak gyakorlatát általában árdiszkriminációnak nevezik. A nem zetközi kereskedelemben az árdiszkrimináció leggyakoribb formája a dömping. Az ilyen árképzési gyakorlat szerint az exportált termékre alacsonyabb árat állapítanak meg, mint ha ugyanazt az árut belföldön értékesítik. A dömping ellentmondásos ügy a kereskede lempolitikában, ahol „tisztességtelen” gyakorlatnak tartják és különleges szabályok, valamint büntetési tételek vonatkoznak rá. A dömping körüli gazdaságpolitikai vitákat a 9. fejezetben tárgyaljuk. Egyelőre megelégszünk a dömpingjelenség néhány alapkér désének gazdasági elemzésével. Dömping akkor lehetséges, ha két feltétel teljesül. Az első, hogy az iparágban töké letlen versenynek kell lennie, amelyben a cégek megállapítják, nem pedig adottnak te kintik az árakat. A második, hogy a piacoknak szegmentáltaknak kell lenniük, tehát a belföldiek nem juthatnak egykönnyen exportra szánt termékekhez. Egy monopolista cég ilyen feltételek mellett úgy találhatja, hogy a dömping nyereséges lehet a számára. Egy példával mutatjuk be, hogy miként lehet a dömping profitmaximalizáló straté gia. Képzeljünk el egy céget, amely 1000 egységet ad el belföldön, 100-at pedig kül földön. Belföldön egy egységet 20 dollárért tud eladni, de külföldön egy egységért csak 15 dollárt kap. Elképzelhetjük, hogy a cég jövedelmezőbbnek véli a belföldi eladások, mint az exportértékesítés növelését. Tételezzük fel azonban, hogy az egy egységgel való értékesítésnöveléshez mindkét piacon 0,01 dollárral kellene csökkenteni az árat. Ha a belföldi árat egy centtel csök kentjük, akkor ott az értékesítés egy egységgel bővül. Ez közvetlenül 19,99 dollárral növeli a bevételt, de a 20 dolláros áron eladni tervezett 1000 egység bevételét összesen 10 dollárral csökkenti. így az egységnyi többletértékesítés marginális bevétele csak 9,99 dollár. Ha viszont a külföldi vevők számára megállapított árat csökkentik és így bővítik az exportot egy egységgel, akkor a bevétel közvetlenül csak 14,99 dollárral nő. Az 6. FEJEZET Dömping ELSŐ RÉSZ eredeti áron eladni kívánt 100 egység közvetett költsége csak 1 dollár lenne, így az export marginális bevétele 13,99 dollárt érne el. Ebben az esetben tehát jövedelmezőbb volna inkább az export, mint a belföldi értékesítés növelése még akkor is, ha az exportár alacsonyabb. A példát megfordíthatjuk úgy, hogy az ösztönző az alacsonyabb belföldi ár lesz. A gyakorlatban azonban sokkal gyakoribb az exportnak kedvező árdiszkrimináció. A nem zetközi piacok nem tökéletesen integráltak a szállítási költségek, illetve a protekcionista kereskedelmi korlátozások miatt, ezért a belföldi cégek a hazai piacon általában na gyobb részesedést érnek el, mint a külföldi piacokon. Ez viszont általában azt jelenti, hogy árképzésük jobban befolyásolja a külföldi, mint a belföldi eladásaikat. Egy 20 százalékos piaci részesedésű cégnek koránt sincs szüksége ugyanakkora árcsökken tésre, hogy megduplázza eladásait, mint egy 80 százalékos piaci részesedésű cégnek, így a cégek jellegzetes módon az exportban piaci erejüket gyengébbnek látják, az áraik alacsonyan tartására késztető ösztönzőket pedig nagyobbnak, mint a belföldi értékesítésben. A 6.8. ábra szemlélteti a dömping esetét. Olyan iparágat ábrázol, amelyben egyet len, monopolhelyzetű belföldi cég van. Ez a cég két piacon értékesít: belföldön, ahol a D D o m keresleti görbével kerül szembe, és egy exportpiacon. Az exportpiacon az értéke sítés feltételezésünk szerint szélsőséges mértékben reagál a cég által megállapított árra, és a cég a P FOr áron annyit adhat el, amennyit csak akar. A vízszintes P FOr egyenes így a külpiaci eladások keresleti görbéje. A piacokat szegmentáltnak tételezzük fel, így a cég magasabb árat kérhet a belföldön, mint az exportban értékesített termékekért. Az MC a teljes kibocsátás határköltséggörbéje. A profitmaximalizálás érdekében a cégnek mindkét piacon a határköltség szintjére kell beállítania a határbevételt. A belföldi értékesítés határbevételét az MRdom görbe mutatja, amely D d o m alatt fekszik. Az export konstans P Fo r áron folyik, így egységnyi többletexport határbevétele éppen P FOr • A határköltség és a határbevétel egyenlőségé hez mindkét piacon először is Q m o n o p o l y mennyiséget kell termelnie, amelyből a Q d o m belföldi értékesítés, és Q m o n o p o l y ~ Q d o m értékű az export.7 Egységnyi többletkibocsá tás költsége ebben az esetben P FOR- ral egyenlő. Ez az export határbevétele, amely vi szont a belföldi értékesítés határbevételével egyezik meg. A Q D o m mennyiséget belföldön P DOm áron keresik, amely meghaladja a P FOr ex portárat. így a cég valóban dömpingáron értékesít, azaz olcsóbban kül-, mint belföldön. Számszerű példánk és a 6.8. ábra szerint is a cég azért megy bele a dömpingbe, mert az export- és a belföldi piacon az értékesítés eltérő árérzékenységű. A 6.8. ábrán feltéte lezzük, hogy a cég árcsökkentés nélkül növelheti exportját, tehát az exportpiacon egy beesik a határbevétel és az ár. Belföldön viszont az értékesítés megnövelése csökkenti 7 Úgy tűnhet, hogy a monopolistának arra a szintre kell beállítania a belföldi értékesítést, ahol MC és MRdom metszi egymást. Idézzük fel azonban, hogy a monopolista teljes kibocsátása Q monopoly ; ez annyit jelent, hogy eggyel több egység termelési költsége PFOR-ral egyenlő, akár a bel-, akár a külföldi piacra szánták azt a terméket. Eggyel több termék előállításának aktuális költségét kell a határbevétel szintjének megfelelően kialakítani. MC és MRdom met széspontja azt a kibocsátást mutatja, amely exportlehetőség hiányában készülne a cégnél - de ez irreleváns. Költség, C, ár, P Belföldi értékesítés Export Teljes kibocsátás Az ábra olyan monopolistát mutat, aki belföldi piacán a D d o m keresleti görbével áll szemben, de aki a P FOR exportáron tetszése szerinti mennyiséget értékesíthet. Mivel egy többlet egységet mindig el lehet adni P FOR áron, a cég addig növeli kibocsátását, amíg a határköltség el nem éri P fo r ~t; ezt a profitmaximalizáló kibocsátási szintet Q m o n o p o l y ~ ^ nt mutatjuk. Mivel a cég határköltsége QMONOPOLrnál Pfor> a belföldi piacon addig a pontig értékesít, ahol a határbevé tel P F0R- ral lesz egyenlő. A belföldi értékesítésnek ez a profitmaximalizáló szintje Q DOM-k é n t szerepel. A kibocsátás maradéka, Q m o n o po l y ~ Q d o m > exportra kerül. A belföldi fogyasztók P DOm aron keresik Ödoat01*Mivel P DOm > ^ fo r ^ a c^g a belföldi fogyasztóknak szabott árnál olcsóbban exportál. 6.8. ábra. Dömping az árat. Ez az árdiszkrimináció mikroökonómia-előadásokon bemutatott általános felté telének szélsőséges példája: a cégek akkor diszkriminálnak áraikkal, ha az értékesítés árérzékenysége az egyik piacon más, mint a másikon.8 (Ebben az esetben feltételeztük, hogy az exportkereslet végtelenül árérzékeny.) A dömpinget a nemzetközi kereskedelemben széles körben tisztességtelen gyakor latnak tekintik. Nincs közgazdasági alapja annak, hogy a dömpinget különösebben ká rosnak tekintsük, de az amerikai kereskedelmi törvény a külföldi cégeknek megtiltja a 8 Az árdiszkrimináció formális feltétele, hogy a cégek olyan piacokon állapítanak meg alacso nyabb árakat, ahol magasabb keresleti r u g a lm a s s á g g a l találkoznak, rugalmasság alatt az érté kesítés százalékos csökkenését értve 1 százalékos árnövekedés esetén. Dömping akkor lesz, ha a cégek magasabb rugalmasságot tapasztalnak az exportban, mint a belföldi értékesítésben. ELSŐ RÉSZ dömpinget az Egyesült Államok belföldi piacán, és vámok automatikus kivetéséről ren delkezik, ha dömpingre bukkannak. A 6.8. ábrán bemutatott helyzet egyszerűen egy szélsőséges változata az olyan hely zetek szélesebb csoportjának, amelyekben a cégeket valami arra ösztönzi, hogy olcsób ban exportáljanak a belföldi fogyasztóiknak felszámított áraiknál. ■ Esettanulmány Antidömping mint protekcionizmus Az Egyesült Államokban és számos más országban a dömpinget tisztességtelen ver senyeszköznek tartják. Azok a cégek, amelyek arra hivatkoznak, hogy sérelmet szen vedtek olcsó termékeikkel a belföldi piacot elárasztó külföldi vállalatok dömpingje miatt, egy kvázijogi eljárásban a Kereskedelmi Minisztériumhoz folyamodhatnak jogorvos latért. Ha panaszukat megalapozottnak minősítik - és az 1980-1989 közötti időszakban a dömpinggel megvádolt külföldi cégek 54 százalékát marasztalták el -, akkor „anti dömping” vámot vetnek ki rájuk, amely megegyezik az import tényleges és „tisztessé ges” ára közötti különbséggel. A közgazdászok sohasem kedvelték különösebben azt a felfogást, hogy a dömpinget tiltott gyakorlatként pellengérezzék ki. A különböző piacok közötti árdiszkriminá ció egyrészt teljesen jogos üzleti stratégia lehet - mint például a légitársaságok által diákoknak, időskorúaknak vagy a hétvégén is maradni kész utasoknak kínált jegyárkedvezmények. A dömping jogi meghatározása jelentősen eltér a közgazdasági defi níciójától. Minthogy általában igen nehéz bizonyítani azt, hogy külföldi cégek hazájuk ban magasabb árakkal dolgoznak, mint exportjukban, az Egyesült Államok és több más ország ehelyett egy feltételezett tisztességes árat próbál kalkulálni a külföldi termelési költségek becslése alapján. Ez a „tisztességes ár” szabály megzavarhatja a teljesen nor mális üzleti gyakorlatot: egy cég azért is kívánhatja veszteséggel értékesíteni termékét, mert költségcsökkentéssel kísérletezik, illetve új piacra kíván betömi. A közgazdászok csaknem egyöntetűen negatív megítélése ellenére 1970 óta egyre több formális dömpingellenes beadványt nyújtottak be. Tekintsük ezt egyszerűen a jog gal való cinikus visszaélésnek, vagy ténylegesen megnőtt a dömping jelentősége? Va lószínűleg mindkettőben van némi igazság. Miért növekedhetett meg a dömping? Azért, mert az országok nem egyenlő sebes séggel nyitották meg piacaikat. 1970 óta a kereskedelmi liberalizáció és a dereguláció számos, korábban védett iparágat nyitott meg a nemzetközi verseny előtt. Korábban szokás volt például, hogy a telefontársaságok belföldön szerzik be berendezéseiket. Az AT&T feldarabolásával az Egyesült Államokban, a telefontársaságok privatizálásával számos más országban ez a gyakorlat megváltozott. Japánban és több európai ország ban azonban még a régi szabályok érvényesek. Nem meglepő, hogy ezeknek az orszá goknak a telefonberendezés-gyártói továbbra is magas árakat számítanak fel belföldön, miközben alacsony árakat kínálnak az amerikai fogyasztóknak - legalábbis ilyen vá dakkal kell szembenézniük. A dömping elemzése azt sugallja, hogy az árdiszkrimináció nemzetközi kereskedelmet teremthet. Tételezzük fel, hogy van két monopólium, mindkettő ugyanazt a terméket állítja elő, és az egyik Belföldön, a másik Külföldön működik. Az elemzés egyszerűbbé tétele érdekében tételezzük fel, hogy határköltségük azonos. Tételezzük fel azt is, hogy a két piac között vannak bizonyos szállítási költségek, tehát nem lenne kereskedelem, ha mindkét cég ugyanazt az árat állapítaná meg. Kereskedelem hiányában mindkét cég monopóliuma vitathatatlan volna. Ha azonban bevezetjük a dömping lehetőségét, kereskedelem keletkezhet. Mind egyik cég korlátozni fogja belföldi értékesítését, felismerve, hogy ha többet próbál el adni, akkor lenyomja belföldön már elért árait. Ha azonban egy cég valamivel többet tud eladni a másik piacon, akkor megnöveli nyereségét még akkor is, ha az ottani ár alacsonyabb a belföldinél, mert a már elért árakra gyakorolt negatív hatás nem őt sújtja, hanem a másik céget. így mindegyik cégnek van ösztönzője arra, hogy „lerohanja” a másik piacot, eladjon néhány egységet a belföldi piaci árnál (a szállítási költségek le számításával) olcsóbban, de még a határköltség fölött. Ha azonban mindkét cég így cselekszik, akkor kereskedelem keletkezik még akkor is, ha feltevésünk szerint eredetileg nem volt különbség a termék árai között a két pia con, s még ha vannak is bizonyos szállítási költségek. Még különösebb módon: ugyan abból a termékből oda-vissza kereskedelem is lesz. Például egy cementüzem A ország ban B-be exportálhat cementet, egy B országbeli üzem pedig ugyanezt teheti A felé. Azt a helyzetet, amelyben a dömping ugyanabból a termékből kétirányú kereskedelmet hoz létre, viszonos dömpingnek nevezzük.9 Ez furcsa esetnek tűnhet, és a nemzetközi kereskedelemben az adatok szerint való ban ritka eset, amikor pontosan megegyező termékeket egyszerre szállítanak mindkét irányban. A viszonos dömping hatása azonban valószínűleg megnöveli a kereskedelem volumenét a nem teljesen azonos termékekből. Vajon társadalmilag szükség van-e az ilyen különös és látszólag értelmetlen keres kedelemre? Nincs egyértelmű válasz. Feltétlenül pazarlást jelent, hogy ugyanazt a ter méket vagy egymás közeli helyettesítőit oda-vissza szállítsák, ha a szállítás költséges. Vegyük észre azonban, hogy a viszonos dömping megjelenése megszüntette a kezdeti tiszta monopóliumokat, és némi versenyt teremtett. A megnövekedett verseny olyan haszonnal jár, amely ellensúlyozhatja az erőforrá sok pazarlását a szállításban. Az ilyen sajátságos kereskedelem nettó jóléti hatása ezért bizonytalan. 9 A viszonos dömping lehetőségét először James Brander ismerte fel: Intraindustry Trade in Identical Commodities. Journal of International Economics, 11. (1981) 1-14. old. 6. FEJEZET Viszonos dömping ELSŐ RÉSZ Az extemáliák elmélete A kereskedelem monopolista versenyre épülő modelljében alapfeltevés, hogy a nem zetközi kereskedelem kibontakozását elősegítő méretgazdaságosság az egyes cégek szint jén jön létre. Tehát annál alacsonyabb egy cég átlagos költsége, minél nagyobb a kibo csátása valamely termékből. Az ilyen méretgazdaságosság szükségszerű következmé nye a cég szintjén a tökéletlen verseny, amely viszont lehetővé teszi a dömpinget és a hasonló praktikákat. Ebben a fejezetben korábban már kimutattuk, hogy a méretgazdaságosság nem min den fajtája érvényesül a cég szintjén. Számos oka van annak, hogy gyakran csökkenti egy iparág költségeit, ha termelését egy vagy néhány telephelyre összpontosítják, még akkor is, ha az egyes cégek kicsik maradnak. Ha a méretgazdaságosság az iparág egé szének a szintjén érvényesül az egyes cégek szintje helyett, akkor ezt externáliáknak nevezzük. Az extemáliák elemzése több mint egy évszázados múltra tekinthet vissza, és Alfréd Marshall brit közgazdásztól származik. Marshallt meglepte az „ipari kerületek” jelensége - azaz az ipar olyan koncentrációja, amelyet nem lehetett könnyen megma gyarázni a természeti erőforrások alapján. Marshall korában a leghíresebb példák közé tartozott az evőeszközgyártás csoportosulása Sheffieldben, vagy a kötöttáruipar kapaci tásainak sűrűsödése Northamptonban. Az extemáliák modem ipari példái közé tartozik a félvezetőipar Kalifornia híres Szilikon-völgyében, a New Yorkban koncentrálódó be ruházási banki szektor, vagy a szórakoztatóipar koncentrációja Hollywoodban. Marshall érvei szerint három fő oka van annak, hogy az egy telephelyen működő cégek hatékonyabbak lehetnek, mintha elszigetelten működnének: a csoportosulás sza kosodott szállítókat tarthat fenn; a földrajzilag koncentrált iparág megvalósíthatja a munkaerőpiac összekapcsolt kezelését (labor markét pooling); és a földrajzilag kon centrált iparág hozzájárulhat a tudás terjedéséhez (knowledge spillovers). Ezek a té nyezők ma is érvényesek. Szakosodott szállítók A termékek és a szolgáltatások előállítása - és még nagyobb mértékben az új termékek kifejlesztése - számos iparágban szükségessé teszi specializált berendezések vagy tá mogató szolgáltatások igénybevételét. Egyetlen cég azonban nem nyújt elegendő pia cot az ilyen szolgáltatásoknak. Az ipari telephelyi koncentráció megoldhatja ezt a prob lémát azzal, hogy nagyobb számban hoz össze cégeket, amelyek együtt már elég nagy piacot jelentenek a specializált beszállítók széles körének eltartásához. Ezt a jelenséget dokumentálták is a Szilikon-völgy példáján: egy újabb keletű tanulmány elbeszéli, hogy a helyi ipar növekedésével „egyes mérnökök elhagyták a befutott félvezető-cégeket, hogy olyan vállakózásokat létesítsenek, amelyek diffúziós kályhákat, léptető-ismétlő fényképezőgépeket, tesztereket, illetve olyan anyagokat és alkatrészeket, mint a fotomaszkok, kicsapó szerek, vagy speciális vegyi anyagokat gyártottak. Ez a független beszállító szektor segítette az újabb és újabb félvezető-cégek létrejöttét azzal, hogy a gyártókat megszabadította a tőkeberendezések belső fejlesztésének terhétől és azzal, Munkaerő-piaci összekapcsolás Az extemáliák másik forrása az, hogy cégek megfelelő csoportja a magasan képzett munkások számára összekapcsolt piacot (labor markét pooling) hozhat létre. Egy ilyen összekapcsolt piac a termelőknek és a munkásoknak is előnyös, mert a termelőket kevés bé sújtja a munkaerőhiány, a munkásoknak viszont kevésbé kell tartaniuk attól, hogy elveszíthetik állásukat. A dolog lényegét egy leegyszerűsített példával írhatjuk le a legjobban. Képzeljük el, hogy van két cég, amely ugyanolyan szakképzettségű munkaerőt alkalmaz. Ez lehet például két filmstúdió, amely számítógépes animációval foglalkozó szakemberekkel dolgozik. A két munkaadó azonban nem tudja pontosan, hogy hány munkást is szeretne fölvenni: ha a termék iránti kereslet magas, akkor mindkét cégnek 150 munkásra van szüksége, ha azonban alacsony, akkor csak 50-re. Tételezzük fel továbbá, hogy 200 munkás rendelkezik ezzel a képesítéssel. Most hasonlítsunk össze két helyzetet: az egyik ben mindkét cég és mind a 200 munkás ugyanabban a városban működik, a másikban 1-1 cég és 100-100 munkás települt két különböző városba. Könnyen adódik, hogy a munkásoknak és a munkaadóknak is jobb, ha ugyanabban a városban vannak. Először nézzük meg a helyzetet a cégek szemszögéből. Ha különböző telephelyeken működnek, akkor munkaerőhiánnyal kell szembenéznie bármelyiküknek, amely sike res; 150 munkást akar alkalmazni, de csak 100 áll rendelkezésre. Ha azonban a cégek közel vannak egymáshoz, akkor lehetséges, hogy csak egyikük sikeres, ebben az eset ben pedig mindkét cég annyi munkást vehet fel, amennyit csak akar. így egymás mellé települve a cégek megnövelik a valószínűségét annak, hogy jól ki tudják majd használni üzleti lehetőségeiket. 10 Lásd az ajánlott olvasmányok között felsorolt Saxenian-művet, 40. old. 6. FEJEZET hogy szétterítette a fejlesztési költségeket. Felerősítette az ipartelepülés tendenciáját is, mivel ezeknek a speciális készülékeknek és anyagoknak a nagy része nem volt elérhető az ország más részein.”10 Az idézet utal arra, hogy a szakosodott beszállítók ilyen sűrű hálózata a Szilikon völgy csúcstechnológiai cégeinek jelentős előnyöket nyújtott a máshol működő cégek kel szemben. A termelés anyagai és alkatrészei ott olcsóbbak és könnyebben beszerez hetők, mert sok cég versenyez azért, hogy szállíthassa őket. A cégek arra összpontosít hatják erőfeszítéseiket, amihez a legjobban értenek, a többit pedig saját beszállítóikra bízhatják. Több, különleges megrendelőket igen fejlett számítógépcsipekkel ellátó cég például „gyár nélküli” lett, ami azt jelenti, hogy nincsenek is üzemei. Ők csak a csipek tervezését végzik, és más céget bíznak meg a gyártással. Egy olyan cég, amely más telephelyen próbálna belépni az iparágba - például olyan országban, ahol nincs megfelelő telephelyi csoportosulás - azonnal hátrányba kerülne, mert nem léphetne könnyen kapcsolatba a Szilikon-völgy beszállítóival. így vagy magának kellene előállítania mindazt, amit különben onnan is beszerezhetne, vagy meg kellene próbálnia kapcsolatot teremteni a meglehetősen távoli Szilikon-völgy ben működő beszállítókkal. ELSŐ RÉSZ A munkások szempontjából az iparág telephelyi koncentrációja szintén előnyös. Ha az iparág két város között oszlik meg, akkor bármelyik cég alacsony munkaerő-keresle te máris munkanélküliséget okoz; a cég csak 50-re tart igényt a közelben élő 100 mun kás közül. Ha azonban az iparág ugyanabban a városban összpontosul, akkor az egyik cég alacsony munkaerő-keresletét legalábbis esetenként ellensúlyozhatja a magas mun kaerő-kereslet a másik cégnél. így a munkásoknak a munkanélküliség alacsonyabb koc kázatával kell szembenézniük. Ezeket az előnyöket be is bizonyították a Szilikon-völgy esetére, mert ott szokásos, hogy a cégek gyorsan bővüljenek, a munkások pedig munkahelyet váltsanak. A koráb ban már idézett Szilikon-völgy-tanulmány felhívta a figyelmet arra is, hogy a cégek telephelyi koncentrációja megkönnyíti a munkahelyváltást. Idéz egy mérnököt, aki azt mondta, hogy „nem volt nagy katasztrófa, ha kiléptünk a munkahelyünkről pénteken, hétfőn pedig máshol kezdtünk... Még a feleségünknek sem kellett feltétlenül megmon danunk. Csak más irányban indultunk el a kocsival hétfő reggel.” 11 Ez a rugalmasság teszi vonzó munkahellyé a Szilikon-völgyet a magasan szakképzett munkások, és az őket foglalkoztató cégek számára is. A tudás terjedése Ma már közhely, hogy a modem gazdaságban a tudás legalább olyan fontos a termelés ben, mint a munkaerő, a tőke és a nyersanyagok, azaz a hagyományos termelési tényezők. Ez különösen áll a kiemelkedően innovatív iparágakra, ahol a termelési módszerek vagy a terméktervezés terén akár néhány hónapos lemaradás is súlyosan visszavetheti a céget. Honnan jön azonban az innovatív iparágakban oly nagy szerepet játszó speciali zált tudás? A cégek saját kutatási-fejlesztési erőfeszítéseikkel juthatnak technológiá hoz. Megpróbálhatják azt is, hogy versenytársaiktól termékeik átvizsgálásával tanul nak, illetve, bizonyos esetekben, szétszerelésükkel „fejtsék vissza” (reverse engineering) tervezési és gyártási megoldásaikat. A technikai tudás további fontos forrása az az információcsere, ami az egyének szintjén zajlik. A tudásnak ez az informális elter jesztése gyakran akkor a leghatékonyabb, ha az iparág szűk területen működik, a kü lönböző cégek alkalmazottai tehát összejárhatnak és szabadon beszélgethetnek mű szaki témákról. Marshall emlékezetes módon írja le ezt a folyamatot egy ugyanazon iparág számos cégének telephelyet adó ipari körzetben: „A szakma titkai nem titkok többé, hanem mintha a levegőben lennének... A jó munkát nagyra becsülik, a gépészetben, a folya matokban és az üzlet általános szervezetében elért találmányokat és javításokat érdeme iknek megfelelően vitatják meg: ha valaki új gondolatot indít útjára, mások is felkapják és sajátjavaslataikkal kapcsolják össze; így aztán új gondolatok forrásává válik.” 12 Egy újságíró a következő módon írta le, hogy miként terjedt a tudás a Szilikon völgy felemelkedése idején (miközben jól érzékeltette az iparágban felhasznált szako- 11 12 Saxenian: i. m. 35. old. Marshall, Alfréd: Principles of Economics. MacMillan, London, 1920. Extemáliák és növekvő hozadékok Egy földrajzilag koncentrált iparág el tud tartani szakosodott beszállítókat, össze tudja kapcsolni a munkaerőpiacokat, és segíteni tudja a tudás szétterjedését úgy, ahogy egy földrajzilag szétszórt iparág képtelen volna erre. Egy országban azonban csak akkor képzelhető el adott iparág cégeinek magas koncentrációja, ha maga az iparág eléggé nagy méretű. így az extemáliák elmélete arra utal, hogy jelentős extemáliák mellett a nagy iparággal rendelkező ország - egyéb tényezők változatlansága mellett - hatéko nyabb lesz abban az iparágban, mint a kisebb iparágú ország. Másként fogalmazva, az externáliákból a nemzeti ipar szintjén alakulhatnak ki növekvő hozadékok a méretgaz daságosság miatt. Az extemáliák részletei a gyakorlatban kifinomult és komplex megközelítést köve telnek meg (a Szilikon-völgy példája is ezt mutatja). Most mégis hasznos lehet az elvo natkoztatás a részletektől és az extemáliák bemutatása egyszerűen arra a feltevésre épít ve, hogy minél nagyobb az iparág, annál alacsonyabbak a költségei. Ha nem vesszük figyelembe a verseny lehetséges torzulásait, akkor az iparágnak előrebukó kínálati görbéje lesz: minél nagyobb az iparág kibocsátása, annál alacsonyabb lesz az az ár, amely mellett a cégek hajlandóak eladni termékeiket. Az extemáliák és a nemzetközi kereskedelem Az extemáliák, akár a cégeken belüli méretgazdaságosság, ugyancsak fontos szerepet játszanak a nemzetközi kereskedelemben, hatásaik azonban igen eltérőek lehetnek. Az extemáliák különösen felelősek lehetnek azért, ha az országok „beragadnak” nem kívánt szakosodási struktúrákba, amiből esetleg kereskedelmi veszteségek is szár mazhatnak. 6. FEJEZET sodott tudás mennyiségét): „Minden évben volt egy hely, a Wagon Wheel, a Chez Yvonne, a Rickey’s vagy a Roundhouse, ahová ennek az ezoterikus testvériségnek a tagjai, a félvezetőiparban dolgozó fiatal férfiak és nők, beugrottak munka után egy ital ra, egy kis dumára és sztorik cseréjére fantom áramkörökről, buborékmemóriákról, bé kaugrás tesztekről, RAM-okról, NAK-okról, MOS-okról, PCM-ekről, OROM-okról és teranagyságrendekről...”13 Ez az informális ismeretáramlás azt jelenti, hogy a Szili kon-völgy cégei könnyebben tudnak a technológiai lehetőségek határvonala közelében maradni, mint a másutt működő vállalatok. Valóban, sok multinacionális cég csak azért létesített kutatóközpontot, sőt gyárat a Szilikon-völgyben, hogy lépést tartson a techno lógiai fejlődéssel. ELSŐ RÉSZ Az extemáliák és a külkereskedelem szerkezete Külső méretgazdaságosság létezése esetén, ha egy országnak valamely iparágban jelen tős termelése van, akkor minden más tényező azonossága esetén valószínűleg alacsony költségekkel tudja előállítani azt a terméket. Ez nyilvánvalóan körfolyamatot indít el, hiszen egy ország, amely egy terméket olcsón tud előállítani, valószínűleg nagy kibo csátásra törekszik ebből a termékből. A jelentős extemáliák általában megerősítik az ágazatközi kereskedelem létező struktúráit, eredetüktől függetlenül: azok az országok, amelyek bizonyos iparágakban bármilyen okból eleve jelentős termelők, valószínűleg azok is maradnak. Még akkor is, ha valamely más ország olcsóbban tudja előállítani ugyanazokat a termékeket. Ezt az állítást a 6.9. ábra szemlélteti. Egy óra gyártási költségét az évente gyártott órák számának függvényében ábrázoljuk. Két országot mutatunk be az ábrán: Svájcot és Thaiföldet. Egy óra svájci gyártási költségét az ACSWISS mutatja; a thaiföldi költség pedig ACthai. D az órák iránti nemzetközi keresletet mutatja és feltételezzük, hogy Svájc vagy Thaiföld egyedül is ki tudná elégíteni ezt a keresletet. Tételezzük fel, hogy az óragyártásban a méretgazdaságosság teljes mértékben extemália a cégek számára, s mivel vállalati szinten nincs méretgazdaságosság, mind két ország óraipara számos kicsi, tökéletes versenyben működő cégből áll. A verseny így az órák árát lefelé nyomja az átlagos költség szintjére. Feltételezzük, hogy a thaiföldi költséggörbe a svájci alatt fekszik, mondjuk mert a thai bérek a svájciak alatt vannak. Ez azt jelenti, hogy bármilyen termelési szint mellett Thaiföld olcsóbban tud órákat gyártani, mint Svájc. Azt remélhetnénk, hogy ebből min dig az következne, hogy a világpiacot Thaiföld látja el órákkal. Sajnos nem feltétlenül ez történik. Tételezzük fel, hogy történelmi okokból Svájc hozza létre elsőnek óraipa rát. Akkor a világ órapiacának kezdeti egyensúlya a 6.9. ábra 1-es pontjában jön létre, évi Öj mennyiségű svájci termelés és P j ár mellett. Most vezessük be a thaiföldi termeThaiföld átlagköltséggörbéje, az AC a svájci átlagköltséggörbe, az ACSWISS alatt fekszik. így Thaiföld elvben olcsóbban tudná ellátni a világpiacot, mint Svájc. Ha azonban a svájci óraipar jön létre előbb, akkor Px áron tud órákat értékesíteni, ami az alatt a C0 költségszint alatt van, amelyre bármelyik thai cég képes lenne, ha ő is elkezdené a gyártást. így egy történel mileg létrejött szakosodási struktúra akkor is fennmaradhat, ha új termelők olcsóbb gyártásra képesek. Ár, költség (egy órára számítva) órák mennyisége Külkereskedelem és jólét extemáliák mellett Az extemáliák mellett folyó kereskedelem jóléti hatásai nem annyira egyértelműek, mint a komparatív előnyökön alapuló, vagy a vállalati szintű méretgazdaságosságra épülő kereskedelemnek. A világkereskedelem nyerhet azon, hogy bizonyos iparágak termelését koncentrálják extemáliák elérése érdekében. Nincs viszont garancia arra, hogy a legalkalmasabb ország gyárt egy extemáliák mellett előállítható terméket. Lehetséges az is, hogy az extemáliákon alapuló kereskedelem rontja egy ország helyzetét a keres kedelem nélküli állapothoz képest. A 6.10. ábra mutat be példát arra, hogy egy ország rosszabbul járhat a kereskede lemmel, mint nélküle. Az előző esethez hasonlóan itt is elképzeljük, hogy Thaiföld és Svájc is tud órát gyártani, Thaiföld olcsóbban, viszont Svájc kezdte előbb az ipart. D W Or l d a világ órakereslete, s mivel Svájc az óragyártó, az egyensúlyi pont 1. Most azonban Ár, költség (egy órára számítva) Ha vannak extemáliák, akkor a külkereskedelem potenciálisan még rosszabb helyzetbe is hozhat egy országot, mint a külkereskedelem nélküli állapot. Ebben a példában Thaiföld órákat importál Svájcból, amely el tudja látni a világpiacot ( D ) olyan Px áron, amely elég alacsony a thai termelők piacra lépésének megakadályozásához, akiknek eleinte C0 kötségszinten kell az órákat gyártaniuk. Ha azonban Thaiföld meg tudná akadályozni a teljes órakereskedelmet, akkor belföldi piacát (Dtha1) alacsonyabb P2 áron láthatná el. w o r l d Gyártott és keresett órák mennyisége 6. FEJEZET lés lehetőségét. Ha Thaiföld át tudná venné az ellenőrzést a világpiac fölött, akkor az egyensúly a 2-es pontba tolódna el. Ha azonban kezdetben nincs thaiföldi termelés (ő = 0), akkor bármelyik thai cég, amely óragyártás megindításán gondolkodna, C0 költ ségfüggvény figyelembevételével hozhatná meg döntését. Ábránk szerint ez a költség szint a fölött az árszint fölött van, amelyen a már működő svájci óraipar gyártani tud. így noha a thaiföldi ipar esetleg olcsóbban tudna órákat gyártani, mint a svájci, a svájci ak számára gyártási múltjuk biztosítja, hogy szilárdan az iparágban maradjanak. A példa azt mutatja, hogy az extemáliák jelentős szerepet juttathatnak a történelmi véletlennek annak eldöntésében, hogy ki mit termel, és segítheti a már kialakult keres kedelmi struktúrák fenntartását még akkor is, ha ezek nincsenek összhangban a kompa ratív előnyökkel. ELSŐ RÉSZ hozzáadjuk ehhez a thai órakeresletet, a DTHArt. Ha órákkal nem lehetne kereskedni és Thaiföld önellátásra kényszerülne, akkor a thai egyensúlyi pont a 2-esben lenne. Ala csonyabb átlagköltséggörbéje miatt a Thaiföldön gyártott órák ára, P2 a 2-es pontban alacsonyabb, mint a svájci gyártmányú óráké az 1-es pontban, azaz P {. Olyan helyzetet mutattunk be, amelyben egy Thaiföld által importált termék ára alacsonyabb lenne külkereskedelem nélkül, és az országnak a maga számára kellene előállítania a terméket. Ez a helyzet nyilvánvalóan rosszabb az ország számára, mint a kereskedelem nélküli állapot. Ebben az esetben Thaiföld számára megéri, hogy oltalmazza születőfélben lévő óra iparát a külföldi versenytől. Mielőtt arra a következtetésre jutnánk, hogy ez egy protek cionizmus melletti érv, látnunk kell, hogy a gyakorlatban igen nehéz olyan eseteket találni, amilyet a 6.10. ábrán bemutatunk. Valójában, ahogy majd a 10. és a 11. fejezet ben hangsúlyozni is fogjuk, az extemáliák pontos azonosításának nehézsége az egyik fő gyakorlati érv az aktivista kereskedelempolitikák ellen. Azt is érdemes aláhúzni, hogy a világgazdaság számára akkor is hasznos lehet a koncentrálódó iparágak előnyeinek kihasználása, ha az extemáliák esetenként hátrá nyos szakosodási és kereskedelmi struktúrákat alakíthatnak ki. Kanada jobban járna, ha a Szilikon-völgy Toronto, nem pedig San Francisco mellett lenne; Németország jobban járna, ha a londoni City Frankfurtba települne. A világ mint egész azonban hatéko nyabb és így gazdagabb, mert a nemzetközi kereskedelem lehetővé teszi az országok számára, hogy különféle iparágakra szakosodjanak, és így az externáliákat és a kompa ratív előnyöket egyaránt kihasználják a maguk számára. ♦ Az operettváros közgazdaságtana Melyik az Egyesült Államok legfontosabb exportszektora? A válasz bizonyos fokig a definícióktól függ: van, aki azt mondja, hogy a mezőgazdaság, mások, hogy a repülőgépipar. Bármilyen mérőszámot alkalmazunk is, az Egyesült Ál lamok egyik legnagyobb exportőre a szórakoztatóipar, amely 1994-ben több mint 8 milliárd dollár értékben adta el termékeit külföldön. Amerikában gyár tott filmeket és tv-műsorokat a világon szinte mindenütt játszanak. A külföldi piac Hollywood pénzügyi helyzete szempontjából is kulcsfontosságú: kivált az akciófilmek több bevételt hoznak gyártóiknak külföldről, mint az amerikai piacról. Miért az Egyesült Államok a világ vezető szórakoztatóipari exportőre? Az amerikai piac puszta méretéből is jelentős előnyök erednek. Az elsősorban fran cia vagy olasz piacra készített filmek az ilyen piacok sokkal kisebb méretei miatt nem tudnák fedezni számos amerikai film óriási költségvetését. Az ilyen orszá gokból származó filmek gyakran drámák vagy vígjátékok, amelyek nem vonz zák annyira a közönséget, hogy érdemes volna szinkronizálni vagy feliratokkal ellátni őket. Az amerikai filmek ugyanakkor át tudják lépni a nyelvhatárt látvá nyos kiállításukkal és különleges effektusaikkal. Dinamikusan növekvő hozadékok A legfontosabb extemáliák egy része valószínűleg a tudás felhalmozódásából szárma zik. Ha egy cég tapasztalat alapján javít termékein vagy termelési eljárásain, más cégek utánozhatják és így hasznot húzhatnak tudásából. A tudás szétterjedésének ez a fajtája 6. FEJEZET Az iparág nemzetközi piacán elért jelentős amerikai pozíciók részben externáliákból is erednek, ezeket pedig a szórakoztatóipari cégek óriási holly woodi koncentrációja hozza létre. Hollywood a marshalli értelemben kétfajta extemáliát is teremt: szakosodott beszállítókat és munkaerő-piaci összekapcso lást. A végterméket filmstúdiók és tv-hálózatok állítják elő, de ezek független gyártók, szereposztó és tehetség vadász ügynökségek, jogi cégek, effektszakértők és számos más beszállító komplex rendszerére támaszkodva dolgoznak. A munkaerő-piaci összekapcsolás szükséges volta nyilvánvaló mindenki számára, aki már látta a stáblistát egy film végén: minden produkcióhoz egy időre óriási hadseregre van szükség, amely nemcsak operatőröket és sminkeseket, hanem zenészeket, kaszkadőröket, titokzatos foglalkozások - mint a fővilágosítók és a díszletmunkások - képviselőit (és persze színészeket és színésznőket) is magá ban foglalja. Nem biztos, hogy vajon Holywood megteremti-e a tudás szétterje désének, azaz a harmadik fajta externáliának a feltételeit is. Ahogy Nathaniel West, a színész egyszer megjegyezte, a filmipart akkor lehet megérteni, ha rájö vünk, hogy „senki sem tud semmit”. Ha azonban mégis van ebben az iparban olyan tudás, amely szétterjedhet, akkor erre feltétlenül jobb közeg Hollywood sűrű társadalmi élete, mint bármi más. Hollywood extemáliáinak erejét mutatja, hogy mennyi tehetséget tudott von zani külföldről, Garbótól és von Stembergtől Amold Schwarzeneggerig és Paul Verhoevenig. Az „amerikai” filmeket gyakran becsvágyó külföldiek készítet ték, akik Hollywoodba költöztek - s végül még nagyobb közönségsikert értek el még hazájukban is, mintha otthon maradtak volna. Egyedi-e Hollywood? Nem, mert hasonló erők más országokban is létrehoz tak nagy szórakoztatóipari komplexumokat. Indiában például, ahol a filmpiacot részben a kormány védelmezte az amerikai befolyástól, de szerepe volt ebben a kulturális különbségeknek is, Bombayban „Bollywood” néven jött létre filmké szítő vállalkozások nagy, közös telephelye. A kínai nyelvterület ellátására jelen tős filmipar alakult ki Hongkongban. Latin-Amerika spanyol nyelvű tv-csatornái számára pedig egy különleges iparág készít telenovellákat, azaz hosszú tvsorozatokat Caracasban, Venezuelában. Az utóbbi szórakoztatóipari telephely váratlan exportpiacokat is talált magának: az orosz tv-nézők például a jelek sze rint könnyebben azonosulnak a latin-amerikai szappanoperák, mint az amerikai produkciók szereplőivel. ELSŐ RÉSZ olyan helyzetet teremt, amelyben az egyes cégek termelési költségei csökkennek azzal párhuzamosan, ahogy az iparág egésze felhalmozza a tudást. Vegyük észre, hogy a tudás felhalmozódásából származó extemáliák némileg kü lönböznek az eddig tárgyalt extemáliáktól, amelyekben az iparág költségei a folyó ki bocsátás függvényében alakultak. Ebben az alternatív helyzetben az iparági költségek a tapasztalattól függnek, amelyet általában az iparág adott időpontig mért teljes kibocsá tásával közelítenek. Egy tonna acél termelési költsége például fordított arányban függ het az illető országban az iparág létesítése óta gyártott acél összes tonnájának számától. Ezt a fajta kapcsolatot gyakran tanulási görbeként foglalják össze, amely az egységköltséget a kumulatív kibocsátással veti össze. A 6.11. ábra ilyen tanulási görbéket mutat be. Ezek lefelé hajlanak a termelési tapasztalat költségekre gyakorolt hatása miatt. Ha az idők során a költségek a kumulatív termelés növekedésével párhuzamosan, nem pe dig a folyó termelés volumenének függvényében csökkennek, akkor ezt a dinamiku san növekvő hozadékok eseteként tartják számon. A szokásos externáliákhoz hasonlóan a dinamikus externáliáknál is lehetséges, hogy a kezdeti előny megmaradjon, illetve hogy egy iparág repülőrajttal használja ki az ilyen előnyöket. A 6.11. ábrán az L tanulási görbe olyan országé, amely elsőként épített ki egy iparágat a világon, az L* pedig olyan országé, amelynek alacsonyabbak a termelési költségei - mondjuk, a bérek -, de kevesebb is a termelési tapasztalata. Ha az első ország megfelelően gyors repülőrajtot vesz, akkor a második országot esetleg alacso nyabb költségei sem teszik képessé a piacra való belépésre. Tételezzük fel például, hogy az első ország kumulatív kibocsátása QL egység Cl egységköltség mellett, a második ország viszont sohasem gyártotta az adott terméket. Ebben az esetben a második ország kezdeti indulási költsége, CJJ magasabb lesz, mint a már működő ipari kapacitások jelenlegi Cx egységköltsége. A dinamikus méretgazdaságosság, akárcsak az extemáliák adott időpontban, poten ciálisan felhasználható a protekcionizmus indokolására. Tételezzük fel, hogy egy or szágnak eléggé alacsony költségei lehetnének egy termék exportcélú gyártására, ha több Egységköltség 6.11. ábra. A tanulási görbe A tanulási görbe azt mutatja meg, hogy annál kisebb az egységköltség, minél nagyobb az iparág kumulatív kibocsátása adott időpontig. Egy ország, amelynek kiterjedt tapasztalata van (L) iparágban, alacsonyabb egységköltséggel termelhet annál az országnál, amely kevés vagy semmi lyen tapasztalatot nem gyűjtött. Ez még akkor is igaz, ha a második ország tanulási görbéje (L*) alacso nyabb, például az alacsonyabb bérek miatt. • Összefoglalás 1. A külkereskedelemnek nem kell feltétlenül a komparatív előnyökön alapulnia. Ehe lyett növekvő hozadékok vagy méretgazdaságosság eredménye is lehet, tehát az egységköltségek kibocsátásnövekedéssel párhuzamos csökkenésének tendenciájá ból is származhat. A méretgazdaságosság az országokat a szakosodásra és a keres kedelemre ösztönzi még akkor is, ha az országok között nincsenek különbségek erőforrásaikban vagy technológiáikban. A méretgazdaságosság lehet belső (a cég méretétől függő) vagy külső (az iparág méretétől függő) is. 2. A méretgazdaságosság általában véget vet a tökéletes versenynek, ezért a méretgaz daságosság mellett folytatott külkereskedelmet a tökéletlen verseny modelljeinek alkalmazásával kell elemezni. Ezek két fontos válfaja a monopolista verseny és a dömping modellje. A harmadik modell az extemáliákat írja le, de ez összhangban van a tökéletes versennyel. 3. A monopolista verseny modelljében egy iparág számos céget tartalmaz, amelyek egymástól megkülönböztethető termékeket gyártanak. Ezek a cégek egyéni mono polistákként viselkednek, de a nyereséges iparágba további cégek lépnek be mind addig, ameddig a verseny fokozatosan el nem tünteti a profitokat. Az egyensúly a piac méretétől függ: egy nagyobb piacon több cég él meg, mindegyik nagyobb volu menben és így alacsonyabb átlagköltséggel termel, mint egy kisebb piacon. 4. A nemzetközi kereskedelem lehetővé teszi egy integrált piac kialakítását, amely minden nemzeti piacnál nagyobb. így pedig a fogyasztók olcsóbban juthatnak a termékhez nagyobb választék mellett. 5. A monopolista verseny modelljében a külkereskedelem kétféle lehet. Egy iparágon belül a megkülönböztethető termékek kétirányú forgalmát ágazaton belüli kereske delemnek nevezik; az olyan kereskedelmet pedig, ahol az egyik iparág termékeit cserélik a másik iparág termékeire, ágazatközi kereskedelemnek. Az ágazaton belüli kereskedelem a méretgazdaságosságot tükrözi; az ágazatközi kereskedelem viszont a komparatív előnyöket. Az ágazaton belüli kereskedelemnek nincsenek olyan erős jövedelemeloszlási hatásai, mint az ágazatközi kereskedelemnek. 6. Dömping akkor van, amikor egy monopolista cég olcsóbb árakon exportál belföldi értékesítésének áraihoz képest. Ez profitmaximalizáló stratégia abban az esetben, ha 6. FEJEZET termelési tapasztalata volna, jelenlegi tapasztalathiánya miatt azonban a terméket nem tudja versenyképesen gyártani. Az ilyen ország hosszabb távú jólétét vagy úgy növel heti, hogy támogatással ösztönzi a termék gyártását, vagy úgy, hogy védelmezi a kül földi versenytől addig, amíg nem tud a saját lábára állni. Az iparágak tapasztalatnyerést lehetővé tevő átmeneti védelmének érve a kiskorúiparág-érvként ismert, és fontos szerepet játszott a vitákban a kereskedelempolitika szerepéről a gazdasági fejlődésben. A kiskorúiparág-érvet a 10. fejezetben részletesebben is megvizsgáljuk. Most csak annyit érdemes megjegyeznünk, hogy a 6.11. ábrán bemutatotthoz hasonló helyzetek a gya korlatban éppoly nehezen azonosíthatók, mint azok, amelyekben nem dinamikus nö vekvő hozadékok szerepelnek. ELSŐ RÉSZ az export árérzékenyebb, mint a belföldi értékesítés, s amikor a cégek eredményesen törekedhetnek a piac szegmentálására, azaz meg tudják akadályozni, hogy a belföldi vásárlók exporttermékeket tudjanak venni. Viszonos dömping akkor van, amikor két monopolista cég olcsón árasztja el egymás belföldi piacát; ez a viszonos döm ping nemzetközi kereskedelmet teremthet. 7. Az extemáliák a méretgazdaságosság olyan fajtái, amelyek az iparág szintjén érvé nyesülnek a cég szintje helyett. Az ezekre épülő külkereskedelmi szerkezet kialaku lásában fontos szerepe van a történelmi tényezőknek és a véletlennek. Ha az extemáliák fontosak, akkor egy nagy iparággal versenybe lépő ország megtarthatja ezt az előnyét akkor is, ha más ország képes ugyanazoknak a termékeknek az ol csóbb előállítására. Ha az extemáliák fontosak, akkor az országok esetleg a külke reskedelem vesztesei is lehetnek. Kulcsfogalmak Ágazatközi kereskedelem Ágazaton belüli kereskedelem Árdiszkrimináció Átlagos költség Belső méretgazdaságosság Dinamikusan növekvő hozadék Dömping Előrebukó kínálati görbe Határbevétel Határköltség Kiskorúiparág-érv Külső méretgazdaságosság Monopolisztikus verseny Munkaerőpiacok összekapcsolása Oligopólium Szakosodott szállítók Tanulási görbe Tiszta monopólium Tökéletlen verseny Tudás-tovaterjedés Viszonos dömping Feladatok 1. Magyarázza meg, hogy az alábbi példák extemáliákat vagy belső méretgazdaságos ságot mutatnak-e: a) A z Egyesült Államokban a legtöbb fúvóshangszert az Indiana állambeli Elkhart több mint tucatnyi gyárában állítják elő. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 6. FEJEZET b) Az Egyesült Államokban értékesített összes Hondát vagy importálják, vagy az Ohio állambeli Marysvilié városában gyártják. c) Az Airbus cég, Nyugat-Európa egyetlen nagyutasszállító-gyártója összes gép törzsét a franciaországi Toulouse-ban szerelik össze. d) A Connecticut állambeli Hartford az Egyesült Államok északkeleti részének biz tosítási fővárosa. Tökéletes versenyben a cégek a határköltség szintjén állapítják meg az árat. Miért nem lehetséges ez belső méretgazdaságosság mellett? Gyakori érv, hogy a növekvő hozadékok létezése konfliktusforrás az országok kö zött, hiszen mindegyik ország jobban jár, ha termelését a méretgazdaságosság mel lett működő iparágakban növelheti. Értékelje ezt a nézetet a monopolista verseny és az extemáliák modellje alapján. Tételezzük fel, hogy a 149-152. oldalak számpéldáin bemutatott országok integrál ják autópiacukat egy harmadik ország autópiacával, és így évi 3,75 millió gépkocsit felvevő piac jön létre. Számítsa ki a cégek számát, a cégenkénti kibocsátást és az egységárat az új integrált piacon. Értékelje a méretgazdaságosság és a komparatív előny relatív fontosságát az alábbi jelenségek okai között: a) A világ alumíniumkohászatának nagy része Norvégiában és Kanadában folyik. b) A világ nagy utasszállítóinak a felét Seattle-ben szerelik össze. c) A legtöbb félvezetőt vagy az Egyesült Államokban, vagy Japánban gyártják. d) A legtöbb skót whisky Skóciában készül. e) A világ legjobb borainak nagy része Franciaországból származik. Vannak boltok Japánban, amelyek az Egyesült Államokból visszaimportált japán termékeket árulnak, mégpedig olcsóbban, mint amit ugyanilyen (de ezt a körutat meg nem járt) termékekért más japán boltok felszámítanak. Hogyan lehetséges ez? Tekintsünk egy, a 6.9. ábrán bemutatotthoz hasonló esetet, amikor két ország előre bukó kínálati görbe mentén termeli ugyanazt a terméket. Most azonban tegyük fel azt, hogy a két ország azonos költségviszonyok mellette termel, kínálati görbéik tehát azonosak. a) Mire számíthatunk, milyen lesz a nemzetközi specializáció és a kereskedelem? Mi dönti el, hogy melyik állítja elő a terméket? b) Mi lesz a külkereskedelem haszna ebben az esetben? Vajon csak az az ország élvezi a kereskedelem hasznát, amelyik megszerzi a gyártást? Meglehetősen gyakori jelenség, hogy egy koncentrált telephelyi csoportosulás fel bomlik, és a termelést alacsonyabb bérű országokba telepítik át, amikor a technoló gia már nem fejlődik olyan gyorsan - amikor már nem életbe vágó a legmodernebb gépek alkalmazása, a magasan képzett munkaerő iránti igény már csökken, és az innovációk élvonalában maradás már csak csekély előnyt nyújt. A külső gazdasági hatások elméletére támaszkodva magyarázza meg az ipari övezetek felbomlásának e jelenségét. ELSŐ RÉSZ Ajánlott irodalom Graham, Frank: Somé Aspects of Protection Further Considered. Quarterly Journal of Economics, 37. (1923) 199-227. old. Korai figyelmeztetés arra a veszélyre, hogy a külső méretgazdaságosság léte ártalmas külkereskedelemhez vezethet. Helpman, Elhanan-Krugman, Paul: Markét Structure and Foreign Trade. MIT Press, Cambridge, 1985. A monopolisztikus verseny és a méretgazdaságosság feltételezé se melletti más kereskedelmi modellek technikai elemzése. Kiezkowski, Henryk (szerk.): Monopolistic Competition in International Trade and Information. Clarendon Press, Oxford, 1984. A tökéletlen verseny és külkereskede lem számos vezető kutatójának közreműködésével készült tanulmánygyűjtemény. Linder, Staffan Burenstam: An Essay on Trade and Transformation. John Wiley and Sons, New York, 1961. Annak a nézetnek korai és nagyhatású megfogalmazása, hogy a fejlett országok egymásközti iparcikk-kereskedelmét a komparatív előnyö kön kívüli erők vezérlik. Porter, Michael: The Competitive Advantage of Nation. Free Press,. New York, 1990. A nemzeti exportsikereket az önerősítő ipari övezetek, vagyis a külső gazdasági hatások alapján magyarázó könyv. Saxenian, Annalee: Régiónál Advantage. Harvard University Press, Cambridge, 1994. Két fejlett technológiát koncentráló ipari övezet, a kaliforniai Szilikon-völgy és a bostoni Route 128 lenyűgöző összehasonlítása. Függelék A határbevétel meghatározása A monopólium és a monopolisztikus verseny taglalásánál hasznos volt az a képlet, amit adott keresleti görbével szembenéző cég határbevételének meghatározására adtunk meg. Konkrétan azt állítottuk, hogy ha a keresleti görbe Q-A-BxP, (6F.1.) akkor a határbevétel MR = P - ( l / B ) x Q . (6F.2.) Ebben a függelékben bebizonyítjuk, hogy miért igaz ez. Vegyük észre először, hogy a keresleti görbe képlete átrendezhető úgy, hogy az ár legyen az eladott mennyiség függvénye, nem pedig fordítva. Átrendezve (6F. 1.)et a következőt kapjuk: P = (A/B) - (1/B) x Q. (6F.3.) A cég bevétele egyszerűen az egységár és az eladott mennyiség szorzata. P-rel jelölve a cég bevételét R = P x Q = [(A/B) - (1IB) x Q] x Q. (6F.4.) Most vizsgáljuk meg, hogy az eladás változásával hogyan változik a cég bevétele. Tegyük fel, hogy a cég úgy dönt, eladásait egészen kis mennyiséggel, dQ-wal növeli, vagyis az értékesítés mennyisége most Q' = Q + dQ. Ekkor az eladás növelése után a bevétel, R \ a következő lesz: R' =P ’ x Q = [(A/B) - (1/B) x (Q +dQ)] x ( Q + dQ) = = [(A/B) - (1/B) x Q] x Q + [(A/B) - (VB) x Q \ x d Q - (1/B) x Q x d Q - (1/B) x (dQ)2 (6F.5.) A (6F.5.) egyszerűbb alakra hozható a (óF.l.)-ből és a (6F.4.)-ből való behelyettesí téssel: R ’ = R + P x d Q ’ - (1/B) x Q x d Q - (1/B) x (dQ)2, (6F.6.) Ha azonban az eladások változása, dQ, kicsi, ennek négyzete, (dQ)2 még kisebb lesz. (6F.6.) utolsó tagját ezért elhanyagolhatjuk. Ebből pedig az következik, hogy a bevétel változása az értékesítés kismértékű változása esetén a következő lesz: ELSŐ RÉSZ R ’ - R = [ P - (1/5) x Q ] x d Q , (6F.7.) Vagyis az értékesítés növekményének egységére eső bevételnövekmény - ami a ha tárbevétel definíciója - a következő lesz: MR = (R’ ~ R)/dQ = P - ( l / B ) x Q. És éppen ezt állítottuk (6F.2.)-vel. 7. fejezet Nemzetközi tényezőmozgások Mindeddig kizárólag a nemzetközi kereskedelemmel foglalkoztunk. Figyelmünket te hát a nemzetközi áru- és szolgáltatáscsere okaira és hatásaira összpontosítottuk. A ter mékek és a szolgáltatások mozgása azonban nem a nemzetközi integráció egyedüli for mája. Ez a fejezet az integrációnak egy más formájával foglalkozik, a termelési ténye zők nemzetközi mozgásával, azaz a tényezőmozgásokkal. A tényezőmozgások fel ölelik a munkaerő vándorlását, a tőkeáramlásokat a nemzetközi hitelezésen és kölcsön felvételen keresztül, és a kifinomult nemzetközi összefonódásokat, amelyek a multina cionális társaságok kialakulásához vezetnek. A nemzetközi tényezőmozgás elvei lényegében nem különböznek a nemzetközi áru kereskedelem tényezőitől. A nemzetközi hitelkapcsolatok és a nemzetközi munkaerő vándorlás okaiban és hatásaiban is analógnak tekinthető azzal, amit az áruk mozgásáról a 2-5. fejezetekben bemutattunk. A multinacionális társaságok szerepét a 6. fejezetben kifejtett koncepciók egy részének kiterjesztésével érthetjük meg. Tehát nem jelent alap vető hangsúlyváltozást, ha figyelmünket az áruk és szolgáltatások kereskedelméről a tényezőmozgások felé fordítjuk. Noha alapvető gazdasági hasonlóság van a kereskedelem és a tényezőmozgások között, politikai környezetükben jelentősek a különbségek. Egy munkaerőben gazdag ország bizonyos körülmények között tőkeintenzív termékeket importálhat; más körül mények között viszont külföldi hitelfelvétellel juthat tőkéhez. Egy tőkében gazdag or szág munkaerő-intenzív termékeket importálhat vagy vendégmunkásokat alkalmazhat. Egy olyan ország, amely túl kicsi ahhoz, hogy hatékony méretű cégeket tartson el, olyan termékeket importálhat, amelyek gyártásában a nagy cégeknek előnyük van, vagy lehe tővé teheti az ilyen termékek helyi gyártását külföldi cégek leányvállalatai számára. Valamennyi említett eset tisztán gazdasági következményei hasonlóak lehetnek, politi kai elfogadhatóságuk azonban alapvetően különbözhet. A nemzetközi tényezőmozgások általában még több politikai nehézséget okoznak, mint a nemzetközi kereskedelem. így a tényezőmozgásokat jobban korlátozzák, mint az árukereskedelmet. A bevándorlási korlátozások a világon szinte általánosak. A nyolc vanas évekig több nyugat-európai ország, a többi között Franciaország fenntartotta a tőkemozgások korlátozását még akkor is, ha szomszédaikkal lényegében szabadkeres kedelmet bonyolított le. A külföldi székhelyű multinacionális társaságok beruházásait gyanakvással figyelik és szigorúan szabályozzák a világ legtöbb országában. Ennek eredménye, hogy a tényezőmozgások a gyakorlatban valószínűleg kisebb jelentőségű ELSŐ RÉSZ ek, mint az árukereskedelem. Ezért választottuk kiindulópontunknak a külkereskede lem tényezőmozgások nélküli elemzését. A tényezőmozgások mégis igen fontosak, és megéri, hogy egy fejezetet szenteljünk elemzésüknek. Ez a fejezet három részből áll. Az áttekintést a nemzetközi munkaerő-mobilitás egy szerű modelljével kezdjük. Ezután a nemzetközi hitelkapcsolatok elemzésébe vágunk, ahol megmutatjuk, hogy ez a hitelezés időben eloszló kereskedelemnek is tekinthető; a hitelt nyújtó ország jelenlegi erőforrásokról mond le, hogy a jövőben jusson visszafize téshez, a hitelfelvevő viszont ennek az ellenkezőjét teszi. A fejezet utolsó része pedig a multinacionális társaságokat elemzi. Nemzetközi munkaerő-mobilitás Áttekintésünket a munkaerő-mobilitás hatásainak elemzésével kezdjük. A modern vi lágban a munkaerő-áramlást rengeteg korlátozás sújtja - a bevándorlást szinte mind egyik ország megnehezíti. így a munkaerő-áramlás a gyakorlatban kevésbé általános, mint a tőkemozgás. Mégis fontos marad; sőt bizonyos tekintetben elemezni is egysze rűbb, mint a tőkemozgásokat. Ennek okairól később olvashatunk a fejezetben. Egytermékes modell tényezőmozgás nélkül A külkereskedelem elemzéséhez hasonlóan a tényezőmobilitás megértésének is az a legjobb módja, hogy gazdaságilag nem integrált világot tételezünk fel, és ezután vizs gáljuk meg, mi történik, ha lehetségessé válnak a nemzetközi tranzakciók. Tételezzük fel, hogy a világ szokás szerint két országból, Belföldből és Külföldből áll, és mindkettő két termelési tényezővel, termőfölddel és munkaerővel rendelkezik. Egyelőre azonban azt is feltételezzük, hogy ez a világ még egyszerűbb annál, mint amelyet a 4. fejezetben elemeztünk, mégpedig annyiban, hogy a két ország csak egy terméket állít elő, amit egyszerűen „kibocsátásnak” nevezünk. így ebben a világban nincs lehetőség szokásos külkereskedelemre, azaz különböző termékek cseréjére. Ezek a gazdaságok vagy csak a termőföld, vagy csak a munkaerő mozgásán keresztül integrálódhatnak egymással. A termőföld - szinte definíciószerűen - nem mozoghat, így ez az integráció munkaerő áramlással megvalósuló modellje. A tényezőmozgások bevezetése előtt célszerű elemeznünk a kibocsátás szintjét meg határozó tényezőket az egyes országokban. Csak a termőföld (7) és a munkaerő (L) szűkösen rendelkezésre álló erőforrás. így minden egyes ország kibocsátása - ha min den más tényező azonos - attól függ, hogy ezek a termelési tényezők milyen mennyi ségben állnak rendelkezésre. A termelési tényezők kínálata és a gazdaság kibocsátása közötti kapcsolat a termelési függvény, amelyet Q(T, L)-lel jelölünk. A 3. fejezetben már találkoztunk a termelési függvény gondolatával. Ott is megje gyeztük, hogy a termelési függvényt a következő kérdés alapján érdemes értelmezni: hogyan függ a kibocsátás az egyik termelési tényező kínálatától, ha a másik mennyisége nem változik? Ezt tesszük a 7.1. ábrán, amely megmutatja, hogyan változik egy ország A termelési függvény, Q(T, L) megmutatja, hogy a kibocsátás hogyan változik a foglalkoztatott munkaerő megváltozásával, ha a termőföld mennyisége, T nem változik. Minél nagyobb a munkaerő kínálat, annál nagyobb a kibocsátás; ám a munkaerő határterméke csökken, ahogy a foglalkoztatottak száma nő. 7.1. ábra. Egy gazdaság termelési függvénye kibocsátása a foglalkoztatottság változásával, ha a termőföldkínálat rögzített marad; a kép ugyanaz, mint a 3.1. ábrán. A termelési függvény meredeksége azt a kibocsátás növekedést méri, amelyet kicsivel több munkaerő felhasználásával lehetne elérni, és így a munkaerő határtermékének nevezzük. A 7.1. ábrán szereplő görbe feltételezése szerint a munka határterméke csökken, ha a munkaerő/föld arány nő. Ez a szokásos eset: ha egy ország adott mennyiségű termőföldön több munkaerőt kíván foglalkoztat ni, akkor a termelés egyre inkább munkaerő-intenzív technikáit kell alkalmaznia, ez pedig annál nehezebbé válik, minél jobban előrehalad a termőföld munkaerővel való helyettesítése. A 7.2. ábra, amely a 3.2. ábrának felel meg, ugyanazt az információt tartalmazza, mint a 7.1. ábra, de másként ábrázolja azt. Most közvetlenül megmutatjuk, hogy miként függ a munka határterméke a foglalkoztatott munkaerő mennyiségétől. Ábránkon a munkaerő minden egyes egységének reálbére egyenlő a munkaerő határtermékével. Ez Munkaerő határterméke, MPL 7.2. ábra. A munkaerő határterméke A munkaerő határterméke csökken a foglalkoztatás növekedésével. A határtermék görbéje alatti (sötét szürke) terület egyenlő a teljes kibocsátással. A foglalkoztatás adott szintje mellett a határtermék megha tározza a reálbért; így a munkaerő teljes bevétele (a reálbér és a foglalkoztatottak számának szorzata) az ábrán szereplő világosszürke négyszögnek felel meg. A kibocsátás fennmaradó részét a bérleti díjak alkotják. 7. FEJEZET Kibocsátás, Q ELSŐ RÉSZ mindaddig igaz, ameddig a gazdaság tökéletes versenyben működik, feltételezésünk szerint pedig ez a helyzet. Mi történik a termőföld jövedelmével? Amint megmutattuk a 3. fejezet függeléké ben, a gazdaság teljes kibocsátását a határtermék görbéje alatti területtel mérhetjük. Ebből a teljes kibocsátásból a munkások munkabére egyenlő a reálbér és a foglalkozta tás szorzatával, és ezért megegyezik az ábrán jelzett területtel. A fennmaradó rész, ame lyet szintén jelzünk, pedig egyenlő a termőföld-tulajdonosok bérletidíj-bevételeivel. Tételezzük fel, hogy Belföld és Külföld ugyanazt a technológiát alkalmazza, de el térő termőföld/munkaerő arány mellett. Ha Belföld a munkaerőben gazdag ország, ak kor Belföld munkásai kevesebbet keresnek, mint külföldi társaik, a termőföld jövedel me viszont Belföldön magasabb, mint Külföldön. Ez a helyzet feltétlenül ösztönzi a tényezők mozgását. Belföld munkásai Külföldre szeretnének költözni, Külföld termő föld-tulajdonosai pedig Belföldre szeretnék áthelyezni termőföldjüket, de feltételeztük, hogy ez lehetetlen. Következő lépésünk az, hogy lehetővé tesszük a munkások költözé sét, és megnézzük, mi történik. Nemzetközi munkaerő-áramlás Most tételezzük fel, hogy a munkások szabadon mozoghatnak a két ország között. A munkások Belföldről Külföldre fognak költözni. Ez a mozgás csökkenti Belföld munkaerő-állományát, és így növeli Belföld reálbérszintjét, miközben növeli a munkaerő állományt és csökkenti a reálbért Külföldön. Ha a munkaerőmozgásnak nincs akadálya, akkor ez a folyamat mindaddig tart, amíg a munkaerő határterméke a két országban egyenlő nem lesz. Kezdetben OÜ munkást foglalkoztat nak Belföldön, Külföldön pedig Ll O* munkást. A munkaerő mindaddig Belföldről Külföldre vándorol, amíg Belföldön OL2 munkást alkalmaznak, Külföldön pedig L20* munkást, és a bérek kiegyenlítődnek. Belföldről Külföldre A világ teljes munkaereje 7.3. ábra. A nemzetközi munkaerő-mobilitás okai és hatásai 1. A reálbérszintek konvergenciájához vezet. A reálbérek Belföldön nőnek, Külföldön csökkennek. 2. Egészében növeli a világ kibocsátását. Külföld kibocsátása L1 és L2 között a határtermékgörbéje alatti területtel nő, míg Belföld kibocsátása a határtermékgörbéje alatti megfelelő területtel csökken. Az ábrából látjuk, hogy Külföld többet nyer, mint amennyit Belföld veszít, és ezt a különbséget az ábra szürke ABC része mutatja. 3. E nyereség ellenére lesznek, akik személyesen veszítenek. Azok, akik eredetileg Belföldön dolgoztak volna, magasabb reálbérekhez jutnak, azok viszont, akik ere detileg Külföldön dolgoztak volna, alacsonyabb reálbéreket kapnak. Külföld termőföld-tulajdonosai jól járnak a nagyobb munkaerő-kínálat miatt, de Belföld termő föld-tulajdonosait kár éri. A nemzetközi kereskedelem hasznához hasonlóan a nem zetközi munkaerő-mobilitás is csak elvben hasznos mindenki számára, a gyakorlat ban viszont néhány csoport vesztes lesz. Az elemzés kiterjesztése Épp most láttuk, hogy egy nagyon egyszerű modell igen sokat mond el nekünk a nem zetközi tényezőáramlások okairól és arról, hogy milyen hatásaik vannak. Egyszerű modellünkben a munkaerő-mobilitást a nemzetközi erőforrás-ellátottsági különbségek gerjesztik ugyanúgy, ahogy a 4. fejezet modelljében a kereskedelmet; ugyancsak a ke reskedelemhez hasonlóan a munkaerőmozgás is hasznos, mert növeli a világtermelést. Igaz, hogy erős jövedelemeloszlási hatások járnak vele, amelyek a munkaerő-áramlás hasznát problematikussá teszik. Most tekintsük át röviden, hogy miként módosul az elemzés, ha figyelembe veszünk néhány, eddig az egyszerűség kedvéért elhanyagolt tényezőt. Meg kell válnunk attól a feltevéstől, hogy a két ország csak egy terméket állít elő. Tételezzük fel tehát, hogy az országok két terméket gyártanak, és ezek egyike munkaerő-intenzívebb a másiknál. A tényezőarányos modell 4. fejezetbeli elemzéséből már tudjuk, hogy ebben az esetben a külkereskedelem alternatívát kínál a tényezőáramlással szemben. Belföld bizonyos értelemben munkaerőt exportálhat és termőföldet importál 7. FEJEZET A 7.3. ábra bemutatja a nemzetközi munkaerő-mobilitás okait és hatásait. A vízszin tes tengely ábrázolja a világ összes munkaerejét. A Belföldön foglalkoztatottakat bal ról, a Külföldön foglalkoztatottakat jobbról mérjük. A bal oldali függőleges tengely a munkaerő határtermékét mutatja Belföldön, a jobb oldali függőleges tengely pedig Külföldön. Kezdetben feltételezzük, hogy Belföldön O Lx munkás, Külföldön pedig L lO* munkás van. Ezt az erőforrás-allokációt figyelembe véve a reálbérszint Belföldön (C pont) alacsonyabb lenne, mint Külföldön (B pont). Ha a munkások szabadon mo zoghatnak bármelyik országba, amely magasabb reálbért kínál, akkor Belföldről Kül földre áramlanak mindaddig, amíg a reálbérszintek ki nem egyenlítődnek. A világ mun kaerejének így kialakuló eloszlása szerint OL2 munkás lesz Belföldön, és L20* munkás Külföldön (A pont). A világ munkaerejének erről az újraelosztásáról három pontot érdemes megjegyezni: ELSŐ RÉSZ hat azzal, hogy munkaerő-intenzív terméket exportál és termőföld-intenzív terméket importál. Az ilyen kereskedelem elvben a tényezőárak teljes kiegyenlítődéséhez vezet het anélkül, hogy egyáltalán szükség lenne a tényezők áramlására. Ha ez történnék, akkor megszűnne mindenféle ösztönző arra, hogy a munkaerő Belföldről Külföldre áramoljék. A gyakorlatban a kereskedelem valóban a nemzetközi tényezőmozgások helyettesí tője, de ez a helyettesítés nem tökéletes. Az okokat már összefoglaltuk a 4. fejezetben. A valóságos világban nem lehet tapasztalni a tényezőárak kiegyenlítődését, mert az országok tényezőellátottsága sokszor annyira eltérő, hogy teljes szakosodásra kénysze rülnek; vannak természetes és adminisztratív kereskedelmi akadályok; és vannak tech nológiai különbségek is az országok között. Másfelől azon is elgondolkodhatunk, hogy a tényezőmozgások nem szüntetik-e meg a nemzetközi kereskedelem ösztönzőit. A válasz ismét az, hogy miközben egy egyszerű modellben a termelési tényezők mozgása szükségtelenné teheti a termékek nemzetközi kereskedelmét, addig a gyakorlatban a munkaerő, a tőke és más, esetleg mozdítható erőforrások szabad mozgását jelentős akadályok nehezítik. Bizonyos erőforrások pedig nem kapcsolhatók össze - a kanadai erdő és a karib-tengeri napfény nem tud mozogni. A tényezőmozgások modelljének kiterjesztésével a modell alapvető üzenete nem változik meg. A lényeg az, hogy a tényezők kereskedelme tisztán gazdasági tekintetben nagyon hasonlít a termékek kereskedelmére; okai nagyrészt ugyanazok, és eredményei is hasonlóak. ■ Esettanulmány Bérkonvergencia a tömeges migráció időszakában A modem világban valóban emberek nagy tömegei mozognak az országok között. A munkaerő-vándorlás igazi hőskora - amikor a bevándorlás számos ország népességnö vekedésének fő forrása volt, a kivándorlás ellenben csökkentette több más ország lakos ságát - azonban a 19. század végén és a 20. század elején volt. Emberek tízmilliói tettek meg hosszú utat egy jobb élet reményében egy globális gazdaságban, amelyet már ép pen integráltak a vasútvonalak, a gőzhajók, a távírókábelek, ahol viszont még nem lé teztek a bevándorlás sokrétű jogi korlátai. A kínaiak Délkelet-Ázsia és Kalifornia felé indultak; az indiaiak Afrikába és a Karib-tengeri térségbe; sok japán pedig Brazíliába költözött. Mindenekelőtt az európai peremvidék - Skandinávia, Írország, Olaszország és Kelet-Európa - lakói települtek át oda, ahol bőségben volt a termőföld, a bérek pedig magasak, azaz az Egyesült Államokba, de Kanadába, Argentínába és Ausztráliába is. Vajon ez a folyamat valóban olyan reálbér-konvergenciát idézett elő, amilyet mo dellünk előre jelez? Ez tényleg így történt. A következő táblázat az 1870-es reálbéreket mutatja, valamint ezek változását az első világháborút megelőző évig négy „célország” és négy „küldő ország” esetében. A táblázat szerint a vizsgált időszak kezdetén a célor Reálbér, 1870 (USA =100) Célországok Argentína Ausztrália Kanada Egyesült Államok Küldő országok Írország Olaszország Norvégia Svédország 53 A reálbér százalékos növekedése, 1870-1913 51 110 86 100 43 23 24 24 1 121 47 84 112 193 250 Forrás: Williamson, Jeffrey G.: The Evolution of Global Labor Markets since 1830: Background Evidence and Hypotheses. Explorations in Economic History, 32. (1995) 141-196. old. Az amerikai gazdaságról következő esettanulmány azt mutatja be, hogy az első vi lágháború után a jogi korlátozások véget vetettek a tömeges migráció korszakának. Ezért és más okok miatt (ezek között a világkereskedelem hanyatlása és a két világháború közvetlen hatásai következtében) a reálbérek konvergenciája megállt, sőt néhány évti zedre meg is fordult, és csak a háború után folytatódott ismét. ■ Esettanulmány A bevándorlás és az amerikai gazdaság Az Egyesült Államok a 20. században két nagy bevándorlási hullámot élt meg. Az első a 19. század végén kezdődött, és az 1924-ben bevezetett korlátozó törvények miatt feje ződött be. A bevándorlás a hatvanas évek közepén lendült fel ismét, részben a jelentős 1965-ös törvénymódosítás következtében. A táblázat az Egyesült Államokba törvénye sen belépett bevándorlók számát mutatja az 1880 utáni összes évtizedre. Az illegális bevándorlók száma ugyancsak nőtt: az amerikai kormányzat évi 200-300 ezerre becsüli a számukat. A viszonylag csekély bevándorlás időszakában, 1924 és 1965 között a bevándorlók nak valószínűleg nem volt komoly hatásuk az amerikai gazdaságra, részben azért, mert nem voltak sokan. Hatásuk azért is korlátozott volt, mert a bevándorlási törvények az 1920-as amerikai etnikai arányoknak megfelelően szabályozták a vízumkiadást. Ennek 7. FEJEZET szágokban sokkal magasabbak voltak a reálbérek, mint a küldő országokban. A követ kező négy évtizedben a reálbérek mindegyik vizsgált országban nőttek, de (a meglepő en nagy kanadai növekedés kivételével) sokkal gyorsabban emelkedtek a küldő, mint a célországokban. Ez arra utal, hogy a migráció a világot valóban a bérek (bár nem teljes) kiegyenlítődése felé vitte. ELSŐ RÉSZ eredményeként a bevándorlók főleg Kanadából és Európából jöttek, így olyan szakkép zettséggel rendelkeztek, amely meglehetősen hasonló volt a már Amerikában dolgozó munkaerő szakképzettségéhez. 1965 után azonban a bevándorlás forrása már elsősor ban Latin-Amerika és Ázsia volt, az ottani munkások pedig sokkal kevésbé voltak kép zettek, mint az átlagos amerikai munkás. Azt várhatnánk, hogy a kevésbé szakképzett munkások nagy tömegű beutazása lefe lé nyomta az alacsonyan képzett munkaerő bérét. A hetvenes és a nyolcvanas években valóban - ahogy ezt a 4. fejezetben bemutattuk - számottevően nőtt a különbség a magasabban és a kevésbé képzett alkalmazottak bére között. A középiskolai végzettség nélküli munkások bére például 10 százalékkal csökkent a náluk jobban képzett munká sok átlagbéréhez képest. Ezt a folyamatot nyilván más tényezők is erősítették, de bizo nyos becslések szerint a relatív bérek csökkenésének körülbelül az egyharmada a be vándorlás következménye volt.1 A bevándorlással kapcsolatos viták nagy része azonban nem erről a jövedelemeloszlási hatásról folyt. A politikusok és a szavazók ehelyett a bevándorlás adókra és kormányza ti kiadásokra gyakorolt hatásával foglalkoztak. A bevándorlók ellentmondásos hatást gyakorolnak a költségvetésre. Egyrészt adókat fizetnek (és növelik a többi termelési tényező hozadékát, ami ugyancsak adóbevétel-növekedéssel jár). Másrészt a bevándor lók az ország összes lakosához hasonlóan növelik a közszolgáltatások, így az oktatás, a közutak, a jóléti szolgáltatások és a rendőrség iránti keresletet. (Ahogy a svájci író, Max Frisch írta az országába érkező bevándorlókról: „Munkásokat akartunk, de emberi lé nyek jöttek.”) Az Egyesült Államokba újabban érkező bevándorlók átlagosan viszony lag alacsony béreket kapnak (tehát nem fizetnek sok adót) és viszonylag magas valószí nűséggel munkanélküliek vagy részesülnek szociális segélyben. Ezért sokan érveltek úgy, hogy ezek a bevándorlók terhet jelentenek az állami költségvetésre. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy valóban ez a helyzet: más-más közgazdászok más-más kö vetkeztetésekre jutottak, mindenekelőtt azért, mert az ilyen számítások nagyban önké nyes feltevésektől függnek azzal kapcsolatban, hogy mennyibe kerülnek az egy új la kosnak nyújtott szolgáltatások. Abban azért minden becslés egyetért, hogy a bevándor lásnak az eredeti lakosok összjövedelmére gyakorolt nettó hatása (ennek a jövedelem nek az eloszlására gyakorolt hatással ellentétben) csekély, és semmiképpen sem több mint 1 százaléknak a töredéke bármelyik irányban. E meglehetősen szerény becslések ellenére a kilencvenes évek közepén erős poli tikai ellenállás volt a bevándorlással szemben. 1994 őszén a kaliforniai szavazók el fogadták a 187-es törvényjavaslatot, amely szigorú szabályokat vezetett be az illegális bevándorlókkal szemben. Megtiltotta például, hogy ezek a bevándorlók közszolgálta tásokban részesüljenek, így azt is, hogy gyermekeik iskolába járhassanak. Az ameri kai Kongresszus olyan törvényi szabályozást fontolgatott, amely szerint számos szol gáltatást megtagadtak volna olyan legális bevándorlóktól, akik még nem váltak ame rikai állampolgárokká, ez viszont az állampolgársági kérvények tömegét indította el. 1 Borjas, George J.-Freeman, Richard-Katz, Lawrence: On the Labor Markét Effects of Immigration and Trade. In: Borjas-Freeman (szerk.): Immigration and the Work Force: Economic Concequences fór the United States and Source Areas. University of Chicago Press, Chicago, 1992. 1881-1890 1891-1900 1901-1910 1911-1920 1921-1930 1931-1940 5247 3688 8796 5736 4107 528 1941-1950 1951-1960 1961-1970 1971-1980 1981-1990 1035 2516 3322 4493 7338 Forrás: Borjas, George J.: The Economics of Immigration. Journal of Economic Literature, 32. (1994) 1667-1717. old. A könyv írása idején azonban még az említett intézkedéseknek egyikét sem vezették be. A 187-es törvényjavaslat esetében különösen valószínű, hogy az elkövetkező években sok jogi támadás éri majd. A nemzetközi kölcsön- és hitelkapcsolatok A nemzetközi gazdaság világának fontos vonása a nemzetközi tőkemozgás. Csábítónak látszik, hogy ezeket az áramlásokat a munkaerőmozgás elemzésével párhuzamos mó don vizsgáljuk, és ez gyakran valóban hasznos megoldás. A kétfajta áramlás között azonban fontos különbségek is vannak. Amikor a nemzetközi munkaerő-mobilitásról beszélünk, akkor ez alatt nyilvánvalóan azt értjük, hogy a munkások fizikailag az egyik országból a másikba mozognak. Amikor az Egyesült Államokból Mexikóba irányuló tőkemozgásról beszélünk, akkor nem arra gondolunk, hogy amerikai gépeket szó sze rint leszerelnek és délre szállítanak, hanem pénzügyi műveletre. Egy amerikai bank hi telt nyújt egy mexikói cégnek, amerikai lakosok mexikói részvényeket vásárolnak, vagy egy amerikai cég mexikói leányvállalatán keresztül végez befektetést. Most az említett műveletek első fajtájára összpontosítunk, amelyben amerikai székhelyű cégek vagy amerikai lakosok hitelt nyújtanak mexikóiaknak. Ezzel amerikai lakosok mexikóiaknak jogot adnak arra, hogy mostani jövedelmüknél többet költsenek, olyan ígéretért cseré be, hogy a hitelt a jövőben visszafizetik. A nemzetközi gazdaság pénzügyi vonatkozásainak elemzése a könyv második felé nek a témája. Fontos azonban azt látnunk, hogy a pénzügyi műveletek nemcsak papíron léteznek, hanem reálgazdasági következményeik is vannak. A nemzetközi hitelkapcso latokat egyfajta nemzetközi kereskedelemként is értelmezhetjük. Ez a kereskedelem nem egy termék másra való cseréjét jelenti adott időpontban, hanem jelenlegi termékek cseréjét jövőbeliekre. Ezt a kereskedelmet időszakok közötti (intertemporális) keres kedelemnek nevezzük. Sokkal több mondanivalónk lesz róla később a könyvben, je lenlegi céljainknak azonban egy egyszerű modell is megfelel.2 2 A fejezet függeléke a most kifejtésre kerülő modell részletesebb elemzését tartalmazza. 7. FEJEZET Bevándorlás az Egyesült Államokba (1000 főben) ELSŐ RÉSZ Időszakok közötti termelési lehetőségek és kereskedelem Még nemzetközi tőkemozgások nélkül is igaz, hogy minden gazdaság választhat a je lenlegi és a jövőbeli fogyasztás között. A gazdaságok általában nem fogyasztják el tel jes jelenlegi kibocsátásukat; kibocsátásuk egy része gépekbe, épületekbe és a termelő tőke más formáiba való beruházás formáját ölti. Minél többet ruház be egy gazdaság most, annál többet tud majd termelni és fogyasztani a jövőben. A gazdaságnak azonban a több beruházáshoz erőforrásokat kell felszabadítania azzal, hogy kevesebbet fogyaszt (hacsak nincsenek kihasználatlan erőforrások, de ezeket egyelőre figyelmen kívül hagy juk). így átváltási kapcsolat van a jelenlegi és a jövőbeli fogyasztás között. Képzeljünk el egy gazdaságot, amely csak egy terméket fogyaszt és mindössze két időszakon át működik. Ezt a két időszakot jelennek és jövőnek nevezzük. Átváltási kapcsolat lesz a fogyasztási cikk jelenlegi és jövőbeli fogyasztása között, amelyet az időszakok közötti termelési lehetőségek határvonalának felrajzolásával foglalha tunk össze. Egy ilyen határvonalat a 7.4. ábra mutat be. Éppen olyan, mint a termelési lehetőségek határvonalának görbéi, amelyeket adott időpontra vettünk fel két termék között. Az időszakok közötti termelési lehetőségek határvonalának alakja különböző az egyes országokban. Bizonyos országoknak olyanok a termelési lehetőségei, hogy a jelenlegi kibocsátás felé hajlanak, más országok termelési lehetőségeiben pedig nagyobb a jövőbeli kibocsátás szerepe. Majd feltesszük a kérdést, hogy ezek az eltérések milyen valóságos különbségeknek felelnek meg egy adott pillanatban. Először azonban egyszerűen tételez zük fel azt, hogy két ország van, Belföld és Külföld, mégpedig eltérő időszakok közötti termelési lehetőségekkel. BelföldJbhüet&jéêi. inkább a folyó fogyasztás felé_ hajlanak, Külföld lehetőségei pedig a jövőbeli fogyasztás felé. Jövőbeli fogyasztás Egy ország ugyanúgy elcserélheti a folyó fogyasztást jövőbeli fogyasztás ra, ahogy többet tud termelni az egyik termékből azzal, hogy a másikból kevesebbet állít elő. fogyasztás 7.4. ábra. Az időszakok közötti termelési lehetőségek határvonala A reálkamatláb Hogyan folytat egy ország több időszakon átnyúló kereskedelmet? A magánszemélyek hez hasonlóan egy ország is hitelnyújtással vagy -felvétellel teheti meg ezt. Tekintsük át, mi történik, ha egy magánszemély kölcsönt vesz fel: eleinte többet tud költeni jöve delménél, illetve, más szavakkal, többet tud fogyasztani termelésénél. Később azonban a hitelt kamattal kell visszafizetnie, ezért a jövőben kevesebbet fogyaszthat, mint amennyit termel. A hitelfelvétellel tehát valójában jövőbeli fogyasztásáról mondott le folyó fo gyasztása növeléséért. Ugyanez érvényes egy hitelfelvevő országra. A jövőbeli fogyasztás folyó fogyasztásban kifejezett ára nyilvánvaló módon össze függ a kamatlábbal. Ahogy a könyv második felében majd látni fogjuk, a valóságos világban a kamatlábak meghatározását bonyolítja az, hogy az általános árszínvonalban változások lehetségesek. Egyelőre megkerüljük ezt a problémát azzal a feltevéssel, hogy a kölcsönszerződéseket „reál” feltételekkel kötik meg: ha egy ország kölcsönt vesz fel, jogot kap arra, hogy valamilyen mennyiségű fogyasztást vásároljon a jelenben, ha ezért a jövőben nagyobb mennyiséget fizet vissza. Pontosabban, a jövőbeli visszafizetés mennyisége a jelenben kölcsönvett mennyiség (1 + r)-szerese lesz, ahol r a hitelfelvétel reálkamatlába. Mivel egy folyó fogyasztási egységért a jövőben (1 + r) egységet kell adni, a jövőbeli fogyasztás relatív ára 1/(1 + r). Most már teljes a párhuzam a nemzetközi kereskedelem alapmodelljével. Ha a hitelnyújtás és -felvétel lehetséges, akkor a jövőbeli fogyasztás relatív árát, és így a világon érvényes reálkamatlábat a világ jövőbeli relatív kínálata és a jövőbeli fogyasztás iránti kereslet határozza meg. Belföld időszakok közötti termelési lehetőségei a folyó fogyasztás felé hajlanak, így ez az ország folyó fogyasztást fog exportálni és jövőbeli fogyasztást importálni. így Belföld az első időszakban hitelezni fog Külföldnek, a másodikban pe dig visszakapja a hitelt. Időszakok közötti komparatív előny Feltételeztük, hogy Belföld időszakok közötti termelési lehetőségei a jelenlegi termelés felé hajlanak. De mit is jelent ez? Az időszakok közötti komparatív előny forrásai kissé különböznek azoktól, amelyek a szokásos kereskedelmet előidézik. Az az ország, amelynek a fogyasztási cikkek jövőbeli termelésében komparatív elő nye van, nemzetközi hitelkapcsolatok hiányában a jövőbeli fogyasztást alacsony relatív áron értékeli, tehát számára a reálkamatláb magas. Ez a magas reálkamatláb a beruházás 7. FEJEZET Analógián alapuló érveléssel már tudjuk, hogy mire számíthatunk. Nemzetközi hi telkapcsolatok hiányában azt várhatnánk, hogy a jövőbeli fogyasztás relatív ára maga sabb lesz Belföldön, mint Külföldön. így ha megteremtjük a több időszakon átnyúló kereskedelem lehetőségét, akkor az eredmény Belföld folyó fogyasztásának exportja és jövőbeli fogyasztásának importja lesz. Ez azonban kissé talányosnak tűnhet. Mi a jövőbeli fogyasztás relatív ára, és hogyan folyik a több időszakon átnyúló kereskedelem? ELSŐ RÉSZ magas hozadékának felel meg, tehát magas hozadékkal értékeli az erőforrások árirányí tását a fogyasztási cikkek jelenlegi termelésétől a tőkejavak termelésébe, az építési be ruházásokba és más olyan tevékenységekbe, amelyek növelik a gazdaság jövőbeli ter melőképességét. így a nemzetközi tőkepiacokon hitelt felvevő országok azok lesznek, ahol magas termelékenységű jövőbeli beruházási lehetőségek között lehet választani a jelenlegi termelési kapacitással szemben, míg a hitelnyújtó országokban belföldön ilyen lehetőségek nem állnak rendelkezésre. A nemzetközi hitelkapcsolatok hetvenes évekbeli szerkezete alátámasztja mondani valónkat. A 22.3. táblázat három országcsoport - az ipari országok, a nem olajtermelő fejlődő országok, valamint a nagy kőolaj exportőrök - nemzetközi hitelkapcsolatait ha sonlítja össze. 1974 és 1981 között a kőolaj exportőrök 395 milliárd dollár hitelt nyúj tottak, a kevésbé fejlett országok 315 milliárd dollár hitelt, a (sokkal nagyobb) ipari országok pedig náluk kisebb összeget, 265 milliárd dollárt vettek fel. Modellünk alapján ez nem meglepő. A hetvenes években a kőolajárak látványos emelkedése következtében az olajexportőr országok, mint például Szaúd-Arábia, na gyon magas folyó bevételeket könyvelhettek el. Ezek az országok azonban nem tapasz talták a belföldi beruházási lehetőségek hasonló mértékű bővülését, így folyó fogyasz tásukban volt komparatív előnyük. Kis népességgel, az olajon kívül korlátozott erőfor rásokkal, és csekély ipari vagy más termelési tapasztalattal rendelkeztek, ezért termé szetes válaszlépésük volt, hogy megnövekedett bevételük jelentős részét külföldön fek tették be. Ezzel szemben Brazília, Dél-Korea és más fejlődő országok magas jövőbeli bevételekkel számoltak és magas termelékenységű beruházási lehetőségeket láttak bő vülő ipari szektoraikban; így a jövőbeli bevételben volt komparatív előnyük. Éppen ezért ebben az időszakban (1974 és 1981 között) a kőolaj exportőrök folyó fogyasztást is exportáltak azzal, hogy pénzüket részben kevésbé fejlett országoknak kölcsönözték. Közvetlen külföldi beruházások és a multinacionális vállalatok A legutolsó fejezetrészben a nemzetközi hitelkapcsolatokra összpontosítottuk figyel münket. Ez az üzleti műveletek egyik viszonylag egyszerű típusa, mivel a hitelnyújtó egyedüli igénye a hitelfelvevővel szemben az, hogy a hitelt megfelelő módon vissza fizesse. A nemzetközi tőkemozgások egyik fontos fajtája azonban más formát ölt, a közvetlen külföldi beruházások formáját. Közvetlen külföldi beruházás alatt olyan nemzetközi tőkeáramlásokat értünk, amelyekben az egyik országban működő cég egy másik országban bővíti leányvállalatát, vagy újat létesít. A közvetlen külföldi beruhá zás megkülönböztető vonása, hogy nemcsak erőforrások átadását foglalja magában, ha nem ellenőrzés megszerzését is. A leányvállalatnak nemcsak pénzügyi kötelezettségei vannak az anyacéggel szemben, hanem ugyanannak a szervezeti struktúrának a részévé is válik. Ebben a tankönyvben többször hivatkoztunk az újonnan iparosodó, különösen ázsiai gazdaságok (NIE-k) gyors gazdasági növekedése által keltett aggodal makra. A 4. fejezetben tárgyaltuk azt a félelmet, hogy a NIE-kkel folytatott ke reskedelem a Stolper-Samuelson-hatáson keresztül csökkentheti az alacsonyabb képzettségű munkások reálbérét a fejlett országokban, és láttuk, hogy ennek a félelemnek volt némi alapja. Az 5. fejezetben azt a lehetőséget vettük szemügy re, hogy az NIE-k gazdasági növekedése a fejlett országok romló cserearányain keresztül csökkentheti az utóbbiak reáljövedelmét, de láttuk, hogy ennek kicsi a valószínűsége. A kilencvenes években több elemző figyelte növekvő aggoda lommal, vajon a NIE-k felé irányuló tőkekivitel csökkenti-e a munkások bérét a fejlett országokban. Ennek a nézetnek a következő a logikája: ha magas bérekkel működő gaz daságok alacsony bérszínvonalú országokban finanszíroznak beruházásokat, akkor ez annyit jelent, hogy kevesebb megtakarítás áll rendelkezésre a belföl di tőkeállomány bővítéséhez. Minthogy így minden belföldi munkásnak keve sebb tőke áll a rendelkezésére munkájához, mint egyébként, határterméke - és így bérszínvonala - alacsonyabb lesz, mint amekkora tőkemozgás hiányában lenne. Az általános reáljövedelem, beleértve a külföldön befektetett tőke hozadékát is, magasabb lehet a befektető ország számára, mint egyébként lett volna, de az összes haszonnál több jut a tőkének, a munkaerő pedig még rosszab bul is jár. Ez a negatív hatás elvben lehetséges, de mekkora valójában a gyakorlati je lentősége? Néhány befolyásos ember komolyan figyelmeztetett ennek a veszé lyeire. Klaus Schwab például, a befolyásos svájci Világgazdasági Fórum veze tője óva intett attól, hogy a világon „a tőkejavak tömeges átcsoportosítása” men jen végbe, amely a fejlett országok munkásait megfosztaná a magas bérek lehe tőségétől.* Sok újságíró is kifejtett hasonló nézeteket. A közgazdászokat azonban általában hidegen hagyta ez az érv. Kimutatták, hogy a kevésbé fejlett országokba irányuló tőkemozgások hosszabb távon meg lehetősen korlátozottak voltak. Ahogy a mellékelt ábra mutatja, az adósságvál ság (amelyet majd a 22. fejezetben tárgyalunk) a nyolcvanas évek legnagyobb részében lényegében megálljt parancsolt ezeknek a mozgásoknak. Sőt annak ellenére, hogy az újonnan iparosodó országokba irányuló, 1990 után ismét fel lendülő tőkemozgások óriásiaknak látszottak - az ábra szerint a nettó tőkemoz gás 1996-ban 123 milliárd dollárt ért el - a magas bérszínvonalú országok gaz daságai szinte felfoghatatlanul nagy méretűek, tehát ezek a tőkeáramlások való jában meglepően csekély hányadot (4 százaléknál kevesebbet) képviseltek a fej 7. FEJEZET ♦ Káros-e a fejlődő országokba irányuló tőkemozgás a magas bérű országok munkásaira? ELSŐ RÉSZ lett országok összes beruházásain belül. Ennek folyományaként a közgazdászok szokásos becslései szerint ez a fejlett országokból induló tőkeáramlás csökkent hétté ugyan a béreket ezekben az országokban, de legföljebb csak 1 százalék töredékével. Ennek az elemzésnek a következtetéseivel ellentétben a tőkeáramlások által keltett híresztelések (például olyan gyárakról, amelyeket nagyvállalatok bezár tak, majd fejlődő országokból vettek fel munkásokat az amerikai vagy európai bérek ötödéért, illetve tizedéért) a magas bérszínvonalú országok folyamatos gazdasági nehézségeivel együtt valószínűleg hosszú időre biztosítják azt, hogy az újonnan iparosodó országokba irányuló tőkemozgások bajos politikai ügy ként maradjanak a köztudatban. Tőkeáramlások a fejlődő országokba Milliárd dollár Az alacsony bérű országokba irányuló tőkemozgások. A nem olajtermelő fejlődő országokba (a nagy kőolaj exportőrökön kívüli fejlődő országokba) irányuló nagy tőkeáramlások a hetvenes években kezdődtek, majd összeomlottak a nyolcvanas évek adósságválsága idején. Csak 1990 körül vettek újból lendületet. Forrás: International Monetary Fund: International Financial Statistics Yearbook, 1997. * Schwab, Klaus-Smadja, Claude: Power and Policy: The New Economic World Order. Harvard Business Review, 72. No. 6 . (1994. november-december) 40-47. old. A multinacionális vállalatok elmélete A multinacionális vállalatok elméletének alapelemeit egy példán láthatjuk a legjobban. Tekintsük az amerikai autógyártók európai működését. A Ford és a General Motors sok autót ad el Európában, de ezek szinte kivétel nélkül Németországban, az Egyesült Ki rályságban vagy Spanyolországban készülnek. Ez a megoldás nem meglepő, de látnunk kell, hogy két kézenfekvő alternatíva létezik. Egyrészt az, hogy az amerikai cégek Eu rópa helyett az Egyesült Államokban gyártsanak, és onnan exportáljanak az európai piacra. Másrészt viszont az egész európai piac igényeit kielégíthetnék az olyan gyártók, mint a Volkswagen vagy a Renault. Miért létezik akkor mégis ez a különleges megol dás, hogy ugyanazok a cégek különböző országokban termelnek? A multinacionális vállalat modem elmélete kiindulópontként két kisebb kérdésre bontja ezt a nagyobb kérdést. Először: miért gyártanak egy terméket két (vagy több) országban egy ország helyett? Ezt a telephelyek kérdéseként ismerjük. Másodszor: miért végzi a termelést különböző telephelyeken ugyanaz a cég ahelyett, hogy erre több cég vállalkoznék? Ezt azonnal nyilvánvalóvá váló okok miatt az internalizáció vagy bel sővé tétel kérdéseként ismerjük. Telephelyelméletre van szükségünk ahhoz, hogy megmagyarázhassuk, Európa mi ért nem importálja gépkocsiszükségletét az Egyesült Államokból. Az internalizáció el mélete kell annak magyarázatához, hogy az európai gépkocsiipar egy részét miért a kontinensen kívülről ellenőrzik. 7. FEJEZET A multinacionális cégek gyakran a nemzetközi hitelkapcsolatok eszközei. Az anya cégek sokszor a visszafizetés reményében látják el tőkével leányvállalataikat. A közvet len külföldi beruházás akkor alternatív megoldás ugyanazoknak a céloknak az elérésé re, mint a nemzetközi hitelezés, ha a multinacionális vállalatok finanszírozzák külföldi leányvállalataikat. Ez azonban még nyitva hagyja azt a kérdést, hogy miért a közvetlen külföldi beruházást választják a pénzalapok átadásának valamelyik más útja helyett. A multinacionális cégek létezése mindamellett nem feltétlenül jelent nettó tőkeáramlást az egyik országból a másikba. A multinacionális cégek nemritkán saját országuk helyett a fogadó országban szereznek pénzt leányvállalataik bővítéséhez. A fejlett országok között számottevő a kétirányú közvetlen külföldi beruházás is: amerikai cégek bővítik európai leányvállalataikat, miközben európai cégek amerikai érdekeltségeikbe fektet nek be. A multinacionális vállalatok néha a nemzetközi tőkeáramlások eszközeiként visel kednek, de valószínűleg hiba, ha a közvetlen külföldi beruházásokat elsősorban az or szágok nemzetközi hitelkapcsolatainak alternatívájaként tekintjük. A közvetlen külföl di beruházás lényege sokkal inkább abban a lehetőségben van, hogy nemzetközi szerve zeti formákat hozzanak létre. A fő szándék tehát az ellenőrzés kiterjesztése. De miért akarják a cégek bővíteni az ellenőrzést? A közgazdászok nem rendelkez nek annyira jól kidolgozott elmélettel a multinacionális vállalatokról, mint a nemzetkö zi gazdaságtan számos más témájával kapcsolatban. A témának azért van valamennyi elmélete, amelyet most áttekintünk. ELSŐ RÉSZ A telephelyelmélet elvben nem nehéz. Valójában nem más, mint a 2. és a 6. fejezet között kifejtett kereskedelmi elmélet. A termelés elhelyezkedése gyakran az erőforrá soktól függ. A bauxitbányászatot oda kell telepíteni, ahol a bauxit található, az alumíni umkohókat az olcsó áram közelébe. A mini számítógépek gyártói a szakképzettség igényes tervezőkapacitásaikat Massachusetts államba vagy Kalifornia északi részébe telepítik, munkaerő-igényes összeszerelő üzemeiket viszont Írországba vagy Szinga púrba. A szállítási költségek és más kereskedelmi korlátok ugyancsak meghatározhat ják a telephely kiválasztását. Az amerikai cégek részben a szállítási költségek csökken tése érdekében gyártanak helyi fogyasztásra Európában; mivel az Európában jól elad ható modellek gyakran meglehetősen eltérnek az amerikai sikermodellektől, nem értel metlen dolog a különböző termelési kapacitások fenntartása különböző kontinenseken. Ahogy a példák is mutatják, a multinacionális társaságok telephely választási döntéseit meghatározó tényezők valószínűleg nem sokban térnek el azoktól, amelyek általában meghatározzák a kereskedelem szerkezetét. Az internalizáció elmélete más ügy. Miért ne legyenek független európai autógyá rak? Először is észrevehetjük, hogy a multinacionális cégek különböző országbeli te lephelyei között mindig jelentős üzleti műveletek zajlanak. Az egyik leányvállalat ter melését gyakran egy másik leányvállalat használja fel, az egyik országban kifejlesztett technológiát más országokban is alkalmazhatják, vagy a vállalatvezetés hasznos módon hangolhatja össze a különböző országbeli üzemek működését. Ezek a műveletek tartják össze a multinacionális cégeket, és ezek a cégek feltételezhetően azért léteznek, hogy megkönnyítsék ezeket a műveleteket. A nemzetközi üzleti műveleteket azonban nem kell szükségszerűen egy cégen belül megvalósítani. Alkatrészeket a nyílt piacon is el lehet adni, a technológiát pedig licencként lehet átadni más vállalatoknak. A multinaci onális vállalatok azért léteznek, mert ezeket a műveleteket jövedelmezőbb módon lehet egy cégen belül lebonyolítani, mint több cég között. A multinacionális vállalatok mű ködésének mozgatórugóját ezért nevezik „intemalizációnak”. Meghatároztunk egy fogalmat, de mindeddig nem magyaráztuk meg, hogy mi vezet az intemalizációhoz. Miért lehet bizonyos üzleti műveleteket nagyobb nyereséggel le bonyolítani egy cégen belül, mint cégek között? Erre számos elméleti magyarázat van, de egyiküknek sincs olyan meggyőző elméleti alapja vagy gyakorlati példaanyaga, mint a mi telephelyelméletünknek. Két nagy hatású nézetrendszer azonban részletesebb em lítést érdemel arról, hogy miért lehet hasznos, ha különböző országokban folytatott te vékenységeket egyetlen cégben integrálnak. Az első nézetrendszer a technológiatranszfer intemalizációval kapcsolatos előnye it hangsúlyozza. A technológiát tág értelemben gazdaságilag hasznos tudásként hatá rozzuk meg, és a technológiát gyakran el lehet adni, vagy licenccel át lehet engedni más gazdasági szereplőknek. Ilyenkor azonban számottevő nehézségekkel is szembekerül hetünk. Gyakran megesik, hogy a gyár üzemeltetéséhez szükséges technológiai ismere tek le sincsenek írva; ezek az ismeretek emberek egy csoportjának a tudásában testesül nek meg, és nem lehet becsomagolni vagy eladni őket. A lehetséges vásárlók azt is nehezen mérhetik fel, hogy a tudás valójában mennyit ér - ha a vásárló annyit tudna, mint az eladó, akkor nem is kellene megvennie a kérdéses tudást! Végül pedig nehézsé get okoz annak megállapítása, hogy pontosan hol vannak a tudáshoz kapcsolódó tulaj donjogok határai. Ha egy európai cég licenccel technológiát ad el amerikai partnerének, A multinacionális cégek a gyakorlatban A multinacionális cégek fontos szerepet játszanak a nemzetközi kereskedelemben és beruházásokban. Az amerikai import mintegy fele például „kapcsolt vállalkozások” közötti forgalom. A „kapcsolt vállalkozások” fogalma alatt azt értjük, hogy a vevő és az eladó jelentős részben ugyanannak a cégnek a tulajdonában van, amelyik valószínűleg mindkettejüket ellenőrzi is. így az amerikai import felét multinacionális cégek érdekelt ségei közötti forgalomnak tekinthetjük. Az is igaz, hogy a külföldi amerikai vagyon 24 százalékát az amerikai cégek külföldi leányvállalatainak az értéke teszi ki. így az ame rikai gazdaság nemzetközi kereskedelmében és beruházásaiban nem figyelhető meg a multinacionális cégek túlsúlya, de szerepük mégis számottevő. A multinacionális cégek természetesen bel- és külföldi tulajdonban is lehetnek. A külföldi tulajdonú multinacionális vállalatok a legtöbb gazdaságban fontos szerepet ját szanak, és az amerikai gazdaságra is egyre nagyobb befolyásuk van. A 7.1. táblázat összehasonlítást ad a multinacionális cégek súlyáról három jelentős gazdaság feldolgo zóiparában. (Itt gondolnunk kell arra, hogy a külföldiek érdekeltségi hányada általában sokkal nagyobb a feldolgozóiparban, mint a gazdaság egészében.) A táblázat tanulsá gos, különösen az olyan amerikai olvasók számára, akiknek szokatlan a külföldi tulaj donú cégeknél vállalt munka, s akik gyakran idegesek is lesznek annak várható követ kezményeitől, hogy a gazdaságban nő a külföldi tulajdon szerepe. A táblázat mindenek előtt elárulja azt, hogy a külföldi tulajdon jelentősebb súlya csak Amerikában újdonság; Franciaországban például, amely közismerten büszke kulturális függetlenségére, már 7. FEJEZET akkor más amerikai cégek törvényesen másolhatják le azt a technológiát. Mindezeket a problémákat nagyban enyhíteni lehet, ha a cég nem technológiát ad el, hanem a techno lógia hozadékát úgy próbálja biztosítani a maga számára külföldön, hogy ott leányvál lalatokat alapít. A második nézetrendszer az internalizáció előnyeit a vertikális integráció szem pontjából hangsúlyozza. Ha egy cég (a „beszállító” vállalat) olyan terméket állít elő, amelyet egy másik cég (a „végtermékgyártó” vállalat) felhasznál a termeléséhez, ebből számos probléma keletkezhet. Ha például mindkettő monopolhelyzetben van, akkor összeütközésbe kerülhetnek azért, mert a végtermékgyártó csökkenteni próbálja az árat, a beszállító viszont emelni vagy magasan tartani. Koordinációs problémák is lehetnek, ha a kereslet vagy a kínálat bizonytalan. Az ár ingadozása pedig igencsak megemelheti az egyik vagy a másik fél kockázatát. Ha azonban a beszállító és a végtermékgyártó cég egyetlen, vertikálisan integrált vállalatban kapcsolódik össze, akkor az említett problé mák megszűnnek, vagy legalábbis enyhülni fognak. Világosan kell látnunk, hogy ezek a nézetek korántsem olyan kidolgozottak, mint a könyvben másutt bemutatott külkereskedelmi elemzések. A szervezetek gazdasági el mélete - amelyről most beszélünk, amikor a multinacionális vállalatok elméletét pró báljuk kidolgozni - még gyerekkorát éli. Ez különösen sajnálatos, hiszen a gyakorlat ban a multinacionális cégekről túlfűtött viták folynak. Egyesek a gazdasági növekedés ben játszott szerepükért dicsérik őket, másoktól viszont elmarasztalásban részesülnek azért, mert - állítólag - hozzájárulnak a szegénység növekedéséhez. ELSŐ RÉSZ 1985-ben a feldolgozóipari munkások több mint egyötöde külföldi cégeknél dolgozott. A táblázat azonban azt is alátámasztja, hogy az Egyesült Államokban a nyolcvanas években igen gyorsan nőtt a külföldi tulajdon súlya; a külföldi tulajdonú cégek értéke sítési részaránya például megduplázódott 1985 és 1990 között. Ez a növekedés köze lebb hozta az Egyesült Államokat azokhoz az országokhoz, ahol a jelentős külföldi tulajdon már hosszabb ideje elfogadott tény. 7.1. táblázat. Franciaország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok: a külföldi tulajdonú cégek százalékos részaránya a feldolgozóipar értékesítésében, hozzáadott értékében és foglalkoztatotti létszámában 1985-ben és 1990-ben Értékesítés Hozzáadott érték Foglalkoztatás Ország 1985 1990 1985 1990 1985 1990 Franciaország Egyesült Királyság Egyesült Államok 26,7 20,3 28,4 24,1 16,4 25,3 18,7 8,3 27,1 21,1 14,0 23,7 14,9 8 ,0 1 0 ,8 8 ,0 2 1 ,1 13,4 Forrás: U.S. department of Commerce: Foreign Direct investment in the United States: An Update, 1994. Összehasonlítható statisztikák hiányában is kijelenthetjük, hogy a világ vezető gaz daságai között Japán az egyetlen igazi kivétel, mert abban a gazdaságban alig működik külföldi tulajdon. Ezt nem nyílt jogi korlátozások idézik elő: a külföldiek papíron sza badon építhetnek üzemeket és vásárolhatnak cégeket Japánban. A kulturális akadályok, mint például a japánok ellenszenve a külföldi cégeknél vállalt munkával szemben, illet ve a bürokraták által alkalmazott nem hivatalos korlátozások mindeddig meggátolták azt, hogy multinacionális cégek nagyobb arányban bekapcsolódjanak a japán gazdaság működésébe. A valóban fontos kérdés azonban az, hogy mitől lehet különleges szerepük a multi nacionális cégeknek. A válasz nehéz, hiszen csak részben értjük a multinacionális cé gek létezésének az okait. A már rendelkezésre álló elméletből mégis leszűrhető néhány ideiglenes válasz. Először is vegyük észre, hogy mindaz, amit a multinacionális cégek tesznek, talán kevésbé könnyen, de nélkülük is megoldható. Erre az egyik példa a munkaerő-intenzív termelés áthelyeződése az iparosodott országokból a munkaerőben gazdag országokba, a másik pedig a tőkeáramlás a tőkében gazdag országokból a tőkeszegény gazdaságok ba. A multinacionális cégek néha maguk hajtják végre ezeket a változásokat, és vagy megdicsérik, vagy elítélik őket ezért a szerepükért (a kommentátor nézőpontjától füg gően). Ezek a mozgások azonban a multinacionális cégekről bemutatott elméletünk „te lephelyi” szempontját tükrözik, amely valójában nem különbözik a szokásos kereske delmi elmélettől. Ha nem lennének multinacionális cégek, akkor ugyanaz megtörténne, csak talán nem ugyanolyan mértékben. Ez a tapasztalat indítja arra a nemzetközi gazda ságtan szakértőit, hogy a laikus megfigyelők többségével ellentétben kisebb jelentősé get tulajdonítsanak a multinacionális vállalat fogalmának. Vegyük észre továbbá azt, hogy a multinacionális cégek határokon átnyúló szerve zetalapítási tevékenysége tágabb értelemben hasonló a nemzetközi kereskedelem és az ■ Esettanulmány Közvetlen külföldi beruházások az Egyesült Államokban A legutóbbi időkig az Egyesült Államokat szinte mindig a multinacionális cégek szék helyének, nem pedig befogadó országának tekintették. Valóban, 1968-ban Jean-Jacques Servan-Schreiber francia szerző „Az amerikai kihívás” címen adta közre a multinacio nális cégek növekedésének veszélyeit taglaló világsikerű könyvét. Az amerikai kor mány valóban hagyományos védelmezője volt a multinacionális cégeknek az olyan bí rálókkal, mint Servan-Schreiber, illetve az olyan harmadik világbeli szerzőkkel szem ben, akik egy új gazdasági világrendért szálltak síkra. A nyolcvanas években azonban a rablóból pandúr lett, és az Egyesült Államok más fejlett országok közvetlen külföldi beruházásainak addig nem látott célpontjává vált. A 7.5. ábra 1973 óta mutatja be a közvetlen külföldi beruházásokat az Egyesült Államokban, mégpedig a nemzeti jövedelem százalékában.3 A közvetlen beruházások a hetvenes évek vége óta három hullámban érkeztek az Egyesült Államokba: az első hul lám 1978-tól 1981-ig tartott, a második, nagyobb hullám 1986-tól 1990-ig, a harmadik pedig a kilencvenes évek közepén zajlott le. 1992-ben már a magánszektorban foglal koztatott amerikai munkások több mint 5 százaléka dolgozott külföldi cégek amerikai leányvállalatainál. Ez a részarány azóta biztosan növekedett. 3 A 7.5. ábrában alkalmazott mérési módszert a 12. fejezetben bemutatásra kerülő fizetési mér legből vezetjük le. A külföldi társaságok olyan kiadásait tartalmazza, amelyek célja vagy az ellenőrzés megszerzése amerikai vállalatok fölött, vagy befektetéseik bővítése a már ellenőr zésük alatt álló vállalatokban. Ez módszertani okokból csak korlátozottan mutatja meg a kül földi cégek amerikai érdekeltségeinek bővülését, mégis a külfölditőke-beáramlás hasznos mu tatója. 7. FEJEZET egyszerű tőkemozgások hatásaihoz; nem más tehát, mint a nemzetközi gazdasági integ ráció egy formája. A nemzetközi integráció más, általunk már áttekintett formáihoz hasonlóan azt várnánk a multinacionális cégektől, hogy általában jólétnövelő hatásokat idéznek elő, de olyan jövedelemeloszlási hatásokat is, amelyek rontják egyes gazdasági szereplők helyzetét. Ezek a jövedelemeloszlási hatások valószínűié?, inkább orazágokon,bdÜJL mint országok között érvényesülnek. Elemzésünket úgy összegezhetjük, hogy a multinacionális cégek nem annyira fon tos tényezők a világgazdaságban, mint amennyire a köztudatban kialakult helyzetük alapján gondolhatnánk. Szerepük aligha hasznosabb vagy károsabb, mint amit a nem zetközi gazdasági kapcsolatok más formáiról tapasztalhatunk. Ettől azonban mégis tény, hogy olykor kártevőkként, olykor (bár ritkábban) jótét szerepben látják őket, ahogy ezt majd a külkereskedelem és a gazdasági fejlődés kapcsolatáról szóló 10. fejezetben be is mutatjuk. ELSŐ RÉSZ Közvetlen külföldi beruházás a GNP százalékában (éves átlagadatok) A közvetlen külföldi beruházások három hullámban áramlottak be Amerikába: 1978-1981-ben, 1986-1989-ben és 1992 után, és ezzel nagyban megnőtt az amerikai termelés külföldi cégek által ellenőrzött hányada. Forrás: Survey of Current Business, különböző kiadványok. 7.5. ábra. Közvetlen külföldi beruházások az Egyesült Államokban Az Egyesült Államokba irányuló külföldi beruházások számos forrásból és sokféle formában érkeztek. A leggyakrabban a japán cégek által létesített feldolgozóipari, első sorban autóipari üzemekről beszéltek. Öt japán autógyár létesített összeszerelő üzemet Amerikában, amelyek együttesen az amerikai gyártmányú személygépkocsik 11 száza lékát állították elő 1991-ben. Számos más beruházás pedig amerikai cégek felvásárlásá val valósult meg, ahol a vevő sokszor európai vagy kanadai, nem pedig japán befektető volt. Említésre érdemes példa a Tropicana felvásárlása a kanadai italgyártó cég, a Seagram által, illetve a Sohio vállalat British Petroleum (BP) ellenőrzése alá kerülése. Miért jöttek külföldi cégek az Egyesült Államokba? Már hangsúlyoztuk, hogy meg kell értenünk egyrészt azt, miért gyártanak termékeket az Egyesült Államokban, más részt pedig azt, hogy miért állítják elő egy részüket külföldi vállalatok az amerikaiak helyett. A telephelyi döntés magyarázata bonyolultnak tűnik. Egy lehetséges magyará zat a relatív költségek eltolódása: az amerikai bérek csak régebben voltak a legmaga sabbak a világon. A dollár 1985 és 1987 közötti gyengülése az amerikai béreket a német bérek szintje alá csökkentette, és már a japán béreknél sem voltak sokkal magasabbak. Egy másik magyarázat a protekcionizmustól való félelemmel függ össze: a külföldi, különösen japán cégek vagy azért létesítettek termelőkapacitásokat az Egyesült Álla mokban, mert tartottak az import mennyiségi korlátozásának növekedésétől, vagy azért, mert így, amerikai munkahelyek létesítésével kívánták maguk mellé állítani a protekci onista érdekcsoportokat. Arra a kérdésre pedig, hogy miért külföldi cégek termeltek az ♦ Japán a szórakoztatóiparban 1990-ben és 1991-ben az amerikai közhangulat erősen ellenezte az amerikai cé gek eladását külföldieknek. Az indulatokat a nagy megtörtént vagy tervezett japán vállalatfelvásárlások nyilvánosságra kerülése fűtötte. A sors fintora, hogy a legnagyobb figyelmet keltett tranzakciók majdnem mindegyike igen jó üzlet volt az amerikaiak és, legalábbis utólagos értékelés alapján, rossz a japánok szá mára. Két ügy nagy port vert fel a szórakoztatóiparban. Az első az volt, amikor a szórakoztatóelektronikai cikkeket gyártó Sony cég megvásárolta a Columbia Pictures vállalatot. Az üzlet mögött az a megfontolás állt, hogy nyereséget ígérő szinergia valósulhat meg a Columbia film, televízió és zenei üzletága, valamint az ott előállított termékek lejátszására alkalmas Sony-videolejátszók, CD-készülékek és egyéb termékek között. A lemaradástól félő Sony-versenytárs, a Matsushita pedig az amerikai MCA céget szerezte meg. A közvélemény nem fogadta örömmel ezeket az ügyleteket, ugyanis nehéz volt belátni, hogy az Egyesült Államok mit is kockáztatott velük. Valóban volt némi alapja az aggodalmaknak azzal kapcsolatban, hogy a japánok amerikai csúcs technológiai cégeket szerezzenek meg; egyes megfigyelők attól tartanak, hogy az új tulajdonosok megfosztják tudásuktól ezeket a cégeket, illetve külföldre viszik a náluk folyó kutatásokat. Azt azonban aligha lehetett feltételezni, hogy a Sony Japánban kezd el az amerikai piacra szánt filmeket forgatni, vagy az MCA hirtelen japán rocksztárok iránt mutat nagy érdeklődést. Végül nyilvánvalóvá vált, hogy az elektronikai és a szórakoztatóipari cégek között remélt szinergia nagyrészt csak vágyálom volt - és az is, hogy a Sony és a Matsushita sokkal többet fizetett a kelleténél. A Columbiánál veszteséget felhalmozó Sony 1995ben 2,7 milliárd dollár értékben kénytelen volt csökkenteni bajbajutott leányvállalata értékét. A Matsushita pedig feladta a játszmát, és jelentős veszteséggel a kanadai Seagram’snek adta tovább az MCA céget. 7. FEJEZET amerikaiak helyett, a külföldiek válasza az volt, hogy jobb technológiáik vagy vezetési módszereik voltak, mint az amerikaiaknak, és ezért tudtak hatékonyabban termelni amerikai versenytársaiknál. A közvetlen beruházások Egyesült Államokba való beáramlását a 7.5. ábra mutatja. Ez a folyamat nem mutatott szoros korrelációt az Egyesült Államok teljes tőkeimportjá val, amely a nyolcvanas években lendült fel. A közvetlen beruházások első hulláma még a nagyarányú tőkeimport felfutása előtt érkezett, a második hullám pedig nem vele egy időben, hanem amikor már csökkenni kezdett a teljes tőkeimport. Ez a korrelációhi ány megerősíti azt a vélekedést, hogy a közvetlen külföldi beruházás elsősorban nem a tőketranszfer egyik módja. Előre látható volt, hogy az Egyesült Államokba irányuló közvetlen beruházások növekedése hasonló politikai reakciót vált ki, mint ahogy más országok válaszoltak a ELSŐ RÉSZ múltban az amerikai beruházásokra: riadalom és korlátozások követelése. Az 1988-as Omnibus Trade and Competitiveness Act ezt a reakciót tükrözte azzal, hogy rendelke zéseket tartalmazott az elnök jogkörének növelésére: a törvény alapján jogot kapott arra, hogy külföldi cégek számára megtiltsa amerikai vállalatok megszerzését nemzetbiztonsági okokból - de a nemzetbiztonság fogalmát a törvényben szándékosan ho mályban hagyták. A könyv írásának idején ezt a jogkört igen körültekintően alkalmaz ták: mindössze három vállalatfelvásárlást akadályoztak meg, és mindhárom erős kato nai kötődésű iparágakban valósult volna meg. Mégis számos szakértő vélte úgy, hogy az amerikai kormány megtehetné, hogy hatalmát nemcsak a külföldi eredetű beruházá sok katonai, hanem gazdasági szűrésére is felhasználhassa. A téma egy ideje látszólag nyugvóponton van. Úgy tűnik, hogy számos külföldi befektető több éven át nem kapott igazán sokat a pénzéért; a japán befektetők pedig azt is tapasztalták, hogy pénzforrásaik nagyban összezsugorodtak a japán részvénypiac 1990ben elkezdődött visszaesése miatt. Egyebek mellett ezek az okok is közrejátszottak ab ban, hogy az Egyesült Államokba irányuló külföldi beruházások növekedési üteme 1990ben erősen csökkent, és a politikai légkör mindjárt enyhült is. A kilencvenes évek közepén a gyengülő dollár és az élénken növekvő amerikai gaz daság nyújtotta lehetőségek összekapcsolódása ismét felfuttatta a külföldi eredetű beru házásokat. Ezúttal európai, nem pedig japán cégek voltak a főszereplők: 1998-ban pél dául a német Daimler-Benz csoport megszerezte a Chrysler Motorst, az Egyesült Álla mok harmadik legnagyobb autógyártóját. A könyv írása idejéig azonban ez a legújabb beruházási hullám nem okozott semmilyen említésre méltó politikai felzúdulást. • Összefoglalás 1. A nemzetközi tényezőmozgások néha helyettesíthetik a külkereskedelmet, és így nem meglepő, hogy a nemzetközi munkaerőmozgás okai és hatásai is hasonlóak ahhoz, mint amit az erőforrás-ellátottság különbségein alapuló nemzetközi kereske delemnél tapasztalhatunk. A munkaerő a munkaerőhiánnyal küzdő országok felé mozog azokból az országokból, amelyek bővében vannak. Ez az áramlás megnöveli a világ teljes termelését, de erős jövedelemeloszlási hatásokat is kelt, és ennek egyes csoportok a vesztesei lehetnek. 2. A nemzetközi hitelkapcsolatokat a nemzetközi kereskedelem egy fajtájának tekint hetjük, mégpedig olyannak, amely a jelenlegi és a jövőbeli fogyasztás cseréjét jelen ti áruk cseréje helyett. Az ilyen időszakok közötti kereskedelem relatív ára a reálka matláb plusz egy. 3. A multinacionális cégek gyakran a nemzetközi hitelkapcsolatok közvetítői, de lét alapjukat elsősorban az ellenőrzés két vagy több országban folyó üzleti tevékenysé gekre való kiterjesztése adja. A multinacionális cégek elmélete nem olyan fejlett, mint a nemzetközi gazdaságtan más területeié. Alapvető elemzési keretnek azt te kinthetjük, amely két kulcselemmel magyarázza a multinacionális cégek létezését: az egyik a telephelyi hajtóerő, amely a cég tevékenységeit többféle országban indít Kulcsfogalmak Időszakok közötti kereskedelem Közvetlen külföldi beruházás Multinacionális cégek telephelyválasztási és intemalizálási motívumai ReálkamatlábO Technológiaátadás - technológiatranszfer T ényezőmozgások Termelési lehetőségek időszakok közötti határvonala Vertikális integráció Feladatok 1. Belföldön és Külföldön egyaránt két termelési tényező van, a termőföld és a munka erő, és mindkettőt egyetlen termék előállításához használják. Mindkét ország ter mőfölddel való ellátottsága és termelési technológiája pontosan ugyanolyan. A mun kaerő határterméke mindkét országban a következő módon függ a munkaerőtől: A foglalkoztatott munkások száma Az utolsó munkás határterméke 1 20 8 19 18 17 16 15 14 13 9 12 10 11 11 10 2 3 4 5 6 7 Belföldön kezdetben 11 munkást foglalkoztatnak, Külföldön csak 3-at. Mutassa ki a munkaerő Belföldről Külföldre való mozgásának következményeit a foglalkoztatásra, a termelésre, a reálbérekre és a földtulajdonosok jövedelmére mind két országban. 7. FEJEZET ja meg, a másik pedig az intemalizálódás, amely egy cégben integrálja ezeket a tevékenységeket. 4. A multinacionális cégek telephelyválasztási mozgatóerői ugyanazok, mint amelyek a nemzetközi kereskedelem mögött állnak. Az intemalizálási mozgatóerőket kevés bé értjük, de a jelenlegi elmélet kettőt helyez előtérbe ezek közül: az egyiket a tech nológia átadásának igénye teremti meg, a másik pedig a vertikális integráció bizo nyos előnyeiből származik. ELSŐ RÉSZ 2. Tegyük fel, hogy egy munkaerőben és egy termőföldben gazdag ország ugyanazzal a technológiával állít elő munkaerő- és termőföld-igényes termékeket. A 4. fejezet ben bemutatott elemzés alapján előbb vizsgálja meg azokat a feltételeket, amelyek között a kereskedelem a két ország között megszünteti a munkaerő-áramlás ösztön zőjét, majd pedig az 5. fejezet anyagának felhasználásával mutassa meg, hogy az egyik ország által bevezetett vám ilyen ösztönzőt hoz létre. 3. Magyarázza meg az analógiát a nemzetközi hitelkapcsolatok és a szokásos nemzet közi kereskedelem között. 4. Az alább felsorolt országok közül melyiknél számíthatunk arra, hogy az időszakok közötti termelési lehetőségek a folyó fogyasztás felé hajlanak, és melyeknél arra, hogy a jövőbeli fogyasztás felé? a) Egy olyan ország, amely a 19. századi Argentínához vagy Kanadához hasonlóan csak nemrég tette lehetővé a tömeges betelepedést és máris számos bevándorlót fogad. b) Egy olyan ország, amely a 19. századi Egyesült Államokhoz vagy a jelenlegi Egyesült Királysághoz hasonlóan technológiailag a legerősebb a világon, de ta pasztalnia kell ennek az előnynek az elolvadását más országok felzárkózása kö vetkeztében. c) Egy olyan ország, amely kevés beruházást igénylő nagy kőolaj-lelőhelyeket tárt fel (mint Szaúd-Arábia). d) Egy olyan ország, amely számottevő beruházást igénylő nagy kőolaj-lelőhelye ket tárt fel (mint Norvégia, amelynek olajlelőhelyei az Északi-tenger alatt fek szenek). e) Egy olyan ország, mint Dél-Korea, amely megérezte az ipari termékek előállí tásának ízét és gyorsan felzárkózik a fejlett országokhoz. 5. Az alábbi üzleti műveletek melyike közvetlen külföldi beruházás, és melyik nem? a) Egy szaúdi üzletember 10 millió dollárért IBM-részvényeket vásárol. b) Ugyanez az üzletember bérházat vásárol New Yorkban. c) Egy francia cég összeolvad egy amerikai céggel; az amerikai cég részvényesei értékpapírjaikat a francia cég részvényeire cserélik. d) Egy olasz cég üzemet épít Oroszországban, majd az üzemet az orosz kormány megbízásából irányítja. 6. A Karma Computer Company brazíliai leányvállalatot kíván alapítani. A brazil im portkorlátozások megakadályozták a céget, hogy azon a piacon értékesítsen, a cég viszont elzárkózott attól, hogy brazil vállalatoknak adja el szabadalmait, mert félti az amerikai piacon élvezett technológiai előnyét. Elemezze a Karma döntését a multinacionális cégek elmélete alapján. Ajánlott irodalom Brecher, Richard A.-Feenstra, Róbert C.: International Trade and Capital Mobility Between Diversified Economies. Journal of International Economics, 14. (1983. május) 321-339. old. A nemzetközi kereskedelem és a tényezőmozgások elméleté nek szintézise. 7. FEJEZET Caves, RichardE.: Multinational Enterprises and Economic Analysis. Harvard University Press, Cambridge, 1982. A multinacionális cégek tevékenységének egyfajta bemu tatása. Ethier, WilfriedJ.: The Multinational Firm. Quarterly Journal of Economics, 101. (1968. november) 805-833. old. A multinacionális cégek internalizáló hajlamának model lezése. Fisher, Irving: The Theory of Interest. Macmillan, London 1930. A könyvünk jelen fejezetében leírt „időszakok közötti” megközelítés Fishertől származik. Graham, EdwardM-Krugman, Paul R.: Foreign Direct Investment in the United States. Institute fór International Economics, Washington, D. C. 1989. A külföldi beruhá zások Amerikában tapasztalt felfutásának áttekintése a gazdaságpolitikai vonatko zások kiemelésével. Kindleberger, Charles P.: American Business Abroad. Yale University Press, New Haven, 1969. A multinacionális cégek természetének és hatásainak jó elemzése ab ból az időszakból, amikor ezek a cégek még főleg amerikai székhelyűek voltak. Kindleberger, Charles P.: Europe’s Postwar Growth: The Role of Labor Supply. Har vard University Press, Cambridge, 1967. A munkaerő bevándorlásának jó áttekinté se azokból az évekből, amikor ez a hullám éppen tetőzött Európában. MacDougall, G. D. A.: The Benefits and Costs of Priváté Investment from Abroad: A Theoretical Approach. Economic Record, 36. (1960) 13-35. old. A tényezőmozgá sok költségeinek és hasznának világos elemzése. Mundell, Róbert A.: International Trade and Factor Mobility. American Economic Review, 47. (1957) 321-335. old. Ez a tanulmány fejtette ki először azt az érvet, hogy a külkereskedelem és a tényezőáramlás egymás helyettesíthetője lehet. Sachs, Jeffrey: The Current Account and Macroeconomic Adjustment in the 1970s. Brookings Papers on Economic Activity, 1981. A nemzetközi tőkeáramlások elem zése, amely azt az álláspontot képviseli, hogy az ilyen áramlásokat időszakok közöt ti kereskedelemnek kell tekinteni. ELSŐ RÉSZ Függelék További információk az időszakok közötti kereskedelemről Ez a függelék alaposabb elemzést tartalmaz a fejezetben már bemutatott két időperiódu sos kereskedelemről. Ugyanazokat a fogalmakat használjuk, amelyekkel már az 5. feje zetben is dolgoztunk annak elemzésére, hogy miként cserélnek az országok különböző fogyasztási cikkeket egymás között egyetlen időpontban. A jelenlegi elemzési keretben azonban ez a kereskedelmi modell a nemzetközi hitelkapcsolatok szerkezetére és az időszakok közötti cserearányokra ad magyarázatot (az utóbbi pedig nem más, mint a reálkamatláb). Tekintsük először Belföldet, ahol a termelési lehetőségek időszakok közötti határ vonalát a 7F.1. ábra mutatja. Idézzük fel, hogy a Belföldön előállított jelenlegi és jövő beli fogyasztási cikkek mennyisége a jelenlegi fogyasztási cikkek jövőbeli termelés ér dekében beruházott mennyiségétől függ. Ha a jelenleg rendelkezésre álló erőforrásokat részben a jelenlegi fogyasztás helyett beruházásra használjuk fel, akkor a jelenlegi fo gyasztást szolgáló QP termelés csökken, a jövőbeli fogyasztást szolgáló QF termelés pedig emelkedik. Ezzel a beruházások megnövekedése a gazdaságot a termelési lehető ségek időszakok közötti határvonalán felfelé és balra mozdítja el. A fejezet megmutatta azt, hogy a jövőbeli fogyasztás jelenlegi fogyasztásban kifeje zett ára 1/(1 + r), ahol r a reálkamatláb. így a gazdaság fennállásának két időszaka alatti teljes termelés értéke jelenlegi fogyasztásban mérve V = Q P + QF/ ( l +r) . Jövőbeli fogyasztás Izoérték vonalak meredeksége -(1 + r) Qf - A termelési lehetőségek időszakok közötti határvonala Jelenlegi fogyasztás Beruházás világgazdaságban érvényes r reálkamatláb mellett Belföld beruházási szintje maximalizálja a gazdaság termelési értékét abban a két időszakban, amelyben ez a gazdaság létezik. A DP + Df /( 1 + r) = Qlp + Qlf (1 + r). Ez a költségvetési korlát annyit jelent, hogy Belföld két időszak alatti fogyasztásá nak értéke (amelyet jelenlegi fogyasztásban mérünk) egyenlő a két időszak alatt előállí tott fogyasztási cikkek értékével (amelyet ugyancsak a jelenlegi fogyasztás egységében Belföldet fogyasztási szintje a legmagasabb közömbösségi görbére helyezi, arra, amelyik érinti az időszakok közötti költségvetési korlátot ábrázoló egyenest. A gazdaság jelenlegi fogyasztása rovására Qp - DP egységet exportál, viszont jövőbeli fogyasztásra D'F - Q F ] = ( l + r ) x ( Q lp - D P l) egységet importál. 7. FEJEZET A 7F.1. ábra mutatja az 1/(1 + r) relatív árakhoz tartozó izoértékvonalakat V külön böző értékeire. Ezek -(1 + r) meredekségű egyenesek, mert a jövőbeli fogyasztás a függőleges tengelyre került. A nemzetközi kereskedelem alapmodelljéhez hasonlóan a cégek döntései itt is olyan termelési szerkezetet hoznak létre, amely piaci árakon maxi malizálja a termelést, QP + QFl(\ + r). A gazdaság a megjelölt értéket használja fel beruházásra. Ezzel Qlp -et meghagyja a jelenlegi fogyasztásra, jövőbeli fogyasztásra viszont QlF értéket állít elő akkor, ha az első időszak beruházása hozadékot termel. Vegyük észre, hogy az a jövőbeli többletfogyasztás, amelyre még egy egységnyi jelenlegi fogyasztás beruházásra fordításával nyílik lehetőség, a Q pontban éppen (1 + r)rel lesz egyenlő. Nem volna hatékony megoldás, ha a beruházást a Q ponton túl növel nénk, mert a gazdaság jobban járna, ha a jelenlegi többletfogyasztást beruházás helyett külföldieknek adná kölcsön. A 7F.1. ábrából következik, hogy a világ r reálkamatlábá nak növekedése - amely meredekebbé teszi az izoértékvonalakat - a beruházás csökke nését okozza. A 7F.2. ábra megmutatja, hogy Belföld fogyasztási szerkezete hogyan alakul ki a világgazdaság adott reálkamatlábszintje mellett. Legyen DP és DF a jelenlegi és a jövő beli fogyasztás iránti kereslet. A termelés a Q pontban van, ezért a gazdaság két időszak alatti fogyasztási lehetőségeinek az időszakok közötti költségvetési korlát szab határt: ELSŐ RÉSZ Külföld a Q* pontban termel és a D* pontban fogyaszt úgy, hogy D}} - Qp egységnyi jelenlegi fogyasz tást importál és Qp D$: = (1 + r) x (Dp - Qp) egység jövőbeli fogyasztást exportál. Jövőbeli fogyasztás Import fogyasztás 7F.3. ábra. Külföld időszakok közötti termelési és fogyasztási szerkezetének meghatározása Külföldjövőbelifogyasztás-exportja, (Q*F -D*F) és Belföld jövőbelifogyasztás-importja, (DF- QF) Az egyensúly az E pontban valósul meg r1 kamatláb mellett, mert Belföld jelenlegi fogyasztása terhére megvalósuló kívánt exportja ott egyenlő Külföld kívánt jelenlegifogyasztás-importjával, illetve Külföld kívánt jövőbeli fogy asztás-exportj a Belföld kívánt importjával. Q p - Dp - Dp - Qp Belföld jelenlegifogyasztás-exportja (Qp ~Dp) és Külföld jelenlegifogyasztás-importja (Dp-Qp) 7F.4. ábra. Időszakok közötti nemzetközi egyensúly, ajánlati görbékkel mérünk). Másként fogalmazva: a termelésnek és a fogyasztásnak ugyanazon az izoértékvonalon kell elhelyezkednie. Belföld költségvetési korlátjának egyenese a D pontban érinti a legmagasabban fek vő, és még lehetséges közömbösségi görbét. A D pont mutatja a gazdaság által válasz 7. FEJEZET tott jelenlegi és jövőbeli fogyasztási szintet. Belföld jelenlegi fogyasztás iránti keresle te, Dxp , kisebb, mint a gazdaság jelenlegi fogyasztást fedező termelése, Q]p . így a gaz daság jelenlegi fogyasztásából Qlp - D [p egységnyit exportál (azaz kölcsönad) Kül földnek. Ennek megfelelően Belföld DF - QF egységnyi jövőbeli fogyasztást impor tál Külföldről, amikor kamattal tetézve kapja vissza az első időszakban nyújtott hiteleit. Az időszakok közötti költségvetési korlátból következik, hogy DF - QlF = (1 + r) x x ( Qlp - Dp ), azaz a kereskedelem időszakok között egyensúlyban van. A 7F.3. ábra megmutatja, hogy Külföldön mi határozza meg a beruházást és a fo gyasztást. Külföldről feltételezzük, hogy jövőbeli fogyasztási cikkek előállításában van komparatív előnye. Az ábra mutatja, hogy r reálkamatláb mellett Külföld fogyasztási cikkeket vesz kölcsön az első időszakban, majd ezt a kölcsönt a második időszakban előállított fogyasztási cikkekkel fizeti vissza. Külföldnek viszonylag bőséges hazai be ruházási lehetőségek állnak rendelkezésére, és a jelenlegi fogyasztás iránt is viszonyla gos preferenciát mutat. így Külföld jelenlegi fogyasztást importál és jövőbeli fogyasz tást exportál. Az 5. fejezet függelékében leírtaknak megfelelően a nemzetközi egyensúlyt egy ajánlatigörbe-diagrammal is ábrázolhatjuk. Idézzük fel, hogy egy ország ajánlati görbé je kívánt exportjának és kívánt importjának együttes felrajzolásából jön létre. Ebben az esetben azonban az ábrázolt árucsere a jelenlegi és a jövőbeli fogyasztásból alakult ki. A 7F.4. ábra megmutatja, hogy az egyensúlyi reálkamatlábat Belföld és Külföld OP és OF ajánlati görbéinek az E metszéspontja határozza meg. Az OE szakasz (1 + r 1) meredekségű, ahol r 1 a világon érvényes egyensúlyi reálkamatláb. Belföld jelenlegi fogyasztása terhére megvalósuló kívánt exportja E pontban egyenlő Külföld kívánt jelenlegifogyasztás-importjával. Másként fogalmazva ez azt jelenti, hogy az E pontban Belföld kívánt első időszaki hitelnyújtása megegyezik Külföld kívánt első időszaki hi telfelvételével. így a kínálat és a kereslet mindkét időszakban egyensúlyban van. . Második rész Nemzetközi kereskedelempolitika 8. fejezet A kereskedelempolitika eszközei Az eddigi fejezetek azzal keresték a választ a kérdésre, hogy miért folytatnak kereske delmet az országok egymással, hogy bemutatták a nemzetközi kereskedelemnek és a világgazdaság működésének az okait és a hatásait. Ez a kérdés valóban önmagában is érdekes, de a rá adott válasz akkor válik különösen izgalmassá, ha segít megválaszolni a következőt: „Milyen legyen egy ország kereskedelempolitikája?” Kell-e az Egyesült Államoknak vámmal vagy mennyiségi korlátozással védenie autóiparát a japán és a dél koreai versenytől? Ki nyer és ki veszít egy mennyiségi korlátozás miatt? Vajon a hasz nok ellensúlyozzák-e a költségeket? Ez a fejezet azokat a gazdaságpolitikákat veszi górcső alá, amelyeket a kormányok a nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatban alkalmaznak, és ezek a gazdaságpolitikák sokféle megoldásból állnak. Magukban foglalnak a nemzetközi üzleti műveletek egy részére kivetett adókat, más műveletekhez támogatásokat, jogi korlátozásokat bizonyos importok értékére vagy volumenére, és számos más intézkedést. A fejezet keretet nyújt a kereskedelempolitika legfontosabb eszközeinek megértéséhez. A vámelemzés alapjai A kereskedelempolitikai eszközök közül a legegyszerűbb a vám. A vám nem más, mint egy termék importjára kivetett adó. A specifikus vámokat fix teherként vetik ki az importtermékek minden egyes egységére (például 3 dollárt az olaj hordójára). Az ér tékvámokat (ad valorem vámokat) az importált termékek értékének hányadában hatá rozzák meg (például az Egyesült Államokban az importált teherautók értékének 25 szá zaléka). A vám mindkét esetben az adott országba való áruszállítás költségeit növeli. A vámok a legrégibb a kereskedelempolitikai eszközök, és hagyományosan kor mányzati bevételforrásként alkalmazták őket. A jövedelemadó bevezetése előtt például az amerikai kormány bevételének legnagyobb része vámokból származott. A vámok igazi célja azonban nemcsak a bevételnövelés volt, hanem bizonyos belföldi szektorok védelme is. A 19. század elején az Egyesült Királyság vámokat használt (a híres Gabo natörvények alapján) mezőgazdaságának megvédésére az importversenytől. A 19. szá zad végén az Egyesült Államok és Németország is az iparcikkek importjára kivetett vámokkal védelmezte új iparágait. A modem időkben a vámok jelentősége csökkent, MÁSODIK RÉSZ mert az újabb idők kormányai a belföldi ipart általában nem vámjellegű korlátozások különféle formáival, így az import mennyiségének korlátozásával (vagyis importkvó tákkal) és exportkorlátozásokkal (az export mennyiségének korlátozásával - ezt álta lában az exportőr ország rendeli el az importőr ország kérésére) védik. A vámok hatása inak megértése mindamellett alapvető fontosságú marad más kereskedelempolitikai esz közök megértéséhez. A külkereskedelmi elmélet kifejtésében a 2-7. fejezetben általános egyensúlyi meg közelítést alkalmaztunk. Tehát alapvető törvényszerűségnek tekintettük, hogy a gazda ság egyik részének eseményei más részeire is hatnak. A legtöbb (bár nem mindegyik) esetben az egyik szektorban alkalmazott kereskedelempolitikát ugyanakkor aránylag jól meg lehet érteni anélkül, hogy részleteiben megvizsgálnánk ennek tovagyűrűző ha tását a gazdaság többi részére. így a kereskedelempolitikát többnyire parciális egyensú lyi keretben is lehet elemezni. Amikor pedig a gazdaság egészére gyakorolt hatások is számottevővé válnak, visszatérünk az általános egyensúlyi elemzéshez. Kínálat, kereslet és kereskedelem egyetlen iparágban Tételezzük fel, hogy két ország, Belföld és Külföld létezik. Mindkettő fogyaszt és ter mel búzát, amelyet az országok között költségmentesen lehet szállítani. A búzatermelés mindkét országban egyszerű kompetitív iparág, amelyben a kínálati és a keresleti gör bék egyaránt a piaci ár függvényei. A szokásos esetben Belföld kínálata és kereslete belföldi valutában kifejezett ártól függ, Külföld kereslete és kínálata pedig a külföldi valutában kifejezettől, de feltételezzük, hogy a két valuta közötti árfolyam nem függ az adott piacon érvényesülő kereskedelempolitikától. így a továbbiakban mindkét piac árait belföldi valutában adjuk meg. Ezen a piacon akkor keletkezik kereskedelem, ha kereskedelem hiányában az árak eltérőek. Tételezzük fel, hogy kereskedelem nélkül a búza ára magasabb Belföldön, mint Külföldön. Most tegyük lehetővé a kereskedelmet. Mivel a búza ára Belföldön magasabb, mint Külföldön, megindulnak a búzaszállítások Külföldről Belföldre. A bú zaexport növeli az árat Külföldön és csökkenti Belföldön mindaddig, amíg az árkülönb ség el nem tűnik. A világpiaci ár és a világkereskedelembe kerülő mennyiség meghatározásához most célszerű két újabb görbe meghatározása: ez Belföld importkeresleti görbéje és Kül föld exportkínálati görbéje, amelyeket a megfelelő hazai kínálati és keresleti görbék ből származtatunk. Belföld importkereslete megegyezik Belföld fogyasztóinak a belföldi termelés mennyiségét meghaladó igényével; Külföld exportkínálata pedig a kül földi termelés külföldi fogyasztói igény feletti többlete. A 8.1. ábra megmutatja, hogyan alakul ki Belföld importkeresleti görbéje. Belföld fogyasztói P x áron D 1 kereslettel lépnek fel, míg Belföld termelői csupán Sl kínálattal jelennek meg a piacon. így Belföld importkereslete D 1 - S l. Ha az árat P 2-re emeljük, akkor Belföld fogyasztóinak csak D2-re lesz igénye, a belföldi termelők viszont kínála tukat ^ -re növelik. így az importkereslet D2 - S1-re csökken. Ezeket az ár-mennyiség kombinációkat a 8.1. ábrán a jobb oldali grafikon 1-es és 2-es pontja mutatja. Az MD 8. FEJEZET A termék árának növekedésével Belföld fogyasztói kevesebbet igényelnek, Belföld termelői viszont többet kínálnak, így az importkereslet visszaesik. 8.1. ábra. Belföld importkeresleti görbéjének levezetése importkeresleti görbe lefelé hajlik, mert az ár növekedésével csökken az import igé nyelt mennyisége. PA-bán Belföld kínálata és kereslete külkereskedelem hiányában egyen lő, ezért Belföld importkeresleti görbéje az ártengelyt P^-ban metszi (az importkereslet PA-ban zérus). A 8.2. ábra Külföld XS exportkínálati görbéjének a levezetését mutatja be. P [-ben Külföld termelői S*1 mennyiséget kínálnak, Külföld fogyasztóinak kereslete viszont csupán D*1, exportra tehát összesen S*1- D*1kínálat áll rendelkezésre. P2-ben Külföld termelői S*2-re emelik az általuk kínált mennyiséget, Belföld fogyasztói pedig D*2-re A termék árának növekedése nyomán Külföld termelői többet kínálnak, Külföld fogyasztói pedig kevesebbet igényelnek, így bővül az exportra rendelkezésre álló kínálat. MÁSODIK RÉSZ Ár, P XS A világkereskedelemben ott alakul ki egyensúlyi ár, ahol Belföld importke reslete (az MD görbe) metszi Külföld exportkínálati (XS) görbéjét. MD Qw Mennyiség, Q 8.3. ábra. Világkereskedelmi egyensúly csökkentik keresletüket, így az exportra rendelkezésre álló kínálat teljes mennyisége S*2 - D*2-re nő. Az exportra rendelkezésre álló termékek kínálata emelkedik az áremel kedés következtében, ezért Külföld exportkínálati görbéje felfelé hajlik. A kínálat és a kereslet PA -bán külkereskedelem hiányában egyenlő lenne, így Külföld exportkínálati görbéje az ártengelyt P^-ban metszi (az exportkínálat P^-ban zérus). A világkereskedelemben akkor jön létre egyensúly, amikor Belföld importkereslete egyenlő Külföld exportkínálatával (8.3. ábra). A két görbe Pw árszinten metszi egy mást, és itt egyenlő a világkínálat a világkereslettel. A 8.3. ábra 1-gyei jelölt egyensúlyi pontjában Belföldi kereslet - Belföldi kínálat = Külföldi kínálat - Külföldi kereslet. Az egyenletet úgy rendezhetjük át, hogy Belföldi kereslet + Külföldi kereslet = Külföldi kínálat + Belföldi kínálat, vagy más szóval Világkereslet = Világkínálat. A vám hatásai Az áruexportőr szemével nézve a vám hasonlít a szállítási költséghez. Ha Belföld az importált búza minden mázsájára 2 dollár adót vet ki, akkor az exportőrök mindaddig nem hajlandók útnak indítani a terméket, amíg a két piac közötti árkülönbség legalább a 2 dollárt el nem éri. A 8.4. ábra mutatja a búza egységére kivetett t dollár specifikus vám hatását (az ábra ezt t-vei jelöli). Vám hiányában a búza ára Pw szinten egyenlítődne ki a két piac között az ábra középső grafikonja szerint, amely a világpiacot ábrázolja. Vám mellett azonban Világpiac Külföldi piac A vám emeli a belföldi és csökkenti a külföldi árat, miközben csökken a külkereskedelembe kerülő mennyiség. 8.4. ábra. A vám hatásai az exportőrök nem hajlandók Külföldről búzát szállítani Belföldre, hacsak a belföldi ár a külföldit legalább í-vel nem haladja meg. Ha azonban nincs búzaexport, akkor Bel földön túlzott búzakereslet, Külföldön pedig fölös búzakínálat lesz. így a belföldi ár emelkedni, a külföldi pedig csökkenni fog, amíg az árkülönbség el nem éri a t dollárt. A vám bevezetése mintegy éket ver a két piac árai közé. A vám az árat Belföldön Pr re növeli, Külföldön pedig Pj = PT- t-re csökkenti. Belföld termelői a magasabb áron többet állítanak elő, fogyasztói viszont kevesebbet igényelnek, így kisebb im portra is van szükség (az ábrán ezt az MD görbén az 1-es pontból a 2-esbe való eltoló dás mutatja). Külföldön az alacsonyabb ár csökkenti a kínálatot és növeli a keresletet, azaz szűkíti az exportkínálatot (az XS görbén ezt az 1-es pontból a 3-as pontba való eltolódás szemlélteti). így a külkereskedelembe kerülő búza mennyisége a szabadke reskedelmi-volumenről, Qw-rő 1 Qj-re, azaz a vámok melletti mennyiségre csökken. QT kereskedelmi volumen mellett Belföld importkereslete akkor egyezik meg Kül föld exportkínálatával, ha PT - Pj = t. A Pw-x'ó\ Pr re történő belföldi áremelkedés kisebb a vámnál, mert a vám egy része Külföld exportárának csökkenésében jelenik meg. Ez nemcsak a vám szokásos hatása, hanem bármilyen importkorlátozó kereskedelempolitikai eszközé is. Ez a hatás azon ban a gyakorlatban gyakran nagyon csekély az exportőrök áraira. Ha egy kis ország vet ki vámot, világkereskedelmi súlya eleve igen csekély, ezért importjának csökkenése nagyon kis hatással jár a világ (azaz a külföldi export) árszintjére. A vám hatása a „kis ország”, tehát egy olyan ország esetében, amely nem tudja befolyásolni a külföldi exportárakat, a 8.5. ábrán látható. Ekkor a vám bevezetése a vámot kivető országban a megvámolt termék árát a vám teljes összegével emeli, P ^ rő l Pw + f-re. Az importált termék termelése S^-ről ^ -re nő, a termék fogyasztása pedig D 1ről D2-re csökken. A vám kivetésének eredményeként a vámot bevezető ország import ja csökkenni fog. 8. FEJEZET Belföldi piac MÁSODIK RÉSZ Ha egy ország kicsi, akkor az általa kivetett vám nem képes arra, hogy az importált termék külföldi árát csökkent se. Végeredményben az import ára Pys-voX Pw + t-re nő, az importkereslet mennyisége pedig Sl - Dl-ről S2 - D2-re csökken. Import a vám bevezetése élőt 8.5. ábra. Vám egy kis országban A védelem szintjének mérése Az importtermékre kivetett vám növeli az adott termék belföldi gyártói által elért árat. Gyakran éppen ez a hatás a vám fő célja - tehát a belföldi termelők védelme az importverseny miatt kialakuló alacsony áraktól. A kereskedelempolitika gyakorlati elemzése kor fontos feltenni a kérdést, hogy valójában mekkora védelmet nyújt a vám, vagy más kereskedelempolitikai eszköz. A választ általában a szabadkereskedelemben kialakuló ár százalékában adják meg. A cukor importjának mennyiségi korlátozása például az amerikai cukortermelők által elért árat 45 százalékkal növelhetné. A védelem szintjének mérése a vám esetében kézenfekvő dolognak látszik: ha a vámot az import értékéhez viszonyítva értékvámként vetik ki, akkor maga a vám szintje szolgálhatna a védelem mértékéül; ha azonban specifikus vámot vezetnek be, akkor a vámtehemek a vám nélküli árral való elosztása mutatja az értékvám megfelelő szintjét. A védelem mértékének ez az egyszerű kiszámítása azonban két ok miatt is bonyo lultabb a valóságban. Az első probléma az, hogy ha nem kis országról van szó, akkor a vám hatásának egy része a külföldi exportárak csökkenése lesz, nem pedig a belföldi árak megfelelő mértékű emelkedése. A kereskedelempolitikának ez a hatása a külföldi exportárakra néha jelentős lehet.1 A második probléma pedig, hogy a vámoknak igen eltérő hatásuk lehet egy termék előállításának különböző szakaszaira. Ezt egyszerű példával illusztrálhatjuk. 1 Elméletileg (a gyakorlatban azonban ritkán) egy vám akár csökkentheti is a belföldi termelők által elért árat (lásd az 5. fejezetben áttekintett Metzler-paradoxont). 2 Egy szektor effektív védelmének mértékét formálisan (VT— VW)IV W-ként határozzák meg, ahol Vw a szektor világpiaci árakon mért hozzáadott értéke, VT pedig a kereskedelempolitikai eszközök alkalmazása esetén képződő hozzáadott érték. Példánk jelöléseit használva legyen PAegy összeszerelt gépkocsi világpiaci ára, Pc a hozzá szükséges alkatrészek világpiaci ára, tA az importált autókra kivetett értékvám szintje, tc pedig az alkatrészek értékvámszintje. Kiszá mítható, hogy ha a vámok nem befolyásolják a világpiaci árakat, akkor az összeszerelő üze mek számára a következő effektív védelmet alakítja ki: 8. FEJEZET Tegyük fel, hogy egy gépkocsit a világpiacon 8000 dollárért értékesítenek, alkatré szeit és részegységeit viszont összesen 6000 dollárért adhatják el. Hasonlítsunk össze két országot: az egyik gépkocsi-összeszerelő iparágat akar kiépíteni, a másik pedig autóalkatrész-gyártást. A belföldi gépkocsiipar kifejlesztését az első ország azzal kívánja ösztönözni, hogy 25 százalékos vámot vet ki az importált autókra, és ezzel lehetővé teszi a belföldi összeszerelő üzem számára, hogy a gépkocsikat 8000 helyett 10 000 dollárért árusít sa. Ebben az esetben helytelen volna azt állítani, hogy az összeszerelők védelme mind össze 25 százalékos mértékű. A vám kivetése előtt a belföldi összeszerelés csak akkor volna jövedelmező, ha 2000 dollárért (ez a kész gépkocsi 8000 dolláros és az alkatré szek összesített 6000 dolláros ára közötti különbség) vagy kevesebbért el lehetne vé gezni. A vám kivetése után az összeszerelés már akár 4000 dollárba is kerülhet (ez a 10 000 dolláros autóár és az összesített alkatrészár közötti különbség). A 25 százalé kos vám tehát az összeszerelő üzemeket valójában 100 százalékos effektív védelem mel látja el. Most tételezzük fel, hogy a második ország az alkatrészgyártás ösztönzése érdeké ben 10 százalékos vámot vet ki az importált alkatrészekre, és ezzel a belföldi összesze relő üzemek alkatrészköltségét 6000-ről 6600 dollárra emeli. Az összeszerelt gépko csikra ugyan nincsen vám, ez a kereskedelempolitikai megoldás azonban kedvezőtle nebbé teszi a belföldi összeszerelést. A vám kivetése előtt akkor lett volna értelme egy gépkocsi belföldi összeszerelésének, ha ennek 2000 dollár (8000 - 6000) lett volna a költsége; a vám kivetése után a helyi összeszerelés csak akkor éri meg, ha 1400 dollárért (8000 - 6600) el lehet végezni. Az alkatrészekre kivetett vám tehát pozitív vámvédel met biztosít az alkatrészgyártóknak, de -30 százalékos (-600/2000) negatív effektív védelmet jelent az összeszerelés számára. A példában látott érveléshez hasonló gondolatmenet arra indított több közgaz dászt, hogy alapos számításokat végezzen az egyes iparágaknak a vámok és más ke reskedelempolitikai eszközök által ténylegesen nyújtott effektív védelem fokára. A gazdasági fejlődés elősegítésére szánt kereskedelempolitikák például (lásd a 10. feje zetet) gyakran sokkal magasabb fokú effektív védelmet eredményeznek, mint maguk a vámszintek.2 MÁSODIK RÉSZ A vám költségei és haszna A termék árát az importőr országban megnöveli, az exportőr országban pedig csökkenti a reá kivetett vám. Ezeknek az árváltozásoknak a következtében a fogyasztók veszíte nek az importőr, és nyernek az exportőr országban. A termelők ugyanakkor nyernek az importőr, és veszítenek az exportőr országban. Mindezeken túl a vámot kivető kor mányzat többletbevételhez jut. E költségek és hasznok összehasonlításához szükséges számszerűsíteni őket. A vámok költségeinek és hasznának mérési módszere két, a mikroökonómiai elemzésben gyakori fogalomra támaszkodik: a fogyasztói és a terme lői többlet fogalmára. Fogyasztói és termelői többlet A fogyasztói többlet azt méri, hogy egy fogyasztó mennyit nyer egy vásárlás során azzal, hogy az általa még elfogadott ár helyett csak a piaci árat fizeti meg. Ha például egy mázsa búzáért 8 dollárt is hajlandó volna fizetni, de csak 3 dollárt kell fizetnie, akkor ezzel a vásárlással 5 dollár fogyasztói többlethez jut. A fogyasztói többletet a piaci keresleti görbéből vezethetjük le (8.6. ábra). Tegyük fel például, hogy a fogyasztók legföljebb 10 dollárért hajlandók megvásárolni egy ter mék 10 egységét. Ebben az esetben a termék tizedik egysége éppen 10 dollárt ér a fogyasztóknak. Ha kevesebbet érne nekik, nem vennék meg; ha többet érne, még maga sabb áron is megvásárolnák. Most tételezzük fel, hogy a fogyasztókat csak azzal lehet rábírni 11 egység megvásárlására, ha az árat 9 dollárra csökkentik. Akkor a tizenegye dik egység a fogyasztók számára csak 9 dollárt érhet. Ar, P A fogyasztói többlet minden egyes eladott árura az aktuális piaci ár és a fogyasztó által még elfogadott legmagasabb piaci ár közötti különbség. Ár, P A fogyasztói többlet egyenlő a keresleti görbe alatti és az ár fölötti területtel. 8. FEJEZET Most képzeljük el a 9 dolláros árat. Ekkor a fogyasztók még éppen a tizenegyedik egységet hajlandók megvásárolni, és ezzel az egységgel nem jutnak fogyasztói többlet hez. A tizedik egységért azonban még 10 dollárt is szívesen fizettek volna, így annak az egységnek a megvétele számukra 1 dollár fogyasztói többletet jelent. A kilencedik egy ségért szívesen fizettek volna 12 dollárt; ebben az esetben azzal az egységgel 3 dollár fogyasztói többlethez jutottak és így tovább. A példa általánosításával: ha a termék ára P, Q pedig az adott áron keresett mennyi ség, akkor a fogyasztói többletet úgy számíthatjuk ki, hogy P-szer Q-t kivonunk a ke resleti görbe alatti, Q-ig terjedő területből (8.7. ábra). Ha az ár P 1, akkor a vevők által keresett mennyiség Q} és a fogyasztói többletet az a-val jelölt terület mutatja. Ha az ár P2-re csökken, akkor a piacon keresett mennyiség Q2_re no, a fogyasztói többlet pedig az a és a b terület összegére emelkedik. A termelői többlet analóg fogalom. A termékét 2 dollárért már szívesen eladó ter melő 3 dolláros termelői többlethez jut, ha 5 dolláros árat tud elérni. A fogyasztói több let keresleti görbéből való levezetéséhez hasonlóan a termelői többletet a kínálati gör béből vezethetjük le. Ha P az ár és Q az azon az áron értékesített mennyiség, akkor a termelői többletet úgy kapjuk meg, hogy P-szer Q-ból kivonjuk a kínálati görbe alatti, Q-ig terjedő területet (8.8. ábra). Ha az ár P 1, akkor a piacra kerülő mennyiség Q} lesz, a termelői többletet pedig a c terület mutatja. Ha az ár P2-re emelkedik, akkor az előbbi nél nagyobb, Q2 mennyiség kerül piacra, a termelői többlet pedig a c és a d terület összegére bővül. A fogyasztói és a termelői többlet fogalmával kapcsolatos nehézségek egyik része a számításokkal összefüggésben technikai jellegű, és ezért nyugodtan figyelmen kívül hagyható. Fontosabb azonban, hogy a termelők és a fogyasztók adott piacon elért köz vetlen nyeresége vajon jól tükrözi-e a társadalmi hasznokat. Azok a többlethasznok és -költségek, amelyeket a fogyasztói és a termelői többlet nem tud megragadni, lényegi MÁSODIK RÉSZ Ar, P A termelői többlet egyenlő a kínálati görbe fölötti és az ár alatti területtel. 8.8. ábra. A termelői többlet geom etriája kérdések a 9. fejezetben bemutatásra kerülő kereskedelempolitikai aktivizmus megíté lése szempontjából. Egyelőre azonban csak a fogyasztói és a termelői többlettel mérhe tő költségekre és hasznokra összpontosítjuk figyelmünket. A költségek és a hasznok mérése A 8.9. ábra mutatja be a vám költségeit és hasznát az importőr ország számára. A vám P^rTÖ1P r re emeli a belföldi árat, de P ^ rő l Pj -re csökkenti a külföldi export árat (idézzük fel a 8.4. ábrát). A belföldi termelés S l-vö\ S2-re emelkedik, míg a belföldi fogyasztás D 1-ről D2-re csökken. A különböző csoportok költségei és hasznai az öt terület, a, b, c ,d é s e összegeként ábrázolhatok. Tekintsük először a belföldi termelők nyereségét. Magasabb árat érnek el, és ennek megfelelően nagyobb termelői többlethez jutnak. A 8.8. ábrán láttuk, hogy a termelői többlet az ár alatti és a kínálati görbe fölötti területtel egyenlő. A vám kivetése előtt tehát a termelői többlet a Pw alatti és a kínálati görbe fölötti terület volt. Ha az ár Pr re emelkedik, akkor ez a többlet az a-val jelölt területtel bővül. A termelők tehát nyernek a vámon. A belföldi fogyasztók számára szintén magasabb lesz az ár, ami rontja helyzetüket. Ahogy a 8.7. ábrán láttuk, a fogyasztói többlet egyenlő az ár fölötti és a keresleti görbe alatti területtel. Mivel a fogyasztói ár Perről Pr re nő, a fogyasztói többlet aza + b + c + d területtel csökken. A fogyasztók tehát vesztenek a vámon. Van azonban a játszmában egy harmadik résztvevő is, mégpedig a kormány. A kor mány vámbevétele növekedésével jut jobb helyzetbe. Ez a bevétel egyenlő a t vám és a Qt = D2 - S2 importvolumen szorzatával. Minthogy t - P T- P j , ezért a kormány bevé tele a c és az e terület összege. Ezek a nyereségek és veszteségek különböző emberek szempontjából értendők, a vám általános költség/haszon-értékelése ezért attól függ, hogy mennyire értékeljük az egyes csoportok egydollárnyi hasznát. Ha például a termelői többlet elsősorban az erő- A különböző csoportok költségei és hasznai az öt terület, a, b, c, d és e összegeként ábrázolhatok. S D S' S2D2 D] Mennyiség, Q Qt | | Fogyasztói veszteség (a + b + c + d) Termelői nyereség (a) Kormányzati többletbevétel (c + e) 1 / .* .1 8.9. ábra. A vám költségei és haszna az importőr ország számára források jómódú tulajdonosainak jut, a fogyasztók pedig az átlagnál szegényebbek, ak kor a vámot eltérő módon kell megítélni ahhoz képest, mintha a megvámolt terméket az alacsony bérű munkások állítanák elő, viszont a gazdagok vásárolnák. A kormány sze repe még inkább kétértelművé teszi a helyzetet: vajon többletbevételét életfontosságú közszolgáltatások nagyon várt fejlesztésére költi vagy 1000 dolláros WC-ülőkékre pa zarolj a-e? E problémák ellenére a kereskedelempolitikai elemzők a vám nemzeti jóléti hatását általában úgy próbálják kiszámítani, hogy marginális értelemben az egydollárnyi nye reséget vagy veszteséget társadalmilag minden csoport szempontjából ugyanolyan érté kűnek tekinti. Lássuk tehát a vám nettó jóléti hatását. A vám nettó költsége Fogyasztói veszteség - Termelői nyereség - Kormányzati bevétel, (8.1.) illetve a fogalmakat a 8.9. ábrán bemutatott területekkel helyettesítve (<a + b + c + d ) - a - ( c + e) = b + d - e . (8.2.) így két „háromszöget” kapunk, amelyek területe az ország egésze szempontjából számított veszteséget méri, valamint egy „négyszöget”, amelynek területe az előbbit ellensúlyozó nyereséget jelöli. E nyereségeket és veszteségeket célszerű módon a kö vetkezőképpen értelmezhetjük: a háromszögek a hatékonysági veszteséget mutatják, amely a vám fogyasztói és termelői ösztönzőket eltorzító hatásából ered, a négyszög 8. FEJEZET Ár, P MÁSODIK RÉSZ pedig azt a cserearány-nyereséget, amely a vám külföldi exportárakat csökkentő hatá sából származik. A nyereség mértéke attól függ, hogy a vámot kivető ország mennyire tudja lefelé nyomni a külföldi exportárakat. Ha az ország képtelen a világpiaci árak befolyásolására (a „kis ország” 8.5. ábrán bemutatott esete), akkor a cserearány-nyereséget ábrázoló e területrész eltűnik, és világossá válik a vám jólétcsökkentő hatása. A vám ugyanis eltor zítja a termelők és a fogyasztók ösztönzőit is, mert azt sugallja nekik, hogy az import drágább, mint amennyibe valójában kerül. A gazdaság számára az egységnyi többletfo gyasztás költsége az egységnyi többletimport ára, de a vám a belföldi árat a világpiaci ár fölé emeli, ezért a fogyasztók addig a pontig csökkentik fogyasztásukat, ahol az említett marginális egység ugyanannyi jólétnövekedést nyújt nekik, amennyit a vámot is magá ban foglaló belföldi ár. Egységnyi többlettermelés értéke a gazdaság számára egyenlő a megtakarított egységnyi import árával, de a belföldi termelők addig a pontig növelik termelésüket, ahol a határköltség egyenlő lesz a vámot is tartalmazó árral. így a gazda ság belföldön állítja elő annak a terméknek a többlet egységeit, amelyet olcsóbban sze rezhetne be külföldről. A vám nettó jóléti hatásait a 8.10. ábra foglalja össze. A negatív hatásokat a b és a d háromszög mutatja. Az első háromszög a termeléstorzítási veszteség, amely abból a tényből ered, hogy a vám túl nagy belföldi termelésre ösztönöz. A második három szög a belföldi fogyasztástorzítási veszteség, amely onnan származik, hogy a fo gyasztók a vám miatt túl keveset fogyasztanak. Ezekkel a veszteségekkel kell szem beállítani a cserearány-nyereséget, amelyet az e négyszög mutat. Ennek az oka a kül földi exportár vám által előidézett csökkenése. A külföldi árak befolyásolására képte len kis ország fontos esetében az utóbbi hatás elmarad, így a vám költségei feltétlenül nagyobbak a hasznánál. A háromszögek hatékonysági veszteségeket ábrázolnak, a négyszög pedig a cserearány-nyereséget mutatja. I 1Hatékonysági veszteség (b + d) Cserearány-nyereség (e) 8.10. ábra. A vám nettó jóléti hatásai A vámok a legegyszerűbb kereskedelempolitikai eszközök, a modem világban azonban a legtöbb kormány más módon befolyásolja a nemzetközi kereskedelmet. A többi esz köz közé tartoznak az exporttámogatások, a mennyiségi korlátozások, az önkéntes ex portkorlátozások, valamint a belföldi költségek arányára vonatkozó előírások. Ha meg értettük a vámokat, akkor ezeknek az eszközöknek a tartalma is hamar világossá válik számunkra. Exporttámogatások: elméleti megközelítés Az exporttámogatás olyan cégnek (vagy személynek) teljesített kifizetés, amelyik (vagy aki) árut szállít külföldre. A vámhoz hasonlóan az exporttámogatás lehet specifikus (egységenkénti fix összeg) vagy értékalapú (az exportérték hányadában meghatározva). Ha a kormány exporttámogatást kínál fel, akkor az exportőrök addig a pontig szállítják külföldre az árut, ahol a belföldi ár és az exportár különbsége megegyezik az exporttá mogatás értékével. Az exporttámogatás hatása éppen ellenkező az árakra, mint a vámoké (8.11. ábra). Az ár az exportőr országban P^-ről ^V re nő, mivel azonban az importőr országban az ár Pűrről P$ -re csökken, az árnövekedés kisebb, mint az exporttámogatás. Az expor tőr országban a fogyasztók járnak rosszul, a termelők jól, a kormány pedig veszít, mert az exporttámogatásra költenie kell. A fogyasztói veszteség az a + b területnek felel meg; a termelői nyereség az a + b + c területtel egyenlő; az exporttámogatás összege (az export volumenének és az egységnyi exporttámogatásnak a szorzata) pedig Az exporttámogatás növeli az árakat az exportőr országban, viszont csökkenti azokat az importőr országban. Ar, P Támogatás Export Mennyiség, Q 1 1Termelői nyereség (a + b + c) I.* .* .*1 Fogyasztói veszteség (a + b) Állami támogatás költsége (b + c + d + e+f+g) 8. FEJEZET A kereskedelempolitika egyéb eszközei MÁSODIK RÉSZ b + c + d + e + / + g terület. A nettó jóléti veszteség így b + d + e + f + g területek összege. A területrészek közül a b és a d ugyanolyan fogyasztás- és termeléstorzítási veszte ség, amilyet a vámoknál láttunk. A vámokkal ellentétben ezekhez járul az exporttámo gatás cserearány rontó hatása azért, mert a külföldi piacon elért exportárat P^-ről P* -re csökkenti. Ez további e + / + g cserearány-veszteséghez vezet, amely az exporttámoga tással külföldre szállított mennyiség és Pw- P$ szorzatával egyenlő. Az exporttámoga tás így feltétlenül többe kerül, mint amekkora haszon származik belőle. ■ Esettanulmány Az Európai Unió közös agrárpolitikája Az Európai Gazdasági Közösségnek 1957 óta tagja hat nyugat-európai ország: Német ország, Franciaország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg. Később csatla kozott az Egyesült Királyság, Írország, Dánia, Görögország, majd Spanyolország és Portugália (azután pedig Ausztria, Svédország és Finnország. A ford.). A szervezetet most Európai Uniónak (EU) nevezik, és két legfontosabb hatása kereskedelempolitikai jellegű. Az egyik az, hogy a tagállamok egymás között megszüntettek minden vámot, és ezzel vámuniót hoztak létre (a fogalmat majd a következő fejezetben tárgyaljuk). A másik fontos hatás, hogy az EU agrárpolitikája nagyméretű exporttámogatási program má terebélyesedett. Az EU közös agrárpolitikája (CAP) nem exporttámogatási programként indult, ha nem olyan törekvésként, hogy magas árakat garantáljanak az európai gazdáknak azzal, hogy az EU átveszi termékeiket, ha az árak az előre meghatározott referenciaszintek alá csökkennek. Mivel meg akarták akadályozni, hogy ez az agrárpolitika nagy mennyiség ben vonzza az importot, kezdetben olyan vámokkal támogatták, amelyek ellensúlyoz ták a különbséget Nyugat-Európa és a világ mezőgazdasági árai között. A hetvenes évek óta azonban az EU által megállapított referenciaárak olyan magas ra szöktek, hogy az EU többet termelt, mint amennyit fogyasztói vásárolni akartak vol na. Mindehhez tudni kell, hogy az EU szabadkereskedelem mellett importálná a leg több mezőgazdasági terméket. így aztán az történt, hogy az EU óriási mennyiségű élel miszer megvásárlására és tárolására kényszerült. 1985 végén az EU-országokban 780 000 tonna marhahúst, 1,2 millió tonna vajat, és 12 millió tonna búzát tároltak. A készletek korlátlan növekedésének megelőzésére az EU bevezette az exporttámogatás politikáját, és ezzel kívánt megszabadulni termelési többletétől. A 8.12. ábra bemutatja a CAP működését. Ez természetesen ugyanolyan rendszer, mint amilyet a 8.11. ábra szemléltet, azzal a különbséggel, hogy az EU szabadkeres kedelem mellett agrárimportőr lenne. A referenciaárat ugyanis nemcsak a referencia ár hiányában érvényes világpiaci ár fölött állapítják meg, hanem a fölött az árszint fölött is, amely import nélkül is egyensúlyba hozná a kínálatot és a keresletet. Az így kialakuló fölösleg kivitele érdekében olyan mértékű exporttámogatást fizetnek ki, amely kiegyenlíti a különbséget a nyugat-európai és a világpiaci árak között. A támo- ] Kormányzati támogatás költség 8.12. ábra. Az EU közös agrárpolitikája gatott export lefelé nyomja a világpiaci árat, ezzel pedig további támogatási igényt teremt. A költség/haszon-elemzés világosan megmutatná, hogy az európai fogyasz tók és adófizetők összesített költsége nagyobb, mint amekkora haszonhoz a termelők jutnak. A CAP jelentős nettó költséggel jár az EU-beli fogyasztók és adófizetők számára, az EU gazdáinak politikai ereje mégis olyan nagy volt, hogy a közös agrárpolitika alig került szembe komolyabb politikai ellenállással az integráción belül. A CAP-ra az Egye sült Államok és más agrárexportőr országok felől nehezedett a legerősebb nyomás. Ezek az országok azt panaszolják, hogy az EU agrártámogatásai lefelé nyomják az ő export áraikat. A kereskedelmi tárgyalások Uruguay Fordulója (lásd a 9. fejezetben) alatt az Egyesült Államok eleinte azt követelte, hogy az EU 2000-ig teljesen szüntesse meg támogatásait. Ezeket az igényeket később számottevően visszafogták, de az EU-beli gazdák ellenállása a támogatás bármilyen csökkentésével szemben még így is olyan erős volt, hogy szinte a tárgyalások összeomlását okozta. Végül az EU abba egyezett bele, hogy támogatásait hat év alatt mintegy harmadával csökkentse. Mennyiségi korlátozások: elmélet A mennyiségi korlátozás (a magyar szóhasználatban az importkvóta vagy a kvóta kife jezés is használatos. Aford.) valamely importálható termék mennyiségének közvetlen korlátozása. Ezt a korlátozást általában úgy érvényesítik, hogy egyének vagy cégek bizonyos csoportjainak engedélyeket adnak ki. Az Egyesült Államokban például a sajt importra érvényesek mennyiségi korlátozások. Csak bizonyos kereskedelmi cégek ren 8. FEJEZET A mezőgazdasági árakat nemcsak a világpiaci árak fölött állapítják meg, hanem az olyan árszint fölött is, amely piactisz tító hatású lenne az EU-ban. Az így keletkező fölöslegtől exporttámogatással szabadulnak meg. MÁSODIK RÉSZ delkeznek importengedéllyel, és e cégek mindegyike évente megszabott mennyiségű sajtot importálhat. Az egyes cégek kvótája attól függ, hogy a múltban mennyi sajtot importáltak. Más fontos esetekben, például a cukornál vagy a konfekcióárunál az Egye sült Államokba való kivitel jogát az exportőr országok kormányainak adják. Feltétlenül el kell kerülnünk azt a téves elképzelést, hogy a mennyiségi korlátozá sok valamiképpen úgy korlátozzák az importot, hogy közben nem emelik a belföldi árakat. A mennyiségi korlátozás mindig növeli az importtermék belföldi árát. Ha az importot korlátozzák, akkor ennek közvetlen következménye az, hogy a kezdeti ár mel lett a termék kereslete nagyobb, mint a belföldi kínálat és az import összege. Ennek következtében az árat mindaddig fölfelé hajtják, amíg a piac meg nem tisztul. A folya mat végén a mennyiségi korlátozás a belföldi árakat ugyanolyan mértékben növeli meg, mint az a vám, amely ugyanekkora szintre csökkentené az importot (kivétel a belföldi piaci monopólium esete, mert ott a mennyiségi korlátozás nagyobb mértékben emeli meg az árakat; erről lásd a fejezet második függelékét). A mennyiségi korlátozás és a vám között az a különbség, hogy a kormányzat a mennyiségi korlátozással nem jut bevételhez. Ha vám helyett mennyiségi korlátozással próbálják korlátozni az importot, akkor az a pénzösszeg, amely a vám kivetése esetén a kormányzatot illette volna, annak a zsebébe jut, aki megkapja az importengedélyeket. Az engedélyek birtokosai megvásárolhatják az importot és magasabban áron tudják értékesíteni a belföldi piacon. Az importengedélyek birtokosainak jutó nyereséget kvó tajáradéknak nevezzük. A mennyiségi korlátozás költségeinek és hasznának mérlege lésénél alapvető fontosságú annak meghatározása, hogy ki kapja ezeket a járadékokat. Ha a belföldi piacon való értékesítés jogát az exportőr országok kormányainak adják, s ez gyakran megtörténik, akkor a járadék külföldre kerülése jócskán megnöveli a mennyi ségi korlátozás költségeit az azonos értékű vámhoz képest. ■ Esettanulmány Mennyiségi korlátozás a gyakorlatban: az amerikai cukorimport Az amerikai cukorimport problémája hasonló eredetű, mint az EU mezőgazdaságának problémája: a szövetségi kormány belföldi árgaranciája a világpiaci szint fölé vitte az amerikai árakat. Az EU esetével ellentétben azonban az Egyesült Államok belföldi kí nálata nem nagyobb a belföldi keresletnél. így az amerikai kormány az elmúlt években a cukorimport mennyiségi korlátozásával a belföldi árakat a megcélzott szinten tudta tartani. Ennek a mennyiségi korlátozásnak különleges vonása, hogy az Egyesült Államok ban való cukorértékesítés jogát külföldi kormányzatok kapják, amelyek ezeket a jogo kat saját vállalkozóik között osztják fel. Ennek következtében a cukorimport mennyisé gi korlátozásából eredő járadékok külföldre kerülnek. Mennyiségi korlátozás 2,13 millió tonna millió tonna = Fogyasztói veszteség {a + b + c + d) = Termelői nyereség (a) = Kvótajáradék (c) A cukorimport mennyiségi korlátozása körülbelül a szabadkereskedelem melletti szint felére szorítja le a behozatalt. Ennek következté ben a cukorár tonnánként 466 dollár, a 280 dolláros világpia ci árral szemben. Ez nyeresé get jelent az amerikai cukorter melők számára, viszont sokkal nagyobb veszteséget a fogyasztóknak. A fogyasztói veszteséget nem ellensúlyozza megfelelő költségvetésibevétel-növekedés, mert a kvótajáradék külföldi kormányzatoknak jut. 8.13. ábra. Az amerikai mennyiségi korlátozás hatásai a cukorpiacra A 8.13. ábra a cukorimport mennyiségi korlátozásának 1990-re becsült hatásait mutatja.3 A mennyiségi korlátozás nyomán az import körülbelül 2,13 millió tonnára csökkent, ennek következtében pedig az amerikai piaci cukorár több mint 40 százalék kal volt a világpiaci szint fölött. Az adat azon a feltevésen alapul, hogy az Egyesült Államok a világ cukorpiacának „kis” szereplője, tehát a mennyiségi korlátozás eltörlése nem lenne jelentős hatással a világpiaci árakra. E becslés szerint a szabadkereskedelem körülbelül megduplázná az amerikai cukorimportot, azaz 4,12 millió tonnára bővítené. A mennyiségi korlátozás jóléti hatásait az a, b ,c é s d terület ábrázolja. Az amerikai fogyasztók elveszítik az a + b + c + d többletet, amelynek összértéke 1,646 milliárd dollár. Ennek a fogyasztói veszteségnek egy része az amerikai cukortermelőket gazda gítja, akik az a fogyasztói többlet haszonélvezői 1,066 milliárd dollár értékben. A vesz teség következő része (,b) a termelési struktúra torzulásából ered és 0,109 milliárd dollár értékű, a fogyasztási szerkezet torzulása (d) pedig 0,076 milliárd dollárnak felel meg. Az exportjogokat megszerző külföldi kormányzatoknak jutó járadékok összegét pedig a c terület mutatja, 0,395 milliárd dollár értékben. Az Egyesült Államok nettó vesztesége a (b + d) torzulások összege, valamint a d kvótajáradék, éves összesítésben 580 millió dollár. Vegyük észre, hogy ennek a nettó 3 A becsléseket Hufbauer és Elliott (1994) adataira alapozzuk, a forrást az ajánlott olvasmányok között soroljuk fel. Az anyagot a két szerző modelljéhez képest kissé leegyszerűsített formá ban mutatjuk be. A modell ugyanis feltételezi, hogy a fogyasztók még szabadkereskedelem mellett is valamivel többet fizetnének az amerikai, mint az importcukorért. 8. FEJEZET Ár, dollár/tonna MÁSODIK RÉSZ veszteségnek a legnagyobb része abból a tényből ered, hogy az amerikai import jogait külföldiek kapják. A cukorimport mennyiségi korlátozása szélsőségesen mutatja a kereskedelempoliti kai védelem jellegzetességét, azt, hogy a termelők kis csoportjának juttat hasznokat, ezek mindegyike nagy haszonnal működik, amelynek árát a nagyszámú fogyasztó fizeti meg, akik azonban egyenként csak kicsit fizetnek rá. Ebben az esetben az éves fogyasz tói veszteség mindössze 6 dollár fejenként, vagy mondjuk 25 dollár egy átlagcsalád számára. Nem meglepő, hogy az átlagos amerikai szavazópolgár nem tud a cukorimport mennyiségi korlátozásának létezéséről, és így csak csekély tényleges ellenállás van ez zel a korlátozással szemben. A cukortermelők szempontjából azonban a mennyiségi korlátozás élet vagy halál kérdése. Az amerikai cukoripar mindössze 12 000 munkást foglalkoztat, így a termelők nyeresége a mennyiségi korlátozás révén egy foglalkoztatottra számítva 90 000 dollár implicit támogatást jelent. Az sem meglepő tehát, hogy a cukortermelők nagyon haté konyan szállnak síkra piacuk védelméért az importtal szemben. A védelem ellenzői gyakran nem a fogyasztói és a termelői többlet alapján próbálják megfogalmazni bírálatukat, hanem arra hivatkozva, hogy a fogyasztóknak mennyibe kerül akár egyetlen, az importkorlátozás által „megőrzött” munkahely. Azok a közgaz dászok, akik elemezték ezt a problémát, úgy vélik, hogy az amerikai cukoripar legna gyobb része túlélné az import mennyiségi korlátozásának megszüntetését, csupán 2000 vagy 3000 munkásnak kellene máshol állást keresnie. így a fogyasztóknak évente több mint 500 000 dollárjukba kerül egyetlen munkahely megtartása. Önkéntes exportkorlátozások A mennyiségi korlátozás egyik válfaja az önkéntes exportkorlátozás (Voluntary Ex port Restraint, VER). Más néven önkéntes korlátozási megállapodásként (Voluntary Restraint Agreement, VRA) ismerik. (íme a kereskedelempolitika bürokratikus világa, ahol mindent három betűvel rövidítenek!) Az önkéntes exportkorlátozás olyan mennyi ségi korlátozás, amelyet az importőr helyett az exportőr ország állapít meg. Leghíre sebb példája az Egyesül Államokba irányuló autóexport korlátozása, amelyet Japán vezetett be 1981-ben. Az önkéntes exportkorlátozásokat általában az importőr követelésére hirdetik meg az exportőr egyetértésével, aki így akarja megelőzni a külkereskedelem egyéb korláto zásait. Majd látni fogjuk a 9. fejezetben, hogy az önkéntes exportkorlátozások bizonyos politikai és jogi előnyök miatt az elmúlt évek kedvelt kereskedelempolitikai eszközeivé váltak. Gazdasági szempontból azonban az önkéntes exportkorlátozások pontosan ugyan olyanok, mint azok a mennyiségi korlátozások, amelyeknél az engedélyeket külföldi kormányzatok kapják, és így igen költségesek az importőr ország számára. Az önkéntes exportkorlátozás mindig többe kerül az importőr országnak, mint egy ugyanakkora importkorlátozó hatású vám. A különbség az, hogy a vámból képződő kormányzati bevétel itt külföldiekhez jutó járadékká válik, így az önkéntes exportkorlá tozás az importőr országnak tiszta veszteséget jelent. ■ Esettanulmány Önkéntes exportkorlátozás a gyakorlatban: a japán autók A hatvanas-hetvenes évek legnagyobb részében az amerikai autóipar erősen el volt szigetelve az importversenytől azért, mert az amerikai és a külföldi fogyasztók igen eltérő gépkocsikat vásároltak. A nagy kiterjedésű országban élő és alacsony üzemanyag adókat fizető amerikai vásárlók a sokkal nagyobb gépkocsikat kedvelték, mint az euró paiak vagy a japánok. Nagyjából azt lehetett tapasztalni, hogy a külföldi cégek lemond tak a nagy autók amerikai piacán való megjelenésről. 1979-ben azonban a hirtelen jött olajárrobbanás és az átmeneti üzemanyaghiányok miatt az amerikai piaci kereslet hirtelen a kisebb autók irányába mozdult el. Az ameri kai gyártókhoz képest már korábban is csökkenő költségekkel termelő japán autógyá rak azonnal meg is jelentek az új kereslet kielégítésére. A japánok piaci részesedésének felfutásával és az amerikai gyárak termelésének csökkenésével az Egyesült Államok ban számottevő politikai erők kezdték követelni a hazai autóipar védelmét. Az amerikai kormány kereskedelmi háború veszélyétől tartva nem akart egyoldalúan cselekedni, ezért felkérte a japán kormányt az export korlátozására. A japánok féltek az egyoldalú ameri kai protekcionista lépésektől, ezért beleegyeztek exportjuk korlátozásába. Az első, 1981ben megkötött egyezmény évi 1,68 millió gépkocsiban szabta meg az Egyesült Álla mokba irányuló japán kivitel felső határát. Ezt a határt az egyezmény felülvizsgálata 1984-1985-ben 1,85 millióra emelte. 1985-ben azután az egyezmény megszűnt. 4 Lásd Tarr, Dávid G.: A General Equilibrium Analysis of the Welfare and Employment Effects of U. S. Quotas in Textiles, Autós, and Steel. Federale Trade Commission, Washington, D. C. 1989. 8. FEJEZET Nemrég tanulmány készült három iparág (textiláruk és ruházati cikkek, acél és gép kocsi) Egyesült Államokba irányuló exportjának önkéntes korlátozásáról.4 A tanulmány szerint ezeknek a korlátozásoknak a fogyasztók által viselt költsége körülbelül kéthar mados arányban a külföldiekhez jutó járadékokból áll. Másként szólva a költség nagy része inkább jövedelemtranszfert, mint hatékonysági veszteséget jelent. Ez a számítási eredmény egyúttal rámutat, hogy az önkéntes exportkorlátozások nemzetgazdasági szem pontból sokkal költségesebbek a vámoknál. Erre figyelemmel külön elemzést érdemel, hogy a kormányzatok miért tartják többre az önkéntes exportkorlátozásokat a kereske delempolitika egyéb eszközeinél. Egyes önkéntes exportkorlátozási megállapodások több országra is vonatkoznak. Ezek közül a legismertebb a Multilaterális Textilrost Egyezmény (MFA, MultifiberAgreement), amely 22 ország textilexportját korlátozza. Az ilyen multilaterális önkén tes exportkorlátozási megállapodásokat ugyancsak hárombetűs rövidítéssel jelölik és OMA (Orderly Marketing Agreement) néven ismerik, ami fegyelmezett piaci magatar tásra vonatkozó megállapodást jelent. 5 Ennek az önkéntes exportkorlátozásnak a hatásait több tényező is bonyolulttá tet te. Mindenekelőtt világos volt, hogy az amerikai és a japán autók nem tökéletes helyettesítői egymásnak. Másodszor azt is tapasztalni lehetett, hogy a japán ipar bizonyos fokig a minőségjavításával válaszolt a korlátozásra, és nagyobb, több szolgálta tást nyújtó autókat kezdett kínálni. Harmadszor pedig tény, hogy az autók piacán nem tökéletes a verseny. Mindamellett a következmények alapvetően ugyanazok voltak, amit az önkéntes exportkorlátozásokkal kapcsolatos korábbi elemzésünk is előre jel zett: az amerikai piacon emelkedett a japán autók ára, a járadék pedig a japán cégek hez került. Az amerikai kormányzat becslései szerint a korlátozás az Egyesült Álla moknak csak 1984-ben 3,2 milliárd dollárjába került, és ennek nagy része nem haté konysági veszteség volt, hanem Japánba jutó járadék. A belföldi költségek arányára vonatkozó előírások A belföldi költségek arányára vonatkozó előírás (local content requirements) olyan szabályozási rendszer, amely megköveteli, hogy a végtermék bizonyos, előre meghatá rozott hányadát belföldön állítsák elő. Egyes esetekben ezt a hányadot fizikai egységek ben adják meg, mint az amerikai olajimportnál a hatvanas években. Más esetekben ezt a követelményt értékben állapítják meg azzal, hogy a termék árának legalább adott része belföldi hozzáadott érték legyen. A belföldi költségekre vonatkozó törvények népsze rűek voltak azokban a fejlődő országokban, amelyek feldolgozóiparukat az összeszere lésről a félkész termékek gyártására próbálták átállítani. Az Egyesült Államokban 1982ben a gépkocsikra javasoltak a belföldi költségek arányára vonatkozó előírást, de ez sohasem emelkedett törvényerőre. A belföldi alkatrészgyártók szempontjából a belföldi költségek arányára vonatkozó előírások védelmi hatása ugyanolyan, mint a mennyiségi korlátozásoké. Az olyan cé gek azonban ettől kissé eltérő hatásokat érzékelnek, amelyeknek belföldön is be kell szerezniük alkatrészeket. A belföldi költségek előírt aránya nem jelenti az import szigo rú korlátozását. Mindig lehetővé teszi a cégek számára, hogy többet importáljanak, fel téve persze, hogy belföldön is többet vásárolnak. Ez annyit jelent, hogy a cég számára az alkatrészek tényleges ára az import és a belföldi beszerzés árának átlaga. Idézzük fel például a korábban már alkalmazott autóipari példát, ahol az importált alkatrészek ára 6000 dollár. Tegyük fel, hogy ugyanezek az alkatrészek belföldön 10 000 dollárba kerülnének, de az összeszerelő üzemeknek 50 százalékban belföldi alkatrészeket kell felhasználniuk. Akkor 8000 dolláros (0,5 x 6000 + 0,5 x 10 000) átlagos alkatrészköltséggel kell számolniuk, és ez megmutatkozik az autó fogyasztói árában is. A belföldi költségek arányára vonatkozó előírások alapján kormányzati bevételek és járadékok sem keletkeznek. Ehelyett az importált és a belföldi alkatrészek árának átlaga jelenik meg a költségekben, és a végső fogyasztó is ezt fogja érzékelni. A belföldi költségek arányára vonatkozó előírások érdekes újítása, hogy a cégek exporttal is megfelelhetnek a szabálynak az alkatrészek belföldi felhasználása helyett. A Mexikóban működő amerikai autógyárak például úgy döntöttek, hogy bizonyos 1995-ben új, karcsú buszok jelentek meg Miami és Baltimore utcáin. Valószínű leg nagyon kevés utas gondolta volna, hogy ezeket az autóbuszokat nem más hol, mint Magyarországon gyártották. Miért Magyarországon? A kommunizmus kelet-európai bukása előtt Magyarország más kelet-európai országokba exportált autóbuszokat. Ezek az autóbu szok azonban rosszul összeszerelt, silány konstrukciók voltak; kevesen gondol ták, hogy az iparág hamarosan nyugati exportra is képes lesz. A helyzet azért változott meg, mert néhány leleményes magyar befektető lyukat talált egy kevésbé ismert, ám fontos amerikai jogszabályban, az eredeti leg még 1933-ban elfogadott Buy American Actben (az amerikai áruk vásárlásá ra felszólító törvény). Ez a törvény termékek egész sorára írja elő a belföldi költségek arányát. A Buy American Act a közbeszerzést befolyásolja: ide tartoznak a kormány zati szervezetek vásárlásai, beleértve a szövetségi államok és az önkormányza tok beszerzéseit is. Megköveteli, hogy minden ilyen vásárlásnál az amerikai cé geket részesítsék előnyben. Egy külföldi cég ajánlata csak akkor fogadható el, ha meghatározott százalékos arányban alacsonyabb árat kér, mint a legolcsóbb belföldi ajánlat. Az autóbuszok és más járművek esetében a külföldi ajánlat árá nak legalább 25 százalékkal a belföldi árajánlat alatt kell lennie, és ez az előírás valójában kizárja a versenyből a külföldi gyártók legnagyobb részét. Nem meg oldás az sem, hogy amerikai cég külföldi szállító ügynökeként szerepeljen: az „amerikai” termékekben lehetnek ugyan külföldi alkatrészek, de 51 százalékuk nak belföldi eredetűnek kell lennie. A magyarok azonban rájöttek, hogy úgy is megszervezhetik a gyártást, hogy még éppen teljesítse a fenti követelményt. Két kapacitást létesítettek: az egyiket a buszok héj szerkezetének (karosszéria, de bármilyen más tartozék nélkül) elő állítására Magyarországon, a másikat pedig Georgia államban az összeszerelés re. Amerikai futóműveket és gumiabroncsokat szállítottak Magyarországra, ahol rászerelték őket a héj szerkezetekre. Utána visszaszállították ezeket az Egyesült Államokba, ahol beépítették az amerikai gyártmányú motorokat és erőátviteli rendszereket. Az így előállított termék éppen valamivel több mint 51 százalék ban volt jogilag „amerikai”, amilyet a városi közlekedési vállalatok vásárolhat tak. Az egész megoldás előnye az olcsó magyar munkaerő felhasználásában ál lott: noha a magyar munkások számára egy busz összeszerelése körülbelül 1500 óráig tart a kevesebb mint 900 órás amerikai munkaerőigénnyel szemben, az óránkénti 4 dolláros magyar bérköltség mégis kifizetődővé tette az oda-vissza szállítást. 8. FEJEZET ♦ Magyarországon gyártott amerikai autóbuszok MÁSODIK RÉSZ alkatrészeket Mexikóból szállítanak az Egyesült Államokba még akkor is, ha ezeket az alkatrészeket Amerikában olcsóbban lehetne előállítani. így ugyanis Mexikóban keve sebb belföldi alkatrészt kellett felhasználniuk a mexikói piacra folyó gyártáshoz. Más kereskedelempolitikai eszközök A kormányzatok sok más eszközzel is befolyásolhatják a külkereskedelmet. Röviden felsorolunk néhányat. 1. Exporthitel-támogatások. Ez ugyanolyan, mint az exporttámogatás azzal a különb séggel, hogy a vásárlónak nyújtott kedvezményes hitel formáját ölti. A legtöbb más országhoz hasonlóan az Egyesült Államokban is létezik olyan kormányzati intéz mény, az Export-Import Bank, amely bár csekély mértékben, támogatott hitelekkel segíti az exportot. 2. Közbeszerzés. A kormányzat vagy az erős kormányzati ellenőrzés alatt álló cégek vásárlásait még akkor is a belföldön előállított áruk felé lehet irányítani, ha ezek drágábbak az importcikkeknél. Klasszikus példa erre a nyugat-európai távközlési ipar esete. Az EU országai elvben szabadkereskedelmet folytatnak egymással. A távközlési berendezések fő vásárlói azonban a telefontársaságok - ezek pedig Nyugat-Európában a legutóbbi évekig állami tulajdonban voltak. Ők akkor is belföldi szállítóktól vásároltak, ha ezek árai magasabbak voltak, mint a külföldi versenytár sak árai. így Nyugat-Európában igen csekély nemzetközi kereskedelem zajlott a távközlési berendezések piacán. 3. Paratarifális importkorlátozások.* A kormányzatok néha formális lépések nélkül próbálják korlátozni az importot. Akár szerencsés megoldás ez, akár nem, a szoká sos egészségügyi, biztonsági vagy vámeljárási szabályokat könnyen lehet kissé ru galmasan alkalmazni annak érdekében, hogy máris komoly akadályok tornyosulja nak a külkereskedelem előtt. Klasszikus példa erre az 1982-es francia rendelkezés, amely előírta, hogy az összes importált japán videomagnót Poitiers városka apró vámhivatalában vámolják el - és ezzel az importot néhány teherautónyi volumenre szorították le. A kereskedelempolitika hatásai: összefoglaló A kereskedelempolitika főbb eszközeinek hatásait a 8.1. táblázatban foglaljuk össze. A táblázat négy alapvető eszköz hatását hasonlítja össze a fogyasztói és a termelői jólét re, a kormányzatra, valamint a nemzetgazdaság egészére. Az eredeti szöveg itt a ,Jled-tape barriers” kifejezést használja, amelynek nincs pontos ma gyar megfelelője. A korábbi hazai szakirodalomban - különösen Huszár Ernő munkái nyo mán - a „paratarifális protekcionizmus” kifejezés terjedt el, amely nem vám jellegű, de a vámokhoz hasonló hatású importkorlátozást jelent. (Aford.) Vám Termelői többlet Nő Fogyasztói Csökken többlet Kormányzati Nő bevétel Nemzetgazdasá Nem egyértelmű (kis országban gi jólét csökken) Exporttámogatás Nő Csökken Csökken (a kormányzati kiadások nőnek) Csökken Mennyiségi korlátozás Önkéntes exportkorlátozás Nő Csökken Nő Csökken Nem változik (a járadékok az engedélyek birtokosaihoz jutnak) Nem egyértelmű (kis országban csökken) Nem változik (a járadékok külföldiekhez jutnak) Csökken A 8.1. táblázat aligha értelmezhető az intervencionista kereskedelempolitikát nép szerűsítő hirdetésként. Mind a négy felsorolt eszköz hasznos a termelők és káros a fo gyasztók számára. Jóléti hatásaik a legjobb esetben is csaknem egyértelműek: kettő közülük biztosan káros a nemzetgazdaság egészére, a vámok és a mennyiségi korlátozá sok pedig csak olyan nagy országok számára lehetnek esetleg hasznosak, amelyek le tudják nyomni a világpiaci árakat. Akkor mégis miért nyúlnak a kormányzatok olyan gyakran az importkorlátozás és az exportösztönzés eszközeihez? Erre a kérdésre a 9. fejezetben keressük a választ. • Összefoglalás 1. Korábbi elemzésünk a piacok általános egyensúlyon alapuló kölcsönhatásait hang súlyozta. Ezzel ellentétben a kereskedelempolitikai elemzésben általában elegendő a parciális egyensúlyi megközelítés. 2. A vám éket ver a külföldi és a belföldi árak közé, és a belföldi árat a vámnál kisebb mértékben emeli meg. Fontos és gyakorlatilag is jelentős speciális eset azonban a „kis” országé, amely nem tudja számottevő mértékben befolyásolni a külföldi ára kat. A kis ország esetében a vám csak a belföldi árakat emeli meg. 3. A vámok vagy más kereskedelempolitikai eszközök hasznát és kárát a fogyasztói többlet és a termelői többlet fogalmának segítségével mérhetjük. így megmutathat juk, hogy a termék belföldi gyártói nyernek, mert a vám megnöveli értékesítési árai kat, a belföldi fogyasztók viszont ugyanebből az okból veszítenek. A kormányzati bevételek is nőnek. 4. Ha összeadjuk egy vám hasznát és kárát, akkor azt látjuk, hogy a nemzetgazdasági jólétre gyakorolt hatásai két részre oszthatók. Van egy hatékonysági veszteség, amely a belföldi termelés és fogyasztás ösztönzőinek eltorzításából származik. Van azon ban egy cserearány-nyereség is, amely a vámnak a külföldről beérkező szállítások 8. FEJEZET 8.1. táblázat. Különféle kereskedelempolitikai eszközök hatásai MÁSODIK RÉSZ árait lefelé szorító hatásából ered. A külföldi árak befolyásolására képtelen kis or szág esetében a második hatás zérus, így feltétlenül veszteséggel kell szembenéznie. 5. A vám elemzését más kereskedelempolitikai eszközök, így az exporttámogatások, a mennyiségi korlátozások, és az önkéntes exportkorlátozások esetére is alkalmazni lehet. Egy exporttámogatás ugyanolyan hatékonysági veszteséget okoz, mint a vám, de ezt tetézi a cserearány romlásával. A mennyiségi korlátozások és az önkéntes exportkorlátozások abban különböznek a vámoktól, hogy itt nem képződik kormány zati bevétel. Ami kormányzati bevétel lett volna a vámnál, az járadékként kerül az importengedélyek birtokosaihoz a mennyiségi korlátozások, és külföldiekhez az ön kéntes exportkorlátozások esetében. Kulcsfogalmak Belföldi költségek arányára vonatkozó előírások Cserearány-nyereség Effektív védelem Ertékvám (ad valorem vám) Exportkínálati görbe Exportkorlátozás Exporttámogatás Fogyasztástorzulási veszteség Fogyasztói többlet Hatékonysági veszteség Importkeresleti görbe Kvótajáradék Mennyiségi korlátozás Nem vám jellegű korlátozások Önkéntes exportkorlátozás (VER) Specifikus vám Termeléstorzulási veszteség Termelői többlet Feladatok 1. Belföld búzapiaci keresleti görbéje D = 100 - 20P, kínálati görbéje pedig 5 = 20 + 20P. Számítsa ki és ábrázolja Belföld frapor/keresletének alakulását. Mi lenne a búza ára külkereskedelem nélkül? D* = 8 0 - 20P, kínálati görbéje pedig S* = 40 + 20P. a) Számítsa ki és ábrázolja Külföld exportkínálaú görbéjét. Találja meg a külkeres kedelem nélküli helyzetben érvényes búzaárat. b) Most tételezzük fel a kereskedelmet Belföld és Külföld között, zérus szállítási költség mellett. Számítsa ki és ábrázolja a szabadkereskedelem melletti egyen súlyt. Mi lesz a világpiaci ár? Mekkora lesz a kereskedelem volumene? 3. Belföld a búza importjára 0,5-ös specifikus vámot vet ki. a) Határozza meg és ábrázolja a vám hatásait a következőkre: (1) a búza ára az egyes országokban, (2) az egyes országok búzakínálatának és -keresletének a mennyisége, (3) a kereskedelem volumene. b) Határozza meg a vám jóléti hatását az alábbi csoportokra: (1) Belföld importtal versenyző termelői, (2) Belföld fogyasztói, (3) Belföld kormányzata. c) Mutassa be grafikusan és számítsa ki a cserearány-javulást, a hatékonysági vesz teséget és a vám teljes jóléti hatását. 4. Tételezzük fel, hogy Külföld sokkal nagyobb ország, a következő belföldi keres lettel: D* = 800 - 200P, 5* = 400 + 200P. (Vegyük észre, hogy ennek megfelelően a búza ára külkereskedelem nélkül ugyan akkora lenne, mint a 2. feladatban.) Ismét számítsa ki a szabadkereskedelem melletti egyensúlyt és a Belföldön kivetett 0,5-ös specifikus vám hatásait. Kapcsolja össze az eredményekben észlelt különbsé geket a „kis ország” esetére könyvünkben adott elemzéssel. 5. A repülőgépgyártás Nyugat-Európában több kormánytól is támogatást kap, amely egyes becslések szerint a repülőgépek piaci árának 20 százalékát is eléri. Egy 50 millió dollárért értékesített repülőgép 60 millió dollárba is kerülhetett, a különb séget pedig nyugat-európai kormányok állták. Ugyanakkor egy „nyugat-európai” repülőgép piaci árának mintegy a felét teszi ki a más országokból, közöttük az Egyesült Államokból vásárolt alkatrészek költsége. Ha ezek a becslések helyesek, akkor vajon milyen mértékű effektív védelmet élveznek a nyugat-európai repülőgépgyárak? 6. Térjünk vissza a 2. feladat példájához. A szabadkereskedelem esetéből kiindulva tételezzük fel, hogy Külföld egységenként 0,5 értékű támogatást nyújt exportőrei nek. Számítsa ki ennek hatását az árakra és a jólétre minden egyes országban, illetve az összes csoportot illetően is. 7. Acirema „kis” ország, amely nem tudja befolyásolni a világpiaci árakat. Földimo gyorót importál zsákonként 10 dollárért. Keresleti görbéje D = 400 - 10P, 8. FEJEZET 2. Most vegyük figyelembe Külföldet is, amelynek keresleti görbéje MÁSODIK RÉSZ kínálati görbéje pedig S = 50 + 5P. Határozza meg az egyensúlyt szabadkereskedelem mellett. Ezután számítsa ki és ábrázolja egy olyan mennyiségi korlátozás hatásait, amely az importot 50 zsákra korlátozza. Adja meg a következő hatások mértékét: aj A belföldi ár növekedése. b) A kvótajáradék. c) A fogyasztástorzulási veszteség. d) A termeléstorzulási veszteség. Ajánlott irodalom Bhagwati, Jagdish: On the Equivalence of Tariffs and Quotas. In: Baldwin, Róbert E. és társai (szerk.): Trade, Growth, and Balance of Payments. Rand McNally, Chica go, 1965. A vámok és a mennyiségi korlátozások klasszikus összehasonlítása mo nopólium esetén. Corden, W. M.: The Theory of Protection. Clarendon Press, Oxford, 1971. A vámok, a mennyiségi korlátozások és más kereskedelempolitikai eszközök hatásainak általá nos áttekintése. Crandall, Róbert W.: Regulating the Automobile. Brookings Institution, Washington, D. C., 1986. A leghíresebb önkéntes exportkorlátozás elemzése. Hufbauer, Gary Clyde-Kimberly, Ann Elliott: Measuring the Costs of Protection in the United States. Institute fór International Economics, Washington, D. C., 1994. Az amerikai kereskedelempolitika új keletű elemzése 21 szektorra. Krishna, Kala: Trade Restriction as Faciliting Practicies. Journal of International Economics, 26. (1989. május) 251-270. old. A mennyiségi korlátozások hatásainak úttörő elemzése arra az esetre, ha a külföldi és a belföldi termelő is monopolhelyzet ben van. A következtetés az, hogy mindkét csoport nyeresége nő - a fogyasztók költségére. Rousslang, D.-Suomela, A.: Calculating the Consumer and Net Welfare Costs of Im port Relief. U. S. International Trade Commission Staff Research Study, 15. Inter national Trade Commission, Washington, D. C., 1985. Az ebben a fejezetben alkal mazott elemzési keret bemutatása, amely annak áttekintését is tartalmazza, hogy ez az elemzési keret hogyan alkalmazható a valóságos iparágakra. Ez a fejezet parciális egyensúlyi megközelítést alkalmazott a kereskedelempolitika elem zésére. Ez annyit jelent, hogy a vámok, mennyiségi korlátozások és más kereskedelem politikai eszközök hatásaira összpontosított egyetlen piacon, de anélkül, hogy explicit módon tekintetbe vette volna hatásaikat más piacokra. Ez a parciális egyensúlyi megkö zelítés általában elegendő, és sokkal egyszerűbb, mint a piacok közötti hatásokat is figyelembe vevő általános egyensúlyi megközelítés. Néha azonban mégis fontos az ál talános egyensúlyi elemzés. Az 5. fejezetben röviden bemutattuk a vámok hatásait álta lános egyensúly mellett. Ez a függelék részletesebb elemzéssel szolgál. Az elemzést két szakaszban végezzük. Először a vámok hatásait elemezzük egy kis országban, amely nem tudja befolyásolni saját cserearányait. Ezután a nagy ország ese tét vizsgáljuk. Vám egy kis országban Képzeljünk el egy országot, amely kétlerméket, iparcikket és élelmiszert termel és fo gyaszt. Az ország kicsi, és nem tudja befolyásolni cserearányait, a továbbiakban pedig feltételezzük, hogy iparcikkeket exportál és élelmiszert importál. így az ország adott P*M világpiaci áron exportál iparcikkeket és adott Pp világpiaci áron importál élelmi szert. A 8F1.1. ábra vámok nélkül mutatja be ennek az országnak a helyzetét. A gazdaság a termelési lehetőségek határvonalának azon a Q} pontján termel, amely a -P m 'P ; meredekségű egyenesen fekszik. Ez az egyenes meghatározza a gazdaság költségvetési korlátját is, tehát az elérhető fogyasztást ábrázoló pontokat tartalmazza. A gazdaság a költségvetési korlátnak azt a pontját fogja kiválasztani, amely a lehető legmagasabban fekvő közömbösségi görbén fekszik; ezt a pontot D 1-ként jelöljük. Most feltételezzük, hogy a kormányzat t mértékű értékvámot vet ki. Ekkor a fo gyasztóknak és a belföldi termelőknek emagasabb, Pp (1 + 1) élelmiszerárral kell szem benézniük. A relatív árak egyenese ennek megfelelően laposabb lesz, - P ^ l Pp (1 + t) meredekséggel. A relatív iparcikkáraknak ez a csökkenése közvetlen hatással van a termelésre: az iparcikk-kibocsátás csökken, az élelmiszer-termelés pedig emelkedik. A 8F1.2. ábra ezt a termelési eltolódást mutatja a 8F1.1. ábráról származó Ql pont g 2-be való áthelyező désével. A fogyasztási hatás ennél bonyolultabb. A vámból ugyanis kormányzati bevétel keletkezik, amelyet valahogyan el kell költeni. Egy vám pontos hatása általában attól függ, hogy a kormányzat pontosan miként költi el a vámbevételt. Itt van például az az eset, amikor a kormányzat minden vámjövedelmet visszaad a fogyasztóknak. Ekkor a fogyasztók költségvetési korlátja nem a termelést ábrázoló Q2 pontot keresztülszelő, - P m / P f( 1 + 0 meredekségű egyenes lesz; a fogyasztók ugyanis ennél többet is költ- 8. FEJEZET Vámelemzés általános egyensúly mellett MÁSODIK RÉSZ Az ország a termelési lehetőségei határvonalának azon a pontján termel, amely érinti a relatív árakkal egyenlő meredekségű egyenest, és azon a ponton fogyaszt, ahol költségvetési korlátja érinti a lehető legmagasabban fekvő közömbösségi görbét. Élelmiszer-termelés és -fogyasztás, Qw DM 8F1.1. ábra. Szabadkereskedelmi egyensúly kis ország esetében hetnek, mert az áruk termelésével szerzett jövedelmüket kiegészíti a kormányzattól vissza kapott vámbevétel. Hogyan találjuk meg a tényleges költségvetési korlátot? Vegyük észre, hogy a kül kereskedelmi mérlegnek világpiaci árakon is egyensúlyban kell lennie. Tehát Pm x (Öm - &m) - Pp x (P f - QF), ahol Q az iparcikkek és az élelmiszer kibocsátását, D pedig a fogyasztását mutatja. A fenti kifejezés bal oldala így az export értékét mutatja világpiaci árakon, a jobb oldal Az ország kevesebbet termel az export-, és többet az importcikkéből. A fogyasztási szerkezet ugyancsak torzul. A jólét és az ország külkeres kedelme is csökken. Qf->Df Ő a/ ’ Pm x Qm + Pp x Qf = Pm x + Pp x Ez olyan költségvetési korlátot határoz meg, amely - P ^ / Pp meredekséggel halad át a Q2 termelési ponton. A fogyasztási pontnak ezen az új költségvetési korláton kell elhelyezkednie. A fogyasztók azonban nem fogják az új költségvetési korlátnak azt a pontját válasz tani, amely érintkezik egy közömbösségi görbével. A vám ugyanis kevesebb élelmiszer és több iparcikk fogyasztására ösztönzi őket. A 8F1.2. ábrán a vám kivetése utáni fo gyasztási pont jele D2\ ez az új költségvetési korlát egyenesén fekszik, de egy olyan közömbösségi görbén, amely érint egy - P ^ l P? (1 + 0 meredekségű egyenest. Ez az egyenes a Q2 ponton áthaladó hasonló egyenes fölött fekszik, a különbség pedig a fo gyasztóknak visszajuttatott vámbevétel. Ha a 8F1.2. ábrát megvizsgáljuk ésôsszehasonlítjuk a 8F1.1. ábrával, három fontos következtetésre juthatunk: 1. Vám mellett kisebb a jólét, mint szabadkereskedelem esetén. D2 tehát alacsonyabb közömbösségi görbén fekszik, m intD 1. 2. A jólét csökkenése két hatásból ered. (a) A gazdaság már nem olyan ponton termel, amely maximalizálja a jövedelem értékét világpiaci árakon. A Q2-n áthaladó költ ségvetési korlát a g*-en áthaladó költségvetési korláton belül fekszik, (b) A fogyasz tók nem választják a költségvetési korlát jólét-maximalizáló pontját, tehát nem mo zognak fölfelé egészen a gazdaság valóságos költségvetési korlátját érintő közöm bösségi görbéig. Az (a) és a (b) hatás egyaránt abból a tényből ered, hogy a belföldi fogyasztók és a termelők is a világpiaci áraktól eltérő árakat tapasztalnak. A rossz hatékonyságú termelésből származó jóléti veszteség (a) annak a termeléstorzulási veszteségnek az általános egyensúlyi megfelelője, amelyet a fejezet parciális egyen súlyon alapuló elemzési részében írtunk le. A rossz hatékonyságú fogyasztásból eredő jóléti veszteség (b) pedig a fogyasztástorzulási veszteségnek felel meg. 3. A vám csökkenti a kereskedelmet. A vám kivetése után az export és az import is kevesebb, mint előtte. Ezek a kis ország által kivetett vám hatásai. Most a nagy ország által kivetett vámok hatásaira fordítjuk figyelmünket. Vám egy nagy országban A nagy ország esetének vizsgálatához az 5. fejezet függelékében kidolgozott ajánlatigörbe-módszert alkalmazzuk. Két országgal számolunk: Belfölddel, amely iparcikket exportál és élelmiszert importál, és külkereskedelmi partnerével, Külfölddel. A 8F1.3. ábrán Külföld ajánlati görbéje OF. Belföld vám nélküli ajánlati görbéje OMl. A szabad kereskedelmi egyensúlyt OF és OMx metszéspontja határozza meg az 1-es pontban, az iparcikkek ( P ^ / PpV relatív világpiaci ára mellett. 8. FEJEZET pedig az import értékét. Ezt a kifejezést átrendezhetjük annak megmutatására, hogy világpiaci árakon a fogyasztás és a termelés értéke egyenlő: cn Belföld élelmiszerimportja, DF- QF Külföld élelmiszerexportja, Q*F -D*F Q O co '< O A vám miatt az ország külkereskedelme kisebb lesz bármilyen adott cserearány mellett; ajánlati görbéje így befelé tolódik. Ebből azonban a cserearány javulása következik. A cserearány nyereség ellensúlyozhatja a termelés és a fogyasztás torzulásából eredő vesztesé get, amely bármilyen adott cserearány mellett jólétcsök kentő hatású. Belföld iparcikkexportja, QM- Du Külföld iparcikkimportja, D*M -Q*M 8F1.3. ábra. A vám hatása a cserearányokra Most tételezzük fel, hogy Belföld vámot vet ki. Első kérdésünk, hogy miként vál tozna Belföld külkereskedelme, ha cserearányaiban nem lenne változás? A kis ország esetének elemzéséből már tudjuk a választ: adott világpiaci ár mellett a vám az exportot és az importot is csökkenti. így ha az iparcikkek relatív világpiaci ára (P^ / Pp)x marad na, akkor Belföld ajánlata az 1-esből a 2-es pontba tolódna el. Általánosabb megfogal mazásban: ha Belföld vámot vet ki, akkor általános ajánlati görbéje olyan görbévé zsu gorodik, mint a 2-es ponton áthaladó OM1 görbe. Belföld kínálati görbéjének eltolódása azonban megváltoztatja az egyensúlyi csere arányt. A 8F13. ábrán ez az új egyensúly a 3-as pontban van, az iparcikkek (P^ / PF)2 > (P ^/ Pp)1 relatív ára mellett. A vám tehát Belföld számára cserearány-javító hatású. A vám belföldi jóléti hatásai nem egyértelműek. Egyrészt ha a cserearány nem ja vul, akkor a kis országgal kapcsolatban éppen látottak alapján a vám jólétcsökkentő hatású lesz. Másrészt azonban Belföld cserearány-javulása a jólét szempontjából mégis hasznos. így minkét irányban elképzelhető jóléti hatás ugyanúgy, ahogy a parciális egyen súlyi elemzésből is láthattuk. A fejezetben eddig tökéletes versenypiacokat feltételezve elemeztük a kereskedelem politikát, azaz úgy véltük, hogy az árak minden cég számára adottak. A 6. fejezetben bemutatott érveink szerint azonban a nemzetközi kereskedelembe kerülő termékek szá mos piaca tökéletlen versenyben működik. A nemzetközi kereskedelempolitikák hatá sait befolyásolhatja a verseny jellege az adott piacon. Új megfontolást kell azonban figyelembe vennünk akkor, amikor tökéletlen ver senyben működő piacokon vizsgáljuk a kereskedelempolitika hatásait: a nemzetközi kereskedelem korlátozza a monopolista piaci erőt, így a kereskedelmet korlátozó eszkö zök éppen a monopóliumokat erősíthetik. Meglehet, hogy egy cég egy termék egyetlen előállítója valamely országban, mégis csak csekély lehetősége lesz az árak emelésére, ha számos külföldi szállító van a piacon szabadkereskedelem mellett. Ha azonban az import mennyiségét korlátozzák, akkor ugyanez a cég már nyugodtan emelheti árait anélkül, hogy versenytől kellene tartania. A kereskedelempolitika és a monopolista piaci erő közötti összefüggést egy olyan modellből érthetjük meg, amelyben egy ország importál egy terméket, az importtal ver senyző termék termelését pedig mindössze egy cég ellenőrzi. Az ország világpiaci mércé vel mérve kicsi, kereskedelempolitikája tehát nem befolyásolja importárait. A szabadke reskedelem, a vám és a mennyiségi korlátozás hatásait ebben a modellben vizsgáljuk meg. A modell szabadkereskedelem mellett A 8F2.1. ábra olyan piacon mutatja a szabadkereskedelmet, ahol a belföldi monopolista importversennyel áll szemben. D a belföldi keresleti görbe, azaz a belföldi lakosság Ár, p Az importverseny fenyegetése a monopolistát arra kényszeríti, hogy úgy viselkedjék, mintha tökéletes verseny ben működne. Qf Qm Df Mennyiség, Q 8F2.1. ábra. Monopolista szabadkereskedelemben 8. FEJEZET Vámok és mennyiségi korlátozások monopólium esetén MÁSODIK RÉSZ kereslete a termék iránt. Pw a termék világpiaci ára; ezen az áron az import korlátlan mennyiségben kapható. Feltételezzük, hogy a belföldi ipar egyetlen cégből áll, amely nek határköltséggörbéje MC. Ha ezen a piacon nem lenne külkereskedelem, akkor a belföldi cég szokásos profit maximalizáló monopolistaként viselkednék. D-nek egy MR határbevételi görbe felel meg, a cég pedig a monopólium melletti profitmaximalizáló QMtermelési és PMárszin tet választaná. Szabadkereskedelem mellett azonban ez a monopolista magatartás nem lehetséges. Ha a cég PM, vagy bármilyen más, Pw fölötti árat próbálna megállapítani, akkor senki sem venné meg termékét az olcsóbb import miatt. A nemzetközi kereskedelem Perben felső korlátot szab az áremelésnek. Ilyen áremelési korlát mellett a monopolista számára az a legjobb megoldás, ha addig a Q fpontig termel, ahol a határköltség egyenlő a világpiaci árral. Pw ár mellett a belföldi fogyasztók a termék Df egységét fogják igényelni, így az import D f - Qf lesz. Ez azonban ugyanaz az eredmény, amelyet akkor kaptunk volna, ha a belföldi ipar tökéletes versenyben működik. Szabadkereskedelem mellett tehát azt látjuk, hogy a belföldi termelő monopolhely zete semmilyen módon sem befolyásolja az eredményt. A modell vám mellett A vám hatásaként megnő a belföldi termelők által megállapítható maximális ár. Ha az importra t specifikus vám érvényes, akkor a belföldi termelő Pw + 1árat kérhet (8F2.2. ábra). A belföldi termelő továbbra sem emelheti árát egészen a monopolista árszintig, mert a fogyasztók az importot választják, ha az ár a világpiaci ár és a vám összege fölé emelkedik. így a monopolista számára az a legjobb megoldás, ha az árat a határkölt ség Qt-hez tartozó szintjén állapítja meg. A vám megnöveli az árat és a belföldi kiboÁr, P A vám lehetővé teszi a monopolista számára az áremelést, de az import fenyegetése itt még korlátozza az árat. MC ......... V N* ......./ ; X i \ '1 M i Qf Q, Qm / x \ N I \ D MR\ d, d, Mennyiség, Q 8F2.2. ábra. Vám által védett monopolista A modell mennyiségi korlátozás mellett Tételezzük fel, hogy a kormányzat korlátozza az importot, amelynek volumene nem léphet túl egy rögzített Q mennyiséget. Ekkor a monopolista tudja, hogy ha Pw fölötti árat állapít meg, akkor nem veszíti el összes vevőjét. Ehelyett az adott áron - az engedé lyezett Q import levonásával - a teljes belföldi keresletet ki tudja elégíteni. így a mono polista terméke iránti kereslet a belföldi kereslet és az engedélyezett import különbsége lesz. A mennyiségi korlátozás bevezetése utáni keresleti görbét Z^-ként határozzuk meg; ez párhuzamos a D belföldi keresleti görbével, de Q egységgel balra tolódik el (8F2.3. ábra). D^-nak egy új határbevételi görbe, MRq felel meg. A mennyiségi korlátozás által védett cég azzal maximalizálja profitját, hogy a határköltséget ezzel az új határbevétel lel egyenlő szintre állítja be. Ehhez a szinthez Qq termelés és Pq ár tartozik. (Egységnyi termék importjára szól engedély így PQ- Pw járadékot eredményez.) A monopolista most szabadon emelheti árait annak tudatában, hogy az import belföldi ára ugyancsak nőni fog. Qq Mennyiség, Q 8F2.3. ábra. A mennyiségi korlátozással védett monopolista 5 Egyetlen eset van, amikor a vámnak más hatása van a monopolista termelőre, mint arra, ame lyik tökéletes versenyben működik. Ha a vám olyan magas, hogy az import teljesen megszű nik (ez a prohibitív vám). Versenyben álló termelőre már semmilyen további vámemelésnek nincs hatása az import megszűnte után. A monopolistának azonban még akkor is korlátoznia kell árát az import fenyegetése miatt, ha a tényleges import éppen zérus. így egy prohibitív vám megemelése a monopolista számára lehetővé teszi, hogy árát a profitmaximalizáló PM árszinthez közelebb állapítsa meg. 8. FEJEZET csátási szintet is, miközben a kereslet Dr re csökken, így az import is visszaesik. A belföldi termelők azonban még így is ugyanazt a mennyiséget állítják elő, mintha tökéletes versenyben működnének.5 MÁSODIK RÉSZ A vám és a mennyiségi korlátozás összehasonlítása Most az a kérdés, hogy miként hasonlíthatók össze a vám és a mennyiségi korlátozás hatásai. Ennek érdekében a vám- és a mennyiségi korlátozás azon szintjét vetjük össze, amely ugyanannyi importot eredményez (8F2.4. ábra). A t vámszint nyomán Q import kerül be az országba; azt kell tehát megkérdeznünk, hogy mi történne akkor, ha a kor mányzat vám kivetése helyett egyszerűen Q-ra korlátozná az importot. A 8F2.4. ábrából látjuk a vám és a mennyiségi korlátozás hatásainak eltérését. A vám kivetése nyomán Qt belföldi termelés és Pw + t belföldi ár alakul ki. A mennyiségi korlátozás alacsonyabb, Qq belföldi termeléshez és magasabb, Pq árhoz vezet. A vám által védett belföldi termelő úgy viselkedik, mintha tökéletes versenyben működne; a mennyiségi korlátozás védelmében viszont egyáltalán nem. E különbség oka az, hogy a mennyiségi korlátozás nagyobb monopolista piaci erőt alakít ki, mint a vám. Ha a monopolista termelőket vám védi, akkor a belföldi cégek tudják, hogy túl nagy áremelés esetén az import kiszoríthatja őket. A mennyiségi korlá tozás viszont abszolút védelmet ad: a belföldi ár bármilyen magas lehet, az import még sem emelkedhet a mennyiségi korlátozás megszabta szint fölé. Ebből az összehasonlításból látszólag azt szűrhetjük le, hogy a belföldi monopóliu mok piaci erejét kordában tartani akaró kormányoknak a kereskedelempolitikai eszkö zök közül inkább a vámokhoz, mint a mennyiségi korlátozásokhoz kell nyúlniuk. A valóság azonban más: a védelem a vámoktól egyre inkább a nem vámjellegű eszközök, például a mennyiségi korlátozások felé tolódott el. Ennek megértéséhez a kormányzati cselekvés olyan mozgatórugóit kell szemügyre vennünk, amelyek nem a gazdasági ha tékonysággal állnak összefüggésben. A mennyiségi korlátozás alacso nyabb belföldi kibocsátást és magasabb árat eredményez, mint az azonos mennyiségű importot lehetővé tevő vám. Ar, P Qq Qt Mennyiség, Q 8F2.4. ábra. A vám és a mennyiségi korlátozás összehasonlítása A kereskedelempolitika politikai gazdaságtana Az Egyesült Államok 1981-ben felkérte Japánt, hogy korlátozza az Egyesült Államok ba irányuló autóexportját. Ez megnövelte az importált gépkocsik árát és arra kényszerítette az amerikai fogyasztókat, hogy általuk kevésbé kedvelt amerikai autókat vásároljanak. Japán hajlandó volt teljesíteni az amerikai kormányzat kívánságát, egy másik esetben a japán mennyiségi korlátozások eltörlése a marhahús és a déligyümölcs importjára viszont nem állt kötélnek. Az utóbbi mennyiségi korlátozások miatt a japán fogyasztók nak hihetetlenül drága belföldi termékeket kell vásárolniuk az olcsó amerikai import helyett. Mindkét ország kormányzata eltökélt volt tehát olyan kereskedelempolitika al kalmazása mellett, amely a 8. fejezetben bemutatott költség/haszon-elemzés alapján több költséggel járt, mint haszonnal. Látjuk, hogy a kormányzati politikák olyan célo kat követnek, amelyek túlmutatnak az egyszerű költség/haszon-méréseken. Ebben a fejezetben megvizsgálunk néhány okot azok közül, amelyek miatt a kor mányzatoknak nem kell a közgazdászok költség/haszon-elemzéseire alapozniuk gazda ságpolitikájukat, illetve amelyek miatt nem is tesznek így. A kereskedelempolitikát mozgató gyakorlati erők vizsgálata a 10. és a 11. fejezetben is folytatódik. Ezekben a fejezetekben a fejlődő, majd a fejlett országok jellegzetes kereskedelempolitikai prob lémáit tárgyaljuk. A tényleges kereskedelempolitikák megértéséhez mindenekelőtt azt a kérdést kell feltennünk, hogy a kormányzatoknak milyen okaik lehetnek arra, hogy ne avatkozza nak be a külkereskedelembe - tehát melyek is a szabadkereskedelem melletti érvek. Ha választ adtunk erre a kérdésre, akkor a beavatkozást támogató érveket már úgy tekint hetjük át, mint a szabadkereskedelmi érvrendszert megalapozó feltevések megkérdője lezését. A szabadkereskedelem melletti érvek Nagyon kevés ország folytat valóban a szabadkereskedelemhez hasonlítható külkeres kedelmet. Hongkong városállama lehetett az egyetlen modem gazdaság, ahol nem vol tak (s ma sincsenek - aford.) vámok vagy mennyiségi korlátozások. Adam Smith óta azonban a közgazdászok a szabadkereskedelmet olyan ideális állapotnak tekintik, ame lyet célként kell kitűzni a kereskedelempolitika elé. MÁSODIK RÉSZ A szabadkereskedelem melletti kiállásnak azonban korántsem olyan egyszerűek az okai, mint maga az eszme. Az elemzés első szintjén az elméleti modellek azt sugallják, hogy a szabadkereskedelem lehetővé teszi a védelem miatt keletkező hatékonysági vesz teségek elkerülését. Sok közgazdász véli úgy, hogy a szabadkereskedelemtől a terme lés- és fogyasztástorzítás elkerülésén túl is várhatók hasznok. Végül pedig még az olyan közgazdászok is többnyire jobbnak tekintik a szabadkereskedelmet a kormányzatok ál tal a gyakorlatban választott kereskedelempolitikáknál, akik egyébként nincsenek meg győződve a szabadkereskedelmi politika tökéletességéről. Szabadkereskedelem és hatékonyság A szabadkereskedelem melletti hatékonysági érv egyszerűen a vám költség/haszon elemzésének a fordítottja. A 9.1. ábra ismét bemutatja a kiindulópontot az olyan kis ország esetében, amely nem tudja befolyásolni a világpiaci árakat. A vám nettó veszte séget okoz a gazdaság számára, és ezt a veszteséget a két szürke háromszög területe ábrázolja: a vám kivetése azért okoz veszteséget, mert szétzilálja a termelők és a fo gyasztók gazdasági ösztönzőit. A szabadkereskedelem kialakítása tehát megszünteti ezeket a torzulásokat és növeli a nemzetgazdasági jólétet. A szakirodalom számos kísérletről számol be, amikor megpróbálták összegezni a vámok és a mennyiségi korlátozások által okozott torzításokat egyes gazdaságokban. A 9.1. táblázat néhány tágabb érvényű becslést ismertet. Érdemes felfigyelni arra, hogy a védelem költségei az Egyesült Államokban a nemzeti jövedelem meglehetősen kis há nyadát adják. Ez két tényt tükröz: (1) az Egyesült Államok viszonylag kevésbé külke reskedelem-függő ország, mint a többi, (2) néhány jelentős kivételtől eltekintve az ame rikai külkereskedelem meglehetősen mentes a korlátozásoktól. Ezzel szemben egyes kis országok, amelyek igen erősen korlátozó vámokat és mennyiségi korlátozásokat alkalmaznak, akár a potenciális nemzeti jövedelmük 10 százalékáról is kénytelenek le mondani a kereskedelempolitikájuk okozta torzító hatások miatt. Ár, P Egy olyan importkorlátozás, mint a vám, torzító hatású a termelésre és a fogyasztásra. S Világpiaci ár + vám Világpiaci ár D Mennyiség, Q 9.1. ábra. A szabadkereskedelem melletti hatékonysági érv A KERESKEDELEMPOLITIKA POLITIKAI GAZDASÁGTANA 9.1. táblázat. A kereskedelempolitikai védelem becsült költségen nemzeti jövedelem százalékában 247 UJ r\i LU —> LLJ Brazília (1966) Törökország (1978) Fülöp-szigetek (1978) Egyesült Államok (1983) 9,5 5,4 5,4 0,26 Források: Brazília: Balassa, Béla: The Structure of Protection in Developing Countries. The Johns Hopkins Press, Baltimore, 1971; Törökoszág és Fülöp-szigetek: Világbank: The World Development Report 1987. Világbank, Washington, 1987; Egyesült Államok: Tarr, Dávid G Morhre, Morris E.: Aggregate Costs to the United States of Tariffs and Quotas on Imports. Federal Trade Commission, Washington, D. C. 1984. A szabad kereskedelem további hasznai1 Számos közgazdász gondolja úgy, hogy a 9.1. táblázatban bemutatott számítási ered mények akkor sem írják le a teljes igazságot, ha egyes esetekben valóban a szabadkeres kedelem számottevő hasznát mutatják. Általában véve a kis országokban, és különösen a fejlődő országokban sok közgazdász érve hangzik úgy, hogy a szabadkereskedelemből olyan fontos hasznok is származnak, amelyeket a hagyományos költség/haszon-elem zés nem tud megragadni. Ilyen fontos többlethaszon ered a méretgazdaságosságból. A védett piacok miatt széttöredezik a termelés nemzetközi szerkezete, de csökkentik a versenyt és növelik a termelők nyereségét is, ezzel pedig túl sok cég számára teszik vonzóvá az adott ipar ágat. A szűk belföldi piacokon elszaporodó cégek termelése egyenként nem érheti el a gazdaságos méretet. A védelem miatt gazdaságtalan termelési méretek jó példája az argentin autóipar, amely az importkorlátozások nyomán jött létre. Egy hatékony méretű összeszerelő üzemnek évente 80 ezer-200 ezer gépkocsit kellene gyártania, de Argentí nában 1964-ben az iparág összesen 13 cége mindössze 166 000 autót állított elő. Egyes közgazdászok érvei szerint a túl sok újonnan belépni kívánó piaci szereplő elriasztása és a túl sok belépés miatt kialakuló rossz hatékonyságú termelési méretek kiépülésének megakadályozása olyan érv a szabadkereskedelem mellett, amely túlmutat a hagyomá nyos költség/haszon-elemzéseken. Másik érv a szabadkereskedelem mellett, hogy a vállalkozókat ösztönzi az export és az importtal való verseny új lehetőségeinek keresésére. Ezzel a tanulás és az innováció számára több lehetőséget nyújt, mint az „irányított” külkereskedelem, ahol a kormány zat erősen befolyásolja az import és az export szerkezetét. A 10. fejezet szól majd olyan fejlődő országok tapasztalatairól, amelyek váratlan exportlehetőségeket fedeztek fel, amikor a mennyiségi korlátozások és a vámok rendszere helyett nyitottabb kereskede lempolitikákra tértek át. 1 Az itt tárgyalt további hasznokat néha „dinamikus” hasznokként említik, mert a nagyobb fokú verseny és innováció csak hosszabb idő alatt fejtheti ki hatásait, mint a termelés és a fogyasz tás torzításának megszüntetése. C> MÁSODIK RÉSZ A szabadkereskedelem melletti további hasonló írvek legtöbbje nem számszerűsít hető. Mégis, Richard Harris és Dávid Cox kanadai közgazdász 1985-ben megpróbálko zott azzal, hogy számszerűen is bemutassa Kanada nyereségét, ami az Egyesült Álla mokkal folytatott szabadkereskedelemből származik. Elemzésüket a hatékonyabb ter melési méretből származó hasznokra alapozták. Becslésük szerint Kanada reáljövedel me 8,6 százalékkal nőhetett a szabadkereskedelem nyomán - ez háromszor akkora nö vekedés, amelyet általában azok a közgazdászok mutatnak ki, akik nem veszik figye lembe a méretgazdaságosságból származó megtakarításokat.2 Tegyük fel, hogy a szabadkereskedelemből származó további hasznok valóban ak korák, amekkorának egyes közgazdászok vélik őket. Ebben az esetben a külkereskedel mi struktúra vámokkal, mennyiségi korlátozásokkal, exporttámogatásokkal és hasonló eszközökkel való eltorzításának költsége hasonló arányban nagyobb, mint a hagyomá nyos költség/haszon-elemzés eredménye. Politikai érv a szabadkereskedelem mellett A szabadkereskedelmet támogató politikai érv azt a tényt tükrözi, hogy a szabadke reskedelem melletti politikai elkötelezettség még akkor is jó gyakorlati elképzelés le het, ha elvben jobb kereskedelempolitika is szóba jöhet. A közgazdászok gyakori érve, hogy a kereskedelempolitikák a gyakorlatban különérdekek eszközei lehetnek a nemze ti költségeket és hasznokat mérlegelő politikai irányzatok helyett. A közgazdászok ese tenként ki tudják mutatni, hogy vámok és exporttámogatások jól megválasztott kombi nációja elméletben növelheti a nemzeti jólétet, a valóságban azonban minden olyan kormányhivatal érdekcsoportok foglyává és a politikailag befolyásos szektorok javára való jövedelem-újraelosztás eszközévé válhat, amely a külkereskedelembe való beavat kozás kifinomult programjával állna elő. Ha ez az érv megállja a helyét, akkor jobb megoldás lehet a kivételek nélküli szabadkereskedelem szorgalmazása még akkor is, ha tisztán közgazdasági okok nem a szabadkereskedelem mellett szólnának. Az előző oldalakon kifejtett három ok valószínűleg a nemzetközi gazdaságtan szak értőinek a szokásos álláspontját képviseli, legalábbis az Egyesült Államokban: 1. A szabadkereskedelemtől való eltérés hagyományos módon mért költségei tetemesek. 2. A szabadkereskedelemből más hasznok is származnak, amelyeket hozzá kell adni a protekcionista kereskedelempolitikák költségeihez. 3. A szabadkereskedelemtől eltérő bonyolult megoldásokkal való kísérletezés kudar cot fog vallani a politikai döntéshozatali rendszerben. Mégis vannak szakmai szempontból méltánylandó érvek a szabadkereskedelemtől való eltérés mellett. Ezek az érvek tisztességes mérlegelést érdemelnek. 2 Lásd Harris, Richard-Cox, Dávid: Trade, Industrial Policy, and Canadian Manufacturing. Ontario Economic Council, Toronto, 1984; valamint ugyanezektől a szerzőktől: Trade Liberalization and Industrial Organization: Somé Estimates fór Canada. Journal of Political Economy, 93. (1985. február) 115-145. old. Mit nyert az EU 1992-n? Az Európai Közösség (most már Európai Unió) országai 1987-ben megegyeztek abban, amit formálisan Európai Egységokmánynak neveztek. Ennek célja egy valóban egysé ges európai piac kialakítása volt. Az okmányban foglaltak megvalósulását öt éven belül várták, így a benne előirányzott programot általában „1992”-ként ismerték. 1992-vel kapcsolatban az volt szokatlan, hogy az Európai Közösség már vámunió volt, tehát a tagországok közötti kereskedelmet nem gátolták vámok vagy mennyiségi korlátozások. 1992 hívei azzal érveltek, hogy még mindig maradtak számottevő akadá lyok a tagországok közötti kereskedelemben. Ezek egy része a határátkelés költségei miatt állt fenn: például a Franciaország és az NSZK között árut szállító teherautóknak a jogi formaságok miatt meg kellett állniuk a határon, ez pedig sokszor jelentős idővesz teséget és üzemanyagköltséget okozott a hosszú várakozás miatt. Az üzleti utazókra hasonló költségek hárultak, ha például London és Párizs között a repülőút csak egy órát tartott, mégis egy további órát kellett eltölteniük az útlevél- és a vámvizsgálattal. A nemzeti szabályok eltérései ugyancsak korlátozták a piacok integrá cióját. Az élelmiszer-egészségügyi előírások EK-országok közötti eltérései miatt példá ul nem is jöhetett szóba, hogy egy teherautót egyszerűen megtöltsenek brit élelmisze rekkel, és azokat minden további nélkül Franciaországba szállítsák. A külkereskedelem ilyen alig látható akadályainak a felszámolása igen nehézkes politikai folyamatnak bizonyult. Tegyük fel, hogy Franciaország engedélyezi áruk be vitelét Németországból mindenfajta vizsgálat nélkül. Hogyan lehet megakadályozni azt, hogy a franciák a náluk érvényes biztonsági előírásoknak nem megfelelő iparcikkeket, nemzeti egészségügyi szabályaikba ütköző élelmiszereket vagy a francia orvosok által nem elfogadott gyógyszereket vásároljanak? Az országok valóban csak úgy nyithatják meg határaikat, hogy ha meg tudnak egyezni azonos szabványokban, tehát egy francia szabványoknak megfelelő termék Németországban is elfogadott lesz, és megfordítva. Az 1992-et megalapozó tárgyalásokkal ezért szakterületek százain kellett egységesíteni a szabályozást, de ezek a tárgyalások a nemzeti kultúrák eltérései miatt gyakran a süke tek párbeszédére emlékeztettek. A legnagyobb viharokat az élelmiszerekkel kapcsolatos tárgyalások váltották ki. Az összes fejlett ország szabályozza például a mesterséges élelmiszer-színezékek használa tát, mert el kívánja kerülni, hogy a fogyasztók szervezetébe tudtukon kívül rákkeltő vagy más káros hatású vegyi anyagok jussanak. A kezdetben javasolt élelmiszerszínezék-szabályozás azonban tönkretette volna több hagyományos brit élelmiszer megjele nését: a rózsaszínű reggeli virsli fehér színt kapott volna, az aranyszínű hering szürkét, a puha borsó élénk színe pedig tompa zöldet. A kontinens fogyasztói nem törődtek ezzel, hiszen azt sem értették, hogy a britek egyáltalán hogyan ehetnek ilyen dolgokat. Nagy-Britanniában azonban az ügy összekapcsolódott a nemzeti azonosságtudat elvesz tésétől való félelemmel, a javasolt szabályozás lazítása tehát kiemelt üggyé vált a kor mány számára. 9. FEJEZET ■ Esettanulmány MÁSODIK RÉSZ A britek valóban elérték a szükséges felmentést ezeken a területeken. Németország ugyanakkor kénytelen volt beletörődni az olyan sör importjába, amely nem felelt meg a több évszázados német sörtisztasági törvénynek, s az olaszoknak el kellett fogadniuk az olyan importtésztát, amely - minő borzalom! - nem a megfelelő búzafajtából készült. De miért volt szükség minderre a hosszadalmas tárgyalásra? Mit lehetett várni 1992től? A közvetlen hasznok kimutatására irányuló elemzési erőfeszítések mindig odaju tottak, hogy ezek a hasznok nem lehetnek túl nagyok. A határátkelés költségei legföl jebb a szállított áruk értékének néhány százalékát tették ki; az ilyen költségek kiiktatása legföljebb töredékszázaléknyival növelte volna az EU-országok reáljövedelmét. Mégis az Európai Bizottság (az EU adminisztratív szervezete) közgazdászai azt hangoztatták, hogy a valódi hasznok sokkal nagyobbak lesznek. Érveik nagyrészt arra a nézetre épültek, hogy az európai piac egységesítése nagyobb versenyt eredményez a cégek között, s hatékonyabb termelési méretet alakít ki. Gyak ran végeztek összehasonlítást az Egyesült Államokkal, amelynek vásárlóereje és lakos sága hasonló az EU-éhoz, de ott nincsenek belső határok és a piac teljesen egységes. A Bizottság közgazdászai rámutattak, hogy Nyugat-Európa piacai számos iparágban töre dezettek: a cégek nem egységes piacként kezelik a kontinenst, hanem kisebb piaci öve zetekre osztották fel, amelyeket viszonylag kisméretű nemzeti cégek látnak el. Érveik szerint az összes kereskedelmi akadály eltávolítása után ezek a termelők megerősödné nek, és a termelékenység számottevő mértékben emelkedne. Ezek a feltételezett hasz nok 1992 becsült hatását már az EU-országok jövedelmének néhány százalékára tették. A Bizottság közgazdászai azt is hangoztatták, hogy közvetett hasznokra is lehet számí tani, mert az EU-gazdaság hatékonyságjavulása megjavítaná az infláció és a munkanél küliség közötti átváltási viszonyt. A számítások végén azt hozták ki, hogy 1992-ben az EU-összjövedelem 7 százalékát nyernék az egységes piac megvalósításán.3 A vita egyik résztvevője sem tekintette különösebben megbízható adatnak a 7 szá zalékot, de sok közgazdász értett egyet a Bizottsággal abban, hogy az egységes piac megvalósításán sokat lehet nyerni. Voltak azonban kétkedők is, akik szerint a piacok töredezettsége sokkal inkább kulturális, mint kereskedelempolitikai okok következmé nye. Az olasz fogyasztók például más mosógépeket igényeltek, mint a németek. Az olaszok viszonylag kevés ruházati cikket vásárolnak, ezek viszont divatos és drága ter mékek, és ezért ők a lassan, kíméletesen működő mosógépeket kedvelik ruházatuk meg óvása érdekében. Ma még nem mondhatunk megfellebbezhetetlen ítéletet 1992 fölött, de az első ta pasztalatok szerint a támogatóknak és a kétkedőknek is volt igazuk valamiben. Több esetben valóban az ipar jelentős megerősödése következett be. A Hoover cég például bezárta franciaországi porszívóüzemét és egész gyártását hatékony brit üzemébe vonta össze. Ugyancsak voltak esetek, amikor a régi piaci töredezettség láthatóan megszűnt. Ez néha meglepő módon történt, például amikor a szeletelt brit kenyér Franciaország ban népszerű termékké vált. Más esetekben azonban a piacok összekapcsolódása alig haladt előre. A németek továbbra sem igen érdeklődtek az importált sör iránt, az ola szok pedig egyáltalán nem voltak hajlandók lágy búzából készült tésztát fogyasztani. 3 Lásd The Economics of 1992. Commission of the European Communities, Brüsszel, 1988. A legtöbb vámot, mennyiségi korlátozást és más kereskedelempolitikai eszközt egyes érdekcsoportok jövedelmének a védelmére vezetik be. A politikusok azonban gyakran azt állítják, hogy ezeket az eszközöket országos érdekből alkalmazzák, és ezzel néha még igazat is mondanak. A közgazdászok sokszor érvelnek azzal, hogy a szabadkeres kedelemtől való eltérés csökkenti a nemzeti jólétet. Mégis vannak elméleti megfontolá sok arra, hogy az aktivista kereskedelempolitika esetenként az ország egészének a jólé tét is növelheti. Cserearányon alpuló érvelés a vámvédelem mellett A szabadkereskedelemtől való eltérés melletti érvek egyike közvetlenül a költség/ha szon-elemzésből származik. Egy olyan nagy ország számára, amely képes a külföldi exportőrök árainak befolyásolására, a vám csökkenti az import árait és így cserearány nyereség származik belőle. Ezt a cserearány-nyereséget a vám költségeivel kell szem beállítani. Ezek a költségek azért keletkeznek, mert a vám eltorzítja a termelés és a fogyasztás ösztönzőit. Lehetséges azonban, hogy a cserearány-nyereség egyes esetek ben nagyobb, mint a vám költsége, és a vám melletti cserearányérv ezen alapul. A fejezet függeléke megmutatja, hogy megfelelően alacsony vám mellett a csere arány-nyereségnek ellensúlyoznia kell a költségeket. így alacsony vámszint mellett a nagy ország jóléte nagyobb, mint szabadkereskedelem esetén (9.2. ábra). A vámszint növekedésével azonban a költségek gyorsabban kezdenek nőni a hasznoknál, a nemzeti jólétet a vámszinttel összefüggésbe hozó görbe pedig lefelé kanyarodik. A kereskedelNemzeti jólét Egy nagy ország számára létezik egy t0 optimális vám, amelynél a cserearány javulás hatámyeresége éppen megegye zik a termelés- és fogyasztástorzítás hatékonysági határveszteségével. vám, tQ vámszint, tp 9. FEJEZET Nemzeti jóléti érvek a szabadkereskedelem ellen MÁSODIK RÉSZ met teljesen lehetetlenné tevő vámszint (tp a 9.2. ábrán) rosszabb helyzetbe hozza az országot, mint a szabadkereskedelem; a vámszint további emelése tp fölé pedig már hatástalan, így a görbe ellaposodik. A 9.2. ábra görbéjének 1-es pontjában, amely a tQvámszintnek felel meg, a nemzeti jólét eléri maximumát. A nemzeti jólétet maximalizáló t0 vámszint az optimális vám. (Szokás szerint az optimális vám kifejezést általában inkább a cserearányérv által meg alapozott vámszintre, nem pedig a minden lehetséges megfontolást számításba véve legjobbnak tekintett vámszintre alkalmazzák.) Az optimális vámszint mindig pozitív, de alacsonyabb a prohibitív (tp) vámnál, amely minden importot lehetetlenné tenne. A cserearányérvből vajon milyen gazdaságpolitika következik az exportszektorok számára? Mivel az exporttámogatás rontja a cserearányt és ezzel feltétlenül csökkenti a nemzeti jólétet, az exportszektorok számára egy negatív támogatás lenne az optimális megoldás. Ez olyan exportadó lehetne, amely növeli az export árát a külföldiek számá ra. Az optimális vámszinthez hasonlóan az optimális exportadó is mindig pozitív, de alacsonyabb annál a prohibitív adószintnél, amely az exportot tenné lehetetlenné. Szaúd-Arábia és más olajtermelő országok éveken át megadóztatták olajexportju kat, és ezzel megemelték az olaj árát a világ többi része számára. Noha az olajárak visszaestek a nyolcvanas évek közepén, nehéz lenne képviselni azt az érvet, hogy szabadkereskedelem mellett Szaúd-Arábia jobban járt volna. A szabadkereskedelem elleni cserearányon alapuló érvelésnek azonban fontos kor látjai is vannak. A legtöbb kis ország csak alig-alig tudja befolyásolni importjának vagy mások exportjának a világpiaci árait, esetükben tehát a cserearányérvnek kicsi a gya korlatijelentősége. Nagy országok számára viszont, amilyen például az Egyesült Álla mok, a cserearányérv a nemzeti monopolista piaci erő más országok kárára való kihasz nálásának az érve lett. Az Egyesült Államok ezt bizonyos mértékig nyilván megtehetné, de egy ilyen ragadozó politika más nagy országok megtorló lépéseit vonhatná maga után. A megtorló jellegű kereskedelempolitikai lépések egymásutánja viszont aláak názná a nemzetközi kereskedelempolitikai koordinációra irányuló kísérleteket, amelye ket később mutatunk be ebben a fejezetben. A szabadkereskedelem elleni cserearányérv így szakmai szempontból kifogástalan, gyakorlati haszna azonban kétséges. A gyakorlatban a közgazdászok többet hangoztat ják elméleti tételként, mint amennyire a kormányok valóban felhasználják kereskede lempolitikájuk igazolására. A belföldi piaci kudarcok érve a vámvédelem mellett Tegyük félre most a cserearány problémáját, és nyúljunk vissza a szabadkereskedelem melletti klasszikus érvhez, amely a fogyasztói és a termelői többlet fogalmának felhasz nálásával a költség/haszon-elemzésre épült. Sok közgazdász érvelt a szabadkereskedelem ellen arra hivatkozva, hogy ezek a fogalmak, s közülük különösen a termelői többlet fogalma, nem mérik megfelelően a költségeket és a hasznokat. Miért nem lehet alkalmas a termelői többlet a valamely termék előállításából eredő haszon mérésére? A következő két fejezetben ennek számos okát fogjuk felsorolni: kö Ár, P Ha egy termék előállítása többlet társadalmi haszonnal jár (ezt a (b) ábrarészen a c terület mutatja), amely nem jelenik meg termelői többletként (a b terület az (a) ábrarészen), akkor a vám jólétnövelő hatású lehet. 9. FEJEZET zéjük tartozik annak a lehetősége, hogy az adott szektorban alkalmazott munkaerő más hol munkanélküli vagy alulfoglalkoztatott lenne; az, hogy a tőke- vagy a munkaerőpia cokon olyan tökéletlenségek vannak, amelyek meggátolják az erőforrások megfelelően gyors átcsoportosítását a magas megtérülést ígérő területekre, valamint az az esély is, hogy az új vagy különösen innovatív iparágakból az új technológiák gyorsan átterjed hetnek más iparágakba. Mindezt általános néven a belföldi piaci kudarcok közé sorol hatjuk. A felsorolt példák mindegyikénél az történik, hogy a gazdaságban valamely piac nem végzi el megfelelően a feladatát - a munkaerőpiac nem tisztul meg, a tőkepiac nem osztja el hatékonyan az erőforrásokat és így tovább. Tételezzük fel például, hogy valamely termék előállításából olyan tapasztalat szár mazik, amely megnöveli a gazdaság egészének a technológiai színvonalát, de az iparág cégei nem tudják kiaknázni ezt az előnyt, így pedig nem tudják figyelembe venni annak eldöntéséhez, hogy mennyit termeljenek. Ekkor a többlettermelésnek olyan társadalmi határhaszna van, amelyet nem lehet mérni a termelői többlet alapján. Ez a társadalmi határhaszon lehet a vámok vagy más kereskedelempolitikák egyik jogcíme. A 9.3. ábra szemlélteti a belföldi piaci kudarcon alapuló érvet a szabadkereskedelem ellen. A 9.3.(a) ábrán láthatjuk a vám hagyományos költség/haszon-elemzését kis or szág esetére (tehát a cserearány-hatások nélkül). A 9.3.(b) ábra pedig azt a - termelésből MÁSODIK RÉSZ származó - határhasznot jelöli, amelyet a termelői többlet alapján nem tudunk mérni. Az ábra mutatja annak a vámemelésnek a hatásait, amely a belföldi árat P ^ rő l Pw + tre növeli meg. A termelés ^ -rő l 5^-re emelkedik, az ebből eredő termeléstorzulást az a jelzésű terület mutatja. A fogyasztás D l-rő\ D2-re csökken, a fogyasztás ebből származó torzulását pedig a b jelű terület ábrázolja. Azt látnánk, hogy a vám költségei nagyobbak, mint hasznai, ha csak a fogyasztói és a termelői többlettel számolnánk. A 9.3. (b) ábra azonban azt mutatja, hogy ez a számítás nem vesz figyelembe egy további hasznot, amely miatt a vám kivetése a szabadkereskedelemnél vonzóbb megoldásnak tűnhet. A termelés növelése olyan társadalmi haszonnal jár, amelyet a társadalmi határhaszon görbéjének Sl és S2 közötti szakasza alatti c terület mutat. Valójában, csakúgy mint ahogy a cserearány-javulás esetében érveltünk, elegendően alacsony vámszint esetén a c területnek mindig nagyobbnak kell lennie az a + b összterületnél, tehát léteznie kell olyan jólétmaximalizáló vámszintnek, amely nagyobb társadalmi jólétet eredményez, mint a szabadkereskedelem. A belföldi piaci kudarcokon alapuló érvelés a szabadkereskedelem ellen egy általá nosabb közgazdasági koncepció speciális esete. Ezt a koncepciót a második legjobb megoldás elméletének nevezik (theory o f the second best). Ez az elmélet azt állítja, hogy bármelyik piacon csak akkor célszerű az állami beavatkozás mellőzése, ha az összes többi piac megfelelően működik. Ha azonban nem ez a helyzet, akkor az egyik piac ösztönzőit eltorzító állami beavatkozás valójában növelheti a jólétet a másutt mutatko zó piaci kudarcok következményeinek ellensúlyozásával. Ha például a munkaerőpiac rosszul működik és nem tudja biztosítani a teljes foglalkoztatást, akkor a munkaerő igényes iparágak állami támogatása jó ötletnek bizonyulhat akkor is, ha teljes foglal koztatás mellett erre nem volna semmi szükség. Jobb volna a munkaerőpiac korrigálása például a bérek rugalmasságának növelésével, de ha ez valamilyen ok miatt nem lehet séges, akkor a beavatkozás más piacokon a probléma megoldásának „második legjobb” módja lehet. A második legjobb megoldás elméletének kereskedelempolitikai alkalmazásakor a közgazdászok szokásos érve az, hogy egy gazdaság belső működésének tökéletlenségei indokolttá tehetik a külső gazdasági kapcsolatokba való beavatkozást. Ez az érv elisme ri, hogy a nemzetközi kereskedelem nem okozója a problémának, ugyanakkor azt su gallja, hogy a kereskedelempolitikai eszközök felhasználása legalábbis részleges meg oldást kínálhat. Mennyire meggyőző a piaci kudarcok érve? A kereskedelempolitikai védelem melletti piaci kudarcokra alapozott érvei első megje lenésük idején szinte aláaknázták a szabadkereskedelem ügyét. Hiszen ki is állíthatná, hogy a modem gazdaságok, amelyekben mi is élünk, valóban mentesek a piaci kudar coktól? A szegényebb országokban különösen sok piaci tökéletlenséget tapasztalha tunk. A fejlődő országokban például gyakori a munkanélküliség jelenléte a városi és a falusi bérek számottevő különbségeivel együtt (bővebben lásd a 10. fejezetben). A piaci kudarcoknak kevesebb szembeötlő jele van a fejlett országokban, de ott is könnyűszer rel feltételezhetünk komoly piacműködési zavarokat - például azt, hogy az újításokkal 9. FEJEZET fellépő cégek nem tudják learatni innovációik összes gyümölcsét. Hogyan állhatunk ki a szabadkereskedelem ügye mellett, ha nem csekély a valószínűsége annak, hogy lehet nek olyan állami beavatkozások, amelyek növelhetik a nemzeti jólétet? A szabadkereskedelem ügyének védelme két irányban képzelhető el: az első érv rendszer szerint a belföldi piaci kudarcokat a problémák eredetére irányzott gazdaságpolitikai eszközökkel kell orvosolni; a második érvrendszer szerint pedig a közgazdá szok nem tudják annyira megbízhatóan feltárni a piaci kudarcokat, hogy ennek alapján receptet adhassanak a megoldásra. Az eddig nem mért társadalmi határhasznok figyelembevételére is alkalmas költség/ haszon-elemzéssel mutathatunk rá arra, hogy a belföldi piaci kudarcok belföldi gazda ságpolitikai lépéseket, nem pedig kereskedelempolitikai változásokat tesznek szüksé gessé. A 9.3. ábra bemutatta, hogy egy vám is lehet jólétnövelő hatású a termelést és a fogyasztást torzító hatásai ellenére is, mert többlettermeléshez vezet, ami társadalmi haszonnál jár. Ha azonban ugyanezt a termelésnövekedést termelési támogatással érnék el a vám helyett, akkor az ár nem emelkedne a fogyasztók számára, és a b fogyasztási veszteséget el lehetne kerülni. Másként fogalmazva: az ösztönözni kívánt tevékenység közvetlen megcélzásával a termelési támogatás lehetővé teheti a vámhoz kapcsolódó járulékos költségek megtakarítását. Ez a példa a piaci kudracok kezelésének egyik általános elvét szemlélteti: mindig a lehető legközvetlenebb módon érdemes foglalkozni a piacműködési zavarokkal, mert a közvetett gazdaságpolitikai válaszlépések akarva - akaratlan a gazdaság más területein torzítják el az ösztönzőket. így a belföldi piacműködési zavarok kiváltotta kereskede lempolitikai lépések sohasem jelentik a leghatékonyabb választ: mindig „második leg jobb”, nem pedig „első legjobb” eszközök. Ebből a felismerésből fontos elv következik a kereskedelempolitikai döntéshozók számára: bármilyen javasolt kereskedelempolitikai eszközt mindig össze kell hasonlíta ni egy teljesen a belföldi piacra irányuló változattal az adott probléma megoldása érde kében. Ha a belföldi piacra ható eszköz túl költséges, vagy nem kívánt mellékhatásai vannak, akkor a kereskedelempolitikai megoldás szinte biztosan még kevésbé indokolt - még akkor is, ha költségei kevésbé feltűnőek. Az Egyesült Államokban például a gépkocsiimport mennyiségi korlátozását arra hivatkozva támogatták, hogy meg kell óvni az autóipari munkahelyeket. A mennyiségi korlátozás szószólói úgy érveltek, hogy az amerikai munkaerőpiac túl rugalmatlan, és ezért az autóipari munkások foglalkoztatása sem bércsökkentéssel, sem más szektorok ban való elhelyezkedéssel nem tartható fenn. Most tekintsünk egy kizárólag belpiaci eszközt ugyanennek a problémának a megoldására: az autóipari munkásokat alkalmazó cégek támogatását. Egy ilyen beavatkozás erős politikai ellenállást váltana ki. Egyrészt azért, mert a jelenlegi foglalkoztatási szint megőrzése kereskedelempolitikai védelem nélkül igen nagy támogatások kifizetését tenné szükségessé, ez pedig vagy a szövetségi kormány zat deficitjét növelné, vagy adóemelést tenne szükségessé. Az autóipari munkások ugyan akkor a feldolgozóiparban nagyon jól fizetett munkaerőnek számítanak, a közvélemény tehát bizonyára tiltakozna támogatásuk ellen. Aligha lehet elképzelni, hogy az autóipari munkások foglalkoztatási támogatása túlélné a Kongresszus szavazását. Egy mennyisé gi korlátozás azonban még ennél is drágább lenne, mert ugyanakkora foglalkoztatásnö MÁSODIK RÉSZ velő hatás mellett eltorzítaná a fogyasztók választási lehetőségeit is. Csak annyi volna a különbség, hogy az utóbbi esetben a költségek kevésbé lennének láthatók, mert maga sabb autóárakban, nem pedig közvetlen kormányzati költekezésben mutatkoznának meg. A belföldi piaci kudracokkal indokolt kereskedelempolitikai védelem bírálói szerint ez az eset tipikus: a szabadkereskedelemtől többnyire nem azért térnek el, mert ennek a megoldásnak a hasznai nagyobbak a költségeinél, hanem azért, mert a közvélemény nem érti meg tényleges költségeiket. A kereskedelempolitika költségeinek a belföldi piacra irányuló megoldások költségeivel való összehasonlítása segít látnunk azt, hogy ezek a költségek valójában milyen mértékűek. A szabadkereskedelem melletti második érv szerint a piaci kudarcokat általában nehéz pontosan meghatározni, és ezért okoz gondot a megfelelő gazdaságpolitikai megoldás kiválasztása. Tételezzük fel például, hogy egy fejlődő országban városi munkanélküli ség van. Milyen gazdaságpolitikai megoldás a legjobb? Az egyik hipotézis (a 10. feje zetben vizsgáljuk meg) szerint a városi ipar védelme érdekében kivetett vám a mun kanélkülieket a termelésbe fogja vonzani és ezzel olyan társadalmi hasznokat hoz létre, amelyek nagyobbak a megoldás költségeinél. Egy másik hipotézis szerint azonban ez a megoldás olyan munkaerő-vándorlást indít el a városok felé, hogy a munkanélküliség még nőni is fog. Nehéz megmondani, hogy melyik hipotézis helytálló. A közgazdasági elmélet bőven tárgyalja a jól működő piacokat, de sokkal kevesebb eligazítást ad azok ról, ahol ez nem igaz; egy piac sokféleképpen működhet rosszul, és a második legjobb megoldás kiválasztása a piaci kudarc részleteitől is függ. ♦ Piaci kudarc pró és kontra: Kalifornia esete A szabadkereskedelem bírálói szerint a piaci kudarcok növelik a kereskedelem politikai védelem szükségességét. Valójában azonban a belföldi piaci kudarc mindkét irányban hathat. Ugyanolyan valószínű, hogy egy iparágnak rejtett tár sadalmi többletköltségei lesznek, mint hogy rejtett társadalmi határhasznok ke letkeznek. így ugyanúgy lehetséges, hogy a vám vagy a mennyiségi korlátozás a hagyományosan mért költségek és hasznok fölött többletköltségeket okoz, mint hogy nem várt hasznokkal jár. Néhány közgazdász érdekes esetet tárt fel annak példájaként, hogy a belföldi piaci kudarcok a szabadkereskedelem melletti érveket erősíthetik. Ezt az esetet az Egyesült Államok és Mexikó közötti szabadkereskedelem valószínű hatásai nak tanulmányozásakor elemezték. Az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Társulás (NAFTA) egyik fontos ha tása volt, hogy megnyitotta az amerikai piacot a Mexikóból származó gyümölcsés zöldségimport növelése előtt. Ez a növekedés feltétlenül csökkentette vala melyest az amerikai termelést, különösen Dél-Kalifomiában. A megfelelő második legjobb kereskedelempolitikai eszköz kiválasztásának nehéz volta megerősíti az előbb említett politikai érvet a szabadkereskedelem mellett. Ha a kereskedelempolitika szakértői igencsak bizonytalanok abban, hogy miként térjenek el a szabadkereskedelemtől és egymás között sem jutnak egyetértésre, akkor a kereskede lempolitika igen könnyen figyelmen kívül hagyhatja a nemzeti jóléti szempontokat, és különérdekek politikai foglyává válhat. Ha a piaci kudarcok nem kimondottan súlyo sak, akkor a szabadkereskedelem melletti elkötelezettség végül jobb kereskedelempoli tikának bizonyulhat, mint az, amely egy rugalmasabb megközelítésnek teret engedve kinyitja Pandora szelencéjét. 9. FEJEZET Ezek a közgazdászok azonban észrevették, hogy a dél-kaliforniai mezőgaz daság igen erősen függ az öntözéstől, a gazdálkodók viszont bonyolult politikai és történelmi okokból nagyban támogatott áron kapják a vizet. Dél-Kalifornia aszályos terület, ahová az Egyesült Államok nyugati részéből hosszú úton kell elvinni a vizet, ennek pedig a gátak, illetve a vízvezetékek építése és karbantar tása miatt számottevő költségei vannak. A költségek ugyancsak nagyok, bár nehezen mérhetők környezeti szempontból. Ha pedig Kaliforniát szárazság tá madja meg, akkor vízkorlátozást kell bevezetni, ugyancsak jelentős költség mel lett. A farmerek mégis igen keveset fizetnek a vízért, mindössze egyhetedét an nak, mint amit a városi fogyasztóknak számláznak, és amely összeg (sok köz gazdász szerint) a valódi költségek még kisebb hányadát jelentik. A NAFTA-t elemző közgazdászok rájöttek arra, hogy a nagyobb zöldség- és gyümölcsimport ugyan csökkentheti a kaliforniai mezőgazdasági termelést, vi szont megszüntetné a víz olyan felhasználását, amely igen alacsony társadalmi haszonnal jár éppen azért, mert annyira alacsony áron adják. Kedvező hatás pél dául, hogy a városi fogyasztóknak ritkábban kell tartaniuk vízhiánytól, a gátak és vízvezetékek miatti kormányzati kiadások csökkennek, és a környezeti terhe lés is enyhül. A gyümölcs- és zöldségimport ilyen kedvező hatásai meglepően nagyok lehetnek: a tanulmány szerint az amerikai gazdaság évente több mint 100 millió dollárt nyerhet rajta. A kaliforniai vízfelhasználás problémájának „első legjobb” megoldása ter mészetesen a víztakarékosság ösztönzése lenne azzal, hogy mindenki, aki vizet fogyaszt, a víz tényleges társadalmi határköltségének megfelelő árat fizessen. Az öntözésre biztosított olcsó víz felhasználása a 8. fejezetben bemutatott cukorimport-korlátozáshoz hasonlóan az olyan gazdaságpolitika klasszikus példá ja, amely kevés embernek nagy hasznokat juttat, jóval nagyobb, ám sokfelé osz ló költségekkel jár sokkal több ember számára, s politikailag mégis érinthetet lennek látszik. MÁSODIK RÉSZ Jövedelemeloszlás és kereskedelempolitika Eddig a vámpolitika melletti és elleni nemzeti jóléti érvekre összpontosítottunk. Cél szerű volt ezzel kezdeni az elemzést, mert a nemzeti jólét és egyes csoportok jóléte közötti különbségtétel segíti a tisztánlátást, és azért is, mert a kereskedelempolitikák szószólói általában azt hangoztatják, hogy az egész ország javát szolgálják. A kereske delempolitika aktuálpolitikai összefüggéseinek vizsgálatakor azonban tekintetbe kell vennünk, hogy nemzeti jólét a valóságban nem létezik. Csak egyéni kívánságok van nak, amelyek többé-kevésbé tükröződnek a kormányzati célokban. Hogyan lehet összeadni az egyéni preferenciákat ahhoz, hogy megkapjuk a valóság ban működő kereskedelempolitikát? Erre nincs egyetlen, általánosan elfogadott válasz, de egyre több közgazdasági elemzés tár fel olyan modelleket, amelyekben a kormány zat célja a minél nagyobb politikai siker, nem pedig a nemzeti jólét valamilyen, csak elvontan értelmezhető szintje. Verseny a választókért A politikatudósok hosszú ideje használnak egy egyszerű modellt a politikai pártok kö zötti verseny leírására, s ezzel próbálják megmutatni, hogy a választói preferenciák miként tükröződnek a különböző politikai döntésekben.4 A modell lényege a következő: téte lezzük fel, hogy két egymással versengő párt van, és mindkettő bármit megígérne a következő választás megnyerése érdekében. Tegyük fel azt is, hogy ezeket a politikai ígéreteket egy dimenzióban is leírhatjuk, mondjuk a vámszinttel. Végül tételezzük fel, hogy a szavazók által preferált gazdaságpolitikai megoldások eltérőek. Például képzel jük el, hogy egy ország szakképzettség-igényes termékeket exportál és munkaerő-igé nyes termékeket importál. Ekkor a magas szakképzettségű szavazók az alacsony vám szintet támogatják, az alacsony szakképzettségű szavazók viszont a magasabb vámok tól várnak nagyobb jólétet (a 4. fejezetben tárgyalt Stolper-Samuelson-hatás miatt). így képzeletben sorba állíthatjuk a szavazókat az általuk kívánt vámszintek sorrendjében. Baloldalt állnának a legalacsonyabb, jobboldalt pedig a legmagasabb vámok hívei. Milyen kereskedelempolitikát ígérne a két párt? A válasz az, hogy a középmezőny nek megfelelőt - pontosabban véleményük közeledni fog egymáshoz annak a vám szintnek az irányában, amely a médián szavazó, azaz a pontosan a sor közepén álló választópolgár álláspontjának megfelel. Ennek magyarázatához lássuk a 9.4. ábrát. Az ábrán a szavazók az általuk elvárt vámszintnek megfelelően állnak sorba, és ezt a felté telezett felfelé hajló görbe mutatja; tM a médián szavazó által kívánt vámszint. Most tételezzük fel, hogy az egyik párt a tA vámszintet javasolta, amely lényegesen a médián szavazó által elvárt vámszint fölött van. Akkor a másik párt a valamivel alacsonyabb tB vámot javasolhatná, programját szinte minden olyan választó támogatná, aki alacso nyabb vámszintet szeretne, ez pedig a többség lenne. Másként szólva, a politikai pártok 4 Lásd Downs, Anthony: An Economic Theory of Democracy. Brookings, Washington, 1957. A szavazókat sorba állítottuk az általuk elfogadott vámszint mértéke szerint. Ha az egyik párt magas tA vámot javasol, akkor a másik párt átcsábíthatja szavazóinak nagy részét azzal, hogy valamivel alacsonyabb, tB vámot ajánl. Ez a politikai verseny mindkét pártot arra készteti, hogy t^hez, a médián szavazó által elfogadott vámszinthez közeli vámot javasoljon. szavazó 9.4. ábra. Politikai verseny nak mindig érdekében áll, hogy alákínáljanak bármilyen olyan vámjavaslatnak, amely magasabb a médián szavazó kívánságánál. Hasonló érveléssel kimutatható, hogy az önérdek vezérelte politikusok mindig ma gasabb vámot akarnak javasolni, ha ellenfelük a médián szavazó kívánságánál alacso nyabb vámot szorgalmaz. így mindkét párt végső javaslata közel lesz ahhoz, amire a médián szavazó számít. A politikatudósok többféleképpen módosították ezt az egyszerű modellt. Egyes elem zők például hangsúlyozzák a pártaktivisták szerepét a szavazatok elnyerésében; mivel ezen aktivisták motivációja gyakran ideológiai, támogatásuk megszerzésének igénye a pártok számára kockázatossá teheti, hogy tényleg olyan cinikusak legyenek, vagy egy mástól annyira nehezen megkülönböztethető álláspontokat képviseljenek, mint ahogy ezt a fenti modell sugallja. A választókért folyó verseny médián szavazóra épülő mo dellje mégis igen hasznos segédeszköz ahhoz, hogy átgondoljuk a politikai döntések kialakulását a valóságos világban, ahol az ilyen döntések jövedelemeloszlási hatásai fontosabbaknak bizonyulhatnak, mint hatékonysági hatásaik. A médián szavazó modellje azonban éppen a kereskedelempolitikai döntések meg alapozásának leírására kevésbé alkalmas! Sőt éppen a rossz előrejelzésekhez vezet. A modell szerint egy gazdaságpolitikai eszközt annak alapján kell megválasztani, hogy hány szavazó tetszését nyeri el. A kevés szavazónak nagyon káros, viszont sok szavazó nak valamennyire hasznos gazdaságpolitikai lépés politikailag nyerőnek fog bizonyul ni; a széles körre káros, viszont keveseket segítő döntés pedig vereségre lesz ítélve. A protekcionista kereskedelempolitikákra azonban inkább a második leírás illik. Emlé kezzünk az amerikai cukorimport 8. fejezetben leírt mennyiségi korlátozására: az ott bemutatott becslések szerint a korlátozás az amerikai fogyasztóknak - tehát szavazók tízmillióinak - összesen több mint 1,6 milliárd dollárjába került, miközben ennek csu pán mintegy felét juttatta a cukoripar néhány ezer munkásának és az iparágban érdekelt üzletembereknek. Hogy történhet ilyen a politikában? 9. FEJEZET Elfogadott vámszint MÁSODIK RÉSZ Kollektív cselekvés Mára híressé vált könyvében Mancur Olson közgazdász kimutatta, hogy az egy csoport érdekében végzett politikai tevékenység közjószág, az ilyen tevékenység haszna eljut a csoport minden tagjához, tehát nem csak ahhoz az egyénhez, aki a tevékenységet vég zi.5 Tegyük fel, hogy egy fogyasztó levélben fordul kongresszusi képviselőjéhez, hogy elérje kedvenc importcikke vámjának csökkentését, ez a levél befolyásolja a képviselő szavazatát, így az alacsonyabb vámot meg is szavazzák. Ekkor mindegyik fogyasztó jól jár az alacsonyabb vám miatt, még akkor is, ha közülük csak egy vette a fáradságot, hogy levelet írjon. A politika ilyen közjószág jellege azt jelenti, hogy az összességében jelentős vesz teséget okozó, ám feltehetően egyénenként csak kis veszteséggel járó politikai dönté sek nem is találnak komoly ellenállásra. Ismét vegyük a cukorimport mennyiségi kor látozását. Ez a kereskedelempolitikai eszköz a tipikus amerikai család költségvetését évi átlagban 25 dollárral terheli meg. Érdemes-e egy fogyasztónak megpróbálkoznia azzal, hogy rábírja kongresszusi képviselőjét a korlátozás megszüntetésében való köz reműködésre? Az egyéni önérdek szempontjából biztosan nem. Egy levélnek ugyanis csak elenyésző hatása van a politikára, az ilyen levelek egyéni haszna valószínűleg szó szerint kisebb a hozzá felhasznált papír, különösen pedig a borítékra ragasztott bélyeg értékénél. (Valójában még az is elfecsérelt idő, hogy megtudakoljuk egy ilyen korlátozás létezését, kivéve ha a kereskedelempolitika kutatói vagyunk.) Ha azonban egymilliónyi szavazó írna a korlátozás eltörlését követelő levelet, biztosan vissza is vonnák, és ezzel a fogyasztók máris sokkal többet nyernének a levélküldés költségé nél. Olson kifejezésével ez a kollektív cselekvés problémája: a csoport egészének érdeke kedvezőbb gazdaságpolitika elérése, de ez önmagában már egyik egyénre sem igaz. A kollektív cselekvés problémáján akkor lehet a legkönnyebben úrrá lenni, ha egy csoport kicsi (tehát a kedvező gazdaságpolitika gyümölcséből mindegyik egyén szá mottevő arányban részesedik) vagy jól szervezett (tehát a csoport tagjai mozgósíthatók a közös érdekükben álló cselekvésre). A cukorimport mennyiségi korlátozásához ha sonló kereskedelempolitikai eszközöket azért vezethetik be, mert a cukortermelők vi szonylag kicsi, ugyanakkor jól szervezett csoportot alkotnak, amely igencsak tudatában van a tagoknak jutó implicit állami támogatás mértékének; a cukorfogyasztók viszont óriási népességtömeg, amely magát még csak nem is tekinti érdekcsoportnak. A kollek tív cselekvés problémája adhat magyarázatot arra, hogy miért vezethetnek be olyan gazdaságpolitikai eszközöket, amelyek nemcsak többe kerülnek hasznuknál, hanem sokkal több szavazónak is ártanak, mint amennyinek jól jönnek. 5 Olson, Mancur: The Collective Action. Harvard University Press, Cambridge, 1965. {Magya rul: A kollektív cselekvés logikája. Osiris, Budapest, 1997.) A közgazdászok már hosszabb ideje hivatkoznak a kollektív cselekvés problémájára, ha látszólag irracionális kereskedelempolitikai lépésekre keresnek magyarázatot, mégis némileg homályban maradt, hogy a szervezett érdekcsoportok valójában hogyan alakít ják ki gazdaságpolitikai befolyásukat. Az utóbbi években született elemzések növekvő számban próbálkoznak meg ennek feltárásával a politikai folyamat leegyszerűsített modelljei alapján.6 Az elemzés kiindulópontja kézenfekvő: politikusok nyerhetnek választásokat azzal, hogy népszerű politikai megoldások mellett szállnak síkra, egy sikeres kampányhoz azonban hirdetésre, közvélemény-kutatásra és más célokra költhető pénz is kell. Egy politikusnak tehát érdekében állhat, hogy olyan álláspontra helyezkedjék, amely ellen tétben áll a jellegzetes szavazó érdekével, ha ebben elegendően nagy pénzügyi hozzájá rulás támogatja; a többletpénz több szavazatot érhet, mint amennyi elvész a népszerűt len állásfoglalás miatt. A kereskedelempolitika politikai gazdaságtanának újabb modelljei ezért egyfajta árverést vázolnak fel, ahol érdekcsoportok gazdaságpolitikai beavatkozásokat „vásá rolnak” olyan pénzügyi hozzájárulás felajánlásával, amely attól függ, hogy a kormány milyen lépésekre vállalkozik. A politikusok nem hagyják figyelmen kívül az általános jólétet, de hajlandók lesznek arra, hogy elfogadják a szavazók jólétének némi csökke nését, ha ezért több kampánypénzhez jutnak. Ennek következtében a jól szervezett cso portok - tehát azok, amelyek képesnek bizonyultak a kollektív cselekvés problémájá nak megoldására - olyan gazdaságpolitikai megoldásokat harcolhatnak ki, amelyek az ő érdekeiket szolgálják a közérdekkel szemben. Ki részesül védelemben? A gyakorlatban végül is mely iparágak jutnak védelemhez az importversennyel szem ben? Számos fejlődő ország hosszú időn át az úgynevezett importhelyettesítő iparosítás gazdaságpolitikájával védte feldolgozóiparának jelentős részét. Ezt a gazdaságpolitikát és az utóbbi években tapasztalt visszaszorulását a 10. fejezetben tárgyaljuk. A fejlett országokban viszont a protekcionizmus sokkal szűkebb skálán mozog; nagy része való jában két szektorra, a mezőgazdaságra és a ruházati iparra összpontosul. Mezőgazdaság. A modem mezőgazdaságban nem sokan gazdálkodnak - az Egyesült Államokban például a munkaerő mindössze 2 százaléka dolgozik ott. A gazdálkodók szokás szerint azonban jól szervezett és politikailag hatékony csoportot alkotnak, amely számos esetben az effektív kereskedelempolitikai védelem magas szintjét tudta elérni. A 8. fejezetben bemutattuk az EU közös agrárpolitikáját (CAP); ebben a programban az exporttámogatások miatt egy sor termék ára a világpiaci ár két- vagy háromszorosára emelkedik. Japánban a kormány hosszú időn át megtiltotta a rizs importját, és ezzel az 6 Lásd különösen Grossmann, Gene M-Helpman, Elhanan: Protection fór Sale. American Economic Review, 1994. szeptember, 833-850. old. 9. FEJEZET A politikai folyamat modellezése MÁSODIK RÉSZ ország alapélelmiszerének a belföldi árát a világpiaci ár ötszörösére hajtotta föl. Ezt az importtilalmat a rossz termés miatt valamelyest enyhítették a kilencvenes évek köze pén, de 1998 végén - más országok, köztük az Egyesült Államok tiltakozására fittyet hányva - a rizs importjára 1000 százalékos vámot vetettek ki. Az Egyesült Államok lényegében élelmiszerexportőr, tehát a vámoknak és a mennyi ségi korlátozásoknak nem lehet áremelő hatásuk (a cukor kivétel). Miközben a gazdák számottevő támogatást kaptak a szövetségi kormánytól, a kormányzat nem szívesen fizetett közvetlenül (szemben a fogyasztók többé-kevésbé rejtett költségekkel való meg terhelésével), ezért a támogatások korlátozott mértékűek maradtak. A kormányzat ala csony fizetési hajlandósága miatt az amerikai gazdaságban a kereskedelempolitikai vé delem fő terepe a másik védett szektor: a ruházati ipar. Ruházati ipar. A ruházati ipar két részből áll: a textiliparból (ahol az anyagokat fon ják és szövik) és a készruhagyártásból (ahol az anyagokból ruhadarabokat készítenek). Mindkét iparág, de különösen a készárugyártás vámokon és mennyiségi korlátozáso kon keresztül egyaránt jelentős védelmet élvezett; jelenleg a Multilaterális Textilrost Egyezmény vonatkozik rájuk, amely nagyszámú országra export- és importkvótákat állapít meg. 9.2. táblázat. A kereskedelempolitikai védelem hatásai az Egyesült Államokban (milliárd dollárban) Hatás Költség a fogyasztónak Nyereség a termelőnek Kormányzati vámbevétel Kvótajáradék Termelés- és fogyasztástorzítás Teljes jóléti veszteség Ruházati cikkek 21,16 9,90 3,55 5,41 2,30 7,71 Textiláruk 3,27 1,75 0,63 0,71 0,18 0,89 Összes iparág 32,32 15,78 5,86 7,12 3,55 10,42 Forrás: Hufbauer, Gary-Eliott, Kimberly: Measuring the Costs of Protection in the United States. Institute fór International Economics, Washington, 1994. 8-9. old. A készruhagyártásnak két fontos vonása van. Munkaerőigényes, tehát egy munkás viszonylag kevés tőkét igényel, néha csak egy varrógépet, és komolyabb formális szak képzés nélkül el is tudja végezni a munkát. A technológia pedig viszonylag egyszerű: a technológiát még nagyon szegény országok is aránylag könnyen át tudják venni. Ennek következtében a készruhagyártás olyan terület, ahol az alacsony bérszintű országoknak nagy a komparatív előnye, a magas bérszintűeknek pedig nagy a komparatív hátránya. A szektor a fejlett országokban hagyományosan jól szervezett; sok amerikai készruhagyártó munkás képviseletét például hosszú ideje a Nőiruhagyártó Ruhaipari Munkások Nemzetközi Szövetsége (International Ladies’ Garment Worker’s Union) látja el. A 9.2. táblázat utal arra, hogy a mai amerikai kereskedelempolitika által nyújtott védelemben a ruházati ipar mennyire előtérben áll: azt is jelzi, hogy mennyire nehéz volna a közgazdasági logika alapján ésszerűsíteni a jelenlegi kereskedelempolitikát. A táblázat mutatja, hogy 1990-ben a készruhagyártás és a textilipar együttvéve a fogyasz tókra jutó kereskedelempolitikai védelmi költségek több mint háromnegyedéért volt Nemzetközi tárgyalások és a kereskedelempolitika A kereskedelempolitika politikai kérdéseinek áttekintése aligha adhatott okot nagy de rűlátásra. Érvelésünk szerint nehéz kidolgozni olyan kereskedelempolitikát, amely nö veli a nemzeti jólétet, amikor a kereskedelempolitikát gyakran érdekcsoportok összjátéka vagy konfliktusa határozza meg. Sok olyan kereskedelempolitikai „rémtörténet” is mert, amelyben a költségek nagyban meghaladnak bármilyen elképzelhető hasznot; nem nehéz cinikusnak lenni a külkereskedelmi elmélet gyakorlati alkalmazhatóságával kapcsolatban. Valójában azonban a harmincas évek közepétől körülbelül 1980-ig az Egyesült Ál lamok és más fejlett országok fokozatosan megszüntették vámjaikat és importkorláto zásaik több más formáját, ezzel pedig sokat tettek a világpiac integrációjának gyorsítá sáért. A 9.5. ábra mutatja a vám alá eső amerikai import átlagos vámszintjét 1920 és 1993 között; ez a vámszint gyorsan emelkedett a harmincas évek elején, majd folyamaVámszint (százalékban) A harmincas évek eleji gyors növekedés után az Egyesült Államok átlagos vámszintje folyama tosan csökkent. 9. FEJEZET felelős, az általános jóléti költségekhez képest pedig ez az arány több mint öthatodnyi volt. Különös, hogy - mivel a ruházati cikkek importját az exportáló országok között piacrajutási engedélyeket szétosztó Multilaterális Textilrost Egyezmény korlátozza - a jóléti költség nagy része nem a termelés és a fogyasztás torzításából ered, hanem abból, hogy a kvótajáradékok külföldre kerülnek át. MÁSODIK RÉSZ tosan csökkent.7 A legtöbb közgazdász szerint ez a folyamatos külkereskedelmi libera lizáció számottevő hasznokkal járt. Hogy volt azonban lehetséges ez a nagyarányú vámcsökkentés annak fényében, amit eddig mondtunk a kereskedelempolitika politikai hát teréről? A válasz legalább részben ott keresendő, hogy a háború utáni átfogó kereskedelmi liberalizáció nemzetközi tárgyalások eredménye volt. Ez annyit jelent, hogy a kormá nyok egyetértésre jutottak a kölcsönös vámcsökkentésekről. Ezek a megállapodások összekapcsolták a kereskedelempolitikai védelem csökkentését a belföldi importhelyet tesítő szektorok számára azzal, hogy külföldön viszont az adott ország exportszektorá val versenyben álló iparágak védelmét mérsékelték. Az effajta összekapcsolás pedig most következő érvelésünk szerint hasznos lehet néhány olyan politikai akadály leküz désében, amely egyébként a jó kereskedelempolitikák útjába állt volna a különböző országokban. A tárgyalás előnyei Legalább két oka van annak, hogy miért könnyebb a vámcsökkentés kétoldalú megálla podás alapján, mint egyoldalú lépésként. Az első az, hogy egy kétoldalú megállapodás segíti a belföldi politikai támogatás megszerzését a kereskedelem szabadságának növe léséért. A második pedig az, hogy a tárgyalásokkal előkészített kereskedelemi megálla podások megkönnyíthetik a kormányok számára annak elkerülését, hogy pusztító hatá sú kereskedelmi háborúkba bonyolódjanak. A szabadabb kereskedelmet elősegítő nemzetközi tárgyalások kedvező hatása köz vetlen és egyszerű. Már felhívtuk arra a figyelmet, hogy az importtal versenyző terme lők általában jobban informáltak és szervezettebbek, mint a fogyasztók. A nemzetközi tárgyalások velük szemben ellensúllyá tehetik a belföldi exportőröket. Az Egyesült Ál lamok és Japán például olyan megállapodást tudott elérni, amely szerint az amerikaiak tartózkodtak olyan mennyiségi korlátozások bevezetésétől, amelyek egyes amerikai iparvállalatok japán importtól való védelmét szolgálták volna. Ezzel szemben a japánok megszüntették az amerikai mezőgazdasági és csúcstechnológiai exporttal szembeni aka 7 A kereskedelempolitikai védelem átlagos szintjének mérése problematikus lehet az import szerkezet változása miatt, az utóbbi pedig részben éppen a vámszintváltozások következmé nye. Képzeljünk el példának okáért egy országot, amely néhány termékre olyan magas vámot vet ki, hogy ezeknek a termékeknek az importja lehetetlenné válik. Ekkor az adott évi importra számított vámteher valójában zérus lesz! Ennek a hibának a kiigazítását úgy lehet megkísérel ni, hogy a 9.5. ábránál használt számítási módszert alkalmazzuk, azaz csak a „vám alá eső” importra számítunk vámterhet, nem számolunk tehát azzal az importtal, amely valamilyen okból vámmentességet élvezett. Az amerikai vámok legmagasabb szintje idején az amerikai vámok olyan magasak voltak, hogy a vámköteles áruk csak az amerikai import egyharmadát tették ki, és 1975-re ez a hányad kétharmadnyira emelkedett. Ennek következtében az összes termékre számított átlagos vámszint sokkal gyorsabban csökkent, mint a vámköteles áruk át lagos vámszintje. A 9.5. ábrán bemutatott adatok azonban pontosabb képet adnak az Egyesült Államok által végrehajtott számottevő importliberalizáció tényleges mértékéről. 9.3. táblázat. A kereskedelmi háború problém ája Protekcionizmus 9. FEJEZET dályokat. Az amerikai fogyasztók politikailag nem feltétlenül hatékonyak a külföldi termékekre kirótt mennyiségi korlátozások ellenzésében még akkor sem, ha ezek a kor látozások esetleg sokba kerülnek nekik. A külföldi piacokra bejutni kívánó exportőrök azonban mégis a fogyasztói érdekek védelmezőivé válhatnak azzal, hogy fellépnek az import mennyiségi korlátozásainak kölcsönös eltörléséért. A nemzetközi tárgyalások a kereskedelmi háború megelőzésében is hasznosak le hetnek. A kereskedelmi háború fogalmát egy leegyszerűsített példán szemléltethetjük. Képzeljük el, hogy csak két ország van a világon, az Egyesült Államok és Japán, és mindkét ország csak a szabadkereskedelem és a protekcionizmus között választhat. Té telezzük fel, hogy a két kormány különösen tisztán látja helyzetét és lehetőségeit, és számszerűsíteni is tudja a bármelyik gazdaságpolitikai megoldásról kialakított vélemé nyét (9.3. táblázat). Az egyes kifizetésekhez (játékelméleti értelemben - aford.) a táblázatban rendelt értékek két feltételezést ábrázolnak. Az első szerint mindkét ország a protekcionizmust választaná, ha a másik ország kereskedelempolitikáját adottnak tekinthetné. így Japán bármilyen választása esetén is az amerikai kormány jobban jár a protekcionizmussal. Ez a feltételezés egyáltalán nem szükségszerűen igaz; sok közgazdász érvelne úgy, hogy az ország számára a szabadkereskedelem a legjobb kereskedelempolitika attól függetle nül, hogy más kormányok hogyan döntenek. A kormányoknak azonban nemcsak a köz érdek, hanem a saját politikai érdekeik alapján is kell cselekedniük. Az előző oldalakon leírt okok miatt a kormányzatok gyakran politikai nehézségekkel kerülnek szembe, ha megtagadják a védelmet bizonyos iparágaktól. A 9.3. táblázatban megjelenik az a második feltevés is, hogy noha bármelyik, csak a saját szempontjai alapján döntő kormány jobban járna a protekcionizmussal, de mind ketten jobban járnának, ha egyaránt a szabadkereskedelmet választanák. Az amerikai kormányzat tehát többet nyerhet a japán piacok megnyitásán, mint amennyit veszíthet azon, hogy megnyitja saját piacait, és Japánra ugyanez igaz. Ezt a feltevést egyszerűen azzal igazolhatjuk, hogy a külkereskedelemmel elérhető hasznokra utalunk. A játékelméletben jártas olvasó számára ez a helyzet fogolydilemmaként ismerős. A saját szempontjából legjobb megoldást választó kormány a protekcionizmus mellett voksol. Ezek a döntések a táblázat jobb alsó négyszögében megjelenő eredményre ve zetnek. Mindkét kormány jobban jár azonban, ha egyik sem a protekcionizmust választ ja: a táblázat bal felső négyszöge mindkét ország számára magasabb kifizetést mutat. A saját érdeküknek látszólag legjobban megfelelő egyoldalú döntéssel a kormányok nem érik el a lehetséges legjobb eredményt. Ha az országok egyoldalúan választják a pro- MÁSODIK RÉSZ tekcionizmust, akkor a kereskedelemi háború mindkettejük helyzetét rontani fogja. A kereskedelmi háborúk nem olyan súlyosak, mint a fegyverekkel vívott háborúk, de el kerülésük módja hasonló a fegyveres konfliktusok vagy a fegyverkezési versenyek el kerüléséhez. Japánnak és az Egyesült Államoknak feltétlenül megállapodásra kell jutniuk (szer ződést kell aláírniuk) a protekcionizmus elkerüléséről. Mindkét kormány jobban jár, ha korlátozza saját cselekvési szabadságát, amennyiben a másik ország is ugyanezt teszi. Egy szerződés mindkét országot jobb helyzetbe hozhatja. Példánk nagyon leegyszerűsített. A valóságos világban sok ország létezik, és a ke reskedelempolitika is számos átmeneti formát ölthet a szabadkereskedelem és az im porttól való teljes elzárkózás között. A példa azonban mégis azt sugallja, hogy szükség van a kereskedelempolitikák nemzetközi megállapodások útján való összehangolására, valamint hogy az ilyen megállapodások tényleg javíthatják az összes érdekelt fél hely zetét. A nemzetközi kereskedelem jelenlegi rendszere valóban nemzetközi megállapo dások egész sorozatára épül. Nemzetközi kereskedelmi egyezmények: rövid történeti áttekintés A nemzetközileg összehangolt vámcsökkentés a harmincas évek óta a kereskedelempo litika része. Az Egyesült Államok Kongresszusa 1930-ban egy feltűnően felelőtlen vám törvényt fogadott el, amely Smoot-Hawley Act néven ismert. A törvény alapján a vám szintek meredeken nőttek, az amerikai külkereskedelem pedig zuhanásszerűen csök kent. Egyes közgazdászok szerint a Smoot-Hawley Actnek a „nagy válság” elmélyíté sében is szerepe volt. A törvény elfogadása után néhány évvel az amerikai kormányzat belátta, hogy a vámokat csökkenteni kell, de komoly problémákat okozott a politikai támogatás megszerzése. Bármilyen vámcsökkentést elleneztek volna azok a kongresszusi tagok, akiknek választókerületében az importtal versenyző termékeket gyártottak, mi közben a vámcsökkentések haszna olyannyira szétterülő lett volna, hogy a szabadkeres kedelmi megoldáshoz csak kevés kongresszusi tag támogatását lehetett volna megsze rezni. A vámok csökkentését ezért össze kellett kapcsolni az exportőrök kézzelfogható nyereségével. E politikai problémára kezdeti megoldást kínáltak a kétoldalú kereskedelmi tárgya lások. Az Egyesült Államok kapcsolatba lépett egy termék - mondjuk a cukor - jelentős exportőrével, és alacsonyabb cukorimportvámokat ajánlott fel azért cserébe, hogy az adott ország viszont amerikai exportcikkek vámját csökkentse. A megállapodás vonzó lehetett bizonyos amerikai exportőrök számára, és ezzel semlegesíthető lett a cukorter melők érdekcsoportjának az ellenállása. A külföldi országban pedig a megállapodás a cukorexportőrök számára lett vonzó, ellensúlyozva az importversenytől tartó termelők politikai befolyását. Az ilyen kétoldalú tárgyalások jócskán közrejátszottak abban, hogy az amerikai import átlagos vámszintje 1932 és a háború utáni évek között 59-ről 25 százalékra csökkent. A kétoldalú tárgyalásokkal azonban nem lehet kihasználni az érdekek nemzetközi összehangolásának összes előnyét. Ennek egyik oka, hogy a kétoldalú tárgyalásokból Ahogy a 8. fejezetben már említettük, a határon tapasztalható bürokratikus aka dékoskodás még alacsony vámok mellett is csökkentheti a nemzetközi kereske delmet. Vajon a nemzetközi jog az ilyen kereskedelmi korlátok mely formáit teszi lehetővé? Az országoknak bizonyos esetekben vitathatatlan joguk van arra, hogy egész ségügyi vagy biztonsági okok miatt korlátozzák az áruk nemzetközi mozgását. Az Egyesült Államok például megköveteli az importált mezőgazdasági termé kek gázzal való fertőtlenítését, hogy az amerikai gazdaságokat ne fenyegessék pusztító növényi kártevők. Ez az eljárás nem jelent jogtalan beavatkozást a kül kereskedelembe, mert átlátható gazdasági oka van. Az Egyesült Államokban az is lehetséges, hogy egyes szövetségi államok - mint például Kalifornia - még a más szövetségi államokból származó zöldség- és gyümölcsszállítmányokat is hasonló kezelésnek vessék alá, noha a Kongresszus nem engedi meg a kereske delem korlátozását szövetségi államok között. Vannak azonban olyan bürokratikus kereskedelmi akadályok, amelyek nyil vánvalóan légből kapottak: Japán például a nyolcvanas évek elején megtiltotta az alumíniumból készült amerikai baseballütők importját arra hivatkozva, hogy ezek nem felelnek meg a japán viszonyoknak. Létezik azután egy széles szürke zóna, ahol kétséges eszközökkel próbálnak elérni nemes célokat. Az Egyesült Államok 1990-ben szerzett tapasztalatokat erről a zónáról, ami kor megtiltotta az olyan tonhal importját, amelyet tömeges delfinpusztulást kivál tó módszerekkel fogtak. (A Csendes-óceán bizonyos vidékein ezeknek az értel mes tengeri emlősöknek a felszínen látható rajai arra utalnak, hogy alattuk tonha lak vonulnak. A delfinek nagy hálókkal való bekerítése olcsó tonhalfogási eljárás, de sok delfin pusztulását is okozza.) Az amerikai piacon jelentős tonhalexportőr Mexikó emiatt a GATT-hoz fordult. Egy nemzetközi döntőbíróság Mexikónak adott igazat: az Egyesült Államok nem alkalmazhatja kereskedelempolitikáját an nak eszközeként, hogy más országokra kényszerítse környezetvédelmi előírásait. A döntés mögötti jogi érvelés világos volt, mégis érthető felzúdulást okozott az amerikai környezetvédők között. (Itt megkockáztathatjuk azt a megjegyzést, hogy az amerikaiak tonhalügyben tett lépése erkölcsi, sőt gazdasági szempontból még ennyi év után is sokkal jobban védhető, mint a dömpingellenes vámok kive tése, holott az ilyen vámok a nemzetközi kereskedelmi jog elfogadott részét képe zik.) Valószínűnek látszik, hogy a jövőben számos környezetvédelmi ügy okoz majd még súlyosabb kereskedelempolitikai vitákat - például megtagadhatjuk-e olyan termékek importját, amelyek termelése az ózonréteget veszélyezteti? Sok szakértő véli úgy, hogy a jövőben az úgynevezett „külkereskedelem és környe zet” problémák kerülnek a világkereskedelmi tárgyalások középpontjába. 9. FEJEZET ♦ Környezetvédelem vagy protekcionizmus? MÁSODIK RÉSZ származó előnyök „átgyűrűzhetnek” olyan országokba is, amelyek nem nyújtottak sem miféle engedményt. Ha például az Egyesült Államok egy Brazíliával kialkudott megál lapodás következtében csökkenti a kávé vámját, akkor Kolumbia is jobban jár a maga sabb világpiaci kávéár miatt. Az előnyös megállapodások eleve több mint két ország számára lehetnek hasznosak: az Egyesült Államok többet ad el Nyugat-Európában, Nyugat-Európa többet Szaúd-Arábiában, Szaúd-Arábia többet Japánban, Japán pedig többet az Egyesült Államokban. A nemzetközi kereskedelmi liberalizáció következő szakaszában tehát számos országra kiterjedő multilaterális tárgyalásokat kellett kezde ményezni. 1945 óta összesen nyolc nagy multilaterális kereskedelmi megállapodást kötöttek. Ezek közül az első öt „párhuzamos” kétoldalú tárgyalások formájában történt, ahol mind egyik ország más országok valamilyen csoportjával tárgyal. Ha például az NSZK a franciák és az olaszok számára hasznos vámcsökkentést kívánt felajánlani, akkor mind kettőtől kérhetett viszonos kedvezményeket. Az országok szélesebb körére kiterjedő megállapodások lehetősége a háború utáni világgazdasági fellendüléssel együtt jelentős vámcsökkentések számára nyitott utat. A hatodik multilaterális kereskedelmi megállapodás Kennedy-forduló néven ismert, és 1967-ben kötötték meg. Ez a megállapodás tartalmazta a vezető ipari országok által vállalt általános 50 százalékos vámcsökkentést, amelyből csak bizonyos külön kezelt iparágak maradtak ki (ezek termékeinek a vámja nem változott). A tárgyalások inkább arról folytak, hogy milyen iparágakat hagyjanak ki a megállapodásból, mint arról, hogy milyen mértékben csökkentsék a nem külön kezelt iparágak termékeinek vámjait. A Kennedy-forduló végül körülbelül 35 százalékos átlagos vámcsökkentésre vezetett. Az úgynevezett Tokió-fordulót 1979-ben zárták le. Itt már bonyolultabb vámcsök kentési megoldást alkalmaztak, mint a Kennedy-fordulóban. Ezen kívül új szabályozást is bevezettek az olyan nem vámjellegű korlátozások elburjánzásának megakadályozá sára, mint az önkéntes exportkorlátozások és az OMA-megállapodások. 1994-ben pe dig a tárgyalások nyolcadik fordulóját fejezték be, ez volt az Uruguay-forduló. Ennek a tárgyalási fordulónak az eredményeit az amerikai Kongresszus ágas-bogas vita után fogadta el; ezt a következő alcím alatt tárgyaljuk. A második világháború utáni multilaterális vámcsökkentések az 1947-ben létreho zott Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény (General Agreement on Tariffs and Trade , GATT) alapján valósultak meg. A GATT viselkedési szabályokat ír elő a nemzetközi kereskedelempolitikában, amelyek betartását egy Genfben székelő hivatal ellenőrzi. Ugyanúgy, mint bármilyen más jogszabálynak, a GATT előírásainak részle tei is igen bonyolultak, de a következő három területen szabják meg a kereskedelempo litika legfontosabb kereteit: 1. Exporttámogatások. A GATT szerződő felei nem alkalmazhatnak exporttámogatá sokat a mezőgazdasági termékek kivételével (ehhez a kivételhez eredetileg az ame rikaiak ragaszkodtak, jelenleg azonban elsősorban az EU húz hasznot belőle). 2. Az import mennyiségi korlátozása. A GATT szerződő felei nem korlátozhatják egy oldalúan az import mennyiségét, kivéve ha az import „piaczavaró” hatással fenyeget (e kifejezés tartalmát nem határozták meg pontosan, de általában az olyan hirtelen importnövekedésre értik, amely egy belföldi iparág gyors összeomlásával fenyeget). A GATT-nak nem tagja minden ország. Különösen a fejlődő országok jó része ma radt kívül ezen a szabályrendszeren. Ugyanakkor szinte az összes fejlett ország a GATT tagja, és kereskedelempolitikai döntéseiket bizonyos mértékig befolyásolja, hogy meg kell felelniük a GATT normáinak. Az Uruguay-forduló A fontos nemzetközi kereskedelmi tárgyalások mindig egy egzotikus helyen rendezett nyitóünnepséggel kezdődnek, és egy hasonló helyen megtartott ünnepélyes aláírással zárulnak. A GATT égisze alatt folytatott globális kereskedelmi tárgyalások nyolcadik fordulója 1986-ban az Uruguay-beli Punta dél Este tengerparti üdülőhelyen kezdődött. A résztvevők utána Genfbe vonultak át, ahol hét évet töltöttek ajánlatokkal és ellenaján latokkal, fenyegetésekkel és ellenfenyegetésekkel, főként pedig több tízezer órát olyan unalmas megbeszélésekkel, hogy még a legtapasztaltabb diplomaták sem tudtak könnyen ébren maradni. A forduló befejezését 1990-re irányozták elő, de ezt komoly politikai problémák akadályozták meg. 1993 végén aztán a tárgyaló delegációk megegyeztek egy 400 oldalas alapdokumentumban, aminek mellékletei tartalmazták az egyes orszá gok különleges kötelezettségeit a különféle piacokkal és termékekkel kapcsolatban mindez összesen 22 000 oldalt töltött meg. Az egyezményt végül 1994 áprilisában a marokkói Marrákesben írták alá, és a nagy országok - egyes esetekben, mint például az Egyesült Államokban, ádáz politikai viták után - az év végén ratifikálták is. A dokumentum hossza is jelzi, hogy az Uruguay-forduló eredményeit nem könnyű összefoglalni. A legfontosabb eredményeket két csoportban, a kereskedelmi liberalizá ció és a szervezeti reformok fejleményeinek bemutatásával összegezhetjük. Kereskedelmi liberalizáció A korábbi GATT-tárgyalásokhoz hasonlóan az Uruguay-forduló is világszerte vám csökkenésekhez vezetett. A számok meggyőzőek lehetnek: a fejlett országok átlagos vámszintje csaknem 40 százalékkal csökkent a forduló nyomán. Ez azonban a látszatnál kevesebbet jelent, mert a vámszintek eleve meglehetősen alacsonyak voltak. Az átlagos vámszint 6,3-ról 3,9 százalékra csökkent, és ez csak csekély mértékben bővítette a vi lágkereskedelmet. Ennél az általános vámcsökkentésnél fontosabbnak bizonyultak a kereskedelmet li beralizáló lépések két fontos szektorban, a mezőgazdaságban és a ruházati iparban. A mezőgazdasági termékek nemzetközi kereskedelmében súlyos torzulások van nak. Japán hírhedtté vált mezőgazdasági importkorlátozásai miatt, amelyek a rizs, a marhahús és más élelmiszerek belföldi árát a világpiaci ár többszörösére növelték, az EU közös agrárpolitikája által lehetővé tett nagy exporttámogatásokat pedig a 8. feje 9. FEJEZET 3. Vámok. Bármilyen új vám kivetését, illetve vámemelést más vámok csökkentésével kell ellensúlyozni úgy, hogy az érintett exportőr országok megfelelő ellenszolgálta tást kapjanak. MÁSODIK RÉSZ zetben ismertettük. Az Uruguay-forduló kezdetén az Egyesült Államok ambiciózus cél kitűzéssel lépett fel: azt javasolta, hogy 2000-re liberalizálják a mezőgazdasági termé kek teljes világkereskedelmét. Ennél kevesebbet, mégis aránylag sokat sikerült elérni. A megállapodás alapján a mezőgazdasági exportőr országoknak támogatásaikat 39 szá zalékkal, a támogatott export volumenét pedig 21 százalékkal kellett csökkenteniük, egyaránt hat év alatt. A mezőgazdaságukat mennyiségi korlátozásokkal védő országok, mint Japán, a mennyiségi korlátozásokat vámokkal kellett helyettesítsék, és ezeket a vámokat a jövőben már nem lehet emelni. A textiláruk és a ruházati cikkek nemzetközi kereskedelmében a Multilaterális Tex tilrost Egyezmény (Multi-Fiber Agreement, MFA) okozott számottevő torzulásokat ezt ugyancsak a 8. fejezetben mutattuk be. Az Uruguay-forduló nyomán az MFA tíz év alatt megszűnik, és ezzel eltűnik az összes mennyiségi korlátozás a textiláruk és a ruhá zati cikkek nemzetközi kereskedelméből. (Egyes magas vámok mégis megmaradnak.) Ez meglehetősen nagy horderejű liberalizáció - idézzük fel, hogy a legtöbb becslés szerint a ruházati ipar kereskedelempolitikai védelme nagyobb költséget ró az amerikai fogyasztókra, mint az összes többi protekcionista intézkedés együttvéve. Meg kell je gyeznünk azt is, hogy az MFA leépítésének menetrendje meglehetősen „famehéz”: a liberalizáció legnagyobb része csak az átmeneti időszak vége felé, azaz 2003-2004-ben valósul meg. Egyes külkereskedelmi szakértőket aggasztja, hogy mennyire vehetők komolyan az ilyen hosszú távra vállalt kötelezettségek. Fel is teszik a kérdést, hogy egy 1994-ben aláírt megállapodás vajon kényszeríteni tudja-e a politikusokat arra, hogy tíz évvel később egy politikailag nehezen védhető lépésre vállalkozzanak. Az Uruguay-forduló utolsó fontos kereskedelempolitikai vívmánya, hogy új szabá lyokat alkottak a közbeszerzésekre. A közbeszerzési rendszerek sokáig védett piacot biztosítottak számos terméknek, az építőanyagoktól a járművekig. (Idézzük fel a ma gyar autóbuszokról írottakat a 8. fejezetből.) Az Uruguay-forduló olyan új szabályokat vezetett be ezen a téren, amelyeknek meg kellene nyitniuk a kormányzati vásárlások jelentős részét az importált termékek előtt. Szervezeti reformok Az Uruguay-forduló körüli hírverés többnyire egy új intézmény, a lenyűgöző nevű Vi lágkereskedelmi Szervezet (World Trade Organization, WTO) megalakításának szólt. Ez lépett az úgynevezett titkárság helyére, amely 1994-ig irányította a GATT-ot. Ma roknyi amerikai politikai csoportosulások számára a WTO egy olyan feltételezett össze esküvésjelképévé vált, amely az amerikai önrendelkezés aláaknázását célozta volna, az amerikai állampolgárokat pedig egy világkormány uralma alá kívánta volna helyezni. Az új szervezet azonban a valóságban meglehetősen szerény hatalommal rendelke zik. Nem jön létre új, nagy bürokrácia; a WTO nagyrészt új néven hajt végre régi fel adatokat. A korábbi gyakorlathoz képest az a fő különbség, hogy a WTO alapokmánya új, gyorsított eljárási rendszert tartalmaz a tagországok közötti viták megoldására. A GATT-nak mindig a szemére vetették, hogy az egyezmény hiába tartalmazott előíráso kat az egyes országok másokkal szembeni panaszainak elbírálására - például azokban az esetekben, amikor az Egyesült Államok szerint a japán kormányzat különféle eljárá sai valójában törvénytelen protekcionizmust jelentettek -, ha az ilyen panaszok ügye Hasznok és költségek Az Uruguay-forduló gazdasági hatásairól nehéz becslést adni. Ne gondoljunk másra, mint a logisztikára: a becsléshez le kell fordítani egy vaskos dokumentumot az egyik érthetetlen nyelvről (jogi bikkfanyelv) a másikra (közgazdasági tolvajnyelv), a fordítást el kell látni számokkal, azután pedig az egészet be kell táplálni a világgazdaság modell jébe. A feladatot megnehezíti, hogy - amint ezt fentebb írtuk - a WTO reformlépései nek nagy része „farnehéz”, azaz az Uruguay-fordulón elért eredmények között több olyan van, amelynek valódi hatását talán csak az aláírás után egy évtizeddel láthatjuk. Leggyakrabban azokat a számításokat idézik, amelyeket maga a GATT, illetve az OECD (Nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, párizsi szék hellyel és nagy többségben gazdag tagállamokkal) végzett és tett közzé. Mindkét becs lés szerint a világgazdaság évente több mint 200 milliárd dollárt nyer a szabadkereske delem bővülésén, de csak akkor, ha az egyezmény előírásait már teljes körben alkal mazzák. Ez a világ reáljövedelmét körülbelül 1 százalékkal növelné. Most is, mint min dig, ettől mindkét irányban nagyban eltérő becslések is vannak. Egyes közgazdászok szerint a becsült haszon mértéke túlzott, különösen azért, mert azon a feltevésen alapul, hogy az export és az import erősen fog reagálni az új liberalizációs lépésekre. A bírálók valószínűleg nagyobb kisebbsége viszont úgy érvel, hogy ezek a becslések igencsak szerények, a fejezetben korábban már tárgyalt „dinamikus” okok miatt. 9. FEJEZET néha csak egy évtized múlva jutott nyugvópontra, ezalatt viszont akár egész iparágak is eltűnhettek. Ha pedig a GATT mégis elmarasztalt egy országot, döntését nem tudta hatékony módon érvényre juttatni. A WTO-ban létezik egy új, „viták megoldására szolgáló megegyezés” (Dispute Settlement Understanding, DSU), amely a nézeteltéré sek sokkal gyorsabb elsimítására szolgál. A DSU-ban olyan előírások is vannak, ame lyek valójában felhatalmazzák az országokat, hogy megtorolják a WTO által törvényte lennek minősített kereskedelempolitikai lépéseket, ezzel pedig a szervezettől jövő el marasztalás is sokkal nagyobb súlyt kaphat. Végül az új egyezmény részeként a szerződő felek létrehoztak egy almegállapodást, az Általános Szolgáltatáskereskedelmi Egyezményt (General Agreement on Trade in Services, GATS). A szolgáltatások - olyan megfoghatatlan dolgok, mint a biztosítás, az üzleti tanácsadás vagy a banki tevékenység - nemzetközi kereskedelmét sohasem sza bályozta nemzetközi megállapodás. Ennek következtében számos ország olyan szabá lyokat alkalmaz, amelyek nyíltan vagy rejtve hátrányosan megkülönböztetik a külföldi szállítókat. Ez súlyos hiányosság, hiszen a szolgáltatások ma már a fejlett országok nemzeti termékének legalább a 60 százalékát adják. Számos szolgáltatás még ma is kimarad a nemzetközi kereskedelemből (nehéz volna külföldről megrendelni egy hajvágást, vagy egy üzletben külföldi segítséget kérni valamilyen áru megtalálásához), de a kereskedelmi szolgáltatások nemzetközi forgalma a világkereskedelem növekvő ré szét képezi, és részaránya ma már több mint 20 százalék. A GATS nem számolta fel közvetlenül a nemzetközi szolgáltatáskereskedelem egyik számottevő akadályát sem. Olyan jogi kereteket alakított ki azonban, amelyek lehetővé teszik a szolgáltatáskereskedelem liberalizációját szolgáló tárgyalásokat, és felhívta a WTO tagállamait arra, hogy 2000-ig kezdjenek tárgyalásokat a szolgáltatások kereskedelméről. MÁSODIK RÉSZ Mindenképpen a kereskedelmi liberalizáció szokásos logikája fog érvényesülni: az Uruguay-forduló költségeit koncentrált, és gyakran jól szervezett csoportok fogják megérezni, a hasznok nagy része viszont széles és szétszórt csoportokhoz jut majd. A mezőgazdasági kereskedelemben várható előrelépés közvetlenül fogja sérteni a kicsi, de befolyásos gazdálkodói népesség érdekeit Nyugat-Európában, Japánban és minde nütt, ahol az agrárárak jóval a világpiaci szint fölött vannak. Ezeket a veszteségeket igencsak bőven ellensúlyozza majd az említett országok fogyasztói és adófizetői által elkönyvelt nyereség, ami azonban igen széles körben oszlik meg, ezért alig észrevehe tő. Hasonlóképpen, a textiláruk és ruházati cikkek kereskedelmének liberalizálása olyan koncentrált fájdalmat okoz a munkásoknak és a cégeknek ezekben az iparágakban, amellyel szemben sokkal nagyobb, ám jóval kevésbé látható fogyasztói nyereség áll. Az Uruguay-forduló ilyen erős jövedelemeloszlási hatásai miatt figyelemre méltó, hogy a megállapodás egyáltalán megszületett. Az 1990-re kitűzött célokból akkor még szinte semmi sem valósult meg, és sok elemző a kereskedelempolitikai tárgyalási folya mat kudarcát jósolta. Végül az eredeti céloknál szerényebb eredményekkel ugyan, de azért létrejött a megállapodás, mivel az érdekelt felek politikai számításai bizonyos pon tokon találkoztak. Az Egyesült Államokban a mezőgazdasági exportőrök nyeresége, valamint a szolgáltatásexportőröknek a GATS ígérte liberalizációtól várt haszna hozzá járult a ruházati ipar lecsendesítéséhez. A fordulót sok fejlődő ország támogatta, mert új lehetőségeket vártak textil- és ruházaticikk-exportjuk számára. A fordulóban kialkudott „engedmények” néha indokot is szolgáltattak olyan gazdaságpolitikai változtatásokra, amelyekre egyébként is szükség lett volna. Az EU Közös Agrárpolitikájának óriási ki adásai például akkor is szükségessé tették volna a kiadások megkurtítását költségvetési deficitek idején, ha nincs az Uruguay-forduló. A forduló végső sikerének fontos tényezője volt, hogy mindenki félt a kudarctól. 1993 előtt a protekcionista áramlatok érezhetően felerősödtek az Egyesült Államokban és másutt. A megállapodással szemben egyébként talán ellenséges országok - mint Fran ciaország, Japán vagy Dél-Korea, ahol az agrár-érdekképviseletek egyaránt indulatosan ellenezték a kereskedelem liberalizációját - attól tartottak, hogy a megegyezés elutasí tása veszélyessé válhat. Attól féltek tehát, hogy a forduló kudarca nemcsak a haladás hiányát jelentette volna, hanem számottevő visszalépést is a liberalizáció előző négy évtizedben elért fokához képest. Preferenciád kereskedelmi megállapodások Az eddig bemutatott nemzetközi kereskedelmi egyezmények mindegyike a vámok „nem diszkriminatív” csökkentését tartalmazta. Ha például az Egyesült Államok megállapo dik Németországgal, hogy csökkenti gépimportja vámját, akkor az új vámszint nem csak a német, hanem bármilyen más eredetű gépimportra is vonatkozik. A diszkriminá ció ilyen hiánya a legtöbb vámnál megszokott. Valóban, az Egyesült Államok számos országot részesít a „legnagyobb kedvezményben” (most favored nation, MFN), amely azt garantálja, hogy az ilyen országok exportőrei nem fizetnek magasabb vámokat a státust megadó ország piacán, mint az az ország, amely a legalacsonyabb vámot fizeti. A legnagyobb kedvezményben részesülő országok ugyanazokat a vámokat fizetik az ♦ Szabadkereskedelem kontra vámunió A szabadkereskedelmi övezet és a vámunió közötti különbség röviden az, hogy az első politikailag világos, közigazgatási szempontból azonban igen bonyolult, a második viszont ennek éppen az ellenkezője. Tekintsük először a vámunió esetét. Ha létrejött egy ilyen unió, akkor a vá mok adminisztrációja viszonylag könnyű: az áruk után akkor kell vámot fizetni, ha áthaladnak az unió határán, attól kezdve azonban az unió tagjai között szaba don szállíthatók. Egy Marseille-ben vagy Rotterdamban kirakott szállítmány után ott esedékes a vám, de mást már nem kell fizetni, ha onnan teherautón München be szállítják. Ez az egyszerű rendszer azonban csak akkor működik, ha az orszá- 8 Ez inkább jogi, mint közgazdasági logikának látszik. Az országok szabadon valósíthatnak meg szabadkereskedelmet határaikon belül: senki sem követeli, hogy a kaliforniai borra New Yorkban ugyanazt a vámot fizessék, mint a francia borra. A legnagyobb kedvezmény elve tehát politikai egységeken belül nem érvényes. Mi azonban a politikai egység? Ezt az esetleg rázós kérdést a GATT úgy kerüli meg, hogy gazdaságok bármely csoportja számára lehetővé teszi azt, amit az országoknak egyenként megenged, tehát a szabadkereskedelem kialakítását kijelölt határokon belül. 9. FEJEZET adott piacon. A GATT keretében történő vámcsökkentések - egy fontos kivétellel mindig a legnagyobb kedvezmény elvén alapulnak. Vannak azonban olyan esetek, amikor egyes országok preferenciális kereskedelmi megállapodásokat kötnek egymással, amelyek alapján egymás termékeire alacsonyabb vámokat vetnek ki, mint más országok ugyanolyan termékeire. A GATT általában tiltja ezt, de tesz egy meglehetősen furcsa kivételt: szabályellenes, ha A ország alacsonyabb vámokat vet ki a B, mint a C országból származó importjára, de elfogadható, ha az A és a B ország megállapodik abban, hogy egymás termékeire zérus vámokat vet ki. A GATT tehát általában megtiltja a preferenciális kereskedelmi megállapodásokat, mert ezek sértik a legnagyobb kedvezményes elbánás elvét, de megengedi őket, ha az aláíró országok között szabadkereskedelmet hoznak létre.8 Ha két vagy több ország szabadkereskedelemben kíván megállapodni, akkor ezt általában kétféleképpen teheti. Szabadkereskedelmi társulást hozhat létre, amelyben mindegyik tagország áruit vámmentesen lehet a többibe szállítani, de a harmadik orszá gokkal szemben mindegyik ország maga állapítja meg vámjait. Létesíthetnek vámuniót is, amikor az országoknak meg kell egyezniük a közös külső vámtarifában. A NAFTA szabadkereskedelmet teremtett Kanada, az Egyesült Államok és Mexikó között, és ezt szabadkereskedelmi társulás útján valósította meg. Az egyezmény így nem követeli meg, hogy például Kanada és Mexikó ugyanakkora vámot vessen ki a kínai textiláruk ra, mint az Egyesült Államok. Az EU viszont teljes vámunió, amelyben az összes ország nak meg kellett egyeznie abban, hogy minden importcikkre ugyanazt a vámot veti ki. Mindkét rendszernek vannak előnyei és hátrányai, ezeket a keretes részben mutatjuk be. MÁSODIK RÉSZ gok megállapodnak a vámszintekben: a vámnak ugyanakkorának kell lennie, akár Marseille-ben, Rotterdamban vagy éppen Hamburgban rakodják ki az árut, különben az importőr azt a határátkelőt fogja választani, ahol a vám a legalacso nyabb. így a vámunió szükségessé teszi, hogy az NSZK, Franciaország, Hollan dia és az összes többi ország megegyezésre jusson és ugyanakkora vámokat ves sen ki. Ez nem valósul meg könnyen: ezek az országok ugyanis így valójában önrendelkezésük egy részéről mondanak le az EU javára. Európában ez számos ok miatt lehetséges is volt, többek között azért, mert általános volt a vélekedés, hogy a gazdasági egység segíti a háború utáni politi kai szövetség megerősítését az európai demokráciák között. (Az EU egyik alapí tója egyszer úgy tréfálkozott, hogy Sztálin szobrot érdemelne, mert fenyegetései nélkül az integráció sohasem jött volna létre.) A világ más területein azonban nincsenek meg ezek a feltételek. A NAFTA-t megalakító három ország igen nehéznek találná, hogy a vámjai fölötti ellenőrzést valamilyen nemzetek fölötti testületnek adja át. Legalábbis nehéz volna olyan megállapodás kialakítása, amely megadná a megfelelő súlyt az amerikai érdekeknek úgy, hogy közben kizárná, hogy az amerikaiak esetleges kereskedelempolitikai diktátumait Kanadára vagy Mexikóra kényszerítsék. A NAFTA tehát lehetővé teszi a mexikói termékek szá mára, hogy vámmentesen lépjenek be az Egyesült Államokba és viszont, de nem írja elő, hogy a két ország közös külső vámtarifát állapítson meg harmadik or szágokból származó importjára. Ez azonban más problémát okoz. A NAFTA rendszerében a mexikói munká sok által gyártott ingek szabadon vihetők be az Egyesült Államokba. Tegyük fel azonban, hogy az amerikaiak magas vámokat akarnak fenntartani a más orszá gokból importált ingekre, Mexikó azonban nem vet ki hasonló vámokat. Ho gyan előzhető meg az, hogy valaki mondjuk Bangladesből Mexikóba szállítson ingeket, majd ott teherautóra rakja és Chicagóba szállítsa azokat? A válasz az, hogy az Egyesült Államok és Mexikó közötti szabadkereskedelem ellenére a két ország közötti szállításokat is vámvizsgálatnak vetik alá. Az ame rikai vámterületre csak akkor léphetnek be vámfizetés nélkül, ha dokumentu mok igazolják, hogy ezek mexikói, nem pedig harmadik országokból származó termékek. De milyen is a mexikói ing? Ha egy ing Bangladesből érkezik, de mexikóiak varrják rá a gombokat, ettől az ing máris mexikói lesz? Valószínűleg nem. Ha azonban a gombok kivételével mindent Mexikóban gyártottak az inghez, akkor valószínűleg mexikóinak kell tekinteni. A nem vámunióként működő szabadke reskedelmi övezet igazgatása nemcsak a tagállamok közötti vámellenőrzés fenn tartását követeli meg, hanem azt is, hogy „származási szabályok” olyan kifino mult rendszerét alkossák meg, amelynek alapján meghatározható, hogy egy áru mikor lépheti át a határt vámfizetés nélkül. A NAFTA és a hozzá hasonló szabadkereskedelmi egyezmények igen sok papírmunkával járnak, ez pedig számottevő kereskedelmi akadályt jelenthet ak kor is, ha elvben szabad a kereskedelem. 9. FEJEZET A fejezetben korábban említett feltételeknek megfelelő esetekben a vámcsökkentés növeli a gazdasági hatékonyságot. Első látásra úgy tűnhet, hogy a preferenciális vámcsökkentések szintén hasznosak, ha nem is annyira, mint az általános vámcsökkentések. Nem jobb-e egy fél cipó a semminél? Talán meglepő, de ez túl derűlátó következtetés. Egy ország helyzete romolhat, ha vámunióhoz csatlakozik. Az okot egy kitalált példán szemléltethetjük, amelyben NagyBritannia, Franciaország és az Egyesült Államok szerepel. Az Egyesült Államok olcsó gabonát termel (4 dollár/mázsa), a francia termelés közepes árú (6 dollár/mázsa), a brit pedig drága (8 dollár/mázsa). Nagy-Britannia és Franciaország egyaránt vámokat vet ki teljes búzaimportjára. Ha a britek a franciákkal vámuniót létesítenek, akkor a vámot a francia, de nem az amerikai búzaimporttal szemben fogják eltörölni. Jó vagy rossz-e ez a britek számára? Vizsgáljunk meg két esetet. Először tegyük fel, hogy a kiindulási brit vámszint annyira magas volt, hogy kizárta a piacról az amerikai és a francia búzaimportot is. Mázsánkénti 5 dolláros vámmal pél dául az amerikai búza 8, a francia pedig 11 dollárba kerülne, így a brit fogyasztók 8 dollárért inkább hazai búzát vásárolnának. Ha a francia búzaimport vámja megszűnik, akkor a francia import lép a brit termelés helyére. Ez brit szempontból hasznos, mert egy mázsa búza hazai termelése 8 dollárba kerül, viszont 6 dollár értékű hazai termékek exportjával már ugyanannyi francia búza szerezhető meg. Most tételezzük fel, hogy a vám alacsonyabb, mondjuk mázsánként 3 dollár, tehát a britek a vámunióhoz való csatlakozásuk előtt nem hazai, hanem amerikai búzát vásárol tak, amelynek mázsája a fogyasztóknak 7 dollárjába került. Amikor a vámunió létrejön, akkor a fogyasztók áttérnek a francia búzára, amely 6 dollárba kerül a 7 dolláros ameri kai búza helyett. így megszűnik a búzaimport Amerikából. Az amerikai búza azonban olcsóbb a franciánál: a brit fogyasztóknak 3 dolláros adót kell fizetniük az amerikai búza belföldi árában, de ez visszatér Nagy-Britanniába kormányzati bevételként, így tehát nem nettó kiadás a brit gazdaság számára. A briteknek tehát a második esetben több erőforrást kell fordítaniuk az exporttermelésre, hogy kifizethessék búzaimportju kat, és így helyzetük inkább romlik, mint javul. E veszteség lehetősége újabb példa „a második legjobb” elméletére. Tekintsük NagyBritanniát olyan országnak, amely kezdetben kétféle, ösztönzőket torzító kereskede lempolitikai eszközt alkalmaz: vámot vet ki az amerikai és a francia búzára is. A francia búza importjára kivetett vám valóban ösztönzőket torzító hatásúnak tűnik, de közre játszhat az amerikai búzaimportra kivetett vám torzító hatásának semlegesítésében az zal, hogy ösztönzi az olcsóbb amerikai búza importját. így a francia búzaimport vámjá nak eltörlése valójában éppen jólétcsökkentő hatású lehet. A fenti két esethez visszatérve vegyük észre, hogy a britek jobban járnak, ha a vám unió kialakítása új kereskedelmet hoz létre - a belföldi termelés helyét a francia búza veszi át -, de veszítenek akkor, ha a vámunión belüli kereskedelem egyszerűen az unión kívüli országokkal folytatott kereskedelmet váltja fel. A preferenciális kereskedelmi megállapo dások elemzésénél az első esetet kereskedelemteremtésnek, a másodikat kereskede lemterelésnek nevezik. A vámunió célszerű vagy célszerűtlen volta nagyban függ attól, hogy az eredménye kereskedelemteremtés vagy kereskedelemterelés lesz-e. MÁSODIK RÉSZ ♦ Vonzóak-e a kereskedelmi kedvezmények? Az EU az elmúlt években egymás után többször bajba került a banánimport kedvezményei miatt. A világ banánimportjának legnagyobb része kis közép-amerikai országok ból származik - régebben ezeket nevezték „banánköztársaságoknak”. Néhány európai ország azonban nem onnan, hanem korábbi karib-tengeri gyarmatairól szokta beszerezni banánszükségletét. E szigetek termelőinek védelmében Fran ciaország és az Egyesült Királyság mennyiségi korlátozásokat alkalmaz a „dol lárbanánnal” szemben, amely általában 40 százalékkal olcsóbb a karibi termék nél. Németországnak sohasem volt gyarmata a karibi térségben, ezért szabadon engedi be a dollárbanánt. A nyugat-európai piacok 1992-es integrációja után a banánimport addigi sza bályozását nem lehetett fenntartani, mert a dollárbanánt szabadon lehetett volna bevinni Németországba, onnan pedig továbbszállítani az ilyen importot korláto zó országokba. Ennek megelőzésére az EU 1993-ban nyilvánosságra hozta, hogy közösségi szintű mennyiségi korlátozást kíván bevezetni a dollárbanánnal szem ben. Németország nemcsak dühösen tiltakozott, hanem kétségbe vonta a terve zett lépés jogszerűségét is: a németek rámutattak, hogy az Európai Közösséget létrehozó Római szerződés kifejezett garanciát tartalmaz (ez a „banánjegyző könyv”) arra, hogy Németország szabadon importálhat banánt. Miért jöttek indulatba a németek a banánügy miatt? A banán a kommunista uralom évei alatt Kelet-Németországban ritka luxuscikknek számított. A berlini fal leomlása után az olcsó és minden mennyiségben kapható banán a szabadság jelképévé vált. így a német kormány igencsak ellenzett minden olyan lépést, amely nagyban megdrágította volna a banánt. Végül a németek kénytelen-kelletlen elfogadták az EU banánimportjának új, egységesített preferenciarendszerét. A vita azonban ezzel nem ért véget: 1995ben az Egyesült Államok is bekapcsolódott arra hivatkozva, hogy a preferenciarendszer körüli komédiával az EU nemcsak a közép-ameri kai országok érdekeit sérti, hanem egy befolyásos amerikai cég, a Chiquita Banana Company érdekeit is. Ez a cég amerikai demokrata és republikánus politikusokat is nagy összegek kel támogatott. A WTO 1997-ben megállapította, hogy az EU banánimport-szabályozása sérti a nemzetközi kereskedelem szabályait. Az EU ekkor némileg megváltoz tatta a rendszert, de az Egyesült Államok ezt sem tartotta kielégítőnek. Az ügy megoldása még várat magára e könyv írása idején. Az amerikaiak átmenetileg 100 százalékos büntetővámokat vezettek be egy sor EU-termékre, majd a további tárgyalások eredményére várva felfüggesztették azokat. Min denképpen az a legvalószínűbb, hogy a banánvitában még hosszú ideig nem születik gyümölcsöző megoldás. Kereskedelemterelés Dél-Amerikában 1991-ben négy dél-amerikai ország, Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay Mercosur néven szabadkereskedelmi társulást hozott létre. A megállapodásnak látványos külke reskedelmi hatása volt, hiszen a kereskedelem értéke négy év alatt megháromszorozó dott a részt vevő országok között. A térség politikusai büszkén hangoztatták, hogy a Mercosur nagy siker egy bővebb gazdasági reformcsomag részeként. A Mercosur valóban sikeres eszköze volt a régión belüli kereskedelem növelésének, de a preferenciális kereskedelmi övezetek elméletéből tudjuk, hogy ez nem feltétlenül jó: ha az újonnan kialakuló kereskedelem a világ más országaival lebonyolított kereskede lem növekedését akadályozza - ha a megállapodás kereskedelmet terel a kereskedelem teremtés helyett akkor jólétcsökkentő hatású. Valóban, a Világbank vezető közgaz dászának 1996-ban készített tanulmánya szerint a Mercosur kereskedelemnövelő hatá sa ellenére - pontosabban mert ez a más viszonylatú kereskedelem rovására történt - a részt vevő gazdaságokra összességében valószínűleg negatív nettó hatása volt. A jelentés végeredményben azt fejtette ki, hogy a Mercosur tagországainak fogyasztói a szomszéd országokban gyártott drága iparcikkek megvásárlására kényszerültek ahe lyett, hogy máshonnan származó olcsóbb, ám magas vámokkal sújtott termékeket vet tek volna. Különösen az erős védelmet élvező és nem kiemelkedő hatékonyságú brazil autóipar jutott vonzó piachoz Argentínában a megállapodás következtében. Ugyanúgy szorította ki onnan az importot, mint korábbi példánkban a francia búza az amerikai búzát a brit piacról. „Ezek az elemzési eredmények - szólt a jelentés első változatának következtetése - az eddig elemzett regionális kereskedelmi megállapodások közül a legmeggyőzőbb, tehát a leginkább elgondolkodtató bizonyítékot adják az ilyen megál lapodások lehetséges hátrányos hatásaira.” A jelentés végső, publikus változata azonban nem ezt állította. Az első változatot ugyanis megszellőztették a sajtóban, és viharos támadások érték a Mercosur-tagállamok, különösen Brazília kormánya részéről. A politikai nyomás hatására a Világbank előbb késleltette a jelentés közzétételét, majd olyan változatot adott ki, amely számos magyarázó-mentegetőző megjegyzést tartalmazott. A jelentés azonban nyilvános válto zatában is meglehetősen erősen letette a garast a mellett, hogy a Mercosumak számotte vő kereskedelemterelő hatása volt még akkor is, ha nem lehet egyértelműen kedvezőt len mérleget vonni róla. • Összefoglalás 1. Noha kevés ország folytat szabadkereskedelmet, a legtöbb közgazdász továbbra is ezt tartja a célszerű kereskedelempolitikának. Ez a támogató álláspont háromféle érvre épül. Az első az, hogy a szabadkereskedelemmel elérhető hatékonyságnövelés egyszerűen a kereskedelempolitika költség/haszon-elemzésének megfordítása. A 9. FEJEZET ■ Esettanulmány MÁSODIK RÉSZ 2. 3. 4. 5. 6. második, hogy sok közgazdász szerint a szabadkereskedelem az első érv mögött álló formalizált elemzésben kimutatott hasznokon túl is kedvező a felek számára. A har madik pedig, hogy a bonyolult közgazdasági elemzéseket nehezen lehet közvetlenül lefordítani a gazdaságpolitika nyelvére, és ezért még a szabadkereskedelmet elméle tileg kevésbé támogató szakértők is hasznos gyakorlati megoldásnak tartják. Létezik a szabadkereskedelemtől való eltérés egyik esetét támogató, elmélerileg méltányolható érvelés is. Elvben igaz az az állítás, hogy az országok optimális vá mokkal és exportadókkal javíthatják cserearányaikat. Ez az érv azonban a gyakor latban nem sokat ér. Kis országok komolyabban nem befolyásolhatják export- és importáraikat, tehát nem tudják a vámokat vagy az egyéb kereskedelempolitikai eszközöket felhasználni cserearányaik javítására. A nagy országok viszont tudják befolyásolni cserearányaikat, de a vámok kivetésével a kereskedelmi megállapodá sok megszegését és a külföldi megtorlást kockáztatják. A szabadkereskedelemtől való eltérés másik érve a piaci kudarcokon alapul. Ha valamelyik belföldi piac, például a munkaerőpiac nem működik megfelelően, akkor a szabadkereskedelemtől való eltérés néha segíthet ennek a zavarnak az enyhítésé ben. A második legjobb megoldás elmélete azt mondja ki, hogy az egyik piac nem megfelelő működése esetén a kormány számára már nem optimális politika a be avatkozás mellőzése az egyéb piacokon. Egy vám növelheti a társadalmi jólétet, ha egy termék előállítása olyan társadalmi határhasznot eredményez, amelyet nem mutat ki a termelői többlet mérése. A piaci kudarcok valószínűleg gyakoriak, de a rájuk hivatkozó érvet nem indokolt túl nagyvonalúan alkalmazni. Mindenekelőtt azért, mert az elsősorban a belföldi gazdaságpolitikai, nem pedig a kereskedelempolitikai beavatkozás melletti érv; a vámok mindig másodrendű, „második legjobb” eszközök a belföldi piaci kudarcok semlegesítésére, amelyekkel szemben mindig a keletkezésük pontján lehet fellépni a legjobban. A piaci kudarcokat ugyanakkor aligha lehet olyan megbízhatóan ele mezni, hogy megfelelő gazdaságpolitikai ajánlásokat építsünk rájuk. A kereskedelempolitikát a gyakorlatban jövedelemeloszlási megfontolások alakít ják. A kereskedelempolitika politikai hátterének modellezésére nincs általánosan elfogadott megoldás, de több hasznos javaslat született erre. A politikatudósok gyak ran érvelnek azzal, hogy a szavazatokért a politikai pártok között folyó verseny határozza meg a gazdaságpolitikát. Ez a legegyszerűbb esetben olyan gazdaságpo litika kialakulásához vezet, amely a médián szavazó érdekeinek felel meg. Ez a meg közelítés sok téma elemzését megkönnyíti, de nem tűnik a valóság jó leírásának a kereskedelempolitika esetében, a kereskedelempolitikai döntések ugyanis jellegze tes módon a kicsi, koncentrált csoportok érdekeinek felelnek meg a többség érdeké vel szemben. A közgazdászok és a politikatudomány művelői ezt általában a kollek tív cselekvés problémájára hivatkozva magyarázzák meg. Az egyes emberek ösztön zői gyengék lehetnek arra, hogy fellépjenek politikailag a saját csoportjuk érdeké ben, ezért a jól megszervezett csoportok - általában kis létszámmal, de nagy tétek kel - gyakran olyan kormányzati lépéseket is ki tudnak harcolni, amelyek a többség rovására szolgálják az ő érdekeiket. Ha a kereskedelempolitika kizárólag belföldi szempontok alapján alakulna ki, akkor igen nehéz lenne a haladás a szabadabb kereskedelem felé. A fejlett országok azon- Kulcsfogalmak A második legjobb megoldás elmélete Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) Belföldi piaci kudarcok Cserearány-érvelés a vámok mellett Fogolydilemma Kereskedelemterelés Kereskedelemteremtés Kereskedelmi háború Kollektív cselekvés Medián szavazó Nemzetközi tárgyalások Optimális vámszint Politikai érvelés a szabadkereskedelem mellett Preferenciális kereskedelmi egyezmény Preferenciális kereskedelmi megállapodás 9. FEJEZET bán mégis jelentős vámcsökkentéseket tudtak elérni a nemzetközi tárgyalások folya matán keresztül. A nemzetközi tárgyalások kétféleképpen segítik a vámok csökken tését: bővítik a szabadkereskedelem támogatóinak a körét azzal, hogy az exportő röknek is közvetlenül juttatnak valamit, ugyanakkor segítik a kormányokat abban, hogy elkerüljék a kölcsönösen hátrányos kereskedelmi háborúkat, amelyek a nem zetközi kereskedelempolitikai koordináció hiánya miatt törhetnek ki. 7. A harmincas években már történt némi haladás a kereskedelempolitikai liberalizálás felé kétoldalú megállapodásokkal, az említett nemzetközi koordináció viszont a második világháború után elsősorban multilaterális megállapodásokon keresztül folyt a GATT égisze alatt. A GATT hivatali szervezetet és szabályrendszert is jelent, és ez a nemzetközi kereskedelem központi intézménye. A legutolsó világméretű GATTmegállapodás megint új szervezetet hozott létre. Ez a WTO, amely a megállapodás érvényesülésének követésére és kikényszerítésére alakult. 8. A multilaterális megállapodásokkal megvalósított vámcsökkentések mellett egyes országcsoportok preferenciális kereskedelmi megállapodásokat kötöttek egymás sal, amelyek alapján csak egymással, de nem összes partnerükkel szemben csökken tik a vámokat. A GATT kétféle preferenciális kereskedelmi megállapodást engedé lyez: a vámuniót, ahol a szerződő felek közös külső vámtarifát vezetnek be, és a szabadkereskedelmi társulást, ahol a felek egymás termékeire nem vetnek ki vámot, de harmadik országokkal szemben saját vámtarifát alkalmaznak. Egyik fajta megál lapodásnak sem egyértelmű a hatása a gazdasági jólétre. Ha egy ország az ilyen megállapodáshoz való csatlakozással más szerződő felektől beszerzett importtal he lyettesíti a magas költségű belföldi termelést - ez a kereskedelemteremtés - , akkor az ország nyer. Ha viszont a csatlakozás mindössze azzal jár, hogy az övezeten kívü li olcsó import helyére a tagországokból jövő drágább import lép, akkor - ez a ke reskedelemterelés - az ország veszít. MÁSODIK RÉSZ Szabadkereskedelem melletti hatékonyságon alapuló érvelés Szabadkereskedelmi társulás Társadalmi határhaszon Vámunió Feladatok 1. „Egy olyan kis ország számára, mint amilyen a Fülöp-szigetek, a szabadkereskedelem felé tett lépés nagy előnyökkel járna. Lehetővé tenné a termelők és a fogyasztók számára, hogy a termékek valódi költségei alapján válasszanak, nem pedig a kor mányzat által kialakított mesterséges árak alapján; lehetővé tenné a kiszabadulást a belföldi piac szűk korlátai közül; új távlatokat nyitna a vállalkozók számára, vala mint - és ez a legfontosabb - lehetővé tenné a belpolitikai rendcsinálást.” Válassza ki a szabadkereskedelem melletti érveket ebből a nyilatkozatból. 2. A következő érvek közül melyeket lehetne felhasználni a vámok vagy az exporttá mogatások mellett, és melyeket nem? Magyarázza meg válaszait! a) „Minél több kőolajat importál az Egyesült Államok, annál magasabbra szökik az olaj ára, ha legközelebb hiány lesz a világpiacon.” b) „A növekvő szezonon kívüli gyümölcsimport Chiléből, amely jelenleg például a téli szőlő amerikai importjának 80 százalékát teszi ki, közrejátszik az ilyen, ko rábban luxus jellegű termékek árának zuhanásában”. c) „Az amerikai mezőgazdasági export nemcsak a gazdálkodók számára jelent ma gasabb jövedelmet, hanem mindenkinek, aki az amerikai mezőgazdaságnak ter mékeket és szolgáltatásokat ad el.” d) „A félvezetők jelentik a modern technológia nyersolaját; ha nem mi gyártjuk a saját csipjeinket, akkor a mikroelektronikai eszközöket használó iparágakban meg fog torpanni az információáramlás.” e) „Az épületfa reálára 40 százalékkal csökkent, és több ezer faipari munkásnak kellett más munkát keresnie.” 3. Egy kis ország 10-es egységáron importálhat valamely terméket. A termék belföldi kínálati görbéje S = 50 + 5P. A keresleti görbe pedig D = 400 - 10P. A termelés minden egysége 10 értékű társadalmi határhasznot eredményez. a) Számítsa ki az egységenként 5 értékű importvám teljes jóléti hatását. b) Számítsa ki az egységenként 5 értékű termelési támogatás összes hatását. c) Miért jár a termelési támogatás nagyobb jóléti hatással, mint a vám? d) Mekkora lenne az optimális termelési támogatás? 4. Tegyük fel, hogy a kínálat és a kereslet pontosan úgy viselkedik, ahogy a 3. kérdés ben láttuk, de a termelésnek nincs társadalmi határhaszna. A kormányzat azonban politikai okokból a termelők egydollárnyi hasznát 2 dollárnyi termelői haszonnal vagy kormányzati bevétellel tekinti egyenlőnek. Számítsa ki a kormányzat által elő irányzott, egységenként 5 értékű vám hatásait. 5. „Az Egyesült Államok indokolatlanul tiltakozik Japán és az EU kereskedelempoli tikája ellen. Minden országnak joga van bármire a saját érdekében. A külföldi keres kedelempolitikák bepanaszolása helyett az Egyesült Államoknak hagynia kellene a többi országot menni a maga útján, fel kellene adnia szabadkereskedelmi előítéleteit és követnie a többi országot.” Elemezzük ennek a nézetnek a közgazdasági és a politikai gazdaságtani hátterét. 6. Az alábbi lépések közül melyik lenne jogszerű a GATT rendszerében, és melyik nem? a) 20 százalékos vám kivetése az Egyesült Államokban minden olyan ország ter mékeire, amely kétszer annyit exportál az Egyesült Államokba onnan származó importjánál. b) Az amerikai búzaexport állami támogatása azzal a céllal, hogy visszaszerezze nek valamit az EU-konkurensekkel szemben elvesztett piaci részesedésből. c) Amerikai vám a kanadai eredetű iparifaimportra, más vámok csökkentésével tör ténő ellentételezés nélkül. d) Az ipaníaexport kanadai megadóztatása az USA követelésére azért, hogy telje sítsék az amerikai fatermelők kérését. e) A kutatás-fejlesztés állami támogatásának programja olyan csúcstechnológiai területeken, mint az elektronika és a félvezetőgyártás. f) Külön kormányzati segítség azoknak a munkásoknak, akik az importverseny miatt veszítették el az állásukat. 7. A kelet-európai politikai és gazdasági liberalizáció következtében széles körben beszélnek arról, hogy Lengyelország és Magyarország az EU tagja lehet. Elemezze az EU ilyen bővítésének a lehetséges gazdasági költségeit (1) Nyugat-Európa, (2) Kelet-Európa, (3) más országok szempontjából. Ajánlott irodalom Baldwin, Róbert E.: The Political Economy of U.S. Import Policy. MIT Press, Camb ridge, 1985. Alapmű arról, hogy miért és hogyan alakulnak ki az amerikai kereske delempolitika eszközei. Baldwin, Róbert E.: Trade Policies in Developed Countries. In: Jones, Ronald W.-Kenen, Peter B. (szerk.): Handbook of International Economics. Vol. 1. North-Holland, Amsterdam, 1984. Átfogó áttekintés a külkereskedelemmel kapcsolatos gazdaságpolitikai kérdések elméleti és gyakorlati vonatkozásairól. Bhagwati, Jagdish (szerk.): Import Competition and Response. University of Chicago Press, Chicago, 1982. Elemző tanulmányok az import és a belföldi termelés verse nye által előidézett politikai és gazdasági problémákról. Bhagwati, Jagdish: Protectionism. MIT Press, Cambridge, 1988. A protekcionizmus melletti és elleni érvek meggyőző összefoglalása, amely a szabadkereskedelem erő sítését szolgáló javaslatokkal végződik. MÁSODIK RÉSZ Corden, Max W.: Trade Policy and Economic Welfare. Clarendon Press, Oxford, 1974. A védelem melletti és elleni érvek körültekintő szemléje. Fiam, Harry: Product Markets and 1992: Full Integration, Large Gains? The Journal of Economic Perspectives, 1992. ősz. 7-30. old. „1992”, azaz a nyugat-európai piacok integrációs programja lehetséges gazdasági hatásainak alapos áttekintése. Különö sen érdekes módon próbálja meg annak a közhit szerinti feltevésnek az ellenőrzését, hogy a kereskedelmi korlátozások eltávolításától nagy „dinamikus” hasznok várha tók még akkor is, ha e korlátok számított költségei csekélyeknek tűnnek. Jackson, John H.: The World Trading System. MIT Press, Cambridge, 1989. A nemzet közi kereskedelem jogi kereteinek átfogó szemléje, a GATT szerepének külön hangsúlyozásával. Salvatore, Dominick (szerk.): The New Protectionist Threat to World Welfare. NorthHolland, Amsterdam, 1987. Tanulmánygyűjtemény a nyolcvanas években növekvő protekcionista nyomás okairól és következményeiről. Schott, Jeffrey: The Uruguay Round: An Assesnent. Washington, D. C. Institute fór International Economics, 1994. Kellemesen rövid és olvasmányos áttekintés a leg utolsó GATT-forduló témáiról és eredményeiről a témába vágó kutatások nagy ré szének feldolgozásával. Stern, Róbert M. (szerk.): U. S. Trade Policies in a Changing World Economy. MIT Press, Cambridge, 1987. További tanulmányok aktuális kereskedelempolitikai kér désekről. Az optimális vám pozitív voltának bizonyítása A vám mindig javítja egy nagy ország cserearányait, egyúttal azonban torzítja a terme lés és a fogyasztás struktúráját. Ez a függelék megmutatja, hogy megfelelően alacsony vám esetén a cserearány-nyereség mindig nagyobb, mint a torzítási veszteség. így min dig létezik pozitív értékű optimális vám. Ennek bemutatásához arra az esetre összpontosítunk, ahol mindegyik kínálati és keresleti görbe lineáris, tehát egyenes vonal. Kereslet és kínálat Fellélelezzük, hogy Belföld, az importőr ország keresleti görbéjének egyenlete D - a - bP, (9F.1.) ahol P a termék belföldi ára, a kínálati görbe egyenlete pedig Q = e+fP. (9F.2.) Belföld importkereslete egyenlő a belföldi kereslet és kínálat különbségével, D - Q = (a-e)-(b+f)P. (9F.3.) Külföld exportkínálata ugyancsak egyenes vonal: (Q* - D*) = g + hPw (9F.4.) ahol Pw a világpiaci ár. Az ár Belföld piacán a vámmal lesz magasabb a világpiaci árnál: P = Pw +t. (9F.5.) A vám és az árak A vám éket ver a belföldi és a világpiaci árak közé azzal, hogy az árat Belföld piacán felfelé, a világpiacon pedig lefelé nyomja (9F.1. ábra). Világpiaci egyensúly esetén Belföld importkereslete egyenlő Külföld exportkínála tával: ( a - e ) - (b +f) x (Pw + t) = g + hPw (9F.6.) 9. FEJEZET Függelék MÁSODIK RÉSZ Lineáris modellben a vám árakra gyakorolt hatását pontosan ki tudjuk számítani. Ar, P Mennyiség, Q 9F.1. ábra. A vám hatásai az árakra Legyen PF a vám nélküli esetben érvényes világpiaci ár. Ekkor egy t vám a belföldi árat P = PF + t h/ ( b+f +h) (9F.7.) szintre emeli, a világpiaci árat pedig a következőre csökkenti: P w = P F- t ( b + f ) / ( b + f + h ) . (9F.8.) (Egy kis ország számára a külföldi kínálat nagy rugalmasságú, h tehát igen nagy. így a kis ország szempontjából a vámnak csak csekély hatása lesz a világpiaci árra, viszont majdnem egy az egyben megnöveli a belföldi árat.) A vám és a belföldi jólét Most azt alkalmazzuk, amit a vám Belföld jólétére gyakorolt hatásainak kimutatásáról tanultunk (9F.2. ábra). Ql és D 1ábrázolja a fogyasztás és a termelés szabadkereskedelem melletti értékeit. Vám kivetése után a belföldi ár nő azzal a következménnyel, hogy Q Q2-re emelkedik, D pedig £>2-re csökken, ahol Q2 = Q1- tfh/(b +f + h ) (9F.9.) D2 = D {- tbh/(b + / + h). (9F.10.) és Az alacsonyabb világpiaci árból származó nyereség a négyszög területe a 9F.2. áb rán, amely az árcsökkenésnek és a vám kivetése utáni import értékének a szorzata: Nyereség = D2 - Q2 x t(b + f)/(b + / + h) = = KD1- ö 1) x (b + f)!(b + / + h) - 12 x h(b + f)2l{b + / + h)2. (9F.11.) A fogyasztástorzításból származó veszteség a 9F.2. ábra két háromszögének összege: Veszteség = V4( Q2 - Ö1) x (P - PF) + ViiD1 - D2) x (P - PF) = = t \ b +f) x h2/2{b + / + /z)2 (9F. 12.) így a nettó jóléti hatás Nyereség - Veszteség = t x U - t2Vy (9F.13.) ahol U és V bonyolult, de a vámszinttől független kifejezések. A nettó hatás tehát egy pozitív szám és a vámszint szorzatának és egy negatív szám és a vámszint négyzete szorzatának az összege. Most láthatjuk, hogy megfelelően alacsony vám esetén a nettó hatásnak pozitívnak kell lennie. Ennek oka az, hogy ha egy számot csökkentünk, akkor annak négyzete még jobban csökken. Tegyük fel, hogy egy 20 százalékos vámról kiderül a nettó veszteséget okozó hatás. Próbálkozzunk most egy 10 százalékos vámmal. Ennek a vámnak a hatásá ban a pozitív hányad csak feleakkora lesz, mint a 20 százalékos vámnál, a negatív rész viszont csak negyedakkorának bizonyul. Ha a nettó hatás még negatív, próbálkozzunk 5 százalékos vámmal; ez ismét kétszer olyan gyorsan csökkenti a negatív, mint a pozitív hatást. Valamely megfelelően alacsony vámszint mellett a negatív hatásnak már erő sebbnek kell lennie a pozitív hatásnál. 9. FEJEZET A vám nettó haszna egyenlő a szürke négyszög és a két szürke háromszög területének különbségével. Kereskedelempolitika a fejlődő országokban A kereskedelempolitika eszközeit és céljait eddig a környezet figyelembevétele nélkül elemeztük, tehát nem mondtunk sokat az eszközöket alkalmazó országokról. Minden egyes országnak megvan a saját külön története a fontos gazdaságpolitikai témáival együtt, a gazdaságpolitika vizsgálatánál azonban az egyik alapvető különbséget az or szágok között a jövedelmi szintjük jelenti. A 10.1. táblázat is jelzi, hogy az országok között nagy különbségek vannak az egy főre jutó jövedelem tekintetében. A skála egyik oldalán vannak a fejlett vagy iparosodott országok, ennek a klubnak a tagja NyugatEurópa, több olyan ország, amelyet európaiak népesítettek be (így az Egyesült Álla mok), valamint Japán. Az egy főre jutó jövedelem ezekben az országokban nemegyszer a 20 000 dollárt is meghaladja. A világ népességének a nagy része azonban sokkal szegényebb országokban él. Az ilyen fejlődő országok1 jövedelmi skálája is nagyon széles. Vannak közöttük olyanok, például Szingapúr, amelyek már szinte fejlett orszá goknak számítanak a hivatalos statisztikák és önértékelésük szerint is. Mások, mint pél dául Banglades, reménytelenül szegények maradnak. Mindamellett lényegében az összes fejlődő ország számára a gazdaságpolitika fő célja a fejlettebb országokkal szembeni jövedelmi lemaradás megszüntetése. Mi magyarázza, hogy egyes országok ennyivel szegényebbek másoknál? Mi az oka annak, hogy egy nemzedékkel ezelőtt még szegény országok feltűnő haladásra voltak képesek, mások pedig nem? Ezeket a kérdéseket sokat vitatják, a válasz kísér lete - sőt akár a különböző közgazdászok által az évek során javasolt válaszok átte kintése - azonban túllépné e könyv kereteit. Annyit mégis mondhatunk, hogy a gaz dasági fejlődésről vallott változó nézetek fontos szerepet játszottak a kereskedelem politika alakításában. A második világháborút követő körülbelül 30 év alatt számos fejlődő ország keres kedelempolitikáját erősen befolyásolta az a vélekedés, hogy a gazdasági fejlődés kulcsa az erős feldolgozóipar kiépítése, ennek pedig a legjobb útja-módja, ha ezt a feldolgozóipart megvédik a nemzetközi versenytől. A fejezet első része ennek az importhelyettesí tő stratégiának a logikáját írja le, valamint azokat a bírálatokat, amelyek a hetvenes 1 A fejlődő országok fogalmát a nemzetközi szervezetek használják, és mára széles körben elfo gadottá vált. Még akkor is, ha egyes „fejlődő” országok életszínvonala már legalább egy évti zede csökken. Szemléletesebb, de kevésbé udvarias kifejezés a kevésbé fejlett országok (lessdeveloped countries, LDCs). Egyesült Államok Japán Németország Szingapúr Dél-Korea Mexikó Kína India 24 750 21 090 20 980 20 470 9810 7 100 2 120 1 250 Forrás: Világbank: The World Bank Atlas, 1995. évek után egyre gyakoribbakká váltak. Itt foglalkozunk azzal a nyolcvanas évek végén elterjedő, közmegegyezésnek örvendő nézetrendszerrel is, amely ismét a szabadkeres kedelem előnyeit hangsúlyozta. A fejlődő országok gazdaságpolitikája kiemelt figyelmet szentelt az általánosan ala csony jövedelemszintnek, de sok fejlődő országban régiók és szektorok között \s jelleg zetesen nagy jövedelemkülönbségek vannak. A gazdasági dualizmus problémája újabb különleges gazdaságpolitikai kérdésekre irányítja a figyelmet, és a fejezet második ré sze ezzel foglalkozik. S miközben a közgazdászok széles körben vitatkoztak az országok között állandó sulni látszó nagy jövedelemkülönbségekről, a hatvanas évek közepétől egyre több kelet-ázsiai ország lepte meg a világot látványos gazdasági növekedésével. A fejezet har madik része ennek a „kelet-ázsiai csodának” a magyarázatával, valamint sokat vitatott kereskedelempolitikai következményeivel foglalkozik. Importhelyettesítő iparosítás A második világháborútól a hetvenes évekig sok fejlődő ország próbálta meg felgyor sítani gazdasági fejlődését az iparcikkek importjának korlátozásával annak érdeké ben, hogy segítse a belföldi piacra termelő feldolgozóipar fejlődését. Ez a stratégia több ok miatt is népszerűvé vált, de elterjedésében fontos szerepet játszottak az im porthelyettesítést támogató elméleti közgazdaságtani érvek. Ezek közül valószínűleg a kiskorú iparágon alapuló érvelés volt a legfontosabb, amelyet a 6. fejezetben mutat tunk be. A kiskorú iparágon alapuló érvelés A kiskorú iparágon alapuló érvelés szerint a fejlődő országok potenciális komparatív előnnyel rendelkeznek a feldolgozóiparban, de a fejlődő országokban újonnan kialaku ló feldolgozóipari szektorok kezdetben nem tudnak versenyezni a fejlett országok hosszabb ideje működő feldolgozóiparával. A feldolgozóipar akkor tudja megvetni a lábát, ha a kormányok átmenetileg támogatják az új iparágakat mindaddig, amíg nem 10. FEJEZET 10.1. táblázat. Bruttó hazai termék egy főre, 1993 (dollárban) MÁSODIK RÉSZ erősödtek meg annyira, hogy helytálljanak a nemzetközi versenyben. így az érv szerint van értelme a vámok és a mennyiségi korlátozások ideiglenes alkalmazásának az iparo sítás megindítása érdekében. Történelmi tény, hogy a világ három legnagyobb piacgaz dasága egyaránt kereskedelmi korlátok mögött kezdett iparosodni: az Egyesült Álla mok és Németország magas iparcikkvámokat alkalmazott a 19. században, Japán pedig az 1970-es évekig átfogó importellenőrzési rendszert tartott fenn. A kiskorú iparágon alapuló érvelés problémái. A kiskorú iparágon alapuló ér velés igen kézenfekvőnek tűnik, és valóban meggyőző volt sok kormány számára. A közgazdászok azonban több gyenge pontját is kimutatták, amelyek miatt alkalmazásá val csínján kell bánni. Először is nem mindig jó azoknak az iparágaknak a fejlesztése a jelenben, amelyek nek csak a jövőben lesz komparatív előnyük. Tegyük fel, hogy egy munkaerőben jelen leg gazdag ország a tőkefelhalmozás folyamatát éli: ha elég tőkét halmozott fel, akkor a tőkeigényes iparágakban lesz komparatív előnye. Ez azonban nem azt jelenti, hogy azon nal ezeknek az iparágaknak a fejlesztésébe kellene fognia. Dél-Korea például a nyolc vanas években gépkocsiexportőr országgá vált, de aligha lett volna jó ötlet az ország számára, hogy autóiparát már a hatvanas években fejlessze, amikor a tőkének és a szak képzett munkaerőnek még jócskán híján volt. Másodszor a feldolgozóiparnak nyújtott védelem csak akkor járhat üdvös hatással, ha a védelem versenyképessé teszi az ipart, Pakisztán és India évtizedeken át védte feldolgozóipari szektorait és csak nemrég vált jelentősebb iparcikkexportőrré. Export cikkeik azonban könnyűipari termékek, mint például textiláruk, nem pedig annak a ne héziparnak a termékei, amelyet védelemben részesítettek. így helytálló érv lehet, hogy akkor is iparcikkexportőrökké válhattak volna, ha sohasem védik iparukat. Egyes köz gazdászok meg is fogalmazták az „ál-kiskorú iparágakkal” kapcsolatos figyelmeztetést azzal az esettel kapcsolatban, amikor az ipar kezdetben védelmet kap, utána pedig a kereskedelempolitikai védelemtől teljesen független okok miatt versenyképessé válik. Az ilyen esetekben a kiskorú iparág védelme sikeresnek tűnhet, de valójában csak nettó költséget jelent a gazdaság számára. Általánosabb megfogalmazásban: egy iparág kiépítésének költséges és időigényes volta nem szolgálhat érvként az állami beavatkozás mellett akkor, ha nincsenek belföldi piaci kudarcok. Ha egy iparágról feltételezhető, hogy a tőke, a munkaerő és a többi termelési tényező számára megfelelő jövedelmet tud biztosítani, akkor miért nem ma gánbefektetők fejlesztik kormányzati segítség nélkül? Néha az az érv hangzik el, hogy a magánbefektetők csak az iparágak jelenlegi jövedelmével számolnak és nem veszik figyelembe a jövőbeli kilátásokat, ez azonban nincs összhangban a piaci magatartással. Legalábbis a fejlett országokban a befektetők gyakran olyan fejlesztéseket támogatnak, amelyek jövedelmezősége bizonytalan és a távoli jövő kérdése. (Tekintsük például az amerikai biotechnológiai ipart, amely dollárszázmilliókra rúgó tőkét vonzott, mielőtt bármilyen értékesítésre képesnek bizonyult volna.) A piaci kudarcok érve a kiskorú iparágak védelme mellett. A kiskorú ipar ágon alapuló érvelés bizonyításához meg kell vizsgálni annak a kézenfekvő, de kérdé ses nézetnek a hátterét, hogy az iparágak mindig védelemre szorulnak, ha újak, A 10. FEJEZET kiskorú iparág védelmének a jogossága olyan elemzésből derül ki, amilyet a 9. feje zetben mutattunk be. Az iparág tehát akkor érdemel védelmet növekedése kezdeti szakaszában, ha olyan piacműködési zavarok észlelhetők, amelyek miatt a magántőke nem tudja a szükséges mértékben fejleszteni az iparágat. A kiskorú iparágon alapuló érvelés kifinomult támogatói kétfajta piacműködési zavarra hívják fel a figyelmet ebben az összefüggésben, a tőkepiacok tökéletlen működésének és az elsajátítha tóságnak a problémájára (appropriability). A tökéletlenül működő tőkepiacok érve a következő. Ha egy fejlődő országban nin csenek meg azok a pénzügyi intézmények (a hatékony tőkepiacok és a bankok), ame lyek lehetővé teszik a hagyományos szektorokban (a mezőgazdaság) képződő megtaka rítások felhasználását az új szektorokban (a feldolgozóipar), akkor az új iparágak növe kedését korlátozni fogja a cégek nyereségtermelő képessége. így a kezdetben alacsony nyereségszint akkor is a beruházások akadályává válik, ha a beruházások hosszú távú hozadéka magas. Az első legjobb megoldás itt egy jobb tőkepiac kialakítása, az új ipar ágak kereskedelempolitikai védelme azonban, amely emelné a nyereségszintet és így felgyorsíthatná a növekedést, indokolt lehet mint második legjobb megoldás. Az elsajátíthatóság érve a kiskorú iparágak védelme mellett több formában is meg jelenhet, de közös elemük az az elképzelés, hogy egy új iparág cégei olyan társadalmi hasznokat hoznak létre, amelyekért nem kapnak ellenszolgáltatást. Ilyen eset például, ha az iparágba elsőnek belépő cégeknek a technológia helyi követelményekhez való igazítása vagy új piacok feltárása miatt „indulási” költségeket kell viselniük. Ha más cégek ilyen induló költségek nélkül tudják követni a példájukat, akkor az úttörők nem számíthatnak bevételre ezekből a befektetésekből. így az úttörő cégek nemcsak termel nek, hanem olyan nem megfogható hasznokat (például tudást vagy új piacokat) tesznek hozzáférhetővé mások számára, amelyekkel kapcsolatban nem keletkezik tulajdonjo guk. Egyes esetekben az új iparág létesítésének költségei kisebbek lehetnek a társadal mi hasznánál, de a hasznok idegen kézre kerülésének veszélye miatt a magánvállalko zók elkerülik ezt a piacot. Az első legjobb megoldás ilyenkor az, hogy a cégeknek ellen szolgáltatást adnak a realizálhatatlan befektetéseikért. Ha ez nem lehetséges, akkor az új iparágba való belépést második legjobb megoldásként vámok vagy más kereskedelem politikai eszközök alkalmazásával is ösztönözni lehet. A kiskorú iparág védelmének mindkét fenti érve nyilvánvaló módon a piaci kudar cokra hivatkozó kereskedelempolitikai védelem speciális esete. A különbség csak annyi, hogy ezek az érvek most csak új iparágakra, nem pedig bármelyik iparágra vonatkoz nak. A piaci kudarcokra épülő érvekkel kapcsolatos problémák változatlanul fennma radnak. A gyakorlatban nehéz annak a megállapítása, hogy ténylegesen mely iparágak érdemelhetnek különleges kezelést, és megvan a veszélye, hogy a fejlődés ösztönzésére szánt gazdaságpolitikai eszközök végül különérdekek foglyaivá válnak. Sok történet kering olyan kiskorú iparágakról, amelyek sohasem váltak felnőtté és mindig kereske delempolitikai védelemre szorultak. MÁSODIK RÉSZ A feldolgozóipar ösztönzése kereskedelempolitikai védelemmel A kiskorú iparág melletti érveléssel szembeni kételyek ellenére számos fejlődő or szág tekintette ezt az érvet nyomós oknak arra, hogy külön támogatást nyújtson a feldolgozóipar fejlődéséhez. Ilyen támogatás elvben sokféleképpen is elképzelhető. Az országok például támogatást nyújthatnak a feldolgozóipari termeléshez általában, vagy olyan iparcikkek exportjához nyújtott támogatásokra összpontosíthatnak, ame lyektől később komparatív előnyt remélnek. A legtöbb fejlődő ország alapvető iparo sítási stratégiája azonban a belföldi piacra termelő iparágak fejlesztését célozta vá mok és mennyiségi korlátozások alkalmazásával annak érdekében, hogy ösztönözzék az importált iparcikkek belföldi termékekkel való helyettesítését. A belföldi iparnak az iparcikkimport korlátozásával való ösztönzését az importhelyettesítő iparosítás stratégiájaként ismerjük. Fel lehet tenni a kérdést, hogy a választás itt kényszer-e. Miért nem lehet egyszer re ösztönözni az importhelyettesítést és az exportot? A válaszhoz idézzük fel a vámok általános egyensúlyi elemzését az 5. fejezetből: az importot csökkentő vám szükség szerűen csökkenti az exportot is. Az importhelyettesítő iparágak védelmével az orszá gok erőforrásokat vonnak el a jelenlegi vagy a lehetséges exportszektoroktól. így egy ország importhelyettesítést választó döntése egyúttal az exportnövekedést hátráltató döntés is. Politikai és gazdasági okok egyvelege vezetett ahhoz, hogy a legtöbb esetben az iparosítási stratégia alapjául az importhelyettesítést választották az exportnövelés he lyett. A hetvenes évekig sok fejlődő ország kételkedett az iparcikkexport lehetőségé ben (bár ez a kételkedés megkérdőjelezi a kiskorú iparág érvelés értelmét is a feldol gozóipar védelmének alátámasztására). Sok esetben pedig az importhelyettesítő iparfejlesztési politikák természetes összhangban álltak már létező politikai érdekstruktú rákkal. Már utaltunk a latin-amerikai országok esetére, amelyek a harmincas években és a negyvenes évek első felében kényszerből építették ki az importhelyettesítést elő ször a világgazdasági válság, majd a háború okozta kereskedelmi visszaesés miatt (9. fejezet). Ezekben az országokban az importhelyettesítés erős, jól beágyazott ér dekcsoportoknak kedvezett, az exportorientációnak viszont nem volt természetes tá mogatói köre. Azt is érdemes hangsúlyozni, hogy az importhelyettesítő iparosítás politikájának egyes szószólói szerint a világgazdaságban nem volt sok esélye az újonnan piacra lépő országoknak, azaz a régi ipari országok előnyei egyszerűen túl nagyok voltak ahhoz, hogy az újonnan iparosodó országok behozhassák őket. Ennek a nézetnek a szélsőséges képviselői olyan általános politikát szorgalmaztak, amely elvágta volna a kapcsolatokat a fejlődő és a fejlett országok között; a nyolcvanas évekig még a pro tekcionista fejlesztési stratégiák visszafogottabb támogatói között is általános maradt a vélekedés, hogy a nemzetközi gazdasági rendszer szisztematikusan a fejlődő orszá gok érdekei ellen dolgozik. Az importhelyettesítő iparosítás az ötvenes és a hatvanas években élte virágkorát. A fejlődő országok jellegzetes módon először az ipari termelés végső fázisainak - mint az 10.2. táblázat. Az export a nemzeti jövedelem százalékában, 1990 Brazília India Egyesült Államok Japán NSZK Dél-Korea Hongkong Szingapúr 7 8 10 11 32 32 137 190 Forrás: Világbank: World Development Report. Washington, D. C., 1992. Az ötvenes években és a hatvanas évek elején még sok közgazdász értett egyet az importhelyettesítő intézkedésekkel, a hatvanas évektől azonban az importhelyettesítő iparosítást egyre erőteljesebb bírálatok érték. A gazdasági elemzők és a gazdaságpoliti kusok figyelme az importhelyettesítés ösztönzéséről mindinkább a rossz importhelyet tesítő gazdaságpolitikák által okozott károk felszámolására terelődött át. 10. FEJEZET élelmiszer-feldolgozás vagy a gépkocsi-összeszerelés - a védelmét kezdték kiépíteni. A nagyobb fejlődő országokban a belföldi termékek szinte teljesen az importált fogyasz tási cikkek helyébe léptek (bár a feldolgozást gyakran külföldi multinacionális cégek végezték). Ha pedig a fogyasztási cikkek importhelyettesítésének a lehetőségei már ki merültek, akkor ezek az országok a termelés közbenső fázisainak (mint a gépkocsi karosszériák, az acél és a petrolkémiai termékek) védelmét vezették be. A legtöbb fejlődő országban az importhelyettesítési törekvés megállt, mielőtt a saját logikája végső határáig eljutott volna: a számítógépeket, precíziós szerszámgépeket és a hasonló bonyolult iparcikkeket továbbra is importálták. Az importhelyettesítő iparosí tást választó nagyobb országok mégis feltűnően alacsony szintre csökkentették import jukat. Általában egy ország importja és exportja annál nagyobb részt képvisel a nemzeti jövedelemből, minél kisebb a gazdaság mérete (ezt például a teljes termelés értékével mérik). A 10.2. táblázat azonban azt mutatja, hogy az Egyesült Államokhoz képest alig 5 százaléknyi belföldi piacméretű India 1990-ben termelésének kisebb hányadát expor tálta, mint az amerikai gazdaság. A legszélsőségesebb eset Brazíliáé: 1990-ben a brazil termelés kevesebb mint 7 százalékát exportálták, amely az amerikai aránynál is kisebb, és messze elmarad az olyan nagy ipari országok mutatójától, amilyen Németország. A feldolgozóipar növekedésének ösztönzésére az importhelyettesítő iparosítás va lóban működőképes stratégiai eszköz volt. Manapság a latin-amerikai országok terme lésének majdnem akkora hányada jut a feldolgozóiparra, mint a fejlett országokban. (Indiánál ez az arány csak azért alacsonyabb, mert szegényebb lakossága továbbra is jövedelmének nagy hányadát költi élelmiszerre.) Ezekben az országokban azonban a feldolgozóipar fejlődésének az ösztönzése nem volt öncél, hanem a gazdaságfejlődés végső céljának elérését szolgáló eszköznek tekintették. Szolgálta-e a gazdaságfejlődést az importhelyettesítő iparosítás? Ezzel kapcsolatban komoly kételyek merültek fel. MÁSODIK RÉSZ ■ Esettanulmány Az importhelyettesítés vége Chilében Chile az első országok közé tartozott, amelyek felhagytak az importhelyettesítő iparosí tással. A hetvenes évek elejéig a fejlődő országok között jómódúnak számító és szokat lanul erős demokratikus hagyományú Chile a többi latin-amerikai országhoz hasonló gazdaságpolitikát folytatott. A feldolgozóipart kifinomult importkorlátozó eszközök védelmében építették ki, miközben az ország kivitelének zömét hagyományos termé kek adták, elsősorban a réz. A hetvenes évek elején azonban egy bevallottan kommu nista kormány megválasztása politikai felfordulást okozott, és katonai hatalomátvétel hez vezetett. A katonák brutális és véres módszereket alkalmazva számoltak le ellenfe leikkel. Az új kormányzat akkoriban szokatlanul szilárd szabadpiaci meggyőződést képvi selt. Az importkorlátozásokat eltörölték és alacsony vámokat tettek a helyükbe. Akár e gazdaságpolitika miatt, akár ennek ellenére (a világpiaci rézárak zuhanása ugyanis sú lyosbította Chile gondjait), de a gazdaság igen nehéz időszakot élt át a hetvenes évek közepén. A hetvenes évek végi és nyolcvanas évek eleji fellendülést újabb súlyos vissza esés követte, mert Chile is a nemzetközi adósságválság szenvedő alanya lett (lásd 22. fejezet). A nyolcvanas évek második felére azonban a chilei gazdasági teljesítmény egyre elismerésre méltóbbá vált. Az olyan új exportcikkek, mint az északi félteke piacaira télen szállított friss gyümölcs, a mind exkluzívabb borok, valamint a bútorok és más iparcikkek megszabadították az országot korábbi rézexportfüggőségétől. A chilei gaz daság bármilyen korábbi ütemnél gyorsabban kezdett növekedni, lehagyva más latin amerikai országokat és szinte elérve az ázsiai országok teljesítményét. Ennek eredmé nyeként az eredetileg igen népszerűtlen, s a katonai uralom durva módszereivel azono sított szabadkereskedelmi politika széles politikai támogatásra tett szert. A katonák 1990-ben kivonultak a chilei politikai életből, bár a könyv írásakor a hadsereg még mindig állam az államban, azaz nem engedelmeskedik a polgári kor mányzat utasításainak. Az elmúlt 17 év alatt azonban széles körben a gazdaságpolitika érdemének ismerték el, hogy előkészítette a talajt a gazdaság felvirágzásához. A gazda ságpolitikai vonalvezetést a szabadon választott kormány sem változtatta meg, Chile gazdasági sikertörténete pedig folytatódott: 1990 és 1994 között évi átlagban 6,9 száza lékos növekedést ért el, messze magasabbat a többi latin-amerikai országnál. Az importhelyettesítő iparosítás elleni támadás alapja az a tény, hogy az ilyen stratégiát választó országok nagy része nem mutatta a fejlett országokhoz való felzárkózás sem milyenjeiét sem. Példa erre India, amely az ötvenes évek eleje és a hetvenes évek eleje közötti becsvágyó gazdaságfejlesztési tervei ellenére 20 év alatt csak alig néhány száza lékkal tudta növelni egy főre jutó jövedelmét. Igaz ez Argentínára is, amely korábban gazdag országnak számított, de csak csigalassúságú gazdasági növekedésre volt képes, egészen a nyolcvanas évtized végi kereskedelmi liberalizációjáig. Más országok, mint például Mexikó, büszkélkedhettek ugyan gazdasági növekedéssel, de nem tudták csök kenteni a fejlett országoktól való lemaradásukat. Csak néhány fejlődő ország tudott valóban látványosan feljebb lépni a jövedelmi skálán - ezek az országok pedig vagy sohasem választották az importhelyettesítő iparosítást, vagy pedig gyökeresen szakítot tak vele. Miért nem nyújtotta azt az importhelyettesítő iparosítás, amit vártak tőle? Ennek valószínűleg az a legfontosabb oka, hogy a kiskorú iparágon alapuló érvelés a széles körű feltételezés ellenére mégsem volt általános érvényű. Egy iparvédelmi időszak nem teremt versenyképes feldolgozóipart, ha alapvető okai vannak annak, hogy egy ország feldolgozóiparának miért nincs komparatív előnye. A tapasztalat azt mutatta, hogy a fejlesztési kudarcok okai gyakran mélyebbek, mint az egyszerű ipari tapasztalathiány. A szegény országokban nincs szakképzett munkaerő, vállalkozói réteg, vezetői szakis meret, a társadalmi szervezettség pedig olyan állapotban van, hogy igen nehéz a folya matos ellátás biztosítása bármiből - legyen az pótalkatrész vagy elektromos energia. Ezek a problémák ugyan nem esnek kívül a gazdaságpolitika hatókörén, kereske delempolitikai eszközökkel azonban biztosan nem lehet megoldani őket: a mennyiségi korlátozás lehetővé teszi ugyan egy rossz hatékonyságú iparág túlélését, de közvetlenül nem tudja hatékonyabbá tenni azt. A kiskorú iparág érvelés szerint viszont a vámok és a mennyiségi korlátozások biztosította ideiglenes védelem árnyékában a kevésbé fejlett országok feldolgozóipara megtanulja a hatékonyságot. A gyakorlatban azonban ez nem mindig igaz, sőt többnyire nem. Az importhelyettesítés nem hozta meg a várt előnyöket, ezért a figyelem az iparfej lesztést ösztönző eszközök költségei felé fordult. Gyarapodó tapasztalati anyag mutat ja, hogy számos kevésbé fejlett ország protekcionista gazdaságpolitikája súlyosan szét zilálta az ösztönzőket. A probléma részben abból eredt, hogy sok ország túlságosan bonyolult módszereket alkalmazott a kiskorú iparágak támogatására. Szövevényes és gyakran egymást átfedő mennyiségi korlátozásokat, devizális korlátozásokat, valamint a belföldi költségek arányára vonatkozó előírásokat alkalmaztak egyszerű vámok he lyett. Sokszor nehéz megállapítani, hogy valójában mekkora védelmet is nyújt egy ad minisztratív eszköz, és tanulmányok szólnak arról, hogy a védelem foka sokszor maga sabb és iparágak között nagyobb mértékben tér el, mint ami a kormányzat szándéka volt. A 10.3. táblázat szerint Dél-Amerikában és Dél-Ázsiában voltak olyan iparágak, amelyek 200 százalékos vagy magasabb vámokkal egyenértékű kereskedelempolitikai Cn 10. FEJEZET A feldolgozóipar kedvezményezett kezelésének eredményei: az importhelyettesítő iparosítás problémái MÁSODIK RÉSZ védelmet kaptak. Az effektív védelem ilyen magas szintjei olyan iparágak létezését is biztosították, amelyek háromszor vagy négyszer magasabb költségekkel működtek, mint az általuk helyettesített import ára. Még a protekcionizmus piaci kudarcokkal érvelő legádázabb védelmezői is meglehetősen nehéznek találják az ilyen magas védelmi szin tek támogatását. 10.3. táblázat. A feldolgozóipar effektív védelme néhány fejlődő országban (százalékban) Mexikó Fülöp-szigetek Brazília Chile Pakisztán 26 61 113 182 271 Forrás: Balassa, Béla: The Structure of Protection In Developing Countries. John Hopkins Press, Baltimore, 1971. Ugyancsak jelentős figyelmet kapott a védelemnek az a másik költsége, hogy az importkorlátozás sokszor a kisméretű és ezért alacsony hatékonyságú termelés létrejöt tét segíti elő. Még a legnagyobb fejlődő országok belföldi piaca is csak kis töredéke az amerikai vagy az EU-piac méretének. Gyakran az egész belföldi piac nem elég nagy hatékony méretű termelési kapacitás fenntartásához. Ha azonban ezt a kis piacot mond juk mennyiségi korlátozásokkal védik, akkor egyetlen piaci szereplő is monopolprofi tot érhet el ezen a piacon. Az ilyen profitokért folyó verseny jellegzetes módon több céget is belépésre ösztönöz olyan piacra, ahol egyetlen szereplő számára is alig van tér, a termelés pedig igen rossz hatékonyságú méretekben folyik. A kis országok válasza a méret problémájára, ahogy a 6. fejezetben bemutattuk, a szűk termékskála termelésére és exportjára való szakosodás, valamint a többi termék importja. Az importhelyettesítő iparosítás kizárja ezt a választási lehetőséget, mert az ipari termelés fő célpontjává a belföldi piacot teszi. Az importhelyettesítő iparosítás bírálói azt is hangsúlyozzák, hogy ez a modell más problémákat is súlyosbított, például a jövedelemi egyenlőtlenségeket és a munkanélkü liséget (ezt a fejezetben később a duális gazdasággal kapcsolatban tekintjük át). A nyolcvanas évek végére az importhelyettesítő iparosítás bírálata széles körben elfogadottá vált nemcsak a közgazdászok, hanem a Világbank és más nemzetközi szer vezetek, sőt fejlődő országokbeli gazdaságpolitikusok körében is. Statisztikai bizonyí tékok kerültek napvilágra annak megerősítésére, hogy a viszonylag szabad kereskede lempolitikát folytató fejlődő országok átlagosan gyorsabb növekedést mutattak, mint a protekcionista kereskedelempolitika hívei (bár néhány közgazdász vitatta ezeket a sta tisztikai bizonyítékokat).2 Ez a szellemi fordulat jelentős kereskedelempolitikai válto zásokat idézett elő, mivel számos fejlődő ország megszüntette a mennyiségi korlátozá sokat és csökkentette a vámokat. 2 Lásd Edwards, Sebastian: Openness, Trade Liberalization, and Growth in Developing Countries. Journal of Economic Literature, 1993. szeptember. A kevésbé fejlett országok kereskedelempolitikája valóban válasz az ilyen országok viszonylagos elmaradottságára a fejlett országokhoz képest, de válasz az országon belüli egyenlőtlen fejlődésre is. Gyakran viszonylag korszerű, tőkeigényes, magas bérszintű iparágak léteznek ugyanazokban az országokban, ahol a hagyományos me zőgazdaság igen szegény. Egy gazdaság két nagyban eltérő fejlettségű szektorra való hasadása a gazdasági dualizmus, az így működő gazdaságot pedig duális gazdaság nak nevezik. Miért van bármi köze a duális gazdaságnak a kereskedelempolitikához? Egy lehet séges válasz, hogy a dualizmus valószínűleg a rossz piacműködés jele: egy hatékony gazdaságban például a munkások nem kapnának jelentősen eltérő béreket a különböző szektorokban. Ha pedig piaci kudarcok vannak, akkor lehet érvelni a szabadkereskede lemtől való eltérés mellett. A gazdasági dualizmus megléte gyakran az olyan vámok utólagos igazolására szolgál, amelyek a látszólag hatékonyabb feldolgozóipar védelmét szolgálják. A dualizmus és a kereskedelempolitika összekapcsolásának másik lehetséges oka, hogy maga a kereskedelempolitika is sok szállal fűződhet a dualizmushoz. Amikor az importhelyettesítő iparosítás modellje bírálatok kereszttüzébe került, egyes közgazdászok azzal érveltek, hogy az importhelyettesítő gazdaságpolitikák közrejátszottak a duális gazdaság kialakulásában, de legalábbis súlyosbították egyes tüneteit. A dualizmus tünetei A duális gazdaságra nem létezik pontos meghatározás, de a duális gazdaság általában tartalmaz egy „modem” szektort (amely jellegzetesen az importversenytől védett ipar cikkeket állít elő) és vele többféle éles ellentétben álló hagyományos szektorokat: 1. Az egy munkásra jutó termelés értéke a modem szektorban jóval nagyobb, mint a gazdaság többi részében. A legtöbb fejlődő országban az egy feldolgozóipari mun kás által gyártott termékek ára többszöröse annak, mint amit egy mezőgazdasági munkás előállít. Ez a különbség néha tizenötszörös. 2. Az egy munkásra jutó kibocsátás nagyobb értékéhez magasabb bérek is járulnak. Az ipari munkások tízszer annyit is kereshetnek, mint a mezőgazdasági munkások (bár bérük még így is alacsony Észak-Amerikával, Nyugat-Európával és Japánnal össze hasonlítva). 3. A feldolgozóipari bérek magas szintje ellenére a tőke hozadéka abban a szektorban nem feltétlenül magas. Gyakran éppen az ipari tőke hozadéka tűnik viszonylag ala csonynak. 4. A modern szektorban tapasztalható magas fejenkénti kibocsátás részben a terme lés magas tőkeigényességének a következménye. A fejlődő országok feldolgozóipara általában sokkal magasabb tőkeigénnyel működik, mint a mezőgazdaság (ez nem igaz a fejlett gazdaságokra, ahol a mezőgazdaság meglehetősen tőkeigényes). 10. FEJEZET A duális gazdaság problémái MÁSODIK RÉSZ A fejlődő világban a mezőgazdasági munkások sokszor kezdetleges eszközökkel dolgoznak, míg az ipari kapacitások nem annyira különböznek a fejlett országokban működő kapacitásoktól. 5. Sok kevésbé fejlett ország a munkanélküliség állandó problémájával küszködik. Különösen a városi övezetekben van igen sok ember munka nélkül, vagy csak alkal mi, igen rosszul fizetett munkát végezhet. Ezek a városi munkanélküliek egy lakó helyen élnek a viszonylag jól fizetett városi ipari munkásokkal. ■- Esettanulmány Gazdasági dualizmus Indiában Az indiai gazdaság a gazdasági dualizmus klasszikus esete. A több mint 700 milliós országban csak 6 millióan dolgoznak a feldolgozóiparban. Ezek az ipari munkások azon ban a GNP 15 százalékát hozzák létre és több mint hatszorosát keresik a mezőgazdasági béreknek. A feldolgozóipar sokkal tőkeigényesebb, mint a mezőgazdaság; az elmúlt 30 évben a kis létszámú feldolgozóipari munkaerőre több beruházás jutott, mint az egész mezőgazdaságra. A feldolgozóipar és a mezőgazdaság közötti szakadék az idők során csak tovább mélyült. 1960 óta például a feldolgozóipari munkások reálbére körülbelül 80 százalék kal nőtt, míg a mezőgazdasági munkásoké csak 5 százalékkal. Miért ilyen mély a szektorok közötti szakadék? Valószínű, hogy a kormányzati po litikák ebben kulcsszerepet játszottak. Az indiai kormány támogatásai és protekcionista eszközei ösztönözték a feldolgozóipari beruházásokat, különösen a legmagasabb tőkeigényességű iparágakban. Ugyanakkor a munkások érdekeinek védelmére kidolgo zott munkajogi törvények valószínűleg javították a szakszervezetek alkuhelyzetét, és lehetővé tették a szervezett munkások számára a jelentős béremeléseket annak ellenére, hogy több millió munkás szívesen a helyükbe lépett volna alacsonyabb bérekkel is. A függetlenség kezdeti ünnepnapjaiban az indiai gazdasági tervezők azt remélték, hogy a feldolgozóipar majd úgy fog növekedni, hogy idővel magába olvasztja a hagyo mányos gazdaságot. 1960 és 1980 között azonban az indiai feldolgozóipari foglalkozta tottság csak évi 3 százalékkal növekedett, tehát nem sokkal gyorsabban, mint az egész lakosság. A kilencvenes évek elején India korlátozott lépéseket tett a gazdasági reform irányá ban, és megszüntette a külkereskedelem és a külföldi beruházások néhány akadályát. Nem lehetett azonban világosan látni, hogy a gazdaságpolitika gyökeres megváltoztatá sa mögött volt-e politikai egyetértés. Különösen a külföldi beruházásokkal szembeni nacionalista ellenállás maradt erős. A dualizmus tünetei számos országban megtalálhatók és világos jelei annak, hogy a gazdaság nem működik jól, ami különösen a munkaerőpiacokra igaz. Ezeknek a tüne teknek a kereskedelempolitikai vonatkozásairól hosszabb ideje vitatkoznak a gazdaságfejlődés elemzői. Az ötvenes években sok közgazdász képviselte azt az álláspontot, hogy a feldolgo zóipar és a mezőgazdaság közötti bérkülönbségek a kiskorú iparágon alapuló érvelés mellett további érvet szolgáltatnak arra, hogy a feldolgozóipart a mezőgazdaság rovásá ra támogassák. Ez a bérkülönbségi érv a piaci kudarcok terminusaiban is megfogal mazható. Tegyük fel, hogy egy ugyanolyan munkás valamilyen okból nagyobb bért kapna a feldolgozóiparban, mint a mezőgazdaságban. Valahányszor egy iparvállalat elhatároz za, hogy újabb munkást vesz fel, társadalmi határhasznot hoz létre ellenszolgáltatás nélkül, mert a munkás magasabb bérhez jut, ha a mezőgazdaságból a feldolgozóiparba megy át. Ez éppen ellentétben áll azzal, ami bérkülönbség nélkül történne. Akkor ugyanis az újonnan felvett munkás számára mindegy lenne, hogy az iparban vagy a mezőgazda ságban dolgozik-e, és nem származna társadalmi határhaszon a munkás felvételéből az őt alkalmazó cég profitnövekedésén kívül. A bérkülönbségnek a gazdaság munkaerő-allokációjára gyakorolt hatását a specifi kus termelési tényezők 3. fejezetben bemutatott modelljével szemléltethetjük. Tegyük fel, hogy a gazdaság csak két terméket állít elő, iparcikkeket és élelmiszert. Az iparcik keket munkaerő és tőke, az élelmiszert munkaerő és termőföld felhasználásával állítják A határtermék értéke, bérek Ha a feldolgozóiparban magasabb béreket kell fizetni, mint az élelmiszertermelésben, akkor a gazdaság túl kevés feldolgozóipari és túl sok élelmiszer gazdasági munkaerőt alkalmaz. Ennek következménye az ABC háromszög •WF területének megfelelő termeléskiesés. Feldolgozóiparban alkalmazott munkaerő Élelmiszergazdaságban alkalmazott munkaerő Teljes munkaerő-kínálat 10.1. ábra. A bérkülönbség hatása 10. FEJEZET Duális munkaerőpiacok és kereskedelempolitika MÁSODIK RÉSZ elő. Ebben az esetben az erőforrások allokációját a 10.1. ábra mutatja. A függőleges tengely bérszinteket és határtermékeket ábrázol, a vízszintes tengely pedig a foglalkoz tatást szemlélteti. Az iparcikktermelésben foglalkoztatott munkaerőt balról, Ow tői kezd ve, az élelmiszer-termelésben foglalkoztatott munkaerőt pedig jobbról, Or tő\ kiindul va ábrázoljuk. MPL m az iparcikkgyártásban foglalkoztatott munkaerő határterméke, MPLF pedig az élelmiszer-termelésben foglalkoztatott munkaerőé; PM az iparcikkek, PF az élelmiszer ára. így az ábra két görbéje a két szektorban újonnan fölvett munkások határtermékének értékét mutatja. Bérkülönbség esetén az iparcikkgyártó munkások többet keresnek, mint az élelmiszer-termelők; az ábrán az iparcikkgyártók bérét WM-mel, az élelmiszer-termelőkét Wr fel jelöljük. A munkaadók mindkét szektorban mindaddig fölvesznek munkásokat, amíg egy munkás határterméke meg nem egyezik bérével; így az iparcikkgyártásban a foglal koztatottság OmO {B pont) lesz, az élelmiszer-termelésben pedig L xOF (C pont). Tegyük fel, hogy a gazdaság át tudna irányítani egy munkást az élelmiszer-terme lésből az iparcikkgyártásba. Ekkor az iparcikk-kibocsátás nőne, az élelmiszer-termelés pedig csökkenne. Az iparcikk-kibocsátás növekménye azonban az iparcikkgyártás bér szintjének, WM-nek felelne meg, az élelmiszer-kibocsátás pedig annak a szektornak a bérszintjével, Wr fel csökkenne. A gazdaság kibocsátása így WM - Wr fel bővülne. A kibocsátás értéke növelhető azzal, hogy az élelmiszer-termelésből munkaerőt irányíta nak át az iparcikkgyártásba, a gazdaság tehát túl kevés munkaerővel látja el az iparcikk gyártást. Egy hatékony gazdaságban a munkaerő határterméke mindkét szektorban azo nos lenne, mégpedig akkor, ha OmL2 munkás dolgozna az iparcikkgyártásban, L2Of munkás pedig az élelmiszer-termelésben (A pont). (Az ennek a hatékony munkaerő allokációnak a megvalósításával elért kibocsátásnövekedés egyenlő lenne a szürke ABC területtel az ábrán.) Ha tehát bérkülönbség mutatkozik a szektorok között, ez azt jelenti, hogy a piacok rosszul végzik el a munkaerő allokációját; az ipari cégek túl kevés munkást vesznek fel. Az őket nagyobb foglalkoztatásra ösztönző kormányzati politika növelheti a nem zeti jólétet. A kereskedelempolitika azonban itt sem az első legjobb gazdaságpolitikai megoldás az ipari foglalkoztatás növelésére. A kormányzati gazdaságpolitikának ideális esetben közvetlenül kellene megcéloznia a foglalkoztatást vagy a bérkülönbség megszüntetésé vel, vagy a cégek támogatásával azért, hogy több munkást alkalmazzanak. A feldolgo zóipari termelés támogatása nem ilyen jó megoldás, mert nemcsak a munkaerőt, hanem a tőkét is a feldolgozóiparba való áramlásra ösztönzi3 - a tőkétől pedig a feldolgozóiparban nem várható túl nagy hozadék. A vám vagy a mennyiségi korlátozás még rosszabb, mert a keresletet is eltorzítja. Mindazonáltal második legjobb (pontosabban 3 Ezt nem láthatjuk a specifikus termelési tényezők modelljében, mert az a modell feltételezi, hogy a mezőgazdaság nem használ fel tőkét. A tényezőarányos modellben azonban kimutat ható a bérszubvenció előnyösebb volta a termelési támogatással szemben. Lásd Johnson, Harry G.: Optimál Trade Intervention in the Presence of Domestic Distortions. In: Baldwin, Róbert E. és tsai.: Trade, Growth, and the Balance of Payments. Rand McNally, Chicago, 1965. 3-34. old. harmadik legjobb) megoldásként a bérkülönbségekkel meg lehet indokolni az iparcikk vám bevezetését. Az ötvenes és a hatvanas években a fenti érvek eléggé meggyőzően hangzottak. 1970-ben közzétett híres cikkükben azonban John Harris és Michael Todaro közgaz dászok kritikailag átértelmezték a kevésbé fejlett országok munkaerőpiacainak műkö dését.4 Összefüggést mutattak ki a városokba való vándorlás és a munkanélküliség kö zött, amely megdönti a feldolgozóipari foglalkoztatás növelésének érveit még akkor is, ha a feldolgozóiparban valóban magasabbak a bérek. Harris és Todaro abból a megfigyelésből indult ki, hogy az erősen dualisztikus gaz daságú országokban a városi munkanélküliség is nagy. Noha feltételezhetnénk, hogy ez a magas munkanélküliség ugyancsak a feldolgozóipar városi munkahelyeinek a bővíté se mellett szól, Harris és Todaro kimutatta, hogy a vidékről a városokba való vándorlás folytatódik e magas munkanélküliség ellenére is. Következtetésük szerint a falusi mun kavállalók szívesen jöttek a városokba és vállalták a munkanélküliség kockázatát azért az esélyért cserébe, hogy jól fizetett ipari munkahelyhez jussanak. A munkahelyszerzés esélye természéTésBívjugg az álláshelyek számától. A Harris-Todaro-modell szerint a feldolgozóipari munkahelyek számának növekedéstôlyan nagy vándorlást indít el a városokba, hogy a városi munkanélküliség még nőni is fog. Ha a feldolgozóipar egy további munkást kíván alkalmazni, akkor a mezőgazdaságot két vagy három munkavállaló is elhagyhatja, ezzel pedig tovább bővül a városi munkanélküliek serege. A szerencsés munkavállaló ipari munkahelyhez jut, de bérnyereségét nagyban (esetleg teljesen) ellensúlyozza az új munkanélküliek bérvesz tesége. így valójában elvész a feldolgozóipari foglalkoztatás bővülésétől várt társadal mi haszon. A kiskorú iparág melletti érveléshez hasonlóan a kereskedelempolitikai védelem bérkülönbségen alapuló érve is kiesett a közgazdászok kegyeiből. Ennek oka részben a Harris és Todaro által leírt hatás, részben pedig az általánossá vált ellenszenv az import helyettesítéssel szemben. Manapság a gazdasági dualizmus mérséklésére bevezetett ke reskedelempolitikai megoldásokat gyakran éppen azzal vádolják, hogy csak tovább mélyítik a dualizmust. A kereskedelempolitika mint a dualizmus oka A kereskdelempolitikának gyakran felrótták, hogy növeli a bérkülönbségeket a feldol gozóipar és a mezőgazdaság között, illetve, hogy a tőkeigényesség fölösleges növelésé re ösztönöz. A mezőgazdaság és az ipar közötti hatalmas bérkülönbségek okai nem világosak. Egyes közgazdászok szerint ez természetes piaci válasz. Érvük úgy szól, hogy a cé gek magas béreket kínálnak azért, hogy az ipari munka fegyelméhez nem szokott országokban fékezzék a munkahely-változtatást és biztosítsák a munkaerő odaadó magatartását. Más közgazdászok szerint viszont a bérkülönbségek a szakszervezetek 4 Harris, John R -Todaro, Michael P.: Migration, Unemployment, and Development: A TwoSector Analysis. American Economic Review, 60. (1970) 126-142. old. MÁSODIK RÉSZ erejét is jelzik olyan iparágakban, amelyek védelmet élveznek az importversenytől. A kereskedelem szabadságának növekedésével az érvelés szerint az ipari bérek csök kennek, a mezőgazdasági bérek pedig nőnek. Ha ez a helyzet, akkor a dualizmust - és a munkanélküliséget - súlyosbíthatja az import korlátozása, különösen ha ez import helyettesítő céllal történik. A feldolgozóipar túlzott tőkeigényessége részben a viszonylag magas bérekre ve zethető vissza, mert ezek ösztönzik a cégeket a munkaerő tőkével való helyettesítésére. A kereskedelmi korlátozások annyiban bírálatot érdemelnek, amennyiben felelősek ezért a hatásért. Egyes országokban az is tény, hogy az állami ellenőrzés alatt álló bankrend szer támogatott hiteleket nyújt az iparvállalatoknak, és ezzel teszi olcsóvá a munkaerő helyettesítését tőkével. A leginkább közvetlen csatorna azonban az import szelektív ellenőrzése. Sok esetben ugyanis a tőkejavak vámok vagy más akadályok nélkül im portálhatok, sőt behozatalukat néha kifejezetten támogatják is. Az ilyen gazdaságpoliti ka tovább ösztönzi a tőkeigényes termelési eljárások alkalmazását. Exportorientált iparosítás: a kelet-ázsiai csoda Már utaltunk arra, hogy az ötvenes és a hatvanas években még széles körben elterjedt elképzelés volt, hogy a fejlődő országok csak úgy tudnának kiépíteni saját ipart, ha az importot belföldi iparcikkekkel helyettesítenék. A hatvanas évek közepétől azonban mind nyilvánvalóbbá vált, hogy az iparosítás más úton is elképzelhető: az iparcikkek exportjával, mégpedig elsősorban a fejlett országokba. Az ilyen módon fejlődő gazda ságok - ezt a csoportot a Világbank jelenleg magas teljesítményű ázsiai gazdaságok nak (High Performance Asian Economics, HPAEs)5 nevezi - látványos növekedést értek el, egyes esetekben évi 10 százalék fölött. A HPAE-országok gazdaságát erősen sújtotta az 1997-ben kezdődött pénzügyi válság, de teljesítményük mindaddig valóban különösen figyelemre méltó volt. A HPAE-országok teljesítménye nem vonható kétségbe, és az is kétségtelen, hogy sikerük megcáfolja a korábbi szakmai közvélekedést arról, hogy az iparfejlődéshez az importhelyettesítésen keresztül vezet az út. Mégis számos vitapont van a „kelet-ázsiai csoda” alapján levonható következtetésekkel kapcsolatban. A különböző elemzők min denekelőtt igen eltérő módon értelmezik a kormányzati politikák, így a kereskedelem politika szerepét a gazdasági növekedés ösztönzésében. Egyes megfigyelők számára az ázsiai gazdaságok sikere a viszonylag szabad kereskedelem és a beavatkozásmentes kormányzati politikák eredménye; mások számára viszont éppen azt bizonyítja, hogy a kifinomult kormányzati beavatkozás mennyire hatékony lehet; vannak olyan közgaz dászok is, akik szerint a kereskedelem- és az iparpolitika hatása semmiképpen sem lehet jelentős, akár erősek, akár gyengék voltak ezek a politikák. 5 A HPAE-gazdaságok növekedésének igen hasznos áttekintését lásd Világbank: The East Asian Miracle: Economic Growth and Public Policy. Oxford University Press, Oxford, 1993. A Világbank a HPAE-országokat három csoportra osztja, mert a „csoda” ezekben az országokban különböző időszakokban kezdődött. Az első Japán volt, amely nem sokkal a második világháború után kezdte a gyors gazdasági növekedést, és most már az Egye sült Államokkal és Nyugat-Európával összehasonlítható egy főre jutó jövedelme van; a japán tapasztalatok elemzését a l l . fejezetre hagyjuk, amely a fejlett országok ipari és kereskedelempolitikáit tárgyalja. A hatvanas években négy kisebb ázsiai gazdaságban kezdődött meg a gyors növekedés, ezeket - Hongkongot, Tajvant, Dél-Koreát és Szin gapúrt - gyakran „tigriseknek” nevezik.6 Végül pedig a hetvenes évek végén gyors növekedés kezdődött Malajziában, Thaiföldön, Indonéziában, a leginkább feltűnő mó don pedig Kínában. Mindhárom országcsoport igen magas növekedési ütemet ért el. A „tigris” gazdasá gok reál GDP-je a hatvanas évek közepétől az 1997-es ázsiai válságig évi átlagban 8-9 százalékkal bővült, míg az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában csak 2-3 száza lékkal. Más ázsiai országok utóbbi években mért növekedési ütemei hasonló képet mutat nak, Kína pedig többször is évi több mint 10 százalékos növekedési ütemről számolt be (bár a kínai statisztikák megbízhatóságával kapcsolatban kérdések is föl vethetők). A HPAE-gazdaságok nemcsak gyors gazdasági növekedést mutatnak, hanem más különleges vonásuk is van: nagyon nyitottak a nemzetközi kereskedelemmel szemben, és nyitottságuk foka csak nőtt az évek során. Valóban, a gyorsan növekvő ázsiai gazda ságok sokkal inkább exportorientáltak, mint más fejlődő országok, különösen LatinAmerika és Dél-Ázsia országai. A 10.2. táblázat több HPAE-nél is bemutatja az export GDP-hez viszonyított arányát; feltűnően magas értékekről van szó, Szingapúr és Hong kong esetében egyaránt a GDP 100 százaléka fölött. Hogyan haladhatja meg egy ország exportja az ország teljes kibocsátását? Úgy, hogy a GDP a gazdaságban képződő hozzá adott érték, nem pedig az összforgalom mutatója. Ha például egy hongkongi ruhaüzem máshol szőtt anyagból készít öltönyt, akkor a GDP csak a szövet költsége és a ruha értéke közötti különbséggel növekszik, nem pedig az öltöny teljes értékével. Ha azon ban az öltönyt exportálják, akkor teljes ára számít be az exportba. A modem ipari terme lés gyakran abból áll, hogy az importált anyagokhoz viszonylag csekély értéket adnak hozzá, az export tehát könnyen nagyobb lehet a gazdaság teljes kibocsátásánál. Vitathatatlan tény tehát, hogy ázsiai gazdaságok egy csoportja magas növekedési ütemet ért el, mégpedig úgy, hogy gyorsan bővítették exportjukat ahelyett, hogy az importot váltották volna ki hazai termeléssel. De milyen gazdaságpolitikát is folytattak ezek az országok? 6 A tigrisek közül kettőnek a politikai státusa nem egyértelmű. Hongkong brit gyarmat volt fellendülése időszakában, de 1997-ben visszakerült Kína ellenőrzése alá. A Hongkongot Kí nának visszaadó szerződés kimondja, hogy a város meg fogja tartani társadalmi és gazdasági intézményeit, azaz piacgazdaság marad, ebben azonban számos megfigyelő kételkedik. Taj van defacto független ország, amelyre Kína igényt tart, Tajvan azonban mindeddig kifejezet ten kerülte a függetlenség kimondását, nehogy ingerelje hatalmas szomszédját. A Világbank kínosan ügyel arra, nehogy kompromittálja magát az ügyben, ezért mindig a „Tajvan, Kína” megjelölést használja. (Az ország önmagát Kínai Köztársaságnak nevezi. Aford.) 10. FEJEZET Az ázsiai növekedés tényei MÁSODIK RÉSZ Kereskedelempolitika a HPAE-gazdaságokban Egyes közgazdászok egyszerűen a „kifelé irányuló” kereskedelempolitikának próbál ták tulajdonítani a kelet-ázsiai gazdaságok sikerét. E nézet szerint az ázsiai országokban megfigyelt magas export/GDP és import/GDP arányok olyan kereskedelempolitikák következményei, amelyek ugyan nem felelnek meg pontosan a szabadkereskedelem ismert fogalmának, mégis sokkal tágabb teret hagynak a szabadkereskedelemnek, mint azok a fejlődő országok, amelyek importhelyettesítésre próbálták alapozni a gazdasági fejlődést. A magas növekedési ütem pedig ennek a viszonylag nyitott kereskedelempo litikai rendszernek a jutalma. Sajnos azonban ez a felfogás nem bizonyítható olyan meggyőzően, ahogy hívei sze retnék. Mindenekelőtt nem világos, hogy a HPAE-gazdaságok magas külkereskede lem/GDP mutatói mennyiben tulajdoníthatóak valóban szabadkereskedelmi jellegű po litikáknak. A HPAE-gazdaságok Hongkong kivételével valójában nem folytatnak igazi szabadkereskedelmet: mindegyikük fenntart meglehetősen jelentős vámokat, mennyi ségi korlátozásokat, exporttámogatásokat és más kereskedelempolitikai eszközöket, amelyek befolyásolják külkereskedelmüket. Akkor a HPAE-gazdaságok kereskedelem politikája közelebb van-e a szabadkereskedelemhez, mint a többi fejlődő országé? Ez valószínűleg igaz, bár a fejlődő országok kereskedelempolitikáinak bonyolult volta ál talában megnehezíti az összehasonlítást.7 A 10.4. táblázat a Világbank által összeállított adatok alapján a kereskedelempolitikai védelem (vám plusz a mennyiségi korlátozások vámegyenértéke) átlagos szintjeit hasonlítja össze a fejlődő országok különböző cso portjaira: az adatok valóban azt mutatják, hogy a HPAE-gazdaságok kevésbé mutatkoz tak protekcionistának, mint más, nem annyira sikeres fejlődő országok, noha semmi képpen sem állítható, hogy teljes szabadkereskedelemre törekedtek volna. A kereskedelempolitika tehát közrejátszott a HPAE-gazdaságok nyitottságához, de a fejlődő országok számos szakértője szerint ezeknek a gazdaságoknak a magas külke reskedelem/GDP aránya legalább annyira gazdasági sikerük következménye, mint ki váltó oka. Thaiföldnek például az exportja és az importja is felfutott a kilencvenes évek ben. Miért? Azért, mert az ország vonzó telephellyé vált a multinacionális vállalatok számára. Ezek a társaságok maguk szállították külföldre a thaiföldi exportnövekmény jelentős részét, nyersanyagimportjuk pedig ugyancsak komoly szerepet játszott az im port bővülésében; a növekmény fennmaradó részét pedig a thaiföldi lakosság vásárló erejének a növekedése idézte elő. Thaiföld tehát azért exportált és importált sokat, mert a gazdaság jól működött, nem pedig fordítva. Ebből a következtetésből az derül ki, hogy noha van korreláció a gyors exportbővü lés és a gyors gazdasági növekedés között, ez a korreláció nem feltétlenül bizonyítja a szabadkereskedelmi politika döntő szerepét a gyors növekedésben. Ehelyett a téma több közgazdász szakértője jelenleg úgy véli, hogy a viszonylag alacsony fokú kereskede lempolitikai védelem közrejátszott ugyan a HPAE-gazdaságok növekedésében, de a „csodára” ez mégsem teljes magyarázat. 7 Lásd a Világbank „The East Asian Miracle” című kiadványát, amelynek a 6 . fejezete próbál kozásokat mutat be a kereskedelempolitikai védelem nemzetközi összehasonlítására. Nagy teljesítményű ázsiai gazdaságok Egyéb ázsiai országok Dél-Amerika Fekete-Afrika 24 42' 46 34 Forrás: Világbank: The East Asian Miracle - Economic Growth and Public Policy. Oxford University Press, Oxford, 1993. 300. old. ♦ A kínai fellendülés 1,2 milliárd lakójával Kína a világ legnépesebb országa, de a legutóbbi időkig csak jelentéktelen szereplő volt a világgazdaságban. 1949 és 1978 között az or szág kommunista rendszere erősen elszigetelte a gazdaságot a nemzetközi ke reskedelemtől. A gazdaság növekedését politikai tényezők fékezték. Nemcsak a magánvállalkozást tiltották, hanem az egyéni siker bármilyen fajtája is gyanús volt. Az 1966 és 1972 közötti úgynevezett kulturális forradalom idején sok vál lalatvezetőt, állami tisztviselőt, tanárt és másokat küldtek el állásukból vidékre, nehéz testi munkára. A kínai politikában azonban 1978-ban meglepő fordulat történt. A kommu nista párt kinyilatkoztatta, hogy „meggazdagodni dicsőség”, és a belföldi ma gánvállalkozás, valamint a külkereskedelem előtt egyaránt tágra nyitotta az aj tót. Az eredmények megdöbbentőek. A kínai gazdaság 1978 óta évi átlagban 10 százalék körüli növekedést produkál. Egyes becslések szerint már most Kínáé a világ második legnagyobb gazdasága az Egyesült Államok után. Kína ugyan még sokkal szegényebb, mint Japán (a világ második legnagyobb fejlett gazda sága), de a japán népesség tízszeresével már valószínűleg többet állít elő fejen ként, mint az egy főre jutó japán kibocsátás egytizede. így a kínai GDP valószí nűleg nagyobb, mint a japán. Hogyan érte el Kína ezt a növekedést? Friss kutatási eredmények talán köze lebb visznek a válaszhoz. A kínai növekedés részleges magyarázata, hogy való jában nem volt, a növekedés egy része csak statisztikai ábránd. Bizonyítékok vannak arra, hogy a kínai statisztikák alábecsülik az inflációt, viszont túlbecsü lik a reálnövekedést; a tényleges növekedési ütemek legalább 2 százalékponttal elmaradnak a hivatalos adatoktól. A növekedés azonban még így is igen látvá nyos, legalább évi 7 százalékos marad. A magyarázat másik része, hogy Kínában nagyon magas volt a megtakarí tási ráta (körülbelül a GDP 30 százaléka), így a gazdaság tőkeállománya gyor san bővült. Ez megfelel más HPAE-gazdaságok tapasztalatainak, mert ott a növekedés nagy része a termeléshez felhasznált erőforrások gyors felhalmozá sából eredt. 10. FEJEZET 10.4 táblázat. A kereskedelempolitikai védelem átlagos szintje 1985-ben (százalékban) MÁSODIK RÉSZ A kutatók végül úgy vélik, hogy a kínai gazdaság a dualizmus egyik nagyon súlyos problémájának a megoldása felé halad. Az 1978 előtti kínai politika a munkaerőt megakadályozta abban, hogy városi ipari munkát vállaljon, ugyan akkor nem tette lehetővé a mezőgazdaság számára, hogy megszabaduljon az alacsony termelékenységű munkaerőtől. Ennek következtében a mezőgazdasági munkások határterméke igen alacsony maradt a városi munkaerővel összeha sonlítva. A gazdaság liberalizálása nyomán a mezőgazdaságból nagy munkaerő áramlás indult meg. Ennek csekély hatása volt a mezőgazdasági termelésre, mert a mezőgazdaságban nagy volt a fölös munkaerő, ugyanakkor lehetővé tette az ipari termelés látványos növelését. Tudja-e Kína folytatni ezt a gyors növekedést? Valószínűleg nem: a mezőgazdasági szektorban kezd kimerülni a többletmunkaerő, a magas beruházási ráták pedig előbb-utóbb csökkenő hozadékokba fognak ütközni. Más, eseten ként súlyos problémák ugyancsak kezdenek kirajzolódni. Közéjük tartozik a nagy állami szektor továbbra is rossz hatékonysága, valamint a kormánytisztviselők számottevő korrupciója. Az 1997-es ázsiai pénzügyi válság kezdeti időszakában Kína jobb teljesítményt mutatott szomszédainál, korábbi gyors növekedése mégis nagyban lefékeződött. Kína népessége akkora, hogy nincs szüksége a jelenlegi fejlett gazdaságok magas termelékenységére ahhoz, hogy a világ egyik legnagyobb gazdaságává váljék. Kijózanító hatása lehet, ha arra gondolunk: Kínának csupán az amerikai egy főre jutó GDP ötödrészét kell elérnie ahhoz, hogy a világ legnagyobb gaz daságává váljék. Iparpolitika a HPAE-gazdaságokban Egyes megfigyelők úgy vélik, hogy a HPAE-gazdaságok sikere egyáltalán nem a sza badkereskedelmi politikák hatékonyságát mutatja, hanem sokkal inkább a kifinomult állami beavatkozás eredménye.8 Tény, hogy több igen sikeres ázsiai gazdaság egyes iparágaknak mások rovására kedvezményeket nyújtó gazdaságpolitikát folytatott. Az ilyen iparpolitikák nemcsak vámokból, importkorlátozásokból és exporttámogatások ból álltak, hanem olyan bonyolultabb eszközöket is tartalmaztak, mint az alacsony ka matozású hitelek, illetve a kutatás és fejlesztés állami támogatása. Az iparpolitikák értékelése általában elég nehéz feladat, a témát a l l . fejezetben tekintjük át kissé részletesebben. Itt csak azt kell megjegyeznünk, hogy a témával fog 8 Az ilyen megfigyelők többsége azonban nem képzett közgazdász; az ázsiai növekedés ténye zőiről folytatott vita összekapcsolódik egy szélesebb körű és meglehetősen indulatos vitával arról, hogy általában hasznos-e a közgazdasági elmélet. Az állami beavatkozás szerepéről az ázsiai növekedésben, illetve a közgazdászokkal szembeni ellenszenvről nagy hatású írás Fallows, James: Looking at the Sun: The Rise of the New East Asian Economic and Political System (Pantheon, New York, 1994) c. műve. A növekedés más tényezői Az elmúlt néhány évben több kutató vélte úgy, hogy a kereskedelem- és az iparpolitiká nak az ázsiai növekedésben játszott szerepe túlságosan is a kutatások középpontjába került. A nemzetközi kereskedelem és a kereskedelempolitika csak a gazdaságfejlődés egy részét magyarázhatja meg még ott is, ahol az export a nemzeti jövedelem nagy hányadát teszi ki. A gazdaság más területeinek több közük lehetett a sikerhez. Valóban, a gyorsan növekvő ázsiai gazdaságok nemcsak a magas külkereskedelmi arány miatt mutatkoztak különleges esetnek. Kiderült az is, hogy az áttekintett ázsiai gazdaságok csaknem mindegyike igen magas megtakarítási hányadokat ért el, tehát nagyon magas beruházási rátákat tudnak finanszírozni. Ugyancsak nagy többségükre igaz, hogy a közoktatásban is messzire jutottak. Több újabb keletű elemzés mutat rá arra, hogy a magas beruházási ráták és az oktatási színvonal látványos javulása a gyors kelet-ázsiai növekedés nagy részére, talán egészére kielégítő magyarázat.9 Ha ez igaz, akkor elsősorban nem a kereskedelem- és iparpolitikával kellett volna foglalkozni a növekedés kiemelkedő tényezőjeként. Azt az érvet talán mégis képviselni lehet, hogy az ázsiai gazdaságok kereskedelempolitikája abban az értelemben hasznos volt, hogy lehetővé tette a gyors növekedést, de azt állítani már erős túlzás, hogy a növekedés kiváltója lett volna. 9 Ennek a kutatásnak az összefoglalóját és következtetéseit lásd Krugman, P The Myth of Asias Miracle. Foreign Affairs, 1994. november. 10. FEJEZET lalkozó közgazdászok többsége legalább három ok miatt kétli, hogy az ilyen gazdaságpolitikai megoldások valóban jelentős hatással bírtak volna. Először: a HPAE-gazdaságok sokféle gazdaságpolitikát folytattak a szingapúri gaz daság részletekbe menő állami irányításától a szinte beavatkozásmentes hongkongi rend szerig. Dél-Korea kifejezetten szorgalmazta a nagyon nagy iparvállalatok létesítését, Tajvan gazdaságában viszont a kicsiny, családi tulajdonú cégeké a főszerep. Az említett négy gazdaság mégis hasonlóan magas növekedési ütemeket ért el. Másodszor: az iparpolitika iránti jelentős közfigyelem ellenére nem állítható, hogy az ipar szerkezetére valóban nagy hatása lett volna. Az ázsiai csodát elemezve a Világ bank meglepően kevés bizonyítékot talált arra, hogy a kifejezett iparpolitikát folytató országok gyorsabban fejlesztették ki a megcélzott iparágakat, mint azok a gazdaságok, ahol nem jelöltek ki ilyen iparágakat. Végül: még az egyébként igen sikeres gazdaságokban is elkövettek számottevő iparpolitikai hibákat. Dél-Korea például 1973 és 1979 között a „nehézipari és vegyipari” fejlesztés politikáját folytatta a vegyipar, az acélipar, az autóipar és hasonló iparágak kiemelt támogatásával. Ez az iparpolitika igen költséges volt, végül elsietettnek ítélték és felhagytak vele. Valószínűleg joggal állíthatjuk, hogy az ázsiai országok sikeres fejlődésének az iparpolitika nem volt kiemelkedő hajtóereje. A vita azonban még nem zárult le, és az iparpolitikák hatásainak felmérése továbbra is fontos kutatási terület marad. MÁSODIK RÉSZ Az ázsiai növekedésről adott magyarázatok szinte mindegyikéhez hasonlóan ez az értelmezés is igen ellentmondásos. Arra azonban igenis hasznos volt, hogy kicsit meg ingassa a vita összes résztvevőjének nagy meggyőződéssel képviselt álláspontját. A kelet-ázsiai tapasztalatokból azonban mégis adódik egy biztos következtetés. Akármit is állítanak róla a szakértők, ez a tapasztalati anyag valóban megcáfol néhány olyan feltételezést a gazdasági fejlődéssel kapcsolatban, amelyet korábban széles kör ben elfogadtak. Először: nyilvánvalóan hamis az az előfeltevés, amely szerint az iparo sodás és a gazdasági fejlődés csak az importhelyettesítés befelé tekintő stratégiájára épülhet. A gazdasági fejlődés sikertörténeteinek mindegyikében szerepet kapott az ipar cikkek exportjára alapozott, kifelé forduló iparosítás. Másodszor: különösen hibásnak bizonyult az a borúlátó nézet, hogy a világpiac az új piacra lépőkkel szemben diszkriminatívan működik, azaz a szegény országokat megakadályozza a meggazdagodásban. Az emberiség történetében még sohasem volt példa arra, hogy ilyen sok ember ilyen gyor san tapasztalja sorsa jobbra fordulását. • Összefoglalás 1. A kevésbé fejlett országok kereskedelempolitikáját ugyanazokkal az eszközökkel lehet elemezni, mint a fejlett országokét. A fejlődő országok esetében azonban más témák kerülnek előtérbe. Különösen az, hogy a fejlődő országok kereskedelempoli tikáját két cél vezérli: az iparosítás ösztönzése és a belföldi gazdaság egyenlőtlen fejlődésének kiigazítása. 2. Az iparosítást ösztönözni kívánó kormányzati gazdaságpolitikát gyakran a kiskorú iparág melletti érveléssel próbálták alátámasztani, amely szerint az új iparágaknak szükségük van átmeneti védelemre a más országokban már megerősödött verseny társakkal szemben. A kiskorú iparágon alapuló érvelés csak akkor igaz, ha van olyan piaci kudarc, amely jogossá teszi az állami beavatkozást. Két szokásos magyarázat: a tökéletlen tőkepiacok létezése , valamint a műszaki fejlődésben élen járó cégek által létrehozott tudás hozadékának elsajátíthatatlansága. 3. A kiskorú iparág melletti érveléssel takarózva számos fejlődő ország olyan import helyettesítő iparosítási politikát folytatott, amellyel vámok és mennyiségi korláto zások védelmében hoztak létre belföldi iparágakat. Ez a gazdaságpolitika sikeres volt a feldolgozóipar fejlesztésében, de nem nyújtotta a gazdasági növekedés és az életszínvonal-emelkedés várt ütemét. Manapság sok közgazdász bírálja élesen az importhelyettesítés eredményeit arra hivatkozva, hogy így a költséges és rossz haté konyságú termelés kapott támogatást. 4. A legtöbb fejlődő országra jellemző a gazdasági dualizmus : magas béreket fizető, tőkeigényes ipari szektor él együtt az alacsony bérszintű hagyományos szektorral. A duális gazdaságokban gyakori a városi munkanélküliség súlyos problémája. 5. A fenti bérkülönbség gyakran szerepelt érvként az ipari szektor vámvédelmének alátámasztására. Ez a bérkülönbségi érv a protekcionizmus mellett. A közgazdászok között ez az érv ma már csak csekély támogatást élvez. Újabb keletű elemzések szerint az ilyen esetre hivatkozással alkalmazott vámvédelem elősegíti a munkaerő Kulcsfogalmak Bérkülönbségi érv Duális gazdaság Elsajátíthatóság Fejlődő országok Gazdasági dualizmus Importhelyettesítő iparosítás Nagy teljesítményű ázsiai gazdaságok (HPAE) Tökéletlen tőkepiacok Feladatok 1. „A japán tapasztalat minden elméletnél ékesebben bizonyítja a kiskorú iparágon alapuló érvelés érvényességét. Az ötvenes évek elején Japán szegény ország volt, amely textiláruk és játékok exportjából tartotta fenn magát. A japán kormány védel met nyújtott a kezdetben rossz hatékonyságú, magas költségekkel működő acél- és gépkocsiipamak, és ezek az iparágak később vezető szerepre tettek szert a világpia con.” Értékelje ezt az állítást. 2. Egy ország jelenleg darabonként 8000 dollárért importál személygépkocsikat. A kormány úgy véli, hogy a belföldi gyártók bizonyos idő alatt 6000 dollárért is tud nának autókat gyártani, de a kezdeti felkészülési időszakban a belföldi termelés da rabonként 10 000 dollárba kerülne. a) Tételezzük fel, hogy az autógyártásba belevágó cégek mindegyikének át kell vészelnie a magas költségű kezdeti időszakot. Milyen feltételek mellett lehetne a kezdeti magas költségekre hivatkozva kiskorú iparágként védeni az autóipart? 10. FEJEZET vándorlást faluról a városokba, amely súlyosbítja a városi munkanélküliség problé máját és a dualizmus tüneteit. 6. A gazdasági fejlődés importhelyettesítéssel való megalapozásának nézete - és a gaz dasági fejlődés pesszimista megítélése az importhelyettesítés látható kudarca miatt - szembekerült a tényekkel, amikor számos ázsiai gazdaság gyors növekedést pro dukált. Ezek a nagy teljesítményű ázsiai gazdaságok (HPAE) nem az importhelyet tesítésre, hanem az iparcikkek exportjára építették iparosításukat. Az országcsoportot a külkereskedelem/nemzeti jövedelem arány igen magas szintje és különösek ki emelkedő ütemű növekedés jellemzi. A HPAE-országok sikereinek okairól nincs egyetértés. Egyes elemzők arra a tényre utalnak, hogy ugyan ezekben az országok ban sincs tényleges szabadkereskedelem, de a kereskedelempolitikai védelem szint je alacsonyabb, mint más fejlődő országokban. Mások az egyes HPAE-országokban megfigyelhető állami iparpolitikának tulajdonítanak kulcsszerepet. Újabb kutatá sok szerint azonban a sikernek elsősorban belgazdasági okai vannak, mindenekelőtt a kiemelkedően magas megtakarítási hányadok, valamint az oktatási rendszer gyors korszerűsítése. MÁSODIK RÉSZ b) Ellenkezőleg: most azt tegyük fel, hogy ha egy cég már viselte a darabonként 6000 dolláros termelés kialakításának tanulási költségeit, akkor más cégek kö vethetik a példáját, de már tanulási költségek nélkül. Miért akadályozhatja meg ez a belföldi autóipar kiépülését, és hogyan segíthet ebben az esetben a kiskorú iparág védelme? 3. Miért lehet sikeresebb az importhelyettesítő iparosítás a nagy fejlődő országokban, mint amilyen Brazília, a kisebbekhez képest, amilyen például Ghána? 4. Cantabrigia igen kicsiny nemzetgazdaságának munkaerő-állománya 20 főből áll. Ezek a munkások két terméket, iparcikket és élelmiszert tudnak előállítani. Az iparcikkgyártásban a munkaerő határterméke a következőképpen függ a foglal koztatástól: Munkások száma Az utolsó munkás határterméke 1 20 2 3 4 5 18 16 14 12 6 11 7 10 8 9 9 8 10 7 Az élelmiszer-termelésben a munkaerő határterméke független a foglalkoztatástól, értéke 9. Egységnyi iparcikk világpiaci ára 10 dollár, és úgy annyi egységnyi élelmi szer világpiaci ára is. a) Tételezzük fel, hogy a munkaerőpiacon nincsenek zavarok. Mutassa ki a bér szintet, a munkaerő megoszlását az iparcikkek és az élelmiszer termelése között, valamint mindkét termék kibocsátását. b) Most tegyük fel, hogy a feldolgozóipari minimálbér valamilyen okból 150 dol lár. A teljes foglalkoztatást így is fenntartják. Mutassa ki a gazdaság kibocsátását ebben az esetben. Milyen nagy költséggel jár ez a torzító hatás? c) Végül tételezzük fel, hogy a munkások vidékről a városba vándorolnak mindad dig, amíg a városi munkások bérének és foglalkoztatásuk valószínűségének szor zata meg nem egyezik a vidéki bérszinttel. Mutassa ki a termelés és a munkanél küliség szintjét. 5. Tételezzük fel, hogy egy ország a Harris-Todaro-problémával küzd. Valamilyen ok miatt tehát a városi bérek sokkal magasabbak a vidékieknél, emiatt a feldolgozóipar hatékonysága igen alacsony, viszont ugyanakkor magas városi munkanélküliség is van, mert a vidéki munkások jól fizetett állások reményében a városokba vándorol nak. Milyen gazdaságpolitikai eszközt, vagy eszközkombinációt javasolna a problé ma megoldására? 6. „A tőkeigényes iparcikkek importjának mennyiségi korlátozása és a tőkejavak im portjának állami támogatása sok fejlődő országban feldolgozóipari munkahelyek létesítését célozta. Sajnos, ezek az eszközök inkább a városi munkanélküliséget nö velték.” Magyarázza meg ezt az állítást. Bhagwati, Jagdish N. (szerk.): The New International Economic Order. MIT Press, Cambridge, 1977. Az Észak-Dél közötti vita a hetvenes évek végén érte el csúcs pontját, amikor széles körben követelték az „új világgazdasági rendet”, amely a jövedelmeknek a gazdag országokból a szegények javára való újraelosztását je lentette volna. A kötet a vita jó áttekintését adja. Bhagwati, Jagdish N.-Srinivasan, T. N.: Trade Policy and Development. In: Dornbush, Rudiger-Frenkel, Jacob A. (szerk.): International Economic Policy: Theory and Evidence. John Hopkins University Press, Baltimore, 1979. 1-35. old. A kereske delempolitika és a gazdasági fejlődés közötti kapcsolat szakirodaimának áttekin tése. Corden, W. Max.: Trade Policy and Economic Welfare. Clarendon Press, Oxford, 1974. A kereskedelempolitika gazdasági fejlődésben játszott szerepének világos elemzése. Krueger, Anne O.: Trade Policies in Developing Countries. In: Jones, Ronald W Kenen, Peter B. (szerk.): Handbook of International Economics. 1. kötet. NorthHolland, Amsterdam, 1984. A fejlődő országokkal kapcsolatos kereskedelempo litikai témák elemző áttekintése. Lewis, Arthur W.: The Theory of Economic Development. Irwin, Homewood, IL. 1955. Jó példa arra, hogy milyen jelentős szerepet tulajdonítottak a kereskedelem politikának a gazdaságfejlődésben az ötvenes és a hatvanas években az importhe lyettesítés fénykora idején. Little, L M. D.: Economic Development. Basic Books, New York, 1982. Szórakozta tóan mutatja be azt a nem mindig tudományos jellegű folyamatot, hogy a kereske delempolitika fejlődő országokban játszott szerepével kapcsolatos nézetek miként jöttek divatba, illetve váltak régimódivá. Little, I. M. D.-Scitovsky, Tibor-Scott, Maurice: Industry and Trade in Somé Devel oping Countries. Oxford University press, New York, 1970. Alapmű arról, hogy az importhelyettesítést illető kételyek miként szaporodtak a hetvenes és a nyolc vanas években. Rodrik, Dani: Imperfect Competition, Scale Economies and Trade Policy in Developing Countries. In: Baldwin, Róbert E. (szerk.): Trade Policy Issues and Empirical Analysis. University of Chicago Press, Chicago, 1988. A fejlődő országok keres kedelempolitikájának vizsgálata a tökéletlen versenyre épülő külkereskedelmi mo dellek szemszögéből. Világbank: The East Asian Miracle: Economic Growth and Public Policy. Oxford University Press, Oxford, 1993. A HPAE-országok növekedési folyamatának kü lönösen hasznos áttekintése. Világbank: World Development Report 1991: The Challenge of Development. World Bank, Washington, D. C. 1991. Átfogó áttekintés a fejlesztéspolitikák tapasztalati mérlegéről. Young, Alwyn: A Tale of Two Cities: Factor Accumulation and Technical Change in Hong Kong and Singapore. In: Blanchard, O. J-Fisher, S. (szerk.): NBER Macro- 10. FEJEZET Ajánlott irodalom MÁSODIK RÉSZ economics Annual 1992. Két gyorsan fejlődő városállam növekedési folyamatá nak elragadó összehasonlítása. Young, Alwyn: The Tyranny of Numbers: Confronting the Statistical Realities of the East Asian Growth Experience. Quarterly Journal of Economics, 10. (1994. augusz tus) 641-680. old. Azt a nézetet fejti ki, hogy a HPAE-országok látványos növeke dése megmagyarázható a termelés mérhető inputjainak gyors bővülésével. Stratégiai kereskedelempolitikák a fejlett országokban Egyes fejlődő országok gazdasága ugyan gyorsan növekedett, a világ jövedelmének legnagyobb része azonban még mindig néhány fejlett gazdaságból származik, melyek Nyugat-Európában és Észak-Amerikában találhatók, valamint Japán, Ausztrália és ÚjZéland tartozik közéjük. Ezeknek az országoknak az életszínvonala másutt irigység tár gya. A fejlett országok gazdasági teljesítménye mindamellett bizonyos tekintetben nem volt kielégítő az elmúlt évtizedekben. A fejlett világ egészében növekedési visszaesés mutatkozott a hetvenes évek eleje után. Az Egyesült Államokban számos munkás bére reálértékben stagnált, sőt csökkent; Nyugat-Európában a munkanélküliségi ráta az évek során folyamatosan nőtt. A japán gazdaság a hetvenes és a nyolcvanas években még védettnek látszott a többi fejlett ország bajaival szemben, de a kilencvenes évek első felében tartós stagnálási szakaszba került. Hogyan javíthatja teljesítményét egy gazdaság? Az egyik lehetséges válasz az, hogy úgynevezett stratégiai kereskedelempolitikákat alkalmaznak, amelyek egyes szekto rokban támogatják az exportot és rontják az import esélyeit. Ez a fejezet az ilyen keres kedelempolitikák hasznosságáról és célszerű formájáról folyó vitát tekinti át. A fejezet első része azt a széles körben elterjedt vélekedést értékeli, amely szerint egy ország jóléte világpiaci „versenyképességétől” függ. A második rész bizonyos bonyolult közgazdasági érveket vesz sorra, amelyek a stratégiai kereskedelempolitikák alátámasztá sára használatosak. A harmadik részben néhány ilyen kereskedelempolitika működését mutatjuk be példák segítségével. Versenyben állnak-e az országok egymással? A Massachusetts Institute of Technology közgazdász-professzora, Lester Thurow 1992ben könyvet tett közzé a következő címmel: „Fej fej mellett: a várható gazdasági csata Japán, Európa és Amerika között.” 1A világsikerű könyv azt a nézetet fejtette ki, hogy a világgazdaságban (Thurow kifejezésével) „nyersz vagy veszítesz” jellegű verseny fo lyik, amelyben bármelyik ország csak egy másik ország rovására érhet el sikert. Politi1 Thurow, Lester: Head to Head: The Corning Economic Battle Among Japan, Europe, and America. Morrow, New York, 1992. MÁSODIK RÉSZ kusok, újságírók és a gazdasági ügyek más befolyásos elemzői körében már jóval Thurow könyve előtt szinte axiómává vált, hogy egy gazdaság jóléte versenyképességétől függ - ami nagyjából annyit jelent, hogy a vele versenyző gazdaságoknál többet tud értéke síteni a világpiacon. Valóban, a kilencvenes évek elején a versenyképességi retorika amely a Thurow-könyv alcíméhez hasonlóan gyakran arra utalt, hogy az országok a háború gazdasági megfelelőjét vívják egymással - a kormánytisztviselők általános szóhasználatává vált. Az Egyesült Államok elnöke a Versenyképességi Tanácstól kapott útmutatást; a világ országai évente türelmetlenül várták a Világgazdasági Fórum jelen tését, amely versenyképességük alapján állította fel az országok rangsorát. A versenyképességi retorika valóban nagyon vonzónak bizonyult a politikusok és az üzletemberek számára, pedig a fogalom értelme nem teljesen világos. Ahogy a 2. és a 3. fejezetben láttuk, két ország kereskedelme szokásos esetben mindkét ország jöve delmét növeli: jelent-e egyáltalán valamit, hogy egyikük versenyképesebb a másiknál? Az 5. fejezet szerint egy külkereskedelmet folytató gazdaság kárt szenvedhet attól, hogy más gazdaságok növekedése miatt az exportjával szembeni verseny erősebb lesz; az azonban ugyanígy lehetséges, hogy a külföldi növekedés a belföldi reáljövedelmet nö veli, és - legalábbis az Egyesült Államok szempontjából - az ilyen hatások mennyiségi leg mindkét irányban jelentéktelennek tűnnek. Akkor tehát milyen értelemben állítható az, hogy a gazdaságok versenyben állnak egymással? A téma elemzői annak érdekében, hogy értelmet adjanak a versenyképesség fogal mának, azzal érveltek, hogy - röviden szólva - bizonyos iparágak jobbak másoknál, hogy azok az országok, amelyek a fejlesztendőnek ítélt szektorokat támogatják, jobban járnak azoknak az országoknak a rovására, amelyek nem tesznek így. Ez az érv annak az elképzelésnek a folyománya, hogy ki lehet választani a fejlesztendő iparágakat, ame lyek számára az adott országban nem áll rendelkezésre elegendő erőforrás, és ezért az iparágat a kormányzati politikának favorizálnia kell. Mitől válik azonban fejlesztésre érdemesnek egy iparág? A stratégiai kereskedelempolitikák szószólói különös elősze retettel hangoztattak három kritériumot: az iparágak fejlesztésre érdemesek, ha egy mun kás átlagosan magas hozzáadott értéket állít elő , ha a bérek magasak , illetve ha csúcstechnológiát alkalmaznak az iparágban. Vegyük sorra ezeket a kritériumokat. Fejlesztendők-e a magas hozzáadott értékű iparágak? Az ország határain belül keletkező összjövedelem definíciószerűen egyenlő az ország ban működő szektorok hozzáadott értékének összegével; az egy személyre jutó nemzeti jövedelem pedig egyenlő a hozzáadott érték munkásonkénti átlagával. A gyakorlatban azonban a munkásonkénti hozzáadott érték szektorok között nagy különbségeket mu tat. Egyes elemzők ebből arra következtetnek, hogy a nemzeti jövedelmet növelni lehet azzal, hogy az erőforrásokat szándékosan az egy munkásra jutó hozzáadott érték magas szintjét mutató iparágakba irányítják.2 A versenyképességről folyó kevésbé szak 2 Lásd például Magaziner, I.-Reich, R.: Minding America’s Business. Basic Books, New York, 1982. 11.1. táblázat. Hozzáadott érték munkásonként, 1995 Iparág Ruházati cikkek Elektronikai termékek Repülőgépek Gépkocsik Kőolaj-finomítás Teljes feldolgozóipar Egy munkásra jutó hozzáadott érték (ezer dollárban) 41,6 113,4 106,3 131,5 372,8 91,2 Forrás: Statistical Abstract of the United States, 1998. 11. FEJEZET mai vitákban valóban kész tényként kezelik, hogy a magas hozzáadott értékű termelést kell fejleszteni. A közgazdászok azonban erősen kételkednek az elképzelés igazságában. Kérdé sük úgy szól, hogy ha a magas hozzáadott értékű iparágak fejlesztése ennyire megéri, miért nem áramlanak oda az erőforrások külön kormányzati támogatás nélkül? A köz gazdászok leggyakoribb válasza, hogy az egy munkásra jutó hozzáadott érték magas szintjét mutató iparágak jellegzetes módon igen tőkeigényesek, tehát a tőke egységé re vetítve alacsony hozzáadott értéket állítanak elő. Mivel pedig a tőke éppen annyira szűkös erőforrás, mint a munkaerő, ezért nincs garancia arra, hogy az egy munkásra jutó magas hozzáadott értékű iparágak fejlesztése növelni fogja a nemzeti jövedel met. Valóban, piaci kudarcoktól mentes esetben azt várjuk a piacoktól, hogy a lehető legnagyobb nemzeti termelést biztosítsák, ezért pedig az erőforrások felhasználását megváltoztató kormányzati beavatkozások inkább csökkenteni, mint növelni fogják a nemzeti jövedelmet. Ez tisztán elméleti érvnek tűnhet. Mi a helyzet a valóságban? A 11.1. táblázat az egy munkásra jutó hozzáadott értéket mutatja egyes amerikai iparágakban. A ruházati ipar munkaerő-intenzív, ott a munkások többsége még alig használ más eszközt, mint egy varrógépet, és a hozzáadott érték munkásonként igen alacsony. A másik szélsőséges eset a kőolaj-finomítás, amelynek magas tőkeigényessége nyilvánvaló bárki számára, aki akárcsak egyszer áthaladt New Jersey állam északkeleti részén. Ebben az iparágban nagyon magas az egy munkásra jutó hozzáadott érték. Némileg meglepő módon a „fej lett” iparágak, amilyen az elektronikai ipar vagy a repülőgépgyártás, munkásonkénti hozzáadott értéke nem sokkal magasabb a feldolgozóipar átlagánál, és jóval elmarad a hagyományosan tőkeigényes iparágak, például az autóipar mutatójától. (A magas hoz záadott értéket produkáló iparágak számos érdekképviselője úgy hiszi, hogy ezek a csúcs technológiai iparágak, ám ez nem igaz). Az adatokból nagyjából az tűnik ki, hogy az egy munkásra jutó hozzáadott érték magas szintje erősen a tőkeigényességtől függ, va lamint hogy nem feltétlenül ez az alkalmas kritérium a fejlesztésre érdemes iparágak kiválasztására. MÁSODIK RÉSZ Versenyben a jó munkahelyekért Az egyes iparágak célzott fejlesztése mellett az is nyomós érv volt, hogy az egyik szek tor azért jobb a másiknál, mert magasabb béreket fizet. Ezt az érvet gyakran azzal a panasszal együtt hozzák föl, hogy az Egyesült Államok gazdasági nehézségei mögött nagymértékben az iparvesztés (dezindusztrializáció) áll, ami a feldolgozóipar jól fize tő munkahelyei számának a csökkenését jelenti. Azt a képet vetítik a gyanútlan közön ség elé, hogy a korábban az acél- vagy az autóiparban foglalkoztatott, középosztálybeli jövedelemmel büszkélkedő munkások kényszerülnek arra, hogy valamilyen gyorsétte remben minimálbérért hamburgert áruljanak. A 10. fejezetben már említettük azt az elképzelést, hogy bizonyos iparágak védel met vagy támogatást érdemelnek, mert magas béreket fizetnek. Ez ugyanaz a bérkü lönbségi érv, amelyet a fejlődő országok feldolgozóiparának támogatása érdekében is használtak. Ebben az értelemben annak a gondolatnak az esetleg elfogadható alkalma zása, hogy a szabadkereskedelemtől való eltérés hasznos lehet, ha a gazdaság belpiaci működési zavarokkal küzd. Ugyanazt a kérdést lehet föltenni ezzel kapcsolatban, amely más összefüggésben a bérkülönbségi érvvel szemben is indokolt: miért áll fenn ez a bérkülönbség? Lehetnek-e a magas bérszintű szektorok támogatásának más kedvezőt len következményei? Ez a vita koránt sem tisztán elméleti jellegű. Több empirikus elemzésnek is alávetet ték azt az elképzelést, hogy az amerikai gazdasági nehézségek fő forrása az iparvesztés volt. A feltevés első látásra indokoltnak tűnik. Az amerikai feldolgozóipar munkásai valóban magasabb átlagbéreket kapnak, mint a szolgáltatásokban foglalkoztatottak. Ugyanakkor az amerikai munkaerő egyre csökkenő hányada dolgozik a feldolgozóipar ban: ez a részarány 1970-ben még 27, 1995-ben azonban már csak 16 százalék volt. Nem lehetséges-e, hogy ez a szerkezeti eltolódás jelentős mértékben lenyomta a bére ket, ezáltal pedig visszafogta a nemzeti jövedelem növekedését is? Az iparvesztés bérekre gyakorolt hatásáról készített becslések azonban meglehető sen csekély értékekre vezettek. Ennek két fő oka van. Az első az, hogy a feldolgozóipar ban foglalkoztatott munkaerő részarányának csökkenése nagyrészt nem a nemzetközi kereskedelem következményének tekinthető. A feldolgozóiparban foglalkoztatott mun kaerő részarányának 1970 óta mért 11 százalékos csökkenése csak 1 százaléknál vala mivel nagyobb mértékben tulajdonítható a nemzetközi kereskedelemnek.3 A többi bel gazdasági erőhatások következménye, amelyek a fejlett országokat egyre inkább szol gáltató gazdaságokká alakítják át. A műszaki fejlődés gyorsabb volt az árutermelő szek torokban, mint a feldolgozóiparban a szolgáltató szektorokhoz képest, amilyen a kiske reskedelem. (Ma már feleannyi munkásra sincs szükség egy tonna acél előállításához, mint 1970-ben, de ugyanannyi ember szükséges most is egy haj vágáshoz vagy egy ét kezés felszolgálásához.) A fogyasztói kereslet ugyanakkor körülbelül egyenlő mérték 3 Lásd Krugman, P.-Lawrence, R.: Trade, Jobs, and Wages. Scientific American, 1994. április; Sachs, J.-Shatz, H.: Trade and Jobs in U. S. Manufacturing. Brookings Papers on Economic Activity, 1994. 1. Fontos persze az is, hogy a gazdaság egészének méretét is érzékeljük. A munkaerő 1 százalékának a feldolgozóiparból a szolgáltató szektorba áramlásának a bérekre gyakorolt hatása nem jelentős. Ám tudnunk kell azt is, hogy ez több mint 1 millió állást jelent. Versenyben a csúcstechnológiai szektorokért A versenyképességről folytatott vita jelentős része a magas hozzáadott értéket előállító vagy magas bérszintű iparágakban szerezhető pozíciókról szólt, de gyakran hangsú lyozzák egy harmadik fajta versengés fontosságát is: ez pedig a verseny a csúcstechno lógiai iparágakban. Egy csúcstechnológiai iparág nem teljesen szakszerű kifejezéssel olyan szektor, ahol a cégek sikere nagyrészt a gyors termék-, illetve technológiai innovációkkal, vagy pe dig a mindkettővel való lépéstartástól függ. A csúcstechnológiai iparágak statisztikai besorolása általában olyan mutatókra épül, mint amilyen a kutatás-fejlesztési kiadások aránya az értékesítéshez képest, vagy a tudósok és mérnökök részaránya a munkaerő ben. A „Fej fej mellett”-ben Thurow hét olyan csúcstechnológiai területet sorolt fel, amelyet kulcsfontosságúnak tekintett: mikroelektronika, biotechnológia, az anyagtudo mányokra épülő új iparágak, a távközlés, a polgári repülés, a robotika és a szerszámgépgyártás, valamint a számítógépek és szoftverek. Utána pedig leszögezte: „Ez a hét kulcs iparág nem mindegyik országba jut el. Lesz, aki nyer, és lesz, aki veszít.” Miért fontos, hogy az országok „elnyerjék” ezeket az iparágakat? Egyes szakírók összemossák a csúcstechnológiát a magas hozzáadott értékkel és a magas bérszinttel. A csúcstechnológiai iparágak így azért kulcsfontosságúak, mert magas hozzáadott értéket állítanak elő és magas bérszintűek. Az előbb láttuk azonban, hogy ezek az érvek nem igen állják meg a helyüket. A magas hozzáadott érték valójában nem jó érv egy iparág 11. FEJEZET ben nőtt az áruk és a szolgáltatások iránt; ez annyit jelent, hogy a munkaerő növekvő hányada találja meg boldogulását a szolgáltató szektorokban. Fontos továbbá látni azt, hogy noha a feldolgozóipari munkahelyeken átlagosan valóban magasabb bérek érhetők el, mint a szolgáltatásokban, az a közvélekedés nagy ban eltúlozza a különbséget, amely a 20 dolláros órabérű acélipari munkásokat az órán ként 5 dollárt kereső gyorséttermi alkalmazottakkal veti össze. A legtöbb feldolgozóipari munkahely ma már nem kecsegtet olyan bérekkel, amilyeneket egyes jól ismert iparágak befolyásos szakszervezetei valaha ki tudtak harcolni, viszont számos szolgál tatási munkahely aránylag jól fizet. A tényleges bérkülönbséget általában nem becsülik 10 százalékosnál magasabbra. A nemzetközi kereskedelem csak gyenge hatást gyakorol a feldolgozóipari foglal koztatottságra, a bérkülönbség pedig csekély. így az iparvesztés amerikai gazdasági hatásai sokkal kisebbek, mint amilyenre gyakran hivatkoznak. A kilencvenes évek kö zepére vonatkozóan jellegzetes becslés, hogy az iparcikk-kereskedelemben mutatkozó amerikai hiány nyomán körülbelül 1 millió fő került át a feldolgozóiparból a szolgálta tásokba, ahol átlagosan mintegy 4000 dolláros jövedelemcsökkenést kellett elviselniük. Ez nettó 4 milliárd dolláros veszteséget jelent, ami soknak tűnik, valójában viszont nem éri el az évi amerikai nemzeti jövedelem 0,1 százalékát. A versenynek a magas béreket fizető munkahelyeket illető hatásaival kapcsolatos aggodalmak így elvben jogosnak tűnnek. A téma azonban mennyiségi értelemben sok kal kevésbé tűnik fontosnak, mint ahogy arra a versenyképességi retorika alapján kö vetkeztethetnénk. MÁSODIK RÉSZ támogatására, és az sem szükségszerű, hogy a csúcstechnológiai szektorokban magas legyen az egy munkásra jutó hozzáadott érték. A magas bérszinttel kapcsolatos kritéri ummal kissé jobb a helyzet: igaz, hogy a csúcstechnológiai szektorok átlagosan valami vel jobban fizetik a dolgozóikat, mint más szektorok, s ez még akkor is bizonyítható, ha a bérszint mutatójában kifejezésre juttatjuk a magas képzettségű munkaerő ilyen ipar ágakban különösen nagy arányát. Az ilyen magas bérszintű szektorokban foglalkozta tott munkásokhoz jutó „járadékok” nemzetközi kereskedelemre gyakorolt hatására ké szített becslések szerint azonban ez a hatás nem erős - s ha valóban ez a tét, akkor egy gazdaság jóléte szempontjából nincs komolyabb jelentősége annak, hogy az adott or szág nyertes lesz-e a hét kulcsiparágért folytatott versenyben vagy sem.4 Van azonban egy nehezebben félresöpörhető érv, mégpedig az, hogy az említett vagy más csúcstechnológiai iparágakban kivívott erős pozíció kulcsfontosságú az egész gazdaság technológiai fejlődése szempontjából. Eszerint az ilyen iparágak fontos tova gyűrűző technológiai hatásokat keltenek. Ez az érv a bérkülönbségi érvhez hasonlóan valójában a stratégiai kereskedelempolitikát támasztja alá belföldi piaci kudarcokra hi vatkozva. Első látásra nem kézenfekvő, hogy a tovagyűrűző technológiai hatások miért jelentenek piacműködési zavart. Ennek okát most nem is fejtjük ki, hanem inkább a stratégiai kereskedelempolitika kifinomult érvrendszerének általános elemzésébe ágyazva vizsgáljuk meg a tovagyűrűző technológiai hatások szerepét. Kifinomult érvek a stratégiai kereskedelempolitika alátámasztására A 8. és a 9. fejezetben kialakított elemzési keret egyáltalán nem zárja ki azt, hogy az iparpolitika indokolt lehet. Ez a keret valóban megmutatja, hogy a beavatkozásra ké szülő kormányzati gazdaságpolitikának szüksége van egyfajta alátámasztásra; mégpe dig arra, hogy feladatai közé tartozik a már létező piaci kudarcok semlegesítése. A stra tégiai kereskedelempolitika indokolására használt érvek nagy részével éppen az a baj, hogy nem kapcsolják össze a kormányzati beavatkozás követelését a szabadkereske delem ügyét megalapozó feltételezések egyikének a kudarcával sem. Az állami beavatkozást piacműködési zavarokra hivatkozva követelő érvek fő gyenge sége, hogy miként lehet felismerni egy piaci kudarcot, ha valahol ilyet sejtenek. Az ipari országokkal foglalkozó közgazdászok kétféle olyan piaci kudarcot azonosítottak, amely a jelek szerint valóban létezik, és jelentősége is van a fejlett országok kereskede lempolitikája szempontjából. Ezek egyike az, hogy a csúcstechnológiai iparágak cégei nem tudják megszerezni fejlesztési eredményeik hasznának azt a részét, amely átgyűrű zik más cégekhez. A másik pedig, hogy a magas koncentrációs fokú oligopolisztikus iparágakban monopolprofitok képződnek. 4 Lásd Dickens, William: Do Labor Rents Justify Strategic Trade and Industrial Policy? National Bureau of Economics Research Paper, 5137. 1995. május. A kiskorúiparág-érv 10. fejezetben bemutatott elemzése rámutatott, hogy piaci kudarc keletkezhet abból, ha a tudás elsajátítása nehézségekbe ütközik. Ha egy iparág cégei olyan tudást hoznak létre, amelyet más cégek fizetség nélkül használhatnak, akkor az iparág valójában a látszatnál többet termel - ez a tudás társadalmi határhaszna -, de ez a többlet nem javítja a cégek ösztönzőit. Ahol kimutatható az ilyen externáliák (olyan hasznok, amelyek nem az őket létrehozó cégekhez jutnak) jelentős mértéke, ott indo kolható az iparág támogatása. Az elvont elemzés szintjén ez az érv ugyanaz a kevésbé fejlett országok kiskorú iparágai, mint a fejlett országok érett iparágai számára. A fejlett országokat illetően azonban ez az érv külön súlyt kap, mert ezekben az országokban vannak olyan fontos csúcstechnológiai iparágak, amelyekben a tudás létrehozása sok tekintetben a vállalat központi feladata. A csúcstechnológiai iparágak cégei erőforrásaik nagy részét a tech nológia javítására használják fel úgy, hogy közvetlenül költenek a kutatásra és a fej lesztésre, vagy pedig úgy, hogy az új termékekkel és eljárásokkal kapcsolatban kez deti veszteségek elfogadására is hajlandók a tapasztalatszerzés érdekében. Ilyen tevé kenységek szinte minden iparágban folynak, természetes tehát, hogy nincs éles vá lasztóvonal a csúcstechnológiai iparágak és a gazdaság többi része között. A fokoza tok közötti különbségek azonban jól láthatók, és csúcstechnológiai iparágakról akkor indokolt beszélni, ha a tudásba való befektetés meghatározó az üzleti tevékenységben. A stratégiai kereskedelempolitikának itt azért lehet szerepe, mert a cégek ugyan a tudásba való saját befektetés hasznának egy részéhez valóban hozzájutnak (különben nem vállalkoznának befektetésre!), általában nem jutnak hozzá az egész haszonhoz. A haszon egy része más cégekhez jut, amelyek másolni képesek a vezető cégek elképzelé seit és technikáit. Az elektronikai iparban például nem ritka, hogy a cégek „visszafej tik” (reverse engineering) versenytársaik konstrukcióit, azaz szétszedik termékeiket azért, hogy rájöjjenek működésük és gyártásuk módjára. A szabadalmi törvények csak gyen ge védelmet biztosítanak az innovációnak, ezért indokoltnak látszó feltételezés, hogy szabadkereskedelem mellett a csúcstechnológiai cégek innovációs ösztönzői gyengéb bek a kelleténél. A csúcstechnológiai iparágak állami támogatásának indokoltsága. Támogatnia kell-e az amerikai kormánynak a csúcstechnológiai iparágakat? Az ilyen támogatás mellett valóban komoly érveket lehet felhozni, de némi óvatosság is szükséges lehet. Különösen két kérdés vár választ: az első, hogy a kormányzat valóban megtalálja-e a megfelelő támogatási célpontot; a második, hogy az ilyen érvek számszerűleg vajon milyen súlyúak. A csúcstechnológiai iparágakban ugyan valószínűleg többlethasznok képződnek a társadalom számára az ott létrehozott tudás révén, de az ilyen iparágak tevékenységé nek jelentős része mégsem a tudás megteremtéséből áll. Nincs ok arra, hogy a tőke vagy a nem műszaki dolgozók állományának bővítését támogassa az állam; másrészt innová ciós és technológia-tovagyűrűzési folyamatok bizonyos fokig lezajlanak olyan ipar ágakban is, amelyek egyébként egyáltalán nem csúcstechnológiai jellegűek. Alapelv, hogy a kereskedelmi és az iparpolitika céljául azt a tevékenységet kell kijelölni, amellyel 11. FEJEZET Technológia és externáliák MÁSODIK RÉSZ kapcsolatban piaci kudarc tapasztalható. így a gazdaságpolitikának az olyan tudás létre hozásának támogatására kellene törekednie, amelynek eredményei nem juthatnak el megfelelő arányban a tudást termelő cégekhez. Az iparágak olyan körének az általános támogatása, amelyről úgy vélik, hogy ott tudást hoznak létre, csak meglehetősen durván szolgálhatja a kitűzött célt. A kormányzatoknak ehelyett talán a kutatást és a fejlesztést kellene támogatniuk bárhol, ahol K + F folyik. Itt azonban definíciós problémával találkozunk. Hogyan le het megtudni, hogy egy cég mikor végez tudást létrehozó tevékenységet? A laza meg határozásokkal könnyen vissza lehet élni: ki mondja meg, hogy gémkapcsok és vállalati autók vásárlása valóban a tudás fejlesztését szolgálta-e, vagy csak azért fedezték a kuta tási részleg költségvetéséből, hogy ezáltal is magasabb összegű lehessen a támogatás? Egy szigorú definíció viszont azzal a kockázattal jár, hogy a kutatás nagy, bürokratikus formáit támogatják, ahol a pénzeszközök felhasználása szigorúan nyomon követhető, míg a kisebb, informális szervezetek rosszabbul járhatnak, pedig eléggé általános véle kedés, hogy az eredeti gondolkodás zöme inkább ott folyik. Az Egyesült Államok valóban támogatja a kutatás-fejlesztést (K + F), legalábbis a beruházások más formáihoz képest. A kutatás-fejlesztést a cégek folyó költségként szá molhatják el, így pedig a társasági adó alapjából eleve levonhatják. Ezzel szemben az épületekbe és gépekbe befektetett összegeket nem lehet közvetlen költségként elszá molni, és csak az amortizáción keresztül lehet leírni őket. A tudást ez a rendszer valóban kedvezően kezeli, bár ez az adózási szabályozás inkább történelmi véletlenként, sem mint kifejezett kormányzati politikai szándék eredményeként jött létre. Mielőtt azon ban ebből bármilyen következtetésre jutnánk, fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok nem költ eleget a K + F-re, és a csúcstechnológiai iparnak további ösztönzésre van szüksége. Ilyen következtetést csak akkor fogalmazhatunk meg, ha tud juk, hogy valójában mennyi támogatás indokolt. Mennyire fontosak az externáliák? A csúcstechnológiai szektorok megfelelő támo gatási szintjére vonatkozó kérdés egy nehéz empirikus probléma megoldásától függ: mennyiségi szempontból valójában mennyire jelentős a technológiák átgyűrűzésére vo natkozó érv a csúcstechnológiai iparágak célzott támogatása szempontjából? Vajon 10, 20, vagy 100 százalékos-e az optimális támogatás? A tisztességes válasz, hogy ezt senki sem tudja. Az externáliák jellegéhez tartozik, hogy ezek a hasznok nem mérhetők piaci áron, tehát általában nehezen kvantifikálhatók. Még ha ki is lehetne mutatni, hogy a csúcstechnológiai iparágakban képződő externáliák valóban jelentősek, akkor is csak korlátozottan lehetne rábeszélni bárme lyik országot is arra, hogy támogatást nyújtson az ilyen iparágaknak. Ennek az az oka, hogy az egyik országban létrehozott tudás hasznának jelentős része valójában más országok cégeinek válhat a javára. Ha például egy belga cég új acélgyártási eljárást dolgoz ki, akkor az eljárás lemásolására alkalmas többi cég nagy része más európai országokban vagy az Egyesült Államokban és Japánban lesz, nem pedig Belgiumban. Egy világkormány célszerűnek találhatná egy ilyen innováció finanszírozását, a belga kormány azonban aligha. A hasznok idegen kézre jutásának hasonló problémái nem zetgazdasági szinten (a vállalati szinttől eltérően) kevésbé súlyosak, de nem lehet Tökéletlen verseny és stratégiai kereskedelempolitika A nyolcvanas években jelentős elméleti figyelmet kapott egy új érv az iparfejlesztés célzott támogatása mellett. Ezt az érvet eredetileg Barbara Spencer és James Brander, a University of British Columbia közgazdászai fogalmazták meg. Az érv rámutat arra a piaci kudarcra, amely tökéletes verseny hiányában igazolhatja az állami beavatkozást. A szerzők szerint egyes iparágakban csak kevés cég között folyik valódi verseny. A tökéletes versenyre vonatkozó elméleti feltevések a cégek kis száma miatt nem állják meg a helyüket. Különösen annyiban, hogy az ilyen iparágakban jellegzetes módon többlethozadékok képződnek; ez annyit jelent, hogy a cégek ugyanolyan kockázatú beruházásokkal nagyobb jövedelmet érnek el, mint amilyenre a gazdaságban máshol számíthatnának. Nemzetközi verseny bontakozik ki azért, hogy kijusson hozzá ezek hez a többletprofitokhoz. Spencer és Brander felfigyelt a következőre: ilyen esetben egy kormányzatnak elv ben lehetősége nyílik arra, hogy megváltoztassa a játékszabályokat annak érdekében, hogy ezek a többletprofitok a külföldiektől a belföldi cégekhez kerüljenek át. Ennek legegyszerűbb esete a belföldi cégeknek nyújtott támogatás. Ez viszonylag megdrágítja a külföldi versenytársak beruházásait és termelését, így a támogatás összegénél nagyobb mértékben növelheti meg a belföldi cégek nyereségét. A fogyasztókra gyakorolt hatá sokkal nem számolva - például akkor, ha a cégek csak külföldön értékesítenek - ezzel nyereséget ragadnak el a külföldi versenytársaktól, azaz a támogatás más országok ro vására növeli a nemzeti jövedelmet. A Brander-Spencer-elemzés: egy példa. A Brander-Spencer-elemzést olyan egy szerű példán mutathatjuk be, amelyben csak két cég versenyez egymással, és mindkettő más országból származik. Tartsuk szem előtt, hogy a valósággal való bármilyen párhu zam csakis a véletlen műve lehet, és nevezzük a két céget Boeingnek és Airbusnak, a két ország pedig legyen az Egyesült Államok és az Európai Unió. Tételezzünk fel egy új terméket, a 150 személyes utasszállító repülőgépet, amelynek előállítására mindkét cég képes. Az egyszerűség kedvéért azt is tegyük fel, hogy a cégek csak igen/nem döntést hozhatnak: vagy gyártják a 150 személyes repülőgépet, vagy nem. A 11.2. táblázat mutatja be, hogy a két cég nyeresége miként függ döntésétől. (A helyzet hasonló ahhoz, amelyet különböző országok kereskedelempolitikái közötti köl csönhatások elemzésénél láttunk a 9. fejezetben.) Minden egyes sor a Boeing cég vala melyik döntésének felel meg, az oszlopok pedig az Airbus döntéseit ábrázolják. Mind- 11. FEJEZET elhanyagolni őket még egy olyan nagy gazdaság esetében sem, amilyen az Egyesült Államok. A bíráló megjegyzések ellenére a technológia tovagyűrűzésének érve valószínűleg a legértelmesebb érv, amelyet fel lehet hozni az aktív iparpolitika védelmében. Számos leegyszerűsítő kritériumot ismerünk a „fejleszteni kívánt” iparágak kiválasztására, ame lyet nyilvánvalóan el lehet utasítani, de az értékválasztástól függ, hogy a „tudásintenzív” iparágak támogatását el tudjuk-e fogadni vagy sem. MÁSODIK RÉSZ 11.2. táblázat. Verseny két cég között Airbus Termel Boeing Nem termel Termel 100 0 100 Nem termel 0 egyik cellában két adat van: a bal alsó adat a Boeing nyereségét, a jobb felső pedig az Airbus nyereségét mutatja. A táblázat az adott szerkezetben a következő feltételezést ábrázolja: bármelyik cég egyedül nyereséges tudna lenni a 150 személyes repülőgép gyártásával, de ha mindkét cég megpróbálkozik a gyártással, akkor egyaránt veszteségesek lesznek. Melyik céghez jut a nyereség? Ez attól függ, melyik jelenik meg elsőként az új géppel. Tegyük fel, hogy a Boeing kis mennyiségben gyorsan elindítja a gyártást, mielőtt az Airbus rászán ná magát. Az Airbus ekkor belátja, hogy számára már nincs értelme a piacra lépésnek. A játék kimenetelét a táblázat jobb felső sarka mutatja, és a Boeing lesz nyereséges. Most jön azonban a Brander-Spencer-érv: az EU kormánya meg tudja fordítani ezt a helyzetet. Tegyük fel, hogy az EU kormánya kötelezettséget vállal arra, hogy cégének 25 értékű támogatást fizet, ha az vállalja a piacra lépést. Az eredmény a következő lesz: a kifizetések táblázata megváltozik, az új kifizetéseket a 11.3. táblázat mutatja. Ebben az esetben az Airbus számára már nyereséges lesz a 150 személyes utasszállítók gyártá sa függetlenül attól, hogy a Boeing mit cselekszik. Gondoljuk át ennek az átrendeződésnek a következményeit. A Boeing most tudja, hogy mindenképpen versenyeznie kell az Airbusszal, tehát pénzt veszít, ha a termelés mellett dönt. Most tehát a Boeing számára nem kifizetődő a piacra lépés. Az állami támogatás valójában megszüntette a Boeing gyors gyártásindításból eredő előnyét, és ezt az előnyt az Airbusnak adta át. A végeredmény pedig az, hogy az egyensúly a 11.2. táblázat jobb felső sarkából a 11.3. táblázat bal alsó sarkába kerül át. Az Airbus profitja 0 helyett 125 lesz, de ez a nyereség mindössze 25 értékű állami támogatás eredménye. A támogatás nyereségnö velő hatása tehát nagyobb, mint maga a támogatás, mert elriasztja a külföldi versenyt. A 11.3. táblázat. Az Airbus tám ogatásának hatásai Airbus Nem termel Termel Boeing 20 Termel 100 -5 0 125 Nem termel 0 0 Problémák a Brander-Spencer-elemzéssel. Ez a példa látszólag azt bizonyítja, hogy ez a stratégiai kereskedelempolitikai érv a kormányzati szerepvállalás szükségessége mellett szól. Az EU kormánya által nyújtott támogatás nagyban megnöveli egy európai cég nyereségét külföldi versenytársai rovására. A fogyasztók érdekeit most figyelmen kívül hagyva ez nyilvánvaló módon az EU-beli jólétet növelő (és az amerikai jólétet csökkentő) lépésnek tűnik. Nem kellene-e az amerikai kormánynak ezt az érvet a gya korlatba átültetnie? A kereskedelempolitikának ez a stratégiai alátámasztása nagy figyelmet keltett, de sok bírálatot is kapott. Bírálóinak érve szerint az elmélet gyakorlati alkalmazásához több információra volna szükség, mint amennyi ténylegesen rendelkezésre áll. Az ilyen kereskedelempolitikára könnyen külföldi megtorlás lehet a válasz, de a kereskedelemés az iparpolitika belföldi politikai háttere mindenképpen megakadályozná az ilyen ki finomult eszközök gyakorlati alkalmazását. Az elégtelen információ problémája két szempontból is fontos. Az első az, hogy még egy elszigetelt iparágat vizsgálva is igen nehéz lenne a 11.2. táblázathoz hasonló táblázatok kitöltése elfogadható adatokkal. Ha pedig a kormányzat téved az adatokkal, akkor a támogatáspolitika költséges félreértésnek bizonyulhat. Ennek belátásához te gyük fel, hogy a valóságot a 11.2. táblázat helyett a 11.4. táblázat látszólag hasonló kifizetései mutatják. A számok nem nagyon eltérőek, de a különbség alapvető. A 11.4. táblázatban alapfeltevés, hogy a Boeing valamilyen kezdeti előnnyel - például jobb technológiával - rendelkezik. így a Boeing termelése még az Airbus piacra lépése ese tén is nyereséges lehet. Az Airbus azonban nem tud nyereséggel termelni, ha a Boeing is piacra lép. Támogatás hiányában a 11.4. tábla kimenetelét a táblázat jobb felső sarka mutatja; a Boeing termel, az Airbus pedig nem. Most tegyük fel az előző esethez hasonlóan, hogy az EU-kormány 25 értékű támogatást nyújt az Airbusnak, ami elegendő ösztönzés a termelés megindítására. A kifizetések új megoszlását a 11.5. táblázat ábrázolja. Az ered mény az, hogy mindkét cég termelni fog, a kimenetel a bal felső sarokban látható. Eb ben az esetben a 25 értékű támogatáshoz jutó Airbusnál csak 5 értékű nyereség képző dik. így tehát megfordítottuk azt a korábbi kimenetelt, amelyben a támogatás nagyobb 11.4. táblázat. Verseny két cég között: egy másik eset 11. FEJEZET támogatás azért jár ezzel a hatással, mert olyan előnyhöz juttatja az Airbust, amely össze hasonlítható azzal a stratégiai előnnyel, amelyet akkor élvezett volna, ha nem a Boeing indíthatta volna el gyorsan a gyártást, hanem az Airbus. MÁSODIK RÉSZ 11.5. táblázat. Az Airbus tám ogatásának hatásai Airbus Termel Boeing Termel Nem termel 125 5 125 Nem termel 0 0 0 nyereséget eredményezett, mint amennyi annak értéke volt. A két kimenetel közötti különbség oka, hogy a második esetben a támogatás nem tudta elriasztani a Boeinget a piacra lépéstől. A két eset kezdetben igen hasonlónak látszott, mégis a támogatás először jó elkép zelésnek tűnt, a másodikban viszont igen rossznak. A stratégiai kereskedelempolitika szükségessége a jelek szerint attól függ, hogy az adott helyzetet pontosan hogyan értelmezik. Néhány közgazdász ezért azt a kérdést teszi föl, hogy hozzá lehet-e jutni egyáltalán annyi információhoz, hogy az elméletnek valóban hasznát lehessen venni a gyakorlatban. Az információs követelményt csak bonyolítja, hogy nem vehetünk figyelembe el szigetelt iparágakat. Ha egy iparág támogatást kap, akkor más iparágaktól szív el erő forrásokat, ami ott költségnövekedéssel jár. így még az a gazdaságpolitika is stratégiai hátrányokat okozhat bizonyos iparágakban, amely valóban létre tud hozni stratégiai előnyöket a kiválasztott szektorokban. Az ilyen gazdaságpolitika indokolt voltának el döntéséhez az amerikai kormányzatnak mérlegelnie kell a más iparágakban megmutat kozó ellentétes hatásokat. Nem elegendő, ha egy kormányzat pontosan érti egy iparág működését; ugyanilyen pontosan kell értenie az olyan iparágak működését is, amelyek kel a fenti iparág versenyez az erőforrásokért. Ha egy ajánlott stratégiai kereskedelempolitikai irányzat meg tud felelni ezeknek a bírálatoknak, még mindig számolnia kell a külföldi megtorlás veszélyével. Ez valójá ban ugyanaz a probléma, mint amikor vámokat kívánnak bevezetni a cserearányok megjavítása érdekében (9. fejezet). A stratégiai jellegű gazdaságpolitikák „inkább a szomszédod legyen koldus” jellegű politikák, amelyek más országok rovására növelik a mi jólétünket. Ezek a gazdaságpolitikák ezért olyan kereskedelmi háború veszélyét idézik föl, amellyel végül mindenki rosszabbul jár. Kevés közgazdász állna ki amellett, hogy az Egyesült Államok ilyen gazdaságpolitikát kezdeményezzen. Legföljebb a mel lett érvelnek, hogy az Egyesült Államok álljon készen ellenlépésekre, ha más országok ban a stratégiai kereskedelempolitikai eszközök agresszív alkalmazása tapasztalható. Végül pedig fontos kérdés, hogy az ilyen és hasonló elméleteket lehet-e valaha is politikai összefüggésben alkalmazni. Ezt a témát a 9. fejezetben tekintettük át, ahol a kételkedés okait a szabadkereskedelemmel kapcsolatos politikai kételkedés összefüg gésrendszerébe ágyazva elemeztük. A stratégiai kereskedelempolitika elmélete a 9. fejezetben bemutatott belföldi piaci ku darc elemzésének speciális esete. Az alapelvek ilyenformán meglehetősen egyszerűek, még ha a részletek esetleg bonyolultnak is tűnnek. A stratégiai kereskedelempolitika gyakorlatában azonban nincs ilyen egyszerű összetartó elv. Igen sok vita folyik arról, hogy milyen célokkal alakították ki a vezető országok stratégiai kereskedelempolitiká jukat, különösen pedig arról, hogy egyáltalán mennyire voltak sikeresek. Most a straté giai kereskedelempolitika néhány emlékezetes fejleményét tekintjük át, majd pedig egyes híres eseteket mutatunk be. Japán stratégiai kereskedelempolitikája 1990-ig Japán volt a fejlett ipari országok nagy sikertörténete, mert a gazdaság a háború utáni romhalmazból és gazdasági gyengeségből kiemelkedve évtizedeken át látványos növekedést tudott felmutatni. Az ipari országok közül Japán folytatta a leginkább nyil vánvaló stratégiai kereskedelempolitikát. Mi volt ennek a tartalma? Japán-szakértők rámutatnak, hogy Japán kereskedelempolitikai stratégiájában két szakaszt kell megkülönböztetni.5 1950 és a hetvenes évek eleje között a japán gazdasá got oly módon irányították, hogy a kormányzati szerveknek jelentős közvetlen ellenőr zési lehetőségük volt az erőforrások elosztása felett. A hetvenes évek közepe után a kormányzat szerepe kifinomultabbá és kevésbé egyértelművé vált. Hiba volna, ha a japán kormány jelenlegi szerepét az elektronikai és a számítógépiparban ugyanolyan hátteret feltételezve elemeznénk, mint ahogy ezt korábbi acélipari, hajóipari és más nehézipari ágazatokkal kapcsolatban tettük. Korai stratégiai kereskedelempolitika Japánban. A második világháború végétől a hetvenes évekig Japán „hiánygazdaságként” működött. A külföldi valuta árát és a kamatlábat az alatt a szint alatt tartották, amelyen a kínálat megegyezett volna a keres lettel, így a külföldi valuta és a hitel valójában csak központi elosztási rendszerben volt hozzáférhető. E szűkös erőforrások elosztását lényegében a kormányzat ellenőrizte, mindenekelőtt a pénzügyminisztérium és a híres MITI (Ipari és Kereskedelmi Miniszté rium). A gazdaság létfontosságú erőforrásai fölötti ellenőrzési jog ezeket a minisztériu mokat nagy gazdasági hatalomhoz juttatta. Ezt a hatalmat tovább erősítette, hogy a ki választott iparágak védelmében vámokat és importkorlátozásokat alkalmaztak. Az ötvenes és a hatvanas évek folyamán a minisztériumok ezt a hatalmat olyan növekedési stratégia érdekében használták fel, amely a korábban bemutatott „népszerű” kritériumok szószólóira is vallhatott volna. A kormányzat a magas egy munkásra jutó 5 Japán kereskedelmi stratégiájának világos összefoglalását adja Yamamura, Kozo: Caveat Emptor: The Industrial Policy of Japan. In: Krugman, Paul R. (szerk.): Strategic Trade Policy and the New International Economics. MIT Press, Cambridge, 1986. 11. FEJEZET Stratégiai kereskedelempolitika a gyakorlatban MÁSODIK RÉSZ hozzáadott értéket mutató nehézipari ágazatokba irányította a pénzalapokat az olyan hagyományosan munkaerőigényes iparágak, mint a textilipar helyett. Azoknak az ipar ágaknak a fejlődését kívánták ösztönözni, amelyek elképzelésük szerint inkább Japán jövőbeli komparatív előnyeinek, mint jelenlegi kereskedelmi szerkezetének feleltek meg. Külön kedvezményeket kaptak a félkésztermékeket gyártó iparágak, például az acélipar. Az eredmény ma már történelem: Japán gazdasága különösen gyors növekedést mutatott. Valóban, Japán sikere volt a korábbiakban áttekintett népszerű érvek fő ta pasztalati alátámasztása. Az alapkérdés az, hogy tényleg Japán stratégiai kereskedelempolitikája volt-e a gyors növekedés kulcsa? Növekedhetett volna a gazdaság ugyanilyen sebességgel stratégiai kereskedelempolitika nélkül is? Legalább két ok van arra, hogy a gazdaságfejlődési sikereket csak nagy óvatossággal hozzuk összefüggésbe a stratégiai kereskedelempoli tikával. Először is nem lehetünk biztosak abban, hogy a japán kormányzat lépései nagyobb lökést adtak a nehézipar fejlődésének, mint ahogy ez szabadkereskedelmi körülmények között történhetett volna. A japán kereskedelmi stratégiát nem egy egyébként szabályo zásmentes gazdaságban alkalmazták. A kormányzat ugyanis előbb kiiktatta az erőforrás-allokáció szokásos csatornáit a külföldi valuta és a hitel központi elosztásával, majd ezzel az elosztási rendszerrel próbálta pótolni a piac hiányát. Egyes közgazdászok érve lése szerint Japán így végül ugyanodajutott el, mintha a kormányzat kimaradt volna a gazdaságfejlesztésből. Másként fogalmazva a kormányzat ugyan talán helyes beruházá si döntéseket hozott, de a magára hagyott piac is alighanem ugyanilyen döntésekre ju tott volna. Ezt a nézetet alátámasztja bizonyos tényanyag Japán hetvenes évekbeli ke reskedelmi szerkezetéről. Ez a struktúra nem nagyon tért el attól, mint amit a gazdaság erőforrásai és fejlettségi szintje alapján előre lehetett volna jelezni akkor is, ha semmi lyen iparpolitikát nem folytatnak. Másodszor pedig fennáll a lehetőség, hogy a japán ipar gyors fejlődése más ténye zőkre vezethető vissza, mint a stratégiai kereskedelempolitika, tehát a japán gazdaság mindenképpen jó teljesítményt mutatott volna. A japán sikernek sok oka lehetett: Ja pánban volt a beruházási ráta a legmagasabb a világon, hatékony volt az oktatási rend szer, jók a munkaadók és a munkavállalók közötti kapcsolatok, és olyan üzleti kultúra vált általánossá, amelyben a legelhivatottabb és legtehetségesebb fiatalok a vállalatok vezetésében kerestek érvényesülést. Lehetséges, hogy a kereskedelmi stratégia csak ki sebb jelentőségű tényező volt a gazdaságfejlődésben, vagy talán éppen némileg fékezte is a növekedést. Japán legsikeresebb iparágainak egy része, így az autóipar és a fogyasz tói elektronikai ipar nem tartozott a különösebben kiemelt szektorok közé. Az ötvenes és a hatvanas évek gazdaságpolitikája sokak számára még ma is megha tározza a japán gazdaság képét. Az országot „Japán Rt.”-nek tekintik, olyan társaság nak, ahol az erőforrások elosztásáról a MITI dönt. Ez a kép azonban már egyre inkább a múlté. A japán kereskedelmi stratégia hagyományos hajtóerői mindjobban kifullad tak 1970 után. A külföldi valuta és a hitel már nem szűkös erőforrás, nem is a kormány zat osztja el őket, a kereskedelmi korlátozások alkalmazását pedig korlátok közé szorí totta más országok azon követelése, hogy Japán nyissa meg piacait. A kereskedelmi stratégia körülbelül 1975 után más, árnyaltabb formát öltött. Stratégiai kereskedelempolitika más országokban Más országok ugyancsak folytattak stratégiai kereskedelempolitikát a háború utáni évek ben, bár sem a kormányzati befolyás mértéke, sem a siker nagysága nem hasonlítható össze Japán esetével. Franciaország változó hőfokon valósított meg stratégiai kereske delempolitikát. Az Egyesült Államoknak ugyan nem volt kifejezett kereskedelmi stra tégiája, de gazdaságpolitikájában vannak olyan elemek - például a mezőgazdasági tá mogatások és a kormányzat hadiipari beszerzései -, amelyek egyes megfigyelők sze mében stratégiai kereskedelempolitikának tűnnek. A francia iparpolitika. Franciaországban hagyománya van a kiemelt iparágak támo gatásának. A francia stratégiai kereskedelempolitika a legjobban akkor vonta magára a figyelmet, amikor a kormányzat a külföldi versenytársakkal szembeni technológiai ver senyben próbálta meg támogatni a francia cégeket. A hatvanas évek óta a francia kor mány folyamatosan aggódik amiatt, hogy a világ technológiai térképén az amerikai, legújabban pedig a japán cégek befolyása túl erőssé válik. Ennek ellensúlyozására a 11. FEJEZET Japán újabb kereskedelempolitikája. A hetvenes éve közepe utáni japán gazdaságpolitika az iparágak új körének, az úgynevezett „tudásintenzív” vagy csúcstechnológiai iparágaknak az ösztönzését tűzte ki célul. A stratégiai eszközrendszerben összekapcso lódott a kutatás-fejlesztéshez nyújtott szerény támogatás, illetve a kormányzat és az ipar közös részvételével indított olyan kutatási programok segítése, amelyek ígéretes új tech nológiák kifejlesztését célozták. Az egész kezdeményezés sokkal kisebb méreteket öl tött a gazdaság egészéhez képest, mint a régi stratégiai kereskedelempolitika. A csúcstechnológia célzott támogatásának indokai nem kifejezetten világosak. A jelek szerint maguk a japánok sem tudták pontosan, hogy azért veszik-e célba a csúcs technológiai szektorok fejlesztését, mert ezek a jövő növekedéshordozó ágazatai, vagy azért, mert a technológiai tovagyűrűző hatások kiváltójának tekintették őket. Az új ja pán gazdaságpolitikát azonban könnyebben lehetett megindokolni a piaci kudarcokra épülő érvvel, mint a régit. Milyen hatással jártak az új eszközök? Az 1975 óta célzott támogatásban részesített iparágak súlya csekély maradt a japán gazdaságon belül. Sem az autóipar, sem a fo gyasztói elektronikai cikkek (TV-készülékek, sztereoberendezések, videomagnók stb.) gyártása nem tartozik a támogatásban részesített csúcstechnológiai szektorhoz. így a japán exportsikerekben oly nagy szerepet játszó fogyasztási cikkek valójában nem húz tak hasznot az új technológiapolitikából. Japán mégis néhány olyan termék fontos gyár tójává vált, amelyben az utóbbi évek stratégiai kereskedelempolitikája kulcsszerepet játszott. Ezek közül a legfontosabb és a legismertebb a félvezető csipek esete, amelyet hamarosan részletesebben is szemügyre veszünk. Ez a rövid történeti áttekintés bizonyos távlatba helyezi a japán gazdaságpolitikát. Japánt gyakran olyan szinte katonai módon szervezett társadalomnak tekintik, amelyet a gazdasági célok érdekében központilag irányítanak. Ez a nézet még akkor is eltúlozta a japán kormányzat gazdaságfejlesztési szerepét, amikor ez a szerep a legerősebb volt, s a hasonló túlzások manapság még erősebbek. MÁSODIK RÉSZ francia kormányzat lehetővé kívánta tenni, hogy legyenek olyan francia cégek - ezeket nemzeti bajnokoknak nevezték amelyek sikerrel vehetik fel a versenyt a világpiacon. A francia kormány kisebb cégek összeolvadásának ösztönzésével kívánt létrehozni nem zeti bajnokokat. A piaci keresletre gyakorolt befolyását úgy is kihasználta, hogy piaci előjogokat teremtsen például azzal, hogy az állami telefontársaságnak kötelezően előír ta a távközlési és számítástechnikai termékek francia cégektől történő vásárlását. Egyes esetekben, például a repülőgépiparban pedig számottevő állami támogatásokat vetettek be a kulcsfontosságúnak tekintett iparágak ösztönzésére. Hogyan működött a francia iparpolitika? A francia gazdaság teljesítménye viszony lag jó volt a hetvenes évek végéig, hiszen valamivel nagyobb növekedési ütemet ért el a nyugatnémet, és sokkal nagyobbat a brit gazdaságnál. Franciaország azóta komoly mun kanélküliséggel küzd, de ez majdnem egész Nyugat-Európát sújtja. Franciaország esete azonban azért sajátságos, mert a gazdaság egésze jól működött, a kormányzat által leg jobban kiemelt iparágak csoportja viszont nem. A francia számítástechnikai ipar to vábbra is a védett piacok függvénye, a repülőgépipar kifejlesztésére tett erőfeszítések pedig csak súlyos pénzügyi veszteségek árán értek célt. Ez az oka annak, hogy csak kevesen tekintik a francia stratégiai kereskedelempolitikát a gazdasági növekedés kul csának az országban. Stratégiai kereskedelempolitika az Egyesült Államokban. Az Egyesült Államok elkötelezte magát a szabadpiaci ideológia mellett, amely kizár minden olyan kormány zati irányító szerepet a gazdaságban, amilyen Japánban valósult meg a korai időszak ban. Vannak azonban olyan területek, ahol az amerikai kormányzat még ma is jelentős ipartámogató szerepet játszik. Ezek közül a területek közül kiemelkedik a mezőgazdaság. Itt az amerikai kormány zatnak szinte sikerült megvalósítania azt a fajta stratégiai kereskedelempolitikát, ame lyet mi is ajánlhatunk a korábbiakban bemutatott kifinomult kritériumok alapján. Gon doljunk arra, hogy az állami beavatkozást szükségessé teheti egy iparágban, ha a tudás idegen birtokba jutásának veszélye fenyeget. A mezőgazdaság az Egyesült Államokban elsősorban családi gazdaságokból áll, ezért ott ennek a problémának különös jelentősé ge van: egy gazdálkodó, aki fontos innovációt valósít meg, tarthat attól, hogy az újdon ságot más gazdálkodók ezrei is átveszik, akik így a kockázatokból nem vállalnak részt, a haszonból viszont nekik is jut. E helyzet enyhítésére az amerikai kormányzat hosszú ideje hozzájárul a mezőgazdasági kutatások finanszírozásához, valamint az újabb eljá rások elterjesztéséhez az Agricultural Extension Service nevű állami szervezeten ke resztül. A kormányzat ugyancsak vezető szerepet vállalt olyan nagy volumenű kezde ményezésekben, mint az öntözés elterjesztése, hiszen ezek nem valósíthatók meg kizá rólag egyéni eszközökkel. Mindezek az állami beavatkozások jól illenek piaci kudarcok által indokolttá tett kormányzati lépések feltételrendszerébe, és még olyan közgazdá szok is ajánlják őket, akik egyébként nemigen helyeslik a kormányzati szerepvállalás legtöbb fajtáját. Az amerikai kormányzat a védelmi politikával kapcsolatban is játszhat jelentősebb gazdasági szerepet. Ezt azért is megteheti, mert nagyobb nemzeti jövedelmet termelő országot irányít, mint a többi vezető ipari ország kormányzata. Mivel pedig viszonylag többet költ védelemre, az amerikai kormányzat a világ hadiiparának messze legnagyobb ♦ Egy „ellaposodott” kezdeményezés Amikor Bili Clinton 1993-ban az Egyesült Államok elnöke lett, erősen rokon szenvezett a stratégiai kereskedelempolitika eszméjével; olyan szakembert vá lasztott fő gazdasági tanácsadójának Laura Tyson személyében, aki szakmai hír nevét jelentős részben a kulcsiparágak elemzésével és a támogatásuk melletti kiállással szerezte. Melyek lehetnének azonban az amerikai kormányzat által megcélzott ipar ágak? 1993 nyarán a kormányzat meglehetősen nagyszabású tervvel állt elő: a „lapos képernyők” technológiájának kifejlesztését kívánta támogatni, amelye ket a hordozható számítógépekben, az üzemanyagtöltő állomások kijelzőiben és sok más helyen alkalmaznak. Abban az időben ezt az iparágat a japán cégek tartották ellenőrzésük alatt, az amerikai kezdeményezés e cégek visszaszorításá ra irányult. A kezdeményezést egyúttal a stratégiai kereskedelempolitika általá nos bemutatásának és elfogadtatásának a próbájául is szánták. Ésszerű érvek szóltak amellett, hogy a lapos képernyők gyártását a stratégiai kereskedelempolitika céljának válasszák. Az iparág jellegzetessége volt példá ul, hogy jelentős technológiai tovagyűrűző hatások keletkeztek benne. A képer nyők gyártása kényes folyamat: minden egyes képernyő százezerszámra tartal maz tranzisztorokat, amelyek a két üveglap közé szorított folyadékkristályokat „átkapcsolják”. A működőképes képernyők gyártása nemcsak a folyamat elmé leti megértését követeli meg, hanem a részletek mesteri kidolgozását is. Ez pe- 11. FEJEZET piacát is jelenti. így nem meglepő, hogy az Egyesült Államok világelső az olyan hadi ipari termékek gyártásában, mint a vadászrepülők, amelyeknél jelentős szerep jut a ter melési méretnagyság termelékenységnövelő hatásának. Bizonyos esetekben valószínű, hogy az amerikai kormányzat hadikiadásai előnyhöz juttatták az amerikai cégeket pol gári termékek piacain is. A Boeing cég egyik legsikeresebb polgári utasszállítója, az 1960-ban forgalomba állított Boeing 707-es például nagy részben egy korábban kifej lesztett katonai repülőgépre, a B-52-es bombázóra épült. A hadiipari termékek piaca olykor valóban olyan méretgazdaságossági előnyhöz juttatja az amerikai cégeket, amely hasznos lesz számukra a polgári piacokon - a Boeing 707-es típust például még sokkal később is gyártják, amikor a polgári légitársaságok már nem rendelnek belőle, csak hogy most már az AWACS katonai felderítő repülőgép formájában. A hadi kutatás és fejlesztés sokszor olyan tudást ad az amerikai cégeknek, amelyet sikerrel alkalmazhat nak máshol. A stratégiai kereskedelempolitikai témáknál szokásos módon azonban ezek nek a hatásoknak a valódi nagysága itt sem egyértelmű. Az európai szakértők, akik gyakran attól félnek, hogy kontinensük lemarad a versenyben az Egyesült Államokkal és Japánnal szemben, megfogalmaztak olyan véleményt is, hogy az amerikaiak straté giai kereskedelempolitikája valójában ugyanolyan hatásos, mint a japánoké. MÁSODIK RÉSZ dig annyit jelent, hogy a tudás személyes kapcsolatokon keresztüli informális átadása alapvető a technológia fejlesztése szempontjából - valamint azt, hogy az amerikai cégek örökös hátrányban találhatják magukat ezen a területen mindad dig, amíg ki nem fejlesztik saját termelési kapacitásukat. Kevésbé határozottan ugyan, de az a vélemény is viszonylag általános volt, hogy a lapos képernyők gyártását uraló ország más rokon területeken is techno lógiai előnyre számíthat. Valóban az érdeklődés fokozatosan a hagyományos katódsugaras monitoroktól (amelyek még mindig az asztali számítógépek szo kásos képernyői) a lapos képernyők felé fordult; ha a képernyő valóban a tech nológiai csomag elegendően kritikus elemének bizonyult volna, akkor az ebben a technológiában előnnyel rendelkező cégek a számítógépipar nagyobb részé ben is döntő szerephez juthattak volna rajta keresztül. A lapos képernyő kezdeményezése melletti végső érv már nem közgazdasá gi volt: a Pentagon tervezői úgy vélték, hogy ez a technológia növekvő szerepre számíthat a hadiiparban. A japán cégek pedig nem voltak hajlandóak arra, hogy a vevő által pontosan meghatározott jellemzők szerint gyártott lapos képernyő ket szállítsanak az amerikai hadseregnek; a kereskedelemben kapható terméke ket át lehetett volna alakítani hadi használatra, az amerikai védelmi minisztéri um azonban inkább olyan termékekre tartott igényt, amelyeket eleve az ő igé nyei szerint terveztek, erre pedig csak a belföldi gyártók lehettek képesek. A terv első változata a kormányzat és az üzleti világ konzorciumának meg alakítását szorgalmazta az amerikai lapos képernyős technológia kidolgozására, amelyet az adófizetők pénzéből évente 120 millió dollárral támogattak volna. A Clinton-kormányzat stratégái úgy gondolták, hogy ez elegendő lehet arra, hogy az Egyesült Államokat az iparág kulcsszereplőjévé tegye. A terv azonban hama rosan elmaradt a céljaitól. Ennek egyik oka az volt, hogy 1994-ben olyan repub likánus többségű Kongresszus került hatalomra, amely mélyen kételkedett az állami beavatkozás hasznosságában, így aztán a program állami támogatását az eredeti szint kevesebb mint felére csökkentették. További ok volt, hogy az ipar ágba való betörés a vártnál nehezebbnek bizonyult: nemcsak a japán cégek ru háztak be óriási összegeket a termékek és a termelési kapacitások fejlesztésébe, hanem a dél-koreaiak is. 1997-re a legtöbb amerikai cég úgy döntött, hogy nem akar szemtől szembe megütközni az ázsiai gyártókkal, és ehelyett a szűkebb igényeket kielégítő speciális képernyők piacaira összpontosított. Az amerikaiak tehát vereséget szenvedtek? A válasz az, hogy valószínűleg nem - a lapos képernyők piacáért folyó verseny győztesei ugyanis csupán pirrhuszi diadalt arattak. A kapacitások gyors növekedése miatt az árak össze omlottak: a legtöbb számítás szerint a japánok és a dél-koreaiak veszteségét min den egyes újabb eladott lapos képernyő csak tovább növelte. Itt tehát nem olyan Brander-Spencer-féle verseny játszódott le, amelynek győztese járadékokhoz jutott. Sőt a lapos képernyők piacán elért ázsiai fölény nem vetette vissza az Egyesült Államokat a szélesebben értelmezett számítógépiparban sem. Esettanulmányok a stratégiai kereskedelempolitikáról Mennyire hatásos a stratégiai kereskedelempolitika? Ilyen kereskedelempolitikát szá mos iparágban alkalmaztak. E kereskedelempolitikák értékelésének nehézségeit három példán szemléltetjük: a japán acélipar példáján a hatvanas és a korai hetvenes években, a repülőgépipar európai közösségi támogatásán, valamint a japán félvezetőipar esetével a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján. ■ Esettanulmány Az acélipar kormányzati kezelése Japánban (1960-tól az 1970-es évek elejéig) A japán kormányzat az ötvenes évek elejétől olyan szektorként kezelte az acélipart, amelynek növekedését kiemelt ügyként kell kezelni. A japán acéltermelés meghárom szorozódott 1963 és 1970 között, és ezzel nemcsak a gyorsan növekvő belföldi igénye ket elégítette ki, hanem a világ vezető acélexportőrévé is tette az országot. Ez a fejlődés azért volt különösen szembeötlő, mert az acélgyártás szinte összes alapanyagát impor tálni kellett. Az 1973-as olajválság utáni nemzetközi acéltúltermelés idején a japán gyá rak voltak a legkorszerűbbek a legalacsonyabb működési költségekkel, és így zavarta lanul tovább tudtak működni egy olyan környezetben, ahol a többi ipari ország acélipa ra vagy számottevően összezsugorodott (mint az Egyesült Államokban), vagy csak nagy állami támogatással maradhatott életben (mint Európában). 11. FEJEZET A laposképernyő-program kudarca azonban elsősorban azért keltett csu pán kis aggodalmat Washingtonban, mert valójában kevés köze volt a stratégi ai kereskedelempolitikához. A program kidolgozásának idején az ázsiai gaz daságokat általában, Japánt pedig különösen az amerikai világgazdasági do minancia veszélyeztetőjének tekintették; így akkoriban igen fontosnak tűnt, hogy az amerikaiak egy meghatározó technológiai területen visszanyerjék ve zető szerepüket. 1998-ra azonban Ázsia Japánnal együtt gazdasági válságba jutott, az a félelem pedig már nem talált nagyobb politikai visszhangra, hogy az amerikai gazdaságot a versenyképesség valamelyik kulcsterületén vereség fenyegetné. MÁSODIK RÉSZ Ezekből a tényekből két fontos kérdés adódik. Vajon a kormányzati politikának köszönhető az acélipar gyors növekedése? Vajon jó volt-e ez a politika a japán gazda ságnak? A japán külkereskedelmi stratégiáról korábban adott elemzésünk alapján fel kell tennünk a kérdést, hogy az acélipar állami fejlesztése nem ugyanabban az irányban mozgatta-e előre a japán gazdaságot, amelybe a piaci erők egyébként is tolták volna. Japán valószínűleg szabadversenyes politikával is komparatív előnyre tett volna szert az acéliparban. A magas japán megtakarítási hányad egyrészt növekvő komparatív előnyt biztosított az országnak az olyan tőkeigényes iparágakban, amilyen az acélipar. Más részt a csökkenő szállítási költségek és az újonnan feltárt vasérc- és szénlelőhelyek mi att az acéliparnak már nem kellett feltétlenül a szénbányák vagy a vasérckitermelés közelébe települnie. Japán acélipara így állami beavatkozás nélkül is szépen növekedhett volna. Azt azonban okkal feltételezhetjük, hogy a japán állami támogatás miatt az acél ipar még gyorsabban növedekett, mint ahogyan szabadversenyes környezetben képes lett volna. Ezt a feltevést támasztja alá az a megfigyelés, hogy a japán acélipar annak ellenére mutatott gyors növekedést, hogy profitrátája jelentősen elmaradt a japán fel dolgozóipari átlagtól. Fontosabb kérdés azonban, hogy ez a gazdaságpolitika gyorsította-e a japán gazda ság növekedését. A választ körültekintően kell megadni. Ez a gazdaságpolitika sikeres nek bizonyult az acélipari növekedést illetően - de nem ez volt a kérdés. A kérdés az volt, hogy a japán gazdaság egésze gyorsabban növekedett-e. A kérdést tehát úgy kell átfogalmazni, hogy az acéliparban felhasznált erőforrások hozadéka nagyobb volt-e a társadalom számára, mint amekkora más területen lehetett volna. A fentiek szerint az acéliparban felhasznált erőforrások hozadéka valójában nem volt olyan magas, mint amekkora hozadékot máshol termeltek ugyanazok az erőforrá sok. Az acéliparba fektetett tőke csak a japán feldolgozóipari átlag alig több mint felé nek megfelelő hozadékot termelt még a virágzó hatvanas években is, és még kevesebbet a hetvenes években.6 Az acélipar japán állami támogatását csak olyan társadalmi határ nyereséggel lehetett volna megindokolni, amelyet nem számítottak bele a piaci hozadékba. A témát tanulmányozó közgazdászok azonban nem találtak ilyen társadalmi határ nyereséget. Az acélipar nem olyan „csúcstechnológiai” iparág, amelytől számottevő technológiai externáliák várhatók. Itt olyan magas technológiai hozadékok sem kép ződnek, amelyeket a stratégiai kereskedelempolitika segítségével el lehetne ragadni a külföldi versenytársaktól. A munkahelyteremtés Japánban nem minősült különleges hozadéknak, mert a gazdaság eleve teljes foglalkoztatottsággal működött. Ha nem tu dunk valamilyen társadalmi hatámyereséget kimutatni, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az acélipart megcélzó kormányzati politika - az iparág növekedése elle nére - hibának bizonyult. Az erőforrásokat ugyanis olyan területekre térítette el, ahol hozadékuk alacsonyabb volt, így pedig valójában visszavetette a japán gazdaság növe kedését. 6 Lásd Krugman, Paul R.: Targeted Industrial Policies: Theory and Evidence. In: Salvatore, Dominick (szerk.): The New Protectionist Threat to World Welfare. North-Holland, Amster dam, 1987. ■ ■ Esettanulmány A repülőgépipar támogatása Nyugat-Európában A repülőgépgyártásban hosszú ideje fennálló amerikai fölény az Egyesült Államok tech nológiai erejének jelképévé vált. Ezzel a jelképpel különösen gyakran találkoznak a gazdaságpolitikusok, akik idejük jó részét a különböző rendezvények közötti utazással, repülőgépen töltik. Nem meglepő tehát, hogy a nyugat-európai kormányzatok sok-sok éve próbálkoznak olyan repülőgépipar kiépítésével, amely versenyezhet az amerikai cégekkel. Ezek a próbálkozások az ötvenes-hatvanas években - kevés sikerrel - nem zeti szinten történtek. A hatvanas évek vége óta azonban két nagy program is létrejött a több ország részvételével, kormányzati támogatással folytatott repülőgép-fejlesztésre Nyugat-Európában. Ezek egyike volt a szuperszonikus Concorde repülőgép közös brit-francia kifejlesz tése. A hangsebességnél gyorsabb utasszállító repülőgép megépítése műszakilag a hat vanas évek végén vált lehetségessé, de a repülőgépipar magáncégei nem voltak meg győződve arról, hogy ez a fejlesztés megérné nekik. Az amerikai kormányzatot politi kai kampánnyal próbálták bevonni egy ilyen program finanszírozásába, de sikertelenül. Nyugat-Európában azonban a francia és a brit kormány megegyezett abban, hogy állja a fejlesztés számláját. A megállapodás sokrétű logikán alapult. Számottevő tovagyűrű ző technológiai hatásokban is reménykedtek, de fontosabb szempont volt, hogy a prog ram megvalósításától presztízsnövekedést vártak, a Concorde-ban pedig az európai együttműködés szempontjából fontos jelképet láttak. Az eredmények gazdasági értelemben katasztrofálisak voltak. A Concorde működte tése igen drága, és a tetemes költségtöbbletet nem ellensúlyozhatta az utazási idő néhány órás csökkenése. Csak néhány Concorde-ot adtak el, ezeket pedig az állami brit és francia légitársaság (a British Airways és az Air Francé) vásárolta meg. A Concorde-programról csak annyi jót lehet elmondani, hogy fejlesztési tapasztalatai hozzájárultak a következő nyugat-európai repülőgépgyártási kísérlet, az Airbus-program megvalósításához. Az Airbus nyugat-európai kormányok konzorciuma, amely az amerikaiak fő ex porttermékének számító nagy utasszállító repülőgépek piacán versenyez. A tőke költsé gét és néhány más költségelemet a konzorciumi tagok finanszírozták. A kormányzati támogatás mértéke vitatéma - a nyugat-európai kormányzatok szerint ez sokkal kisebb, mint amit az amerikai becslések állítanak -, de aligha vitathatná bárki is, hogy az Airbus a stratégiai kereskedelempolitika legjelentősebb nemzetközi példája. Mérete nagyobb lehet, mint az összes többi hasonló programé együttvéve. A program el is ért néhány fontos eredményt. A Concorde-programmal ellentétben az Airbus-gyártmányok gazdaságilag életképesek; noha az Airbusnak nincs a Boeing 11. FEJEZET A japán acélipar esete tanulságos. Arra emlékeztet, hogy a stratégiai kereskedelem politika sikerét nem lehet egyszerűen a megcélzott iparág növekedése vagy piaci része sedése alapján mérni. MÁSODIK RÉSZ 747-es óriásgépének megfelelő terméke, a kisebb méretosztályokban az Airbus-gépek hasonló teljesítménnyel és működési költségekkel üzemelnek, mint az amerikai gyárt mányok, és jelentős piaci részesedést értek el. Az üzleti nyereség azonban más kérdés. Az Airbus-program számvitele szándékosan átláthatatlan, de annyi világosnak látszik, hogy legalábbis a legutóbbi időkig csak folyamatos kormányzati támogatások tarthat ták életben, és a nyugat-európai kormányzatok által befizetett tőkének csak igen cse kély részét fizették vissza. Sikeres volt-e az Airbus-program? Ha a Brander-Spencer-elemzés alapján próbál nánk megvonni a mérlegét, akkor a válaszunk egyértelmű nem lenne: a cég nem tudott többletnyereséget elérni, és jövedelme kisebb volt, mint amennyi a befektetett tőke pi aci hozadéka lett volna. Azt sem lehet bizonyítani, hogy erős tovagyűrűző technológiai hatások keletkeztek volna: a repülőgépgyártás technológiája - eseti megfigyelés alap ján legalábbis - meglehetősen egyedi, és nemigen alkalmazható máshol. Egyes elem zők mégis úgy érvelnek, hogy az Airbus-program Nyugat-Európa gazdasága számára tiszta hasznot hozott, mégpedig két szempontból. Először azért, mert az Airbus megje lenésével a repülőgépek piacának versenyjellege erősödött, így az Airbus mint verseny társ létezése korlátozza a Boeing monopolhelyzetét. Másodszor pedig azért, mert a re pülőgépipar munkásai magas béreket kapnak, így a bérkülönbségi érv ugyancsak ked vez az iparágnak. Még a legkedvezőbb becslések szerint is azonban az Airbus-program haszna igen csekély volt a nyugat-európai gazdaság méretéhez képest. S egy befejező megállapítás: az Airbus iránti érdeklődés és az alaphelyzet látszó lagos egyszerűsége - két főbb gyártó, mindkettő korlátozott termékkínálattal - miatt több kísérlet történt arra, hogy kidolgozzák a repülőgépipar működőképes elméleti modelljét. Egyetértés van abban, hogy ezek a modellek igen keveset nyújtottak az iparág olyan fontos vonásainak a megértéséhez, mint az árképzési politikák és a beru házási döntések. Az egész közjáték arra volt jó, hogy ráébressze a szakmai közvéle ményt, mennyire is nehéz valóban jól megérteni egy iparágat: sokat tudhatunk ugyan a technológiáról és a piacról, de ettől meg nem biztos, hogy jó gazdaságpolitikai elem zést is tudunk készíteni. ■ ■ Esettanulmány A félvezetőipar kormányzati kezelése Japánban (az 1970-es évek közepétől) Ahogy korábban már utaltunk rá, a japán iparpolitika a hetvenes évek közepétől foko zatosan a csúcstechnológiai iparágakat vette célba. A legjobban ismert, egyúttal a legin kább ellentmondásos eset a félvezetőké volt. A félvezető csipek, a szilíciummorzsákba mikroszkopikus méretekben beégetett komplex elektronikus áramkörök számos új ter mék alapját jelentik. A hetvenes évek közepéig az ilyen csipek gyártása nagyrészt ame rikai monopólium volt. Japán arra az elhatározásra jutott, hogy betör ebbe az iparágba új fejlesztések részleges kormányzati támogatásával, és - legalább eleinte - a belföldi 11. FEJEZET piac védelmével. A hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején a japán gyártók megdöbbentették amerikai versenytársaikat azzal, hogy egyfajta csip, a RAM-ok (vé letlen hozzáférésű memóriaegységek) nemzetközi piacán uralkodó részesedést értek el. Tény, hogy Japán fejlesztési célként jelölte ki a félvezetőket, és termékeivel jelentős világpiaci részarányt ért el. Éles vita folyik azonban arról, hogy valójában mennyi tá mogatást kapott erre a japán iparág, hogy döntő szerepe volt-e ennek a támogatásnak, s hogy vajon ez az iparpolitika segítette-e Japánt, és/vagy sértette-e az Egyesült Államok érdekeit. Tudjuk, hogy a kormányzat nem sok pénzzel szállt be; az iparág fejlesztési célul való kijelölésében a közvetlen támogatás nem játszott nagy szerepet. Azt is tudjuk, hogy a belföldi piac vámokkal és mennyiségi korlátozásokkal való kifejezett védelmét nagy részt megszüntették a hetvenes évek dereka után. Egyes érvek szerint a japán félvezetőipar sikerében csak kis szerepe volt a kormányzati segítségnek. Mások szerint a kormányzati segítség kifinomult formái voltak alapvetők. Szerintük az együttműködésen alapuló, az Egyesült Államokban a versenyjog által kizárt kutatási programok a technológiai fejlesztés igen hatásos eszközei voltak. Azzal is érvelnek, hogy a japán piac valójában zárt volt az import előtt egy olyan hallgatólagos „vásárolj japán terméket!” magatartás miatt, amelyet a kormányzat csendben támogatott. Bizo nyítékul azt hozzák fel, hogy az amerikai cégek piaci részesedése Japánban sokkal ki sebb volt, mint az Egyesült Államokban vagy Európában. A közgazdászok nem tudják, hogy a fenti nézetek közül melyik állja meg a helyét. (Lehet, hogy a japánok sem.) Ha érvelésünkhöz feltételezzük, hogy a kormányzati szerepvállalásnak ebben az esetben kulcsszerepe volt, akkor vajon jó ötlet volt-e? Az acélipar esetéhez hasonlóan a japán félvezetőipari befektetések közvetlen hoza ma meglehetősen alacsony volt. Pontos adatok nem állnak rendelkezésre, de általában úgy vélik, hogy a félvezetőgyártásban a japán cégek a hetvenes évek vége óta csak csekély nyereséget értek el. Körülbelül 1990-ig azonban széles körben gondolták úgy, hogy a félvezetőipar fej lesztési célként való kijelölése Japánnak nagy sikert hozott. Ez a vélemény két várako záson alapult. Először is arra számítottak, hogy a memóriacsipek piacán a japán fölény tartós lesz. A félvezetőpiacnak ez a szegmense azok közé tartozott, ahol a méretgazda ságosság folyamatosan nőtt a piac méretéhez képest, s ahol a versenytársak száma min den egyes új technológiai generáció megjelenésével csökkent. így a legtöbb megfigyelő azt várta, hogy az 1990-ig piacvezető szerepet játszó japán cégek a jövőben is megtart ják helyüket. Másodszor pedig az a vélekedés is elterjedt volt, hogy a memóriaegységek gyártása (ezeket a csipeket gyártják a legnagyobb mennyiségben) alapvetően fontos egy ország számára akkor, ha a termelési technológia élvonalában akar maradni. Más szóval, a memóriaegységek piacán megszerzett japán előny hamarosan az egész félve zető-iparágban élvezett előnnyé alakul át. Szinte mindenki meglepetésére azonban a félvezetők piacán elért japán hányad a kilencvenes évek első felében csökkenni kezdett. Egyrészt kiderült, hogy a memóriaegységeket, ezeket a viszonylag egyszerű, tömeggyártásra alkalmas csipeket a fejlődő országokban is elő lehet állítani. Különösen a dél-koreai cégek vettek el jelentős piaci részesedést a japánoktól. Másrészt a memóriaegységek gyártásának jelentősége az egyéb félvezetők előállítása szempontjából kisebbnek bizonyult, mint várták; a memóriaegysé MÁSODIK RÉSZ geket nem is gyártó amerikai cégek, mint például az Intel, megtartották, sőt még növelték is előnyüket más termékeknél. Ilyenek például a mikroprocesszorok (a személyi számító gépek agya), valamint a különféle ASIC-ek (alkalmazásspecifikus integrált áramkörök). A félvezetők esete végül is tanulságos példának bizonyult arra, hogy a legfőbb erény az alázat. A japán ipart 1990-ben még széles körben úgy tekintették, mint a sikeres stratégiai kereskedelempolitika vitathatatlan példáját. Ez az értékelés azonban elsősor ban csak eseti feltevéseken alapult, különösen a tovagyűrűző technológiai hatásokkal kapcsolatban, a tapasztalat viszont a jelek szerint megcáfolta őket. A stratégiai kereskedelempolitikák gyakorlati megvalósulásáról adott rövid áttekin tésünk nem átfogó. Minden egyes példánk azonban egy fontos következtetést szemlél tet: a stratégiai kereskedelempolitika mérlegét nem lehet aszerint megvonni, hogy mutatkozott-e növekedés a fejlesztési célként kijelölt iparágakban. Mindhárom eset olyan iparágat szemléltet, ahol volt növekedés és a piaci részarány is jelentősen bővült, ez azonban nem jelenti azt, hogy az adott gazdaságpolitikák valóban növekedésgyorsító hatásúak voltak. Az állami beavatkozás ugyanis általában nem gyorsítja a növekedést, kivéve ha piaci kudarcot szüntet meg. Az acélipar esetében nehéz volna bármilyen piac működési zavar kimutatása, így a japán kormány acélipart támogató politikája valószí nűleg lassította a gazdasági növekedést azzal, hogy az erőforrásokat csekély megtérülé sű területre irányította. A repülőgépipar esetében a nyugat-európai támogatások elvben segíthették az Airbust abban, hogy stratégiai előnyhöz jusson, de kérdéses, hogy tényle gesen jutott-e a cég bármilyen előnyhöz. A japán félvezetőipar esetében pedig az iparág állami fejlesztési célként való kijelölése feltételezett extemáliákon alapult, ezek azon ban kisebbnek bizonyultak a többség által vártnál. A stratégiai kereskedelempolitika előnyeivel kapcsolatban hajmeresztő feltevések is megfogalmazódtak. Azt nem tudjuk bizonyítani, hogy az ilyen gazdaságpolitikák eleve kudarcra vannak ítélve, azt azonban igen, hogy a gyakorlatban nem mindig hoz tak sikert. Mérlegüket pedig csak annál gondosabb elemzés alapján lehet megvonni, mint amilyet eddig a legtöbb esetben végeztek a szakértők. • Összefoglalás 1. A stratégiai kereskedelempolitikák olyan gazdaságpolitikák, amelyek a gazdasági teljesítmény javítására irányulnak bizonyos export támogatásával, vagy bizonyos import feltételeinek megnehezítésével. Ilyen kereskedelempolitikát kiterjedt mér tékben folytatott néhány sikeres gazdaság, elsősorban Japán és Dél-Korea. 2. A stratégiai kereskedelempolitika szószólói gyakran arra alapozzák az állami be avatkozás iránti igényüket, hogy a nemzetgazdaságok versenyben, győzelem/vere ség téttel folyó harcban állnak a világpiacokért, és ebben a versenyben a díjak bizto san előre láthatók, különösen a megszerezni vagy kiépíteni kívánt iparágak formájá ban. Az adott iparágat állítólag fejlesztésre érdemessé tevő kritériumok közé tartó Kulcsfogalmak Az „inkább a szomszédod legyen koldus” gazdaságpolitikák Brander-Spencer-elemzés Csúcstechnológia Externáliák Iparvesztés, dezindusztrializáció Magas hozzáadott érték munkásonként Stratégiai kereskedelempolitika Tovagyűrűző technológiai hatások T öbblethozadékok 11. FEJEZET zik a magas hozzáadott érték munkásonként, a magas bérszint, valamint a csúcstechnológia alkalmazása. A magas hozzáadott érték azonban közgazdaságilag nem kifogástalan kritérium. A közgazdasági kutatások ugyancsak nagyrészt megalapo zatlannak találták a magas bérszintű munkahelyek elvesztésétől és a többnyire eh hez kapcsolódó iparvesztéstől való félelmet. A csúcstechnológiai iparágaktól más iparágaknál jobban várható, hogy értékes tovagyűrűző' technológiai hatásokat kelt, ez azonban nem más, mint csupán egy különleges esete a korábbi fejezetekben már tárgyalt érvnek a piaci kudarcokkal kapcsolatban, amely megalapozhatja az állami beavatkozást. 3. A stratégiai kereskedelempolitika mellett két kifinomult érv szólhat, amely komo lyan foglalkoztatta a nemzetközi gazdaságtan művelőit. Az egyik érv az, hogy a kormányzatoknak olyan iparágakat kellene támogatniuk, amelyektől technológiai externáliák várhatók. A másik érv pedig a Brander-Spencer-féle elemzésen alapul, amely megmutatja, hogy a kormányzati beavatkozás politikája elvben hogyan segít heti a profitnövekedést a belföldi cégeknél külföldi versenytársaik rovására. Ezek az érvek jelentős elméleti meggyőző erővel bírnak; mégis, sok közgazdász fejezte ki aggodalmát amiatt, hogy ezek az érvek túlságosan kifinomultak, és gyakorlati alkal mazásuk túl sok információt igényel. 4. A stratégiai kereskedelempolitika a gyakorlatban sokkal változatosabb, hatásai pe dig bizonytalanabbak annál, ahogy azt a népszerű elemzések alapján gondolhat nánk. Japán gazdaságpolitikája az ötvenes és hatvanas évek kiterjedt állami beavat kozásához képest manapság sokkal csekélyebb állami jelenlétet mutat. Más orszá gokban azonban a gazdaságpolitika kevésbé mutatkozott konzisztensnek; még az Egyesült Államok is széles körben elfogadott stratégiai kereskedelempolitikát al kalmazott a mezőgazdaságban, egyes külföldiek szerint pedig az amerikai védelmi költségvetés valójában csúcstechnológiai iparágak számára kidolgozott stratégiai kereskedelem-politikaként működik. 5. Az ilyen gazdaságpolitikák hatáselemzése nem könnyű. Nem elegendő, ha egy ipar ág piaci részesedését vagy növekedési ütemét tekintjük. Ehelyett költség/haszon elemzésre van szükség. A stratégiai kereskedelempolitika néhány fontos példájának vizsgálata nem igazán támasztja alá a kormányzatok által kiválasztott iparágak jó teljesítményével kapcsolatos várakozásokat. MÁSODIK RÉSZ Feladatok 1. Tételezzük fel, hogy az amerikai kormány meg tudja mondani, hogy mely iparágak növekszenek a legjobban a következő húsz év folyamán. Miért nem jelenti ez magá tól értetődően, hogy az országnak az ilyen iparágakat támogató gazdaságpolitikát kell folytatnia? 2. Az amerikai kereskedelmi minisztérium szükségesnek tartotta, hogy az Egyesült Államok speciális támogatásban részesítse csúcstechnológiai iparágait. Érvelése sze rint ezek az iparágak a jelentős növekedés képességével rendelkeznek, számos más iparágnak szállítanak, és az egész gazdaság számára hasznos technológiákat hoznak létre. Ezen túlmenően egyes amerikai csúcstechnológiai iparágak, például a repülőgépgyártás és a mikroelektronikai ipar, a kormányzatuk által támogatott külföldi versenytársak kihívásával is szembe kell nézzenek. Ezek közül melyik érv lehet az, amely alapján az Egyesült Államok valóban fejlesztési célpontként jelölheti ki eze ket az iparágakat? 3. Ha az Egyesült Államok szabad kezet kapna, azt követelhetné, hogy Japán többet költsön tudományos alapkutatásra, viszont kevesebbet a kutatási eredmények ipari alkalmazására. Magyarázza meg ennek az érvnek az okát a hasznok idegen kézre jutásának gondolatmenete alapján. 4. A 11.1. és a 11.2. táblázat olyan helyzetet mutatott be, amelyben a nyugat-európai kormányok az állami támogatást stratégiai előny megszerzésére tudták felhasználni, a 11.3. és a 11.4. ábra szerinti helyzetben viszont ezt nem tudták megtenni. Mi az alapvető különbség e két eset között? Ezzel összefüggésben milyen általános sza bály alapján dönthető el, hogy egy állami támogatás mikor éri el a várt hatást? 5. „Az új stratégiai kereskedelempolitikával kapcsolatos érv az olyan gazdaságpoliti kák bölcs voltát támasztja alá, amilyen például Dél-Koreáé, ahol az összes exportot támogatják. A támogatás minden egyes iparágnak megadja azt a stratégiai előnyt, amelyre szüksége van ahhoz, hogy helyt álljon a világpiaci versenyben.” Fejtse ki véleményét erről az állításról. 6. Az amerikai katonai költségvetés vajon segíti vagy rontja-e az amerikai csúcstech nológiai iparágak stratégiai helyzetét? Fejtse ki érveit mindkét álláspont mellett. 7. Úgy tűnik, hogy Japán csak alacsony piaci megtérülést ért el a hatvanas évek végi hetvenes évek eleji acélipari, illetve a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján vállalt félvezető-ipari befektetésein. Mivel lehetne mégis alátámasztani ezeknek a befekte téseknek az indokoltságát? Miért mutattunk szövegünkben több rokonszenvet azzal a lehetőséggel, hogy a félvezetőipar célként való kijelölése jó döntés volt, mint az acélipar kiválasztását illetően? 8. Franciaország nem mindig veti meg a stratégiai kereskedelempolitika eszközeit, emel lett pedig aktív nacionalista kultúrpolitikát folytat, amellyel a francia képzőművé szet, zene, divat, konyhaművészet és más területek fejlődését kívánja elősegíteni. Ez elsősorban arra irányuló törekvés lehetne, hogy egy mindinkább homogén világban megőrizzék nemzeti identitásukat, csakhogy egyes francia tisztségviselők gazdasá gi okokra hivatkozva is védelmükbe veszik ezt a politikát. Milyen értelemben lehet ne az ilyen politika egyes elemei mellett érvelni úgy, mintha egyfajta stratégiai ke reskedelempolitika volna? Brander, James A-Spencer, Barbara J.: Export Subsidies and International Markét Share Rivalry. Journal of International Economics, 16. (1985) 83-100. old. Alap mű a támogatások mint a stratégiai kereskedelempolitika eszközei lehetséges sze repéről. Helpman, Elhanan-Krugman, Paul: Trade Policy and Markét Structure. MIT Press, Cambridge, 1989. A stratégiai kereskedelempolitika és a hozzá kapcsolódó témák irodalmának áttekintése és összefoglalása. Krugman, Paul R. (szerk.): Strategic Trade Policy and the New International Economics. MIT Press, Cambridge, 1986. A stratégiai kereskedelempolitika eszméjének vezető képviselői és bírálói által írott tanulmányok gyűjteménye. Krugman, Paul-Lawrence, Róbert: Trade, Jobs and Wages. Scientific American, 1994. április. Tanulmány arról, hogy a magas bérű munkahelyek számának az iparvesztés miatti csökkenése jó esetben is csak jelentéktelen probléma az amerikai gazdaság számára. Magaziner, Ira-Reich, Róbert: Minding Amarica’s Business. Random House, New York, 1982. Ékesszóló és világosan megírt vitairat az Egyesült Államok nemzeti stratégiai kereskedelempolitikája mellett. Scott, Bruce-Lodge, George C. (szerk.): U. S. Competitiveness in the World Economy. Harvard University Press, Cambridge, 1987. Az amerikai stratégiai kereskedelem politika mellett érvelő tanulmányok gyűjteménye. Tyson, Laura d ’Andrea: Who’s Bashing Whom? Trade Conflict in High-Technology Industries. Institute fór International Economics, Washington, 1992. Kifinomult, óvatos állásfoglalás a stratégiai kereskedelempolitika mellett. E könyv közzététele után nem sokkal Tysont nevezték ki Bili Clinton amerikai elnök gazdasági főtanács adójává. 11. FEJEZET Ajánlott irodalom Harmadik rész Árfolyamok és a nyitott gazdaságok makroökonómiája A nemzeti jövedelem elszámolása és a fizetési mérleg 1997-ben és 1998-ban, amikor számos ázsiai ország a munkanélküliség meredek emel kedése mellett súlyos recesszióba süllyedt, az Egyesült Államokban és Európában foly tatódott az egészséges gazdasági növekedés. Vajon a sors megmagyarázhatatlan szeszé lye okozta a régiók különböző mértékű gazdasági sikerességét? Vagy a közgazdasági elemzés segítségével megérthetjük, hogy egyes nemzetek miért boldogulnak jól, mi közben mások megrekednek? Megfogalmazhatók-e olyan ajánlások, amelyek segítsé gével a jövőbeli gazdasági visszaesések elkerülhetők? Az előző fejezetekben elsősorban azzal foglalkoztunk, hogy adott időpontban ho gyan hasznosíthatók legjobban a szűkösen rendelkezésre álló termelő erőforrások. A közgazdaságtan mikroökonómiának nevezett ága ezt a kérdést a vállalatok és háztar tások szemszögéből vizsgálja. A mikroökonómia „alulról felfelé” építkezve mutatja be, ahogyan az egyes gazdasági szereplők önérdekeiket követve együttesen meghatározzák az erőforrások felhasználását. A nemzetközi mikroökonómia tanulmányozása során megvizsgáltuk, hogy az egyéni szintű termelői és fogyasztói döntések hogyan alakítják ki a nemzetközi kereskedelem és specializáció megfelelő formáit. Láttuk, hogy míg a szabadkereskedelem általában ösztönzi az erőforrások hatékony felhasználását, a kor mányzati beavatkozás vagy a piaci kudarc a termelési tényezők teljes kihasználtsága mellett is hatékonysági veszteséget okozhat. Ebben a fejezetben másfelé fordítjuk a figyelmünket, és a következő kérdésekre keressük a választ. Hogyan tudja a gazdaságpolitika a termelési tényezők teljes kihasz náltságát biztosítani? Mi alakítja egy gazdaság áru- és szolgáltatástermelő kapacitásá nak időbeli változását? Ezeket a kérdéseket a makroökonómia segítségével érthetjük meg, vagyis a közgazdaságtannak azt az ágát kell tanulmányoznunk, amely azt vizsgál ja, mi határozza meg a nemzetgazdasági szintű foglalkoztatást, termelést és növekedést. A mikroökonómiához hasonlóan a makroökonómia is a szűkös erőforrások hatékony felhasználásával foglalkozik. Míg azonban az előbbi az egyéni szintű döntésekre helye zi a hangsúlyt, a makroökonómia a gazdaság egészének viselkedését elemzi. A nemzet közi makroökonómia tanulmányozásakor azt fogjuk vizsgálni, hogy a nemzetgazdasá gok közötti kölcsönhatások hogyan befolyásolják a makrogazdasági teljesítmény világ szintű alakulását. A makroökonómiai elemzés a gazdasági jelenségek négy olyan szempontját hang súlyozza, amelyeket eddig háttérbe szorítottunk, hogy egyszerűsítsük a nemzetközi közgazdaságtan tárgyalását. HARMADIK RÉSZ 1. Munkanélküliség. A való világban az emberek néha munka nélkül maradnak, a vál lalatok pedig szüneteltethetik a termelést. A makroökonómia a munkanélküliség okait és a kormány lehetséges megelőző intézkedéseit vizsgálja. A nemzetközi makroökonómia egyik fő problémája, hogy miként érhető el a nemzetközi kereske delemben résztvevő gazdaságok teljes foglalkoztatottsága. 2. Megtakarítás. A korábbi fejezetekben általában azt feltételeztük, hogy minden or szág éppen a jövedelmének megfelelő összeget költi fogyasztásra, sem többet, sem kevesebbet. A valóságban azonban a háztartások félretehetik jövedelmük egy ré szét, hogy gondoskodjanak a jövőjükről, vagy hitelt vehetnek fel, hogy átmenetileg többet fogyaszthassanak, mint amennyit keresnek. Egy ország megtakarítási vagy kölcsönfelvételi magatartása befolyásolja a foglalkoztatást és a nemzeti vagyon jö vőbeli alakulását. A nemzetközi gazdaság egésze szempontjából a világszintű meg takarítási ráta határozza meg azt, hogy milyen gyorsan bővülhet a világ produktív tőkeállománya. 3. Kereskedelmi egyensúlytalanságok. A korábbi fejezetekben beláttuk, hogy ha a nem zetgazdaság szintjén a jövedelem megegyezik a felhasználással, akkor az ország importjának értéke egyenlő exportjának értékével. Az ilyen egyensúlyi külkereske delem azonban a valóságban igen ritka. A külkereskedelmi egyensúlytalanságok fontos szerepet játszanak a következő fejezetekben, mivel egyrészt általuk valósul meg a vagyon országok közötti újraelosztása, másrészt egy ország makrogazdasági politikája ezen a csatornán keresztül hat kereskedelmi partnereire. Ezért nem megle pő, hogy a külkereskedelmi egyensúlytalanságok, különösen ha nagyok és tartósak, könnyen nemzetközi nézeteltérések forrásává válhatnak. 4. Pénz és árszínvonal. Az eddig tanult kereskedelemelmélet lényegében a közvetlen csere (barter) elmélete, amelyben a termékeket relatív áruk alapján közvetlenül más termékekre cserélik el. A gyakorlatban sokkal kényelmesebb egy általánosan elfo gadott csereeszközt, a pénzt használni a tranzakciók lebonyolítására, és az árakat pénzben kifejezni. Mivel a modem gazdaságban gyakorlatilag minden tranzakció ban pénz cserél gazdát, a pénzkínálat és -kereslet ingadozásai befolyásolhatják a kibocsátást és a foglalkoztatást. A nemzetközi makroökonómia figyelembe veszi, hogy minden ország más valutát használ, és hogy a hazai monetáris feltételek (pél dául a pénzkínálat) változása az ország határain túl is éreztetheti hatását. Az árszín vonal stabilitása a nemzetközi makrogazdasági politika fontos célja. Ez a fejezet a nemzetközi makroökonómia tanulmányozásának első lépéseként be mutatja azt az elszámolási rendszert, amellyel a közgazdászok leírják egy ország kibo csátását és nemzetközi tranzakcióit. Ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a nemzetközi kereskedelembe bekapcsolódó országok közötti makrogazdasági kapcsolatokról, két fontos és egymással összefüggő elemzési eszközt kell megismernünk. Az első a nemze ti jövedelem elszámolási rendszere, amely az ország jövedelméhez és kibocsátásához hozzájáruló összes kiadást veszi számba. A második eszköz a fizetésimérleg-statisztika, amelynek segítségével az ország külső eladósodottságának alakulását, továbbá az exportáló és az importtal versenyző iparágainak teljesítményét követhetjük nyomon. A fizetési mérleg egyben rávilágít a külső tranzakciók és a nemzeti szintű pénzkínálat közötti kapcsolatra. A makrogazdasági elemzés központi kategóriája a bruttó nemzeti termék (GNP), amely egy adott időszak alatt az ország termelési tényezői által létrehozott és a piacon értéke sített végtermékek és szolgáltatások összességének értéke. A GNP-ben, amely egy or szág kibocsátásának makroökonómiai alapmutatója, a végső kibocsátásra fordított va lamennyi kiadás piaci értékét összegezzük. Ennek megfelelően a GNP magában foglal ja a szupermarketben eladott kenyér és a jegyzetboltban eladott tankönyv értékét csak úgy, mint azét a szolgáltatásét, amelyet a szupermarket pénztárosai és csomagolói vagy az egyetemi professzorok nyújtanak. Mivel kibocsátás nem keletkezhet termelési té nyezők ráfordítása nélkül, a GNP-t alkotó kiadások szorosan kapcsolódnak a tőke, a munka és egyéb termelési tényezők felhasználásához. Az ország GNP-jét alkotó kiadások között a nemzeti számlákat összeállító kormány zati közgazdászok és statisztikusok a nemzeti kibocsátás négy lehetséges felhasználási célját különböztetik meg: a fogyasztást (amely a belföldi magánszemélyek által elfo gyasztott összeg), a beruházást (amely magánvállalatok által a jövőbeli termelést szol gáló gépekre és berendezésekre félretett összeg), a kormányzati vásárlásokat (amely a kormányzat által felhasznált összeg) és a folyó fizetési mérleg egyenlegét (a külföldre irányuló nettó áru- és szolgáltatásexport összege). Ezt a négyes felosztást írja le a nem zeti jövedelmi számlák kifejezés, amelyet azért használhatunk a nemzeti kibocsátási szám lák helyett, mert egy ország jövedelme valójában megegyezik a kibocsátásával. így a nemzeti jövedelmi számlákban minden, a nemzeti jövedelem keletkezéséhez hozzájá ruló tranzakciót annak megfelelően osztályozunk, hogy milyen típusú kiadással hozott milliárd dollár 9000 - Az 1997-es, 8100 milliárd dollár összegű amerikai bruttó nemzeti termék négy felhaszná lási összetevőre bontható. Forrás: Economic Indicators (Gazdasági jelzőszámok), U. S. Government Printing Office, 1998. március. GNP 8000 7000 6000 - Fogyasztás 5000 4000 3000 2000 ~ Beruházás Kormányzati vásárlások 1000 o-1000 - Folyó fizetési mérleg 12. FEJEZET A nemzeti jövedelmi számlák rendszere HARMADIK RÉSZ létre jövedelmet. A 12.1. ábra azt mutatja, hogyan oszlott meg az Egyesült Államok GNP-je a négy felhasználási komponens között 1997-ben.1 Miért hasznos a GNP fogyasztásra, beruházásra, kormányzati kiadásra és folyó fize tési mérlegre történő felosztása? Elsősorban azért, mert reményünk sem lehet egy adott recesszió vagy fellendülés okát megérteni, ha nem tudjuk, hogyan változtak a fő kiadási tételek. Az okok megértése nélkül pedig nem ajánlhatunk megfelelő gazdaságpolitikai választ. Ráadásul a nemzeti jövedelmi számlák fontos információt szolgáltatnak annak tanulmányozásához, hogy bizonyos országok miért gazdagok - miért magas a népes séghez viszonyított GNP-jük -, míg mások miért szegények. Nemzeti termék és nemzeti jövedelem Ahhoz, hogy megértsük, miként elemzik a közgazdászok a GNP-t, elsőként azt kell részletesebben elmagyaráznunk, miért kell egy ország által valamely időszakban létre hozott bruttó nemzeti terméknek megegyeznie a termelési tényezői által kapott nemzeti jövedelemmel. Az egyenlőség oka az, hogy minden, áru vagy szolgáltatás vásárlására fordított dol lár automatikusan valakinek a zsebében köt ki. Az orvosi vizsgálat egyszerű példája annak, ahogyan a nemzeti kibocsátás növekedése azonos összeggel emeli a nemzeti jövedelmet. Az a 75 dollár, amit az orvosnak fizetünk, az általa nyújtott szolgáltatás piaci értékét jelenti, így a vizsgálat 75 dollárral növeli a GNP-t. Ugyanakkor ez a 75 dollár egyben az orvos jövedelmét is növeli, így a nemzeti jövedelem is magasabb lesz 75 dollárral. A kibocsátás és a jövedelem egyezőségének elve az árukra is alkalmazható, még azokban az esetekben is, amikor az árut sokféle termelési tényező segítségével állították elő. Tekintsünk például egy közgazdasági tankönyvet. Ha megveszünk egy új könyvet a kiadótól, a vásárlásunk értéke bekerül a GNP-be. De ez az összeg jövedelemként is megjelenik a tankönyv létrehozásában közreműködő termelési tényezőknél, mert a ki adónak az eladásból származó bevételből ki kell fizetnie az ő szolgáltatásaikat. Elsőként ott vannak a szerzők, szerkesztők, grafikusok és tördelők, akik a könyv előállításához szükséges munkaráfordítást biztosították. Másodsorban ott vannak a kiadóvállalat rész vényesei, akik osztalékot kapnak azért, mert a termeléshez szükséges tőkeállomány megvásárlását finanszírozták. Végül ott vannak a papír- és tintaszállítók, akik a könyv előállításához felhasznált közbenső termékeket adták. A kiadó által megvásárolt papír és tinta külön nem számít bele a GNP-be, mert ezek nek a nemzeti kibocsátás értékéhez való hozzájárulását a könyv ára már tartalmazza. A kétszeres számbavétel elkerülése miatt ki kell kötnünk, hogy csak a végtermékek és végső szolgáltatások eladása kerül be a GNP-be. Félkész termékeké, mint amilyen a 1 Az általunk adott folyófizetésimérleg-definíció szigorú értelemben nem pontos, ha egy ország nettó értelemben külföldről adományokat kap vagy külföldre adományokat juttat. Többek között ez a lehetőség is nehezíti a GNP nemzeti jövedelemmel való azonosítását. A fejezet további részében kitérünk arra, hogyan kell ilyen esetekben módosítani a nemzeti jövedelem és a folyó fizetési mérleg definícióját. Értékcsökkenés, nemzetközi transzferek és közvetett adók Mivel a GNP-t és a nemzeti jövedelmet szükségszerűen egyezőnek definiáltuk, egyen lőségük valójában azonosság. Néhány ponton azonban módosítanunk kell a GNP defi nícióját, hogy a GNP és a nemzeti jövedelem azonosítása a gyakorlatban teljesen kor rekt legyen. 1. A GNP nem veszi figyelembe azt a veszteséget, amely a gépek és épületek elhaszná lódásából származik. Ez az értékcsökkenésnek (amortizációnak) nevezett veszteség csökkenti a tőketulajdonosok jövedelmét. így az adott időszak alatt keletkezett nem zeti jövedelem számításakor a GNP-ből le kell vonnunk a tőkeállomány értékcsök kenését. Az így kapott mutató a nettó nemzeti termék (NNP). 2. Egy ország jövedelmének részét képezhetik más országokból érkező adományok, az úgynevezett egyoldalú (viszonzatlan) átutalások. Példaként említhető a külföldön élő állampolgároknak folyósított nyugdíj, a háborús jóvátétel és a külföldi segélyek, mint például az aszály sújtotta országoknak nyújtott pénzügyi segítség. Az Egyesült Államokban 1997-ben az ilyen átutalások egyenlege 38,5 milliárd dollárt tett ki, vagyis a külföldieknek fizetett nettó transzferek értéke elérte a GNP 0,5%-át. A nettó egyoldalú átutalások beleszámítanak az ország jövedelmébe, de nem kapcso lódnak a termeléséhez, így a nemzeti jövedelem számításakor ezt a tételt hozzá kell adni az NNP-hez. 3. A nemzeti jövedelem attól az ártól függ, amelyet a termelő a kínált jószágért kap, a GNP viszont attól az ártól, amelyet a vásári6 fizet. A kétféle ár azonban nem szük ségszerűen egyenlő. A forgalmi adók miatt például a vásárlók magasabb árat fizet nek, mint amennyi az eladóknak jut, így a GNP felülbecsli a nemzeti jövedelmet. Ezért a nemzeti jövedelem számításakor a közvetett adók összegét le kell vonnunk a GNP-ből. A nemzeti jövedelem egyenlő a GNP mínusz értékcsökkenés plusz nettó egyoldalú átutalások mínusz közvetett adók. Bár a GNP és a nemzeti jövedelem különbsége két ségkívül nem elhanyagolható tétel, a makroökonómiának mégis viszonylag kevés mon danivalója van róla, és a makroökonómiai elemzés szempontjából az eltérésnek csekély a jelentősége. Ezért a szövegben általában azonos értelemben (egymással felcserélhetően) használjuk a GNP és a nemzeti jövedelem kifejezéseket, és csak akkor hangsú lyozzuk a kettő közti eltérést, ha lényeges. 12. FEJEZET kiadó számára a papír és tinta, nem. Megjegyzendő továbbá, hogy egy használt tan könyv eladása sem számít bele a GNP-be. A definíciónk szerint ugyanis csak a megter melt késztermékek számítanak, a használt tankönyv pedig nem tartozik ide, hiszen első eladása alkalmával már bekerült a GNP-be. Ennek megfelelően, a használt tankönyv eladása nem termel jövedelmet egyetlen termelési tényező számára sem. HARMADIK RÉSZ Bruttó hazai termék A legtöbb ország, az Egyesült Államok kivételével, régóta a bruttó hazai terméket (GDP) közli a GNP helyett a nemzeti gazdasági teljesítmény legfontosabb mutatója ként. 1991-ben az Egyesült Államok is áttért erre a gyakorlatra. A GDP az ország hatá rain belüli termelés volumenét méri. A GNP egyenlő a GDP és a külföldről származó nettó tényezőjövedelmek összegével Az utóbbi számítása során a hazai gazdasági sze replők külföldön tartott vagyonán keletkezett jövedelméből le kell vonni a külföldiek nek az ország határain belüli vagyonán képződött jövedelmét. A GNP-vei ellentétben a GDP számításakor nem kell korrigálni az országban kelet kezett kibocsátás azon részével, amelyet a külföldi tulajdonú tőkeállomány hoz létre. Vegyünk egy példát. Egy spanyol székhelyű brit tulajdonú vállalat jövedelme beleszá mít a spanyol GDP-be, és egyben része a brit GNP-nek. Az angol tulajdonú tőke Spa nyolországban nyújtott szolgáltatása a brit szolgáltatásexport része, így hozzá kell adni a brit GDP-hez, hogy megkapjuk a brit GNP-t. Ugyanakkor a spanyol GNP számítása kor a GDP-ből ki kell vonni a megfelelő brit szolgáltatásimportot. A valóságban a GNP és a GDP általában együtt mozog. Ebben a könyvben a GNP-re helyezzük a hangsúlyt, mert ez szorosabban követi a nemzeti jövedelem alakulását, és az ország jóléte inkább kötődik a nemzeti jövedelemhez, mint a hazai termeléshez. A nemzeti jövedelem elszámolása nyitott gazdaságban Ebben a részben a korábbi közgazdasági kurzusokon megismert, zárt gazdaságra vonat kozó nemzeti elszámolási rendszert kiterjesztjük a nyitott gazdaságokra. Elsőként a nem zeti jövedelmi számlákat vizsgáljuk, amelyek rávilágítanak a külkereskedelem kulcs szerepére a nyitott gazdaságokkal foglalkozó makroökonómiai elméletben. Mivel a zárt gazdaságban a hazai szereplők nem vásárolhatnak külföldi terméket, illetve nem adhat ják el a hazai kibocsátást külföldieknek, a nemzeti jövedelem kizárólag hazai fogyasz tás, beruházás és kormányzati kiadás által keletkezik. Egy külkereskedelmet folytató ország esetében a nemzeti jövedelem zárt gazdaságokra érvényes elszámolási rendsze rét módosítani kell, hiszen a hazai kibocsátás egy részét exportálják, míg a hazai jöve delem egy részét külföldről importált javakra fordítják. Ennek a résznek a legfontosabb tanulsága a nemzeti megtakarítás, a beruházás és a külkereskedelmi mérleg összefüggése. Látni fogjuk, hogy a zárt gazdasággal ellentét ben nyitott gazdaságban a beruházás és megtakarítás nem feltétlenül egyezik meg. Ez azért van így, mert egy ország nettó megtakarító lehet, ha többet exportál, mint impor tál, illetve negatív megtakarítással csökkentheti vagyonát, ha többet importál, mint ex portál. A GNP-nek azt a kiadási tételét nevezzük fogyasztásnak, amelyet a magánszektor je lenbeli igényeinek kielégítésére fordít. Ebbe a kategóriába tartozik a mozijegy, az élel miszer, a fogorvosi kezelés vagy a mosógép megvásárlása. A legtöbb országban a fo gyasztási kiadások adják a GNP legnagyobb részét. Az Egyesült Államokban a koreai háború óta például a fogyasztás GNP-beli aránya 62 és 69 százalék között ingadozott. Beruházás A kibocsátásnak azt a részét, amelyet a magánvállalatok a jövőbeli kibocsátás létreho zására fordítanak, beruházásnak hívjuk. A beruházási kiadások tehát a GNP-nek azt a részét fedik le, amelyet a nemzet tőkeállományának bővítésére használnak fel. Beruhá zási kiadásnak számít egy gyár építéséhez felhasznált acél- és téglavásárlás, csakúgy, mint egy vállalati számítógépeket összeszerelő szakember szolgáltatása. A vállalatok készletvásárlása is a beruházási kiadások közé tartozik, mivel a készletek is azt teszik lehetővé, hogy a vállalatok a kibocsátás jelenbeli felhasználását jövőbelire váltsák. A beruházás általában nagyobb változékonyságot mutat, mint a fogyasztás. Az Egyesült Államokban a (bruttó) beruházás a GNP 12 és 19 százaléka között alakult az utóbbi években. Bár a beruházás kifejezés a köznyelvben gyakran használatos a háztartások részvény-, kötvény- vagy ingatlanvásárlásaira, figyelnünk kell arra, hogy a szónak ezt a köznapi értelmét ne keverjük össze a GNP felhasználási komponenseként definiált be ruházással. Amikor megveszünk egy Microsoft-részvényt, sem árut, sem szolgáltatást nem vásárolunk, így ez a kiadás nem jelenik meg a GNP-ben. Kormányzati vásárlások A szövetségi (központi), állami vagy helyi (ön-) kormányzatok összes áru- és szolgálta tásvásárlása a nemzeti számlák rendszerében kormányzati vásárlásként jelenik meg. Ide tartoznak a honvédelmi kiadások, a rákkutatásra, autópálya-építésre vagy oktatásra fordított kormányzati források. A transzferfizetések, például a társadalombiztosítási el látás vagy a munkanélküli segély azonban nem részei a kormányzati vásárlásoknak, hiszen az állami transzferben részesülők semmiféle árut vagy szolgáltatást nem adnak a kormányzatnak cserébe. így a transzferfizetések nem tartoznak bele a kormányzati vá sárlásokba. A kormányzati vásárlások jelenleg az amerikai GNP mintegy 18 százalékát teszik ki, és ez az arány az ötvenes évek vége óta nagyjából változatlan. (1959-ben például ez az arány 20 százalék körüli volt.) 1929-ben azonban a kormányzati vásárlások még csupán 8,5 százalékkal részesedtek az Egyesült Államok GNP-jéből. 12. FEJEZET Fogyasztás HARMADIK RÉSZ A nyitott gazdaságokra vonatkozó nemzeti jövedelmi azonosság Zárt gazdaságban minden olyan készterméket vagy szolgáltatást, amelyet a háztartások vagy a kormányzat nem vásárolnak meg, a vállalatok használják fel új üzemek, beren dezések vagy készletek termelésére. Ha a vállalatok a megtermelt fogyasztási cikkeket nem tudják eladni a háztartásoknak vagy a kormányzatnak, akkor ezekkel (esetleg kény szerűen) meglévő készleteiket, így a beruházást növelik. Ez a felismerés elvezet minket a zárt gazdaságra vonatkozó alapazonossághoz. Je lölje Y a GNP-t, C a fogyasztást, I a beruházást és G a kormányzati vásárlásokat. Mivel a zárt gazdaság teljes kibocsátását elfogyasztják, beruházzák vagy a kormányzat meg vásárolja, a következő képlet adódik: Y = C + I + G. A zárt gazdaságra vonatkozó nemzeti jövedelmi azonossághoz úgy jutottunk el, hogy feltételeztük, hogy a kibocsátást teljes egészében az ország állampolgárai használták fel fogyasztásra vagy beruházásra, vagy az ország kormánya vásárolta meg. Amikor azon ban lehetséges a külkereskedelem, a hazai output egy részét külföldiek veszik meg, míg a hazai kiadások egy részét külföldön termelt árukra és szolgáltatásokra fordítják. A nyitott gazdaságra vonatkozó GNP-azonosság azt írja le, hogyan oszlik meg a hazai lakosok és a külföldiek vásárlásai között az ország áruk és szolgáltatások eladásából származó jövedelme. Mivel a nyitott gazdaság lakói jövedelmük egy részét importra, vagyis külföldről vásárolt árukra és szolgáltatásokra is költhetik, kiadásaiknak csak az importon kívüli része alkotja a hazai GNP-t. így az import IM-mel jelölt értékét le kell vonni a teljes belföldi felhasználásból, C + I + G-ből, hogy megkapjuk a hazai kiadásoknak azt a részét, amely az országban nemzeti jövedelmet hoz létre. Az import más országok GNPjéhez adódik hozzá, de közvetlenül nem növeli a hazai GNP-t. Hasonlóképpen, a külföldieknek eladott áruk és szolgáltatások alkotják az ország exportját. Az EX-szel jelölt export azt az összeget jelenti, amellyel a külföldön élők vásárlásai növelik a hazai gazdaság nemzeti jövedelmét. A nyitott gazdaság nemzeti jövedelme tehát a hazai termelési tényezők által megter melt árukra és szolgáltatásokra fordított belföldi és külföldi kiadások összege. így a nemzeti jövedelmi azonosság nyitott gazdaságban a következőképpen alakul: Y= C + I+ G + E X - I M (12.1.) Egy képzeletbeli nyitott gazdaság Hogy kézzelfoghatóvá tegyük a (12.1.) azonosságot, képzeljünk el egy nyitott gazdasá got, Agráriát, amelyben kizárólag búzát termelnek. Agrária valamennyi lakosa búzafo gyasztó, közben azonban valamennyien farmerek is egyben, így (búzatermelő) vállalat nak is tekinthetők. A farmerek beruházása azt jelenti, hogy minden évben félreteszik a 12.1. táblázat. Nemzeti jövedelm i számlák egy nyitott gazdaságban, Agráriában (véka búzában) (teljes termelés) = F°gyasztós + Beruházás + 100 = 75a + 25 + Kormányzati vásárlás (felhasználás) 10 Export - Import + 10 - 20 * a 55 véka búza 4- (0,5 véka/gallon) x (40 gallon tej) b (0,5 véka/gallon) x (40 gallon tej) A folyó fizetési mérleg és a külföldi eladósodottság A valóságban az országok külkereskedelmi mérlege ritkán van egyensúlyban. Az áruk és szolgáltatások export- és importértékének különbsége a folyó fizetési mérleg egyenlege. Ha a folyó fizetési mérleget CA-val jelöljünk, a definíció a következő alakba írható: CA = EX - IM. Ha egy ország többet importál, mint exportál, akkor azt mondjuk, hogy folyó fizetési mérlegének hiánya van (deficites a folyó fizetési mérlege). Egy ország folyó fizetési mérlegének többlete (szufficitje) van, ha exportjának értéke meghaladja importjának értékét.2 2 A nettó áru- és szolgáltatásexporton kívül a folyó fizetési mérleg tartalmazza az egyoldalú átutalások egyenlegét, amelyről az előzőekben röviden szóltunk. Korábbi feltevésünknek meg felelően az elemzést megkönnyítendő továbbra is eltekintünk ezektől a transzferektől. A feje zet későbbi részében, amikor részletesen elemezzük az Egyesült Államok fizetési mérlegét, a nettó egyoldalú átutalások belekerülnek a folyó fizetési mérlegbe. 12. FEJEZET termés egy részét a következő évi vetéshez. A kormány elvonja a termés egy részét, amelyet az agráriai hadsereg élelmezésére fordít. Agrária éves búzatermése 100 véka. Búzaexportjáért cserébe az ország külföldről tejet importál. Addig azonban nem tudjuk felírni Agrária nemzeti jövedelmi azonosságát, amíg nem ismerjük a tej búzában kifeje zett árát, hiszen a (12.1.) GNP-azonosság minden összetevőjének azonos mértékegy ségben kell szerepelnie. Ha feltesszük, hogy egy gallon tej ára fél véka búzáéval egyen lő, és hogy ezen az áron az agráriaiak 40 gallonnyi tejet szeretnének fogyasztani, akkor Agrária importja 20 véka búzával egyenértékű. A 12.1. táblázatban láthatjuk, hogy Agrária teljes kibocsátása 100 véka búza. A fogyasztás két részből áll: az agráriaiak évente 55 véka búzát és 40 gallon (20 véka búzával egyenértékű) tejet fogyasztanak. A fogyasztás búzában kifejezett értéke így 55 + (0,5 x 40) = 55 + 20 = 75 véka. Az Agráriában megtermelt 100 véka búzát a következőképpen használják fel: 55 vékányit a hazai lakosok fogyasztanak el, 25-öt beruháznak, 10-et a kormány használ fel meg, és 10 vékányit exportálnak. A nemzeti jövedelem (Y - 100) egyenlő a hazai felhasználás (C + I + G = 110) plusz az export (EX = 10) mínusz az import (IM - 20) értéke. HARMADIK RÉSZ A (12.1.) GNP-azonosság segítségével megérthetjük, hogy miért fontos a folyó fi zetési mérleg a nemzetközi makroökonómiában. Mivel az azonosság jobb oldalán a hazai kibocsátásra fordított összes kiadás szerepel, a folyó fizetési mérleg alakulása összefügg a termelés, így a foglalkoztatás változásával. A folyó fizetési mérleg azért is fontos, mert a nemzetközi hitelműveletek irányát és nagyságát ragadja meg. Ha egy ország többet importál, mint amennyit exportál, akkor többet vásárol külföldiektől, mint amennyit nekik elad, és valahogyan fedeznie kell a folyó fizetési mérlegének hiányát. Miből fizeti ki az exportbevételeit meghaladó im portját? Mivel egy ország csak akkor importálhat exportjánál többet, ha a különbséget külföldiektől veszi kölcsön, a folyófizetésimérleg-hiánnyal rendelkező országok a defi cittel azonos értékben növelik nettó külső adósságukat.3 Hasonlóképpen, ha egy országban a folyó fizetési mérleg többletet mutat, akkor az ország az export révén több bevételre tesz szert, mint amennyit importra költ. Az ilyen ország kölcsön nyújtásával finanszírozza kereskedelmi partnerei folyó fizetési mérlegé nek hiányát. A többlettel rendelkező ország külföldi vagyona nő, mivel a külkereske delmi partnerei az exportbevétellel nem fedezett importért jövőbeli fizetési kötelezett séget vállalnak. Ezen okfejtés értelmében egy ország folyó fizetési mérlege megegyezik nettó külföldi vagyonának változásával. A folyó fizetési mérleget az export és import különbségeként definiáltuk. A (12.1.) egyenlet értelmében a folyó fizetési mérleg egyben megegyezik a nemzeti jövedelem és a belföldi felhasználás, C + I + G különbségével: Y - ( C + 1 + G) = CA. Ha a belföldi felhasználás meghaladja a kibocsátást, a folyó fizetési mérleg defici tes, ami csak külföldi hitelfelvétel mellett lehetséges. Ha egy ország kevesebb outputot használ fel, mint amennyit megtermel, akkor a folyó mérlege többletet mutat, amelynek összegét külföldieknek adja kölcsön.4 A 7. fejezetben megállapítottuk, hogy a nemzet közi hitelnyújtás és hitelfelvétel intertemporális kereskedelmet takar. A folyó fizetési mérleg hiánya azt jelenti, hogy az ország jelenbeli fogyasztást importál, és jövőbeli fogyasztást exportál. A folyó mérleg többlete mellett pedig az ország jelenbeli fogyasz tást exportál, és jövőbelit importál. Példaként tekintsük ismét a 12.1. táblázatban leírt Agrária képzeletbeli gazdaságát. Agráriában a fogyasztás, a beruházás és a kormányzati vásárlás összege 110 véka búza, ami több, mint a 100 vékányi megtermelt búza. Ez az egyenlőtlenség zárt gazdaságban lehetetlen volna; nyitott gazdaságban azonban lehetséges, mert Agrária 20 véka búzá nak megfelelő értékben 40 gallon tejet importál, míg csak 10 vékányi búzát exportál. A 3 4 A folyó fizetési mérleg hiánya másképpen is finanszírozható: az ország korábban felhalmozott külföldi vagyonával is fizethet az importért. Ebben az esetben csökken a nettó külföldi va gyon, ami egyenértékű a nettó külföldi adósság növekedésével. A C + I + G összeget a nemzetközi makroökonómiában gyakran belföldi felhasználásnak (abszorpciónak) nevezik. Ezzel a terminológiával a folyó fizetési mérleg többlete felírható a nemzeti jövedelem és belföldi felhasználás különbségeként. 12. FEJEZET Folyó fizetési mérleg, nettó külföldi vagyon (milliárd dollár) vs Nettó külföldi vagyon V / n— i— i— i— i— i— i— i— i— i— i— i— i— i— i— i— i— r 1977 1979 1981 1983 1985 1987 1989 1991 1993 1995 Az 1980-as évek sorozatos folyófizetésimérleg-hiányai nyomán az amerikai nettó külföldi vagyon lecsökkent, majd az évtized végére az ország már számottevő nettó külföldi adósságot halmozott fel. Forrás: U. S. Department of Commerce, Survey of Current Business, 1995. június, 1998. április. 12.2. ábra. Az Egyesült Államok folyó fizetési mérlege és nettó külföldi vagyona, 1977-1996 folyó fizetési mérleg 10 vékányi hiánya az az összeg, amelyet Agrária külföldről köl csönvesz, és amelyet a jövőben vissza kell majd fizetnie. A 12.2. ábra szépen mutatja, hogy a folyó fizetési mérleg sorozatos hiányai hogyan adódnak össze jelentős külső adóssággá. Az ábrán az amerikai folyó fizetési mérleg és a nettó külföldi vagyon alakulását láthatjuk az 1970-es évek végétől. Megfigyelhető, hogy az 1980-as évek elejéig az Egyesült Államok tetemes külföldi vagyont halmozott fel, ezt követően pedig a 20. században folyó fizetési mérlegének példátlan mértékű hiányai keletkeztek. 1987-ben, az első világháború óta először, az ország a külföldiek nettó adósává vált. A 367-372. oldalon található esettanulmányból kiderül, hogy meglepően nehéz pon tosan mérni egy ország nettó külföldi vagyonát. Egyes közgazdászok így vitatják a 12.2. ábra adatait, és nincs egyetértés abban, hogy mikor vált az Egyesült Államok nettó adóssá, és pontosan mekkora is a külső adóssága. Annyi azonban bizonyos, hogy Ame rika külföldi vagyona a nyolcvanas évek folyamán jelentősen csökkent. HARMADIK RÉSZ Megtakarítás és a folyó fizetési mérleg Bármilyen egyszerű is, a GNP-azonosságból számos fontos tanulság adódik. A legfon tosabb tanulság megértéséhez definiáljuk a nemzeti megtakarítást, amelyen a kibo csátásnak azt hányadát értjük, amelyet nem költenek el magánfogyasztásra, C-re vagy kormányzati vásárlásokra, G-re.5 Zárt gazdaságban a nemzeti megtakarítás megegye zik a beruházással. Ez azt jelenti, hogy a gazdaság egésze csak tőkefelhalmozással nö velheti vagyonát. Jelölje S a nemzeti megtakarítást. Ekkor definíciónk szerint: S=Y-C-G. Mivel a zárt gazdaságra vonatkozó GNP-azonosság, Y = C + I + G, átrendezhető I - Y - C - G alakra, így S = I, tehát a nemzeti megtakarításnak zárt gazdaságban meg kell egyeznie a beruházással. Míg az egyenlőségnek zárt gazdaságban mindig fenn kell állnia, nyitott gazdaságban már nem feltétlenül. Definícióink szerint a nemzeti megtakarítás, S egyenlő Y - C - G vel és C A - E X - IM, így a (12.1.) GNP-azonosságot a következőképpen írhatjuk fel: S = I+CA. A fenti egyenlet rávilágít a zárt és nyitott gazdaságok közti egyik fontos különbség re: nyitott gazdaságban a megtakarítás vagy a hazai tőkeállomány bővítését, vagy kül földi vagyoneszközök megszerzését (külföldiek hitelezését) jelenti, míg zárt gazdaság ban a megtakarítás csak a tőkeállomány bővítése által lehetséges. A zárt gazdasággal ellentétben nyitott gazdaságban nem kell növelni a megtakarítást ahhoz, hogy az előnyös beruházási lehetőségeket kiaknázzák. A fenti képlet alapján változatlan megtakarítás mellett a beruházás külföldi hitelfelvétellel növelhető. Ha pél dául Uj-Zéland elhatározza, hogy új vízerőművet épít, a szükséges anyagokat importál hatja az Egyesült Államokból, és a fizetéshez amerikai forrásokat vehet kölcsön. Ezzel a tranzakcióval nő az új-zélandi beruházás, mivel az importált anyagok hozzájárulnak a tőkeállomány bővüléséhez. Az ország folyó fizetési mérlegének hiánya éppen a beruhá zással megegyező mértékben emelkedik. Bár nőtt a beruházás, az új-zélandi megtakarí tásnak nem kellett változnia. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha az amerikai lakosok 5 Az Egyesült Államok nemzeti számláinak rendszere azt feltételezi, hogy a kormányzati vásár lások nem növelik a nemzeti tőkeállományt. Mi is ezt a szabályt követjük, amikor a nemzeti megtakarítás számításakor az összes kormányzati kiadást levonjuk a kibocsátásból. A legtöbb ország nemzeti számlái különbséget tesznek a kormányzat fogyasztási és beruházási célú ki adásai között (ide tartozhatnak például az állami tulajdonú vállalatok beruházásai), és az utób bit a nemzeti megtakarítás részének tekintik. A kormányzati beruházások adatai azonban gyakran katonai felszerelések vásárlását is tartalmazzák. Magán- és kormányzati megtakarítás A megtakarítás eddigi tárgyalása során nem különböztettük meg a magánszektor és a kormányzat megtakarítási döntéseit. A magánszektorral ellentétben a kormány megta karítási döntéseiben gyakran figyelembe veszi, hogy azok milyen hatást gyakorolnak a termelésre és a foglalkoztatottságra. A nemzeti jövedelmi azonosság segítségével meg vizsgálhatjuk, hogy a kormányzat megtakarítási döntései milyen csatornákon keresztül befolyásolják a makrogazdasági feltételeket. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, elsőként fel kell osztanunk a nemzeti megtakarítást magán- és kormányzati összetevőkre. A magánmegtakarítás a felhasználható jövedelem fogyasztásra el nem költött ré sze. A felhasználható jövedelem a nemzeti jövedelem, Y és a háztartásoktól, illetve vál lalatoktól beszedett nettó adók, T különbsége.6 A magánmegtakarítás így a következő képpen írható fel: Sp - Y - T - C . Hasonló a kormányzati megtakarítás definíciója is. A kormányzat „jövedelmét” a nettó adóbevételek, 7, míg „fogyasztását” kormányzati vásárlások, G alkotják. Ha a kormányzati megtakarítást S8-ve\ jelöljük, akkor S8 = T - G. A nemzeti magtakarítás a kétféle, magán- és kormányzati megtakarítás összege. Ez könnyen belátható, ha felidézzük a nemzeti megtakarítás, S definícióját: Y - C - G. Ekkor S = Y - C - G = ( Y - T - C ) + ( T - G ) = SP+ S8. A magán- és a kormányzati megtakarítás definíciói segítségével a nemzeti jövedel mi azonosságot olyan alakba írhatjuk, amely hasznosnak bizonyulhat ahhoz, hogy a 6 A nettó adó a kormányzati transzferekkel csökkentett adóbefizetés. A kormányzat kifejezés egyszerre utal az egy egységként kezelt szövetségi, állami és helyi kormányzatra. 12. FEJEZET hajlandók többet megtakarítani, és így biztosítani az új-zélandi vízerőmű építéséhez szükséges forrásokat. Az eredmény az intertemporális kereskedelem újabb példája, amely ben Új-Zéland jelenbeli fogyasztást importál (amikor amerikai forrásokat vesz kölcsön), és jövőbeli fogyasztást exportál (amikor visszafizeti a kölcsönt). Mivel egy ország megtakarítását valamely más ország kölcsönveheti, hogy bővítse a tőkeállományát, a folyó fizetési mérleg többletét gyakran nettó külföldi beruházásnak is nevezik. Természetesen a valamely más országtól kapott kölcsönből finanszírozott beruházás által megtermelt jövőbeli jövedelem egy részét a hitel visszafizetésére kell fordítani. Egy ország folyó megtakarításait kétféleképpen is felhasználhatja jövőbeli jövedelme növelésére: belföldi vagy külföldi beruházással. HARMADIK RÉSZ kormányzat megtakarítási döntéseinek a nyitott gazdaságra gyakorolt hatását elemez zük. Mivel S = Sp + S8 = 1+ CA, Sp = I + CA - S8 = J + CA - ( T - G) = I + CA + (G -T). (12.2.) A (12.2.) egyenlet a magánmegtakarítás, a belföldi beruházás, a folyó fizetési mér leg egyenlege és a kormányzati megtakarítás között teremt kapcsolatot. Az egyenlet értelmezéséhez (G - 7>ként, azaz a kormányzati megtakarítás ellentettjeként definiál juk a kormányzat költségvetési hiányát. A kormányzat költségvetési hiánya az az összeg, amelyet a kormány kölcsönvesz kiadásai fedezéséhez. Ennek megfelelően a (12.2.) egyenlet azt állítja, hogy egy ország magánmegtakarításai háromféle formában valósulhatnak meg: belföldi tőkeberuházásként (/), külföldi vagyoneszközök (CA), il letve az újonnan kibocsátott államkötvények vásárlásaként (G - T).7 A (12.2.) egyenlet hasznos alkalmazását a következő esettanulmány illusztrálja. ■ Esettanulmány Rontja-e a költségvetési hiány a folyó fizetési mérleget? Az 1980-as években az Egyesült Államok és Japán folyó fizetési mérlegeiben szokatla nul nagy egyensúlytalanságok keletkeztek, az amerikai folyó mérleg rekordnagyságú hiányt, a japán pedig rekordnagyságú többletet mutatott. Mivel a japán exporttöbblet jelentős része az Egyesült Államokba irányult, miközben az ország viszonylag kevés amerikai terméket importált cserébe, az amerikaiak az import miatti érdeksérelmeiket elsősorban Japán számlájára írták. 1995-re az Egyesült Államok és Japán közötti keres kedelmi feszültségek a kétoldalú kapcsolatok más területein is elmérgesítették a vi szonyt, és kereskedelmi háború szélére sodorták a két országot. Egyes nemzetközi politikai döntéshozók a folyó fizetési mérleg egyensúlytalansá gainak okát a növekvő amerikai és a csökkenő japán költségvetési hiányban látták. Ronald Reagan elnöksége alatt a kormányzat, amely adócsökkentésekkel és a kormányzati vá sárlások fokozásával igencsak szabadjára engedte a költségvetési deficitet, először meg próbálta elhárítani a romló folyó fizetési mérleg miatti vádakat. Kormányzati tisztvise lők az adócsökkentést kísérő ösztönzők nyomán fellendülő belföldi beruházás egyen legrontó hatását hangsúlyozták. Az Egyesült Államok és Japán folyó fizetési mérlegeinek elemzéséhez alakítsuk át a (12.2.) azonosságot a következőképpen: CA = SP- I - ( G -7). 7 Zárt gazdaságban a folyó fizetési mérleg egyenlege mindig nulla, így a (12.2.) egyenlet az Sp= I + (G - T) alakra egyszerűsödik. Egyesült Államok (a GNP százalékában) Év CA 5^ / 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 0,3 - 0 ,1 - 1 ,0 -2,5 -2,9 -3,3 -3,4 -2,4 -1,7 -1,4 - 0 ,1 -0,9 -1,5 - 2 ,1 19,1 19,4 18,7 19,5 18,1 16,9 16,1 16,3 15,6 15,5 16,3 16,3 15,8 15,7 18,2 15,8 15,9 18,9 17,6 16,8 16,5 16,2 15,8 14,5 13,0 13,1 13,9 15,4 G -T 1 ,0 3,4 4,1 2,9 3,1 3,4 2,5 2 ,0 1,5 2,5 3,2 4,3 3,4 2 ,0 Forrás: Economic Report of the President, 1995. február, U. S. Department of Commerce, Survey of Current Business, 1995. április A (12.2.) azonosság értelmében minden más tényező változatlansága mellett a magánmegtakarítás emelkedése növeli, míg a beruházás és a költségvetési hiány emel kedése csökkenti a folyó fizetési mérleg többletét. Az amerikai adatok azt mutatják, hogy 1981 és 1983 között a folyó fizetési mérleg csekély, a GNP 0,3 százalékának meg felelő többlete a GNP 1 százalékának megfelelő hiánnyá alakult, miközben a költségve tési deficit meredeken, a GNP 1 százalékáról 4,1 százalékra emelkedett. 1981-1982 folyamán az amerikai gazdaság súlyos recesszióba került, ami a beruházások drámai visszaesésével (a GNP 18,2 százalékáról 15,8 százalékra) járt együtt. 1984-ben az amerikai gazdaság gyorsan nőtt, a megélénkült beruházás a GNP 18,9 százalékára emelkedett. 1983-hoz képest nőtt a magánmegtakarítás is, és mivel a gazda sági fellendülés automatikusan fokozta az adóbevételeket, a költségvetési deficit a GNP 4,1 százalékáról 2,9 százalékra csökkent. A beruházások fellendülése azonban olyan erőteljes volt, hogy 1984-ben a folyó fizetési mérleg hiánya a tizenkilencedik század óta nem tapasztalt szintre, GNP-arányosan 2,5 százalékra duzzadt. Az 1984-es év fejleményei azonban nem igazolják a reagani kormányzat érvelését, amely szerint az erőteljes beruházási aktivitás okozta a folyó fizetési mérleg hiányának 12. FEJEZET Mivel a magánmegtakarítás, a beruházás, a folyó fizetési mérleg és a költségvetési deficit együttesen határozódnak meg, az azonosság önmagában nem alkalmas arra, hogy a folyó fizetési mérleg változásának okát megállapítsuk. Néhány hasznos sejtésünk azon ban támadhat. A következő táblázat a (12.2.) azonosságban foglalt négy változó adatait mutatja az Egyesült Államokra vonatkozóan. (A változók a GNP százalékában vannak kifejezve, így az egyes évekre vonatkozó értékeik könnyebben összevethetők, összegük azonban adatgyűjtési hibák miatt nem adja ki pontosan a (12.2.) azonosságot.) Bruttó megtakarí tási és beruházási rátákat vizsgálunk, mert a nettó értékek számításához használt értékcsökkenési adatok nagyon megbízhatatlanok. HARMADIK RÉSZ megugrását. Ha összevetjük az 1985-1986-os adatokat, amelyek a recesszióból való kilábalás utáni kiegyensúlyozott növekedést tükrözik, az 1981-es számokkal, azt lát hatjuk, hogy a magánmegtakarítás és a beruházás különbsége csak kevéssé csökkent, míg az „ikerdeficit” mindkét összetevője jelentősen emelkedett. Ha a beruházások nem estek volna számottevően vissza a recesszió alatt, a magasabb költségvetési hiány 1982-1983-ban is lényegesen nagyobb folyófizetésimérleg-deficittel járt volna együtt. A beruházási aktivitás csökkenése átmenetileg elleplezte ugyan a költségvetési hiány folyó mérlegre gyakorolt hatását, amely azonban 1985-ben nyomban világossá vált, amikor a beruházási ráta visszatért az átlagos szint közelébe. 1987 és 1989 között az állami kiadások visszafogása nyomán csökkent a költségve tési hiány, és ezzel párhuzamosan a folyó fizetési mérleg deficitje a GNP 2 százaléka alá esett vissza. 1990-ben az Egyesült Államok újból recesszióba került, csökkentek az adóbevételek, és ismét felduzzadt a költségvetési deficit. A magánmegtakarítás egyide jű visszaesése ellenére csökkent azonban a külső hiány, míg 1991-ben az Egyesült Álla mok folyó fizetési mérlege nagyjából egyensúlyba került. A magyarázat a beruházás drasztikus visszaesésében rejlik, a beruházási ráta még az 1981-1982-es recesszió szintjét is alulmúlta. A következő évek fellendülése alatt a magánmegtakarítás csökkent, a be ruházás pedig emelkedett, miközben a folyó fizetési mérleg hiánya 1994-ben ismét meghaladta a GNP 2 százalékát, ami gyakorlatilag éppen a költségvetési deficit össze gével egyenlő. A folyó fizetési mérleg többletének elemzéséhez nézzük most meg a japán adatokat. Japán (a GNP százalékában) Év CA 5^ / G -T 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 0,4 21 fi 26,7 24,9 24,8 25,1 25,8 24,6 24,3 24,1 24,1 24,6 25,1 23,4 22,5 19,6 3,8 3,6 3,6 0 ,6 1 ,8 2 ,8 3,6 4,3 3,6 2,7 2 ,0 1 ,2 2 ,2 3,2 2 0 ,0 2 ,1 2 0 ,6 0 ,8 2 0 ,6 2 1 ,6 23,1 24,6 25,8 25,4 23,7 0,9 -0,5 -1,5 -2,5 -2,9 -3,0 - 1 ,8 Forrás: a folyó fizetési mérleg és a költségvetési hiány GNP-arányos értékei a Nemzetközi Valutaalap 1994. októberi World Economic Outlook című kiadványából származnak. Az (állami beruházást nem tartalmazó) beruházási ráták az a GNP és a beruházás adataiból számíthatók, amelyek megtalálhatók az OECD Economic Survey of Japan, 1993-1994 című kiadványában. A magánmegtakarítási ráta maradékként adódik. 1981-et követően Japán folyó fizetési mérlegének többlete jócskán felduzzadt an nak ellenére, hogy a magánmegtakarítási ráta csökkent. (A japán bruttó magánmegta karítási ráta azonban végig magasabb maradt, mint az amerikai!) A folyó fizetési mérleg A fizetési mérleg elszámolása Az előző részben megvizsgáltuk a nemzeti jövedelmi számlák összetevőit, a fogyasz tást, a beruházást, a kormányzati vásárlásokat és a folyó fizetési mérleg egyenlegét (egy ország nettó külföldi beruházásainak összegét, vagy másként az exportjának és import jának különbségét). A nemzeti számlák mellett a kormányzati közgazdászok és statisz tikusok figyelemmel kísérik a fizetési mérleget is, amely a folyó fizetési mérleg egyen legének összetevőit és az azt finanszírozó tranzakciókat részletezi. A fizetési mérleg számai széles körben nagy érdeklődésre tartanak számot, amit az újságok kitüntetett figyelme is jelez. A sajtóban megjelenő írások azonban néha összekeverik a nemzetközi pénzáramlások különböző mutatóit. Vajon ujjonganunk vagy aggódnunk kéne, ha azt olvassuk a Wall Street Journal címoldalán, hogy „Rekordnagyságúra nőtt az Egyesült Államok fizetési mérlegének hiánya”? A fizetési mérleg számláinak alapos megértése segítségünkre lehet abban, hogy tisztán lássuk egy ország nemzetközi tranzakcióinak következményeit. Egy ország fizetési mérlege mind a külföldieknek teljesített fizetéseket, mind a kül földről kapott bevételeket nyomon követi. Minden olyan tranzakció, amely külföldiek nek teljesített fizetéssel jár, tartozásként, negatív előjellel kerül be a fizetési mérlegbe. Minden olyan művelet, amely külföldiektől bevételt eredményez, követelésként, pozi tív előjellel szerepel. A fizetési mérleg kétféle nemzetközi tranzakciót rögzít: 1. Azokat a műveleteket, amelyek áruk vagy szolgáltatások exportját vagy importját foglalják magukban, és így közvetlenül bekerülnek a folyó fizetési mérlegbe. Ha például egy francia fogyasztó amerikai farmernadrágot importál, akkor ez a tranzak ció követelésként jelenik meg a folyó fizetési mérlegben. 12. FEJEZET többlete egyszerre tükrözte a beruházási ráta csökkenését és a költségvetési hiány zsugorodását. A GNP arányában kifejezett japán folyó fizetési mérlegének többlete csak 1986 után kezdett csökkenni, bár a költségvetési többlet közben gyorsan emelkedett. A külső egyensúly változását a magánmegtakarítás visszaesése és a beruházási ráta jelentős nö vekedése kísérte. Az utóbbi részben az állami beruházások fokozódásának köszönhető. Amikor azonban az 1990-es évek elején a japán gazdaság elhúzódó visszaesése meg kezdődött, az emelkedő magánmegtakarítási és mérséklődő beruházási ráták nyomán a folyó fizetési mérleg többlete ismét magasba szökött. Csakúgy, mint az Egyesült Államok esetében, a kormányzati költségvetési hiány Japánban is a folyó fizetési mérleg alakulásának meghatározó tényezője. Az adatok azt mutatják, hogy a kormányzati költségvetés hiányának emelkedő tendenciája csökkenti, míg mérséklődése növeli a folyó fizetési mérleg többletét. Az adatok azonban arra is rávilágítanak, hogy ez az összefüggés korántsem egyszerű. HARMADIK RÉSZ 2. Olyan tranzakciókat, amelyek vagyonelemek, vagyis aktívák eladásához vagy meg vásárlásához kapcsolódnak. Az aktíva (eszköz, követelés) a vagyontartás bármely lehetséges formáját jelentheti, például pénzt, részvényt, gyárat, állampapírt, termő földet vagy valamilyen ritka postai bélyeget. A fizetési mérleg tőkemérlege minden nemzetközi aktívaeladást és -vásárlást rögzít. Ha egy amerikai megvesz egy francia kastélyt, ez a tranzakció az amerikai fizetési mérleg tőkemérlegében tartozásként jelenik meg. Talán furcsának tűnhet, hogy egy eszköz megvásárlását negatív, eladá sát pedig pozitív előjellel szerepeltetjük. Ez azonban nem túl meglepő, ha az aktívák megvásárlását „importként”, eladásukat pedig „exportként” szemléljük, hiszen ek kor a folyó fizetési mérleg előjel-konvencióit alkalmazzuk az aktívákkal kapcsola tos tranzakciókra is. Egy ország aktívaexportjának és -importjának különbségét a tőkemérleg egyenlegének nevezzük. Könnyebb eligazodnunk a fizetési mérleg számláinak bonyolult rendszerében, ha észben tartjuk a kettős könyvvitel következő egyszerű szabályát: minden nemzetközi tranzakció automatikusan kétszer kerül be a fizetési mérlegbe, egyszer tartozásként és egyszer követelésként. A fizetési mérleg elszámolásának ez az elve azért igaz, mert min den műveletnek két oldala van: ha egy külfölditől vásárolunk valamit, valahogyan fi zetnünk kell érte, a külföldi pedig aztán vagy elkölti, vagy megtartja a kifizetésünket. Példák páros tranzakciókra A következő néhány példa bemutatja a kettős könyvvitel gyakorlati működését. Képzeljük el, hogy írógépet vásárolunk az Olivetti nevű olasz cégtől, amelyért 1000 dolláros csekkel fizetünk. A külfölditől vásárolt áruért (írógépért) teljesített kifizetés negatív előjellel bekerül az amerikai folyó fizetési mérlegbe. Hol van ekkor az ellenté telező követelés a fizetési mérlegben? Az Olivetti egyesült államokbeli eladójának va lamit kezdenie kell a csekkünkkel. Tegyük fel, hogy elhelyezi az Olivetti cég Chase Manhattan Banknál vezetett New York-i számláján. Ebben az esetben az Olivetti meg vásárolt, a Chase Manhattan Bank pedig eladott egy amerikai aktívát - egy 1000 dollár értékű bankbetétet -, és a tranzakció 1000 dolláros követelésként megjelenik az Egye sült Államok tőkemérlegében. A művelet következtében a következő két egymást el lentételező könyvelési tételjelenik meg az amerikai fizetési mérlegben: Követelés írógépvásárlás (folyó fizetési mérleg, amerikai áruimport) Chase Manhattan Bank bankbetételadása (tőkemérleg, amerikai aktívaexport) + 1000 Tartozás -1 0 0 0 $ $ Vegyünk egy másik példát. Tegyük fel, hogy franciaországi utazásunk alkalmával 200 dollárt fizetünk egy ízletes vacsoráért a Restaurant de l’Escargot d’Orbán (az Arany csiga étteremben). Készpénz hiányában a Visa hitelkártyánkat terheljük meg a vacsora összegével. Kifizetésünk turistakiadásként az Egyesült Államok szempontjából szol gáltatásimport, így tartozásként bekerül a folyó fizetési mérlegbe. Hol találjuk az ellen tételező követelést? A Visa kártyán szereplő aláírás feljogosítja az éttermet arra, hogy Követelés Vacsoravásárlás (folyó fizetési mérleg, amerikai szolgáltatásimport) A First Cardra vonatkozó követelés eladása (tőkemérleg, amerikai aktívaexport) + 200 $ Tartozás -200 $ Végül képzeljük el, hogy Los Angeles-i Sid bácsikánk megvásárolja a brit olajipari óriásvállalat, a British Petroleum (BP) egy újonnan kibocsátott részvényét. Megbízást ad tőzsdei ügynökének, a Csődbe Megyünk Rt.-nek, és fizetésként kiállít egy 95 dollá ros csekket a brókerénél tartott pénzpiaci számlája terhére. A BP pedig elhelyezi a bácsikánktól kapott 95 dollárt az amerikai Chicago Második Bankjánál vezetett bank számláján. Sid bácsikánk részvényvásárlása 95 dollárnyi tartozást hoz létre az amerikai tőkemérlegben (hiszen bácsikánk külföldi rezidenstől aktívát vásárolt), míg az ellenté telező tőkemérlegbeli követelést az jelenti, hogy a BP 95 dollárnyi betétet helyez el a chicagói bankjánál (vagyis bővíti az amerikai aktíváit). Ebben az esetben tehát mindkét egymást kiegyenlítő könyvelési tétel az Egyesült Államok tőkemérlegében jelenik meg: Követelés Sid bácsikánk részvényvásárlása aBP-től * BP betételhelyezése a Second Bank of Chicagónál Tartozás -95 $ +95 $ Ezek a példák azt mutatják, hogy sokféle körülmény befolyásolhatja azt, hogy egy tranzakció milyen ellentételező könyvelési műveletekrévén kerül be a fizetésimérleg be. Nem tudhatjuk biztosan, hogy egy bizonyos tétel kiegyenlítése holjelenik meg, abban azonban biztosak lehetünk, hogy valahol megjelenik. A fizetési mérleg alapazonossága Mivel minden nemzetközi tranzakció automatikusan két, egymást kiegyenlítő tételként kerül be a fizetési mérlegbe, a folyó fizetési és a tőkemérleg egyenlege automatikusan nullára összegződik, azaz: Folyó fizetési mérleg + Tőkemérleg = 0. (12.3.) Az azonosság könnyen érthetővé válik, ha felidézzük a folyó fizetési mérleg és a nemzetközi hitelműveletek kapcsolatát. Mivel a folyó fizetési mérleg az ország nettó külföldi vagyonának változását mutatja, ez szükségképpen megegyezik a külföldiekkel lebonyolított aktívatranzakciók egyenlegével (az aktívavásárlások és -eladások különb ségével), vagyis a tőkemérleg ellentettjével. 12. FEJEZET 200 dollárt (pontosabban ennek megfelelő összegű helyi valutát) kapjon a First Cardtól, a Visa kártyánk kibocsátójától. Ez tehát egy aktíva, a First Card jövőbeli fizetésére vonatkozó követelés. így amikor külföldön hitelkártyával fizetünk a vacsoránkért, aktí vát adunk el Franciaországnak, és 200 dollárnyi követelést hozunk létre az Egyesült Államok tőkemérlegében. Az egymást ellentételező tartozás és követelés ebben az eset ben a következőképpen jelenik meg: —* — w— v rs nr / j u ~ ^ ^ HARMADIK RÉSZ Á R FO LYA M O K ÉS A NYITOTT G A ZD A S Á G O K M A K R O Ö K O N Ó M IÁ J A >| T). 12.2. táblázat. Az Egyesült Államok fizetési mérlege 1997-ben (milliárd dollár) Követelések Tartozások Folyó fizetési mérleg (1) (2) (3) Export ebből: Áruforgalom Külföldi beruházások jövedelme, bevétel Egyéb szolgáltatások Import ebből: Áruforgalom Külföldi beruházások jövedelme, kiadás Egyéb szolgáltatások Nettó egyoldalú átutalások Folyó fizetési mérleg egyenlege [(l) + (2) + (3)] + 1167,6 +678,3 +236,0 +253,2 -1295,5 -877,3 -250,3 -167,9 -38,5 -166,4 Tőkemérleg (4) (5) Amerikaiak külföldi aktívái (külföldiekre vonatkozó amerikai követelések) (növekedés: -) ebből: Hivatalos tartalékok Egyéb aktívák Külföldiek amerikai aktívái (az Egyesült Államokra vonatkozó külföldi követelések) (növekedés: +) ebből: Hivatalos tartalékok Egyéb aktívák Tőkemérleg egyenlege [(4) + (5)] Statisztikai eltérés [az (l)-től (5)-ig vett összeg negatív előjellel] -426,9 - 1 ,0 -425,9 +690,5 +18,2 +672,3 +263,6 -97,1 Forrás: U. S. Department of Commerce, Survey of Current Business, 1998. április. (Az összegző tételek a kerekítések miatt eltérhetnek sorok összegétől.) A következőkben az 1997-es amerikai fizetési mérleg példáján részletesen is bemu tatjuk a mérleg tételeit. A 12.2. táblázat az Egyesült Államok 1997-ben lebonyolított nemzetközi tranzakcióit rögzíti. Még egyszer a folyó fizetési mérlegről Az eddigiekben megtanultuk, hogy a folyó fizetési mérleg egyenlege egy ország nettó áru- és szolgáltatásexportjával egyenlő. A 12.2. táblázat azt mutatja, hogy az Egye sült Államok exportja 1997-ben 1167,6 milliárd dollárt tett ki, míg importja 1295,5 milliárd dollárt. Mivel az import külföldieknek teljesített fizetéssel jár, negatív előjel lel kerül be mérlegbe. A tőkemérleg Ahogy a folyó fizetési mérleg egyenlege a külföldieknek eladott és a tőlük megvásárolt áruk és szolgáltatások különbsége, a tőkemérleg a külföldieknek eladott és a tőlük meg vásárolt aktívák különbségét méri. Amikor az Egyesült Államok kölcsönvesz külföld 8 Ez a tétel magában foglalja a külföldön dolgozó állampolgárok pénzküldeményeit, például a külföldön megkeresett és családtagjaiknak hazautalt munkabérüket. Pontosabb lenne ezeket a fizetéseket a hazai ország szempontjából munkajellegű szolgáltatásexportként osztályozni, és így a GNP részének tekinteni, a gyakorlatban azonban a besorolás nem így történik. 12. FEJEZET A fizetési mérleg három alkategóriára bontja az exportot és az importot. Az első az áruforgalom, vagyis az áruk exportja és importja. A második kategória, a külföldi beru házások jövedelmei a nemzetközi kamat- és osztalékfizetéseket, valamint a külföldön működő hazai tulajdonú vállalatok nyereségátutalásait foglalja magában. Ha van egy német részvényünk, amely 5 dollár osztalékot fizet, akkor ez a kifizetés a folyó fizetési mérlegben a külföldi beruházások jövedelmei között 5 dolláros bevételként jelenik meg. A harmadik kategória, az egyéb szolgáltatások olyan tételeket tartalmaz, mint például az ügyvédi munkadíj, az idegenforgalmi kiadások vagy a fuvarozási díj. A külföldi beruházások jövedelmét azért szerepeltetjük a folyó mérlegben, mert ez a külföldi beruházás szolgáltatásának ellentételezését jelenti. Ahogy korábban láttuk, ez a tétel különbözteti meg egymástól a GNP-t és a GDP-t. Ha például egy amerikai válla lat gyárat épít Kanadában, akkor a gyár termelőszolgáltatása az Egyesült Államok Ka nadába irányuló szolgáltatásexportjának tekinthető, amely értékében megegyezik azzal az összeggel, amelyet a gyár profitként az amerikai tulajdonosának termel. Hogy az elszámolásunk konzisztens legyen, ezt a nyereséget az amerikai, és nem a kanadai GNPbe kell beszámítanunk. Emlékeztetőül, a definíció szerint a GNP az ország termelési tényezői által létrehozott árukat és szolgáltatásokat tartalmazza, függetlenül attól, hogy ezek a termelési tényezők az ország határain belül vagy kívül működnek. A folyó fizetési mérleg egyenlegének kiszámításához be kell vonnunk a nemzetközi tranzakciók még egy típusát, amelyet eddig nagyrészt figyelmen kívül hagytunk. A GNP és a nemzeti jövedelem közötti kapcsolat elemzésekor az országok közötti egyol dalú átutalásokat nemzetközi adományokként definiáltuk, vagyis olyan kifizetésként, amelyhez nem kapcsolódik áru-, szolgáltatás- vagy aktíva vásárlás. A nettó egyoldalú átutalások ugyanúgy részét képezik egy ország folyó fizetési mérlegének, mint a nem zeti jövedelmének, és így az Y - C+ / + G + CA azonosság akkor áll fenn, ha Y-t a GNP és a nettó transzferek összegeként értelmezzük. 1997-ben az Egyesült Államokban az egyoldalú átutalások egyenlege -38,5 milliárd dollár volt.8 A táblázat adatai szerint 1997-ben az amerikai folyó fizetési mérleg egyenlege 1167,6 - 1295,5 - 38,5 = -166,4 milliárd dollár volt, azaz deficitet mutatott. A negatív előjel azt jelzi, hogy a folyó kifizetések meghaladták a folyó bevételeket, és az Egyesült Államok lakói több outputot használtak fel, mint amennyit megtermeltek. Mivel min den folyó fizetési mérlegbeli tranzakcióért valamilyen formában fizettek, a mínusz 166,4 milliárd dolláros tételt a tőkemérlegben egy pozitív előjelű 166,4 milliárd dollár értékű tételnek kell kiegyenlítenie. HARMADIK RÉSZ ről egy dollárt, akkor egy aktívát ad el külföldre, egy olyan ígéretet, hogy az egy dollárt a jövőben kamattal visszafizeti. Egy ilyen tranzakció pozitív előjellel kerül be a tőke mérlegbe, mert a kölcsön önmagában fizetést, tőkebeáramlást (-bevonást) jelent az Egyesült Államok számára. Amikor az Egyesült Államok külföldre hitelt nyújt, a fize tést a külföldiek kapják, és a tőkemérlegben tartozás keletkezik. Az ilyen tranzakció külföldiektől aktívavásárlást jelent, amelyet tőkekiáramlásnak nevezünk. Az 1997-es amerikai folyó fizetési mérleg 166,4 milliárd dolláros deficitjének fede zése 166,4 milliárd dollárnyi nettó tőkebevonást igényelt. Másképpen: az Egyesült Ál lamok nettó kölcsönfelvétele vagy külföldieknek teljesített (nettó) aktívaeladása 166,4 milliárd dollár kellett legyen. A 12.2. táblázatból láthatjuk, hogyan állt össze ez a tőkebeáramlás. A táblázat kétféle tételt rögzít: az amerikaiak külföldi aktíváinak (külföldiekre vo natkozó követeléseinek) növekményét, amely tőkekiáramlást jelent és negatív előjellel szerepel, és a külföldiek amerikai aktíváinak (az Egyesült Államokra vonatkozó köve teléseinek) növekményét, amely tőkebeáramlásként pozitív előjelet kap. A 12.2. táblázat adatai szerint az amerikaiak külföldi aktívái 426,9 milliárd dollárral nőttek 1997-ben, ami tartozásként, -426,9 milliárd dolláros tételként jelenik meg a fi zetési mérlegben. A külföldiek Egyesült Államokra vonatkozó követelései ugyanebben az évben 690,5 milliárd dollárral emelkedtek, ezek az aktívavásárlások pozitív előjellel szerepelnek. A tőkemérleg ennek megfelelően 690,5 - 426,9 = 263,6 milliárd dolláros többletet mutatott. A statisztikai eltérés 263,6 milliárd dolláros tőkemérlegbeli többletet kaptunk tehát, pedig a folyó fizetési mérleg alapján csak 166,4 milliárdnyira számítottunk. Hogyan lehetséges ez, ha min den fizetési mérlegbeli követelés automatikusan létrehozza saját ellentételező tartozá sát, és viszont? Az eltérést az okozhatja, hogy az adott tranzakcióhoz tartozó egymást kiegyenlítő követelés- és tartozástételekre vonatkozó információk különböző források ból származnak. Egy Japánból érkező videomagnó-szállítmány például az Egyesült Államok vámstatisztikai adatbázisából származó információ nyomán kerülhet be a fo lyó fizetési mérlegbe, míg az ellentételező tőkemérlegbeli követelés annak a banknak a jelentése alapján, amelyben a szállítmányért fizetett csekket elhelyezték. Mivel a külön böző forrású adatok a számbavétel lefedettségében, időzítésében és pontosságában el térhetnek, a fizetési mérleg - az elméleti azonosság ellenére - a gyakorlatban ritkán kerül egyensúlyba. A fizetési mérleg egyensúlyát a statisztikai eltérés elnevezésű tétel teremti meg. 1997-ben a nem (vagy rosszul) rögzített nemzetközi tranzakciók nyomán -97,1 milliárd dollár összegű egyenlegező tartozástétel keletkezett az amerikai fizetési mérlegben. (A pontos egyezőség a kerekítések miatt nem áll fenn.) Semmit sem tudhatunk arról, hogy a statisztikai eltérés hogyan oszlik meg a folyó fizetési és a tőkemérleg között. (Ha tudnánk, akkor nem lenne eltérés!) Valószínűbbnek látszik, hogy a tőkemérleg a bűnös, hiszen a különböző országok közötti bonyolult pénzügyi műveletek nyomon követése közismerten nehéz. Mégsem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy a tényleges nettó tőkekiáramlás 97,1 milliárd dollárral magasabb ♦ A hiányzó többlet rejtélye Mivel a világgazdaság egésze zárt egység, a világszintű megtakarításnak meg kell egyeznie a világszintű beruházással, a világméretű felhasználásnak pedig a világméretű kibocsátással. Az egyes országokban kialakulhat a folyó fizetési mérleg hiánya vagy többlete, amelynek megfelelően az országok kölcsönözhet nek külföldről vagy kölcsönadhatnak külföldre. Mivel azonban valamely ország kölcsönadása egy másiknak kölcsön vételt jelent, az országok összességének folyófizetésimérleg-egyenlegei szükségszerűen nullára összegződnek. Valóban így van ez? A nemzeti folyófizetésimérleg-statisztikák adatai alap ján a világ egésze számottevő folyófizetésimérleg-hiánnyal rendelkezik, amely az 1980-as évek elején hirtelen megnőtt, és azóta is magas maradt. Az alábbi számok a világ országainak összesített folyófizetésimérleg-egyenlegét mutatják 1980-tól. A következő táblázatban szereplő világméretű egyensúlyhiányok az egyes években messze meghaladják a legtöbb ország folyó fizetési mérlegének egyen legét. Mivel a pozitív és negatív eltérések az összegzéskor kiejtik egymást, az ilyen nagyságrendű világméretű eltérés komoly aggodalmakat kelthet a politi kai döntések alapjául szolgáló nemzeti fizetésimérleg-statisztikák pontosságá val kapcsolatban. Számított világméretű folyó fizetési mérleg, 1980-1994 (milliárd dollár) 1980 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 -38,5-68,3--100,2-61,2 -73,4 -80,8 -76,7 -62,3 -78,9 -96,2 -126,0 -118,2 -104,2 -65,5 -58,8 Forrás: Nemzetközi Valutaalap, World Economic Outlook, 1989-1994, A26-os táblázat, 1997. október A27-es táblázat. Mi magyarázza az folyó fizetési mérleg elméletileg lehetetlen globális hiá nyát? Elsőként az egyes országok nemzeti jövedelmi számláit és fizetési mérle geit „összezavaró” statisztikai eltérésre gyanakodhatnánk. A számbavétel időzí tése további bonyodalmakat okozhat. Azok az áruk például, amelyek a könyve 12. FEJEZET volt a fizetési mérlegben szereplő összegnél, mert a folyó fizetési mérleg tételei is gyanúsak lehetnek. A fizetési mérleggel foglalkozó szakértők az áruforgalom adatait viszonylag megbízhatónak tartják, a szolgáltatások adatait azonban nem. Bizonyos szolgáltatások, mint például a pénzügyi tanácsadás vagy a számítógépes programké szítés könnyen elkerülik a nyilvántartásbavételt. A nemzetközi kamat- és osztalékfi zetések pontos mérése is komoly nehézségekbe ütközik. (Lásd az alábbi keretes írást.) HARMADIK RÉSZ lési év végén hagyják el egy ország kereskedelmi kikötőjét, nem feltétlenül ér keznek meg még ugyanabban az évben a célországba, így nem kerülhetnek be a fogadó ország azonos évi importstatisztikájába. Az ilyesfajta könyvelési anomáliák azonban nem adnak magyarázatot arra, hogy a világ egészében miért éppen állandó hiány van (miért nem többlet), és miért háromszorozódott meg a világméretű deficit az 1980-as évek eleje óta. Valószínűbbnek tűnik az a hipotézis, amely a hiányt a nemzeti szintű számbavé tel egy jellegzetes hibájára, a nemzetközi kamatjövedelmek szisztematikusan téves jelentésére vezeti vissza. A külföldön szerzett kamatjövedelmeiket a tulaj donosok gyakran nem jelentik országuk kormányzati hatóságainak. Az ilyen kamatfizetéseket sokszor közvetlenül egy külföldi bankszámlán írják jóvá, és nem is lépik át a nemzeti határokat. Ezért a nemzetközi kamatáramlások világ szinten következetesen negatív egyenleget mutatnak. 1980 után a kamatlábak hirtelen megemelkedtek, így ezzel együtt a kamatjö vedelmek pontatlan számbavétele miatti világméretű eltérések is. A kamatjöve delmek elszámolásával kapcsolatos hipotézis tehát a globális deficit egy lehetsé ges magyarázatát adja. Az a tény, hogy az 1980-as évek közepétől a kamatszint csökkenő tendenciája mellett a világméretű folyó fizetési mérleg deficitje is mérséklődött, részben megerősíti a hipotézist. A következő évek adatai továbbra is összhangban állnak a kamatfizetések kitüntetett szerepével. A legtöbb vezető fejlett országban 1987 után ismét nőtt a kamatszint, ami hozzájárult a globális deficit megkétszereződéséhez. A kamatszintváltozás hatása drámainak bizonyult, a világméretű eltérés meghaladta az 1982-es csúcsot, ami azzal magyarázható, hogy a bruttó nemzetközi aktívák és passzívák (követelések és tartozások) volu mene lényegesen nagyobb volt, mint az 1980-as évek végén. Az 1990 utáni álta lános kamatcsökkenés, amelyet 1993-ban az európai folyamatok is felerősítet tek (lásd 20. fejezet), ismét tisztán nyomon követhető a világméretű folyó fizeté si mérleg deficitjének csökkenésében. Ahogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tanulmánya megállapította, vélhető en más mérési hibák is szerepet játszanak a globális folyó fizetési mérleg eltéré seiben (lásd az ajánlott irodalmat). Az IMF következtetése szerint bár a kamatfi zetések a fennálló hiány nagy részét valóban megmagyarázzák, számos további tényező hatása is érvényesül. A világ kereskedelmi hajóflottájának nagy része például olyan országokban van bejegyezve, amelyek nem jelentik a tengeri szál lításból származó díjbevételeiket az IMF-nek. Ezek a nyilvántartásba nem kerü lő bevételek a hiányzó világméretű többlet jelentős részét teszik ki. Hivatalos tartalékműveletek A tőkemérleg sokféle művelete közül az egyik külön tárgyalást érdemel. Ez a fajta tranz akció a központi bankok (jegybankok) hivatalos tartalékeszközeinek eladásához vagy vételéhez kapcsolódik. 9 Hogy ellenőrizzük, megértettük-e a fizetési mérleg tételeinek elszámolását, próbáljuk megma gyarázni, hogy ugyanez a műveletsor miért okoz 15 0 0 0 dollárnyi javulást a német folyó fize tési mérlegben, és miért rontja 15 0 0 0 dollárral a német tőkemérleget. 12. FEJEZET Az ország központi bankja az az intézmény, amely a pénzkínálat alakításáért fele lős. Az Egyesült Államokban a jegybank szerepét a Federal Reserve System tölti be. A hivatalos nemzetközi (deviza-) tartalékok a központi bank külföldi aktívái, amelyek az országot érő negatív gazdasági sokkok tompítására szolgálnak. Egykor a hivatalos tartalékok nagyrészt aranyból álltak, manapság azonban a központi bankok jelentős értékben tartanak külföldi pénzügyi eszközöket, különösen dolláraktívákat, például amerikai kincstárjegyet. A Federal Reserve hivatalos tartalékainak csak kis részét teszik ki az aranyon kívüli aktívák, míg dolláraktívái nem számítanak nemzetközi tartaléknak. A központi bankok a makrogazdasági feltételek befolyásolása céljából gyakran vá sárolnak vagy adnak el nemzetközi tartalékeszközöket a magántőkepiacokon. Az ilyen műveleteket hivatalos devizapiaci intervenciónak nevezik. A devizapiaci intervenció többek között azért változtathatja meg a makrogazdasági feltételeket, mert általa a köz ponti bank pénzt juttathat a gazdaságba, vagy pénzt vonhat ki a forgalomból. A későb biekben sokkal részletesebben foglalkozunk majd a devizapiaci intervenció okaival és következményeivel. A jegybankon kívüli kormányzati intézmények is tarthatnak devizatartalékot, és hi vatalosan interveniálhatnak a devizapiacon. Az Egyesült Államok pénzügyminisztériu ma például működtet egy ún. Árfolyam-stabilizációs Alapot (Exchange Stabilization Fund), amely időnként aktívan bekapcsolódik a piaci kereskedelembe. Mivel azonban a jegybankon kívüli hivatalos intézmények devizapiaci műveleteinek nincs érzékelhető hatása a pénzkínálatra, a további tárgyalás során (ha ez nem túlságosan félrevezető) úgy vesszük, mintha kizárólag a központi bank tartana devizatartalékot és alkalmazna devi zapiaci intervenciót. Amikor a jegybank megvásárol vagy elad egy külföldi aktívát, a tranzakció éppúgy bekerül az ország tőkemérlegébe, mintha egy magánszemély hajtotta volna végre. A német központi bank (a Bundesbank) például a következő tranzakció nyomán juthat dolláraktívához. Tegyük fel, hogy egy amerikai autókereskedő Volkswagent importál Németországból, és a német autógyárnak egy 15 000 dolláros csekkel fizet. A Volkswa gen nem akarja a pénzét amerikai aktívába fektetni, történetesen a Bundesbank hajlan dó neki német márkát adni a 15 000 dolláros csekkért cserébe. Az ügylet eredménye képpen a Bundesbank devizatartaléka 15 000 dollárral nő. Mivel a Bundesbank dollártartaléka részét képezi a németek amerikai aktíváinak (az Egyesült Államokra vonatko zó követeléseinek), az utóbbi is 15 000 dollárral emelkedik. Ennek megfelelően a tranz akció nyomán egy 15 000 dolláros követelés (pozitív előjellel) jelenik meg az Egyesült Államok tőkemérlegében, az autóimport miatti 15 000 dolláros (negatív előjellel sze replő) folyó fizetési mérlegbeli tartozás ellentételezéseként.9 A 12.2. táblázat az Egyesült Államokra vonatkozó hivatalos tartalékműveletek nagy ságát és irányát mutatja 1997-ben. Az Egyesült Államok hivatalos tartalékeszközei vagyis a Federal Reserve nemzetközi tartalékai - 1 milliárd dollárral nőttek (emlékez tetőül: a negatív előjel ebben az esetben a külföldiekre vonatkozó amerikai követelések emelkedését, vagyis külföldi aktívák „importját” jelenti). Külföldi jegybankok 18,2 HARMADIK RÉSZ 12.3. táblázat. A hivatalos elszámolások egyenlegének kiszámítása az Egyesült Államok 1997-es adataival (milliárd dollár) Követelések Tartozások Folyó fizetési mérleg (1) (2) (3) (4) Export Import Nettó egyoldalú átutalások Folyó fizetési mérleg egyenlege [(1) + (2) + (3)1 +1167,6 -1295,5 -38,5 -166,4 Tartalékeszközökön kívüli tóTtemérleg (5) (6 ) (7) (8 ) (9) Amerikaiak külföldi aktívái (az Egyesült Államok hivatalos tartalékainak kivételével) (növekedés: -) Külföldiek amerikai aktívái (a külföldi hivatalos tartalékok kivételével) (növekedés: +) Tartalékeszközökön kívüli tőkemérleg egyenlege [(5 + (6 )] Statisztikai eltérés Hivatalos elszámolások egyenlege [(4) + (7) + (8 )] Hivatalos tartalékműveletek (10) Az Egyesült Államok hivatalos külföldi tartalékeszközei (növekedés: -) ebből: Arany Különleges lehívási jogok (Special Drawing Rights) Tartalékpozíció a Nemzetközi Valutaalapnál Külföldi devizák (11) Külföldiek hivatalos amerikai tartalékeszközei (növekedés: +) ebből: Amerikai állampapírok Egyéb amerikai kormánytartozások Amerikai bankok által jelentett, máshol nem szereplő tartozások Egyéb (12) Hivatalos elszámolások egyenlege [(10) + (11)] -425,9 +672,3 +246,4 -97,1 -17,2 - 1 ,0 0 ,0 -0,4 -3,6 +2,9 + 18,2 -3,0 +0,5 +21,3 -0,7 +17,2 Forrás: U. S. Department of Commerce, Survey of Current Business, 1998. április. (Az összegző tételek a kerekítések miatt eltérhetnek a sorok összegétől.) milliárd értékben vásároltak dollárt devizatartalékaik növelésére. Ha a külföldiek Egye sült Államokra vonatkozó hivatalos tartalékköveteléseinek nettó növekményéből le vonjuk az Egyesült Államok hivatalos nemzetközi tartalékainak nettó növekményét, ak kor a hivatalos tartalékműveletek egyenlegéi kapjuk meg, amely 1997-ben 18,2 - 1 = 17,2 milliárd dollárt tett ki. Ezt a 17,2 milliárd dollárt tekinthetjük annak mérőszámaként, amennyivel az Egye sült Államok és más országok monetáris hatóságai, egyéb hitelezők mellett, hozzájárul tak az amerikai folyó fizetési mérleg deficitjének fedezéséhez. Az előbbi példában a ■ Esettanulmány Az Egyesült Államok a világ legnagyobb adósa? Az Egyesült Államok nemzeti jövedelmi és kibocsátási számláihoz és fizetésimérlegstatisztikáihoz kapcsolódó kiterjedt adatgyűjtést az amerikai Kereskedelmi Minisztéri um (Department of Commerce) Gazdaságelemző Irodája (Bureau of Economic Analysis, BEA) felügyeli. Ezen túl a BEA minden évben becslést közöl az „Egyesült Államok nemzetközi befektetési pozíciójáról” - az ország nettó külföldi vagyonáról. Ezek a becs lések azt mutatták, hogy 1996 végén az Egyesült Államok negatív nettó vagyoni pozí ciója minden más országénál magasabb volt. A korábbiakban beláttuk, hogy a folyó fizetési mérleg egyenlege mutatja a külföldi vagyonra vonatkozó, legújabb nettó követeléseket, amely az ország importját meghala dó áru- és szolgáltatásexportja révén keletkezik. Nem ez azonban az egyetlen tényező, amely egy ország nettó vagyonát alakítja. A korábban szerzett vagyon piaci értékének változása is hatással van a nettó vagyoni helyzet alakulására. Amikor például 1990 és 12. FEJEZET Bundesbank, amikor megvásárol egy 15 000 dollár értékű amerikai bankbetétet, köz vetve egy 15 000 dollár értékű német autó amerikai importját finanszírozza. A hivatalos tartalékműveletek egyenlegének könyvelési ellentételét hivatalos elszámolások egyen legének vagy (kevésbé hivatalos szóhasználattal) fizetési mérlegnek nevezzük. Ez a tétel a folyó fizetési és a tartalékműveleteket nem tartalmazó tőkemérleg egyenlegei nek, valamint a statisztikai eltérésnek az összegeként adódik, és azt a mérlegbeli eltérést mutatja meg, amelyet a hivatalos tartalékműveleteknek kell fedezniük. így 1997-ben az Egyesült Államok fizetési mérlege -17,2 milliárd dollárt mutatott, ami nem más, mint a hivatalos tartalékműveletek ellenkező előjellel vett egyenlege. A 12.3. táblázat új szerkezetben mutatja a 12.2. táblázat legfontosabb kategóriáit, így kiemeli a hivatalos tartalékműveletek szerepét a folyó fizetési mérleg hiánya és a tartalékműveleteket nem tartalmazó tőkemérleg többlete közötti különbség áthidalásá ban. A fizetési mérleg egyenlege a nemzetközi fizetések egyensúlytalanságainak fontos történelmi mutatója volt, és számos országban máig az. A negatív egyenleg (vagy fizetésimérleg-hiány) válságot jelezhet, hiszen azt mutatja, hogy egy ország kimeríti (leépí ti) tartalékeszközeit, vagy eladósodik külföldi monetáris hatóságok felé. Mint minden összefoglaló mérőszámot, a fizetési mérleg egyenlegét is óvatosan kell értelmezni. Visszatérve a példánkhoz, amikor a német Bundesbank úgy dönt, hogy 15 000 dollárral bővíti amerikai bankbetéteinek (aktíváinak) állományát, az Egyesült Államok fizetési mérlegének deficitje éppen ennyivel emelkedik. Tegyük fel azonban, hogy a Bundesbank inkább a londoni Barclays Banknál helyezi el a 15 000 dollárt, az utóbbi pedig a New York-i Bankers Trustnél. Ebben az esetben az Egyesült Államokba irányu ló tartalékeszközökön kívüli tőkebeáramlás 15 000 dollárral nőtt, és a fizetési mérleg hiánya nem változott. A fizetésimérleg-pozíció ezen „javulása” azonban közgazdasági lag csekély jelentőségű: az Egyesült Államok számára ugyanis teljesen mindegy, hogy a Bundesbank pénzét közvetlenül vagy egy londoni bankon keresztül veszi kölcsön. HARMADIK RÉSZ 1998 között a tokiói tőzsdeindex értéke harmadára esett vissza, a japán részvények amerikai és európai tulajdonosainak Japánra vonatkozó követelései drasztikusan csök kentek, így Japán nettó külföldi vagyona emelkedett. Az Egyesült Államok nettó külföl di vagyonának pontos becsléséhez a BEA-nak módosítania kell a meglévő követelések értékét az ilyen árfolyamnyereségekkel és -veszteségekkel. A BEA kétfajta becslést közöl az Egyesült Államok nettó külföldi vagyonáról, ame lyek a közvetlen tőkeberuházások kezelésében különböznek (lásd 7. fejezet). 1991-ig a közvetlen tőkeberuházásokat bekerülési értéken, azaz az eredeti vételi áron számolták el. Jelenleg a BEA kétféle módszert használ a közvetlen tőkeberuházások aktuális érté kének megállapítására: a pótlási költség módszerét, amely a tőkeberuházás értékét azzal az összeggel teszi egyenlővé, amennyibe a mai megvásárlása kerülne, és a piaci érték módszerét, amely azt az árat próbálja megragadni, amelyen a tőkeberuházás el tudnánk adni. A kétféle módszerrel történő értékelés eltérő eredményre vezethet, mert egy adott tőkeberuházás pótlási költsége és az eladásából származó lehetséges bevétel mérése igen nehéz lehet. (A 12.2. ábra nettó vagyonadatai a pótlási költség módszerével készült becsléseket mutatják.) A 12.4. táblázat bemutatja az Egyesült Államok nettó külső vagyoni pozíciójának 1996 végi becsléséhez vezető BEA-számításokat. Az 1995. évi becsült nettó külföldi vagyonból (amely pótlási költség alapon -687,7, piaci értéken -637,5 milliárd dollár) a BEA levonja az Egyesült Államok 1996-os nettó külföldi tőkebeáramlásának 195,1 milliárd dolláros tételét - a 12.2. táblázat 1996-os verziójában a 4. és 5. sor összegét. (Idézzük fel, hogy az Egyesült Államokba irányuló tőkebeáramlás miért okoz csökke nést az ország nettó külföldi vagyonában!) Ezt követően a BEA a korábban megszerzett vagyoneszközök értékét a dollár árukban bekövetkezett különféle változások hatásával korrigálja (a, b és c oszlop). Az ilyen átértékelődések miatt az Egyesült Államok nettó külföldi vagyona a nettó tőkebeáramlás miatti 195,1 milliárd dollárnál kevésbé csökkent. A közvetlen beruházások értékelésének pótlási költség alapú módszerével a BEA -870,5 milliárd dollárra becsülte az Egyesült Államok 1996. évi nettó külföldi vagyonát. Piaci érték alapján a nettó külföldi vagyonra magasabb érték, -831,3 milliárd dollár adódott. Az amerikai adósság nagyobb, mint a nyugati félteke összes fejlődő országának teljes külső adóssága, amely 1996-ban 670,4 milliárd dollárt tett ki. Hogy helyesen ítéljük meg a fenti számokat, azt is fontos figyelembe vennünk, hogy míg az Egyesült Államok nettó külső adóssága a GDP 12 százalékát érte el, ez az arány Argentína, Bra zília, Mexikó, Venezuela és más térségbeli országok összesített GDP-jében kifejezve 37 százalék. így az Egyesült Államokban a külső adósság sokkal kisebb arányú jövede lemkiáramlást jelent, mint a dél-amerikai országokban. Az Egyesült Államok valóban a világ legnagyobb adósa. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen a GNP is Amerikában a legmagasabb, és az Egyesült Államokat nem fenyegeti az a veszély, hogy nem tudja visszafizetni külső adósságát. Emlékezhetünk arra is, hogy a külföldi hitelfelvétel nem feltétlenül rossz jel: ha egy ország jövedelmező beruházások megvalósításához von be külföldi forrást, akkor a tartozásainak visszafize tése után is maradhat pénze (7. fejezet). Sajnálatos módon, mint azt az előző esettanul mányban láthattuk, az Egyesült Államok külföldi hitelfelvételeivel az 1980-as évek folyamán jórészt nem beruházásokat, hanem a kormányzat költségvetési hiányát finan szírozták. így a következő amerikai nemzedékek számára a felhalmozott külső adósság tényleges terhet fog jelenteni. IT) © s ó x§ S' N On O ~ cn © cn © cn °F a. C-J X) ® :0 rí oo <N OO 00 © i> 5 3 Ln 7 vo Tf cn 5 OS in cn ON (N in 00 i—< co m m CN 00 m r-» o 00 CN CN © rO OO VO CM CN cn m 00 o\ VO VO Os i CN © 00 h in 'ű rt O on vo on 'ű hon co oo OO <r> I o 7 rro T ID Os OS cn cn n 7 £ rH 00 s > 'O o <N cn o ■—« CN cn ON Tf 00 VH 7 7 1 cn vo © ON cn s CN tvo IT) ir) cn I 7 7 00 ITi OO 00 m t"vo CN N £ VO VO O tj- in r - oo | <L> H <*>:2 * :9 in o ON N o ^ a. CN © l> i> oo 'f rí 'f <n Tf O vo rr- —■ § cn Os r - CN r - CO CN © s ^t o VO © Os Tf r^- OO ON m OO ON ON OO r - OO t"~ Os r- 780 1995 és 1996 végén (millió dollárban) 12.4. táblázat. Az Egyesült Államok nemzetközi beruházási pozíciója ti 3 * cn Os cn ro vo r-_i Tf N íP yi pJ 'áCd > É C3 © Tf IT) Tf 00 00 O N OS O 32 o\ CN -725 786 CN O 'O VO o -h Beruházás típusa Sor 15 16 17 18 19 20 21 22 23 Az Egyesült Államok magánaktívái A közvetlen tőkeberuházás pótlási költség alapú értékelésével (17. + 19.+ 22+ 23. sor) A közvetlen tőkeberuházás piaci érték alapú értékelésével (18. + 19. + 22 + 23. sor) Közvetlen külföldi tőkeberuházás Pótlási költség alapon Piaci érték alapon Külföldi értékpapírok Kötvények Vállalati részvények Amerikai nem banki intézmények által jelentett nem leányvállalatra vonatkozó követelés Amerikai bankok által jelentett, máshol nem szereplő követelés Külföldiek amerikai aktívái (az Egyesült Államokra vonatkozó követelései) 24 A közvetlen tőkeberuházás pótlási költség alapú értékelésével (26. + 33. sor) 25 A közvetlen tőkeberuházás piaci érték alapú értékelésével (26. + 34. sor) 1995-ös pozíció* Pozícióváltozás 1996-ban [csökkenés(-)] A változás oka: Összesen Átértékelések (a+b+ Tőkeáramlás Egyéb ÁrfolyamÁrváltozás +c+d) (a) változás1 változások2 (b) (d) (c) 1996-os pozíció6 3 014 773 358 422 125 948 -17 742 -3 965 462 663 3 477 436 3 442 474 358 422 272 439 -41 460 9 372 598 773 4 041 247 884 290 1 311 991 1 054 352 355 284 699 068 87 813 87 813 108 189 49 403 58 786 7 375 153 8 6 6 118 573 806 117 767 -4 726 -28 444 -7 675 -7 521 -154 -3 954 9 383 508 970 798 618 1 534 609 219 087 1 273 439 397 972 42 6 8 8 875 467 176 399 307 982 64 284 -3 161 768 149 98 186 -2 3 960 433 547 555 89 329 346 -6 410 630 820 4 591 253 4 337 912 547 555 228 795 772 809 777 931 5 115 843 180 -1 1 86 222 61 073 369 055 95 995 864 144 12.4. táblázat. Folytatás Sor 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 Beruházás típusa Külföldiek hivatalos amerikai tartalékeszközei Amerikai állampapírok Amerikai kincstári értékpapírok Egyéb Egyéb amerikai kormányzati passzívák6 Amerikai bankok által jelentett, máshol nem szereplő amerikai passzívák Egyéb hivatalos külföldi tartalékeszközök Egyéb külföldi aktívák A közvetlen tőkeberuházás pótlási költség alapú értékelésével (35. + 37. + 38. + 39. + 42. + 43. sor) A közvetlen tőkeberuházás piaci érték alapú értékelésével (36. + 37. + 38. + 39. + 42. + 43. sor) Közvetlen tőkeberuházás az Egyesült Államokban Pótlási költség alapon Piaci érték alapon Amerikai kincstári értékpapírok Amerikai deviza (dollár) Kincstári értékpapírokon kívüli amerikai értékpapírok 1995-ös pozíció* 678 451 498 906 471 508 27 398 25 225 Pozícióváltozás 1996-ban [csökkenés(-)] A változás oka: Átértékelések Összesen (a+b+ Tőkeáramlás ÁrfolyamEgyéb Árváltozás +c+d) (a) változás1 változások2 (b) (c) (d) 122 354 4 345 -1 126 698 115 634 -4 333 111 301 111 253 -3 802 107 451 4 381 -531 3 850 720 -1 719 107 394 46 926 4 722 1 278 3 281 982 425 201 84 984 346 3 659 461 425 201 224 450 654 502 1 031 981 389 383 192 300 76 955 76 955 155 578 17 300 999 537 133 798 8 4 722 9 956 678 1996-os pozíció6 805 149 610 207 578 959 31 248 25 944 116 56 882 112 409 504 122 3 786 104 772 810 651 233 4 310 694 5 356 144 822 -14 411 -426 -7 335 -116 94 039 -1 887 -6 74 550 729 052 661 1 253 642 141 167 530 550 17 300 209 600 221 225 950 1 225 487 § c/5 <U N CO 00 CN o o CN + o 4- ✓—s ^ T3 X oo -V m cn m o oo oo r-1 — rm rCN OS mu 00 VC -O cd c C o <N CN Os m o VO c c D £ « X 5 <D <D £ £ = *0 oo ''O *o VO <N M X.) o 'g 'S 2 ON áJO (N cn É Cd vcd e cd X) i VO Os Os cn r-~ Os <N t ! : 3 * — oo < N ^ r - cn •o ’S £ ü á :0 'cd ^ öo fi *0, O "rí O £= 3 ■« Ül ■=. £ •'£> c o £ cd :0 1 .£} Q *§ 'cd - '5b fi oi— fi S > <5D X 3 O N C Os cd ^-v 43 3 ~ — 'cd O (N i— • Já H (N 00 * :? ' 2 vn o Os OO (N cn (N m VO ^t ££ N o ^ o- C\ > 00 •’s N I^ ■ti *- X 5 X fi 00 'Cd q 1 2 .4. tá b lá z a t. Folytatás i ' cd í I cd 5 *° J2 iH Ui 8 •5c "H© s xd xd 1 E > > < g O — (N Tf cn • §3 ‘) x: 0) £ N ^ OO Cd w ti rí X (D S jí M tifll 3cs £ > > 'cd N W V) ■S o X > > 00 cd > M M (D > «* £ 'cUdh '<>u ü > fi> cd ’C .iá ' 2 cd ved -ÜS o toű ttí N N o * ■9 <L) S^ — N ' > ^ % vo <N 'O o 7Í « X ) N 00 .-3 £ M N O X cd O I e T3 'O N » :0 jd 'O 1 '(ü w ~ O sA cd c cd oo ^ £ c * fi cd >> O v5 — .a '<D £ V U 3 oTN X ' 8 XT N :ö Í2 o o ^4 <D O 2(Ü H >, >> w X 'O X 'Ü 0Ű fi 73 O N fi g '2 W 'Cd c jD 'cd '<D s: <D 'OJ 5 3 ■§ Cu ö0 i2 O O ‘:0n 4)00 N v«3 ‘ n ’o O •S ^ T3 vqj <D :0 X N ’l is >> £ NQJ 'fioo s S i <fiD £ o J2 2 Cd • N —^ b ’cd "ed X ^ *2 fi 'cd cd ^ > , fi *j C3 1 3 S o 00 cd ‘ n Ü oo r3 o cd X 'cd N Ó XS Í3 < D ti > 'cd > _cd T>5 ooo é « N ü ) *o C£ o 00 E w S < < *o cd 0> '2 gu Forrás: U. S. Department of Commerce, Bureau of Economic Analysis, Survey of Current Business, 1998. április 1. D-57. old. a - cn cn zati passzívák. \0 o Os N tj- 1. A nemzetközi makroökonómia azzal foglalkozik, hogy a világgazdaság szintjén miként valósítható meg a szűkösen rendelkezésre álló gazdasági erőforrások minél teljesebb kihasználása és az árszínvonal stabilitása. A nemzeti jövedelmi számlák és a fizetési mérleg a nemzeti szintű felhasználás alakulását és ennek nemzetközi kö vetkezményeit tükrözik, így a nyitott, egymással kölcsönösen összefüggő gazdasá gok makroökonómiai elemzésének fontos eszközei. 2. Az ország bruttó nemzeti terméke (GNP) megegyezik termelési tényezőinek jöve delmével. A nemzeti jövedelmi számlák a nemzeti jövedelmet annak megfelelően osztják fel, hogy milyen típusú kiadás hozta létre: fogyasztás, beruházás, kormány zati vásárlás vagy nettó export (folyó fizetési mérleg többlete). A bruttó hazai ter mék (GDP), amely a GNP és a külföldről származó nettó tényezőjövedelmek kü lönbsége, az országhatáron belüli kibocsátást méri. 3. Egy zárt gazdaság a GNP-t teljes egészében - fogyasztásra, beruházásra vagy kor mányzati vásárlásra - felhasználja. A beruházás a jelenbeli kibocsátást termelőüze mek, berendezések vagy készletek kiépítésével jövőbeli kibocsátássá alakítja. Zárt gazdaságban az aggregált megtakarítás egyetlen formája a beruházás, így a magánés kormányzati megtakarítás összegeként adódó nemzeti megtakarítás megegyezik a beruházással. 4. Nyitott gazdaságban a GNP a fogyasztás, a beruházás, a kormányzati vásárlás, vala mint a nettó áru- és szolgáltatásexport összege. A külkereskedelmi mérlegnek nem kell egyensúlyban lennie, ha az ország külföldről kölcsönt vehet fel, vagy külföldre hitelt nyújthat. Az ország exportjának és importjának különbsége, a folyó fizetési mérleg egyenlege az áru- és szolgáltatások kibocsátásának és belföldi felhasználásá nak különbsége. 5. A folyó fizetési mérleg egyenlege egyben megegyezik a külföldieknek nyújtott net tó kölcsönnel. A zárt gazdasággal ellentétben a nyitott gazdaságban a megtakarítás belföldi és külföldi beruházásra is fordítható. A nemzeti megtakarítás így egyenlő a hazai beruházás és a folyó fizetési mérleg egyenlegének összegével. 6. A fizetési mérleg a folyó fizetési mérleg összetételének és finanszírozásának részle tes leírása, amelyben az ország külföldiekkel lebonyolított valamennyi tranzakciója megjelenik. Az elszámolás során használt konvenció értelmében minden olyan mű velet, amely külföldieknek teljesített fizetéssel jár negatív, míg azok a tranzakciók, amelyek külföldről fizetést eredményeznek, pozitív előjellel kerülnek be a fizetési mérlegbe. 7. Az árukkal és szolgáltatásokkal összefüggő tranzakciók a fizetési mérleg folyó mér legében, míg az aktívák nemzetközi forgalmához kapcsolódó műveletek a tőkemér legben szerepelnek. Minden folyófizetésimérleg-hiánynak azonos nagyságú tőke mérlegbeli többlet felel meg, és minden folyófizetésimérleg-többlet azonos tőke mérlegbeli hiányt jelent. Ez az elszámolási sajátosság azt fejezi ki, hogy az exportbevételek és importkiadások közötti eltéréssel mindig szemben áll az általában ka mattal számított különbség jövőbeli visszafizetésére szóló ígéret. 12. FEJEZET • Összefoglalás HARMADIK RÉSZ 8. A központi bankok nemzetközi aktívaműveleteit a tőkemérleg tartalmazza. A köz ponti bank piaci devizaműveleteit hivatalos devizapiaci intervenciónak nevezik. Ezek a műveletek azért is fontosak, mert lehetővé teszik a forgalomban lévő pénz mennyi ségének megváltoztatását. A hivatalos elszámolások egyenlege (fizetési mérleg) hi ányt mutat, ha az ország hivatalos devizatartalékai csökkennek vagy ha az ország más jegybankok felé eladósodik, míg ellenkező esetben a fizetési mérlegnek többlete van. Kulcsfogalmak Aktíva (eszköz) Beruházás Bruttó hazai termék Bruttó nemzeti termék Fizetési mérleg elszámolása Fogyasztás Folyó fizetési mérleg Hivatalos devizapiaci intervenció Hivatalos devizatartalék Hivatalos elszámolások egyenlege Költségvetési hiány Kormányzati vásárlások Központi bank Magánmegtakarítás Makroökonómia Mikroökonómia Nemzeti jövedelem Nemzeti jövedelem elszámolása Nemzeti megtakarítás Tőkebeáramlás Tőkekiáramlás Tőkemérleg Feladatok 1. Ebben a fejezetben azt állítottuk, hogy a kétszeres számbavétel elkerülésére a GNP csak a piacon értékesített végső termékek és szolgáltatások értékét tartalmazza. En nek megfelelően vajon a GNP elszámolásakor is csak a végtermékek és végső szol gáltatások importját kéne figyelembe venni? Mi a helyzet az exporttal? 2. A (12.2.) egyenlet értelmében a folyó fizetési mérleg hiányának csökkentéséhez növelni kell a magánmegtakarítást, mérsékelni a hazai beruházást vagy lefaragni a költségvetési hiányt. Mégis, az amerikai és japán folyó fizetési mérlegekről szóló esettanulmányban azt láttuk, hogy sokan a Japánból (és más országokból) származó import korlátozását ajánlották az amerikai folyó fizetési mérleg hiánya csökkentésé 3. 4. 5. 6. 7. 8. 12. FEJEZET nek eszközéül. Hogyan hatnának a fokozott amerikai importkorlátozások a magán megtakarításra, hazai beruházásra és a kormányzati költségvetés hiányára? Egyetért azzal, hogy az importkorlátozások szükségszerűen csökkentenék az amerikai folyó mérleg hiányát? Magyarázza meg, hogy a következő tranzakciók hogyan hoznak létre két könyvelé si tételt - egy követelést és egy tartozást - az amerikai fizetési mérlegben, és írja le, hogyan kéne besorolni őket. a) Egy amerikai állampolgár német részvényt vásárol, amiért svájci bankszámlára kiállított csekkel fizet. b) Egy amerikai állampolgár német részvényt vásárol, amiért amerikai bankra kiál lított csekkel fizet. c) A francia kormány hivatalos devizapiaci intervenciót hajt végre, amelynek során egy amerikai bankban tartott dollárt használ ahhoz, hogy állampolgáraitól fran cia frankot vásároljon. d) Egy detroiti turista a franciaországi Lyon egyik drága éttermében elköltött va csoráért utazási csekkel fizet. e) Egy kaliforniai szőlőtermesztő egy láda cabemet sauvignont ajándékoz egy lon doni borkóstoló fesztiválra. f) Egy amerikai tulajdonú, Angliában működő vállalat helyi nyereségéből új gépe ket vesz. Egy New York-i ember New Jerseybe utazik, hogy ott 100 dollárért üzenetrögzítőt vásároljon. A New Jersey-i eladó vállalat az üzenetrögzítőért kapott 100 dolláros csekket egy New York-i bankszámlán helyezi el. Hogyan jelennének meg ezek a tételek New York és New Jersey fizetési mérlegében? Mi változna, ha a New York-i vevő készpénzzel fizetne? Pénzországban a folyó fizetési mérleg 1 milliárd dolláros hiányt, a tartalékeszközö ket nem tartalmazó tőkemérleg 500 millió dolláros többletet mutatott 1998-ban. a) Mennyi volt az ország fizetési mérlegének egyenlege 1998-ban? Hogyan alakul tak az ország nettó külföldi aktívái? b) Tegyük fel, hogy külföldi központi bankok sem nem vásároltak, sem nem adtak el pénzországi eszközöket. Hogyan változott a helyi jegybank devizatartaléka? Hogyan kerülne be ez a hivatalos intervenció Pénzország fizetési mérlegébe? c) Hogyan módosulna a b) kérdésre adott válasz, ha megtudná, hogy a külföldi jegybankok 600 millió dollárnyi pénzországi aktívát vásároltak 1998-ban? Ho gyan kerülnének be ezek a hivatalos vásárlások a külföldi fizetési mérlegekbe? d) írja föl az 1998-as pénzországi fizetési mérleget azzal a feltételezéssel, hogy a c) pontban leírt események valósultak meg. Miért érdekelheti a kormányt a folyó fizetési mérleg magas hiánya vagy többlete? Miért okozhat kormányzati aggodalmat a hivatalos elszámolások egyenlege (vagyis a fizetési mérleg)? Pontos képet ad-e a külföldi jegybankok devizapiaci dollárügyleteinek nagyságáról az amerikai hivatalos elszámolások egyenlege? Lehetséges-e, hogy egy országban egyszerre van folyófizetésimérleg-hiány és fize tésimérleg-többlet? Indokolja meg a válaszát a folyó fizetési és a tartalékeszközö kön kívüli tőkemérleg hipotetikus számaival! Ne felejtse ki a hivatalos devizatarta lékokra gyakorolt következmények elemzését. HARMADIK RÉSZ Ajánlott irodalom Hooper, Peter-Richardson, Dávid (szerk.): International Economic Transactions. University of Chicago Press, Chicago, 1991. Hasznos tanulmányok a nemzetközi közgazdaságtan mérési problémáiról. Howard, Dávid H.: Implications of the U. S. Current Account Deficits. Journal of Economic Perspectives, 1989. ősz. 153-165. old. A közelmúltbeli amerikai folyófizetésimérleg-hiány jóléti és nettó külföldi vagyonra gyakorolt hatását elemzi. Nemzetközi Valutaalap: Final Report of the Working Party on the Statistical Discrepancy in the World Current Account Balances. IMF, Washington, D.C., 1987. szeptember. A világszintű folyó fizetési mérleg statisztikai eltérését, a gazdaságpolitikai elem zésre vonatkozó következményeit tárgyalja, és javaslatokat fogalmaz meg a méré sek pontosítására. Lispey, Róbert E.: Changing Patterns of International Investment in and by the United States. In: Martin Feldstein (szerk.): The United States in the World Economy. University of Chicago Press, Chicago, >988. 475-545. old. Az Egyesült Államok tőkeáramlásainak (be- és kiáramlásainak) történeti elemzése. Moldonado, Rita M.: Recording and Classifying Transactions in the Balance of Payments. International Journal of Accounting, 1979 tavasz. 105-133. old. Részletes példákkal szemlélteti a különböző nemzetközi tranzakciók fizetési mérlegbeli el könyvelését. James E. Meade: The Balance of Payments, 1-3. fejezet. Oxford University Press, Lon don, 1952. A fizetési mérleg fogalmainak klasszikus elemzése. Stekler, Lois: Adequacy of International Transactions and Position Data fór Policy Coordination. In: Branson, William-Frenkel, Jacob-Goldstein, Morris (szerk.): International Policy Coordination and Exchange Rate Fluctuations. University of Chicago Press, Chicago, 1990. 347-371. old. A hivatalos folyó fizetési mérleg és a külső adósság adatainak kritikai megközelítése. Stern, Róbert M.-Schwartz, Charles-Triffin, Robert-Bernstein, Edward-Lederer, Walther: The Presentation of the Balance of Payments: A Symposium, Princeton Essays in International Fináncé 123. International Fináncé Section, Department of Economics, Princeton University, 1977. augusztus. Az amerikai fizetési mérleg pre zentációjának változásairól szól. U. S. Bureau of the Budget, Review Committee fór Balance of Payments Statistics: The Balance of Payments Statistics of the United States: A Review and Appraisal. Wa shington D.C., Government Printing Office, 1965. Az amerikai fizetési mérleg el számolási folyamatainak hivatalos újraértékelése. A 9. fejezet a fizetési mérleg hiá nya és többlete megállapításának fogalmi nehézségeit vizsgálja. Árfolyam és devizapiac: az árfolyam-alakulás tőkepiaci megközelítése 1985-ben az amerikai egyetemisták soha nem látott nagy tömege özönlött Európába, hogy megcsodálja a Loire menti kastélyokat, élvezze a toszkán ízeket és London szín házait. Az 1990-es években azonban fiatalabb testvéreik már luxusnak tartották az eu rópai vakációt. Milyen gazdasági tényezők játszottak szerepet abban, hogy a külföldi utazás alaposan megdrágult? Legfőképpen az, hogy a külföldi valuták dollárban mért ára drasztikusan megemelkedett, így az amerikaiak számára drágábbá vált külföldön az étkezés, a szállás és a közlekedés. Valamely valuta egy másikban kifejezett árát valutaárfolyamnak nevezzük. 1999. január 11-én New York-i idő szerint délután négykor 1,1497 dollárért lehetett egy egy ségnyi európai valutát, eurót vásárolni. így az euró dollárban kifejezett árfolyama 1,1497 dollár/euró volt. A valutaárfolyam szorosan összefügg a folyó fizetési mérleg és más makróváltozók alakulásával, ezért a nyitott gazdaság egyik legfontosabb áraránya. A valutaárfolyam, mint egy ország pénzének egy másikéban kifejezett értéke, egy ben egy aktíva ára is, így a valutaárfolyam alakulását is ugyanolyan elvek határozzák meg, mint egy aktíváét. A 12. fejezetben az aktívát a vagyontartás eszközeként határoz tuk meg, amely lehetővé teszi, hogy a jelenbeli vásárlóerőt jövőbelivé alakítsuk. így az aktíva mai ára szorosan összefügg azzal az árukban és szolgáltatásokban kifejezett jö vőbeli vásárlóerővel, amelyet megvásárlója tőle hozamként elvár. Hasonlóképpen, a mai dollár/euró árfolyam szorosan kötődik az árarány jövőbeli várható alakulásához. Mint ahogy a Microsoft-részvény értéke azonnal megugrik, ha a cég kilátásairól kedve ző hírek látnak napvilágot, az árfolyam is azonnal reagál bármely, a valuta jövőbeli értékéről szóló hírre. Ebben a fejezetben a valutaárfolyam nemzetközi kereskedelemben betöltött szere pével foglalkozunk, és azt próbáljuk megérteni, hogy mi határozza meg az árfolyam alakulását. Elsőként azt vizsgáljuk meg, miként lehet az áruk és szolgáltatások külön böző országokban mért árszintjét az árfolyamok segítségével összehasonlítani. Ezt követően bemutatjuk a nemzetközi devizapiac működését, és azt, hogyan alakul ki az egyensúlyi árfolyam a devizapiacon. Végül kifejtjük a tőkepiaci megközelítés lénye gét, vagyis bemutatjuk, hogyan reagál a mai árfolyam a jövőben várható árfolyam megváltozására. HARMADIK RÉSZ Az árfolyam és a nemzetközi műveletek Minden ország valamilyen valutát használ, amelyben az áruk és szolgáltatások értékét kifejezik - az Egyesült Államok a dollárt, Németország az eurót, Nagy-Britannia a fon tot, Mexikó a pesót, Japán a jent, hogy csak egy párat említsünk. A valutaárfolyam azért játszik fontos szerepet a nemzetközi kereskedelemben, mert a különböző országokban termelt áruk és szolgáltatások árát az árfolyam segítségével hasonlíthatjuk össze. Ami kor egy fogyasztó arról dönt, hogy két amerikai autó közül melyiket válassza, összeha sonlítja a dollárban mért árukat, például a 38 ezer dollárt, amelyet egy Lincoln Continentalért kell fizetnie a 19 ezer dollárral, amennyibe egy Ford Taurus kerül. Hogyan vethetők össze azonban ezek az árak egy Japánból importált, két és félmillió jenbe kerü lő Subaru értékével? Ahhoz, hogy az értékeket össze tudjuk hasonlítani, ismernünk kell a dollár és a jen relatív árát. A különböző valuták egymáshoz viszonyított árát a napilapok pénzügyi rovatai közlik. A 13.1. táblázat a Wall Street Journal alapján a különböző valuták dollárárfolyamát mutatja 1999. január 11-én délután négy órakor a New York-i piacon. Vegyük észre, hogy az árfolyamot kétféleképpen is kifejezhetjük: egy külföldi valuta dollárban kifeje zett értékeként (például 0,009198 dollár/jen alakban), vagy a dollár külföldi valutában 13.1. táblázat. Árfolyamjegyzések CURRENCY TRADING EXCHANGE RATES Monday.Januaryl 1,1999 The New York loreign exchange mid-rates below apply to trading among banks in amoun(sof$1 millión and more, as quotedat 4 pm Easlern timeby Telerateand ölhet sources. Fteíaii transactions provide fewer umts ot toreign currency per dollár. Rates lor the11 Eurocurrencycountries arederivedtromthelatest dollar-euro rateusing the exchange ratios set 1/1-99. Currency U.S.$equiv. per U.S. $ Country Mon Fri Mon Fri Argentína (Peso) 1.0001 10005 9999 9995 Ausztrália (Ooliar) ........ 6389 6389 1.5652 1.5652 Ausztria (Schillmg). ......... 08355 08416 11969 11.883 Bahrain (Dinár) ... ........ 26525 2.6525 .3770 3770 .02871 Belgium(Franc) 35.087 ........ 01850 34.836 ........ 8260 Brazil (Reál) 1.2107 1.2099 8265 1.6427 8ritain (Pound) ........ 16293 6138 .6088 1 monlh lorward .... ........ .6144 1 6277 1.6412 .6093 3 monlhs lorward ............ 1.6394 6149 16262 .6100 6 months lorward ....... 1.6384 16255 .6104 6152 Canada (Dollár) ..................6641 .6609 1.5057 1.5132 1 month forward . ..................6641 .6609 1.5057 1.5132 3 months lorward ..................6642 1.5127 .6611 15055 6 monlhs torward . ................. 6646 .6662 1.5046 1.5010 Chile (Peso) ...... ............... 002118 .002129 472.05 469.60 China (Renmmbl) ....... 1208 .1208 8.2797 8.2796 Columbia (Peso) . .............. 0006480 0006480 1543.20 154320 Czeh Rep.(Koruna) Commercial rate . ............ 03276 .03305 30.525 30.260 Denmark(Krone) ........ 01552 64441 0.1552 64427 Equador (Sucre) Floatmg rate ....... 0.0001457 0 0001457 686300 6863.00 Finland (Markka) ....... 0.1934 0.1944 5.1715 51438 Francé (Franc)...... ........ 01753 0.1765 5.7055 56646 1monthlorwaid .............. 01756 0.1768 5.6960 56561 3 months torward .. ........ 01761 01773 5.6795 5.6389 0.1769 6 months lorward ........ 0.1782 56516 5.6112 Germany (Mark) ........ 05878 0.5921 1.7012 16890 16984 1 months lorward ............ 05888 0.5930 1.6865 05905 1.6934 3 months forward ....... 0.5948 1.6813 05934 0.5977 6 months forward.......... 1.6851 1.6731 0.003558 0.003568 281.02 Greece (Drachma) 28030 Hong Kong (Dollár) ................. 1291 1291 77485 7.7485 Hungary (Forint).................... 004627 004639 216.11 215.57 .02352 42.590 India (Rupee) ..... ................ 02348 42.515 Indonesia (Rupiah) .............. 0001254 .0001254 7975.00 7975.00 1.4704 14598 .6850 freland (Punt)....... ........ .6801 .2444 4.0580 Israel (Sékel)......................... 2464 40909 Italy (Líra) Japan(Yen) ................. 1 month lorward ......... 3 months lorward ......... 6 monlhs torward.......... Jordán (Dinár).............. Kuwait (Dinár) Lebanon(Font).............. Malaysia (Rmggitb)........ Malta (Líra) ............... Mexico(Peso) Floanng rale............... Netherland(Guilder) ........ New Zeeland(Dollár)........ Norway(Krone)............. Pakistan(Rupee) ............ Pero(newSol)............... Philippines (Peso)........... Poland(Zloly)................ Portugál (Escudo)............ Ftussia (Ruble) (a) SaudiArabia(Riyai) Singapore(Dollar)........... SlovakRep.(Koruna)........ South Africa(Rand) South Korea (Won)......... Spain (Peseta) .......... Sweden (Krona)............. Smritzefland(Frank) ........ 1 month forward .......... 3 monlhs lorward 6 months forward.......... Taiwan(Dollár).............. Thailand(Bahl).............. Turtey(Lira) ................ United ArabíOirham)......... Uruguay (New Peso) Financial.................. Venezuela (Bolivár) ......... 0005967 .009198 .009198 .009199 .009200 1.4114 3.3167 0006629 2628 2.6497 0005981 009015 .009015 .009016 .009017 1.4114 3.3167 .0006629 2632 2.6497 1676.00 108.72 108.72 108.71 108.69 .7085 3015 150850 3.8050 .3774 1672.08 110.93 110.93 110.92 110.90 7085 .3015 1508.50 3.8000 3774 .1005 .1015 9.9550 9.8550 .5217 .5255 1.9168 1.9030 .5468 .5360 18288 1.8657 .1351 .1345 7.4007 7.4366 .02054 48.360 .02068 48.690 .3131 .3209 3.1935 3.1165 .02656 02629 37.650 38.040 .2901 2878 3.4475 34745 .005735 .005776 174.38 173.13 .04274 04564 23.400 21910 .2663 2666 3.7550 3.7505 5983 5965 1.6715 1.6765 .02711 .02726 36880 36.688 1682 .1726 59450 5.7950 .0008529 0008532 1172.50 117200 .006910 .006960 144.72 143.68 .1262 7.8378 7.9260 .1276 .7140 .7176 1.4005 1.3935 .7166 .7200 1.3955 1.3889 7242 1.3879 .7205 1.3808 .7268 .7306 1.3758 13688 .03111 .03110 32.147 32.158 02662 36.375 .02749 37.570 .00000310 .00000314 322375.00 31818500 .2724 2723 3.6705 3.6730 .09149 001764 -- .09149 .001764 10.930 566.75 10.930 566.75 14124 1.4077 .7104 .7080 SO R........................ 1.1497 1.1580 .8698 Euro........................ .8636 Special Drawing Rights (SOR) are based on exchange rates fór the U.S.. Germán, British, French, and iapan currencies. Source: International Monetary Fund. a - Russian Central Bank rate. Trading bánd lowered on 8/17/98. b - Government rate. Forrás: The Wall Street Journal, 1999. január 12. Újraközlés a Dow Jones, Inc. engedélyével. Belföldi és külföldi árak Ha ismerjük két ország valutájának egymáshoz viszonyított árfolyamát, kiszámíthatjuk az egyik ország exportárát a másik ország valutájában. Hány dollárért tudnánk például egy 50 fontba kerülő skót gyapjúpulóvert megvásárolni? A dollárban mért árat úgy kaphatjuk meg, hogy megszorozzuk a pulóver fontban mért árát (50) a font dollárban mért árával, vagyis a dollár/font árfolyammal. Ha (az amerikai típusú árfolyamjegyzés szerint) az árfolyam 1,5 dollár/font, akkor a pulóver dollárban kifejezett ára (1,50 $/£) x (50 £) = 75 $. A dollár/font árfolyam megváltozása módosítaná a pulóver dollárban mért árát. Ha az árfolyam 1,25-re csökken, akkor változatlan fontban kifejezett árszint mellett a puló ver dollárban kevesebbe kerülne: (1,25 $/£)x (50 £) = 62,5 $. Ha a font/dollár árfolyam 1,75-re emelkedik, a pulóver dollárára a következőre nő: (1,75 $/£) x (50 £) = 87,5 $. Az árfolyam megváltozását le-, illetve felértékelődésnek nevezzük. A font dollárral szembeni leértékelődése azt jelenti, hogy a font dollárban mért ára csökken, például 1,5 dollár/fontról 1,25 dollár/fontra. Az előző példa tanulsága szerint minden más tényező változatlansága mellett az ország valutájának leértékelődése a külföldiek számára ol csóbbá teszi az ország termékeit. A font dollárban kifejezett árának emelkedése - példá ul 1,5 dollár/fontról 1,75 dollár/fontra - a font dollárral szembeni felértékelődését je lenti. Hasonlóképpen, minden más tényező változatlansága mellett az ország valutájá nak felértékelődése a külföldiek számára drágábbá teszi az ország termékeit. Az árfolyamváltozás ugyanakkor azt az árat is módosítja, amelyet a britek az ameri kai árukért fizetnek. Ha a font/dollár árfolyam értéke 1,5, akkor egy 45 dollárba kerülő amerikai farmernadrág fontban kifejezett ára (45 $)/(l,5 $/£) = 30 £. Amikor a dollár/ font árfolyam 1,5-ről 1,25-re csökken, akkor egyrészt a font leértékelődik a dollárral szemben, másrészt a dollár fontban kifejezett ára emelkedik, vagyis a dollárfelértékelő dik a fonttal szemben. A dollár felértékelődése drágábbá teszi a britek számára az ame rikai farmernadrágot, mivel annak fontban mért értéke emelkedik: 13. FEJEZET mért áraként (például 108,72 jen/dollár alakban). Az első fajta árfolyamjegyzést (a dol lár/külföldi valuta alakút) közvetlennek vagy amerikai típusúnak, a másodikat (a külföl di valuta/dollár alakút) közvetettnek vagy európai típusúnak nevezzük. A háztartások és vállalatok a külföldi árakat a valutaárfolyam segítségével fordítják le hazai pénznemre. Ha a hazai és az importált termékek árát sikerült azonos pénznem ben kifejezniük, a gazdasági szereplők kiszámíthatják a nemzetközi kereskedelmi áram lásokat meghatározó árarányokat. HARMADIK RÉSZ (45 $)/( 1,25 $/£) = 36 £. Ha a dollár/font árfolyam 1,5-ről 1,75-re nő - amely a font dollárral szembeni felér tékelődését, míg a dollár fonttal szembeni leértékelődését jelenti -, a farmernadrág font ban mért ára csökken: (45 $)/( 1,75 $/£) = 25,71 £. A fenti példákból látható, hogy zavaró lehet, ha az árfolyam megváltozására fel-, illetve leértékelődésként hivatkozunk, hiszen ha egy valuta felértékelődik egy másikkal szemben, egyidejűleg a másik szükségszerűen leértékelődik az elsőhöz viszonyítva. Hogy ne zavarodjunk össze az árfolyamok elemzésekor, mindig figyelnünk kell arra, hogy a két vizsgált valuta közül melyik értékelődött fel vagy éppen le a másikhoz képest. Ha felidézzük, hogy a dollár fonttal szembeni leértékelődése egyben a font dollárral szembeni felértékelődését jelenti, az alábbi következtetésre jutunk. Ha egy ország valu tája leértékelődik, akkor a külföldiek számára olcsóbbá válik az ország exportja, míg a hazai lakosok számára megdrágul a külföldről származó import. A felértékelődés hatá sa éppen ellentétes: a külföldiek többet fizetnek az ország exporttermékeiért, míg a ha zaifogyasztók kevesebbet a külföldi árukért. Valutaárfolyam és relatív árak Az import- és exportcikkek keresletét csakúgy, mint bármely áruét és szolgáltatásét a relatív árak, például a pulóver és a farmernadrág közötti árarány, határozzák meg. Az eddigiekben beláttuk, hogy a valutaárfolyam segítségével a gazdasági szereplők közös pénzegységre számíthatják át és így összehasonlíthatják a hazai és külföldi pénzben kifejezett árakat. Ha egy lépéssel továbbmegyünk, azt is beláthatjuk, hogy az árfolyam lehetővé teszi, hogy a gazdasági szereplők a különböző pénznemben kifejezett áruk és szolgáltatások relatív árait meghatározzák. Ha egy amerikai arról dönt, hogy mennyi pénzt költsön amerikai farmernadrágra és mennyit skót pulóverre, akkor azonos valutában kell kifejeznie a termékek árát, hogy meghatározza a pulóver farmernadrágban kifejezett értékét. Az előbbi számításaink sze rint 1,5-szeres dollár/font árfolyam mellett az 50 fontba kerülő skót pulóverért egy ameri kainak 75 dollárt kell fizetnie. Mivel az amerikai farmernadrág 45 dollárba került, a puló ver farmernadrágban kifejezett ára (75 dollár/pulóver)/(45 dollár/farmernadrág) = 1,67 farmernadrág/pulóver. Természetesen egy fontban kalkuláló brit számára ugyanez az árarány adódik: (50 font/pulóver)/(30 font/farmernadrág) = 1,67 farmernadrág/pulóver. A 13.2. táblázat a két termék árarányát mutatja a dollár/font árfolyam különböző értékei (1,25, 1,5 és 1,75) mellett, azzal a feltételezéssel, hogy a farmernadrág dollár ban, illetve a pulóver fontban kifejezett árát az árfolyamváltozás nem befolyásolja. El lenőrzésként számoljuk ki a táblázatban szereplő relatív árakat, és lássuk be, hogy ugyan azok az árarányok adódnak egy amerikai és egy brit számára. A táblázatban szereplő számítások szerint ha a termékek ára nem változik, a dollár fonttal szembeni felértékelődése a pulóvert farmernadrágban kifejezve olcsóbbá teszi Valutaárfolyam (dollár/font) Relatív ár (farmernadrág/pulóver) 1,25 1,39 1,50 1,67 1,75 1,94 Megjegyzés: A fenti számítások során változatlan, 45 dolláros farmernadrág- és 50 fontos puló verárat tételeztünk fel. (minden egyes farmernadrágért több pulóvert vehetünk), míg a dollár leértékelődése a pulóvert farmernadrágban kifejezve megdrágítja (minden egyes farmernadrágért keve sebb pulóvert kapunk). A számítások általános elvet szemléltetnek: minden más tényező változatlansága mellett egy ország valutájának felértékelődése exportjának relatív árát növeli, importjának relatív árát pedig csökkenti. Fordítva pedig: a leértékelődés hatá sára az ország exportja relatíve olcsóbbá, importja relatíve drágábbá válik. A devizapiac Ahogyan a gazdaságban minden ár a kereslet és kínálat kölcsönhatása nyomán alakul ki, a valutaárfolyamot is a háztartások, vállalatok és pénzügyi intézmények vételi és eladási szándékai határozzák meg. Azt a piacot, amelyen a nemzetközi valuták kereske dése folyik, devizapiacnak nevezzük. A devizapiac szereplői A devizapiac legfontosabb szereplői a kereskedelmi bankok, a külkereskedelemben részt vevő vállalatok, a nem banki pénzügyi intézmények (a befektetési alapok vagy a bizto sító társaságok) és a központi bankok. Magánemberek is beléphetnek a devizapiacra egy turista például, amikor a szálloda recepciójánál pénzt vált -, ám ezek a készpénzes tranzakciók a teljes devizakereskedelem töredékét teszik csak ki. A devizapiac legfontosabb szereplői és feladataik a következők: 1. Kereskedelmi bankok. A kereskedelmi bankok a devizapiac központi szereplői, mert mindén jelentős nemzetközi tranzakció nyomán a világ különböző pénzügyllcőzpontjaiban tartozások és követelések keletkeznek a kereskedelmi bankoknál vezetett számlákon. így a devizapiaci műveletek döntő többsége különböző valutában denomi nált bankbetétek cseréjét jelenti. Vegyünk egy példát. Tegyük fel, hogy az Exxon 160 000 eurót szeretne fizetni né met szállítójának. Először az Exxon árfolyam-ajánlatot kap kereskedelmi bankjától, a Third National Banktól. Ezután a vállalat utasítja a Third Nationalt, hogy terhelje meg a dollárszámláját, és fizesse ki a 160 000 eurót a szállító német banknál vezetett számlá jára. Ha a Third National 1,2 dollár/eurós árfolyamot jegyez az Exxonnak, akkor az Exxon bankszámlájáról 192 000 (= 1,2 dollár/euró x 160 000 euró) dollárt emel le. A tranzakció végeredményeként a Third National Bank elcserélt egy 192 000 dolláros 13. FEJEZET 13.2. táblázat. A dollár/font árfolyam és az amerikai farm ernadrág és a brit pulóver relatív ára HARMADIK RÉSZ betétet (amely az eurót eladó német bankhoz került) egy 160 000 eurós betétre, amelyet az Exxon német szállítójának kifizetésére fordít. Ahogy a fenti példa mutatja, a bankok a devizapiac mindennapos szereplői, hiszen ügyfeleik - főként a vállalatok - devizaigényeinek kielégítése szokásos napi munkame netük részét képezi. Ezen túl a bankok más bankok számára is jegyeznek árfolyamot, amelyen hajlandók valutát venni, illetve eladni. A bankok közötti devizakereskedelem - amelyet bankközi kereskedelemnek nevezünk - teszi ki a devizapiaci forgalom leg nagyobb részét. A 13.1. táblázatban szereplő árfolyamok bankközi jegyzések, vagyis olyan árak, amelyeket a bankok egymásnak számítanak fel. A bankközi árfolyamon csak egymillió dollárnál nagyobb tételekkel kereskednek. A vállalati ügyfelek számára elérhető úgynevezett „kiskereskedelmi” (retail) árfolyam általában kevésbé kedvező, mint a „nagykereskedelmi” (Wholesale) bankközi árfolyam. A kétféle árfolyam közötti különbség a banki szolgáltatás ellentételezése. A nagy kereskedelmi bankok széles körű nemzetközi tranzakcióik miatt alkalmasak arra, hogy a különböző devizák eladóit és vevőit összehozzák. Egy multinacionális vál lalat számára, ha 100 ezer dollárt svéd koronára szeretne váltani, bonyolult és költséges lehet olyan vállalatot találni, amely éppen megfelelő mennyiségű svéd koronát kíván eladni. Mivel a bank egyetlen nagy koronavásárlási művelettel több ügyfelét is kiszol gálja, jelentősen csökkentheti a keresés költségeit. 2. Vállalatok. A több országban is működő vállalatok esetében gyakori, hogy bevé teleik vagy kiadásaik pénzneme eltér székhelyük országának hivatalos fizetőeszközé től. Az IBM-nek például, ha bért fizet a mexikói üzemében dolgozó munkásoknak, pesóra van szüksége. Ha az IBM bevételei kizárólag az egyesült államokbeli számítógép-eladásaiból, dollárban keletkeznek, akkor a devizapiacon dollárért megvásárolhat ja a bérfizetéshez szükséges pesomennyiséget. 3. Nem banki pénzügyi intézmények. Az elmúlt években a pénzügyi piacokkal kap csolatos korlátozások jelentősen enyhültek az Egyesült Államokban, Japánban és más országokban. A deregulációs folyamat lehetővé tette a nem banki pénzügyi intézmé nyek számára, hogy ügyfeleiknek a szolgáltatások szélesebb skáláját kínálják, gyakran olyanokat is, amelyek nem különböznek a hagyományos banki szolgáltatásoktól. Ezek közé tartoznak a devizaműveletek. Az intézményi befektetők, például a nyugdíjalapok, gyakran bekapcsolódnak a devizakereskedelembe. 4 .Központi bankok. Az előző fejezetben megtanultuk, hogy a központi bankok néha devizapiaci intervenciót alkalmaznak. Bár ezek a műveletek általában nem jelentős össze gűek, mégis számottevő hatást gyakorolnak a devizapiacra. Ennek az az oka, hogy a devizapiaci szereplők komoly figyelemmel kísérik a központi bankok lépéseit, és ezek ből próbálnak következtetni az árfolyam alakulását meghatározó jövőbeli makrogazda sági politikára. Bár a jegybankon kívüli kormányzati intézmények is bekapcsolódhat nak a devizapiaci kereskedésbe, a központi bankok a leggyakoribb hivatalos szereplők. A világ számos pénzügyi központjában zajlik devizakereskedelem, a legnagyobb volu menű műveletek színhelyei olyan nagyvárosok, mint London (a legnagyobb piac), New York, Tokió, Frankfurt és Szingapúr. A világot átfogó devizakereskedelem, különösen az utóbbi években, hatalmas méreteket öltött. 1989 áprilisában a globális devizakeres kedelem átlagos napi értéke 500 milliárd dollár fölött volt, amelyből a londoni forga lom 187, a New York-i 129, a tokiói 115 milliárddal részesedett. Kilenc évvel később, 1998 áprilisában a nemzetközi devizakereskedelem napi forgalma 1700 milliárd dollárt ért el, amelyből 637 milliárddal Londonban, 351 milliárddal New Yorkban, 149 milli árddal Tokióban kereskedtek.1 A közvetlen telefonvonal, a fax és az internet a devizakereskedelem legfontosabb központjait egyetlen hatalmas, éjjel-nappal üzemelő világpiaccá kapcsolja össze. A pil lanatonként napvilágra kerülő gazdasági hírek azonnal elérnek a világ bármely pontjá ra, és lázas reakciót válthatnak ki a piaci szereplőkből. A New York-i központú bankok és vállalatok, lévén más időzónákban is fiókjuk, akkor is aktívak maradhatnak a deviza piacon, ha a New York-i devizapiac már bezárt. A devizakereskedők akár saját ottho nukból is lebonyolíthatnak piaci műveleteket, ha az éjszaka folyamán fontos hírt kap nak egy távoli földrész pénzügyi központjából. Az olyan eszközök, mint a Reuter Pocketwatch, egy tenyér nagyságú hordozható monitor, lehetővé teszik a hongkongi, torontói, londoni és más városbeli kereskedők számára, hogy gyakorlatilag megszakítás nélkül figyelemmel kísérjék a legfontosabb árfolyamok alakulását. A pénzügyi piacok szoros integrációja azt jelenti, hogy nem alakulhat ki lényeges különbség a New Yorkban reggel kilenckor jegyzett dollár/euró árfolyam és az ugyan ekkor (helyi idő szerint délután kettőkor) Londonban kialakuló dollár/euró árfolyam között. Ha New Yorkban 1,1, míg Londonban 1,2 dollárért lehetne euróhoz jutni, akkor arbitrázsra, azonnali kockázatmentes profitszerzésre lenne lehetőség, hiszen az olcsón vett devizát drágán adhatnánk tovább. A fenti árfolyamok mellett például egy devizake reskedő 1,1 millió dollárért vásárolhatna New Yorkban egymillió eurót, és azonnal el adhatná Londonban 1,2 millió dollárért, így 100 ezer dolláros biztos nyereségre tehetne szert. Ha minden devizakereskedő megpróbálná kihasználni ezt a profitszerzési lehető séget, akkor a növekvő New York-i eurókereslet felhajtaná az euró ottani árát, míg a londoni eurókínálat emelkedése levinné az euró árát Londonban. A New York-i és lon doni árfolyamjegyzések különbsége így nagyon gyorsan eltűnne. Mivel a devizake reskedők arbitrázslehetőségek után kutatva állandóan figyelik a számítógép képernyő jét, a ritka lehetőségek általában csekély mértékű és rövid ideig fennálló árkülönbséget jelentenek. 1 Az 1989. áprilisi adatok a New York-i Federal Reserve Bank, a Bank of England, a Bank of Japan, a Bank of Canada, valamint a francia, olasz, holland, szingapúri, Hong Kong-i és az ausztrál monetáris hatóságok egyidejű felméréséből származnak. Lásd Japanese Influence Grows in Global Currency Markét. Wall Street Journal, 1989. szeptember 14. Cl. old. Az 1998 ápri lisában készült felmérés eredményeiről lásd Euro Dawn Promises Challenge to Mighty $. Financial Times, 1998. szeptember 30. 6 . old. Az 1980-as években az Egyesült Államok átla gos napi devizapiaci forgalma mindössze 18 milliárd dollár körül alakult. 13. FEJEZET A devizapiac jellemzői HARMADIK RÉSZ Bár a devizapiaci tranzakciók elvben bármely két valutára vonatkozhatnak, a leg több bankközi művelet során amerikai dollárt cserélnek valamely külföldi fizetőesz közre. Ez akkor is így van, ha a bank történetesen egy nem dollár valutáért egy másik nem dollár valutát akar vásárolni. Ha például egy bank svájci frankot szeretne izraeli sékelre cserélni, általában a frankot dollárért adja el, majd az így kapott dollárért vásárol sékelt. Bár ez az eljárás talán körülményesnek tűnik, a bank számára olcsóbb, mintha megpróbálna felkutatni egy olyan sékeltulajdonost, aki éppen svájci frankot szeretne vásárolni. A dolláron keresztül lebonyolított kereskedelem költségelőnye az Egyesült Államok kiemelt világgazdasági jelentőségéből következik. A dollárban lebonyolított nemzetközi tranzakciók olyan óriási volumenűek, hogy viszonylag könnyű olyan part nert találni, aki a dollárral a svájci frank vagy éppen az izraeli sékel ellenében szeretne kereskedni. Viszonylag ritka azonban az olyan művelet, amely svájci frank és izraeli sékel közvetlen cseréjét igényelné.2 A devizaügyletekben betöltött kitüntetett szerepe miatt a dollárt gyakran közvetítő valutának is nevezik. A közvetítő valutát gyakran használják olyan nemzetközi szerző dések pénznemeként, amelyekben a szerződő felek székhelye/lakhelye nem a közvetítő valutát kibocsátó országban van. Elterjedt vélekedés szerint az 1999 elején bevezetett euró a dollárral egyenrangú közvetítő valutává válhat. Az angol font azonban, amely valaha a dollár utáni legfontosabb nemzetközi valuta volt, veszített jelentőségéből.3 Azonnali és határidős árfolyamok Az eddig tárgyalt devizapiaci műveletek azonnal lejátszódnak: két fél megegyezik, hogy bankbetéteket (folyószámla-követeléseket) cserélnek el, és nyomban nyélbe ütik az üz letet. Az ilyen ügyletet azonnali műveletnek, a rájuk érvényes árfolyamot azonnali ár folyamnak nevezzük. Az azonnali kifejezés kissé félrevezető lehet, mert még az azonnalinak nevezett műveleteket is csak az üzlet megkötése után két nappal teljesítik. A késedelmet az okoz za, hogy a fizetési megbízások rendezése (például a csekk beváltása) a bankrendszeren keresztül általában két napot vesz igénybe.4 Tegyük fel, hogy az Apple Computer a londoni National Westminster Banknál ve zetett számláján lévő angolfont-követelését eladja a San Franciscoi Bank of Americának, mert az előnyösebb azonnali árfolyamajánlatot tesz neki, mint a Wells Fargo, amely nél egyébként a dollárszámláját vezeti. Június 20-án, hétfőn az Apple a National West 2 3 4 A svájci frank/izraeli sékel árfolyam kiszámítható a dollár/sékel és a dollár/frank árfolyam hányadosaként. Ha a dollár/frank árfolyam 0,8, a dollár/sékel pedig 0,2, akkor a frank/sékel árfolyam 0,2 $/sékel/0,8 $/frank = 0,25 frank/sékel. A devizakereskedők a nem dollár valu ták egymáshoz viszonyított árfolyamát keresztárfolyamnak nevezik. A közvetítő valutákról bővebben lásd Portes, Richard-Rey, Hélene cikkét: The Emergence of the Euro as an International Currency. Economic Policy, 26. 1998. április, 307-343. old. Fontos kivételt jelent az amerikai és kanadai dollár New York-i kereskedelme. Ezeket a devi zaműveleteket egynapos késéssel hajtják végre. A nemzetközi bankok jelenleg is dolgoznak azon, hogy a fizetési késedelmet csökkentsék. 13. FEJEZET minsterre kiállított csekkel kifizeti a Bank of Americának a fontot, míg a Bank of America az üzlet dollárellenértékét átutalja az Apple Wells Fargónál vezetett számlájára. Két munkanappal későbbig, azaz június 22-e, szerda előtt azonban sem az Apple nem hasz nálhatja a megvásárolt dollárt, sem a Bank of America a fontot. Devizapiaci szakszóval az azonnali tranzakció értéknapja - vagyis az a nap, amikor a felek ténylegesen hozzá juthatnak megvásárolt valutáikhoz - két nappal az üzletkötés után van. A devizapiaci ügyletek néha a két napot meghaladó értéknapot jelölnek ki - 30, 90, 180 napot, vagy akár több évet is. Az ilyen tranzakciókra vonatkozó árfolyamjegyzést határidős (forward) árfolyamnak nevezik. Egy 30 napos határidős (forward) ügylet keretében a felek április elsején megállapodhatnak például abban, hogy május elsején azonnali ügylet keretében 100 ezer fontot 155 ezer dollárra cserélnek. A 30 napos határ idős árfolyam így 1,55 dollár/font, és ez az érték általában mind az azonnali árfolyam tól, mind a más értéknapokra vonatkozó határidős árfolyamoktól eltér. Ha a ma rögzí tett határidős árfolyamon egy későbbi időpontban fontot adunk el dollárért, akkor azt mondjuk, hogy „határidőre eladtuk a fontot”, illetve „határidőre vettünk dollárt”. A 13.1. táblázat a legkeresettebb valuták határidős árfolyamait mutatja. (A határidős árfolyamok, ha feltüntetik őket, általában a megfelelő azonnali árfolyamok alatt találha tók.) Bár a határidős és azonnali árfolyamok nem szükségképpen egyenlők, szorosan együtt mozognak, mint ahogy az a 13.1. ábrán a dollár/font árfolyamra vonatkozóan látszik. A fejezet függelékében azt tárgyaljuk, hogyan határozódik meg a határidős ár folyam, és magyarázatot kapunk a határidős és azonnali árfolyammozgások közötti szoros kapcsolatra. A következő példa azt szemlélteti, hogy miért lehet előnyös a kereskedő feleknek határidős (forward) ügyleteket kötni. Tegyük fel, hogy egy amerikai rádiót importál Japánból, és tudja, hogy a 30 nap múlva érkező áruért jennel kell fizetnie japán szállító jának. Az amerikai importőr 100 dollárért tud eladni egy japán rádiót, és 9000 jent kell érte fizetnie a szállítójának, így profitja a dollár/jen árfolyamtól függ. A jelenlegi azon nali, 0,0105 dollár/jen árfolyamon az importőr (0,0105 dollár/jen) x (9000 jen/rádió) = 94,5 dollárt fizet egy rádióért, így minden importált rádión 5,5 dollár nyereséget köny velhet el. Az importőr azonban csak akkor tudja kifizetni a szállítót, ha a rádiószállít mány megérkezik, és azt sikerül eladnia. Ha a következő 30 napban a dollár váratlanul leértékelődik 0,0115 dollár/jen árfolyamra, akkor az importőrnek (0,0115 dollár/jen) x (9000 jen/rádió) = 103,5 dollár/rádió költsége keletkezik, ami rádiónként 3,5 dollárnyi vesztesége t jelent. Az árfolyamkockázat kiküszöbölésére az importőr 30 napos határidős (forward) ügyletet köthet a bankjával. Ha megegyeznek, hogy a bank 30 nap múlva 0,0107 dolláros árfolyamon ad el jent az importőrnek, akkor az importőr számára biztossá válik, hogy pontosan (0,0107 dollár/jen) x (9000 jen/rádió) = 96,3 dollár/rádió egy ségárat fizet a szállítónak. Ha az importőr tehát határidőre vásárol jent és ad el dollárt, garantált 3,7 dolláros nyereségre tesz szert minden eladott rádión, és így biztosítja magát az ellen, hogy egy hirtelen árfolyamváltozás miatt a nyereséges importügylet veszteségessé váljon. A következőkben, ha külön nem utalunk rá, árfolyamon mindig az azonnali árfolya mot értjük. HARMADIK RÉSZ Árfolyam ($/£) Az azonnali és határidős árfolyamok szorosan együtt mozognak. Forrás: OECD, Main Economic Indicators. Az ábrán az azonnali és a 90 napos határidős árfolyamok hónap végi értékei szerepelnek. 13.1. ábra. A dollár/font azonnali és határidős árfolyama, 1974-1998 A devizaswap A devizaswapügylet egy valuta azonnali eladásának és határidős visszavásárlásának összekapcsolása. Képzeljük el például, hogy egy multinacionális vállalatnak eladásai ból egymillió dollár bevétele keletkezett, és tudja, hogy három hónap múlva ezt az össze get ki kell fizetnie kaliforniai szállítójának. A vállalat eszközmenedzsmenttel foglalko zó részlege az egymillió dollárt időközben szeretné svájci frankba fektetni. Egy három hónapos dollár/frank devizaswapügylet alacsonyabb közvetítői díjjal járhat, mint az a két különálló tranzakció, amelynek keretében egyrészt dollárt adnának el azonnali sváj ci frankért, másrészt a határidős piacon a svájci frankot dollárért. A devizaswapügyletek jelentős arányban részesednek a teljes devizakereskedelemből. Futures és opciós ügyletek A devizapiacon számos olyan pénzügyi eszközzel kereskednek, amelyek (a határidős szerződéshez hasonlóan) különböző devizák jövőbeli cseréjét is magukban foglalják. A szabványosított piaci cserelehetőségek mind feltételeikben, mind lejáratukban külön bözhetnek a forward szerződésekben rögzítettől, így a kereskedők számára további le hetőséget jelentenek az árfolyamkockázat kiküszöbölésére. Az ilyen pénzügyi eszkö zök jó része alig húsz éve van jelen a szervezett piacon. Amikor a szervezett piacon futures szerződést kötünk, olyan ígéretet vásárolunk meg, amelynek értelmében egy rögzített jövőbeli időpontban meghatározott mennyisé gű devizát kapunk. Ugyanezt persze úgy is elérhetjük,: ha valakivel (magánféllel) forward A devizaeszközök kereslete Az eddigiekben megvizsgáltuk, hogy a bankok, vállalatok és más intézmények hogyan kereskednek devizabetétekkel a nap 24 órájában működő világméretű devizapiacon. Ahhoz, hogy megértsük, mi határozza meg a devizapiaci árfolyamot, elsőként azt kell tisztáznunk, hogy mi alakítja a legfontosabb piaci szereplők különböző devizák iránti keresletét. Egy devizaeszköz keresletét ugyanolyan megfontolások befolyásolják, mint bár mely más aktíva keresletét. A legfontosabb tényező az eszköz jövőbeli értékére vonat kozó várakozásunk. Egy devizabetét jövőbeli értéke két tényezőtől függ: a betéti ka mattól és a más pénznemekhez viszonyított devizaárfolyam várható megváltozásától. Aktívák és aktívahozamok Ahogy a korábbiakban láttuk, az emberek sokféle formában tarthatják vagyonukat: rész vényben, kötvényben, készpénzben, ingatlanban, borkülönlegességben, gyémántban és így tovább. A vagyonszerzés (a megtakarítás) célja a jelenbeli vásárlóerő jövőbelivé alakítása. Sokféle okból takaríthatunk meg: hogy gondoskodjunk nyugdíjas éveinkről vagy örököseinkről, vagy egyszerűen csak mert többet keresünk, mint amennyire egy adott évben szükségünk van, és így inkább tartalékolunk a szűkebb esztendőkre. 13. FEJEZET ügylet keretében megállapodunk, hogy a megfelelő mennyiségű devizát a kérdéses idő pontra leszállítja. Míg azonban a forward ügylet esetében mindenképpen teljesítenünk kell a lejáratkor, a futures szerződésünket eladhatjuk a szervezett határidős piacon, így még a lejárat előtt realizálhatjuk az árfolyamváltozásból adódó nyereséget vagy veszte séget. A futures eladása előnyösnek tűnhet például akkor, ha időközben megváltozik a jövőbeli azonnali árfolyamra vonatkozó várakozásunk. A devizaopció (az amerikai típusú - aford.) megvásárlásával jogot szerzünk arra, hogy meghatározott mennyiségű devizát rögzített áron egy ugyancsak rögzített lejárati időpontig bármikor megvásároljunk vagy eladjunk. Az ügylet másik szereplője, az op ció eladója arra vállal kötelezettséget, hogy az opció tulajdonosának kérésére eladja vagy megvásárolja a szerződésben szereplő devizát, míg az opció tulajdonosa nem kö teles élni az opcióban foglalt lehetőségével. Képzeljük el, hogy bizonytalanok vagyunk afelől, hogy a jövő hónapban esedékes devizabevételünk pontosan mikor folyik be. Az árfolyamkockázat kivédésére vásárol hatunk egy eladási opciót, amely feljogosít minket arra, hogy a kapott devizát a hónap során bármikor előre ismert árfolyamon eladhassuk. Ha viszont arra számítunk, hogy a jövő hónapban valamikor külföldi valutában kell fizetnünk, előnyös lehet egy vételi opció, amellyel jogot szerzünk arra, hogy a külföldi fizetőeszközt a hónap folyamán bármikor előre rögzített árfolyamon megvásároljuk. Az opciós szerződések sokféle ak tívára vonatkozhatnak (többek között futures devizaügyletekre is), és a futures szerző désekhez hasonlóan szabadon lehet velük kereskedni a szervezett piacon. HARMADIK RÉSZ Az aktívahozam meghatározása. Mivel a megtakarítás célja a jövőbeli fogyasztás biztosítása, egy aktíva vonzerejét hozama, azaz értékének adott időszak alatti százalé kos változása alapján ítélhetjük meg. Tegyük fel például, hogy 1998 elején 100 dollá rért megvásároljuk a Pénzügyi Igazmondók Rt. egy részvényét. Ha 1999 elején a rész vény egy dollár osztalékot fizet, és árfolyama egy év alatt 100-ról 109 dollárra nőtt, akkor részvény tartásával 1998-ban 10% hozamot érhettünk el - vagyis a kezdeti 100 dolláros befektetésünk értéke 110 dollárra, az egydolláros osztalék és a 109 dolláros aktuális árfolyam (amennyiért a részvényt eladhatnánk) összegére emelkedett. Ha a Pénzügyi Igazmondók Rt. részvénye kifizetné ugyan az egydolláros osztalékot, de árfo lyama 89 dollárra csökkenne, akkor a 100 dolláros befektetésünk egy év múlva mind össze 90 dollárt érne, így mínusz 10%-os hozamot eredményezne. Gyakran nem tudhatjuk biztosan, hogy a megvásárolt aktíva ténylegesen mekkora hozamot fog biztosítani. Mind a részvény után fizetett osztalékot, mind a jövőbeli rész vényárfolyamot nehéz lehet megjósolni. Az aktívákkal kapcsolatos döntésünk így a várható hozamon alapszik. Az adott időszak alatti várható hozam kiszámításához szük ségünk van az eszköz időszak végi értékének előrejelzésére. Az aktíva várható jövőbeli és a jelenbeli vételi ára közötti százalékos eltérés az időszak alatti várható hozam. Amikor egy aktíva hozamát mérjük, a befektetés két időpontbeli értékét hasonlítjuk össze. Az előző példában a Pénzügyi Igazmondók Rt.-részvénybe való befektetés 1998as értékét (100 dollár) vetettük össze az 1999-es értékével (110 dollár), így kaptuk meg a 10%-os éves részvényhozamot. Ezt az értéket dollárhozamnak nevezzük, mivel mind két összehasonlított érték dollárban van kifejezve. A különböző eszközhozamok azon ban más valutában vagy akár árukban, például aranyban is kifejezhetők. A reálhozam. Amikor arról döntünk, hogy milyen aktívában tartsuk a megtakarítá sunkat, a várható reálhozam alapján választunk, azaz az aktíva értékváltozását vala mely, a megtakarító által rendszeresen megvásárolt termékekből álló (reprezentatív) kosárban fejezzük ki. A megtakarítási döntéseinkben tehát csak a várható reálhozam számít, hiszen a megtakarítás alapvető célja a jövőbeli fogyasztás, és csak a reálho zam alapján számíthatjuk ki azt, hogy a jövőben mennyi áruhoz és szolgáltatáshoz jutunk hozzá azért cserébe, hogy ma lemondunk a fogyasztásunk egy részéről (azaz megtakarítunk). Folytassuk az előző példát, és tegyük fel, hogy a Pénzügyi Igazmondók Rt.-rész vénybe való befektetés értéke 1998 és 1999 között 10%-kal emelkedett, ugyanennyivel nőtt azonban minden áru és szolgáltatás ára. Ekkor a befektetés javakban kifejezett vagy reál értelemben vett - értéke nem változott 1998 és 1999 között. A zéró reálhozam mellett a Pénzügyi Igazmondók Rt.-részvény így nem különösebben vonzó befektetés. Bár a megtakarítási döntéseket a várható reálhozam határozza meg, a pénzben kife jezett hozam is hasznos lehet a különböző aktívákon elérhető reálhozamok összehason lítására. Ha a dollárban mért árszínvonal 10 százalékkal emelkedett 1998 és 1999 kö zött, egy ritka borkülönlegesség, amelynek ára 25 százalékkal nőtt, még mindig jobb befektetés, mint egy olyan kötvény, amelynek dollárértéke csak 20 százalékkal lett magasabb. A bor reálhozama 15 százalék (= 25 százalék - 10 százalék), míg a kötvé nyen elérhető reálhozam csak 10 százalék (= 20 százalék - 10 százalék). Vegyük észre, hogy a dollárban mért hozamok különbségének (25 százalék - 20 százalék) meg kell Kockázat és likviditás Minden más tényező azonossága mellett a gazdasági szereplők a magasabb várható reálhozamot biztosító aktívát részesítik előnyben. Az egyes eszközökről szóló későbbi tárgyalás során azonban látni fogjuk, hogy gyakran „minden más tényező” nem azonos. Bizonyos aktívákat a befektetők nem várható reálhozamuk, hanem egyéb tulajdonsága ik miatt értékelnek. A várható reálhozamon kívül egy aktíva két fő jellemzője befolyá solja a megtakarítási döntéseket: a kockázata, vagyis az, hogy mekkora változékonysá got okoz a megtakarító vagyonában, valamint a likviditása, vagyis az, hogy mennyire könnyű az aktívát eladni vagy árukra cserélni. 1. Kockázat. Egy aktíva reálhozama általában nehezen jósolható meg, és utólag gyak ran egészen különbözhet attól, amit a befektetők megvásárlásakor elvárnak. Leg utóbbi példánkban a befektető úgy határozta meg a kötvény várható reálhozamát (10 százalék), hogy a várható dollárhozamából (20 százalék) kivonta a dollárban mért árszínvonal várható növekedését (10 százalék). Ha azonban a várakozása té vesnek bizonyul, és a kötvény dollárértéke nem változik, akkor a kötvényen mínusz 10 százalékos (= 0 százalék - 10 százalék) reálhozamot ér el. A megtakarítók nem szeretik a bizonytalanságot, és nem szívesen tartanak olyan aktívákat, amelyek va gyonuk értékét változékonnyá teszik. Egy magas várható hozammal rendelkező esz köz sokat veszíthet vonzerejéből, ha a realizált hozama erősen ingadozik. 2. Likviditás. Az aktívák abban is különböznek, hogy tulajdonosuk milyen gyorsan és mekkora költséggel tud túladni rajtuk. Egy ingatlan például nem túl likvid eszköz, mert eladása számottevő időt, továbbá ügynökök, közvetítők és jogászok szolgálta tásait igényli. A készpénz ellenben a leginkább likvid aktíva: névértékén bármikor felhasználható áruk vagy aktívák vásárlására. A megtakarítók általában jobban sze retik vagyonuk egy részét likvid eszközökben tartani, hogy elkerüljék azt, hogy vá ratlan költségek felmerülése esetén a kevésbé likvid aktíváikat veszteséggel kelljen eladniuk. Amikor tehát arról döntenek, hogy mennyit tartsanak egy bizonyos aktí vából, várható hozamán és kockázatán kívül a likviditási jellemzőit is figyelembe veszik. 13. FEJEZET egyeznie a reálhozamok különbségével (15 százalék - 10 százalék). Az egyenlőség azért áll fenn, mert az aktívák adott dollárhozama mellett a termékek

Krugman, Obstfeld - Nemzetközi gazdaságtan

Related documents

Products

Support

Krugman, Obstfeld - Nemzetközi gazdaságtan

Related documents

Add this document to collection(s)

Add this document to saved

Suggest us how to improve StudyLib