Uploaded by Dranik Réka

Revesz Emese tezis hun

advertisement
RÉVÉSZ EMESE
„AZ ORSZÁG TÜKRE”
SAJTÓILLUSZTRÁCIÓ MAGYARORSZÁGON 1850-1870
Doktori (PhD) értekezés tézisei
ELTE Bölcsészettudományi Kar
Művészettörténeti Doktori Iskola
Budapest, 2008
A magyarországi illusztrált sajtó 1850-1870 között élte virágkorát, ekkor honosodtak meg a
régióban a modern képesújságok legfőbb típusai. A mintegy félszáz hazai képesújság több ezer
metszetének áttekintése alapján világos fogalmat alkothatunk a sajtókép helyéről és jelentőségéről
az egykorú képzőművészeti életben. E roppant változatos képanyag ismeretében nyilvánvaló,
hogy a sajtókép a kor vizuális kultúrájának olyan egyedi vonásokkal rendelkező formája, amely
indokolja önálló tárgyalását, históriájának különálló elbeszélését.
Egyedi sajátosságai mellett a sajtóképet ezzel párhuzamosan olyan jelenségnek tekintem,
amely éppen összetett kapcsolatrendszere miatt jelent kihívást az ezredforduló művészettörténetírása számára. Sokrétű jellege az ezredforduló művészettörténetének és képtudományának olyan
központi témáival hangzik egybe, mint a kép-szó viszonyok, médiaarcheológiai és narratívakutatások, az eredetiség vagy a művészet piaci vonatkozásainak problémája. Példáján keresztül jól
megragadható
a
képi
reprezentáció
identitásformáló
ereje,
a
kollektív
emlékezet
megkonstruálásában, valamint a közösségi kultuszokban játszott szerepe.
Kép a sajtóban
A folyóiratillusztráció sajátos arculatához nagy mértékben hozzájárul egyedi közege: a sajtó.
Ebből eredeztethetőek olyan speciális vonásai mint aktualitása, narrativitása, szekvenciális-ciklikus
jellege vagy alkalmazott volta. A folyóiratokban megjelenő kép legfőbb jellemzőinek egyike, hogy
eredendően nélkülözi az autonóm kép ismérveit, feladatát akkor tölti be, ha az adott lap
karakteréhez idomul, jelentése pedig csak a folyóirat egészének kontextusában rajzolódik ki.
Megjelenését és értelmezését az is nagyban befolyásolja, hogy a korszak sajtója része a
tömegkommunikáció kibontakozó iparágának, amelynek közvéleményformáló befolyását a
kulturális és politikai elit mind tudatosabban aknázza ki. A sajtókép ilyenformán beágyazódik a
hatalmi intézményrendszer eszköztárába, szerepe roppant nagy a valóságról alkotott kép
megkonstruálásában, a közösségi emlékezet vagy a kollektív identitás verbális és képi toposzainak
megformálásában. E téren határozottan tetten érhető a dolgokra vetett tekintet („gaze”) agitatív,
manipulatív ereje, a képek ismeretközlésbe burkolt vagy szórakoztatásba csomagolt valóságalkotó
hatalma.
Annak ellenére, hogy az 1830-40-es évektől már mind gyakoribbak voltak a sűrű és nívós
képmellékletet nyújtó folyóiratok, a „képes” jelző csak azon újságok címében bukkant fel,
amelyek már szöveg közé tördelt, számonként két vagy annál jóval több illusztrációval jelentek
meg. A szöveg közti képekkel gazdagon illusztrált, 1840-es években kialakuló laptípust a
sajtótörténet „Illustrierte” összefoglaló néven tárgyalja, tehát a „képesújság” elnevezés szoros
értelemben csak erre a lapcsaládra vonatkozik. Noha a műfaj hazai kezdetei még a 18. század
végére visszanyúlnak, kibontakozásuk a reformkorra tehető, amikor – összhangban az európai
sajtó fejlődésével – a magyarországi kínálatban is megjelennek a divatlapok, közhasznú és
enciklopédikus képesújságok, valamint az élclapok első példái. E viszonylag szűkkörű és
rövidéletű kezdeményezéseket követően a képes sajtó igazi virágkora a szabadságharc bukása és a
kiegyezés közötti két évtizedben bontakozott ki. A fellendülő nyomdaipar, valamint a technikailag
képzett metszők és rajzolók új nemzedéke lehetővé tette az illusztrált lapok tömeges előállítását és
terjesztését. A reformkori divatlapok örökösei (Hölgyfutár, Napkelet, Családi Kör) mellett új
szemléletet az enciklopédikus, aktuális képes hetilapok (Vasárnapi Újság, Hazánk és a Külföld,
Magyarország és a Nagyvilág) képviseltek, amelyek alacsony áron nagy számú képet juttattak el
olvasóközönségükhöz. Ezek képkínálatából válogattak a szélesebb közönséget megcélzó
néplapok és egyéb (irodalmi, gyermek) melléklapok. Átmeneti típust képviseltek a divatlapok
illusztrációinak nívóját és az aktuális képeslapok gazdag képkínálatát ötvöző kísérletek (Képes
Újság, Nemzeti Képes Újság, Az Ország Tükre).
Sajtókép és művészet
A sajtókép kötődése művészeti életünkhöz a legkevésbé stílusfogalmak mentén ragadható meg, a
folyóiratillusztráció ugyanis közvetítő (mediális) karakteréből adódóan nem rendelkezett önálló
stiláris arculattal. Linda Nochlin kifejezését kölcsönözve stílusa leginkább „traszparensként”
határozható meg, amennyiben az befogadó, átengedő. Stiláris szempontból a 19. századi grafikus
sajtó tényközlő, dokumentatív hivatásához legközelebb a realizmus eszköztára állt, aktuális
eseményábrázolásai vagy képmásai közlésekor nagy mértékben hagyatkozott is saját tényszerű
potenciáljára, a hitelesség általa megtestesített illúziójára.
A honi keretek között a képes sajtó jelentősége mindenekelőtt a szűk kulturális küzdőtér
megnyitásában volt, hiszen a század derekán kibontakozó demokratikus művészet eszményének
legfőbb ágensei a polgári sajtó és a sokszorosított kép voltak. A hazai művészek és események
általuk kaptak első ízben széleskörű nyilvánosságot, míg a lapok megrendelései révén az alkotók
egy része rendszeres munkaalkalomhoz jutott. A képes sajtó emellett jelentős szerepet játszott a
véleményformáló szakértői gárda megteremtésében, az esztétikai kérdésekben önálló döntések
meghozatalára képes, kritikus publikum megformálásában, valamint e kettő – azaz a kulturális elit
és a nagyközönség – kommunikációjában. E kapcsolatrendszer – a rajzoló mesterektől a
festményreprodukciókig ívelően – meglehetősen sokrétű volt, és amint a kiválasztott példákból is
kitűnik a sajtó „hozzáférhető képei” révén láthatóvá tett művészet meglehetősen nagy szerepet
játszott az általános művészeti ismeretterjesztésben, a közérdekű művészeti döntésekhez kötődő
információk továbbításában, valamint a nemzeti művészet eszményének népszerűsítésében.
Számos egykorú forrás utal arra, hogy a képes vállalkozások kiadói tisztában voltak
tevékenységük műpártoló hivatásával, ízlésnevelő erejével. Némelyik folyóirat tudatosan vállalta
fel a kortárs nemzeti festészet támogatását azáltal, hogy a műegyleti és társulati kiállítások
legkiemelkedőbb darabjait reprodukálta. E nyilvánosság olykor komoly és célzott támogatást
jelentett a pályakezdő művészek számára is. Más lapok újonnan nyílt közgyűjteményeinket
népszerűsítették azzal, hogy alkotásaikat sokszorosítva közölték. Az enciklopédikus folyóiratok
emellett az európai klasszikusok és kortárs művészek népszerűsítésének ügyét is felvállalták. Az
igényesebb lapkiadók éves jutalomképeik kivitelezésekor szabályos versenyre keltek a műegyleti és
társulati műlapokkal. A nemzeti kultúra ügyét előtérbe helyező folyóiratok mindemellett részletes
és naprakész illusztrált beszámolókat adtak olvasóiknak az emlékműállítások vagy a jelentős
középítkezések
alakulásáról.
Képeik
fontos
közvetítő
szerepet
játszottak
művészeti
közvéleményünk kibontakoztatásában, hiszen közvetlen segítséget nyújtottak ahhoz, hogy olvasónézőik önálló véleményt alkothassanak e nagyszabású művészeti vállalkozásokról.
Technikai kísérletek: a „hozzáférhető kép”
A kiadók egykorú csoportosítása szerint a lapok háromféle képet közöltek: képmellékletet, szöveg
közé tördelt képet és jutalomképet. A képes sajtó korai, az 1840-es évekig tartó szakaszában a
folyóiratok
rendszerint
számonként
egy,
mellékletként
megjelentetett
képet
adtak.
Sokszorosításuk technikája rendszerint rézmetszet, majd az 1800-as évek elejétől kőrajz volt.
Mivel a mély- illetve síknyomásos technikák összehangolását nem tudták megoldani a
magasnyomású szöveges oldalakkal, a képeket különállóan, a szövegnél vastagabb, tartósabb és
igényesebb papírra nyomták. Viszonylag későn fejlődött ki a színvonalas szöveg közé tördelt
képek technikai háttere. Ezek technikája jellemzően fametszet (xilográfia) vagy (egy sajátos
technikai megoldás eredményeként) kőrajz volt. A szöveg közti illusztrációk és az egyes
számokhoz csatolt képmellékletek mellett korszakunkban terjedtek el a nagy méretű, igényes
kivitelű, általában kőrajzolatú vagy olajnyomatú műlapok, jutalomképek, amelyeket a kiadók
évente egy vagy több alkalommal küldtek szét rendszeres előfizetőik között.
A hazai esztéták és műértők többsége a képsokszorosításra mint hatékony népnevelő és
ízlésfejlesztő eszközre tekintett. A sajtókép technikai hátterének vázlatos ismertetése rámutat arra
a forrongó, számtalan kísérletet eredményező légkörre, ami a korszak képalkotói eljárásait
jellemezte. Ezt az experimentális miliőt a minél hatásosabb, látványosabb képek, a valósághoz
minél közelebb álló ábrázolások megteremtése jellemezte, amely mögött a képipar szigorúan
átgondolt munkamegosztása és infrastruktúrája húzódott meg. A mind színvonalasabb
jutalomképek kiadása arra ösztönözte a kiadókat, hogy teret engedjenek a technikai kísérleteknek,
és egyre képzettebb rajzoló- és metszőgárdát foglalkoztassanak. E nemes versengés a közönséget
is arra ösztönözte, hogy a korábbinál kritikusabb és értőbb szemmel tekintsen az újságok
illusztrációira. A kőrajzok, szinezett fametszetek és xilográfiák körére jellemző technikai
perfekcionizmus mellett a fejlesztések másik iránya az előállítási árak csökkentése és a
példányszámok növelése felé mutatott. A sajtó piaci versenykényszere a fametszet és kőrajz jól
ismert technikái mellett a fotográfia alkalmazását és ezek ötvözeteként számos új, eredeti
képalkotói eljárás megszületését ösztönözte. E kísérletek eredményeként a sajtókép olyan
intermediális alapkaraktert nyert, amely a szöveg és a legkülönfélébb módokon rögzített és
multiplikált technikai kép kölcsönhatásán alapult.
Popularizálás, trivializálás
Történetileg a képes sajtó 19. század derekára eső első virágkora párhuzamosan bontakozott ki a
technikai képek özönével, azzal a „képi fordulattal”, amely máig ható módon teremtette meg a
modern európai vizuális kultúra alapjait. Mivel a sajtókép karaktere alapvetően tranzit, átengedő,
amely alkalmazott voltából eredően mediális, azaz „szövegek és képek/képek és képek” között
közvetítő jellegű kommunikációs eszköz, értelmezése nem nélkülözheti általános képi
környezetének felvázolását. Ez a képi környezet jóval túlmutatott az elit kultúra mai fogalmain és
kiterjedt a populáris kultúra olyan jellemző megjelenési formáira, mint a kalendáriumok vagy az
optikai spektákulumok világa. A sajtóban megjelenő képanyag a képek különféle irányú
áramlásában közbülső állomás, minthogy a képeknek csak töredéke volt első közlésnek tekinthető
„eredeti” metszet, többségük különféle grafikai albumokból és társlapokból származott. A hazai
képesújságok nagy számban kölcsönöztek ábrázolásokat a német, francia és angol képeslapokból,
de a képkölcsönzések sűrű hálója az egykorú képkínálat igen széles spektrumára kiterjedt, magába
foglalva a fotográfia, a díszalbumok vagy a ponyvák ábrázolásait.
Mindez arra is rávilágít, hogy a sajtókép milyen jelentős közvetítői szerepet játszott a
„magas művészet” trivializálásában. A képi formák és az általuk hordozott ideológiai, moralizáló
tartalmak popularizálásának folyamatát dolgozatomban a történeti ábrázolások példáján követem
nyomon. A históriai képek esete jól mutatja, hogy az általuk hordozott összetett, előzetes tudást
feltételező tartalmak a sajtó popularizáló eszközei révén miként segítették elő a kívánt üzenetek
világos reprezentációját. A képek könnyebb megértését a képi egyszerűsítés mellett a kísérő
szövegek biztosították. Szöveg és kép ilyen szoros együttműködése felerősítette a kép verbális
karakterét, befogadását irányított, „zárt kódolásúvá” alakította. Az ábrázolások szöveggel
megtámogatott egyirányú értelmezése megkönnyítette a látottak megértését és biztosította
„helyes” értelmezésüket.
Kép a sajtópiacon
Számos forrás mutat arra, hogy a folyóiratok illusztrációs kínálatát elsősorban kereskedelmi
meggondolások befolyásolták. A sajtókép ugyanis (sokkalta nyilvánvalóbban mint az egyedi
műalkotások) gazdaságilag meghatározott ipari produktum, kommersz árucikk. A kiadók a képet
elsődlegesen „vevőcsalogató” eszköznek tekintették. A nívósan kivitelezett jutalomképek pedig
kifejezetten az előfizetők toborzását szolgálták. Egykorú adatokból, utalásokból világosan
kirajzolódik, hogy az ábrázolások alkotójának, témájának avagy technikájának kiválasztását az
esztétikai meggondolásokkal egyenlő súllyal befolyásolta az adott lap ára, példányszáma vagy az
előfizetők kulturális összetétele. Ilyen és ehhez hasonló üzleti meggondolások indokolták
sorozatok, alkalmi képek kiadását avagy a képkölcsönzés igen elterjedt gyakorlatát. A közösségi
kultuszok megerősítése ily módon szerencsésen találkozott a kiadói érdekekkel, amint azt a
Kazinczy-ünnepségekre vagy Széchenyi halálára megjelentett ábrázolások széleskörű kínálata is
bizonyította.
Az újságképek társadalmi hatókörét jelentősen kiterjesztette, hogy az ábrázolások egy
része kikerült a folyóirat zárt közegéből, az előfizetőknek ajándékozott jutalomképeket a kiadók
eleve „szobadísznek”, faliképnek szánták, ezért gyakorta mellékeltek hozzá díszes keretet. Ennél
fogva az így előállított képek alkalmazása is eltért a magas művészet múzeumokra vagy műértő
körökre korlátozódó területeitől. Az elit szakralizált és/vagy csak korlátozott hozzáférést
biztosító tereivel szemben az üzleti meggondolásból született kép a társadalmi nyilvánosság mind
szélesebb területeit fedte le: ott függött az iskolák, egyesületek, kocsmák falain, de a vándorló
képárusok vagy a kirakatok révén meghódította a nagyvárosi utcákat is. Ennek köszönhetően a
napi aktualitáshoz kötődő sajtókép időben és térben is kiterjesztette hatókörét.
A nemzeti múlt és jelen reprezentációja
A sajtó műfajilag igen gazdag képanyagot foglal magában. Az illusztrációik szöveges magyarázatai
számos adalékkal szolgálnak az egyes képi műfajok, motívumok egykorú értelmezésére. A
dolgozat a történeti ábrázolás, zsáner és portré példáján igyekszik új eredményeket hozni erre
vonatkozóan.
Hazai sajtátosságnak tekinthető, hogy az önkényuralom nyomása alatt mennyiségileg és
minőségileg is kiemelkedő a nemzeti história ábrázolása. A sajtó közegében a nemzeti történelem
bemutatása néhány sajátos vonással gazdagodott: ilyenek a nemzeti múlt eseményeinek
aktualizálása, a női lapokhoz kötődően a történeti hősnők kiemelt bemutatása vagy bizonyos
motívumok – mint a „hős halála” – feltűnően domináns jelenléte. A sajtó periodikus jellege
különösen kedvezett históriai képciklusok kialakítására, amit a kiadók nemzeti tárgyú sorozatok
közreadásával aknáztak ki. A mohácsi csata ábrázolásai körül kirobbant sajtóvita pedig betekintést
enged abban, hogyan igazították egyes lapok a múlt eseményeit saját olvasóközönségük
elvárásaihoz.
A folyóiratok népéletképeinek elemzése felfedi azokat a verbális és vizuális sztereotípiákat,
amelyek mentén a sajtót működtető városi értelmiségi a vidéki életet, a „népet” láttatni kívánta. A
leggyakoribb képi motívumok (cigányok, pásztorok, betyárok) analízise példázza a vizuális
sztereotípiák kidolgozásának mechanizmusát, és bemutatja miként vállaltak részt a populáris
népéletképek a nemzeti jellemről alkotott sztereotípiák megkonstruálásában.
A folyóiratok leginkább elterjedt képtípusa a portré volt, amely hétköznapisága ellenére
kulcsszerepet játszott a közélet nyilvánosságának megteremtésében és megerősítésében, a közéleti
emberről alkotott kép kialakításában. Noha a közszereplőkről készült képmások a hitelesség
látszatával léptek fel, jelenlétüket elsősorban a kollektív eszményteremtés szándéka vezérelte.
Széchenyi István portréikonográfiája számos példával szolgál erre vonatkozóan. A folyóiratokban
közölt portrégalériák más vonatkozásban is szoros kapcsolatban álltak a modern közéleti ember
kultuszával, aminek leghatásosabb hordozói a monumentális nemzeti panteonok popularizált
formáinak tekinthető grafikai arcképcsarnokok voltak.
Az utolsó fejezet abba enged betekintést, milyen szerepet játszottak egy adott kulturális
jelenség, a közösségi (irodalmi) kultuszok működtetésében a sajtó által közvetített képek. A
Kazinczy-kultusz példája rávilágít arra, hogy a sajtó az irodalmi kultuszkép valamennyi alaptípusát
közölte, olykor jól felfogott üzleti érdekből széles körben terjesztve azokat. Szöveges
magyarázataival rögzítette ábrázolásai jelentését, kiemelve és megerősítve az ünnepeltnek a
közösség számára értékes vonásait. A sajtó által nagy példányszámban, alacsony áron közvetített
ábrázolások aztán a közösségi tisztelet rítusaiban aktivizálódtak mint közösségi ereklyék,
szobadíszek vagy nyilvános ünnepségek kultusztárgyai.
A disszertáció tartalomjegyzéke
BEVEZETŐ: A sajtókép sajátos karaktervonásai……6
I. KÉPES SAJTÓ A TUDOMÁNYTÖRTÉNETBEN
I.1. Sajtókép a nemzetközi művészettörténet-írásban……10
I.2. Sajtókép a magyar művészettörténet-írásban……13
I. 3. Sajtókép és a nemzetközi etnográfiai képkutatás……18
I.4. Sajtókép mint tömegkommunikációs médium……23
I.41. Képesújságok a nemzetközi sajtótörténet-írásban……25
I.4.2. Képesújságok a magyar sajtótörténet-írásban……27
I.5. A sajtóillusztráció kutatásának módszertana……29
II. A SAJTÓILLUSZTRÁCIÓ HELYE KORA KÉPZŐMŰVÉSZETÉBEN
II.1. Művészeti szakfolyóiratok……32
II.2. Ízlésnevelés, műpártolás……41
II.3. Kapcsolatok a Műegylet és a Képzőművészeti Társulat tevékenységével……47
II.4. Aktuális művészeti ügyek
II.4.1. Szobrászat, emlékművek……51
II.4.2. Városépítészeti ideáltervek……60
II.4.3. Középületek……64
II.5.Mesterek……72
II.5.1. Egy illusztrátor festő: Vizkelety Béla……83
III. A SAJTÓILLUSZTRÁCIÓ HELYE A 19. SZÁZADI SOKSZOROSÍTOTT GRAFIKÁBAN
III.1. A képsokszorosítás változó megítélése……87
III.2. Új technikák kora……90
III.2.1. Litográfia……92
III.2.2. Xilográfia……98
III.3. Kivitelezés, munkamegosztás……104
III.4. Új médiák: sajtókép és fotográfia……107
IV. POPULÁRIS KÉP ÉS SAJTÓILLUSZTRÁCIÓ
IV.1. A populáris és elit kultúra határán……112
IV.2. Vetélytársak: optikai spektákulumok……114
IV.3. A történeti kép popularizálódása……118
IV.4. A trivializálás formái és fokozatai……120
IV.6. Képmagyarázatok: kép & szó……124
V. A SAJTÓILLUSZTRÁCIÓ MINT KERESKEDELMI ESZKÖZ
V. 1. Sajtókép és üzlet……131
V. 2. Árak, példányszámok, terjesztés……136
V. 3. Olvasók és az olvasás megváltozott gyakorlata……143
V. 4. Sajtókép a társadalmi nyilvánosság és a magánélet terében……146
V. 5. Szerzői jogok, képkölcsönzések……150
V. 6. Kiadók, nyomdák az ötvenes években……156
VI. TÖRTÉNETI KÉP
VI.1. Történeti képciklusok a sajtóban……161
VI.2. Időszerű múlt: a történeti képek aktualizálása……170
VI.3. Kerettémák: A hős halála……174
VI.4. Ideál és reál: a “Mohács-vita……181
VI.3. “Női történelemkép”……187
VII. NÉPÉLETKÉP
VII.1. Népéletkép a sajtóban……192
VII.2. A népi kultúra esztétizálása……195
VII.3. Tipizálás – nemzetkarakterológiai sztereotípiák……197
VII.3.1. A cigányság: a magyar nemzeti jellem romantikus alternatívája……200
VII.3.2. Az alföldi pásztornép: a nemzeti karakter hordozója……204
VII.3.3. Betyárok: a romantikus és realista népkép konfliktusa……208
VIII. KÖZÉLETI PORTRÉ
VIII.1. Közéleti portré a sajtóban……212
VIII.1.1. „Az indusztria teremt magának újat” – Közéleti portré és hitelesség……217
VIII.1.2. Széchenyi-kultusz: a hiteles képmás nyomában……223
VIII.2. Virtuális nemzeti panteonok: közéleti grafikai arcképcsarnokok……227
VIII.3. Történelmi arcképcsarnokok……237
SAJTÓKÉP AZ IRODALMI KULTUSZOK SZOLGÁLATÁBAN
IX.1. A sajtókép az irodalmi kultuszok szolgálatában……242
IX.1.1. Síremlékek……246
IX.1.2. Emlékházak……251
IX.1.3. Kazinczy-kultusz……255
IX.1.3.1. Az ítélkező és a béketeremtő……257
IX.1.3.2. A halhatatlanság záloga……262
IX.1.3.3. A jelenlét megsokszorozása……268
IX.1.3.4. A játékba hozott kép……272
UTÓSZÓ……277
BIBLIOGRÁFIA. Rövidítésben közölt irodalmak……278
FÜGGELÉK
A KÉPES SAJTÓ TÖRTÉNETE A 19. SZÁZADBAN
1. A képes sajtó kezdetei Európában……305
1.1. Előzmények: 15-17. század……306
1.2. Európai kezdetek: 18-19. században……307
1.3. Hazai kezdetek a 18. században……308
1.4. Reformkori divatlapok……310
1.5. „Közhasznú bölcsesség”: Penny Magazin és követői……310
1.6. Hazai közhasznú lapkísérletek: Fillértár, Garasos Tár……310
1.7. A világ „élő és mozgó panorámája”: Illustrated London News és követői……315
1.8. Az első hazai aktuális képesújság: A kassai Ábrázolt Folyóirat……317
2. Sajtóviszonyaink az 1850-es, 1860-as években……319
2.1. Korszakok, periódusok az abszolutizmus kor hazai sajtójában……321
II.2.2. Divatlapok……323
2.2.1. Irodalmi divatlapok az ötvenes években……323
2.2.2. Kísérlet az irodalmi divatlapok megújítására: Napkelet……326
2.2.3. A divatlapok átalakulása a hatvanas években: női lapok……327
2.3. Enciklopédikus folyóiratok……331
2.3.1. Honismereti képeslapok……332
2.3.2. „Encyclopeadiai néplap”: az iskolateremtő Vasárnapi Újság……334
2.3.3. Vetélytársak: Vahot Imre képes vállalatai……337
2.3.4. Kísérletek az elitnek: Képes Újság és Nemzeti Képes Újság……338
2.3.5. „A birodalom legdíszesebb lapja”: Az Ország Tükre……340
2.3.6. A második generáció: Hazánk és a Külföld……342
2.3.7. Honismeret és népismeret: Magyarország és a Nagyvilág……343
2.3.8. Irodalmi melléklapok: Képes Világ, Tarka Világ……344
2.4. Néplapok……345
ADATTÁR
A feldolgozott illusztrált folyóiratok és jutalomképeik……349
Népéletképek a hazai képes sajtóban 1850-1870……369
Mutatók a népéletképek képkatalógusához……399
A témában megjelent publikációk
A népéletkép szerepe a nemzeti jellem kidolgozásában az 1850-1870 közötti hazai sajtóillusztráció példáján. Ars Hungarica,
2004/2, 275-322.
Egy esemény ábrázolásának anatómiája. Lamberg gróf meggyilkolása 1848. szeptember 28-án. A Magyar Nemzeti Galéria
évkönyve 2001. Budapest, 2002, 97-111.
Képi elbeszélés és popularizálódás az 1850-1870 közötti sajtóban megjelent történeti képek példáján. Művészettörténeti Értesítő,
50, 2001/1-2, 147-172.
Történeti kép mint sajtóillusztráció 1850-1870. In: Történelem – Kép. Múlt és művészet kapcsolata Magyarországon.
Kiállítási katalógus, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2000, 580-597. – Valamint a következő képelemzések
ugyanott: IX-11. Magyar s Erdélyország rajzolatokban, 540-542; X-11. A Hunyadiház diadalünnepe, 554-555; X-12. Eger
várának hős megvédése, 555-556; X-14. Mátyás az igazságos. 557-559; X-25. Dalidó és palotás magyar tánc, 568; X-26. Emese
álma, 568-570; X-30. Az ostromló török had követei, 572-574; XI-3. Kuruc és labanc, 602-603; XI-5. A mohácsi csata, 604605; XI-8. Az utolsó Zrínyi, 608-609; XII-9.
19. századi magyar képzőművészeti folyóiratok repertóriuma II. Képzőművészeti Szemle, Magyar Műipar. Ars Hungarica, 28,
2000/2, 415-455.
19. századi magyar képzőművészeti folyóiratok repertóriuma I. Magyar Képzőművész. Műcsarnok. Ars Hungarica, 27, 1999/2,
461-483.
***
„Pszichológiai könnyítés” vagy „dupla kódolás”? Kép és szöveg viszonyok a 19. századi hazai képesújságokban. Kép és szöveg.
Műhelykonferencia. Miskolci Egyetem, Bölcsészettudományi Kar. Összehasonlító Irodalomtörténeti és
Művészettörténeti Tanszék. 2006. június 6.
Parasztábrázolások a magyar sajtógrafikában. In: “A magyar néprajztudomány előzményei és kezdetei.” Néprajzi
Múzeum, 2003. november 27.
Download